Commune in Hauts-de-France, France
POPULARITY
Categories
Akkor odamentek hozzá a farizeusok, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: ,,El szabad-e az embernek bocsátania a feleségét bármi okból?'' Ő ezt felelte: ,,Nem olvastátok, hogy Aki kezdettől fogva teremtett, férfinak és nőnek alkotta őket?'' [Ter 1,27] Aztán így folytatta: ,,Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz [Ter 2,24]. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza.'' Erre azt mondták neki: ,,Miért parancsolta hát Mózes, hogy válólevelet kell adni [MTörv 24,1] és úgy kell elbocsátani?'' Azt válaszolta nekik: ,,Mózes a ti keményszívűségetek miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeiteket. De ez kezdetben nem így volt. Mondom hát nektek: aki elbocsátja feleségét -- hacsak nem paráznaság miatt --, és mást vesz el, házasságot tör.'' Tanítványai erre azt mondták neki: ,,Ha így áll a dolog az ember feleségével, nem érdemes megházasodni.'' Ő azt felelte nekik: ,,Nem mindenki érti meg ezt a dolgot, csak azok, akiknek megadatott. Vannak ugyanis eunuchok, akik anyjuk méhéből így születtek; aztán vannak eunuchok, akiket az emberek tettek ilyenné, és vannak olyan eunuchok is, akik önmagukat férfiatlanították a mennyek országáért. Aki meg tudja érteni, értse meg.''Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Két orosz harci drónt semmisített meg Románia egy fekete-tengeri gázmező közelében A lett, a román elnök és Orbán szerb barátja, Vučić is gratulált Baka Andrásnak a megválasztásához Már a termelés költségénél is olcsóbban adják a gabonát az ukrán gazdák Bóka János: Nem biztos, hogy a jövőben működőképes lesz a Fidesz eddigi stratégiája Lejárt a türelmi idő: mától szigorodnak a csomagolás szabályai Már nem érzik magukat biztonságban a magyar dolgozók Erről kevesen tudnak, pedig fizeti az egészségpénztár: rengeteg magyar költött fölöslegesen vagyonokat Kizárták Mészáros Lőrinc cégét, az Opus Titász nem kap semmit a hazahozott RRF-pénzekből Erre már nagyon rég vártak a magyarok: felújítás indul az ország egyik legrosszabb állapotú hídján Állítólag mókus miatt hajtott át sofőrjén egy üres autó Még célfotóval is alig lehetett eldönteni, hogy ki nyerte a női 100 gátat az Eb-n Kozák Luca ötödik 100 méter gáton Mutatjuk, hány fokos lehűlést hoz a hidegfront A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Két orosz harci drónt semmisített meg Románia egy fekete-tengeri gázmező közelében A lett, a román elnök és Orbán szerb barátja, Vučić is gratulált Baka Andrásnak a megválasztásához Már a termelés költségénél is olcsóbban adják a gabonát az ukrán gazdák Bóka János: Nem biztos, hogy a jövőben működőképes lesz a Fidesz eddigi stratégiája Lejárt a türelmi idő: mától szigorodnak a csomagolás szabályai Már nem érzik magukat biztonságban a magyar dolgozók Erről kevesen tudnak, pedig fizeti az egészségpénztár: rengeteg magyar költött fölöslegesen vagyonokat Kizárták Mészáros Lőrinc cégét, az Opus Titász nem kap semmit a hazahozott RRF-pénzekből Erre már nagyon rég vártak a magyarok: felújítás indul az ország egyik legrosszabb állapotú hídján Állítólag mókus miatt hajtott át sofőrjén egy üres autó Még célfotóval is alig lehetett eldönteni, hogy ki nyerte a női 100 gátat az Eb-n Kozák Luca ötödik 100 méter gáton Mutatjuk, hány fokos lehűlést hoz a hidegfront A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Abban az órában a tanítványok odajöttek Jézushoz és azt mondták: ,,Ki a legnagyobb a mennyek országában?'' Erre ő odahívott egy kisgyereket, közéjük állította és így szólt: ,,Bizony, mondom nektek: ha meg nem tértek és nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki ugyanis kicsivé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. És aki befogad egy ilyen kisgyereket az én nevemben, engem fogad be. Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet sem e kicsik közül. Mert mondom nektek: angyalaik a mennyekben mindig látják Atyám arcát, aki a mennyekben van. Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és azok közül egy elkóborol, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyeken, nem megy-e el és nem keresi-e meg az eltévedtet? Amikor pedig megtalálja, bizony, mondom nektek: jobban örül annak, mint a kilencvenkilencnek, amely el sem veszett. Ugyanígy a ti Atyátok, aki a mennyekben van, nem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsik közül.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Hány éves korig változhat a kézírásunk? Köszönöm előre is, Anna! Erre a kérdésre válaszol Dr. Szőllőssy-Csoma Enikő grafológus, igazságügyi írásszakértő
A mindenkit meglepő inflációs adat hátterét nézzük meg. Az már előzetesen is sejthető volt, hogy az infláció tovább mérséklődik júliusban: az élelmiszerárakban kitartott a kedvező trend, az üzemanyagpiacon megnyugvás következett be az iráni konfliktus enyhülésével, az erős forint pedig tartósan dezinflációs hatású. A csökkenés mértéke azonban még a várakozásokat is meghaladta - tíz éve nem is láttunk hasonlót. A részletekről Madár Istvánt, a Portfolio vezető makroelemzőjét kérdezzük. A folytatásban az európai autógyártás gyengélkedéséről, a kínai márkák térnyeréséről beszélgetünk Kövesy Károllyal, a Portfolio részvényelemzőjével, akinek feltesszük azt a kérdést is, hogy vajon mennyire kiszolgáltatott a nagy autógyárakra és beszállítóikra építő magyar gazdaság a világpiaci folyamatoknak. Hat év alatt több mint 9 ezer vendéglátóhely tűnt el Magyarországról, különösen a kocsmák, kávézók és szórakozóhelyek szenvedték meg az elmúlt évtizedet. Harmadik interjúnkban Horti Flórát, az MBH Elemzési Centrum szenior ágazati elemzőjét kérdezzük az okokról és a lehetséges megoldásokról. Főbb részek: Intro – (00:00) Infláció – (03:05) Európai autóipar – (16:23) Bezáró éttermek – (28:01) Tőkepiaci összefoglaló – (34:55) Kép forrása: PortfolioSee omnystudio.com/listener for privacy information.
