POPULARITY
Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. 42Amikor tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. 43Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei tudták volna. 44Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, mentek egy napig, és keresték a rokonok és ismerősök között. 45Amikor nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy keressék. 46Három nap múlva akadtak rá a templomban, ott ült a tanítók közt, hallgatta és kérdezgette őket. 47Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. 48Amikor meglátták, csodálkoztak. Anyja így szólt hozzá: "Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, atyád és én szomorúan kerestünk." 49Ezt felelte: "De miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?" 50Ám ők nem értették meg ezeket a hozzájuk intézett szavakat. 51Velük ment hát, lement Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Ezután ismét Jeruzsálembe mentek. Amint a templomban járt, odajárultak hozzá a főpapok, az írástudók és a vének, és azt mondták neki: ,,Milyen hatalommal teszed mindezt? Ki adta neked a hatalmat, hogy mindezt megtedd?' Jézus így felelt nekik: ,,Én is kérdezek valamit tőletek. Feleljetek meg nekem, s akkor én is megmondom nektek, milyen hatalommal teszem mindezt. János keresztsége a mennyből volt vagy az emberektől? Feleljetek nekem!' Azok így tanakodtak egymás közt: ,,Ha azt mondjuk, a mennyből, azt fogja felelni: akkor miért nem hittetek neki? Ha pedig azt mondjuk, az emberektől, félnünk kell a néptől.' Mert mindnyájan azt tartották Jánosról, hogy valóban próféta volt. Azt felelték tehát Jézusnak: ,,Nem tudjuk.' Jézus erre azt mondta nekik: ,,Én sem mondom meg nektek, miféle hatalommal teszem mindezt.'Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Ő pedig bement Jeruzsálembe, a templomba. Mindent megnézett, de mivel már estére járt az idő, kiment Betániába a tizenkettővel. Másnap, amikor kimentek Betániából, megéhezett. Meglátott messziről egy lombos fügefát. Elindult feléje, hátha talál rajta valamit. Mikor azonban odaért, semmit sem talált rajta, csak leveleket; ekkor még nem volt fügeérés ideje. Erre megszólalt, és azt mondta neki: ,,Senki ne egyen rólad többé soha gyümölcsöt!' A tanítványai hallották ezt. Azután Jeruzsálembe értek. Bement a templomba, és kezdte kiűzni azokat, akik adtak és vettek a templomban. A pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit fölforgatta, s nem engedte meg, hogy valaki bármilyen edényt átvigyen a templomtéren. Azután így tanította őket: ,,Nincs talán megírva, hogy az én házam az imádság háza lesz minden nemzet számára? [Iz 56,7] Ti pedig rablók barlangjává tettétek azt.' [Jer 7,11] Mikor a főpapok és az írástudók meghallották ezt, azon törték a fejüket, hogy mi módon veszítsék el őt. Féltek ugyanis tőle, mert az egész tömeg csodálkozott a tanításán. Amikor beesteledett, kiment a városból. Másnap reggel, amikor elmentek a fügefa mellett, látták, hogy tőből kiszáradt. Péter visszaemlékezett, és azt mondta neki: ,,Rabbi, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt.' Jézus ezt felelte nekik: ,,Higgyetek Istenben! Bizony, mondom nektek: ha valaki azt mondja ennek hegynek: ,,Emelkedj fel és vesd magad a tengerbe!'', és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy megtörténik, amit mond, akkor az meg is fog történni. Azért mondom nektek: Higgyétek, hogy mindazt, amit imádkozva kértek, elnyeritek, és meglesz nektek. Amikor azonban felálltok, hogy imádkozzatok, bocsássátok meg, ha valami sérelmetek van valaki ellen, hogy a ti Atyátok is, aki a mennyekben van, megbocsássa nektek vétkeiteket.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Mikor úton voltak, hogy fölmenjenek Jeruzsálembe, Jézus előttük ment, ők pedig félve és aggódva követték őt. Ekkor újra maga mellé vette a tizenkettőt, és elkezdett nekik beszélni mindarról, ami rá vár: ,,Íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát át fogják adni a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik őt, és átadják a pogányoknak. Azok kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik; de harmadnapra föltámad.'' Ekkor eléje járultak Zebedeus fiai, Jakab és János, és így szóltak: ,,Mester! Azt akarjuk, hogy amit kérünk, tedd meg nekünk.'' Ő megkérdezte tőlük: ,,Mit akartok, hogy megtegyek nektek?'' Azt felelték: ,,Tedd meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk pedig a bal oldaladon ülhessen a te dicsőségedben.'' Jézus erre azt mondta nekik: ,,Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a pohárból, amelyből én iszom? Vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?'' Ők azt felelték neki: ,,Meg tudunk.'' Ekkor Jézus azt mondta nekik: ,,A pohárból, amelyből én iszom, inni fogtok ugyan, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is meg fogtok keresztelkedni. De azt megadni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké lesz, akiknek készítették.'' Amikor a tíz meghallotta ezt, haragudni kezdtek Jakabra és Jánosra. Jézus azonban magához hívta őket, és azt mondta nekik: ,,Tudjátok, hogy akiket a nemzetek fejedelmeknek tekintenek, azok uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ez nem így van, hanem aki nagy akar lenni, az legyen a ti szolgátok; aki pedig első akar lenni köztetek, az a szolgája lesz mindenkinek. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.''Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Jeruzsálemben elérkezett a templomszentelés ünnepe. Tél volt. Jézus a templomban járt, Salamon tornácában. A zsidók körülvették őt, és azt mondták neki: ,,Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan!'' Jézus azt felelte nekik: ,,Mondtam nektek, de nem hiszitek. Tanúskodnak rólam a tettek, amelyeket Atyám nevében művelek, de ti nem hisztek, mert nem vagytok az én juhaim közül valók. Az én juhaim hallgatnak szavamra; én ismerem őket, ők pedig követnek engem, és én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket a kezemből. Amit Atyám nekem adott, az mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki az Atya kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.'' Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Aznap ketten közülük egy Emmausz nevű helységbe mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádium távolságra volt, s beszélgettek egymással mindarról, ami történt. Miközben beszélgettek és tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De a szemüket akadályozta valami, hogy fel ne ismerjék. Megszólította őket: ,,Miről beszélgettek egymással útközben?'' Ők szomorúan megálltak. Az egyik, akinek Kleofás volt a neve, azt felelte: ,,Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?'' Ő megkérdezte tőlük: ,,Micsoda?'' Azt felelték: ,,A Názáreti Jézus esete, aki tettben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt. A főpapok és a főembereink azonban halálos ítéletre adták, és megfeszítették őt. Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt. Azonfelül ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. De néhány közülünk való asszony is megzavart bennünket, akik hajnalban a sírnál voltak, s mivel nem találták a testét, visszajöttek azzal a hírrel, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt mondták, hogy él. Társaink közül néhányan a sírhoz mentek, és úgy találták, ahogy az asszonyok mondták, de őt magát nem látták.'' Erre ő azt mondta nekik: ,,Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták mondtak! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe?'' És kezdve Mózesen és valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban róla szólt. Mikor odaértek a faluhoz, ahová mentek, úgy tett, mintha tovább akarna menni. De marasztalták: ,,Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben van már a nap!'' Bement hát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ült velük, fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, de ő eltűnt a szemük elől. Ők pedig így szóltak egymáshoz: ,,Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat?'' Még abban az órában útrakeltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. Azok elmondták: ,,Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!'' Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor. Amíg ezekről beszéltek, Jézus maga állt meg közöttük, és azt mondta nekik: ,,Békesség nektek!'' Megrémültek és féltek, mert azt hitték, hogy szellemet látnak. De ő megkérdezte tőlük: ,,Miért rémültetek meg, és miért támad kétely szívetekben? Nézzétek meg a kezemet és lábamat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg, és lássátok, mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.'' Ezt mondta, azután megmutatta nekik a kezét és a lábát. Mivel örömükben még mindig nem hittek, és csak csodálkoztak, azt mondta nekik: ,,Van itt valami ennivalótok?'' Erre adtak neki egy darab sült halat. Elvette, és a szemük láttára evett belőle. Azután így szólt hozzájuk: ,,Ezek azok az igék, amelyeket elmondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesedni mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban.'' Akkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat. Azt mondta nekik: ,,Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, és harmadnapon feltámadni halottaiból. A nevében megtérést kell hirdetni a bűnök bocsánatára Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Aznap ketten közülük egy Emmausz nevű helységbe mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádium távolságra volt, s beszélgettek egymással mindarról, ami történt. Miközben beszélgettek és tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De a szemüket akadályozta valami, hogy fel ne ismerjék. Megszólította őket: ,,Miről beszélgettek egymással útközben?'' Ők szomorúan megálltak. Az egyik, akinek Kleofás volt a neve, azt felelte: ,,Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?'' Ő megkérdezte tőlük: ,,Micsoda?'' Azt felelték: ,,A Názáreti Jézus esete, aki tettben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt. A főpapok és a főembereink azonban halálos ítéletre adták, és megfeszítették őt. Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt. Azonfelül ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. De néhány közülünk való asszony is megzavart bennünket, akik hajnalban a sírnál voltak, s mivel nem találták a testét, visszajöttek azzal a hírrel, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt mondták, hogy él. Társaink közül néhányan a sírhoz mentek, és úgy találták, ahogy az asszonyok mondták, de őt magát nem látták.'' Erre ő azt mondta nekik: ,,Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták mondtak! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe?'' És kezdve Mózesen és valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban róla szólt. Mikor odaértek a faluhoz, ahová mentek, úgy tett, mintha tovább akarna menni. De marasztalták: ,,Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben van már a nap!'' Bement hát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ült velük, fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, de ő eltűnt a szemük elől. Ők pedig így szóltak egymáshoz: ,,Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat?'' Még abban az órában útrakeltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. Azok elmondták: ,,Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!'' Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Dsida Jenő - Krisztus Krisztusom, én leveszem képedet falamról. Torz hamisításnak érzem vonalait, színeit, sohase tudlak ilyennek elképzelni, amilyen itt vagy. Ilyen ragyogó kékszeműnek, ilyen jóllakottan derűsnek, ilyen kitelt arcúnak, ilyen enyhe pirosnak, mint a tejbeesett rózsa. Én sok éjszaka láttalak már, hallgattalak is számtalanszor, én tudom, hogy te egyszerű voltál, szürke, fáradt és hozzánk hasonló. Álmatlanul csavarogtad a számkivetettek útját, a nyomor, az éhség siralomvölgyeit s gyötrő aggodalmaid horizontján már az eget nyaldosták pusztuló Jeruzsálemed lángjai. Hangod fájó hullámokat kavart, mikor a sok beszéd után rekedten újra szólani kezdtél. Megtépett és színehagyott ruhádon vastagon ült a nagy út pora, sovány, széltől-naptól cserzett arcodon bronzvörösre gyúlt a sárgaság s két parázsló szemedből sisteregve hullottak borzas szakálladra az Isten könnyei
Vitályos Eszter kommentben reagált Freddie beszólására Adolfék fekete ruhás csapata helyett most valtonosok állták útját a tüntetőknek Orbán békéscsabai gyűlésén Budapest egyre fogyatkozik, miért rakja ki a "megtelt" táblát több önkormányzat? Orbán Viktor Facebookozni tanított a stratégiai eligazításon Jámbor András posztolt egy volt rendőr századosról, aki szerint a kormánynak kedves statisztikákat kell gyártani Szlovákia megfenyegette Brüsszelt Komoly természeti átalakulás a Dél-Balatonnál Esernyővel ütöttek meg egy ismert riportert egy politikai rendezvényen Orbán Viktor: Nem engedhetjük, hogy a háború bármely vallás híveit kizárja Jeruzsálemből Letarolta a vihar a Dunántúlt – fotókon mutatjuk a pusztítás nyomait Visszavette a pályaelőnyt a Gyergyó a DVTK-tól az Erste Liga elődöntőjében Mindössze hét meccs után távozik a Tottenham ideiglenes vezetőedzője Az ország kétharmadán kiadós esővel indul a hét A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Vitályos Eszter kommentben reagált Freddie beszólására Adolfék fekete ruhás csapata helyett most valtonosok állták útját a tüntetőknek Orbán békéscsabai gyűlésén Budapest egyre fogyatkozik, miért rakja ki a "megtelt" táblát több önkormányzat? Orbán Viktor Facebookozni tanított a stratégiai eligazításon Jámbor András posztolt egy volt rendőr századosról, aki szerint a kormánynak kedves statisztikákat kell gyártani Szlovákia megfenyegette Brüsszelt Komoly természeti átalakulás a Dél-Balatonnál Esernyővel ütöttek meg egy ismert riportert egy politikai rendezvényen Orbán Viktor: Nem engedhetjük, hogy a háború bármely vallás híveit kizárja Jeruzsálemből Letarolta a vihar a Dunántúlt – fotókon mutatjuk a pusztítás nyomait Visszavette a pályaelőnyt a Gyergyó a DVTK-tól az Erste Liga elődöntőjében Mindössze hét meccs után távozik a Tottenham ideiglenes vezetőedzője Az ország kétharmadán kiadós esővel indul a hét A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Sokan a zsidók közül, akik Máriához és Mártához jöttek, és látták, amit tett, hittek benne. De néhányan közülük elmentek a farizeusokhoz, és elmondták nekik, hogy Jézus mi mindent cselekedett. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és azt mondták: ,,Mit csináljunk? Ez az ember ugyanis sok csodajelet művel. Ha hagyjuk ezt neki, mindnyájan hinni fognak benne. Akkor eljönnek a rómaiak, és elpusztítják országunkat és nemzetünket.'' Egyikük pedig, Kaifás, aki abban az esztendőben főpap volt, azt mondta nekik: ,,Ti nem tudtok semmit, s arra sem gondoltok, hogy jobb nektek, ha egy ember hal meg a népért, mint ha az egész nemzet elveszik!'' Ezt pedig nem magától mondta, hanem, főpap lévén abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a nemzetért, és nemcsak a nemzetért, hanem hogy az Isten szétszórt gyermekeit egybegyűjtse. Attól a naptól tehát elhatározták, hogy megölik őt. Ezért Jézus már nem járt nyilvánosan a zsidók közt. Elment onnan a puszta melletti vidékre, egy Efraim nevű városba, és ott tartózkodott a tanítványaival együtt. Közel volt a zsidók Pászkája, és vidékről sokan mentek föl Jeruzsálembe Húsvét előtt, hogy megszenteljék magukat. Keresték Jézust, és a templomban azt mondogatták egymásnak: ,,Mit gondoltok? Vajon eljön-e az ünnepre?''Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Ezek után volt a zsidók ünnepe, és Jézus fölment Jeruzsálembe. Van Jeruzsálemben a Juh-kapunál egy fürdő, amelyet héberül Betezdának neveznek, és öt oszlopcsarnoka van. Ezekben feküdt a betegek, vakok, sánták, bénák sokasága. Volt ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendő óta beteg volt. Mikor Jézus meglátta őt, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már sok idő óta van így, megkérdezte tőle: ,,Akarsz-e meggyógyulni?'' A beteg azt felelte: ,,Uram, nincs emberem, aki, amikor felkavarodik a víz, bevigyen engem a tóba. Mire pedig én odaérek, más megy be előttem.'' Jézus azt mondta neki: ,,Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!'' Az ember azonnal meggyógyult, fogta az ágyát és járni kezdett. Azon a napon pedig szombat volt. Ezért a zsidók azt mondták a meggyógyított embernek: ,,Szombat van, nem szabad az ágyadat vinned.'' Azt felelte nekik: ,,Aki meggyógyított engem, ő mondta nekem: ,,Vedd ágyadat, és járj.'''' Erre megkérdezték tőle: ,,Ki az az ember, aki neked azt mondta: ,,Vedd ágyadat és járj''?'' A meggyógyult azonban nem tudta, hogy ki volt az, mert Jézus eltávozott a helyszínen levő tömegből. Később Jézus találkozott vele a templomban, és azt mondta neki: ,,Íme, meggyógyultál, többé már ne vétkezz, nehogy valami rosszabb történjék veled.'' Az ember elment, és megvitte a hírt a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók pedig üldözték Jézust azért, mert ezeket szombaton tette.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Két nap múlva eltávozott onnan Galileába. Jézus ugyan saját maga tanúsította, hogy a prófétának nincs becsülete a saját hazájában, mégis, amikor Galileába ment, befogadták őt a galileaiak, mivel látták mindazt, amit Jeruzsálemben művelt az ünnepen, mert ők is ott voltak. Ismét elment tehát a galileai Kánába, ahol a vizet borrá változtatta. Kafarnaumban pedig volt egy királyi tisztviselő, akinek a fia beteg volt. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és kérte őt, hogy jöjjön és gyógyítsa meg a fiát, mert az már a halálán volt. Erre Jézus azt mondta neki: ,,Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek!'' A királyi tisztviselő erre azt felelte: ,,Uram, gyere el, amíg meg nem hal a gyermekem!'' Jézus azt mondta neki: ,,Menj, a fiad él!'' Hitt az ember a szónak, amit Jézus mondott neki, és elment. Amint hazafelé tartott, már eléje jöttek a szolgái, és jelentették, hogy a fia él. Megtudakolta tőlük, hogy melyik órában lett jobban. Azt felelték neki: ,,Tegnap hét órakor hagyta el őt a láz.'' Megértette ebből az apa, hogy éppen abban az órában, amelyben Jézus azt mondta neki: ,,A fiad él.'' Hitt ő és egész házanépe. Ez már a második csodajel volt, amelyet Jézus művelt, amikor Júdeából Galileába ment.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Amikor Jézus fölment Jeruzsálembe, csak a tizenkét tanítványt vette maga mellé. Az úton azt mondta nekik: "Íme, felmegyünk Jeruzsálembe és az Emberfiát át fogják adni a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik őt és átadják a pogányoknak, hogy kicsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítsék, de harmadnapon föltámad.'' Akkor Zebedeus fiainak anyja odament hozzá a fiaival együtt és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Jézus megkérdezte: ,,Mit kívánsz?'' Az így válaszolt: ,,Rendeld el, hogy az én két fiam közül az egyik a jobbodon, a másik a balodon üljön országodban.'' Jézus ezt válaszolta: ,,Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én inni fogok?'' Azt felelték neki: ,,Tudunk!'' Ő erre azt mondta nekik: ,,A kelyhemből ugyan inni fogtok, de azt megadni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké, akiknek Atyám készítette.'' Amikor a többi tíz meghallotta ezt, nagyon megharagudott a két testvérre. Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: ,,Tudjátok, hogy azok, akik a nemzetek fejedelmei, azok uralkodnak rajtuk, és akik nagyok, azok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ne így legyen, hanem aki nagy akar lenni köztetek, az legyen a szolgátok, és aki első akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgálótok. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.''Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Kiindulópont: lenruha és cicit – miért néztek furcsán Jeruzsálemben? A sugya alapfeszültsége: elvben a cicit micvája lenruhára is vonatkozik, mégis beszámolunk olyan jeruzsálemi gyakorlatról, ahol furcsán néztek azokra, akik lenruhára (techelet miatt gyapjúval is érintett) cicitet tettek. A Gemara első magyarázata: köznevelési/népi félreértés veszélye. Ha azt látják, hogy lenruhán gyapjúszál van, a tömeg azt hiheti, […] A Mönáchot 40 – Napi Talmud 2238: Lenruha és cicit bejegyzés először NapiTalmud.hu-én jelent meg.
