POPULARITY
Ötszáz milliárd forint – ennyivel költene többet évente a Tisza-kormány az egészségügyre. Óriási összeg, de csak első ránézésre. Az utóbbi években ezermilliárdokat vontak ki a gyógyításból egy egyszerű trükkel: a GDP egyre kisebb arányát fordították erre a célra. A lakosság zsebből pótolt, de a súlyos betegségekre nem tud ellátást vásárolni a magánegészségügyben. Orosz Éva, az ELTE professzor emeritája új könyvében azt állítja: az egészségügyben félresiklott rendszerváltás történt, elvesztegettük a nagy lehetőségeket, amiért a lakosság súlyos árat fizetett. Hosszúra nőttek a várólisták, a modern technológiák késéssel érkeznek meg hozzánk és nemhogy a Nyugathoz nem tudtunk felzárkózni, de még a visegrádi országoktól is lemaradtunk. Azonnali tűzoltásra van szükség, az új kormány legnagyobb erőpróbája ezért az „egészségügyi katyvasz" uralása lehet. A Válasz Extra adásában ezt járjuk körbe a kötet szerzőjével és Sinkó Eszter egészségügyi közgazdásszal, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának vezető szakértőjével. Az adás a Magyar Orvosi Kamarával partnerségben készült.
Annyira veszik a forintot és a magyar államadósságot, hogy az egész világgal szembemehet az MNB Felállították a budai Várban a citerarekordot, amire Hankó Balázs 17 millió forintot adott Magyar Péter videójában ismerős arc tűnt fel a Puskás Aréna lelátóján Kapitány István: Tegnap az EU-s források miatt figyelt mindenki Magyarországra, ma pedig a BL döntő miatt! Nagy horderejű kijelentéseket tett Trump hadügyminisztere Zsarolni próbál a köztársasági elnök? Hosszú éjszaka lesz Párizsban: rohamrendőrök már oszlatják a tömeget, egy rendőr megsérült, üzleteket rongáltak meg huligánok Habony Árpád kérésére indoklás nélkül osztogatta a diplomata útleveleket a Szijjártó-féle külügy Megszólalt az MKIK a felszabaduló uniós forrásokról Meghalt Kardos Péter főrabbi Tizenegyespárbajban védte meg címét a PSG Budapesten Luis Enrique a Psg budapesti diadala után: "ez az első győzelmünknél is nagyobb siker" Akár 31 fok is lehet, aztán késő délutántól jön a feketeleves A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Cindy Crawford betegségéről vallott, a 60 éves modell hosszú évekig küzdött Ismét megnyílik a Balaton-felvidék különleges természeti csodája Nicolas Cage felbosszantotta Christopher Nolant: sosem állhat a rendező kamerái elé Robert Pattinson új filmjének már az előzetese is alaposan igénybe veszi a nézőt A színházi szakszervezet szerint Eszenyi Enikő bocsánatkéréséből a valódi felelősségvállalás elmaradt Egy 20 éves srác egy netes mémből megrendezte az év horrorfilmjét: Backrooms - Hátsó szobák-kritika Keanu Reeves kegyelmet kért a Netflixet milliókkal meglopó rendezőnek Így győzte le a szorongást Tótka Sándor A TV2 után az RTL is leveszi sikerműsorát a képernyőről? Sírva fakadt Forsthoffer Ágnes házelnök ruhája láttán Makány Márta Amy Schumer fürdőruhában mutatta fogyását A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

(Sánta és Zeci)
Tényleg maratoni hosszúságú lesz Steven Spielberg közelgő sci-fije Jelentősen visszaesett a turizmus a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén, de már láthatóak a fellendülés első jelei Oláh Ibolya megfogadta, hogy soha többé, most mégis elénekelte a Magyarországot a Parlamentnél – miért gondolta meg magát? Érkezhet Az ördög Pradát visel harmadik része – Ezt tudni a folytatásról Vérben tocsogó kivégzések, ostoba párbeszédek, a rajongókat könnyekbe fullasztó menőségek – A Mortal Kombat II egyszerre bugyuta és bámulatos Karikó Katalin az új egészségügyi miniszter, Hegedűs Zsolt tanácsadója lesz A 68 éves Sharon Stone bombaformában van Megismételhetetlen élmények, 10 napig tartó kulturális töltődés, 4500 program - Idén már 35. alkalommal vár a Művészetek Völgye Kikényszerítették Gundel Takács Gábor felmondását - Elbántak a tévés legendákkal Hírmozaik – május 10. Caramel: "Még ebben az átkozott világban is történhetnek csodák" A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Nagy Ervin úgy tudja, taxival mentek kórházba a sérültek az iváncsai akkumulátorgyárban keletkezett tűz után "Hosszú időre túszul ejtett minket" – búcsúztak az EU-csúcsot kihagyó Orbántól az uniós kollégái Költségvetési csalás miatt adtak ki elfogatóparancsot a szegedi Fidesz elnöke ellen Most már hivatalos: átmenetileg bezár a Debreceni Nemzetközi Repülőtér Hann Endre: A háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában Egy új szövetség jött létre az EU-n, ami szembeszállna Oroszországgal: több pénzt követelnek a hadseregre Teljes átalakulásra készül az ALDI: búcsúzhatnak a klasszikus diszkontoktól a magyar vásárlók Hann Endre az államfői posztról: nem tartom reálisnak, de el sem utasítanám Ukrajna a fronton megállította az orosz gőzhengert, de a napi működéshez égető szüksége van az uniós hitelre Hatalmas botrány van kibontakozóban: mentősök és újságírók meggyilkolásával vádolják az egyik harcoló felet Pinezits Máté: Banálisan hangzik, de ma a gól hiányzott Nem Gulácsi Pétert küldték be kapuscserénél Willi Orbánék "magyaros" meccsén Csúcsra ér az enyhülés, ma akár 25 fok is lehet, aztán érkezik a hidegfront A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Azt mondják, építkezni csak szilárd alapra lehet. De mi történik akkor, ha a táj, ahol élünk, csak futóhomokot kínál? Nyíregyháza-Rozsrétszőlőn az elmúlt években valami különleges történt: a nyírségi homokon egy olyan szikla szilárdságú alap jött létre, amelyet nem betonból, hanem az itt élő emberek hitéből és összefogásából gyúrtak. Hosszú és türelmes folyamat végére kerül pont idén pünkösdkor, amikor Szocska A. Ábel püspök atya felszenteli a városrész új görögkatolikus templomát. De hogyan válik a tégla és a malter valódi közösségi otthonná, és milyen belső utat járt be az egyházközség az első vágyaktól a pünkösdi ünnepig? P. Tóth Nóra kérdéseire Kovács Csaba atya, Nyíregyháza-Rozsrétszőlő parókusa, pasztorális referens válaszolt.