Jézus ezután elment onnan: visszavonult Tírusz és Szidon vidékére. És íme, egy kánaáni asszony, aki arról a vidékről jött, így kiáltott hozzá: ,,Könyörülj rajtam, Uram, Dávid Fia! A lányomat kegyetlenül gyötri egy démon.' Ő azonban egy szóval sem válaszolt neki. A tanítványai odamentek hozzá és kérték: ,,Küldd el őt, mert csak kiabál utánunk.' Ekkor így szólt: ,,Nem küldtek máshová, csak Izrael házának elveszett juhaihoz.' Az asszony mégis odament, leborult előtte és kérte: ,,Uram, segíts rajtam!' Erre így válaszolt: ,,Nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és odadobni a kiskutyáknak.' De az asszony csak folytatta: ,,Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a morzsákból, amelyek lehullanak uruk asztaláról.' Erre Jézus így szólt hozzá: ,,Asszony, nagy a te hited! Legyen neked, amint akarod.' És abban az órában meggyógyult a lánya.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
¿Crees que conoces España?Hablar español no siempre es suficiente para entender a los españoles. Hay muchas costumbres, referencias culturales y expresiones que nunca aparecen en los libros de texto… pero que forman parte de nuestro día a día.¡En este vídeo descubrirás 10 aspectos fundamentales de la cultura española!Si te gusta el episodio, ¡no olvides dejarnos 5 estrellitas y un comentario! :)
Hatmilliós szállodai szoba a volt külügyminiszternek? – friss hír Szijjártó Péterről, a július 30-i műsort ezért ezzel kezdtük. De maradva a pénzköltésnél, azt is kibeszélték vendégeink, hogy milliárdokat szórt el kommunikációra a Szuverenitásvédelmi Hivatal. Folytatásban a Fidesz: elmaradt a szembenézés, szolgáltatóközpontként megy tovább a párt. Ezt is kibeszélték a műsorban, ahogy a hetek óta folyamatosan napirenden lévő témát: köztársasági elnök kerestetik – ideiglenesen. Akik pedig mindezeket végigvették Pörzse Sándor műsorvezetése mellett: Csintalan Sándor, Dévényi István, Reichert János és Szalma Botond.Megjelent a Vidéki Prókátor könyve
Episodio 142 – Una española en China | Choques culturales, vida en Asia y aprender idiomasEn este episodio 142 de "Español en tu bolsillo" hablamos sobre la experiencia de vivir en China desde el punto de vista de una española que decidió mudarse al país asiático y comenzar una nueva vida allí.A lo largo de esta conversación descubriremos cómo es realmente la vida cotidiana en China, las diferencias culturales con España, los choques culturales más sorprendentes y cómo cambia la forma de ver el mundo cuando vives en una cultura tan diferente.Este episodio es perfecto para estudiantes de español que quieren mejorar su comprensión auditiva mientras escuchan una conversación auténtica sobre viajes, idiomas, cultura y experiencias reales en el extranjero.En este episodio descubrirás:• diferencias culturales entre España y China• experiencias de adaptación viviendo en Asia• curiosidades sobre la vida cotidiana en China• choques culturales y costumbres diferentes• vocabulario relacionado con viajes, cultura y expatriación• español real en una conversación natural y espontáneaPuedes encontrar a Lucía en su página web: https://errequeele.com/Su Instagram: @errequeeleSu pódcast: Erre que ELE: Para hablar españolEste pódcast está pensado para estudiantes de español de nivel intermedio y avanzado que quieren aprender español con contenido auténtico y conversaciones reales sobre cultura y experiencias internacionales.Si te interesan los viajes, Asia, las diferencias culturales y aprender español escuchando historias reales, este episodio es para ti.
