POPULARITY
Categories
A Beatlesről beszélgettünk - és a legendás együttessel kapcsolatos tévhiteket cáfoltunk - vendégünkkel, László Róberttel, korábban a "Beatles 50" blog szerzőjével. Minden idők legnagyobb hatású - és bár ízlésről nem érdemes vitatkozni, de alighanem legjobb - együttese volt a Beatles, amely az 1962-es "Love Me Do" című kislemezével robbant be, hogy aztán nem sokkal később már a slágerlista első öt helyén Beatles-dal szerepeljen. A csajozós számaikkal villámgyorsan meghódították és letarolták a világot San Franciscótól Tokióig és Leningrádtól Fokvárosig. Együttes azóta se váltott ki ekkora őrületet, nem csoda, hogy már 1966-ban abbahagyták a koncertezést (és már csak egy meglepetésbulit adtak 1969-ben), miután Lennonéknak elegük lett, hogy a koncerteken már a saját hangjukat sem hallják a sikítozásoktól. Mivel ekkor már fontmilliomosok voltak, megtehették volna, hogy innentől kezdve életük végéig csak medenceparton isznak vagy függőágyon szívnak, ám ehelyett volt bennük annyi ambíció, hogy a fellépések megszűnésével felszabaduló időben újabb és újabb hangszereken tanuljanak meg játszani. Indiába utaztak, ahol a helyi gurukkal teleszívták magukat spirituáliával és magától Ravi Shankartól vettek szitárleckéket, majd hazatérve minden addiginál több időt szenteltek a stúdiómunkának (az 1963-as "Please Please Me"-t még 13 óra alatt vették föl, az 1967-es "Bors őrmestert" már 130 nap alatt) és így teljesen kiteljesedhettek alkotóilag.A teljes megújulás, amely egybeesett az öltönyökből kilépéssel, a gombafrizura végleges elhagyásával, a legszínesebb viccöltözékek felvételével és a hajnövesztéssel, az 1966-os "Revolver" albummal köszöntött be. Bár addig is albumról albumra fejlődtek, a "Revolver" paradigmaváltást hozott, amelyet bátran nevezhetünk az együttes legjobb lemezének, hiszen ezen hallható a "Tomorrow Never Knows" című futurisztikus dal is, amely 60 éves, de még mindig olyan, mintha a jövőből szólna.Tényleg a "Beatles" tagjai voltak a nyálas "jófiúk" (míg a Rolling Stones tagjai a vadócok)? Igaz-e, hogy Ringo Starr még a Beatlesben se volt a legjobb dobos? Hogy a két zseni, Lennon és McCartney mellett George Harrison csak egy helyét kereső álmodozó volt? Hogy a "Bors őrmester" a Beatles legjobb lemeze? És hogy Yoko Ono miatt oszlott fel a Beatles?Nyilván mindegyik kérdésre nemmel feleltünk, de hogy miért, hallgassatok meg minket.A beszélgetés résztvevői:Balázsy IstvánCsunderlik PéterLaska PálLászló RóbertA Régen minden jobb volt a Tilos Rádió történelmi-popkulturális műsora:https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt
One Sunday morning, a group of four children from Rosary School are left home alone by their parents. Although, their Sunday does not go to plan, their little brother, who has a strange addiction to Cocomelon is kidnapped by absurd bright green aliens. The three older children, Foram, Alexander and Oriana must find a way to get him back before their parents are back home. But, to save him, they will have to face many challenges. Can they safely get Mivel, their little brother back home? Check out all the podcasts from Rosary School at https://www.archdradio.com/podcasts/slp/rosary
Újra együtt a teljes stáb! Elég rég jelentkeztünk klasszikus „update” adással, és mivel az elmúlt hónapokban rengeteg pletyka és kérdés keringett körülöttünk (Gábor eltűnése, Viktor költözése), itt az ideje, hogy tisztázzuk: mi változott és mi a következő lépés?Megéri ma tartalomgyártóként külföldről hazajárni forgatni? Hogyan lehet kétoldali szalagszakadással, bicegve végigcsinálni a brutális esküvői szezont esküvőfotósként?Roland pedig tényleg váltani PC-ről MAC-re?Vagy csak szeretnéd tudni, miért hanyagolja el szinte minden fotós és videós a saját portfólióját (és miért kellene ezen MA változtatnod), akkor ez az adás neked szól!
Ekkor odajárult hozzá az egyik írástudó, aki hallotta őket vitatkozni. Mivel látta, hogy jól megfelelt nekik, megkérdezte őt: ,,Melyik a legelső az összes parancs közül?'' Jézus így felelt neki: ,,Az összes parancs közül a legelső ez: ,,Halld, Izrael! A mi Urunk, Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!'' Ez az első parancsolat [MTörv 6,4-5]. A második hasonló ehhez: ,,Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!'' [Lev 19,18]. Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.'' Az írástudó ekkor azt mondta neki: ,,Jól van, Mester! Helyesen mondtad, hogy egy az Isten, és nincs más rajta kívül; és hogy őt szeretni teljes szívből és teljes értelemből és teljes lélekből és teljes erőből, a felebarátot pedig úgy szeretni, mint önmagunkat -- többet ér minden égő és egyéb áldozatnál.'' Amikor Jézus látta, hogy milyen okosan felelt, azt mondta neki: ,,Nem vagy messze az Isten országától.'' Ezután senki sem merte őt többé kérdezni.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Ha a világ gyűlöl benneteket, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt nálatok. Ha a világból valók volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé. Mivel nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak titeket a világból, azért gyűlöl benneteket a világ. Emlékezzetek a szóra, amit mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak; ha az én szavamat megtartották, a tiéteket is megtartják majd. Ám mindezeket az én nevemért fogják tenni veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
„Én mint megbízó a tudásodat soha nem kérdőjelezem meg, hogyha én veled akarok dolgozni. Mivel a területen vagy, első ránézésre soha nem fogom azt mondani, hogy vajon tudja végezni a dolgát az úriember vagy nem. Tehát automatikusan én azt feltételezem rólad, hogy te azért vállalsz ilyen feladatot, mert abban jó vagy.” Lőrincz István-Zoltán sales és marketing vezető, WEDAS Itt érhető elFacebook | LinkedIn | Wedas DBA-közösségimédia-felületekFacebook | Instagram | LinkedIn | YouTube
Mivel a múltkori, évadnyitó adásunkban csak a mostanában megismert adaptációkról beszélgettünk, most visszatértünk még ehhez a témához és sorra vettük, mi egyebet néztünk és olvastunk, mióta nem hallottatok felőlünk. Tartsatok velünk!
Bizony, bizony mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki őt küldte. Mivel ezeket tudjátok, boldogok vagytok, ha meg is teszitek. Nem mindnyájatokról mondom; tudom én, kiket választottam. De az Írásnak be kell teljesednie: ,,Aki kenyeremet eszi, sarkát emelte ellenem'' [Zsolt 41,10]. Már most megmondom nektek, mielőtt megtörténik, hogy mikor bekövetkezik, higgyétek, hogy én vagyok. Bizony, bizony mondom nektek: Aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be, aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem.''Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Újságírás és média eddig és ezután 03:11 Mennyire volt különleges a NER-ben a média és a nyilvánosság? A Magyar Nemzet helyreigazítása. A Médiafórum Egyesület. NYU Rule of Law Lab.Szergej Gurijev spin diktatúrája 08:40 Megérdemlik az újságírók a köszönetet? Dinasztia. 14:00 Autokráciához képest erős maradt a magyar független média. 16:17 Hogy kezelje a Fideszt most a média? 21:06 Az előző rendszerváltás után hogy kezelte a média a bűnösöket? 24:14 Kósának és Matolcsynak is járnak Biszku és Czinege békés nyugdíjasévei? 29:32 Hogy bánik a Tisza a médiával? A 444 interjúja Magyar Péterrel. A Direkt36 cikke Magyar Péterről. Tóth Péter kampányfőnök a Partizánban a médiáról. 42:20 Kell új médiatörvény? 47:12 A Tisza programja és a közmédia. A híradó és az állami hirdetések leállítása. 52:41 36 év után a Tisza megint nekifut a közmédiának. 59:35 Van Magyarországon pénz és ember egy jó közmédiára? 63:19 A Tisza Nemzeti Sajtóalapot ígér. Mivel érdemes államilag támogatni a médiát? 71:03 Biztos jobb lesz mostantól a független médiának? A Direkt36 Gyurcsány-cikke.See omnystudio.com/listener for privacy information.