Ekkor köréje gyülekeztek a farizeusok, és néhány írástudó, aki Jeruzsálemből jött. Ezek azt látva, hogy tanítványai közül egyesek közönséges, azaz mosdatlan kézzel esznek kenyeret, morgolódtak. Mert a farizeusok és általában a zsidók, hacsak kezüket gyakran nem mossák, nem esznek, követve a régiek hagyományait. Ha a piacról jönnek, nem esznek, amíg meg nem fürdenek; és sok egyéb dolog van, amit hagyományaik szerint meg kell tartaniuk: a poharak és korsók, a rézedények és ágyak mosását. Megkérdezték tehát őt a farizeusok és írástudók: ,,Miért nem élnek tanítványaid a régiek hagyománya szerint, miért esznek kenyeret közönséges kézzel?'' Ő ezt felelte nekik: ,,Helyesen jövendölt rólatok Izajás, képmutatók, amint írva van: ,,Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek, ha emberi tudományt és parancsokat tanítanak'' [Iz 29,13]. Mert Isten parancsát elhagyva az emberek hagyományait tartjátok, a korsók és poharak mosását, és sok egyéb ezekhez hasonló dolgot cselekedtek.'' Majd így folytatta: ,,Szépen kijátsszátok Isten parancsolatát, hogy a magatok hagyományait megtartsátok. Mózes ugyanis azt mondta: ,,Tiszteld atyádat és anyádat''; és: ,,Aki atyját vagy anyját gyalázza, haljon meg'' [Kiv 20,12; 21,17]. Ti pedig azt mondjátok: ,,Ha az ember azt mondja apjának vagy anyjának: korbán, azaz fogadalmi ajándék az, ami tőlem neked járna'', azontúl már nem engeditek, hogy valamit tegyen az apjáért vagy anyjáért, s így érvénytelenítitek Isten szavát a ti hagyományotok kedvéért, melyet csináltatok; és sok más effélét cselekszetek.''Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Mikor pedig elteltek a tisztulás napjai, Mózes törvénye szerint felvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvényében írva van: Minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak legyen szentelve [Kiv 13,2.12], és hogy áldozatot mutassanak be, amint az Úr törvénye mondja: Egy pár gerlicét vagy két galambfiókát [Lev 12,8]. Élt pedig Jeruzsálemben egy ember, Simeon volt a neve, igaz és istenfélő férfiú, aki várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt benne. A Szentlélek kijelentette neki, hogy halált nem lát, amíg meg nem látja az Úr Felkentjét. Ekkor a Lélek ösztönzésére a templomba ment. Amikor szülei bevitték a gyermek Jézust, hogy a törvény szokása szerint cselekedjenek vele, karjaiba vette őt, és Istent magasztalva így szólt: Most bocsátod el, Uram, szolgádat a te igéd szerint békességben, mert látták szemeim a te megváltásod [Iz 40,5], melyet minden nép színe előtt készítettél [Iz 52,10], világosságul a pogányok megvilágosítására [Iz 42,6; 49,6] és dicsőségére népednek, Izraelnek [Iz 46,13]. Apja és anyja csodálkoztak mindazon, amit róla mondtak. Simeon megáldotta őket, anyjának, Máriának pedig ezt mondta: Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak; és a te lelkedet tőr járja át -- hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai. Volt egy Anna nevű prófétaasszony is, Fánuel leánya, Áser törzséből. Nagyon előre haladt már napjaiban, miután férjével hét esztendeig élt szüzessége után; nyolcvannégy éves özvegy volt, és nem vált meg a templomtól, böjtöléssel és imádsággal szolgált ott éjjel és nappal. Ő is odajött ugyanabban az órában, dicsérte az Urat, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Izrael megváltását. Miután mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek Galileába, az ő városukba, Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött, telve bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt vele. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Az írástudók, akik Jeruzsálemből jöttek le, azt mondták, hogy Belzebub szállta meg, és az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket. Ekkor összehívta őket, és példabeszédekben ezt mondta nekik: ,,Hogyan űzheti ki a sátán a sátánt? Ha valamely ország meghasonlik önmagával, az az ország nem állhat fenn. És ha egy ház meghasonlik önmagával, az a ház nem állhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlott, nem maradhat fenn, hanem vége van. Senki nem mehet be az erősnek a házába és nem ragadhatja el a holmiját, ha előbb meg nem kötözi az erőst, csak akkor tudja kirabolni a házát. Bizony, mondom nektek, hogy minden vétket és káromlást, amellyel káromkodnak, megbocsátanak az emberek fiainak; de aki a Szentlélek ellen káromkodik, az nem nyer bocsánatot soha, hanem örök vétek fogja terhelni.'' Mert azt mondták: ,,Tisztátalan lélek van benne.''Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Jézus pedig tanítványaival együtt elment a tengerhez. Nagy sokaság követte őt Galileából, Júdeából, Jeruzsálemből, Idúmeából, a Jordánon túlról. Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság jött hozzá, mert hallották, hogy miket művelt. Tanítványaitól azt kérte, hogy egy bárka álljon készen számára a tömeg miatt, hogy ne szorongassák őt. Mivel azonban sokakat meggyógyított, mindazok, akik valami betegségben szenvedtek, ott tolongtak körülötte, hogy megérinthessék. A tisztátalan lelkek pedig, amikor meglátták, leborultak előtte és így kiáltoztak: ,,Te vagy az Isten Fia.'' Ő azonban keményen rájuk parancsolt, hogy ne árulják el őt.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
A Zváchim 118. lapja a magánoltárok és a központi szentély történeti–haláchikus viszonyát rendezi időrendben, különös tekintettel Gilgál, Siló, majd Nov és Givon korszakára. A tanulás középpontjában az áll, hogy az egyes időszakokban milyen áldozatok voltak megengedettek, hol lehetett azokat bemutatni és elfogyasztani, illetve hogyan következik mindez a Tóra szövegéből. A lap második felében a Talmud […] A Zváchim 118 – Napi Talmud 2197: A sivatagi szentélytől a jeruzsálemi Szentélyig bejegyzés először NapiTalmud.hu-én jelent meg.
Amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost kiszolgáltatták, visszavonult Galileába. Elhagyta Názáretet, elment és letelepedett a tengermenti Kafarnaumban, Zebulon és Naftali határában, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: Zebulon földje és Naftali földje, a tengeri út, a Jordánon túl, a pogányok Galileája; a nép, amely sötétségben ült, nagy fényt látott, s akik a halál országában és árnyékában ültek: fény virradt rájuk [Iz 8,23; 9,1]. Ekkor kezdte Jézus hirdetni és mondani: Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa. Jézus ezután bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt a nép között. Eljutott a híre egész Szíriába, és odavitték hozzá mindazokat, akik rosszul voltak, akiket különféle betegségek és kínok gyötörtek, az ördögtől megszállottakat, holdkórosokat és a bénákat, ő pedig meggyógyította őket. Nagy tömeg követte őt Galileából és a Tízvárosból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a júdeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így válaszoltak: „A júdeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Júda földje, bizony nem vagy a legkisebb Júda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!” Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincses zsákjaikat és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Ez János tanúsága, amikor a zsidók papokat és levitákat küldtek Jeruzsálemből hozzá, hogy megkérdezzék őt: ,,Ki vagy te?' Ő megvallotta, és nem tagadta, és megvallotta: ,,Nem én vagyok a Krisztus.' Erre megkérdezték tőle: ,,Mi vagy tehát? Illés vagy?' Ő azt válaszolta: ,,Nem vagyok.' ,,A próféta vagy?' Azt felelte: ,,Nem.' Akkor azt mondták neki: ,,Akkor ki vagy? Választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket! Mit mondasz magadról?' Ő azt felelte: ,,A pusztában kiáltó szava vagyok: ,,Tegyétek egyenessé az Úr útját' [Iz 40,3], amint Izajás próféta mondta.' A küldöttek a farizeusok közül voltak. Ezért kérdőre vonták: ,,Miért keresztelsz tehát, ha nem te vagy a Krisztus, sem Illés, sem a próféta?' János ezt felelte nekik: ,,Én vízzel keresztelek, de köztetek áll az, akit ti nem ismertek. Ő az, aki utánam jön, akinek a saruszíját megoldani sem vagyok méltó.' Ezek Betániában történtek, a Jordánon túl, ahol János keresztelt.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Évet értékelni abban a reményben érdemes, hogy jövőre majd minden jobb lesz, ezért mindenkinek azt kívánjuk, ne kelljen 2025 közéleti, politikai mindennapjaira nosztalgiával gondolnia!Adásunk vendége Karafiáth Orsi volt Jeruzsálemből.Barcza Ági IzraelDerdák András FranciaországPajer Kristóf AngliaVarga Lukács NémetországVendég: Karafiáth OrsiHang: Barcza Gergely
Mikor pedig elteltek a tisztulás napjai, Mózes törvénye szerint felvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvényében írva van: ,,Minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak legyen szentelve' [Kiv 13,2.12], és hogy áldozatot mutassanak be, amint az Úr törvénye mondja: ,,Egy pár gerlicét vagy két galambfiókát' [Lev 12,8]. Élt pedig Jeruzsálemben egy ember, Simeon volt a neve, igaz és istenfélő férfiú, aki várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt benne. A Szentlélek kijelentette neki, hogy halált nem lát, amíg meg nem látja az Úr Felkentjét. Ekkor a Lélek ösztönzésére a templomba ment. Amikor szülei bevitték a gyermek Jézust, hogy a törvény szokása szerint cselekedjenek vele, karjaiba vette őt, és Istent magasztalva így szólt: ,,Most bocsátod el, Uram, szolgádat a te igéd szerint békességben, mert látták szemeim a te megváltásod [Iz 40,5], melyet minden nép színe előtt készítettél [Iz 52,10], világosságul a pogányok megvilágosítására [Iz 42,6; 49,6] és dicsőségére népednek, Izraelnek' [Iz 46,13]. Apja és anyja csodálkoztak mindazon, amit róla mondtak. Simeon megáldotta őket, anyjának, Máriának pedig ezt mondta: ,,Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak; és a te lelkedet tőr járja át -- hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai.' Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Michaella MarlyWhite ChristmasA legszebb karácsonyi dalA könyv a valóságnak megfelelően Irving Berlin White Cristmas című, mindenki által jól ismert slágerének keletkezés történetét mutatja be. Az idei adventben ezt a könyvet fogom felolvasni 24 részben. Minden nap hajnali 5-kor új részt teszek közzé. A könyv szerzője bizonyos fejezetekhez egy-egy Irving Berlin dal meghallgatását javasolja. Ezeket mindig a leírásban megjelenítem, de én más zenei aláfestéseket fogok használni. Ez az epizód 1924 decemberében játszódik Jeruzsálemben, Palesztina brit protekturátusban.Fejezet: 16. és 17. fejezetÍró által javasolt zene: RememberKülön köszönet az általam használt zenéért :Sangah Noona zongoristának! - White Christmas
Michaella MarlyWhite ChristmasA legszebb karácsonyi dalA könyv a valóságnak megfelelően Irving Berlin White Cristmas című, mindenki által jól ismert slágerének keletkezés történetét mutatja be. Az idei adventben ezt a könyvet fogom felolvasni 24 részben. Minden nap hajnali 5-kor új részt teszek közzé. A könyv szerzője bizonyos fejezetekhez egy-egy Irving Berlin dal meghallgatását javasolja. Ezeket mindig a leírásban megjelenítem, de én más zenei aláfestéseket fogok használni. Ez az epizód 1924 decemberében játszódik Jeruzsálemben, Palesztina brit protekturátusban.Fejezet: 15. fejezetÍró által javasolt zene: RememberKülön köszönet az általam használt zenéért :Sangah Noona zongoristának! - White Christmas