Károly király és Kamilla királyné belépőjétől leesett az állunk, erre nem voltunk felkészülve Nem fogod elhinni, milyen vállalkozást indít Tóth Gabi, akit a Megasztár zsűrijében már nem látsz többet Melegség és kommunizmus Felszállt a Qantas gépe, amely a világ leghosszabb, 22 órás járatára készül Befutott T. Danny és Kádár L. Gellért közös klipje Meghan Markle új bikinis fotóján Diana hercegné ikonikus stílusát idézi meg Három csillagjegyre nagy találkozások várnak Dolhai Attila aggódik a házasságáért Újra rátalált a szerelem Nagy Bogira? – leleplező fotó 6 Forma–1-es barátnő, aki rendszeresen ellopja a reflektorfényt a pilótáktól 19 év után elvált, most egy George Clooney-ra hasonlító milliárdos karjaiban talált rá a boldogság Nicole Kidmanre A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Károly király és Kamilla királyné belépőjétől leesett az állunk, erre nem voltunk felkészülve Nem fogod elhinni, milyen vállalkozást indít Tóth Gabi, akit a Megasztár zsűrijében már nem látsz többet Melegség és kommunizmus Felszállt a Qantas gépe, amely a világ leghosszabb, 22 órás járatára készül Befutott T. Danny és Kádár L. Gellért közös klipje Meghan Markle új bikinis fotóján Diana hercegné ikonikus stílusát idézi meg Három csillagjegyre nagy találkozások várnak Dolhai Attila aggódik a házasságáért Újra rátalált a szerelem Nagy Bogira? – leleplező fotó 6 Forma–1-es barátnő, aki rendszeresen ellopja a reflektorfényt a pilótáktól 19 év után elvált, most egy George Clooney-ra hasonlító milliárdos karjaiban talált rá a boldogság Nicole Kidmanre A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Mária Magdolna a hét első napján kora reggel, amikor még sötét volt, a sírhoz ment, és látta, hogy a kő el van mozdítva a sírbolttól. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: ,,Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!'' Mária pedig kinn állt a sírnál, és sírt. Amint sírdogált, lehajolt a sírboltba. Két angyalt látott fehér ruhában ülni, az egyiket fejtől, a másikat lábtól, ahol Jézus teste feküdt. Azok megkérdezték tőle: ,,Asszony, miért sírsz?'' Ő azt felelte nekik: ,,Elvitték az én Uramat, és nem tudom hová tették!'' Ahogy ezt kimondta, hátrafordult, és látta Jézust, hogy ott áll, de nem tudta, hogy Jézus az. Jézus megkérdezte tőle: ,,Asszony, miért sírsz? Kit keresel?'' Ő pedig, azt gondolva, hogy a kertész az, ezt felelte neki: ,,Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem!'' Ekkor Jézus megszólította őt: ,,Mária!'' Erre ő megfordult, és héberül így szólt: ,,Rabbóní!'', ami azt jelenti: Mester. Jézus azonban így szólt: ,,Ne tarts fel engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.'' Mária Magdolna elment, és hírül vitte a tanítványoknak: ,,Láttam az Urat!'', és hogy ezeket mondta neki. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
¿Sabías que en español la posición de un adjetivo puede cambiar completamente su significado?
Today, Mike and Tim unpack the transformative experience the Erre's had at Hope Heals Camp, where faith, community, and a commitment to dignity intersect to create a sanctuary for families and individuals experiencing disabilities. Join us as we unpack the theology behind embodied hope, mutuality, and the sacredness of every person.The origin and purpose of Hope Heals Camp, inspired by Katherine and Jay Wolf's storyThe camp's four postures: incarnation, mutuality, disability, and image bearersHow Jesus' incarnation exemplifies dignity in limitationsThe social model of disability and creating welcoming environmentsThe significance of sacred spaces of belonging and hopeThe theological reasoning behind disability as a reflection of the divine imageThe importance of community, proximity, and shared limitations as spiritual practicesThe challenge to societal structures that dehumanize or excludeThe impact of this model on church and culture, emphasizing inclusivity over exclusivityCHAPTERS:00:00 - Welcome and introduction to Seth and Mike's camp experiences01:25 - Reflections on camp activities and community spirit03:36 - The profound personal impact of Hope Heals05:39 - Framework of the camp's origins and purpose09:02 - Volunteer roles and the structure of camp days11:45 - The parade and joyful welcomes for families13:11 - The emotional power of the entrance moment15:38 - Programming for campers and families, including special events20:25 - The significance of the talent show and stories of remarkable individuals22:15 - Poetry readings capturing the hope and embodied life24:33 - Celebrating Christmas in July and the Luke 14 banquet27:40 - The symbolism of the meal and oil blessing31:22 - The theological postures: Jesus' embodiment and dignity36:32 - The theological foundations: from incarnation to imagery of God41:53 - Disabout mutuality, respect, and person-first language in community44:16 - The divine worth of every person as image bearers48:09 - The societal realities of disability and exclusion50:22 - Reflection on hope, culture, and the kingdom of God54:19 - The contrast between exclusive and inclusive communities57:17 - The concept of thin places and sacred spaces of proximity60:34 - Worship and community as embodied, participatory acts61:10 - Final reflections: embodying God's love through dignity and kinshipHope Heals WebsiteGrace's PoetryAs always, we encourage and would love discussion as we pursue. Feel free to email in questions to hello@voxpodcast.com, and to engage the conversation on Facebook and Instagram.We're on YouTube (if you're into that kinda thing): VOXOLOGY TV.Our Merch Store! EtsyLearn more about the Voxology PodcastSubscribe on iTunes or SpotifySupport the Voxology Podcast on PatreonThe Voxology Spotify channel can be found here: Voxology RadioFollow us on Instagram: @voxologypodcast and "like" us on FacebookFollow Mike on Twitter: www.twitter.com/mikeerreMusic in this episode by Timothy John StaffordInstagram & Twitter: @GoneTimothy