Miután beesteledett, tanítványai lementek a tengerre. Beszálltak a bárkába, és elindultak a tengeren túlra, Kafarnaumba. Besötétedett már, de Jézus még mindig nem ment oda hozzájuk. Mivel nagy szél támadt, a tenger háborgott. Amikor mintegy huszonöt vagy harminc stádiumra hajóztak, látták, hogy Jézus a tengeren járva a bárkához közeledik, és megrémültek. Ő pedig így szólt hozzájuk: ,,Én vagyok, ne féljetek!'' Fel akarták őt venni a bárkába, de a bárka azonnal a parthoz érkezett, ahová tartottak.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek, be volt zárva a zsidóktól való félelem miatt, eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: ,,Békesség nektek!'' Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, amikor meglátták az Urat. Aztán újra szólt hozzájuk: ,,Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.'' Amikor ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: ,,Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.'' Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívnak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. A többi tanítvány elmondta neki: ,,Láttuk az Urat!'' Ő azonban így szólt: ,,Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalára nem helyezem, én nem hiszem!'' Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. Jézus eljött a zárt ajtón át, megállt középen, és így szólt: ,,Békesség nektek!'' Azután azt mondta Tamásnak: ,,Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!'' Tamás azt felelte: ,,Én Uram és én Istenem!'' Jézus erre azt mondta neki: ,,Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.'' Jézus még sok egyéb jelet is művelt tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket pedig azért írták le, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és a hit által az ő nevében életetek legyen.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor. Amíg ezekről beszéltek, Jézus maga állt meg közöttük, és azt mondta nekik: ,,Békesség nektek!'' Megrémültek és féltek, mert azt hitték, hogy szellemet látnak. De ő megkérdezte tőlük: ,,Miért rémültetek meg, és miért támad kétely szívetekben? Nézzétek meg a kezemet és lábamat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg, és lássátok, mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.'' Ezt mondta, azután megmutatta nekik a kezét és a lábát. Mivel örömükben még mindig nem hittek, és csak csodálkoztak, azt mondta nekik: ,,Van itt valami ennivalótok?'' Erre adtak neki egy darab sült halat. Elvette, és a szemük láttára evett belőle. Azután így szólt hozzájuk: ,,Ezek azok az igék, amelyeket elmondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesedni mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban.'' Akkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat. Azt mondta nekik: ,,Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, és harmadnapon feltámadni halottaiból. A nevében megtérést kell hirdetni a bűnök bocsánatára Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Miután Jézus ezeket elmondta, kiment tanítványaival a Kedron patakon túlra, ahol volt egy kert; oda ment be ő és a tanítványai. Ismerte azt a helyet Júdás is, aki elárulta őt, mert Jézus gyakran járt oda tanítványaival. Júdás tehát, miután magához vett egy csapatot, s a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, odament lámpásokkal, fáklyákkal és fegyverekkel. Jézus pedig, aki tudott mindent, ami várt rá, eléjük ment, és megkérdezte tőlük: ,,Kit kerestek?'' Azt felelték neki: ,,A Názáreti Jézust.'' Ő azt mondta nekik: ,,Én vagyok.'' Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. Amikor azt mondta nekik: ,,Én vagyok'', meghátráltak és a földre estek. Erre ismét megkérdezte őket: ,,Kit kerestek?'' Azok pedig azt mondták: ,,A Názáreti Jézust.'' Jézus megismételte: ,,Mondtam nektek: Én vagyok! Ha tehát engem kerestek, hagyjátok ezeket elmenni!'' Be kellett teljesednie az igének, amelyet mondott: ,,Akiket nekem adtál, azok közül senkit sem vesztettem el.'' Mivel Simon Péternek volt egy kardja, kirántotta azt, lesújtott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. A szolga neve Malkusz volt. Jézus erre azt mondta Péternek: ,,Tedd a hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki a poharat, amelyet az Atya nekem adott?'' Ekkor a csapat, a parancsnok és a zsidók poroszlói elfogták Jézust, és megkötözték őt. Először Annáshoz vitték, ő ugyanis apósa volt Kaifásnak, aki főpap volt abban az esztendőben. Kaifás volt az, aki azt a tanácsot adta a zsidóknak: ,,Jobb, ha egy ember hal meg a népért''. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, és bement Jézussal a főpap udvarába, Péter pedig az ajtón kívül állt. Kiment tehát az a másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, szólt az ajtónálló szolgálónak, és bevezette Pétert. Akkor az ajtónálló szolgáló azt mondta Péternek: ,,Nem vagy te is ennek az embernek a tanítványai közül való?'' Ő azt felelte: ,,Nem vagyok!'' Ott álltak a szolgák és poroszlók, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt velük, és melegedett. A főpap eközben tanítványairól és tanításáról kérdezte Jézust. Jézus azt felelte neki: ,,Én nyíltan beszéltem a világnak, mindig a zsinagógában tanítottam és a templomban, ahova a zsidók mindnyájan összegyűlnek, és titokban semmit sem mondtam. Miért kérdezel engem? Kérdezd azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik. Íme, ők tudják, mit mondtam.'' Amikor ezeket mondta, az ott álló poroszlók egyike arculütötte Jézust, és így szólt: ,,Így felelsz a főpapnak?'' Jézus azt felelte neki: ,,Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha pedig jól, miért ütsz engem?'' Akkor Annás elküldte őt megkötözve Kaifás főpaphoz. Simon Péter pedig ott állt és melegedett. Valaki azt mondta neki: ,,Ugye te is az ő tanítványai közül való vagy?'' Ő azonban letagadta: ,,Nem vagyok!'' A főpap egyik szolgája, rokona annak, akinek Péter levágta a fülét, így szólt: ,,Nem téged láttalak vele a kertben?'' Péter pedig ismét tagadta, és nyomban megszólalt a kakas. Jézust Kaifástól a helytartóságra vezették. Kora reggel volt. Ők nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és megehessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus ment ki hozzájuk, és megkérdezte: ,,Miféle vádat hoztok fel ez ellen az ember ellen?'' Azt felelték neki: ,,Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe.'' Erre Pilátus azt mondta nekik: ,,Vegyétek át ti őt, és ítéljétek el a törvényetek szerint.'' A zsidók azt felelték neki: ,,Nekünk senkit sem szabad megölnünk.'' Ez azért történt, hogy beteljesedjék Jézus szava, amelyet mondott, jelezve, hogy milyen halállal fog meghalni. Ismét bement tehát Pilátus a helytartóságra, hivatta Jézust, és megkérdezte őt: ,,Te vagy-e a zsidók királya?'' Jézus azt felelte: ,,Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?'' Pilátus ezt válaszolta: ,,Hát zsidó vagyok én? Saját nemzeted és a főpapok adtak téged a kezembe. Mit tettél?'' Jézus azt felelte: ,,Az én országom nem ebből a világból való. Ha az én országom ebből a világból volna, szolgáim harcra kelnének, hogy a zsidók kezébe ne kerüljek. De az én országom nem innen való.'' Pilátus erre megkérdezte: ,,Tehát király vagy te?'' Jézus azt felelte: ,,Te mondod, hogy király vagyok. Arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat a szavamra.'' Pilátus erre így szólt: ,,Mi az igazság?'' Majd e szavak után ismét kiment a zsidókhoz, és azt mondta nekik: ,,Én semmi vétket sem találok őbenne. Szokás pedig nálatok, hogy húsvétkor szabadon bocsássak nektek valakit. Akarjátok-e, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?'' Erre ismét így kiáltoztak: ,,Ne ezt, hanem Barabást!'' Barabás pedig rabló volt. Akkor Pilátus elfogatta Jézust és megostoroztatta. A katonák pedig koronát fontak tövisből, a fejére tették, és bíborszínű köpenyt adtak rá. Aztán eléje járultak, és azt mondogatták: ,,Üdvözlégy, zsidók királya!'' És arculverték őt. Pilátus újra kiment, és azt mondta nekik: ,,Íme, kihozom őt nektek, hogy megtudjátok, hogy semmi vétket sem találok benne.'' Akkor kijött Jézus, töviskoronával, bíborköpenyben. Ő pedig azt mondta nekik: ,,Íme, az ember!'' Amikor a főpapok és poroszlók meglátták, kiáltozni kezdtek: ,,Feszítsd meg, feszítsd meg!,, Pilátus így szólt: ,,Vegyétek át ti őt, és feszítsétek keresztre, mert én nem találok vétket benne.'' De a zsidók így szóltak: ,,Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát!'' Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, még jobban megijedt. Újra bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézustól: ,,Honnan való vagy te?'' Jézus azonban nem adott neki feleletet. Ezért Pilátus azt mondta neki: ,,Nekem nem válaszolsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, és arra, hogy megfeszítselek?'' Jézus azt felelte: ,,Semmi hatalmad sem volna felettem, ha onnan felülről nem adatott volna neked. Ezért annak, aki engem kezedbe adott, nagyobb a bűne.'' Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy elbocsássa őt. De a zsidók így kiáltoztak: ,,Ha ezt elbocsátod, nem vagy a császár barátja! Mindaz, aki királlyá teszi magát, ellenszegül a császárnak.'' Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet kövezett udvarnak neveznek, héberül meg Gabbatának. A húsvét készületnapja volt akkor, körülbelül hat óra. Így szólt a zsidókhoz: ,,Íme, a ti királyotok!'' De azok így kiáltoztak: ,,El vele, el vele, feszítsd meg őt!'' Pilátus megkérdezte tőlük: ,,A királyotokat feszítsem meg?'' A főpapok azt felelték: ,,Nincs királyunk, csak császárunk!'' Akkor aztán kezükbe adta őt, hogy feszítsék meg. Azok átvették Jézust. Ő pedig keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahelyre, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott keresztre feszítették őt, és vele másik kettőt kétfelől, Jézust pedig középen. Pilátus egy feliratot is készíttetett, és a kereszt fölé helyeztette. Ez volt ráírva: ,,A Názáreti Jézus, a zsidók királya.'' Ezt a feliratot tehát sokan olvasták a zsidók közül, mert közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. Héberül, görögül és latinul volt írva. A zsidók főpapjai ezért arra kérték Pilátust: ,,Ne azt írd: A zsidók királya, hanem: Ez azt mondta: ,,A zsidók királya vagyok''!'' Pilátus azt felelte: ,,Amit írtam, azt megírtam!'' A katonák pedig, miután megfeszítették Jézust, fogták a ruháit, elosztották négy felé, minden katonának egy részt, azután fogták a köntöst is. A köntös varratlan volt, felülről egy darabban szőve. Ezért azt mondták egymásnak: ,,Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, kié legyen!'' Ez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás, amely így szól: ,,Elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek'' [Zsolt 22,19]. A katonák tehát ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: ,,Asszony, íme, a te fiad!'' Azután azt mondta a tanítványnak: ,,Íme, a te anyád!'' És attól az órától magához vette őt a tanítvány. Ezután Jézus, aki tudta, hogy már minden bevégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: ,,Szomjazom!'' Volt ott egy ecettel teli edény. Ezért ecettel telt szivacsot tűztek egy izsópra, és a szájához nyújtották. Amikor Jézus az ecetet megízlelte, azt mondta: ,,Beteljesedett!'' És fejét lehajtva kilehelte lelkét. A zsidók pedig, mivel készületnap volt, kérték Pilátust, hogy törjék meg lábszárcsontjaikat, és vegyék le őket, hogy a testek ne maradjanak ott a kereszten szombatra, mert az a szombat nagy nap volt. Odamentek tehát a katonák, és eltörték a lábszárát először az egyik vele együtt keresztrefeszítettnek, aztán a másiknak. Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy ő már meghalt, nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki ezt látta, tanúságot tett róla, és igaz az ő tanúsága. Ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert ezek azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: ,,Csontját ne törjék össze'' [Kiv 12,46; Zsolt 34,21]. Egy másik Írás pedig azt mondja: ,,Látni fogják azt, akit keresztülszúrtak'' [Zak 12,10]. Ezek után pedig az arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, de a zsidóktól való félelmében csak titokban, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Elment tehát és levette a testet. Eljött Nikodémus is, aki először éjszaka ment hozzá, s mirha- és áloé-keveréket hozott, körülbelül száz fontot. Fogták tehát Jézus testét, és a fűszerekkel együtt gyolcsruhákba göngyölték, ahogy a zsidóknál temetni szokás. Azon a helyen, ahol felfeszítették őt, volt egy kert, és a kertben egy új sírbolt, amelyben még senki sem feküdt. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületnapja miatt oda helyezték Jézust.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
#kisles S07E29 Ez így már jó0:40 Bevezető08:21 Erste Liga PO. Érdekesen alakulnak a párharcok. Egy picit(?) meglepő, hogy vezet a BJA, pedig talán a Gyergyó párharca a szorosabb… Miért alakult így eddig ez a 6 meccs és mit várunk a következőktől?22:41 ICEHL. Fantasztikus feltámadás tanúi vagyunk. De vajon mi okozta és meddig mehet el még? Amúgy ezzel, a szezon már mentve van?46:06 Andersen Liga. Győri ETO HC - Lehel HC döntő lesz idén. Címvédésre készül az ETO, de ehhez lesz egy két szava a Jászberénynek is.48:07 Színes Hírek. Sebőkék maratoni csatában jutottak tovább a PlayOffba, Balu viszont nem játszott legutóbb, ahogy Garát sem az elmúlt 3 meccsen (mindhárom zakó!), Gallóék is vesztésre állnak az első meccs után a legjobb nyolc között; Női VB Káposztásmegyeren; 52:07 FELIRATKOZÓK SORSOLÁS. Mivel előző heti játékosunk nem jelentkezett és nem is értük el semmilyen fórumon (bár persze megmondát a nálunk okosabbak, hogy ne így csináljuk :-) ) úgy döntöttünk, hogy máshogy sorsolunk! Ha szeretnél négy jegyet az általad választott meccsre, vagy Női VB bérletet, akkor mindenképpen hallgasd meg ezt a részt (is)!Jelige: “mitsúúúccckissszz….”56:08 #kisles Hokishop szurkolói mezek kaphatóak! Nézzétek meg a választékot…1:00:14 Mi lesz a héten? Folytatódnak az elődöntők, míg az Andersenben szombaton elkezdődik a három nyert meccsig tartó Döntő!1:02:43 #KislesKérdés S07E29Mi lesz a végeredménye, azaz ki jut tovább és milyen arányban?Brassó - BJAGYHK - DVTKG99 - AVSTippelni szerda éjfélig (!) lehet ezen a linken: https://forms.gle/Gxem8tPwx4u7TNQm81:03:16 Zárszó! Írj emailt a kisles2020@gmail.com címre ha nyerni szeretnél…Jó szórakozást!
Fiókot nyit a Revolut Magyarországon. Mivel jár ez az ügyfelekre nézve? Argyelán József, a bankmonitor.hu vezető elemzője hozza a legfontosabb tudnivalókat.
Tavaly ősszel, 40 év után, teltházas koncertet adott a 88-as csoport Budapesten, ráadásul stúdióban rögzítették a klasszikus dalaikat. Mivel az akkori buliról nagyon sokan lemaradtak, többek között én is, így a csapat ad egy ráadást, a Barba Negra Blue Stage színpadán, Húsvét vasárnap. Többek között erről is beszélgettem a zenekar két tagjával.Vendégeim:- Bőr (ének)- Tátó (gitár)Az adás a Photoking studiójában készült, az Erental támogatásával. Ha az alábbi linken a RICSCAST20 kuponkóddal bérelsz, a fizetendő végösszegből 20% kedvezményt kapsz!https://erental.hu/Jegyek a koncertre:https://www.tixa.hu/88-as-csoport-koncert-20260405A buli Facebook eseménye:https://www.facebook.com/events/1844194449843194/88-as Csoport a Facebookon:https://www.facebook.com/88ascsoporthivatalos88-as Csoport hivatalos rajongói csoportja:https://www.facebook.com/groups/1024289965701482/Ric$ a Facebookon: https://facebook.com/szenegetorichard Ric$ blogja: https://ricsandgreen.hu Ha bármi észrevétel, hozzáfűznivaló, témaötlet van, azt a rics@ricsandgreen.hu címre küldhetitek! Ha szeretnéd, hogy több videó készüljön, akkor támogasd a csatornát a https://patreon.com/ricscast oldalon, használd a "köszönet" gombot, vagy vásárolj pólós csomagot a Facebook oldalamon! Ha szeretnéd hamarabb megnézni a videókat, válaszd a csatornatagságot! Köszönöm!A műsor az NKA támogatásával készült!
Ekkor odajárult hozzá az egyik írástudó, aki hallotta őket vitatkozni. Mivel látta, hogy jól megfelelt nekik, megkérdezte őt: ,,Melyik a legelső az összes parancs közül?'' Jézus így felelt neki: ,,Az összes parancs közül a legelső ez: ,,Halld, Izrael! A mi Urunk, Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!'' Ez az első parancsolat [MTörv 6,4-5]. A második hasonló ehhez: ,,Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!'' [Lev 19,18]. Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.'' Az írástudó ekkor azt mondta neki: ,,Jól van, Mester! Helyesen mondtad, hogy egy az Isten, és nincs más rajta kívül; és hogy őt szeretni teljes szívből és teljes értelemből és teljes lélekből és teljes erőből, a felebarátot pedig úgy szeretni, mint önmagunkat -- többet ér minden égő és egyéb áldozatnál.'' Amikor Jézus látta, hogy milyen okosan felelt, azt mondta neki: ,,Nem vagy messze az Isten országától.'' Ezután senki sem merte őt többé kérdezni.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Akkor odalépett hozzá Péter és megkérdezte: "Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?" "Mondom neked - felelte Jézus -, nem hétszer, hanem hetvenhétszer. A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki el akarta számoltatni szolgáit. Amikor elkezdte a számadást, eléje állítottak egyet, aki tízezer talentummal tartozott neki. Mivel nem volt miből megfizetnie, megparancsolta, hogy adják el feleségestül, gyerekestül, minden vagyonával együtt, s úgy fizessen. A szolga leborult előtte, és úgy kérte: Légy türelemmel irántam, s mindent megfizetek neked! Az úr megkönyörült a szolgán, szabadon engedte, s adósságát is elengedte. Amikor kiment, a szolga találkozott egy másik szolgával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, elkezdte fojtogatni és követelte: Add meg, amivel tartozol! A másik szolga leborulva kérte: Légy türelemmel irántam, s mindent visszafizetek neked! De ő nem engedett, hanem fogta, börtönbe vetette, míg meg nem fizette tartozását. Amikor a többi szolga látta a történteket, igen elszomorodott. Elmentek és jelentették uruknak mind, ami történt. Az úr maga elé hívatta, és így szólt hozzá: Te gonosz szolga! Kérésedre minden adósságodat elengedtem. Nem kellett volna néked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én megkönyörültem rajtad? - Ezzel az úr haragjában átadta a poroszlóknak, míg meg nem fizette mind, amivel tartozott. Így tesz mennyei Atyátok is veletek, ha mindegyitek meg nem bocsát szívből felebarátjának."Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
4 - Mivel cserkészik be a férfiak a nőket egy légyottra by Balázsék
00:00 - 6 óra 31:44 - Mire mennyi idő megy el az életünkben 1:04:13 - Drogkereskedelem miatt a Turbinát is bezáratták - vonalban a tulajdonos 1:25:55 - Mivel cserkészik be a férfiak a nőket egy légyottra
Február 28-án új háborúra ébredt a világ: az Egyesült Államok és Izrael megtámadta Iránt. Mivel az eseményeket podcastokkal élőben lekövetni képtelenség, a HetiVálaszban a háború katonai vetületeit vizsgáljuk meg. Hogyan vezethető le – ha levezethető egyáltalán – a beavatkozás Donald Trump külpolitikájából? Tényleg a háború maradt-e az egyetlen megoldás? Lehet-e Amerika új Afganisztánja Irán? Szakértő vendégeink Csiki Varga Tamás, a Stratégia és Védelem Konzultációs Csoport védelempolitikai elemzője, illetve Kemény János, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. A műsorvezető Vörös Szabolcs.