Két irodalmár, Kellner Dénes író és fia, ifjabb Kellner Dénes – szintén író – érkeznek a stúdióba, akik saját történetükön keresztül mutatják meg, hogyan válik az alkotás közös nyelvvé egy család életében. Az irodalom ritkán ad lehetőséget ilyen kivételes, generációkon átívelő találkozásra. A David Kronberg és Danny Waiter művésznevű alkotók együtt mesélnek közös útjukról, alkotásról és az egymásra hatás öröméről. Egy apa és egy fiú, akik a költészet szeretetét is osztják. Az idősebb Kellner Dénes – aki programozóként és amatőr zeneszerzőként is alkotott – a versírásban találta meg az önkifejezés egyik legtermészetesebb formáját. Hosszú ideig csak a fióknak írt, ám fia bátorítására – vagy ahogy ő mondja, „erőltetésére” – lépett ki a nyilvánosság elé. Nem is akármilyen sikerrel; versei ma már antológiákban jelennek meg, és az „Év Trubadúrja” címet is kiérdemelte az Irodalmi Rádió pályázatán. Ifjabb Kellner Dénes, azaz David Kronberg, költőként és íróként egyaránt aktív, saját művei mellett a legelső, legőszintébb kritikusává vált apja szövegeinek is. Ahogy ők fogalmaznak: egymás első olvasói, akik már egy pillantásból is értik a másik gondolatmenetét, jelrendszerét. A beszélgetés során szó esik az “Erdőkirály lánya” című kötetről – amelyet Danny Waiter néven publikált az idősebb Kellner –, a versben írt családi levelezésről, a generációkon átívelő irodalmi hatásokról, a közönséggel való találkozás élményéről, és arról, milyen érzés, amikor apa és fia egyazon kötetben jelenik meg. Mert van, amikor a tehetség öröklődik – de még nagyobb dolog, ha az alkotás öröme is. És hogy sosem késő kilépni a fiók árnyékából. A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
Hosszú idő után először Orbán Viktor szóba állt a HVG-vel. Furcsa videót tett közzé a kormány, amelyen az állítólagos kémügy fiatal szereplőjének vallomásából láthatók részletek. Szabó Bence egy interjúban arról beszélt, a Tisza Párt informatikusainak megkörnyékezése mögött egy kisebb, kézi irányítás alatt álló titkosszolgálati csoport állhatott, amely akár közvetlenül valamelyik miniszter irányítása alatt végezhette a munkáját. Az iráni vezetők szerint az USA szárazföldi támadást készít elő. Meghalt az ország legidősebb háziorvosa. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!
Hosszú idő után újra vendégül láttuk Horváth Dániel, akkreditált Forma-1-es újságírót, akivel a Kínai Nagydíjról beszélgettünk. szó volt természetesen arról is, hogy a szabályok egy kisebb finomítás után jó eséllyel lehetnek nagyon élvezetesek, de beszéltünk a Mercedes és a Ferrari erejéről is, ahogy a gyengélkedőkről is, a Red Bullról, a McLarenről és az Aston Martinról is. Valamint akit nagyon ki kell emelni, az Oliver Bearman és Pierre Gasly, akik hatalmas teljesítményt nyújtottak. Beszéltünk a futam törlésekről is és beharangoztuk Japánt is. Műsorvezető: Réthelyi Balázs, Takács Áron Vágás & Fotó & Grafika & Főcím: Reskó Barnabás, Kovács Gergely, Longauer András YOUTUBE --------------------------------------------------- Tribün Podcast ❯ https://www.youtube.com/@tribun.podcast PODCAST --------------------------------------------------- Tribün Podcast: Spotify ❯ https://bit.ly/spotify_tribunpodcast Apple Podcast ❯ https://bit.ly/applepodcast_tribunpodcast SOCIAL --------------------------------------------------- Facebook ❯ https://www.facebook.com/tribun.podcast Instagram ❯ https://instagram.com/tribun.podcast TikTok ❯ https://www.tiktok.com/@tribunpodcast Balázs Instagram ❯ https://www.instagram.com/rethelyi.balazs —————- A műsort a Hit Rádió támogatta. További támogatóink: - Social Fusion - Greg Design #tribunpodcast Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
A Kösz, jól legújabb adásában a szexuális egészségről beszélgettünk meghívott vendégeinkkel, dr. Benkovics Júlia szülész-nőgyógyásszal, dr. Hevesi Krisztina szexuálpszichológussal és dr. Kopa Zsolt andrológussal.