En este vídeo descubrirás 11 expresiones españolas muy visuales que usamos constantemente en España y que pueden confundir muchísimo a los estudiantes.Aprenderás expresiones como:✅ tener la sartén por el mango✅ tirar la casa por la ventana✅ plantar un pino✅ cuerpoescombro✅ salir con los pies por delante...y muchas más.Si te gusta el episodio, ¡no olvides dejarnos 5 estrellitas y un comentario! :)
Törökország fogdává vált, és erre még a NATO-csúcsot is ürügyként használták A KDNP alelnöke a párt önállósodásáról: Nem akarunk fél szemmel mindig a Fideszre figyelni Ruff Bálint: A kormányzásnak más célja nem volt, mint hogy bizonyos körök, érdekcsoportok egyre jobban gazdagodjanak Betört egy Ryanair-gép ablaka, a nyomásváltozás egy utast beszippantott az ablakba, a feje kilógott a gépből Minden második cég ugyanazért a néhány szakmunkásjelöltért versenyez Tovább nőtt a Tisza-kormány iránti bizalom A Főegyházmegye engedélye nélkül szólalt fel Osztie Zoltán plébános a Fidesz tüntetésén Indulnak a büntetőügyek az Orbán-kormány ellen Hatalmas csapás az autósoknak: rengeteg, eddig ingyenes útszakasz válik fizetőssé, ez zsebbenyúlós lesz Orbán Viktort egy kórházból látták távozni a "Stop önkény" tüntetés reggelén A franciáknak egy elrontott tizenegyes is belefért, simán verték Marokkót Erling Haaland az angolok elleni negyeddöntőről: vicces meccs lesz Visszatér a kánikula, de nem lesz mindenhol zavartalan a strandidő A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Törökország fogdává vált, és erre még a NATO-csúcsot is ürügyként használták A KDNP alelnöke a párt önállósodásáról: Nem akarunk fél szemmel mindig a Fideszre figyelni Ruff Bálint: A kormányzásnak más célja nem volt, mint hogy bizonyos körök, érdekcsoportok egyre jobban gazdagodjanak Betört egy Ryanair-gép ablaka, a nyomásváltozás egy utast beszippantott az ablakba, a feje kilógott a gépből Minden második cég ugyanazért a néhány szakmunkásjelöltért versenyez Tovább nőtt a Tisza-kormány iránti bizalom A Főegyházmegye engedélye nélkül szólalt fel Osztie Zoltán plébános a Fidesz tüntetésén Indulnak a büntetőügyek az Orbán-kormány ellen Hatalmas csapás az autósoknak: rengeteg, eddig ingyenes útszakasz válik fizetőssé, ez zsebbenyúlós lesz Orbán Viktort egy kórházból látták távozni a "Stop önkény" tüntetés reggelén A franciáknak egy elrontott tizenegyes is belefért, simán verték Marokkót Erling Haaland az angolok elleni negyeddöntőről: vicces meccs lesz Visszatér a kánikula, de nem lesz mindenhol zavartalan a strandidő A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
A Kehi kérésére adták ki Ruszin-Szendi Romulusz egészségügyi adatait Vizsgálatot rendelt el Forsthoffer Ágnes, amiért Bohár Dániel a Fidesz vendégeként dolgozik a Parlamentben Magzatokat pakoltak a képviselők asztalaira Dúró Dóráék, a parlamenti dolgozók rögtön leszedték őket Kapitány István kirúgta az Eximbank vezetőjét Erre az adatra Kapitány István is felkaphatja a fejét Ruff Bálint aláírta: megszűnik az MCC alapítványa Magyar Péter súlyos kijelentést tett a Fideszről és az MSZP-ről Megkezdődött a Zsolti bácsi ügy pere Hiába az "úri jog": kikosarazták a tiszás miniszterek Tusványos szervezőit – Orbán lesz a fő attrakció Orbán Viktor csütörtökön mindenkit a Sándor-palota elé hív Összeszólalkozott a kapussal, majd zokogva a földre rogyott – így ért véget Neymar pályafutása a brazil válogatottban Megdőlt a legrégebbi úszó világcsúcs Tisztább Európa: javul a levegő minősége, de még mindig vannak veszélyes időszakok A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
A Kehi kérésére adták ki Ruszin-Szendi Romulusz egészségügyi adatait Vizsgálatot rendelt el Forsthoffer Ágnes, amiért Bohár Dániel a Fidesz vendégeként dolgozik a Parlamentben Magzatokat pakoltak a képviselők asztalaira Dúró Dóráék, a parlamenti dolgozók rögtön leszedték őket Kapitány István kirúgta az Eximbank vezetőjét Erre az adatra Kapitány István is felkaphatja a fejét Ruff Bálint aláírta: megszűnik az MCC alapítványa Magyar Péter súlyos kijelentést tett a Fideszről és az MSZP-ről Megkezdődött a Zsolti bácsi ügy pere Hiába az "úri jog": kikosarazták a tiszás miniszterek Tusványos szervezőit – Orbán lesz a fő attrakció Orbán Viktor csütörtökön mindenkit a Sándor-palota elé hív Összeszólalkozott a kapussal, majd zokogva a földre rogyott – így ért véget Neymar pályafutása a brazil válogatottban Megdőlt a legrégebbi úszó világcsúcs Tisztább Európa: javul a levegő minősége, de még mindig vannak veszélyes időszakok A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