4 - Mivel cserkészik be a férfiak a nőket egy légyottra by Rádió 1
Mivel kényszerítheti az EU Orbán Viktort vétójának feladására? Hiába küldené el egy részüket Nagy Márton, a nagyobb bankoknak eszük ágában sincs kivonulni a magyar piacról Halottak ajánlásait adhatta le a Mi Hazánk józsefvárosi jelöltje, a választási bizottság feljelentést tesz Orbán Viktor: megtámadtak minket Kigondolta Orbán Viktor és Robert Fico, mit kezdjenek a Barátság vezetékkel A rendőrség két hónapra bezáratta az Arzenált a drogtörvényre hivatkozva Szívrohamot kapott egy utas, Magyarország fölött engedte ki a kerozinját egy Kanadába tartó utasszállító repülőgép Orbán Viktor nem véletlenül lépett: tizenöt eseményből az ország kritikus energetikai infrastruktúráinál négy mögött tudatos károkozás szándéka állhat Index: Az Európai Unió kijevi delegációja is felajánlotta, hogy megvizsgálja a Barátság kőolajvezeték állapotát, de az ukrán miniszterelnök-helyettes ezt elutasította Macron is elítélte a Mercosur-megállapodás ideiglenes alkalmazását A bolgárok szerint égbekiáltó bírói hiba és a gyenge védekezés vezetett a Ludogorec kieséséhez Furcsa kezdési időpontra tették a Fradi meccsét a Braga ellen, itt a magyarázat! 30 fokot mértek Franciaországban - hozzánk is elérhet a meleg? A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Mivel kényszerítheti az EU Orbán Viktort vétójának feladására? Hiába küldené el egy részüket Nagy Márton, a nagyobb bankoknak eszük ágában sincs kivonulni a magyar piacról Halottak ajánlásait adhatta le a Mi Hazánk józsefvárosi jelöltje, a választási bizottság feljelentést tesz Orbán Viktor: megtámadtak minket Kigondolta Orbán Viktor és Robert Fico, mit kezdjenek a Barátság vezetékkel A rendőrség két hónapra bezáratta az Arzenált a drogtörvényre hivatkozva Szívrohamot kapott egy utas, Magyarország fölött engedte ki a kerozinját egy Kanadába tartó utasszállító repülőgép Orbán Viktor nem véletlenül lépett: tizenöt eseményből az ország kritikus energetikai infrastruktúráinál négy mögött tudatos károkozás szándéka állhat Index: Az Európai Unió kijevi delegációja is felajánlotta, hogy megvizsgálja a Barátság kőolajvezeték állapotát, de az ukrán miniszterelnök-helyettes ezt elutasította Macron is elítélte a Mercosur-megállapodás ideiglenes alkalmazását A bolgárok szerint égbekiáltó bírói hiba és a gyenge védekezés vezetett a Ludogorec kieséséhez Furcsa kezdési időpontra tették a Fradi meccsét a Braga ellen, itt a magyarázat! 30 fokot mértek Franciaországban - hozzánk is elérhet a meleg? A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Határterületre érkeztünk. Most éppen az előző életekből hozott „karmikus” terhek oldása a Ma is tanultam valamit podcast témája. Mivel az előző életekbe „utaztatás” és a karmikus oldás spirituális–ezoterikus irányzatokhoz tartozó fogalmak, fontos tisztázni: ezeknek nincs tudományosan igazolt alapja. Viszont ami miatt mégis érdekesnek tartjuk, az a tény, hogy sok ember számára pszichológiai vagy szimbolikus értelemben mégis jelentős élményt, akár segítséget is adhatnak. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Tényleg elég egy iPhone 2026-ban, vagy érdemes még milliókat ölni egy profi vázba? Gáborral kiveséztük a legfrissebb trendeket és segítünk dönteni!Megnézzük, hogy a mobilfotózás térnyerése mellett van-e még létjogosultsága a dedikált fényképezőgépeknek. Beszélünk a 27%-os magyar ÁFA okozta fájdalomról, a Fujifilm-hype-ról, és eláruljuk, melyik az a pont, ahol a technika már nem kifogás, hanem korlát.Ha épp kameravásárlás előtt állsz, vagy csak érdekel, merre tart a fotós világ 2026-ban, ez a videó neked szól!Ebben a részben:00:00 - Highlight és Intro (Az új kezdet)01:42 - Bevezető: Miért kérdezitek ennyien?02:26 - Mobil vs. Kamera: Hol a határ?08:58 - A legnagyobb hiba: Vázra vagy objektívre költs?19:48 - A magyar valóság: Árak és a 27% ÁFA32:53 - Profi igáslovak: Sony A7 IV és a többiek45:13 - A "Szerelemgép": Nikon Zf és a fotózás lelke57:23 - Összegzés: Mivel vágj bele 2026-ban?Csatlakozz a csatornatagok közé:https://www.youtube.com/channel/UCk4_upwPPBpMIJhnfdT2kbA/join✅ Iratkozz fel hogy ne maradj le a további tartalmainkról.https://www.youtube.com/channel/UCk4_upwPPBpMIJhnfdT2kbA?sub_confirmation=1Értesítünk e-mailben is az új podcast epizódokról: http://bit.ly/3qHoONu
Hatékonyabb applikációkra bízni a maratoni felkészülésed, mint egy futóedzőre? Mivel tud többet adni neked egy hús-vér edző? Ezekről beszélget ebben az adásban Mózes Gergely házigazda az ENSPORT két edzőjével: Perényi Andival és Sinka Andrással. #pulzuspodcast #ensport
Ezután továbbment onnan, és Tírusz és Szidon vidékére ment. Betért egy házba, de nem akarta, hogy valaki is megtudja; mégsem maradhatott titokban. Mindjárt hírét vette egy asszony is, akinek a lányában tisztátalan lélek volt; odajött és a lábaihoz borult. Az asszony pogány volt, szír-föníciai nemzetiségű, s kérte őt, hogy űzze ki lányából az ördögöt. Ő azt mondta neki: ,,Hadd lakjanak jól először a gyermekek; mert nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és a kutyák elé dobni.'' De az csak kérlelte: ,,Ez igaz, Uram! Csakhogy a kiskutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból!'' Erre ő azt felelte neki: ,,Mivel ezt mondtad, menj, kiment az ördög lányodból.'' Amikor hazaért, a kislányt az ágyon fekve találta, és az ördög már kiment belőle.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
A wopcast 84. adásának vendége Zagyvai Sári fotográfus, a kortárs fotóművész-szcéna kiemelkedő alakja. .Budapesten született és nőtt fel, átlagosnak korántsem mondható körülmények között. A fotográfia világa felé tinédzser korában, egy különleges séta hatására indult el, tanulmányait a Szellemképben, majd a MOME-n végezte, ahol doktori címet is szerzett.Munkásságában a műfaji korlátokat feszegeti és egyedi módszerekkel kísérletezik. Az utóbbi években nagy hangsúlyt fektetett a fizikai és virtuális valóságok közötti átmenetek vizsgálatára, legutóbbi projektjeiből egy csodálatos könyv is készült Aiotype címen. Az NKA Alkotói Ösztöndíját és a Pécsi József fotográfiai ösztöndíját többször elnyerte, munkái egyéni kiállításokon és tucatnyi csoportos kiállításon kerültek bemutatásra itthon és külföldön egyaránt. Igazán különleges hangja a magyar fotográfiának.A beszélgetés meghallgatása előtt – ha még nem ismeritek - érdemes lecsekkolni Sári munkáit a honlapján. Mivel témájában, felfogásában és a kivitelezés módjában is nagyon eltér attól, amit például én csinálok, nekem is szükségem volt egy hosszabb bevezetőre a munkássága értelmezéséhez. Épp ezért beszélgettünk sokat a kezdeti évekről és hatásokról, barangolva Sári kalandos gyermek- és fiatalkorában. Megnézzük, hol tanulta ki a szakmát és kóstolt bele a társművészetekbe, illetve megtudjuk, hogyan indította be karrierét a személyes munkák készítésével párhuzamosan. Természetesen vetünk egy pillantást a fontosabb projektjeire, külön hangsúlyt fektetve új könyvére, az Aiotype-ra. .Jó szórakozást kívánok hozzá!--------FONTOS:A wopcast-et támogathatod Patreon-on és egyszerű utalással is..Patreon:https://www.patreon.com/wopcast.Az utalás ide érkezhet:Kocsány Kornél - CIB Bank10700495-62634067-51100005--------Zagyvai Sárihttps://zagyvaisari.com/https://www.instagram.com/zagyvais/.Az Aiotype:https://zagyvaisari.com/Aiotype--------A Sári által említett inspirációk:.Kensuke Koikehttps://www.kensukekoike.com/https://www.instagram.com/kensukekoike/.Bartha Mátéhttps://barthamate.com/https://www.instagram.com/mate.bartha/--------A wopcast, a wonderzofphotography és a wonderzofpainting:https://www.facebook.com/wopcastforlifehttps://www.facebook.com/wonderzofphotographyhttps://www.instagram.com/wopcast_hunhttps://www.instagram.com/wonderzofphotographyhttps://www.facebook.com/wonderzofpaintinghttps://www.instagram.com/wonderzofpaintingwww.youtube.com/@wopcast--------Ha bármi kérdésetek, kérésetek lenne, keressetek bátran awonderzofphotography@gmail.com emailcímen vagy közvetlenül bármelyikközösségi médiás felületen.--------Műsorvezető: © Kocsány Kornélhttps://linktr.ee/kornelkocsanyArculatfelelős: © Kocsány Ákoshttps://www.akossnaps.com/
A hagyományokhoz híven a 2025. év lezárásaként is felvettük az évadzáró műsorunkat a korábbi hasonló produkciókra jellemző kötetlenebb hangvétellel. Ezúttal a nyilvánosságban megjelenő, különböző életmód-tanácsadók és influenszerek által népszerűsített életbölcsességeket, közhelyeket és tévhiteket vitattuk meg: jó néhány ilyet felírtunk cédulákra, majd egyesével kihúztuk és megbeszéltük őket. Mivel cetlink is és ötletünk is maradt még bőven, egy következő felvonáson is gondolkodunk.Ha többek között érdekel, hogy mi történik akkor, ha mégsem lépünk ki a komfortzónánkból – hiszen a közszájon forgó bölcsesség szerint olykor ki kell belőle lépni –, hogy vajon minden, ami nem öl meg, erősebbé tesz-e, vagy hogy igaz-e az, hogy a nőkkel fel kell törölni a padlót ahhoz, hogy fussanak a férfiak után, akkor érdeme meghallgatnod ezt az évadzáró podcastot.