Hosszú virágzás előadás - Radnai Csilla játssza Zeck Julianna monodrámáját a Jurányiban
5 - Egy indiai férfit a vietnami Hanoi kórházba szállítottak, miután kb 65-66 cm hosszú elő angolna szorult a beleibe by Balázsék
5 - Egy indiai férfit a vietnami Hanoi kórházba szállítottak, miután kb 65-66 cm hosszú elő angolna szorult a beleibe by Rádió 1
2 - A 64 éves Jim Carrey felismerhetetlen lett: hosszú hajjal vette át a díját Párizsban by Balázsék
2 - A 64 éves Jim Carrey felismerhetetlen lett: hosszú hajjal vette át a díját Párizsban by Rádió 1
Magánnyomozó figyelmeztet: itt találják a legtöbb rejtett kamerát Meghalt Éry Balázs: a Neoton, a Korál és a Rama-reklám zenéjét is ő szerezte Katie Holmes torokszorító levélben emlékezett meg James Van Der Beekről, sorait képtelenség könnyek nélkül elolvasni Nem tudtad letenni az Üvöltő szeleket? 5 gótikus könyv, ami legalább ugyanannyira tetszeni fog Teljes összeomlás? Hová tűnt Sharon Stone az operabálról? Hailey Bieber átlátszó csipkeruhában hódított az Üvöltő szelek premierjén Justin Bieber felesége ledobt a textilt Enyedi Ildikó előtt tisztelegnek a 44. Bergamói Filmfesztiválon Hosszú idő után új dallal tért vissza a Quimby Sváby Andrástól kért tanácsot a bajba jutott apa Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosa megmutatta családját – Születésnapot ünnepeltek A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Míg itthon a figyelmünket egyre inkább a választási kampányra fordítjuk, a világpolitikában továbbra is villámsebessességgel követik egymást újabb és újabb válságok. Grönlandtól Iránig rengeteg minden történik egyszerre, ezek az események sajátos módon hatnak egymásra, ami még bonyoltabbá teszi az eligazodást. A minket is érintő külpolitikai fejleményekről szokásos körben, Takácsy Dorka Oroszország-szakértővel és Takács Márk katonai szakértővel beszélgetünk, ezúttal szokatlan módon hárman, három országból jelentkeztünk be. A tartalomból: 00:24: Védelmi szempontból mi a jelentősége Grönlandnak az Egyesült Államok számára? Tengeri átjárók, átszálló rakéták és társaik. 04:00: Az oroszok is megmagyarázzák a Grönland-ügyet. 07:00: Hosszútávú repedések vannak már a NATO-n belül, de ebben is meg kell találnunk a „hasznot”. 09:57: Putyin nem csak egy popcornt kér, és hátradőlve nézi, ahogy a transzatlanti szövetség felfalja önmagát, hanem dolgozik tovább, hogy ezt felgyorsítsa. 11:49: Humanitárius katasztrófa Kijevben. 15:55: Milyen funkciója van a civil lakosság sanyargatásának katonailag? 19:05: Az orosz média is nagy lendülettel tudósít a kijeviek fagyhaláláról, és azt is bátran elmondják, ez kinek a hibája. 22:15: Háromoldalú béketárgyalások - nem olyan sokadik felvonás, nyilatkozatok biztonsági garanciákról és a Donbászról - sokadik felvonás. 24:52: Megindult a döntő csata a Donbászért. 30:50: Új ukrán védelmi miniszter: ötvenezer orosz kell megölni havonta. 35:41: Változások az orosz sorozási rendben. 41:27: Új év, új élet: újra vannak börtönei az FSZB-nek, az orosz belbiztonsági és kémelhárítási feladatokat ellátó Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak. 45:33: Nem olyan beszólogatós az új amerikai védelmi stratégia, mint az nemzetbiztonsági volt, de azért vannak fontos tanulságok benne számunkra is. 48:43: Ukrán-magyar pengeváltás - sokadik felvonás. Még az oroszok is udvariasabban fogalmaznak Zelenszkijjel szemben, mint Orbán Viktor. 53:00: Az ukrán-magyar viszonylatban mindenki sáros, ki derékig, ki combközépig, de amúgy nem mindegy, ki meddig? See omnystudio.com/listener for privacy information.
Minden, amit a januári rezsistopról tudni lehet Vesztegetéssel gyanúsítják a dunaújvárosi alpolgármestert, aki a gyanú szerint havi 500 ezer után 5 milliót kért egy cégtől Hosszú árnyékot vet az infláció, ezermilliárdos teher húzza vissza a gazdaságot Jó csapatot ígért és a verseny mellett tett hitet Kapitány István Szijjártó Péter szerint olyat mondott ki az Európai Unió, amit még soha Elkészült a "börtönfotó" Karácsony Gergelyről, a főpolgármester maga tette közzé Kritikus állapotban a magyar otthonok Luxemburg felszólította Zelenszkijt, hogy ne adjon ultimátumokat Ukrajna EU-csatlakozásával kapcsolatban Ismét Magyarországot támadta az uniós biztos, aki szerint nem lehet, hogy egyetlen ország vétója akadályozza meg az EU-s tagállamok politikáját Ma már tizenkét magyar egyetem van a világ legjobb öt százalékában Pécsi Ármin: Kiütöttük az Arsenalt, de Liverpoolban én még nyugodtan tudok sétálni NB II-es rivális középpályásával kötött előszerződést a Vasas Ausztráliában mindeközben csúcsra jár a nyár A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Durvul Trump: a belügyekben és a geopolitikában is. De hideg gazdasági érdekek vagy impulzív döntések állnak emögött? Milyen célokból rendezi át a geopolitika szabályrendszerét? És főként: mire érdemes számítani a forrongó Iránban, ha az USA ott is a beavatkozás mellett dönt?Feledy Botond vendégei Sebők Miklós, Garamvölgyi Flóra, Tábor Áron, Nagy Gergő Máté és N. Rózsa Erzsébet.—Közös veled. Független miattad.Ajánld fel nekünk adó 1%-odat!Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány19286031-2-42—Legyél rendszeres támogatónk!https://www.partizan.hu/tamogatas—Csatlakozz a Partizán közösségéhez, értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról!https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatban—Legyél önkéntes!Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihez—Iratkozz fel tematikus hírleveleinkre!Kovalcsik Tamás: Adatpont / Partizán Szerkesztőségi Hírlevélhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-partizan-szerkesztoinek-hirlevelereHeti Feledyhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyVétóhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-veto-hirlevelere—Írj nekünk!Ha van egy sztorid, tipped vagy ötleted:szerkesztoseg@partizan.huBizalmas információ esetén:partizanbudapest@protonmail.com(Ahhoz, hogy titkosított módon tudj írni, regisztrálj te is egy protonmail-es címet.)Támogatások, események, webshop, egyéb ügyek:info@partizan.hu
Az apja meghalt, az anyja elhagyta, kétévesen került a rendszerbe, ahol „kutyaként bántak velük”. Tamásnak a rendszerszintű intézményi erőszak határozta meg a fejlődését és szocializációját. Hosszú és kegyetlen út vezetett odáig, míg maga mögött tudta hagyni.00:00 Mai vendégünk: Tamás03:25 Élet a Szőlőben: slagozás, orrtörés, erőszak30:22 Kétévesen állami gondozásba: egyenes út a bűncselekményekhez51:11 A fordulat: Tamás rendezett életet épít59:57 Az intézményi norma: indulatkezelés csak agresszióval1:11:23 Üzenet a politikának és a gyerekeknek—Támogasd a Partizánt!https://www.partizan.hu/tamogatas—Csatlakozz a Partizán közösségéhez, értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról!https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatban—Legyél önkéntes!Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihez—Iratkozz fel tematikus hírleveleinkre!Kovalcsik Tamás: Adatpont / Partizán Szerkesztőségi Hírlevélhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-partizan-szerkesztoinek-hirlevelereHeti Feledyhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyVétóhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-veto-hirlevelere—Írj nekünk!Ha van egy sztorid, tipped vagy ötleted:szerkesztoseg@partizan.huBizalmas információ esetén:partizanbudapest@protonmail.com(Ahhoz, hogy titkosított módon tudj írni, regisztrálj te is egy protonmail-es címet.)Támogatások, események, webshop, egyéb ügyek:info@partizan.hu
A kirobbanthatatlanok: a Fidesz nyolc jelöltje 1998 óta minden választást megnyert Áprilistól nem térünk vissza a régi politikai mederbe A kormány február elején lakossági energiatárolói programot indít Semmi különös, csak a TV2 megmutatta, hova kell húzni az ikszet Van valami súlyos baj a magyar nyugdíjakkal? Az Egyesült Államok felfüggeszti a bevándorló vízumokat 75 ország esetében, Európa is érintett Több ezer hektárnyi földet kapott Lázár János alapítványa E számoktól megrettenhet Nagy Márton „Rendkívül barátságtalan lépés” – nagyon berágott a magyar kormányra a lengyel külügyminiszter Hosszú évek után újra nyithat Budapest egyik legszebb történelmi fürdője, a Rác Fürdő Robert Fico nem akar beszállni a magyar kampányba, Magyar megüzente neki, miről tárgyalnak először, ha miniszterelnök lesz Vereséggel kezdett a Real új edzője, a másodosztályú Albacete ejtette ki a csapatot a spanyol kupából Verstappen: Piastri eladta a lelkét a McLarennek Ónos esőre és sűrű ködre figyelmeztetnek számos vármegyében A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Holch Gábor eredetileg két évre szeretett volna Kínába költözni, aztán több mint két évtized lett belőle. Hosszú évekre Sanghaj lett bázisa: itt építette fel vállalkozását is, amely vezetési tanácsadással foglalkozik. És bár nemrégiben hazaköltözött Budapestre, ügyfelei továbbra is nyugati és keleti világcégek vezetői, akiknek segít eligazodni más kultúrákban – de olykor saját magukon is. Ebben az epizódban tehát vele beszélgetek kungfu filmekről és disztópikus társadalmi technológiákról, egy 25 milliós metropolisz bezárásáról és arról, miért gondolja úgy a kínai vezetés, hogy sikerült összehangolniuk a kapitalizmus eszköztárát a szovjet operációs rendszerrel?
