POPULARITY
Ebben az epizódban Zsibók Zoltánnal beszélgetünk, aki Torontóban él, és sokan a kanadai teqball egyik motorjaként ismerik. A teqball magyar találmány, mégis sokan, még a külföldön élő magyarok közül sem tudják pontosan, honnan indult ez a sport. Zoltán célja, hogy ezt minél több emberrel megismertesse Kanadában, a magyar közösségben és a nemzetközi sportéletben is. A beszélgetés elején Zoltán mesél arról, hogyan találkozott először a teqballal, hogyan próbált asztalt szerezni Észak-Amerikában, és miért kellett majdnem két évet várnia az első asztalra. A covid időszak alatt született meg az ötlet, hogy ne csak játsszanak, hanem alapítsanak egy sportegyesületet is. Így indult el a Toronto Teqball Sport Club, amely nonprofit klubként kezdte el heti szinten beépíteni a teqballt a közösség életébe. Zoltán története azonban nem csak a teqballról szól. Dunapatajról indult, gyerekkorában focizott, Vácon járt fociakadémiára, majd alacsonyabb osztályokban is játszott Magyarországon. 23 évesen került Kanadába, eredetileg futballon keresztül, munkavállalási engedéllyel. Ahogy ő mondja, itt ragadtak. Később visszaköltöztek Magyarországra, majd újra Kanadát választották, ahol vállalkozást épített, padlózással foglalkozott, később konyha- és kabinetműhelyt is indított. Szóba kerül az életmódváltás is: Zoltán ma már fél évet Kanadában, fél évet a Dominikai Köztársaságban tölt. A sport ott sem marad ki az életéből, hiszen Dominikán gyerekekkel edzősködik, teqball asztalt is vitt magával, és ott is próbálja fejleszteni a fiatalokat a labdán és a sporton keresztül. A családi szál különösen érdekes része az adásnak. Zoltán két fiáról is mesél: Martin inkább az autósport, offroad és szerelés világa felé ment, Milan viszont a foci után komolyan belépett a teqball világába. Milan Zsibok már világranglistás játékos, férfi egyesben komoly helyezéssel rendelkezik, és Zoltán szerint akár néhány éven belül a világ top 10 játékosa közé is bekerülhet. Beszélünk arról is, mennyi munka, edzés, pénz, utazás és szponzoráció kell ahhoz, hogy egy kanadai játékos fel tudja venni a versenyt az európai és ázsiai mezőnnyel. Az adásban fontos téma a magyar közösség Kanadában. Szóba kerül a Toronto Ferencváros Hungária, amelynek csapatában sok magyar vagy magyar származású játékos sportol, valamint az Árpád Kupa is, amely az észak-amerikai magyar focicsapatokat hozza össze. Zoltán szerint a sport nem csak mozgás, hanem identitás, közösség és kapcsolódás is. Beszélünk a torontói Hungaro Festről is, ahol a teqball, a Rubik-kocka, a magyar ételek, a néptánc és a magyar kultúra együtt jelent meg Toronto belvárosában. Zoltán szerint óriási dolog, hogy egy magyar fesztivál ilyen színvonalon tud jelen lenni Kanada egyik legfontosabb városában, és még turistákat is arra inspirálhat, hogy ellátogassanak Budapestre. A beszélgetés második felében visszatérünk a teqball sportági jövőjére. Szóba kerül az olimpiai álom, Brisbane 2032, a szabályváltozások, az ázsiai játékosok elképesztő technikai tudása, valamint az, hogy mitől lehet egy sport látványosabb és nézőbarátabb. Zoltán szerint a teqballban minden megvan: technika, gyorsaság, látvány, fegyelem és nemzetközi potenciál. Ez az epizód azoknak szól, akiket érdekel a magyar diaszpóra, a sport, a közösségépítés, a vállalkozói élet, Kanada, Toronto, a magyar találmányok és az, hogyan lehet 50 év felett is aktívan pályán