A Gépház múlt pénteki adásába két olyan kedves vendég érkezik, akik mindennapjaik során látássérültként használják az utóbbi időben igen népszerű okosszemüveget, a Meta Ray-Ban termékét. Legutóbbi műsorunkat elejétől a végéig arra szántuk, hogy alaposan megismerkedjünk egy olyan eszközzel, ami az utóbbi időben igen sokunk fantáziáját megmozgatta. Lakatos Melitta és Gombos Ferenc érkezett stúdiónkba, hogy igen részletesen elbeszélgessünk azon okosszemüvegről, amelyet a Meta cég fejlesztett, a kinézetét és a design-t pedig a Ray-Ban vállalat tervezte meg. Műsorunk legfontosabb kérdése persze az volt, hogy miben könnyítheti meg egy vak ember életét egy ilyen eszköz használata. A Meta okosszemüvege egy olyan viselhető eszköz, amely kamerákkal, sőt hangszórókkal is rendelkezik, amely hangszórók ráadásul úgy juttatják el a hangokat felhasználójának, hogy a hallójáratot teljességgel szabadon hagyják. Az eszköz folyamatosan együtt tud működni okostelefonunkkal, ha pedig az összeköttetés aktív, akkor működő internetkapcsolat mellett mesterséges intelligencia segítségét is igénybe vehetjük környezetünk felfedezéséhez, tárgyak azonosításához. Erre pillanatnyilag két mód kínálkozik: Bizonyos konfigurációk elvégzése után használhatjuk a Meta mesterséges intelligenciáját, amelyet a szemüveg viselése közben szóban, magyar nyelven kérhetünk arra, hogy a szemüveg kameráival fotót készítsen, majd mondja el nekünk, mi látható a képen. IOs felhasználók emellett összeköthetik szemüvegüket az OOrion alkalmazással, amely szintén AI alapú, de kifejezetten látássérült felhasználóknak tervezték, a szoftver és az okosszemüveg kombinálásával pedig igen hathatós segítség kérhető. Ily módon lehetőség nyílik valós idejű környezetelemzésre, akadálydetektálásra, amikor is a szemüveget viselve szinte folyamatos információkat kapunk környezetünkről, a körülöttünk lévő tárgyakról, útakadályokról, lépcsőkről stb. Okosszemüveges adásunk első részében vendégeinkkel beszélgettünk a szemüveg használata során szerzett tapasztalatokról, az eszközről kialakult első benyomásaikról, illetve arról, milyen helyzetben volt már segítségükre ezen vívmány, esetleg volt-e olyan szituáció, amikor csalódást okozott. Az adás utolsó harmadában gyakorlati próbának is alávetettük a Meta AI mesterséges intelligenciáját, és megkértük, hogy elemezze a szemüveggel készített fotókat. A második részben előreláthatólag az Oorion alkalmazással igénybe vehető, valós idejű segítség működésére, és a szemüveg közlekedés közbeni használatára helyezzük majd a fókuszt.
A klímaválságot ma már nem csak a tudósok, a gazdasági szakértők is számolják. Mennyibe kerül? Mennyit spórolunk, ha most lépünk és mennyibe, ha nem? Erre ad választ Litkai Gergely vendége, Fazekas Dóra környezetgazdász, a Cambridge Econometrics budapesti irodájának igazgatója. A téma iránt érdeklődők cikkeivel találkozhattak már a G7 hasábjain, de most a Zöld Válasz podcaston segít - ezúttal nem vagyonkezelőknek, nyugdíjalapoknak, hanem a nézőknek és hallgatóknak.
¿Por qué un español pregunta "¿Cómo te llamabas?" si sigues llamándote igual?
Amikor Jézus Fülöp Cézáreájának vidékére ment, megkérdezte tanítványait: ,,Kinek tartják az emberek az Emberfiát?'' Ők ezt felelték: ,,Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül.'' Erre megkérdezte őket: ,,És ti kinek tartotok engem?'' Simon Péter válaszolt: ,,Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.'' Jézus azt felelte neki: ,,Boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van. És mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.''Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Amikor pedig lejött a hegyről, nagy tömeg követte őt. És íme, odajött egy leprás, leborult előtte és azt mondta: ,,Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem!'' Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette őt, és így szólt: ,,Akarom, tisztulj meg!'' Erre az mindjárt megtisztult a leprától. Ekkor Jézus azt mondta neki: ,,Vigyázz, senkinek se szólj erről, hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak [Lev 13,49] és ajánld föl az adományt, amelyet Mózes rendelt, bizonyságul nekik.''Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Azután eljött az ideje, hogy Erzsébet szüljön; és fiút szült. Meghallották szomszédai és rokonai, hogy az Úr nagy irgalmasságot cselekedett vele, és örvendeztek vele együtt. Történt pedig, hogy a nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak nevezték. De az anyja így szólt: ,,Semmiképpen sem, hanem Jánosnak fogják hívni.'' Erre azt mondták: ,,De hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így neveznének.'' Intettek tehát apjának, hogyan akarja őt nevezni. Ő pedig írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: ,,János a neve.'' Mindnyájan elcsodálkoztak. Erre azonnal megnyílt a szája és a nyelve, megszólalt, és magasztalta az Istent. Félelem szállta meg összes szomszédjukat, s ezen dolgoknak elterjedt a híre Júdea egész hegyvidékén. Mindannyian, akik hallották, a szívükbe vésték ezt, és kérdezték: ,,Mi lesz ebből a gyermekből?'' Mert az Úr keze volt vele. A gyermek pedig növekedett és erősödött lélekben, és a pusztában volt addig a napig, amíg nyilvánosan fel nem lépett Izraelben.