00:00:00 - Bad hair day és a Mickey egér haj00:02:26 - Hosszú haj és annak “karbantartása”00:08:12 - Festett haj és a méltósággal megöregedés00:09:26 - Bőrápolás és plasztikai beavatkozások00:15:33 - Változtatások a testen, identitás és a színészek öregedése00:20:46 - Honor of Kings döntő megnyitója Kínában00:32:01 - Játékok, kultúra és szemléletmód Ázsiában00:34:36 - Külső akkumulátorok Keleten és a Red Magic 11 Pro00:40:57 - Észrevenni a különbségeket tech cuccok között00:42:51 - Melyik új iPhone-t választják többen?00:46:54 - Eladási és árazási stratégiák több termék esetén00:51:44 - Befejezés
Az elmúlt hetekben is egymást érték a fontosabbnál fontosabb külpolitikai események: pár nappal ezelőtt Orbán Viktor a fél kormány társaságában Washingtonban folytatott átfogó tárgyalásokat, ahol egyebek mellett amerikai védelmi beszerzések és az esetleges budapesti békecsúcs is szóba került. Az oroszok egyre közelebb kerülnek a stratégiai jelentőségű Pokrovszk elfoglalásához, Ukrajnát pedig egy magasra gyűrűző korrupciós botrány is lázban tartja. Már-már szokásos felállásban, Takácsy Dorka Oroszország-szakértővel és Takács Márk katonai szakértővel beszélgettünk a világpolitika történéseiről Washingtontól Pokrovszkig. A beszélgetés podcast formátumban is meghallgatható: A tartalomból: 2:20: HIMARS-ok Magyarországon. Olyan képességet szerezhet a Honvédség, ami a Szovjetunió megszűnése óta nem volt. Hosszú a sor előttünk, de érdemes kivárni. 5:10: 3-5 napig kell képesnek lenni védekeznie a Magyar Honvédségnek, amíg jönnek a szövetségesek. 6:20: Az oroszoknak az a szerencséje, hogy az ukránok mindig túl kevés rakétát kapnak a HIMARS-okhoz. 8:30: Orbán washingtoni találkozóját jól olvasták az orosz médiában is. Legalábbis azokat a részleteket, amiről beszámoltak. 10:30: Az orosz média lehajol: már az Alapjogokért Központ kutatójának X-posztjáról és a Harcosok órájáról is értesülhetnek a szerencsés oroszok állampolgárok. 13:20: Budapesti békecsúcs reloaded. Mindenkinek világos, hogy Oroszország nem akar megállapodni, mégis jó lebegtetni a nyitottságot. 15:50: A Kreml tudja, hogy volt szó a budapesti találkozóról Washingtonban, de őket senki nem tájékoztatta róla. 16:30: Az orosz út a békéhez: ha eleget megölsz az ellenségből, előbb-ubb abbahagyják az ellenállást. Az oroszoknak semmilyen köztes cél nem elfogadható. 19:10: A hot topic a fronton: Pokrovszk. Sokadszorra is igaznak bizonyult, hogy ha a politika beleugat a katonai vezetés dolgába, abból soha nem sül ki semmi jó. Most sem. 23:06: Black Hawk Down Ukrajnában? 26:06: Hogy néz ki a megerődített Donbasz? 29:32: Kremlinológia rajongóinak: Mennyire remeg Szergej Lavrov széke? 33:26: Ultrahang-interjú. Úgy tűnik, Szergej Lavrov a hazai közönségének beszélt valójában. 36:50: Korrupciós botrány Ukrajnában. Kicsoda Timur Mindics és hogy kötődik Zelenszkijhez? Kis ukrajnai korrupció-kisokos. 46:54: Korrupció az ukrán haderegben. 49:40: A dezertőrök problémája. 52:16: Az ukrán hadseregből még mindig jobb dezertálni, mint az oroszból? 56:08: A baltikumi magyar Gripen-pilóták élete. See omnystudio.com/listener for privacy information.