Jézus pedig tanítványaival együtt elment a tengerhez. Nagy sokaság követte őt Galileából, Júdeából, Jeruzsálemből, Idúmeából, a Jordánon túlról. Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság jött hozzá, mert hallották, hogy miket művelt. Tanítványaitól azt kérte, hogy egy bárka álljon készen számára a tömeg miatt, hogy ne szorongassák őt. Mivel azonban sokakat meggyógyított, mindazok, akik valami betegségben szenvedtek, ott tolongtak körülötte, hogy megérinthessék. A tisztátalan lelkek pedig, amikor meglátták, leborultak előtte és így kiáltoztak: ,,Te vagy az Isten Fia.'' Ő azonban keményen rájuk parancsolt, hogy ne árulják el őt.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Később újra bement Kafarnaumba, és elterjedt a híre, hogy a házban van. Sokan összegyűltek, úgyhogy már az ajtóhoz sem fértek, és hirdette nekik az igét. Közben odajöttek hozzá néhányan, akik egy bénát hoztak, négyen cipelték. Mivel nem tudták eléje vinni a tömeg miatt, kibontották a ház tetejét, ahol ő volt, és átlyukasztva azt, lebocsátották az ágyat, amelyen a béna feküdt. A hitüket látva Jézus így szólt a bénához: ,,Fiam! Bűneid bocsánatot nyertek.'' Ültek ott néhányan az írástudók közül is. Ezek azt gondolták magukban: ,,Hogyan beszélhet ez így? Káromkodik. Ki bocsáthatja meg a bűnöket más, mint egyedül az Isten?'' Jézus rögtön észrevette lelkében, hogy így gondolkodnak magukban, ezért azt mondta nekik: ,,Miért gondoljátok ezeket szívetekben? Mi könnyebb, azt mondani a bénának: ,,Bocsánatot nyertek bűneid'', vagy azt mondani: ,,Kelj föl, vedd ágyadat és járj''? Hogy pedig lássátok, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnöket megbocsátani -- ekkor a bénához fordult: -- Mondom neked, kelj föl, vedd ágyadat és menj haza!'' Az pedig mindjárt fel is kelt, fogta az ágyát, és elment mindenki szeme láttára, úgyhogy mindnyájan csodálkoztak, és dicsőítették az Istent. Ezt mondták: ,,Ilyet még nem láttunk soha.''Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Immár ötödik alkalommal beszélgettünk két kiváló magyar ivy league-es diákkal az amerikai elitoktatás szépségeiről és buktatóiról: Kovács Ferenc Somával a Harvardról és Szepesi Mórral a Yale-ről. Mivel már öt szemesztert abszolváltak sikeresen, egyre több szakmai kérdést is megbeszéltünk a politika, a gazdaság és a tőkepiacok területén, de tettük ezt továbbra is úgy, hogy a személyes hangvétel és az élményszerű, szubjektív elbeszélés semmiképpen ne lássa kárát. Főbb részek: Intro – (00:00) Venezuelai események – (01:05) The Game (Yale-Harvard amerikai foci összecsapás) – (06:18) Harvard és Yale közti különbségek – (22:50) Yale Political Union és első magyar elnöke – (27:00) Futókarrier a Harvardon – (31:50) A politikai elit a Yale-re látogat – (37:30) Félidős választások körüli diskurzus – (43:40) Új jegybankelnök mit hozhat? – (53:25) Palantir vezér a Yale-en? – (1:01:10) Amerikai részvény súlyozás problematikája – (1:04:50) Az amerikaiak Amerikába fektetnek – (1:15:10) Mi foglalkoztatja az amerikai fiatalokat/egyetemistákat? – (1:18:15) Az AI kinyírta a gyakornoki helyeket? – (1:22:00) Mennyit keres egy profi sportoló a Harvardon? – (1:29:45) 2026 H1 tervek – (1:31:20) A pain in the ass az 2026-ban is adekvát – (1:37:55) See omnystudio.com/listener for privacy information.
A Nest Of Plagues folyamatosan úton van, ami alatt nem csak azt kell érteni, hogy turnéznak, hanem azt is, hogy keresik a fejlődési lehetőségeket. Mivel több olyan dolog is történt velük, illetve kilátásba került, amire nagyon kíváncsi lettem, meginvitáltam őket egy beszélgetésre!Vendégeim:- Breier Máté (gitár)- Kövecses Evelin (gitár)Nest Of Plagues a Facebookon:https://www.facebook.com/nestofplaguesNest Of Plagues az Instragramon:https://www.instagram.com/nestofplagues/Ric$ a Facebookon: https://facebook.com/szenegetorichard Ric$ blogja: https://ricsandgreen.hu Ha bármi észrevétel, hozzáfűznivaló, témaötlet van, azt a rics@ricsandgreen.hu címre küldhetitek! Ha szeretnéd, hogy több videó készüljön, akkor támogasd a csatornát a https://patreon.com/ricscast oldalon, használd a "köszönet" gombot, vagy vásárolj pólós csomagot a Facebook oldalamon! Ha szeretnéd hamarabb megnézni a videókat, válaszd a csatornatagságot! Köszönöm!A műsor az NKA támogatásával készült!
Az Adj egy ötöst! Szénégető Richárd podcast műsora, ahol érdekes emberekkel beszélget a kedvenceikről és/vagy meghatározó dolgokról. Minden vendég 12 témakört kap (Zenész/előadó, női zenész/előadó, Zenekar, Album, Dal, Klip, Koncertélmény, Film, Sorozat, Rendező, Könyv, Csalódás - Pozitív vagy negatív), amiből az általa kiválasztott öt témakörbe tartozó TOP5 listáját beszéljük ki egy kicsit, hogy megismerjük őt egy más oldaláról is!Vendégem:- Számvéber Norbert (hadtörténész)Számvéber Norbert neve biztosan ismerősen cseng azok számára, akik sokat foglalkoznak a Második Világháború történetével. Jómagam követem a munkásságát, hallgatom a podcastjait, és több könyvét elolvastam már. Ő a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténeti levéltár és Irattár igazgatója, mellette ismeretterjesztő videókat és podcastokat készít. Mivel mindig is szimpatikusnak gondoltam, úgy éreztem, itt a helye a műsorban és legnagyobb meglepetésemre azonnal elfogadta a meghívásomat.Figyelem! Spoiler Alert! Norbert listái:https://tinyurl.com/aeosznSzámvéber Norbert a YouTube-on:https://www.youtube.com/@norbertszamveberPáncélba Zárt Történelem a YouTube-on:https://www.youtube.com/@PZT_PanzerTalesPáncélba Zárt Történelem webshop:https://pzt-panzertales.myshopify.com/Páncélba Zárt Történelem a Patreonon:https://www.patreon.com/cw/PZT00:00-02:35 Beköszönés02:35-25:43 TOP5 Zenekar25:43-41:06 TOP5 Album41:06-51:03 TOP5 Dal51:03-59:47 TOP5 Koncertélmény59:47-1:25:26 TOP5 FilmRic$ a Facebookon: https://facebook.com/szenegetorichard Ric$ blogja: https://ricsandgreen.hu Ha bármi észrevétel, hozzáfűznivaló, témaötlet van, azt a rics@ricsandgreen.hu címre küldhetitek! Ha szeretnéd, hogy több videó készüljön, akkor támogasd a csatornát a https://patreon.com/ricscast oldalon, használd a "köszönet" gombot, vagy vásárolj pólós csomagot a Facebook oldalamon! Ha szeretnéd hamarabb megnézni a videókat, válaszd a csatornatagságot! Köszönöm!