maradni. Zsibók Zoltán története jól mutatja, hogy a sport megtanít felállni, küzdeni, dolgozni a célokért, és közben közösséget építeni mások köré. Ha szereted a magyar történeteket Amerikából és Kanadából, iratkozz fel a MÓKA Podcast csatornára, és írd meg kommentben: te kipróbálnád a teqballt? Website: www.mayersharvest.com (http://www.mayersharvest.com/) Kuponkód: MOKA 20% kedvezményért Amazon Store: https://rb.gy/j1eiuy Iratkozz fel a csatornára további magyar New York-i interjúkért és podcast epizódokért. https://bit.ly/MOKAPodcatsSign Kövess minket Facebookon: @mokapodcast Instagramon: @mokapodcastusa Web: mokapodcast.com Spotify (https://bit.ly/mokapodcast) Apple Podcast (https://bit.ly/moka2021) [Google Podcast](https://bit.ly/MokaGoogle) [Deezer](https://bit.ly/MokaDeezer) [LibSyn](https://bit.ly/MokaLibsyn) [Facebook](https://bit.ly/MokaFB) Chapters 00:00 Magyar találmány Kanadában 00:47 Zsibók Zoltán és a torontói teqball 01:34 Az első találkozás a teqballal 02:09 Két év várakozás az első asztalra 02:37 A Toronto Teqball Sport Club elindítása 03:36 Dunapataj, Vác és a focis múlt 04:16 Hogyan került Zoltán Kanadába? 06:01 Vállalkozásépítés és újrakezdés 06:40 Fél év Kanada, fél év Dominika 07:53 Család, Martin és Milan története 08:21 Milan Zsibok és a világranglista 10:29 Mi kell a világ top 10-hez? 16:34 Tudják-e Kanadában, hogy a teqball magyar találmány? 17:10 Hungaro Fest Toronto és a magyar közösség 27:14 Olimpiai álom, Brisbane 2032 és a teqball jövője
Mikor úton voltak, hogy fölmenjenek Jeruzsálembe, Jézus előttük ment, ők pedig félve és aggódva követték őt. Ekkor újra maga mellé vette a tizenkettőt, és elkezdett nekik beszélni mindarról, ami rá vár: ,,Íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát át fogják adni a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik őt, és átadják a pogányoknak. Azok kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik; de harmadnapra föltámad.'' Ekkor eléje járultak Zebedeus fiai, Jakab és János, és így szóltak: ,,Mester! Azt akarjuk, hogy amit kérünk, tedd meg nekünk.'' Ő megkérdezte tőlük: ,,Mit akartok, hogy megtegyek nektek?'' Azt felelték: ,,Tedd meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk pedig a bal oldaladon ülhessen a te dicsőségedben.'' Jézus erre azt mondta nekik: ,,Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a pohárból, amelyből én iszom? Vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?'' Ők azt felelték neki: ,,Meg tudunk.'' Ekkor Jézus azt mondta nekik: ,,A pohárból, amelyből én iszom, inni fogtok ugyan, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is meg fogtok keresztelkedni. De azt megadni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké lesz, akiknek készítették.'' Amikor a tíz meghallotta ezt, haragudni kezdtek Jakabra és Jánosra. Jézus azonban magához hívta őket, és azt mondta nekik: ,,Tudjátok, hogy akiket a nemzetek fejedelmeknek tekintenek, azok uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ez nem így van, hanem aki nagy akar lenni, az legyen a ti szolgátok; aki pedig első akar lenni köztetek, az a szolgája lesz mindenkinek. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.''Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
A bűntudat és a szégyen megakadályoz bennünket a fejlődésben. De ezt nem kell megengednünk! Tudj meg többet Isten szeretetéről és megbocsátásáról melyet neked adott!
