Barangolás az épített világban. Az Architek-túra adásait a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

A Duna-parti kisváros Fő téri Képtárában látható kiállításról a kurátort, Szilágyi Zsófia Júliát kérdeztük. | Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

Kovács Dániel művészettörténésszel, muzeológussal, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ munkatársával beszélgetünk. | Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

Gere Dávid Márk plébánossal beszélget a szerkesztő. | Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

A Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumi elnökével, az építész fiával, Makovecz Pállal beszélgetünk. | Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

Finta József életéről és munkásságáról 2024-ben jelent meg egy kötet az MMA Kiadó gondozásában. Ennek kapcsán beszélgetünk az építészről. | Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

Monori Zsolt építésszel és Tihanyi Krisztina belsőépítésszel beszélgetünk. | Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

A Magyar Építészeti Múzeumban október 29-ig látható a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Designkurátor képzésében résztvevő hallgatók Ismeretlen IPARTERV – Egy tervezővállalat hőskora 1948–1970 című kiállítása. A kurzust vezető oktatók: dr. Haba Péter és dr. Zwickl András A kurzus hallgatói: Agócs Gyöngyvirág, Bálint Júlia, Bényi Lilla, Domokos Kázmér, Gallai Renáta, Gollob Lilla, Gulyás Janka Eszter, Horváth Franciska, Kardos Orsolya, Kató Emese, Meszelics Júlia, Muszka Sára, Pokker Lili | Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

Szilágyi Zsófia Júlia muzeológussal és Mravik Patrik történésszel beszélgetünk. | Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

Ember tervez? Petri Gergő mérnök-tanárral a számítógépes tervezőprogramok hasznáról és káráról | Szerkesztő: Marton Árpád

Jankovics Norberttel, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ Kutatási Osztályának tudományos kutatójával beszélgetünk az MMA Kiadó gondozásában megjelent Veszprém város építészeti topográfiája című kötetről. | Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

Szerkesztő: Marton Árpád

Szerkesztő: Marton Árpád

Mestermunkák címen új sorozatot indított az MMA Kiadó. Elsőként a Kossuth- és Nemzet Művésze-díjas Ferencz István által tervezett miskolci avasi egyházi és oktatási épületegyüttest mutatják be. A kötet szerzőjével, sorozatszerkesztővel, Dénes Eszter építésszel beszélgettünk. | Szerkesztő: Gyarmathy Dóra | Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

Szerkesztő: Gyarmathy Dóra | Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

Szerkesztő: Marton Árpád

Haszonnal forgatható, egyúttal tetszetős kötetet adott közre a Móra Ferenc Múzeum. A szegedi nagytáj építészeti útmutatója néprajzkutatók és építészek háromévi közös kutatásainak eredményeit összegzi, és segítséget kíván nyújtani az alföldi építészeti hagyományok megismeréséhez és átörökítéséhez. Vendégeink Bárkányi Ildikó és Fodor Ferenc néprajzkutatók, a kötet szerkesztői. | Szerkesztő: Marton Árpád

A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ tárlatán 600 négyzetméteren 700 dokumentum mutatja be azt a szerteágazó munkát, amelyet a műemlékvédelmi szakemberek végeznek. A kurátorok F. Dóczi Erika, Kádár Zsófia és Kovács Gergely művészettörténészek. A kiállítást Kádár Zsófiával és Kovács Gergellyel jártunk. | Szerkesztő: Gyarmathy Dóra | Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ tárlatán 600 négyzetméteren 700 dokumentum mutatja be azt a szerteágazó munkát, amelyet a műemlékvédelmi szakemberek végeznek. A kurátorok F. Dóczi Erika, Kádár Zsófia és Kovács Gergely művészettörténészek. A kiállítást Kádár Zsófiával és Kovács Gergellyel jártunk. | Szerkesztő: Gyarmathy Dóra | Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központban, a Walter Rózsi-villában járunk Sebestyén Ágnes Anna muzeológussal. | Szerkesztő: Gyarmathy Dóra | Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