Magyar Péter megígérte az alacsony nyugdíjak sávos emelését, Orbán Viktor pedig a 14. havi nyugdíjjal rukkolt elő 2026-ra. A nyugdíjrendszerben előbb-utóbb nagyobb átalakításokat is végre kell hajtani. Úgy kéne fenntarthatóvá tenni a rendszert, hogy azzal ne a szegények járjanak még rosszabbul. Ennek lehetséges útjairól beszélgetett Lakner Zoltán Farkas Andrással és a közönséggel a Közös Dolgok legújabb adásában.00:00 Senki nem látja át, pedig mindenkit érint10:32 Mikor kezdtek elszegényedni a nyugdíjasok?36:14 Mindenkinek lesz nyugdíja. Na de mennyi? 46:28 Döntések vannak, társadalmi vita nincs52:47 Mi a Fidesz és a Tisza ajánlata?1:13:33 Mondj valami megnyugtatót!—A közösség lehetőség, a közösség felelősség.Támogasd a Partizánt!https://www.partizan.hu/tamogatas—Csatlakozz a Partizán közösségéhez, maradjunk kapcsolatban, és értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról!https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatban—Legyél önkéntes!Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihez—Iratkozz fel tematikus hírleveleinkre!Szerkesztőségi Hírlevélhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-partizan-szerkesztoinek-hirlevelereHeti Feledyhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyVétóhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-veto-hirlevelere—Írj nekünk!Ha van egy sztorid, tipped vagy ötleted:szerkesztoseg@partizan.huBizalmas információ esetén:partizanbudapest@protonmail.com(Ahhoz, hogy titkosított módon tudj írni, regisztrálj te is egy protonmail-es címet.)Támogatások, események, webshop, egyéb ügyek:info@partizan.hu
Hogyan írja felül az alkotás iránti vágy a berögzült társadalmi elvárásokat? Milyen árat kellett megfizetnie annak, aki fiatal nőként úgy döntött, hogy csak azért is művész lesz a századelő Budapestjén? Hét rendkívüli nő történetén keresztül keresi ezekre a kérdésre a választ a pár hete megjelent könyv, a Női szörnyetegek. A Madzsar Alice, Kaffka Margit, Erdős Renée, Lesznai Anna, Ferenczy Noémi, Undi Mariska és Máté Olga történetét bemutató könyv szerzője (és Hosszúlépés. Járunk? társalapítója), Koniorczyk Borbála volt a Nem rossz könyvek podcast vendége. A tartalomból: 00:00 Pár könyv, amit ajánlunk: Dan Wang - Breakneck (az emlegetett cikk itt található róla), Fuchsia Dunlop - A kínai konyha kultúrtörténete, Macuie Maszasi - A vulkán lábánál és Anna másik podcastja nyomán készült bookazine, az Ezt senki nem mondta! 07:40 Mai vendégünk Koniorczyk Borbála, akihez az első kérdésünk, hogy kik is voltak azok a női szörnyetegek, és hogy mit lehet tanulni száz évvel ezelőtti élettörténetekből. 12:30 Budapest a századelőn és a női lehetőségek. 16:50 A korszak, amikor még konkrétan alkalmatlannak gondolták a nőket az önálló szellemi tevékenysége, és a nők, akik szembe mentek ezzel. Elsőként rögtön Kaffka Margit története. 25:10 Erdős Renée sikerének ára és Lesznai Anna, aki sosem hitt abban, hogy megérdemelt a sikere. Majd Ferenczy Noémi vállalt alkotói magánya. 40:00 Kávéházak, szalonok és az életek, melyek mennek tovább a történelem drámái közepette is. 50:40 Három könyv Koniorczyk Borbála ajánlásában: Emily Brontë - Üvöltő szelek, Oravecz Imre - A rög gyermekei, Sigrid Undset - Kristin Lavransdatter. See omnystudio.com/listener for privacy information.
Aggódnunk kell-e tavaink csökkenő vízszintje és a több helyen tiltakozásokat kiváltó mederkotrások miatt? Ezekről a problémákról is kérdeztük Kun Zoltánt, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének elnökét és Réder Ferenc biológus mérnököt.
Ebben az Okosotthon Guru Műhelye epizódban folytatjuk "Az Okosotthon Titkai" sorozatot, melynek ez a nyolcadik része. Zsák Péter a modern okosotthonok jövőjének kulcsát, a Matter protokollt mutatja be részletesen.Az előző adásban a Thread protokollba ástunk bele, és láttuk, hogyan kapcsolódik elválaszthatatlanul a Matterhez. Ma végre kizárólag a Matterre koncentrálunk! Hosszú évek fragmentált okosotthon-világa után vajon a Matter hozza el az egységesítés ígéretét? Ezekre a kérdésekre keressük a választ:Mi az a Matter valójában, és miért nem egy újabb rádióprotokoll?Milyen régi problémákra ad választ az okosotthonok világában?Hogyan teszi lehetővé a Matter, hogy az eszközeid Wi-Fi-n, Thread-en és Etherneten keresztül is kommunikáljanak?Milyen előnyökkel jár a Matter a felhasználók és a gyártók számára?Hol tart a Matter implementációja ma, és mi vár ránk a jövőben?Tarts velünk, és értsd meg, miért lehet a Matter a Te okosotthonod alapja, és hogyan egyszerűsíti le a kompatibilitási kihívásokat!
00:00:00 - Összeöltöztünk00:00:54 - Hosszú nap, Battlefield 6 és horror stream00:02:56 - Eredmények, motiváció, fegyelem és külső megerősítések00:07:05 - Narancs iPhone, a telefon, mint státusz és az iPhone kopása00:13:10 - Merész dolgok és a “safe play”00:17:34 - Trendek változása00:20:01 - Ceruza telefonokhoz, jegyzetelés és a reMarkable00:29:30 - Bazsi egerének érzékenysége00:31:20 - Tech eszközök kihasználtsága és a gombok az autókban00:36:40 - Megszokott dolgok és a frissítések00:37:45 - YouTube használat és megváltozott felület00:38:54 - Mit használunk mobilról és PC-ről00:42:30 - Megváltozott világ, buborékok és a kíváncsiság elhalása00:49:49 - Légy (volt)00:50:38 - Ha érdekel valami, tegyél érte00:52:41 - Befejezés
⚽Nehéz helyzetben Marco Rossi, miután Varga Barnabás és Sallai Roland is hiányzik majd az örmények elleni vb-selejtezőről eltiltás miatt. Átbeszéltük a válogatott csatárhelyzetét, az opciókat, és a jövőbeni lehetőségeket. (0:00) Kvíz (2:45) Milyen csatár kell a magyar válogatottnak? (6:45) Varga Barnabás pótlása (9:00) Tóth Barna (11:20) Varga Barna, a magyar Lewandowski (18:30) Nem tolonganak Varga mögött (20:30) Lukács Dániel (22:45) Molnár Rajmund (25:00) Aki még szóba jöhet... (29:20) Hosszútávú elképzelések csatárposzton (34:30) Mi történt Németh Andrással?