Igerész: Zsoltárok 4,4 Lelkész: Granzin Ágnes Lejátszás közvetlen fájlból (hiba esetén): https://krek.hu/media/files/igehirdetesek/20260419_9h_GÁ_Zsolt_4,4_Tudjátok_meg,_hogy_az_Úr_csodákat_tesz_hívével.mp3 Becsült hossz: 3692 mp Generálta: ScrapeCast by Fodor Benedek UUID: 8aaaae11-0a4f-4ce4-a8c0-edf5752fb069
A Húsvét ünnepe előtt Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mert szerette övéit, akik a világban voltak, mindvégig szerette őket. A vacsora alkalmával, amikor az ördög már szívébe sugallta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának, hogy elárulja őt, Jézus tudva, hogy mindent kezébe adott az Atya, és hogy Istentől jött el és Istenhez megy, fölkelt a vacsorától, letette felsőruháit, fogott egy kendőt és maga elé kötötte. Azután vizet öntött a mosdótálba, és mosni kezdte a tanítványok lábát, majd megtörölte a kendővel, amely a derekára volt kötve. Amikor odaért Simon Péterhez, az így szólt hozzá: ,,Uram, te mosod meg az én lábamat?'' Jézus azt felelte neki: ,,Amit teszek, azt te most nem érted, de majd később meg fogod érteni.'' Péter erre így szólt: ,,Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!'' Jézus azt felelte neki: ,,Ha nem moslak meg, nem lesz részed velem.'' Akkor Simon Péter ezt mondta: ,,Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet és a fejemet is!'' Jézus azt felelte: ,,Aki megfürdött, annak elég, ha csak a lábát mossák meg, akkor egészen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan.'' Tudta ugyanis, hogy ki az, aki elárulja őt, azért mondta: ,,Nem vagytok tiszták mindnyájan.'' Miután megmosta a lábukat és fölvette felsőruháit, újra leült, és azt mondta nekik: ,,Tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok engem: ,,Mester'' és ,,Uram'', és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az úr és a mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Orbán Viktor országjárása már csak arról szól, hogy mennyire hangosan tudják kifütyülni az ellentüntetők Török Gábor szerint egyetlen racionális magyarázat lehet arra, miért most beszélt Magyar arról, kiket váltana le kétharmaddal A rendőrség feljelentés-kiegészítést rendelt el a Molnál történt bennfenteskereskedelem-gyanús ügyletek miatt Olyanok is lehetnek a külföldi levélszavazók között, akik már nem is élnek Európa élmezőnyében vagy Romániával egy szinten: mi zajlik most a magyar autópiacon? Egyszerre zúgott a Mocskos Fidesz! és a Hajrá Fidesz! Orbán kecskeméti gyűlése alatt Lázár János óriásit bakizott vagy óriási ígéretet tett a választás előtt? Magyar Péter: Orbán Viktorék puccsot követtek el a szabad Magyarország ellen Ismét drágulás: szerdán is emelkedik az egyik üzemanyag nagykereskedelmi ára Leleplező könyvet írt egy ukrán újságíró Zelenszkijről: elnöksége előtt négyszer is megtagadta, hogy bevonuljon a hadseregbe MLSZ: megváltozott a magyar válogatott Kazahsztán elleni mérkőzésének helyszíne A válogatott programja változott a háború miatt Havazás érkezik, térképeken mutatjuk a hó és eső útját A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Orbán Viktor országjárása már csak arról szól, hogy mennyire hangosan tudják kifütyülni az ellentüntetők Török Gábor szerint egyetlen racionális magyarázat lehet arra, miért most beszélt Magyar arról, kiket váltana le kétharmaddal A rendőrség feljelentés-kiegészítést rendelt el a Molnál történt bennfenteskereskedelem-gyanús ügyletek miatt Olyanok is lehetnek a külföldi levélszavazók között, akik már nem is élnek Európa élmezőnyében vagy Romániával egy szinten: mi zajlik most a magyar autópiacon? Egyszerre zúgott a Mocskos Fidesz! és a Hajrá Fidesz! Orbán kecskeméti gyűlése alatt Lázár János óriásit bakizott vagy óriási ígéretet tett a választás előtt? Magyar Péter: Orbán Viktorék puccsot követtek el a szabad Magyarország ellen Ismét drágulás: szerdán is emelkedik az egyik üzemanyag nagykereskedelmi ára Leleplező könyvet írt egy ukrán újságíró Zelenszkijről: elnöksége előtt négyszer is megtagadta, hogy bevonuljon a hadseregbe MLSZ: megváltozott a magyar válogatott Kazahsztán elleni mérkőzésének helyszíne A válogatott programja változott a háború miatt Havazás érkezik, térképeken mutatjuk a hó és eső útját A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Az