Szájról szájra jár a történet, miszerint egykor egy asszony késve érkezett a kis őrségi falu, Farkasfa melletti templom karácsonyi miséjére, és szégyenében azt kívánta, bárcsak süllyedne el a templom. Az épületet és az asszonyt ekkor elnyelte a föld, azóta csak a réges régen keletkezett Fekete-tó áll a helyén, de állítólag karácsony éjjelen éjfélkor csengőszó hallatszik a mélyből. Aki nem hiszi, járjon utána… Így fejeződne be a történet, ha egy mesekönyvben olvasnánk. Ami viszont tény, hogy bár Farkasfa a középkor óta lakott település, csak a 2000-es évekre készült el első önálló temploma. A település történetéről és szakrális emlékeiről beszélgetünk a mai Architek-Túrában annak kapcsán, hogy augusztus közepén egy emléktáblát avattak és áldottak meg a Fővégen lévő Mária-kápolna oldalán. Az építmény, aminek a falára került, 115 éve született, de vajon miért volt szükség az építésére? Erről kérdeztük az emléktáblaállítást kezdeményező Borbély Sándor amatőr helytörténészt. | Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

Szerkesztő: Gyarmathy Dóra | Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

Hirsch Mór nyomdája és a Korzó kávéház Marosvásárhelyről, sepsiszentgyörgyi ügyvédlakás, székelyudvarhelyi postahivatal… 2022 májusában megnyílt a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum eddigi legnagyobb vállalkozása, az Erdély épületegyüttes, ide látogatunk a mai Architek-Túrában. | Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

Szerkesztő: Marton Árpád

Hosszú évek alatt újult meg a szentgotthárdi Nagyboldogasszony-templom. Bodorkós Imre plébánossal jártuk be a megszépült templomteret. |

Szerkesztő: Marton Árpád

Uránia Nemzeti Filmszínház, nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, MATÁV Központi Székháza, Novotel Centrum Palace, szekszárdi kórház, Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet... Többek között színházak, kórházak, szállodák belső tereinek tervezése fűződik Szenes István Ybl Miklós-díjas belsőépítész nevéhez. Nemrégiben egy építészeti sorozat részeként az MMA Kiadó gondozásában megjelent róla egy kötet. Ennek kapcsán beszélgettünk Szenes Istvánról Dvorszky Hedvig művészettörténésszel. | Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

Szerkesztő: Marton Árpád

Családi apartmanok, játszótér és focipálya, a kápolna megújulása... Nagy építkezések folynak a kegyhelyen, de ez tulajdonképpen a folytatása a 2013 és 2015 közötti felújításnak. Orosz Lóránt atyával, a kegyhely igazgatójával jártunk körbe Mátraverebély-Szentkúton. | Szerkesztő: Gyarmathy Dóra | Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

A hagyomány szerint az esztergomi Segítő Szűz Mária tiszteletére szentelt ferences templomban temették el IV. Béla királyt. A méretei és külleme miatt Szép-templomnak nevezett épület a város számos ostroma alatt megrongálódott, majd elpusztult. Hogyan nézett ki ez a templom? A török hódoltság után a városba visszatérő ferencesek keresték-e, megtalálták-e egykori templomukat? És vajon hol lehetett az az épület, ami IV. Béla sírját rejti? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgetünk egy IV. Béla sírját kutató csoport vezetőjével, Gombkötő Csaba gimnáziumi magyar tanárral, volt ferences diákkal. | Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

Szerkesztő: Marton Árpád

A Piranesi-díjjal kitüntetett Szent Gellért Tornacsarnokban az Építész Stúdió tervezőivel, Félix Zsolttal és Kenéz Gergellyel beszélgettünk. | Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

A magyar klasszicista építészet egyik legnagyobb alakja volt Hild József, akinek munkássága meghatározó a reformkori Pest arculatának kialakulásában. Az építészről Havas Gyöngyvér művészettörténésszel beszélgettünk, akinek szerkesztésében Az építészet mesterei sorozatban megjelent egy kötete Hild Józsefről. Shanghaj több ikonikus épületét tervezte a két világháború között a Besztercebányán született Hugyecz László. A kínai városban saját céget alapított, ő maga is rengeteg épületet tervezett, munkássága meghatározta a modern Shanghaj arculatát. Erről kérdeztük Krizsán Andrást, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnökét. "Zalaváry Lajos munkássága a 20. század magyar építészettörténetének egyik kulcspontja: az ő életművén keresztül lehet megérteni, milyen közvetlen kapcsolat áll fenn a századforduló magyar építészete és a jelen között." – olvashatók a Magyar Művészeti Akadémia honlapján Götz Eszter újságíró, építészeti író szavai, aki egy illusztris kötetet is szerkesztett a 20. század második felének meghatározó magyar építészéről. | Szerkesztő: Gyarmathy Dóra