00:00:00 - A hívás00:01:31 - Csak a rossz dolgokra figyelnek az emberek?00:02:18 - Az új információk hatása az agyra00:06:53 - Mivel töltik az emberek a szabadidejüket00:13:29 - Opcionális lesz a munka a jövőben?00:14:40 - Változás a világban és az emberi kapcsolatokban00:17:06 - Egyedüllét és az interakciók hiánya00:23:26 - Sztárbox00:24:27 - Női UFC harcos nyerne egy átlagos férfi ellen?00:29:51 - Reklám a koncerteken való videózás ellen00:36:41 - Telefon tiltása eseményeken00:41:34 - AI CocaCola reklám - paródia00:44:39 - Befejezés és a hét további része
Ebben az Okosotthon Guru Műhelye epizódban "Az Okosotthon Titkai" sorozatunk záró, kilencedik részéhez érkezünk. Zsák Péter egy rendkívül gyakorlatias útmutatóval zárja a sorozatot, hogy segítsen eligazodni a protokollok dzsungelében.Az elmúlt hetekben mélyre ástunk az IoT protokollok izgalmas világába, a Z-Wave-től a Matterig. De hogyan tudjuk ezt a rengeteg tudást a gyakorlatban, a saját okosotthonunk építésében felhasználni? Ezekre a kérdésekre keressük a választ:Milyen szempontok alapján érdemes elkezdeni az okosotthon tervezését?Melyik protokoll a legjobb választás akkumulátoros vagy hálózati eszközök esetén?Hogyan befolyásolja az adatátviteli igény és a hatótáv a protokollválasztást?Mi a szerepe a Matter protokollnak az interoperabilitásban, és hogyan használhatjuk ki ezt?Hogyan építhetünk "best of breed" okosotthont, amelyben több protokoll is harmóniában működik?Mivel kell készülünk a jövőállóság megteremtéséhez?Tarts velünk az utolsó adásban, és szerezd meg azt a tudást, amellyel magabiztosan hozhatsz döntéseket okosotthonod fejlesztéséhez!
Mivel a Mansfieldi kastélyban szerzett élményeink után úgy éreztük, nincs erőnk még az adaptációkat is megnézni, inkább továbbléptünk és elolvastuk Jane Austen negyedik megjelent regényét, az Emmát. Annál is inkább Emma felé húzott a szívünk, mivel a Ruff Orsolya és Szeder Kata által szervezett Kultúrflipper Könyvklub is épp az Emmát olvasta szeptember elején. Így erre … Bővebben: Jane Austen: Emma – a 272. epizód
Ez az adás egy kicsit rendhagyó lesz – több szempontból is – de abból mindenképp, hogy egy olyan témáról fogunk beszélgetni, amiről egyébként tök jó lenne, ha egyáltalán nem kéne. Ugyanakkor nőként nem gondoljuk, hogy el lehet mellette menni. A nők elleni erőszakról, bántalmazásról és zaklatásról lesz szó, a politikai ignoranciáról, a társadalom elfordulásáról és az áldozathibáztatásról. Példákon keresztül fogjuk végigvenni, hogy mi a baj azzal a rendszerrel, amiben élünk, és rámutatunk arra, is, hogy tulajdonképpen szinte semmi nem javult vagy változott az elmúlt években, évtizedekben. A nőszervezetek küzdenek, de szinte teljesen tehetetlenek, a kormány szerint pedig az élet bántja a nőket, nem a férfiak. Bővebben: 00:00:00 - 50. Tyúkól adás! 00:01:30 - Nem vidám téma: a nők ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények és bántalmazások. 00:02:00 - Számok, amik önmagukban is sokkolók. 00:04:00 - Az EU-ban 3-ból egy nő szenved el fizikai vagy szexuális erőszakot. És más számok. 00:08:30 - Kérdések, amiket a téma kapcsán rendszeresen megkapunk. Miért gondoljuk, hogy rendszerszintű a probléma? És mi a helyzet a statisztikákkal? 00:13:30 - Nyolc nőből egy jelenti be, hogy erőszak áldozata lett: ez jól mutatja a látencia mértékét. 00:15:00 - A nők esetében jellemzőbb, hogy az elhúzódó erőszakra reagálnak végletesen. 00:20:24 - Más a szándék: hatalom vagy menekülés. 00:23:00 - Maga a gondolkodási struktúránk olyan, ami elfogadja a társadalmi hierarchiát. 00:25:36 - Mit csinál egy nő, ha elmegy szülni? Hát kiesik a munkából. 00:28:50 - A nő méhében van a családi megélhetés kulcsa? 00:36:34 - Kinek a feladata a gondoskodás? 00:39:48 - Tudjuk egyáltalán, hogy kitől kérjünk segítséget például a gyereknevelésben? Miben partner az állam? 00:42:00 - Nagyra nyitott zárójel a szülésről (szorongások, Facebook-csoportok, felkészítők, tervek, ajánlások… és a valóság). 00:48:30 - Ijesztő, hogy általános hozzáállássá vált a „megérdemelte“. 00:55:48 - Digitális Polgári Kör bántalmazott nőknek: mi ez? És mire való? 00:58:10 - Mit adhat egy valódi női közösség? 01:02:20 - Ha egy nő feljelentést tesz, azzal nem nyugodhat meg: gyakorlatilag egy új frontot nyit. 01:05:18 - Úgyse hisznek neki - és ez meghatározó alapélménye a nőknek, akik a hatóságokhoz fordulnak. 01:11:45 - Renner Erika zaklatója, és ami mögötte van. 01:17:35 - Hogy élhetnek az áldozatok annak tudatában, hogy a zaklatójuk bármikor újra rájuk szabadulhat? 01:23:12 - Miért a nőnek kell kiszakadnia? Megvédi őt bárki? Kap támogatást és segítséget? 01:24:04 - És akkor a gyerekekről még nem is beszéltünk. Tudjuk, hogy ez a téma sokak számára nagyon megterhelő lehet. Ha bántalmazás (akár szóbeli, lelki, fizikai, szexuális vagy gazdasági erőszak) áldozata vagy, jogod van a segítségre. Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában, Magyarországról ingyenesen elérhető a 06 80 205 520-as telefonszámon. NANE Segélyvonal bántalmazott nőknek: 06 80 505 101; a PATENT Egyesület jogsegély-szolgálata: 06 80 808 081. Olvasnivalók: 2023-ban 10 percenként egy nő lett gyilkosság áldozata, a gyilkosságok 60 százalékát partnerük vagy valamelyik családtagjuk követte el. A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) holnapján olvasható statisztika szerint a 18-74 év közötti magyar nők 54,6 százaléka ellen követett el valaha akár korábbi, akár jelenlegi partnere fizikai erőszakot Emellett a nők mintegy harmadát éri fizikai és/vagy szexuális erőszak az élete során. A férfiak gyakrabban esnek gyilkosság áldozatául, ezekben az esetekben viszont az elkövető csak kis százalékban a partnerük. A gyilkosságok kb. 80 százalékában férfi az áldozat egyébként. Ezekre a statisztikákra szerintem azért van szükség, hogy lássuk, egyrészt világszintű problémáról van szó, másrészt nem elég látszatintézkedéseket hozni. Cikkek, amiket ajánlunk: Kéz kezet mos ebben a beteg rendszerben: így hagyja cserben az állam a bántalmazott nőket és gyerekeket Gyertyák, virágok, és végtelen fájdalom: a lakástűzben meghalt japán nő tragédiája elrettentő emlékeztetője a rendszer inkompetenciájának Hiába kérnek a nők megelőző távoltartást, a bíróságok csak az esetek felében adják meg A tamási gyilkosság is azt mutatja, hogy a rendszer ráengedi az elkövetőket az áldozatokra Amikor az ügyészt fenyegette meg, beszámítható volt, amikor bárki mást, paranoid skizofrén Vitályos Eszter úgy alakít a bántalmazott nőknek Digitális Polgári Kört, hogy szerinte őket nem férfiak bántották, hanem az élet Hallgatnivalók: Mivel kiemelten fontosnak tartjuk, hogy erről a témáról minél több szó essen, a Tyúkólban is szenteltünk már több adást a nők elleni erőszak különböző formáinak. Tyúkól#36 - Rendszerszintű erőszak vagy egyedi esetek tömkelege? Tyúkól#28: A Pelicot-ügyről Tyúkól#24: A Motherless-ügy megint megmutatta, mennyire egyedül vagyunk hagyva Tyúkól#19: A nők bulizni mennek, és reméljük, biztonságban haza is érnek Tyúkól#4: A jogvédőknek nagyon sok túlórát okoz, hogy a pornóból próbáljuk megtanulni a szexet Podcastunk kéthetente jelentkezik új adással, meghallgatható a 444 Spotify- és Apple-csatornáján is. Korábbi adásaink itt találhatók. Javaslataid, ötleteid, meglátásaid a tyukol@444.hu címre várjuk. Címlapkép: Kiss Bence/444See omnystudio.com/listener for privacy information.
Az Asphalt Horsemen már az első demoktól fogva az egyik kedvenc hazai bandám, de ezt szerintem elég sokan tudják a csatorna nézői közül. Amikor Matyasovszki Géza, alapító gitáros eltávozott, kicsit aggódtam, mi lesz a srácokkal, de az eltelt idő bizonyította, itt vannak, alkotnak és léteznek. Mivel közben a Dal versenyt is megjárták, úgy gondoltam, ideje kicsit beszélgessünk!Vendégeim:- Lőrincz Károly (ének)- Megyesi Balázs (basszusgitár)Asphalt Horsemen a Facebookon:https://www.facebook.com/asphalthorsemenAsphalt Horsemen a Spotifyon:https://open.spotify.com/artist/7hcGFQXh7UgbCE06zORxagAsphalt Horsemen weboldal:https://asphalthorsemen.com/Ric$ a Facebookon: https://facebook.com/szenegetorichard Ric$ blogja: https://ricsandgreen.hu Ha bármi észrevétel, hozzáfűznivaló, témaötlet van, azt a rics@ricsandgreen.hu címre küldhetitek! Ha szeretnéd, hogy több videó készüljön, akkor támogasd a csatornát a https://patreon.com/ricscast oldalon, használd a "köszönet" gombot, vagy vásárolj pólós csomagot a Facebook oldalamon! Ha szeretnéd hamarabb megnézni a videókat, válaszd a csatornatagságot! Köszönöm! Intro zene: Szehoffner PéterIntro hangok: Papp János színművész, Horváth Martina, Danko Jones, Szehoffner PéterA műsor az NKA támogatásával készült!