Nagyon sok a félreértés, a félinformáció, sőt, a hamis információ is jelenleg a Szőlő utcai javítóintézetben történtek kapcsán. Soha nem látott méretű és súlyú botrány kezd kibontakozni, gyakorlatilag napról napra változik a helyzet. Viszont úgy látjuk, hogy beragadt néhány olyan állítás a köztudatba, amik súlyosan félrevihetik az ügyet. Bábel Vilmossal, a 444 újságírójával, aki hónapokon át foglalkozott ezzel az üggyel, tisztázzuk ezeket, mert egy ilyen felfokozott helyzetben sokat árthat, ha megalapozatlan állítások terjednek. Bővebben: 00:00:00 - Induljunk az alapoktól: mi történt pontosan, mi az, amit biztosan lehet tudni. 00:08:07 - A rendőrség nyomoz, a nyomozás ráadásul ki is bővült. Eddig pozitív a sztori. Hol csúszott el? Kuslits Gábor mondatai, és ami utánuk következet. Mi derül ki a Rendészeti Államtitkárság közleményéből. Honnan indult az ügy, 2025. májusában? Mi a Szőlő utcai javítóintézet, és mivel vádolják Juhász Péter Pált? 00:12:34 - Eddig nem merült fel olyan adat a nyomozás során, hogy a gyanúsítottat magas rangú politikus(ok) védték volna. Hogy jutottunk el az Országgyűlésig? Az adásban csak nagy vonalakban vettük végig az időrendet, itt nézhető meg, hogy ki miről beszélt, és itt olvasható bővebben, hogy jutottunk el az Országgyűlésig és Semjén Zsolt felkérdezéséig. Magára húzta? És mivel védekezett? 00:26:11 - Megkérdeztük, ki mire alapozta az állításait. Belefér ennyi jóízű inszinuáció? Hogy írunk mi cikket? És hogy posztol Káncz Csaba? Egyáltalán: honnan jön a Zsolti bácsi? 00:32:13 - A kormány részéről a védekezés egyik fő eleme, hogy nem merült fel az ügyben pedofil vád. De át ez így óriási csúsztatás! Merre mozog a témában a Fidesz, és merre az ellenzék. 00:37:58 - Nemzetközi kitekintés: Nagy-Britanniában épp egy sok ponton hasonló történet ér el éppen a tetőpontjára. Idehaza a Fidesz az elmúlt években csúcsra járatta a fekete kampányokat (erről szól a Valótlanul című filmünk). 00:42:17 - Egyébként van NER-es kapcsolata Juhász Péter Pálnak. Hosszú, bonyolult, de elmagyarázzuk azt is. 00:52:53 - Dobrev Klára a két kezét összetenné, ha egy ilyet le tudna vezényelni. Kényelmes mondás a Fidesznek (és Kocsis Máténak), hogy itt egy gigantikus összefüggésrendszer van. De ez egy olyan fekete kampány, amit nem vezényelt le senki. 01:00:00 - Az áldozatok helyzete, felfokozott környezetben. Politikai célok mentén sikkad el az ügy lényege. Az intézményekbe vetett bizalom alapból is gyenge, ez után az ügy után meg pláne. Mi következik ebből? Cikkeink, videóink a témában, és amit még ajánlunk olvasásra (kikövérítve a kiemelten fontos anyagaink): Emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsítják az egyik budapesti intézmény vezetőjét Elrendelték az emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsított budapesti intézményvezető letartóztatását A javítóintézet letartóztatott igazgatója gyermekotthonban felnőtt lányokat futtatott prostituáltként a gyanú szerint „Jeleztem a minisztériumnak, hogy Pétert a helyükben én nem nevezném ki javítóintézeti igazgatónak” Mindenki meglepődött, amikor a rendőr azt mondta: ismerik az ügyet, tudnak az igazgató visszaéléseiről „Semmi félelem nem volt benne, hogy kiszaladok és sírva elmesélem, ami történt velem” Hogyan lehet ezt megúszni évtizedeken keresztül? A volt igazgató szerint politikusoknak szállítottak kiskorúakat, Jámbor András parlamenti vizsgálóbizottságot kezdeményez Tanúként hallgattak meg egy volt gyermekvédelmi vezetőt a Juhász-ügyben Semjén Zsolt kiborulása Itt a Tuzson-jelentés: tanúként hallgatták meg Káncz Csabát és Kuslits Gábort a Szőlő utcai botrány kapcsán A Fővárosi Közgyűlés is a Szőlő utcai botránytól volt hangos Káncz Csaba szerint az őt kihallgató rendőrség nem kérdezte meg, van-e bizonyítéka a Szőlő utcai javítóintézet igazgatójának politikai kapcsolatairól Szalay-Bobrovniczky és Habony cégének is dolgozott a brit kémnek beállított Káncz Csaba Kocsis Máté: A magyar politikában eddig soha nem látott megtorlásnak kell következnie Magasra jutott NER-esekkel vitt együtt cégeket a Szőlő utcai intézet igazgatója A Nagymester mögött állt egy nála jóval nagyobb mester Minden összeállt, hogy nagyot üssön a Semjén elleni vád, és ezt a Fidesz is érzi Mit tudtunk meg a Kormányinfón a Szőlő utca-ügyről? A Valótlanul című filmünk. Kuslits Gábor interjúja a Válaszon Juhász Péter (ex-Együtt) videója, Zsolti bácsiról. Telex: Már egy évtizede is tudhattak rendőrségi berkekben arról, miket művelhet a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója Hang: Botos Tamás, illusztráció: Kiss BenceSee omnystudio.com/listener for privacy information.