Azokban a napokban eljött Keresztelő János, és hirdette Júdea pusztájában: ,,Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa.' Ő az, akiről Izajás próféta beszél: ,,A pusztában kiáltónak szava: ,,Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit'' [Iz 40,3]. Jánosnak teveszőrből volt az öltözete és bőröv a csípője körül, az étele pedig sáska volt és vadméz. Akkor kiment hozzá Jeruzsálem, az egész Júdea és a Jordán egész környéke. Megkeresztelte őket a Jordán folyóban, és megvallották bűneiket. Amikor pedig látta, hogy a farizeusok és a szaddúceusok közül sokan jönnek, hogy felvegyék a keresztségét, ezt mondta nekik: ,,Viperák fajzata! Ki tanított titeket menekülni a jövendő haragtól? Teremjétek hát a megtérés méltó gyümölcsét. És ne gondoljátok, hogy azt mondhatjátok magatokban: ,,Ábrahám a mi atyánk'. Mert mondom nektek, hogy ezekből a kövekből is képes az Isten fiakat támasztani Ábrahámnak. A fejsze már a fák gyökerén van. Minden fát ugyanis, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek. Én vízzel keresztellek titeket a megtérésre, de aki utánam jön, erősebb nálam: a saruit sem vagyok méltó hordozni. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog megkeresztelni titeket. Szórólapátja a kezében van már, és meg fogja tisztítani szérűjét: összegyűjti búzáját a magtárba, a pelyvát pedig olthatatlan tűzzel elégeti.' Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Amikor pedig látjátok, hogy seregek veszik körül Jeruzsálemet, tudjátok meg, hogy elközelgett az ő pusztulása. Akkor akik Júdeában vannak, fussanak a hegyekbe. Az ottlévők költözzenek ki, és akik vidéken vannak, ne menjenek oda. Mert a bosszúállás napjai ezek [MTörv 32,35], hogy beteljesedjen mindaz, ami meg van írva. Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Mert nagy szorongatás lesz a földön és harag ezen a népen. Kard élén hullanak el, és fogságba hurcolják őket minden néphez, Jeruzsálemet pedig legázolják a pogányok [Zak 12,3], míg be nem telik a nemzetek ideje. Jelek lesznek akkor a napban, a holdban és a csillagokban, és a földön a népek kétségbeesett rettegése a tenger zúgása és háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, és annak várásától, ami a földkerekséggel történik, mert az egek erői megrendülnek. Akkor meglátják az Emberfiát, amint eljön felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel [Dán 7,13]. Mikor pedig ezek elkezdődnek, húzzátok ki magatokat és emeljétek fel a fejeteket, mert közel van a ti megváltástok.'' Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Történt pedig, hogy miközben Jeruzsálem felé tartott, átment Szamarián és Galileán. Amikor beért az egyik faluba, szembejött vele tíz leprás férfi. Távolabb megálltak, és hangosan kiáltoztak: ,,Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!'' Amikor meglátta őket, azt mondta: ,,Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak!'' [Lev 13,49]. Történt pedig, hogy amíg mentek, megtisztultak. Az egyikük, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, hangosan magasztalta Istent, és lábai előtt arcra borulva hálát adott neki; s ez szamariai volt. Jézus megkérdezte tőle: ,,Nem tízen tisztultak meg? A többi kilenc hol van? Nem volt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?'' Aztán így szólt hozzá: ,,Kelj föl és menj; a hited meggyógyított téged.''Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Közel volt a zsidók Pászkája, és Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban ökör-, juh- és galambkereskedőket talált, s az odatelepedett pénzváltókat. Akkor kötelekből ostort font, és mindnyájukat kizavarta a templomból a juhokkal és az ökrökkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, az asztalaikat fölforgatta. A galambárusoknak pedig azt mondta: ,,Vigyétek el innen ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!'' Akkor tanítványai visszaemlékeztek arra, hogy írva van: ,,Emészt engem a buzgóság házadért'' [Zsolt 69,10]. A zsidók azonban megszólították, és azt kérdezték tőle: ,,Milyen jelet mutatsz nekünk, hogy ezeket cselekszed?'' Jézus azt felelte nekik: ,,Bontsátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem azt!'' A zsidók erre így szóltak: ,,Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépítenéd?'' De ő a saját testének templomáról mondta ezt. Amikor föltámadt halottaiból, tanítványai visszaemlékeztek, hogy ezt mondta, és hittek az Írásnak, és a szónak, amelyet Jézus mondott. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
A Szentély, amely két törzs határán állt – hol lakik Isten a földön? Köves Slomó rabbi a Zváchim traktátus 54. lapjának tanításában a jeruzsálemi Szentély pontos földrajzi és spirituális helyét vizsgálja. Miért éppen ott állt a Szentély? Miért nem a legmagasabb hegyen? És miért éppen Benjamin és Jehuda határvonalán? Az előadás drámai képet fest arról, […] A Zváchim 54 – Napi Talmud 2133 – A jeruzsálemi szentély pontos helye bejegyzés először NapiTalmud.hu-én jelent meg.