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Szijjártó felajánlotta a segítségét a Wagner-lázadáskor Lavrovnak, aki erre kinevette Trump olyan fegyvert adott Irán kezébe, amit nem tud visszavenni Miért van ekkora vérengzés a fideszes médiánál? Retteghet a NER? Tömegesen indulhatnak a közvagyonvédelmi vizsgálatok Jézus zalai reinkarnációja szökésben van, nem fizette ki a 20 milliós kártérítést sem Magyar Péter a gödöllői csúcstalálkozón: The V4 is back Az Ensz vizsgálóbizottsága szerint Izrael szándékosan lő gyerekekre, és népirtást követett el Itt az MNB sorozatos kamatcsökkentése Hegedűs Zsolt: "Új egészségügyi hatóságot hozunk létre" "A V4 az egyik legnagyobb hatalom lesz" - Főképp erejével dicsekedett a Visegrádi Együttműködés a gödöllői találkozón Anglia nem tudta feltörni Ghána mély védekezését, gól nélküli döntetlen lett a vége „Tényleg nem vagyok rasszista” – Élő adásban tett vállalhatatlan kijelentést a szerb köztévé szakkommentátora Már annak is örülhetünk, hogy néha felhők takarják a napot A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Szijjártó felajánlotta a segítségét a Wagner-lázadáskor Lavrovnak, aki erre kinevette Trump olyan fegyvert adott Irán kezébe, amit nem tud visszavenni Miért van ekkora vérengzés a fideszes médiánál? Retteghet a NER? Tömegesen indulhatnak a közvagyonvédelmi vizsgálatok Jézus zalai reinkarnációja szökésben van, nem fizette ki a 20 milliós kártérítést sem Magyar Péter a gödöllői csúcstalálkozón: The V4 is back Az Ensz vizsgálóbizottsága szerint Izrael szándékosan lő gyerekekre, és népirtást követett el Itt az MNB sorozatos kamatcsökkentése Hegedűs Zsolt: "Új egészségügyi hatóságot hozunk létre" "A V4 az egyik legnagyobb hatalom lesz" - Főképp erejével dicsekedett a Visegrádi Együttműködés a gödöllői találkozón Anglia nem tudta feltörni Ghána mély védekezését, gól nélküli döntetlen lett a vége „Tényleg nem vagyok rasszista” – Élő adásban tett vállalhatatlan kijelentést a szerb köztévé szakkommentátora Már annak is örülhetünk, hogy néha felhők takarják a napot A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
¿Tus padres también decían "Porque lo digo yo" o "¿Te crees que soy el Banco de España?"? En este vídeo descubrimos algunas de las frases más típicas de las madres y los padres españoles y comprobamos con vuestros comentarios si se dicen también en otros países.
Már hallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása, amelyben első felében arról volt szó, hogy a forint az euróval szemben megkapaszkodni látszik a kritikus 350-es szint alatt. Erre olyannyira régen, közel öt éve volt példa utoljára, hogy akkor a benzin még védett árak nélkül is a 430 forintos tartományban mozgott. Meddig folytatódhat a hazai deviza nyári meséje, és mennyire légből kapott a feltételezés, miszerint visszatérhetünk a klasszikus kettőszáz ötvenes szinthez? A témában Nyeste Orsolyát, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzőjét kérdeztük.A műsor második felében a hazai bérrobbanással foglalkoztunk, a legfrissebb adatok ugyanis meglepően erős emelkedésről árulkodnak. Mire elég ez európai viszonylatban több, mint húsz évvel az uniós csatlakozás, és lassan negyven évvel a rendszerváltás után? A valósággal Hornyák József, a Portfolio makroelemzőjének segítségével szembesültünk. Főbb részek: Intro − (00:00) Kivételes erőben a forint − (02:01) Bérrobbanás magyar módra − (16:47) Kép forrása: Joe Raedle/Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.
Si aprendes español, este episodio te ayudará a entender mejor cómo hablamos realmente los españoles. Y si eres español, probablemente te sentirás identificado con más de una de estas situaciones.
Mi történik akkor, ha egy sokat szenvedett ember rátalál arra, amit élete hivatásának gondol, a környezetétől pedig folyamatosan kapja a hamis pozitív megerősítéseket? Erre ad választ Florence Foster Jenkins élete, akivel Stöki folytatja az érdekes sorsú nőket bemutató sorozatát. Üvegrepesztő hangok a stúdióban, éretlen élcelődés kellemetlen betegségekkel, magyarul elfelejtő műsorvezető és egy kötelező nyúlüreg, hogy meglegyen a magyar vonatkozás is - ez a KK 67. adása, amiben egyetlen sixsevenezés sem hangzik el.
Desde los tiempos de Cantalicio con su sabor que lo decía todo, hasta Jovani Vázquez cantándole al café de un fast food, la publicidad (shot!) en Puerto Rico ha sido parte de nuestro pop culture criollo. Meli y Sol se sentaron junto a su pana y excompañero de agencia, Orlando Vélez, para analizar los ads más icónicos de la TV boricua.
Auspiciado por Vital Full of Life. Coopera con Glenda Maldonado en este enlace. Despedimos a José "Piculín" Ortiz, una de las grandes figuras del deporte puertorriqueño, con mucho cariño, pero siempre irresponsables, como el abogado queriendo quitarle el nombre al Coliseo Roberto Clemente, o Spirit dejando exempleados sin el cheque de desempleo. Estamos listos para otro PUA con el hantavirus, pero nos tendremos que conformar con otra canción de Shakira para el Mundial, y la esperanza de que Benito preñe a Sabrina Carpenter. Oscar Navarro finalmente se va viral gracias a su ofrenda a Speed donde demostró tanto talento como Machito Swing en Boricuas con Talento, y menos aborrecimiento como Ada Torres Toro con la Met Gala. Patrones PYMES: Casola Nana's Stuffing Jandi Nuestras redes sociales: Tío Macetaminofen Sol Guzabra El George El Come Siempre es Lunes
¡Vas a flipar con la música de este vídeo!