A kedden induló amerikai tőzsdei cégek jelentési szezonjáról volt szó. Mivel rendkívül érdekes negyedévet tudhat maga mögött a vállalati szektor, körüljártuk mire kell figyelni a következő napokban. A témában itt volt velünk Nagy Viktor a Portfolio vezető részvénypiaci elemzője. A műsor második felében a nyári szezon kedvelt gyümölcseinek és zöldségeinek minőségét és lehetséges áralakulását néztük végig Braunmüller Lajossal, az Agrárszektor főszerkesztőjével. Főbb részek: Intro – (00:00) Jelentési szezon – (01:19) Makronaptár – (09:38) Zöldségek és gyümölcsök – (12:20) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A hétvégén az Amerikai Egyesült Államok is beszállt az iráni–izraeli háborúba. Mint minden kiszélesedő konfliktus esetén, most is az volt a legfontosabb kérdés, hogy a fejlemények a háború gyorsabb lezárásához vagy éppen annak eszkalációjához vezethetnek. A témáról Huszák Dániel, a Portfolio Globál rovatának vezető elemzője beszélt a műsorban. Mivel minden globális eseménynek van tőkepiaci lenyomata, így a hétvégi háborús fejlemények sem múltak el nyomtalanul a piacokon. A műsor második részében Kaszab Balázs, a Portfolio részvénypiaci elemzője segített értelmezni a piaci reakciókat. Főbb részek: Intro – (00:00) Közel-keleti konfliktus – (01:19) Piaci hatások – (19:03) Makronaptár – (26:15) Címlapkép forrása: Amir Levy/Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.
A cenzúratörvény végrehajtásában a bankoknak és NAV-nak is kiemelt szerepe lesz. Áll-e bármilyen technikai akadály a listázott szervezetek számláinak megfigyelése előtt? Mi köze van a pénzmosás elleni fellépésnek a cenzúratörvényhez? Mivel jár, ha egy szervezet vezetője kiemelt közszereplője? A kérdésekre Berkes Beatrix tőkepiaci jogász válaszolt május 20-i élő adásunkban.–FOLYTASD KÖZÖS TÖRTÉNETÜNKET!A Partizán függetlenségét és fennmaradását mindig is a közösség biztosította – ezt összefogást akarja ellehetetleníteni a kormány a cenzúratörvénnyel. Június elejéig maradt időnk összegyűjteni teljes 2026-os költségvetésünket, csatlakozz te is a Partizán támogató közösségéhez.jovore.partizan.hu–Iratkozz fel!Értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról, maradjunk kapcsolatban:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatbanLegyél rendszeres támogatónk!Szállj be a finanszírozásunkba közvetlen támogatásal:https://cause.lundadonate.org/partizan/supportLegyél önkéntes!Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihezTematikus hírleveleink—Szerdánként külpolitika: Heti Feledy hírlevélhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyPéntek Reggel, a Partizán hírháttér podcastjának levele:https://pentekreggel.huSzombaton Vétó hírlevél:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-veto-hirlevelereYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
„XIV. Leó pápa első megnyilvánulásai különleges kettősséget tükröznek: a hagyományos vallási jelképekhez való visszatérés és a digitális világ iránti nyitottság párhuzamos jelenlétét” – mondta az Index arutlúK podcastműsorában Boldvai Bertalan atya, a Csornai Premontrei Apátság perjele.
Tavasszal jelent meg Török Ábel első regénye, a harmadik ég, ami egy különleges hangulatú történet a távoli észak apró falvának lakóiról. A fülszöveg alapján mágikus faluregény, de mágia sokszor csak nyomokban van jelen a meseszerű, lassan hömpölygő és nagyon szép történetben. Mivel nem nagyon olvastunk még hasonló regényt, adta magát, hogy Török Ábel legyen a Nem rossz könyvek vendége. Aki amúgy bizantinológus, épp a doktoriján dolgozik, és mellette a 13.-14. századi középgörög nyelvű nemzeti eposzt, a Moreai Krónikát fordítja magyarra, így persze ezek a témák is szóba kerültek. A tartalom: 00:00 Pár könyv, amit mostanában olvastunk-olvasunk: Christian Kracht - Eurotrash, Nona Fernández - The Twilight Zone, Kirsten Thorup - Őrülten és halálosan és Rachel Cusk - Parádé 6:10 Vendégünk Török Ábel, témánk a harmadik ég. De mi is ez a könyv? És mit jelent a fülszövegben szereplő mágikus faluregény? És miért fontosak a mesék? Az emlegetett korábbi kötet: A gonosz erdő meséi. 11:05 A harmadik ég és az észak motívuma 23:40 Írói világépítések és a történet vállalt egyszerűsége: nem az a lényeg, hogy mit mesélsz, hanem az, hogy hogyan 29:30 Egyszerre két véget a regényben: rendkívüli képességekkel megáldott, különleges emberek és a leghétköznapibb drámák és örömök. Nem túl fontos varázslatok szerepe és a mi a teendő a világ varázstalanításával szemben? 36:15 Mit csinál egy bizantinológus, és hat-e az írásra, ha valakinek amúgy a késő-bizánci hősköltészet a kutatási területe? 42:50 Három könyv Török Ábel ajánlásában: Hérodotosz: A görög-perzsa háború, Mesefolyamok óceánja I.-II. és Edward Stachura - Szekercelárma See omnystudio.com/listener for privacy information.
Anikó Gulyás a Kürtős Chimney Cake & Bread alapítója és tulajdonosa, aki 2015-ben hozta létre vállalkozását Sarasotában, Floridában. Gyermekkorában Magyarországon gyakran fogyasztott kürtőskalácsot, és miután ikreket szült, szeretett volna családjának is bemutatni ezt a hagyományos édességet – egy szeletet a magyar otthonból, Amerikában. Mivel az Egyesült Államokban nem talált hasonló terméket, saját maga kezdte el készíteni a kürtőskalácsot, először otthon a családnak, majd hamarosan a helyi piacokon is árusítani kezdte. Így született meg a Kürtős Inc., amely mára Sarasota egyik legkülönlegesebb és legszeretettebb gasztrovállalkozása lett, édes és sós verzióban is kínálva a kürtőskalácsot – sőt, különleges szendvicsek, reggelik és fagylaltos desszertek is készülnek belőle. Anikó a budapesti Vendéglátóipari és Idegenforgalmi szakközépiskolán, majd szálloda szakon szerzett főiskolai diplomát. Sarasotán szállodai menedzsment gyakorlatot kapott. Azonban a kürtőskalács iránti szenvedélye és a családja iránti elkötelezettsége új irányt adott életének: vállalkozó lett Amerikában, egy olyan országban, ahol kevés ember hallott korábban erről a hagyományos magyar finomságról. Azóta rengeteg sikert elért: a helyi sajtó rendszeresen ír róla, szerepelt a FOX 13 és az ABC7 csatornák műsoraiban, megnyerte a Best Creative Sandwich díjat, és egyre több amerikai vendég rajong a kürtőskalácsért, amit Anikó a saját két kezével és szívével készít nap mint nap. Emellett hű maradt magyar gyökereihez – büszkén képviseli hazánkat, miközben példaképpé vált más külföldön élő magyar nők számára is. Ebben a beszélgetésben Anikó őszintén mesél az amerikai álomról, a nehézségekről, a kihívásokról, és arról, hogyan lehet anyaként, bevándorlóként, vállalkozóként helytállni egy idegen országban – miközben egy szelet Magyarországot csempész minden kürtőskalácsba. Ha érdekelnek az inspiráló magyar történetek külföldről, ez az epizód neked szól.