Igerész: Nehémiás 11,2 Lelkész: Kuti József Lejátszás közvetlen fájlból (hiba esetén): https://krek.hu/media/files/igehirdetesek/20251102_Nehémiás11,2_Jeruzsálem_benépesítése_KJ_Széchenyiváros.mp3 Becsült hossz: 3304 mp Generálta: ScrapeCast by Fodor Benedek UUID: ad0fd2e6-c6d3-4970-bef6-80082bc9cbf4
Még abban az órában odajött hozzá néhány farizeus, és azt mondta neki: ,,Menj el, távozz innen, mert Heródes meg akar ölni.'' Ő azt mondta nekik: ,,Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ördögöket űzök és gyógyítok, ma és holnap, és harmadnap befejezem. De ma, holnap és a következő napon úton kell lennem; mert nem lehet, hogy próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el. Jeruzsálem, Jeruzsálem! Te megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek! Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint a tyúk a csibéit a szárnyai alá, de te nem akartad. Íme, elhagyatott lesz a házatok. Mondom nektek, nem láttok engem, amíg el nem jön az idő, s mikor majd ezt mondjátok: ,,Áldott, aki az Úr nevében jön'''' [Zsolt 118,26].Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Ezután bejárta a városokat és falvakat, és tanított, Jeruzsálem felé haladva. Közben valaki megkérdezte tőle: ,,Uram! Kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?'' Ő ezt felelte nekik: ,,Igyekezzetek a szűk kapun bemenni, mert mondom nektek: sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Amikor a családapa már felkel és bezárja az ajtót, ti kívül állva zörgetni kezdtek az ajtón, és azt mondjátok: ,,Uram! Nyisd ki nekünk!'' Ő ezt feleli majd nektek: ,,Nem tudom, honnan valók vagytok.'' Akkor ti ezt kezditek majd mondogatni: ,,Előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál.'' Ő erre azt feleli nektek: ,,Nem ismerlek titeket, hogy honnan valók vagytok! Távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők!'' [Zsolt 6,9] Lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látni fogjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és az összes prófétát Isten országában, magatokat pedig kirekesztve. Jönnek majd napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és letelepszenek az Isten országában. Mert íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.''Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Éppen abban az időben voltak ott néhányan, akik hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozatukéval vegyítette. Ő ezt felelte nekik: ,,Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel mindezt elszenvedték? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek. Vagy az a tizennyolc, akire Síloében rádőlt a torony, és megölte őket? Azt hiszitek, hogy vétkesebbek voltak minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek.'' Aztán ezt a példabeszédet mondta: ,,Egy embernek egy fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Ezért így szólt az intézőjéhez: ,,Íme, három esztendeje, hogy ide járok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja hiába a földet?'' De az így felelt neki: ,,Uram! Hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom, hátha gyümölcsöt hoz jövőre; ha pedig nem, akkor vágd ki.''Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Történt pedig, hogy miközben Jeruzsálem felé tartott, átment Szamarián és Galileán. Amikor beért az egyik faluba, szembejött vele tíz leprás férfi. Távolabb megálltak, és hangosan kiáltoztak: ,,Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!'' Amikor meglátta őket, azt mondta: ,,Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak!'' [Lev 13,49]. Történt pedig, hogy amíg mentek, megtisztultak. Az egyikük, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, hangosan magasztalta Istent, és lábai előtt arcra borulva hálát adott neki; s ez szamariai volt. Jézus megkérdezte tőle: ,,Nem tízen tisztultak meg? A többi kilenc hol van? Nem volt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?'' Aztán így szólt hozzá: ,,Kelj föl és menj; a hited meggyógyított téged.'' Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Ekkor fölállt egy törvénytudó, hogy próbára tegye, és így szólt: ,,Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?'' Ő ezt válaszolta neki: ,,Mi van írva a törvényben? Hogyan olvasod?'' Az így felelt: ,,Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből [MTörv 6,5]; felebarátodat pedig, mint önmagadat'' [Lev 19,18]. Erre ő így szólt: ,,Helyesen feleltél! Tedd ezt, és élni fogsz.'' De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézust: ,,De ki az én felebarátom?'' Jézus akkor így kezdett beszélni: ,,Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment, és rablók kezébe került. Azok kifosztották, véresre verték, majd félholtan otthagyták és eltávoztak. Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé; látta, de továbbment. Hasonlóképpen egy levita is, amikor ahhoz a helyhez ért és látta őt, elment mellette. Egy szamariainak is arra vitt az útja. Odament, és amikor meglátta, megkönyörült rajta. Odalépett hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte; azután föltette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és ezt mondta: ,,Viseld gondját neki, és ha többet költenél, amikor visszatérek, megadom neked.'' ,,Mit gondolsz, e három közül melyik volt felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?'' Az így felelt: ,,Az, aki irgalmasságot cselekedett vele.'' Jézus erre azt mondta neki: ,,Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!''Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Történt pedig, hogy amikor közeledtek felvételének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt, akik el is indultak, és a szamaritánusok egyik helységébe érkeztek, hogy szállást készítsenek neki. Azok azonban nem fogadták be, mert Jeruzsálembe szándékozott menni. Ennek láttára tanítványai, Jakab és János ezt mondták: ,,Uram! Akarod-e, hogy kérjük, szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket?'' De ő hozzájuk fordulva megfeddte őket, és elmentek egy másik faluba.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Történt pedig azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt. Ezeket elnevezte apostoloknak: Simont, akit Péternek is nevezett, és Andrást, a testvérét, valamint Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást, Jakabot, Alfeus fiát és Simont, akit Zelótának neveznek, Júdást, Jakab fiát, és iskarióti Júdást, aki áruló lett. Majd lement velük és megállt egy sík helyen. Vele volt tanítványainak egy nagy csoportja és hatalmas népsokaság egész Júdeából, Jeruzsálemből, Tírusz és Szidon tengermellékéről, akik eljöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyuljanak betegségeikből. Akiket pedig tisztátalan lelkek gyötörtek, meggyógyultak. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és meggyógyította mindnyájukat.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Ezután bejárta a városokat és falvakat, és tanított, Jeruzsálem felé haladva. Közben valaki megkérdezte tőle: Uram! Kevesen vannak-e, akik üdvözülnek? Ő ezt felelte nekik: Igyekezzetek a szűk kapun bemenni, mert mondom nektek: sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Amikor a családapa már felkel és bezárja az ajtót, ti kívül állva zörgetni kezdtek az ajtón, és azt mondjátok: Uram! Nyisd ki nekünk! Ő ezt feleli majd nektek: Nem tudom, honnan valók vagytok. Akkor ti ezt kezditek majd mondogatni: Előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál. Ő erre azt feleli nektek: Nem ismerlek titeket, hogy honnan valók vagytok! Távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők! [Zsolt 6,9] Lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látni fogjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és az összes prófétát Isten országában, magatokat pedig kirekesztve. Jönnek majd napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és letelepszenek az Isten országában. Mert íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek. | Felolvassa: Varga László |