Adj egy ötöst! Szénégető Richárd podcast műsora, ahol érdekes emberekkel beszélget a kedvenceikről és/vagy meghatározó dolgokról. Minden vendég 12 témakört kap (Zenész/előadó, női zenész/előadó, Zenekar, Album, Dal, Klip, Koncertélmény, Film, Sorozat, Rendező, Könyv, Csalódás - Pozitív vagy negatív), amiből az általa kiválasztott öt témakörbe tartozó TOP5 listáját beszéljük ki egy kicsit, hogy megismerjük őt egy más oldaláról is!Vendégem:- Zajácz D. Zoltán (író, tanár, zenész)Zajácz D. Zoltán egy olyan író, aki képes volt annyira meglepni a regényeivel, amennyire már régen nem sikerült senkinek. Amellett, hogy anno ő volt a szerkesztője a legsikeresebb Friderikusz Show epizódoknak, együtt zenélt Cipővel, még tanít is. Nos, az adás felvétele közben nagyon irigyeltem a diákjait. Tudjátok miért? Na, ha meghallgatod az adást, egyértelmű lesz!Figyelem! Spoiler Alert! Zoltán listái:https://tinyurl.com/aeozajaczZajácz D. Zoltán a Facebookon:https://www.facebook.com/zoltan.zajaczdHa megrendelnéd Zoltán könyveit:https://generalpress.hu/konyvek/veres-balaton/139489822https://generalpress.hu/konyvek/haragos-balaton/139494755https://generalpress.hu/konyvek/dermeszt-balaton/139500334https://generalpress.hu/konyvek/gyilkos-balaton/139504578https://generalpress.hu/konyvek/moszkva-balaton/139522955https://generalpress.hu/konyvek/sotetseg-malmben/13951434200:00-04:20 Beköszönés04:20-32:23 TOP5 Film32:23-58:48 TOP5 Könyv58:48-01:29:25 TOP5 Gitáros01:29:25-01:49:20 TOP5 Magyar Album01:49:20-02:06:06 TOP5 DalRic$ a Facebookon: https://facebook.com/szenegetorichard Ric$ blogja: https://ricsandgreen.hu Ha bármi észrevétel, hozzáfűznivaló, témaötlet van, azt a rics@ricsandgreen.hu címre küldhetitek! Ha szeretnéd, hogy több videó készüljön, akkor támogasd a csatornát a https://patreon.com/ricscast oldalon, használd a "köszönet" gombot, vagy vásárolj pólós csomagot a Facebook oldalamon! Ha szeretnéd hamarabb megnézni a videókat, válaszd a csatornatagságot! Köszönöm!
Úgy tudják, kómában van Irán új vezetője, és talán végtagjai is hiányoznak "Kedves vezérigazgató úr, jöttünkre április végén, dél felől számítsanak!" – megnéztük, hogyan kampányol Magyar Péter az akkugyáraknál Lemondott Ézsi Robin a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet éléről Hogyan lehet a következő hatalmas dobáson meggazdagodni? Farkasfalka támadása a falu szélén – két szarvas pusztult el Martonyiban A lengyel elnök megvétózza a törvényt, ami lehetővé tenné Lengyelország számára a 44 milliárd eurós fegyverkezési hitel felvételét Tisza Péter néven kamujelölt indul a választáson, a szavazás előtt változtatott nevet Lezuhant egy amerikai katonai repülőgép Irakban Választások: tízezrek ellenőrzik, hogy kinek írtak alá Ezt mérte a XXI. Század Intézet egy hónappal a választások előtt Völgyi Péter: Féltem attól, hogy nem fogjuk bírni, ez be is igazolódott Hamilton: Az autó nagyszerű, de ha hiányoznak a lóerők a Mercedeshez képest Búcsút inthetünk a jó időnek! Drasztikus változás jön a jövő héten A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Úgy tudják, kómában van Irán új vezetője, és talán végtagjai is hiányoznak "Kedves vezérigazgató úr, jöttünkre április végén, dél felől számítsanak!" – megnéztük, hogyan kampányol Magyar Péter az akkugyáraknál Lemondott Ézsi Robin a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet éléről Hogyan lehet a következő hatalmas dobáson meggazdagodni? Farkasfalka támadása a falu szélén – két szarvas pusztult el Martonyiban A lengyel elnök megvétózza a törvényt, ami lehetővé tenné Lengyelország számára a 44 milliárd eurós fegyverkezési hitel felvételét Tisza Péter néven kamujelölt indul a választáson, a szavazás előtt változtatott nevet Lezuhant egy amerikai katonai repülőgép Irakban Választások: tízezrek ellenőrzik, hogy kinek írtak alá Ezt mérte a XXI. Század Intézet egy hónappal a választások előtt Völgyi Péter: Féltem attól, hogy nem fogjuk bírni, ez be is igazolódott Hamilton: Az autó nagyszerű, de ha hiányoznak a lóerők a Mercedeshez képest Búcsút inthetünk a jó időnek! Drasztikus változás jön a jövő héten A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Amikor Jézus fölment Jeruzsálembe, csak a tizenkét tanítványt vette maga mellé. Az úton azt