4 - Balázs holnap indul Ferivel egy hosszú motor túrára by Balázsék
Atás: Nyár eleji motoros túra: Szlovénia - Júlia Alpok / Vrsic-hágó, Olaszország - Comói-tó, Svájc, Itt található a 1964-es James Bond filmben (Goldfinger) is feltűnt Belvedere Hotel.. Ausztria - Grossglockner panoráma út, Nyár végi családi túra: “Gyerek” költöztetés: Komp, Hosszú út hazafelé ( egy seggel )Sanya: Balaton-Siófok, Horvátország tengerparti nyaralás. Nem annyira jött be.Adrián: Balaton - Nyaraló :) Idén is csak 2x voltam “vízen” :) Családi nyaralás EV-vel a Dolomitokban: Útközben megnéztük a Krimmli vízesést: https://www.wasserfaelle-krimml.at Szállás: Hotel Garni Pinzgau, Fabian Hüttl Dolomitok, Alta Badia: https://www.altabadia.org/en/ Szállás: https://www.cavallino-altabadia.it/it/ Seceda: https://www.seceda.it/en/summer (Ha megakarod nézni érj oda korán) Ebéd: https://www.chalet-gerard.com Kirándulás: https://lacrusc.org/en Hütte (menedék az eső elől): https://www.utiale.it/it/ Garda-tó és környéke: https://www.gardatrentino.it/en Castello di Arco: https://maps.app.goo.gl/YpC4bNfPALBF4eb4A Arco kemping: https://www.campingarcoprabi.it Helyi “büfé” (ha erre jársz, kötelező itt enni egyet): Chiosco per Matteo https://maps.app.goo.gl/kTffnhjei6PYbnPk8 Kedvenc olasz outdoor márkám: https://www.salewa.com/ Érdemes ellátogatni a központjukba: https://maps.app.goo.gl/zGhwhijG2BLKmLcd6 Hazafelé pedig ne felejts el bevásárolni az olaszoknál. A tészta, a szószok és igazából minden más is szinte féláron vannak. :)DIX: Görög lakóautós nyaralás Peloponnészoszra, vadkemping, nomád strandok. Lakóautó kölcsönző https://caravan-lakoauto.hu/ Bajai halászléfőzés: Össznépi fesztiválozás, főzés a téren, Mellékprogramnak Margaréta szabadidőpark (https://elovilagegyesulet.hu) Tisza tavi Twitter apukák sátrazás.Helyszín: Tiszanána-Dinnyéshát kemping: SUP-ozás a tavon, Sörözés és sörözés, Szalonnasütés és bográcsozás, Horvátországi baráti nyaralás. Makarska, Gyerekbarát szállás: Sunny Makarska by Valamar: Új szálloda, medencével, csúszdákkal, gamer room-al, Elektromos autó helyett dízel, Dugó mindenholAdrián: twitter.com/adrianszpiAtás: https://bsky.app/profile/ataaaaas.bsky.socialDix: https://bsky.app/profile/dikangabor.bsky.socialSanko: twitter.com/NagySnd35898231Szeretnél új kütyüket és közben a csatornát is támogatni?Minden https://ipon.hu rendelésből amit a XAB83 kuponkóddal adsz le 2% kapunk.
3 - Balázs szerint túl hosszú ideig tartanak a szülői értekezletek by Balázsék
Hogyan befolyásolja a futás a mentális állapotot? Hogyan lehet megőrizni a motivációt? Mi teszi a futást 'pozitív szenvedéllyé', és hogyan építhető be az életünkbe egy ilyen építő szenvedély? Mi a legörömtelibb része az edzői munkának? Ezekről a kérdésekről és saját megélt tapasztalatairól beszélgettem Markocsán Sándorral, többszörös magyar bajnok hosszútávfutóval és futóedzővel. Szerkesztő-műsorvezető: Papp Ákos Mária Rádió, Függőségről mindenkinek -Tisztás, 2025.07.22.
Hosszú, hét éves kihagyás után jelent meg május végén a Wall Of Sleep új lemeze, a The Kingdom, ami már gyakorlatilag most az év magyar rock/metal lemeze. Erről, a vasárnapi Barba Negra Blue Stage-n tartandó lemezbemutatóról és egy csomó mindenről beszélgettünk.Vendégeim:- Füleki Sanyi (gitár)- Bátky "BZ" Zoltán (ének)The Kingdom a Spotifyon:https://open.spotify.com/album/4D6XkTkETKlx6HkPv72kQv?si=n4qiFWcOSG6MT1ydSUlGCQWall Of Sleep a Facebookon:https://www.facebook.com/wallofsleepWall Of Sleep shop:https://shop.hmusic.hu/eloado/wall-of-sleepWall Of Sleep az Instagramon:https://www.instagram.com/wall.of.sleep/Ric$ a Facebookon: https://facebook.com/szenegetorichard Ric$ blogja: https://ricsandgreen.hu Ha bármi észrevétel, hozzáfűznivaló, témaötlet van, azt a rics@ricsandgreen.hu címre küldhetitek! Ha szeretnéd, hogy több videó készüljön, akkor támogasd a csatornát a https://patreon.com/ricscast oldalon, használd a "köszönet" gombot, vagy vásárolj pólós csomagot a Facebook oldalamon! Ha szeretnéd hamarabb megnézni a videókat, válaszd a csatornatagságot! Köszönöm! Intro zene: Szehoffner PéterIntro hangok: Papp János színművész, Horváth Martina, Danko Jones, Szehoffner PéterA műsor az NKA támogatásával készült!
00:00:00 - Bevezetés és Jani Yoga00:01:23 - Spam e-mail és csalások00:04:58 - Mire és kire szánunk időt00:10:30 - Egymásra kontrázás párbeszédekben00:16:33 - Közös utálat00:18:16 - Levelek és visszajelzések00:19:51 - “Mindegy, csak menjen valami”00:21:42 - Új tartalmak, trendek és a Veo 300:27:55 - Mikor és hogyan néznek az emberek hosszú tartalmakat?00:33:27 - Pisti hétvégéje és a Titan: Az OceanGate-katasztrófa00:35:24 - Hosszú nyaralások megfizethetősége00:39:13 - Szállodák és borok Tokajban00:44:10 - Fröccs és fröccsvíz00:48:51 - Szerszámok vásárlása élelmiszerboltokban00:53:30 - Parkside és Makita00:55:20 - A HH podcast?00:55:57 - Mindenkinek van kedvence00:56:56 - Befejezés
Szótár a cikk végén. Belemerültünk a K-pop világába, jó, mondjuk bokáig. De hát ha egyszer irtó érdekes!! Nem is árulunk el erről többet, viszont Ingrid ajánl két számot, ráhangolódásként az adásra: Belépő szinten azért tökéletes a Super, mert minden klasszikus kpop jellegzetesség megvan benne - táncolható beatek, rap, kevés angol szöveg. Niche MZ (Koreában nem genz-t mondanak, hanem mz = millenial és z generációt) érdeklődőknek pedig egy másik groupot ajánlok. Bővebben: 00:00:00 - Nórának mostanában két kattanása van, az egyikről cikket fog írni, a másikról pedig most fogunk beszélni. Ez pedig nem más, mint a K-pop, a téma tárgyalásához pedig meghívtunk egy átlagos rajongót, Ingridet is, aki hozzánk képest természetesen abszolút szakértő. 00:08:30 - 15-16 éves az átlag trainee (kb. gyakornok), ők azok, akik bekerülnek a darálóba és sztárokat gyártanak belőlük. 00:09:40 - A képzés és a promóció része az is, hogy a bandákat európai és amerikai turnékra viszik, ahol megismerik a kultúrát és találkoznak azzal, hogy mire van igény 00:12:10 - Irdatlan mennyiségű group van, hogyan lehet választani ennyiből egyet, amiért rajonganak a fanok? Ráadásul abban is több kategória van, hogy ki hogyan rajong. 00:14:00 - Alapvetően popzenéről van szó, ez a hasonlóság fő oka. Na de miben tér el a K-pop a nyugati popzenétől? 00:15:45 - Nem kell messzire menni, Magyarországon is voltak ám ilyen patikamérlegen kimért bandák