Amikor Jézus Fülöp Cézáreájának vidékére ment, megkérdezte tanítványait: ,,Kinek tartják az emberek az Emberfiát?'' Ők ezt felelték: ,,Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül.'' Erre megkérdezte őket: ,,És ti kinek tartotok engem?'' Simon Péter válaszolt: ,,Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.'' Jézus azt felelte neki: ,,Boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van. És mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.'' Ezután meghagyta a tanítványoknak, hogy senkinek se mondják el, hogy ő a Messiás. Ettől az időtől kezdte Jézus jelezni a tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia. Péter erre félrehívta őt, és kezdte lebeszélni: ,,Távol legyen ez tőled, Uram! Ez nem történhet meg veled.'' Ő azonban elfordult és azt mondta Péternek: ,,Távozz előlem, Sátán! Botrány vagy nekem, mert nem Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével!'' | Felolvassa: Varga László |
Történt pedig e beszéd után mintegy nyolc nappal, hogy maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és felment a hegyre imádkozni. Miközben imádkozott, arcának színe elváltozott, a ruházata fehér lett és fényben sugárzó. És íme, két férfi beszélgetett vele, Mózes és Illés, akik dicsőségben megjelentek, és beszéltek az ő eltávozásáról, amelyet Jeruzsálemben készült beteljesíteni. Pétert és a vele lévőket elnyomta az álom. Amikor felébredtek, látták dicsőségét, és a két férfit, akik ott álltak vele. És történt, hogy amikor eltávoztak tőle, Péter ezt mondta Jézusnak: Mester! Jó nekünk itt lenni! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet! Nem tudta ugyanis, hogy mit mond. Amíg ezeket mondta, felhő szállt le, és elborította őket. Amint a felhőbe jutottak, félelem fogta el őket. A felhőből szózat hallatszott: Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok [MTörv 18,15; Iz 42,1]. Mikor a szózat elhangzott, Jézus egyedül maradt. Ők pedig hallgattak, és senkinek sem szóltak azokban a napokban mindarról, amit láttak. | Felolvassa: Varga László |
Ekkor fölállt egy törvénytudó, hogy próbára tegye, és így szólt: ,,Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?'' Ő ezt válaszolta neki: ,,Mi van írva a törvényben? Hogyan olvasod?'' Az így felelt: ,,Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből [MTörv 6,5]; felebarátodat pedig, mint önmagadat'' [Lev 19,18]. Erre ő így szólt: ,,Helyesen feleltél! Tedd ezt, és élni fogsz.'' De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézust: ,,De ki az én felebarátom?'' Jézus akkor így kezdett beszélni: ,,Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment, és rablók kezébe került. Azok kifosztották, véresre verték, majd félholtan otthagyták és eltávoztak. Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé; látta, de továbbment. Hasonlóképpen egy levita is, amikor ahhoz a helyhez ért és látta őt, elment mellette. Egy szamariainak is arra vitt az útja. Odament, és amikor meglátta, megkönyörült rajta. Odalépett hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte; azután föltette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és ezt mondta: ,,Viseld gondját neki, és ha többet költenél, amikor visszatérek, megadom neked.'' ,,Mit gondolsz, e három közül melyik volt felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?'' Az így felelt: ,,Az, aki irgalmasságot cselekedett vele.'' Jézus erre azt mondta neki: ,,Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!'' | Felolvassa: Varga László |
páratlan év, évközi idő 10. hét, szombat ** Mt 5,33-37 ** Szintén hallottátok, hogy azt mondták a régieknek: ,,Ne esküdj hamisan, hanem add meg az Úrnak, amire esküdtél!'' [Lev 19,12] Én viszont azt mondom nektek, hogy egyáltalán ne esküdjetek: se az égre, mert az az Isten trónja, se a földre, mert az az ő lábainak zsámolya [Iz 66,1], se Jeruzsálemre, mert az a nagy király városa [Zsolt 48,3]. A fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod fehérré vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek: igen, igen, nem, nem; ami ezeknél több, a gonosztól van. | Felolvassa: Varga László |
1 Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, 2Móz 23,14 2 hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Zsolt 33,6; 104,30; Jn 3,8; 20,22 3 Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. 4 Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. 5 Sok kegyes zsidó férfi élt akkor Jeruzsálemben, akik a föld minden nemzete közül jöttek. 6 Amikor ez a zúgás támadt, összefutott a sokaság, és zavar támadt, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. 7 Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? 8 Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén? 9 Pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, 10 Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények, 11 zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól. 12 Megdöbbentek mindnyájan, és tanácstalanul kérdezgették egymástól: Mi akar ez lenni? 1Kor 14,23 13 Mások azonban gúnyolódva mondták: Édes bortól részegedtek meg.
C év, húsvéti idő 7. vasárnap ** Lk 24,46-53 ** Azt mondta nekik: ,,Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, és harmadnapon feltámadni halottaiból. A nevében megtérést kell hirdetni a bűnök bocsánatára Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én majd elküldöm nektek Atyám ígéretét. Ti csak maradjatok a városban, amíg el nem tölt az erő benneteket a magasságból.'' Ezután kivezette őket Betánia közelébe, felemelte a kezét, és megáldotta őket. Áldás közben eltávozott tőlük, és fölvitetett a mennybe. Leborulva imádták, azután nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. Szüntelen ott voltak a templomban, és áldották Istent. |
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. 00:36 Kézigránát. Személyes emlékeink és közéleti szerepe. Orbán és a katonaság. Orbán és az árnyékbox. 04:49 Zelenszkij és Orbán lelke. A rendszer lényegéből fakadó baleset. Vietnámi lájkok a honvédelemért. 08:20 A szerb példa. Branko Milanovic különvéleménye. Na de mi a cél? Angela Merkel hibái. 12:57 A török példa. A szúfi dervis fotója. Erdogan nemzetközi beágyazottsága. Akkor már inkább erőszakmentes autokráciát. 16:35 A baleset valódi felelőse. Támadó hadművelet titkárnőkkel. 20:02 A pillanat uralása zebrás viccekkel. A ciprusi diploma. 23:08 A történelem egyik legnagyobb bankrablás. Maradona és a kubai bolondok. Jeruzsálem-szindróma és egyéb pszichotikus krízisek.a 25:48 Női divat Hollandiában. Venezuelai gyerekek Terézvárosban. Ez neked infláció? Női divat Szolnokon 1960-ban. Édesanyám párducminás bundája. 31:32 A rotterdami kajapiac. A lisszaboni Time Out-piac. Tervek a Corvin aljába. Főétel 5000-ért. A holland csokireszelék. 36:59 Kvíz: Italian pilsner. 40:19 Háborús grupcset. Svejk Amerikában. Hadügyminiszter pia nélkül. Witkoff Moszkvában. 46:49 A sztori nem vicces része. Inkább Vasco da Gama. Ez kevés lesz a húszik ellen. See omnystudio.com/listener for privacy information.
Jókor voltak jó helyen – mondta Barcza Gergő, amikor arról kérdeztük, hogyan lett az alapítás után szinte azonnal sikerzenekar a Besh o droM. Az indulást nyilván segítette a kilencvenes évek Balkán-láza, de míg az mára lecsengett, a Besh O droM sikere 25 éve töretlen. Interjú.