mondta nekik: "Íme, felmegyünk Jeruzsálembe és az Emberfiát át fogják adni a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik őt és átadják a pogányoknak, hogy kicsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítsék, de harmadnapon föltámad.'' Akkor Zebedeus fiainak anyja odament hozzá a fiaival együtt és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Jézus megkérdezte: ,,Mit kívánsz?'' Az így válaszolt: ,,Rendeld el, hogy az én két fiam közül az egyik a jobbodon, a másik a balodon üljön országodban.'' Jézus ezt válaszolta: ,,Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én inni fogok?'' Azt felelték neki: ,,Tudunk!'' Ő erre azt mondta nekik: ,,A kelyhemből ugyan inni fogtok, de azt megadni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké, akiknek Atyám készítette.'' Amikor a többi tíz meghallotta ezt, nagyon megharagudott a két testvérre. Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: ,,Tudjátok, hogy azok, akik a nemzetek fejedelmei, azok uralkodnak rajtuk, és akik nagyok, azok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ne így legyen, hanem aki nagy akar lenni köztetek, az legyen a szolgátok, és aki első akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgálótok. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.''Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
"Jézus példát mutatott nekünk a szelíd engedelmesség területén is. Tudj meg erről még többet a Filippiekhez írott levél 2. részének tanulmányozásával!"
Tanulmányozd a Filippi levelet tovább Joyce-al együtt! Tudj meg többet Isten szeretetéről és arról az örömről amikor más embereknek beszélhetsz minezekről.
Ez itt a Paraméter kommentált hírösszefoglalója, a LÉNYEG. A nap legfontosabb eseményeit szemlézzük, így garantáltan nem marad le semmiről.
Fluent Fiction - Hungarian: New Year, New Hopes: Finding Friendship Under Fireworks Find the full episode transcript, vocabulary words, and more:fluentfiction.com/hu/episode/2025-12-31-23-34-02-hu Story Transcript:Hu: A Hideg Tél És Az Új ReményEn: The Cold Winter and New HopeHu: Budapesten, a Halászbástya tornyai alatt, a tél hóleple takarta a földet, és az emberek gyülekeztek a szilveszteri ünneplésre.En: In Budapest, under the towers of the Halászbástya, the earth was covered by a blanket of snow, and people gathered for the New Year's Eve celebration.Hu: Az égbolt tiszta volt és csillagokkal teli, ígérve a közelgő tűzijáték pompáját.En: The sky was clear and full of stars, promising the splendor of the upcoming fireworks.Hu: László, Enikő és Zsófia ott álltak a tömegben, szívüket izgatottság és bizonytalanság töltötte el.En: László, Enikő, and Zsófia stood there in the crowd, their hearts filled with excitement and uncertainty.Hu: László mély levegőt vett, de a hideg levegővel együtt a szíve fájdalma is visszatért.En: László took a deep breath, but along with the cold air, the pain in his heart returned.Hu: A közelmúltban történt szakítása még mindig friss volt, és nehezen találta meg a helyét ebben az örömteli pillanatban.En: His recent breakup was still fresh, and he found it hard to find his place in this joyful moment.Hu: "Talán otthon kellett volna maradnom," morogta magában, de Enikő vidám szavai meggátoltak ebben a gondolatban.En: "Perhaps I should have stayed home," he muttered to himself, but Enikő's cheerful words interrupted his thoughts.Hu: - Nézd, milyen gyönyörű minden! - mondta Enikő, miközben a várost csodálta. - Új év, új lehetőségek!En: "Look how beautiful everything is!" said Enikő as she admired the city. "New year, new opportunities!"Hu: Zsófia csendesen rámosolygott barátaira, gondolataiban az elkövetkezendő év kihívásai jártak.En: Zsófia smiled quietly at her friends, her thoughts on the challenges of the coming year.Hu: Tudta, hogy László küzd, ezért közelebb lépett hozzá. - Még mindig fáj ugye? - kérdezte halkan.En: She knew László was struggling, so she stepped closer to him. "It still hurts, doesn't it?" she asked softly.Hu: László bólintott. - Igen, Zsófia. Nincs kedvem ünnepelni. Félek, hogy egyedül maradok az új évben.En: László nodded. "Yes, Zsófia. I don't feel like celebrating. I'm afraid I'll be alone in the new year."Hu: A beszélgetés halk maradt a zajos