Rajoy, dejando a un lado su perfil puramente político, nos ha dado muchos de los mejores momentos en la política de las últimas dos décadas en España. Es imposible vivir en este país y no conocer al menos alguna de sus míticas frases. ¡Aquí te comparto las mejores!Si te gusta el episodio, ¡no olvides dejarnos 5 estrellitas y un comentario! :)
A Tisza-kormánynak milyen mozgástere lehet a magyar nyugdíjrendszerben meglévő egyenlőtlenségek mérséklésére, és mennyire reális cél a létminimum alatti nyugdíjak érdemi felzárkóztatása. A beszélgetésben azt is körbejártuk Süle-Szigeti Bulcsúval, a Portfolio pénzügyi elemzőjével, hogy milyen strukturális problémák húzódnak meg a rendszerben, és ezekre milyen szakpolitikai válaszok adhatók. A második részben a kereskedelmi ingatlanpiac aktuális helyzetét és kilátásait elemeztük Balogh Tamás, a DLA Piper Hungary ingatlanjogi csoportjának vezető ügyvédjével, a nemrég megjelent Hazai Ingatlanpiaci Körkép apropóján. Főbb részek: Intro – (00:00) Nyugdíjrendszer – (01:47) Kereskedelemiingatlan-piac – (14:32) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.
¡Vamos con el vocabulario más importante para ir al gimnasio en español!Aprender listas de palabras sueltas es aburrido y poco eficaz. Por eso, en este vídeo te acompaño en todo el proceso real de ir a entrenar: desde qué meter en la mochila hasta cómo negociar con otra persona para turnaros en una máquina.Si te gusta el episodio, ¡no olvides dejarnos 5 estrellitas y un comentario! :)
La Terapia de Hoy por Hoy Cádiz es un espacio dedicado a la salud mental para entender mejor todo lo que somos, derribar ideas preconcebidas de ir terapia y tener píldoras orientativas del día a día junto a las profesionales del centro de atención integral Erre que Erre, en Puerto Real.
Megakadt a piac korábbi lendülete: a kínálat közben tovább bővül, a vevők pedig mintha egyszerre lennének óvatosabbak és jóval tudatosabban, célzottabban keresnének. Eközben egy korábban „csendes” vidéki városban meglepő fordulattal kilőttek a lakásárak: Futó Péterrel, a zenga.hu elemzőjével járjuk körbe a témát. A folytatásban Ignácz Péternek, a KPMG, szenior menedzserének tesszük fel a kérédést: vajon létezik még olyan piac itthon vagy globálisan, ahol eddig nem volt sürgető az AI bevezetése? És képesek a cégek más iparágak hibáiból, tapasztalataiból tanulni a digitális fejlesztéseknél? Főbb részek: Intro − (00:00) Furcsa mozgások a lakáspiacon − (02:35) Van olyan piac, ahol nem kell AI-t fejleszteni? − (11:00) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.
¿Te has fijado en que los españoles nunca decimos simplemente "adiós" y nos vamos?
Nem kell föltalálni a spanyol viaszt: ha a magyar gazdaság vissza tud térni az európai integrációs pályára, akkor évi 2-3 százalékos növekedésre van esély. Ha viszont marad a jelenlegi irány, és még jobban kisodródunk az unióból, akkor biztos a leszakadás. Az utolsó utáni pillanatban vagyunk. Zsiday Viktor közgazdász a magyar gazdaság rövidtávú esélyeiről, a geopolitikai buborékról, a reálbérek és a Fideszre adott szavazatok összefüggéséről. 01:00–15:00 Nem az a baj, hogy őrület van, hanem, hogy a világ egyre kiszámíthatatlanabb. Az amerikaiak mintha már azt sem tudnák, miért háborúznak. Kiszámíthatatlan a világ. Azt sem tudják, miért háborúznak. Láthatóan B terv nélkül ugrottak bele. Elképzelhetetlen mélységben az amerikai elnöki pozíció: bennfentes kereskedés szankció nélkül. Geopolitikai buborék? Nem. Vagy még nem. Szorul a szoros. Mi értelme van globális energiaválságot kirobbantani? 160 dolláros olajár? 15:00–29:00 A magyar gazdaság állapota nem olyan rossz, csak nagyon rossz irányba tart. Ha vissza tudunk térni az EU-s integrációs pályára, akkor öt-tíz éves időtávon van esély évi 2-3 százalékos gazdasági növekedésre. De Európával is vannak bajok. Bár az életminőség itt a legjobb, az ipart folyamatosan szorongatja Kína, digitális technológiákban pedig az Egyesült Államok húzott el. Az EU-ban szorosabb integrációra volna szükség, de erre nincs politikai akarat. A fejlett világban fenntarthatatlan módon nőnek az államadósságok. 29:10–35:00 Strukturális problémák a magyar gazdaságban. Évek óta a fő probléma ez a piaci mechanizmusoknak a kiiktatása. Ha nincs bizalom, nem működik a gazdaság. A mutyiszféra nő a versenyszféra kárára. Ha ezen nem változtatunk, akkor bajban leszünk. A piaci mechanizmusok visszaerősítése és a mutyi szféra kiiktatása az kulcs. Enélkül nem lesz tartós gazdasági növekedés. Utolsó utáni pillanatban vagyunk, de még lehet pályát módosítani. Nincs más lehetőség. Ha a jelenlegi tárasadalmi és gazdasági struktúrák maradnak, úgy nagyon rosszak az esélyeink. 35:30 Gazdaságpolitológiai fejtegetések. A reálbér alakulása és a kormánypártok népszerűsége statisztikailag erősen összefügg. Úgy tűnik, mintha a magyarokat más nem is érdekelné, csak az, hogy mennyit keresnek. A mostani reálbérhelyzet alapján akár 2,5 millió szavazója is lehet a Fidesznek. A fogyasztási adatok ennél kisebb 2-2,1 millió szavazat körüli eredmény ígérnek. 45:00–50.00 2010-ről 2014-re a Fidesz félmillió szavazatot veszített a rossz gazdasági helyzet miatt. 2022 óta a gazdaság döcög. Volt egy-két év, amikor a reálbérek beestek. A magyar társadalom nagyon paternalista. Erre van trenírozva. Ha az állam és a kormány elhiteti magáról, hogy mindent meg tud oldani, akkor minden tőled fognak várni. 50:00– Bárki is kerül kormányra, nagyon nehéz dolga lesz. A ‘22-es osztogatást máig nem hevertük ki. A hitelminősítők várják a válaasztási eredményt és a gyors intézkedéseket. Egy idő után elfogy a mások pénze. Megszorítani sohasem szabad. Argentína a pozitív példa. Mileinek sikerült. Hátha nekünk is. See omnystudio.com/listener for privacy information.