00:49 Elintéztük, eltakarodott. Hogy lesz ez jó Orbánnak? Mikor tér vissza Gyurcsány? Az utolsó pillanatig kormányképesen. 06:06 Az előjelek. Az eltakarodás jelentősége. Lesz-e Lajosnak új háza? A Momentumnak is annyi. 10:54 Kálmán új autója. Hová tűntek a Hummerek? 14:00 A társadalmi szolidaritás él! Ferrari bebikázása Corvette által. 18:13 Hogy kell Ferrarit emergency neutralba rakni? A Ferrari is csak egy autó. Társadalmi szolidaritás a tömegközlekedésen. 21:17 Borízű merch: pólók, sapkák, vászontáskák. Atléta trió: Záróra. 22:57 Ukrajnában nem történt semmi. Vance Putyin ellen. 26:00 Románia mégsem előz. Transzkárpáti szélsőjobboldali összeborulás. Nem Miklós, Tamás! 30:07 Magyar Péter kicsit pukkan. Mit akar ez? Még futballhuligánjai sincsenek! Összeomlás: nem emelték a propaganda költségvetését. 34:49 Nevek és kutyanevek a Washington Postnál. Doktor Szöszi 1. 39:11 Hol divat még a Hanna? A Zejnep a 75 legnépszerűbb magyar női név. Zeynep Tufekci. Miért nem adja ki a KSH a legnépszerűbb nevek területi eloszlását? Domonkos vs. Dominik. Sebestyén Balázs fiát valójában Benettnek hívják. 43:56 Bánki Erik Purity Ringen. Bécsi, pozsonyi és budapesti koncertélet. 47:04 A Kneecap-jelenség. Az ír nyelvű rappelés értelme. A baszk Coldplay. 51:28 Még mindig lehet zenével botrányt csinálni. A sötétség hercegének felesége kiborul. Jello Biafra vs. Ice-T. Zenészek a Kneecap mellett. 54:59 Miért tudja Bede Márton mire gondol Uj Péter? Title race decider. Denveri hírek és Inter-Barcelona. See omnystudio.com/listener for privacy information.
00:00:00 - Bevezetés, forgalom és reklámok00:01:21 - Severance sorozat és a cliffhanger00:08:17 - Filmek, festmények és versek értelmezése00:15:07 - Kibeszélők00:16:47 - Múzeumlátogatás és festmények00:26:19 - Hatékony kardok és fegyverek régen00:30:42 - Kard skinek00:33:16 - Hunyadi sorozat00:37:27 - Elhunyt Ferenc pápa00:40:52 - Összeesküvés elméletek a pápával kapcsolatban00:42:26 - Hosszú hétvége és jó idő00:46:51 - Klíma használat és klímatisztítás00:49:06 - Garancia00:50:45 - Airfryeres steak00:52:35 - “Ha lenne neked, tudnád”00:56:47 - Konfliktuskerülés és felelősségvállalás01:00:35 - Hazugságok01:05:54 - Befejezés
Családban élni jó - mondta a minap Orbán Viktor miniszterelnök. Az elmúlt hetekben-hónapokban ennek megfelelően a kormány folyamatosan a családi életpályamodell új elemeivel dicsekszik. SZJA-mentesség több lépcsőben az anyáknak: jól hangzik, de megnézzük, kinek lesz igazán jó, és mennyibe fog nekünk fájni. Bővebben: 00:00:00 - Kezdjük az alapokkal: kiket érint az SZJA-mentesség, ők hányan vannak, és mikorra éri el őket az intézkedéscsomag? És persze a lényeg: mennyivel lesz több a pénztárcában? nyugalom: bőven van idő még gyorsan szülni második-harmadik gyereket is.00:05:58 - Csak mind eddig, itt is az fog jobban járni, aki már eleve jó anyagi helyzetben van. És nem csak ebből a szempontból igazságtalan ez a rendszer. Egyedülálló szülők, atipikus családok, szegénységben élők: ők mind, és még sokan mások is ki vannak rekesztve.00:12:26 - Több gyerek? Na, az nincs. Hosszú gondolatmenet a családtámogatási rendszer életszerűtlenségéről. Se nőügyek, se apaügyek.00:20:34 - Tudna a rendszer egyáltalán rugalmasabb lenni? A gonosz nagybácsi esete.00:24:34 - Mibe fog ez nekünk kerülni? Belekergették Orbán Viktort a nagyotmondásba. Még jó, hogy Nagy Márton ott van a gáton! De hogy pénz honnan lesz minderre, abba inkább bele se gondolunk.00:30:48 - Jó, végül is Gombóc Artúr is eljutott Afrikába. Elvi szintű lehetőségek persze vannak a gigaösszeg kigazdálkodására - csak a politikai áruk is magas.Mondjuk a CSOK-ból is sikerült kihátrálni.00:35:38 - Sok sikert kívánunk Orbán Viktornak. Elköszönés közben még egy igazságtalansági szempont: a munkáltatók trükközése. Megoldják okosba'? Hang és kép: Botos Tamás/444See omnystudio.com/listener for privacy information.
In this episode, Katie and Elizabeth Beisel sit down with 3x Olympic gold medalist, 26x World Champion, 7x world record holder, and Hungarian swimming legend Katinka Hosszú! They dive into the mindset shifts that turned her into the “Iron Lady,” how learning to lose became her secret weapon, and the moment a fourth-place finish changed everything. Katinka opens up about the grind before Rio, why “balance” didn't exist in her world, and the surprising truth about how it really feels to win Olympic gold. She also shares powerful reflections on identity, confidence, and what it takes to dominate on the world stage. ----- DONATE TO GARY HALL JR: https://www.gofundme.com/f/support-gary-hall-jr-after-devastating-fire ----- DONATE TO EMILY KLUEH: https://www.gofundme.com/f/4sdbz-support-emilys-battle-against-cancer ----- Subscribe and watch full video episodes on YouTube, and follow us on social media (@unfilteredwaterspodcast) for clips, bonus content, and updates throughout the week. ----- FOLLOW KATIE: Instagram TikTok ----- FOLLOW MISSY: Instagram TikTok ----- SUPPORT OUR SPONSORS Endless Pools: Go to https://endlesspools.com/unfiltered for $1000 OFF your pool. ----- PRODUCED BY: Lagos Creative