tömegben, de a szavak súlya mindhárom barát szívét megérintette.En: The conversation remained quiet amidst the noisy crowd, but the weight of the words touched the hearts of all three friends.Hu: Enikő vidám mosolya mögött is megértés rejtőzött; tudta, hogy Lászlónak most nem érvekre, hanem együttérzésre van szüksége.En: Behind Enikő's cheerful smile lay understanding; she knew that László needed compassion now, not arguments.Hu: Ahogy közeledett az éjfél, a város fényei felcsillantak a messzeségben.En: As midnight approached, the city's lights glittered in the distance.Hu: A tűzijáték a déli harangütéskor kezdődött.En: The fireworks began with the southern chime of the bells.Hu: Színes fények festették az égbolt sötétjét.En: Colorful lights painted the darkness of the sky.Hu: László kihasználta ezt a pillanatot. - Tudjátok, azt hiszem, beszélnem kell veletek – mondta remegő hangon.En: László seized this moment. "You know, I think I need to talk to you," he said with a trembling voice.Hu: - Félek, hogy nem tudom legyőzni ezt az érzést... de talán szükségem van rátok.En: "I'm afraid I can't overcome this feeling... but maybe I need you."Hu: Zsófia és Enikő egyszerre nyúltak barátjuk karjához. - Mindig itt leszünk, László - mondta Enikő határozottan.En: Zsófia and Enikő simultaneously reached for their friend's arm. "We'll always be here, László," said Enikő firmly.Hu: - Együtt meglátjuk az új év lehetőségeit.En: "Together, we'll see the opportunities of the new year."Hu: Zsófia bátorítóan bólintott. - Ez a pillanat a kezdet, nem a vég. Mindannyian újra kezdhetünk.En: Zsófia nodded encouragingly. "This moment is the beginning, not the end. We can all start anew."Hu: László mélyen lehelte ki a levegőt. Egy kicsit könnyebbnek érezte magát.En: László exhaled deeply. He felt a little lighter.Hu: Az éjszaka sötétje és a vetített fények csodává változtatták a Halászbástyát.En: The darkness of the night and the projecting lights turned Halászbástya into a marvel.Hu: Villanásról villanásra László szívében nőni kezdett a remény.En: With each flash, hope began to grow in László's heart.Hu: Ahogy a barátok egymásba karoltak és a városra néztek, László úgy érezte, hogy kész szembenézni a jövővel.En: As the friends linked arms and looked at the city, László felt ready to face the future.Hu: Tudta, hogy nehéz lesz, de már nem volt egyedül.En: He knew it would be difficult, but he was no longer alone.Hu: Az új év tele volt lehetőségekkel és új kezdetekkel.En: The new year was full of opportunities and fresh starts.Hu: Egy új év, új reményekkel.En: A new year, with new hopes.Hu: És László már tudta: barátai mindig vele lesznek, bárhol is vigye őt az élet.En: And László now knew: his friends would always be with him, wherever life might take him. Vocabulary Words:blanket: hólepelsplendor: pompaexcitement: izgatottságuncertainty: bizonytalanságbreath: levegőpain: fájdalombreakup: szakításadmired: csodáltaopportunities: lehetőségekchallenges: kihívásaistruggling: küzdcompassion: együttérzésnoisy: zajostouched: megérintettechime: harangütésglittered: felcsillantaksimultaneously: egyszerreencouragingly: bátorítóanprojecting: vetítettmarvel: csodaexhaled: lehelte kitrembling: remegőafraid: félekseized: kihasználtamoment: pillanatbeginning: kezdetdarkness: sötétségfireworks: tűzijátékcity: városlinked: egymásba karoltak
Reméljük, tudjátok még követni Mazur nyúlüregeihez hasonlóan szerteágazó médiaportfóliónkat, mert ezúttal is egy szelf-Nano következik. Tudjátok, ez az, amikor egy nagy helyett három kisebb téma van, és ugye általában a Nanóba mindenki hoz egy témát, de a 6-os sorszámú Nanóban Stöki elfoglalta az egész adást. És hát megint nem bírt magával: ismét akadt három meséje, amiben van valami közös, mint azt a költői címben össze is foglalta. Jöjjön hát az ember, akinek vasrúd repült át a fején, az ember, akinek kopja (kelevéz? nyílvessző?) állt a szemébe, továbbá az ember, akit úgy halántékon lőttek, hogy többet nem aludt el. A 18-as karikát nem tettük ki, de azért figyelmeztetünk mindenkit, hogy vannak undi részek az adásban, szóval az erre érzékenyek óvatosan hallgassák. És dömöckölés közben vigyázzatok magatokra, ezt a szép szót viszont ne féljetek használni.