Akkugyáras tüntetések Magyarországon, az újvidéki tragédia miatti tüntetések Szerbiában. Hangágyú és ügynöknek bélyegzés. Hol hogyan lép fel a hatalom a tiltakozókkal szemben? Bodnár Zsuzsával és Makai Józseffel beszélgettünk az Átlátszó közelmúltban megjelent cikkeiről és témáiról. - Mi történt Belgrádban március 15-én, tényleg hangágyúval oszlatták a tömeget? Makai József beszámolója a helyszíni forgatáson átéltekről. (1:20) - Színes forradalom? Horvát-albán koalíció? Brüsszel? Soros? (13:52) - Mivel támadják a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesületet? (17:35) - „A félelemmel valamit kezdeni kell.” (20:40) - Mi lett volna Szerbiában, ha a rendőrség nem veri meg a fiatalokat? (25:04) - Arcfelismerő rendszerrel a Pride ellen, meddig juthat Magyar Péter és a Tisza? (26:07) - Hogyan tudják felzavarni az állóvizet az egyetemisták? Mi kell ahhoz, hogy tömegmozgalommá váljanak a tüntetések? (28:10) - Volt-e hangágyú? (30:38) - Alaptörvénybe került a gyülekezési jog korlátozása. A Pride betiltása a cél vagy bármely, tetszőleges tüntetésé? (37:45) - „Eddig ennek az egésznek annyi haszna van, hogy nagyon sok pénz tudsz megspórolni, mert úgy tudod megnézni mi van Moszkvában, hogy nem utazol oda.” (42:14) - Mintha kimerülőben lennének egy autoriter rendszer tartalékai (55:42) SHOWNOTES: Korábbi podcastok: https://atlatszo.hu/category/podcast/ Makai József cikkei: https://atlatszo.hu/szerzo/makai/ Bodnár Zsuzsa cikkei: https://atlatszo.hu/szerzo/bodnarzsuzsa/ Tálos Lőrinc cikkei: https://atlatszo.hu/szerzo/lorinx/ Helyszíni tudósítás a március 15-i, belgrádi tüntetésről (Videó): https://atlatszo.hu/vilagterkep/2025/03/17/hanggranatok-tuzijatek-fustbomba-tobbszazezres-tomegtuntetes-belgradban/ Cikkek, videók, korábbi podcastok: https://atlatszo.hu/vilagterkep/2025/02/03/tunteto-egyetemistakkal-ujvidek-fele-a-remeny-hangadoi/ https://atlatszo.hu/vilagterkep/2025/01/24/egyetemfoglalasok-tuntetesek-meddig-fokozhato-a-nyomas-szerbiaban/ https://atlatszo.hu/orszagszerte/2025/03/30/tuntetesek-szegeden-es-debrecenben-pert-vesztett-ivanyi-egyhaza-a-wesley-iskola-kapcsan/ https://atlatszo.hu/orszagszerte/2025/02/04/nem-akarunk-kinai-mintara-rakos-falvakat-magyarorszagon-az-akkugyarak-ellen-tuntettek-debrecenben/ https://atlatszo.hu/orszagszerte/2025/01/28/kertek-vegen-epulo-akkugyarak-orszagszerte-podcast-guth-ervinnel-es-polgar-toth-tamassal/ https://atlatszo.hu/orszagszerte/2025/03/04/tobbszor-megtiltottak-a-mukodest-a-godi-akkugyar-fekete-port-kibocsato-reszlegeiben/ https://atlatszo.hu/kozpenz/2025/03/09/a-budapest-belgrad-vasutvonalon-az-emberek-szamitanak-a-legkevesbe/ https://atlatszo.hu/vilagterkep/2024/09/30/modern-allomasok-a-semmi-kozepen-video-a-budapest-belgrad-vasut-szerb-szakaszarol/
A tavaly kirobbant kegyelmi botrány rávilágított, hogy a gyermekvédelmi rendszer rideg alkalmatlansága a legmagasabb állami hivatalok vezetőiig is elér. A Partizán most a folyamat bemeneti oldalának legsúlyosabb anomáliáját mutatja meg. Azt, hogy a születése után hogyan tartottak jogellenesen hónapokig vissza a kórházban egy csecsemőt, majd vették állami gondozásba. A szülők bűne az, hogy "túlzottan aggódnak" a kisbabájukért és ki mernek állni a jogaikért. Mivel elfogytak a nevelőszülők, a kisbaba több száz sorstársához hasonlóan még ma, közel fél év után is a kórházban van, a szülei kéthetente láthatják, egy órára. A műsorban megszólal a kisbaba édesanyja, Marianna, a párja, és a családnak jogsegélyt nyújtó TASZ jogásza, Boros Ilona.A Társaság a Szabadságjogokért kampányoldala: https://tasz.hu/gyermekvedelem/https://csapat.partizanmedia.hu/letters/nyilatkozzanak-a-miniszterek?source=podcast Üzenj a minisztereknek! Most itt az ideje, hogy együtt még nagyobb nyomást gyakoroljunk a hatalmasokra. Ha valóban azt akarjuk, hogy a kormány tagjai ne bújhassanak el a Partizán nyilvánossága elől, meg kell mutatnunk, hogy sokan és határozottan követeljük ezt. Már majdnem 30.000-en írták alá a petíciónkat, amit azért indítottunk, hogy a kormány oszlopos tagjai, miniszterek is vállalják végre, hogy megszólaljanak az országos legnagyobb közfinanszírozású médiájában, a Partizánban! A petíció mellett emailben kerestük őket, azonban nekünk nem válaszoltak. Sok ezer levél elől viszont nem tudnának elbújni! Ezért arra kérünk, hogy küldj levelet minden miniszternek – egyértelművé téve számukra, hogy mi, magyar állampolgárok elvárjuk a nyilvános számadást. Minél többen szólalunk fel, annál nehezebb lesz figyelmen kívül hagyni a követelésünket. Most, amikor teljesen megváltozik az ország politikai látképe, kiemelten szükség van arra, hogy minden oldalról megszólaltassuk az elitet. https://csapat.partizanmedia.hu/letters/nyilatkozzanak-a-miniszterek?source=podcast
Ezzel a podcasttal belekezdünk új sorozatunkba, melynek címe: LAKATOS LABOR, amelyben állandó szakértőnkkel, dr. Lakatos Péter belgyógyász-professzorral minden alkalommal egészségről, konkrét betegségekről, esetleges megelőzésükről fog beszélgetni Friderikusz Sándor. Az első epizód témája: KÖVÉR? LEFOGYOTT? GYORSAN DOBOG A SZÍVE? MINDENNEK LEHET A PAJZSMIRIGY AZ OKA. Mivel lassan népbetegséggé válik a pajzsmirigy megannyi rendellenessége, sok kérdés vár tisztázásra a pajzsmiriggyel kapcsolatban ebben a nyitóepizódban. Például, ha valakinek pajzsmirigy-túltengése vagy -alulműködése van, ezekből milyen betegségek következhetnek, illetve, hogy hogyan függnek össze ezek a fogyással és a hízással? De arról is kérdezzük orvos-vendégünket, hogy hogyan lehet beállítani a normális pajzsmirigyműködést, valamint, hogy milyen tünetekből lehet felismerni a pajzsmirigygyulladást és a pajzsmirigyrákot, továbbá, hogy a pajzsmirigy milyen esetben okoz erős szívdobogást és hogyan függ össze a fogamzóképességgel. Tehát megannyi fontos kérdés és autentikus válasz várható már a sorozatot nyitó epizódból is. Minden alkalommal a napirendre kerülő témát igyekszünk nagyon gyakorlatiasan megközelíteni, tehát nem elméleti előadásokat fognak hallani egy-egy egészségünkkel kapcsolatos témáról, kérdésről, hanem olyan beszélgetéseket, amelyek nagyon közérthetők lesznek, és amelyek remélhetőleg egészségesebb életmódra fogják ösztönözni követőinket! A műsor díszletelemeit a Flexdecor biztosította, melynek falpanelei tökéletes megoldást jelentenek a lakások és a kereskedelmi terek díszítésére: https://www.flexdecor-hungary.hu Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük! Kövessenek, kövessetek itt is: youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g Youtube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14r Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
Mivel jár, ha valaki szegény munkáscsaládból indulva válik a párizsi csúcsértelmiség tagjává? És hogyan lehet utólag feldolgozni azt a folyamatot, ahogy egy fiatal hátrahagyja családját és közegét? Tavaly ősszel jelent meg magyar nyelven a francia filozófus, Didier Eribon Visszatérés Reimsbe című önéletelemző könyve, melynek alapanyagát saját és családja élettörténete, homoszexualitása, hátrányos társadalmi helyzete adta, és melynek egyik központi motívuma a címben is idézett mondat. A Nem rossz könyvek podcast élő felvételén Eribon könyvéről a fordítóval, Fáber Ágoston szociológussal beszélgettünk. Többek között osztályárulásról, szégyenről, és arról, hogy mennyibe kerül egy anya megmentése. Fáber Ágoston egyszer már volt vendégünk, akkor Édouard Louis életművéről volt szó, és Louis neve most is sokat előkerült Annie Ernaux nevével együtt. Louis és Ernaux műveiről korábban már a 444-en is írtunk, ajánljuk ezeket a cikkeket is a podcast mellé. Az epizódot élőben, a Replika társadalomtudományi folyóirat lapszámbemutatóján vettük fel, ezért ér véget a megszokottnál kurtábban. 00.00 Kisvárosi munkáscsaládból a párizsi értelmiségi világ csúcsáig: ki is Didier Eribon? 4.28 Eribon, Louis, Ernaux: mi lehet az oka, hogy három francia szerző ennyire hasonlóan vizsgálja saját élettörténetét? 9.20 A sok átfedés mellett mik a különbségek Louis és Eribon története között? 12.55 És miért lettek ennyire sikeresek, mit tudnak, ami miatt ennyien olvassák őket? „Az önmagunkról szóló ömlengés nem azonos az önmagunkkal kapcsolatos szociológiai-pszichológiai reflexióval.” 15.50 Miért nem elégséges eszköz saját családtörténete megértéséhez a pszichológia Eribon számára? 19.00 Miért volt az, hogy Eribon előbb tudott írni arról, hogy meleg, mint hogy munkáscsaládból származik? „Eribon története, hogy hogyan vált azzá, akivé válnia kellett, és hogy hogyan vált azzá, amit nem tudott elviselni.” 23.10 Baloldaliság, és a feszültség, ha közben valaki minden áron hátra akarja hagyni a saját közegét: a felismerés, hogy az a munkásság, aminek a könyvek szerint lennie kéne, az nem ugyanaz, amibe ő beleszületik. És miért pártoltak át olyan sokan a baloldalról a szélsőjobbhoz? 31.55 A rengeteg feszültség, és a kérdés, hogy akkor pont nekik miért sikerült. 36.30 Fenn lehet-e tartani egy családot, ha a gyerekek közben ennyire messzire kerülnek szüleiktől a társadalomban? 39.50 Női sorsok, anyák szerepe, és mennyibe kerül egy anya megmentése? Továbbra is várjuk a könyv- és témaötleteket a facebookos csoportunkban! Addig is további könyves tartalmakért ajánljuk Anna Instagramját és Bence Nemrosszkönyvek Instagramját, ahonnan a podcast nevét is kölcsönöztük. A műsor meghallgatható a 444 Spotify- és Apple Podcast-csatornáján is.See omnystudio.com/listener for privacy information.