¿Cometes estos errores al hablar en español? En este vídeo analizamos 5 fallos muy comunes que incluso muchos estudiantes avanzados suelen repetir. ¡Asegúrate de no ser uno de ellos!¿Cuál de estos errores cometías más a menudo? ¿Conoces algún otro "falso amigo" que te haya jugado una mala pasada? ¡Te leo abajo!
¿Te agobia buscar el verbo "ECHAR" en el diccionario? ¡No es para menos! En este vídeo vamos a trabajar una de las palabras más versátiles y confusas del español. Aprenderás perífrasis, colocaciones y expresiones idiomáticas con "echar" que usamos a diario en España y que necesitas incorporar a tu vocabulario. ¡Vamos allá!Si te gusta el episodio, ¡no olvides dejarnos 5 estrellitas y un comentario! :)
¿Sabías que una palabra totalmente normal en tu país puede ser un insulto o provocar una situación MUY vergonzosa en otro?
¿Te ha pasado alguna vez que estás hablando con alguien y te bloqueas porque no sabes cómo decir lo más básico de forma natural? En este vídeo te traigo las frases que yo misma uso (y que oirás en cualquier calle de España) para que dejes atrás el español de los libros y empieces a sonar como un nativo de verdad.Si te gusta el episodio, ¡no olvides dejarnos 5 estrellitas y un comentario! :)
¿Indicativo o subjuntivo? Vamos a ver un montón de casos en los que seguro que has tenido dudas en más de una ocasión... y lo importante es que vamos a entender el PORQUÉ de la elección del modo. Son opciones en las que pueden ser correctas ambas formas, ¡¡pero depende del significado que quieras transmitir y del contexto!!¿Lo que quieres o lo que quieras? ¿Cuando voy o cuando vaya? ¿Donde quieres o donde quieras? ¿Como quieres o como quieras? Vamos a ver muchas opciones útiles para que dejes de tener dudas antes de usarlas.
A várakozásoknál is alacsonyabb friss inflációs adat apropóján beszélgettünk arról, hogy mikor és mekkora kamatvágások történhetnek 2026-ban, és milyen inflációs pályát, illetve forintárfolyamot irányoz ez elő. Vendégünk volt Beke Károly, a Portfolio makroelemzője. Az adás második részében az energiaközösségekben nyíló lehetőségekről volt szó. Hogyan tudnak önkormányzatok, vállalatok vagy akár lakóközösségek önellátó és független termelői és fogyasztói hálózatot kiépíteni, milyen akadályai vannak ennek, és hol tart most a szabályozói környezet? Erről Szolnoki Pálmával, a BME Zéró Karbon Központ főmunkatársával beszélgettünk. Főbb részek: Intro – (00:00) Infláció, kamatok, forint – (01:21) Energiaközösségek – (13:55) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.
In this episode of the Colombia Calling podcast, host Richard McColl speaks with Eric Stone, a journalist and photographer, about the vibrant graffiti scene in Bogotá. They explore the evolution of graffiti as an art form, its political significance, and the cultural exchange between Bogotá and Clarksdale, Mississippi. Eric shares personal anecdotes from his experiences with local artists (Toxicomano, Guache, Leela, DJLu, Erre, Stickfish amongst others) and discusses his upcoming book project that aims to capture the essence of Bogotá through its graffiti. The conversation delves into the freedom of expression found in Bogotá, the divide in the city's graffiti scene, and the role of art in social commentary. The Colombia Briefing is reported by Emily Hart.
En este PPP, nos pusimos estadísticos con Lourdes Fernández de LIT Data y los nuevos hallazgos de la Hispanic Federation sobre la comunidad latina en Nueva York. Analizamos cómo se definen los latinos, cómo votan, qué temas les preocupan y si el “voto hispano” realmente es tan progresista como algunos creen. También profundizamos sobre los últimos datos de LIT Data sobre Pablo José, TRS, Miguel Romero y Valerie DACO, y lo que estas encuestas revelan sobre el 2028. Si fueras integrante de nuestro Patreon, hubieras escuchado este episodio ayer. Únete ahora en patreon.com/puestospalproblema! Presentado por