Ti hány magyar nőre emlékeztek a történelemből? Tudjátok, hogy ki volt az első Nobel-díjas? És az megvan, hogy mi minden nem lehetne a nők nélkül? A nők nemcsak magukért küzdöttek, hanem alapvető emberi jogokért, a történelemkönyvek mégis rettenetesen kevés nőt említenek, őket is legtöbbször csak a férfiak árnyékában. Budai Lotti író és nőtörténeti publicista viszont most segít nekünk kicsit tisztábban látni ebben a szürkületben. Az egyház és a háborúk szerepétől kezdve, a művészeteken át egészen a patriarchátusig igyekszünk átvenni minden olyan tényezőt, ami hatással volt a nők történelmi és tudománybeli szerepére. Megpróbálunk megfejteni néhány taktikát, ahogy nőket kiírtak a történelemből, és hozunk példákat az intézményes kizárásra. Bővebben: 00:00:35 - Leleplezzük a nevünket. 00:07:05 - Kezdjük el az adást! 00:08:50 - Van nő- meg van férfitörténet? 00:14:45 - Igazából Nóra titkos szenvedélye is sokat elárul a nők múltjáról. 00:18:45 - Pedig az elmúlt sok száz-ezer évben rengeteg menő nő élt! 00:20:30 - Hova tűntek a nők mindenhonnan? Ti tudjátok például, hogyan próbálták kiírni Marie Curie-t a történelemből és a tudományból? 00:27:55 - A történelemírásban is a patriarchátus döntötte el, hogy mi fontos és mi nem az. 00:30:35 - Álljunk meg egy pillanatra: két teremtéstörténet van a Bibliában! 00:34:15 - A nőket intézményesen is kizárták a történelemből és az oktatásból is. 00:35:35 - Még a képzőművészetben is megválogatták azokat a területeket, ahová beengedtek nőket. 00:37:05 - Tudjátok mit nem lehetett soha az írásból? MEGÉLNI. 00:42:20 - A legjobb ajándék apának és fiának – és ezzel a számtech-ipar a férfiaké lett. 00:44:25 - És hiába engedték be a nőket az irodalomba, partnernek akkor sem tekintették őket. 00:51:48 - Lássuk be, a férfiak nem szeretnek versenyezni… 00:53:58 - Nem elég, hogy rendszerszintű a diszkreditálás, de arra is rendezkedik be a társadalom, hogy mennyivel kevesebb nőről esik említés. 01:02:42 - Még a festményekről is eltűnhettek a nevek, ha női nevekről van szó… 01:05:14 - Ismerjétek meg a feminista autókártyát! 01:09:42 - Lehet, hogy mégis van remény kitörni a tyúkólból? A végre pedig egy kis meglepetéssel is készültünk: november 26-án élő Tyúkól felvétel lesz a Milestone Intézetben! Minden infót megtaláltok az esemény oldalán. Olvasnivalók: Lotti blogja. És itt található meg az irtó menő feminista autóskártya, a meNŐk! Harrison Butker emlegetett nagy sikerű beszéde a diplomaátadón. Van ez a könyv, ami tök jó szempontokat hoz be az üvegplafonnal kapcsolatban egy kutatóvegyésznő szemszögéből. Magyarországon a nőket eleve olyan tudományterületekre terelik, ahol nem fognak világot váltani. Magyarországon nemcsak a tudományban, hanem a műszaki pályán is hiány van nőkből. Ahogy arról az előző Tyúkólban is szó volt, a lányokat egyszerűen le is beszélik arról, hogy ilyen pályára menjenek. A tanáraik és gyakran már a szüleik is inkább olyan szakmákat szánnak nekik, amikben nem olyan jók a fizetések és nem is akkora az állások presztízse. Itt össze van gyűjtve néhány nő, akik komoly eredményeket értek el a tudományban. Török Sophie: Nők az irodalomban Wikipédia és a nők 1.0 Wikipédia és a nők 2.0 Podcastunk kéthetente jelentkezik új adással, meghallgatható a 444 Spotify- és Apple-csatornáján is. Korábbi adásaink itt találhatók. Javaslataid, ötleteid, meglátásaid a tyukol@444.hu címre várjuk. Illusztráció: Kiss Bence/444See omnystudio.com/listener for privacy information.
Lakner Zoltán: A Tisza igazi adócsomagja népszerűbb, mint a Fideszé, kérdés, kihez tudják eljuttatni Plakátkampány a NER "legpofátlanabb luxizásairól" Elzárhatják az orosz kőolajtól a Molt, itt a leminősítés Parlamenti határozat is lesz Ruszin-Szendi fegyverviselési ügye miatt Tusk szerint ha a Nato áldását adja rá, Lengyelország belép a háborúba az oroszok ellen Beárazták Magyarországon is a Leapmotor új SUV modelljét! Tömegével buktak le kereskedők a Balatonnál és a Velencei-tónál Megvan, hogy kit jelölnek MNB-alelnöknek – Varga Mihály egy igazi rekordert kaphat maga mellé Jön az új autópálya-matrica Furcsa helyen nyílt állami ügyintézési pont, találd ki, ki profitál belőle Még a fideszesek egyharmada is vitára vágyik Orbán és Magyar között José Mourinho aranylabdás játékossal erősítené a Benfica keretét Kiesése után még büntetést is kapott Piastri, mégsem kell letöltenie Szélsőségek szorításában: a vízkörforgás egyre kiszámíthatatlanabb A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Lakner Zoltán: A Tisza igazi adócsomagja népszerűbb, mint a Fideszé, kérdés, kihez tudják eljuttatni Plakátkampány a NER "legpofátlanabb luxizásairól" Elzárhatják az orosz kőolajtól a Molt, itt a leminősítés Parlamenti határozat is lesz Ruszin-Szendi fegyverviselési ügye miatt Tusk szerint ha a Nato áldását adja rá, Lengyelország belép a háborúba az oroszok ellen Beárazták Magyarországon is a Leapmotor új SUV modelljét! Tömegével buktak le kereskedők a Balatonnál és a Velencei-tónál Megvan, hogy kit jelölnek MNB-alelnöknek – Varga Mihály egy igazi rekordert kaphat maga mellé Jön az új autópálya-matrica Furcsa helyen nyílt állami ügyintézési pont, találd ki, ki profitál belőle Még a fideszesek egyharmada is vitára vágyik Orbán és Magyar között José Mourinho aranylabdás játékossal erősítené a Benfica keretét Kiesése után még büntetést is kapott Piastri, mégsem kell letöltenie Szélsőségek szorításában: a vízkörforgás egyre kiszámíthatatlanabb A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Akkor Zebedeus fiainak az anyja odament hozzá a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Jézus megkérdezte: ,,Mit kívánsz?'' Az így válaszolt: ,,Rendeld el, hogy az én két fiam közül az egyik a jobbodon, a másik a balodon üljön országodban.'' Jézus ezt válaszolta: ,,Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én inni fogok?'' Azt felelték neki: ,,Tudunk!'' Ő erre azt mondta nekik: ,,A kelyhemből ugyan inni fogtok, de azt megadni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké, akiknek Atyám készítette.'' Amikor a többi tíz meghallotta ezt, nagyon megharagudott a két testvérre. Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: ,,Tudjátok, hogy azok, akik a nemzetek fejedelmei, azok uralkodnak rajtuk, és akik nagyok, azok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ne így legyen, hanem aki nagy akar lenni köztetek, az legyen a szolgátok, és aki első akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgálótok. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.'' | Felolvassa: Varga László |
Tudjátok van az a tweet, hogy "a srácok konkrétan csak ülnek és régi játékosokat sorolnak, és így is nagyon jól érzik magukat". Na valami ilyesmit csináltunk most, csak nem régi, hanem jelenlegi játékosokkal. Az első kb. fél órában meghatároztuk, hogy kik az NFL elit focistái, majd a következő egy órában felsoroltuk az összes játékost, aki "kellően jó", akivel nem számít hiányposztnak az adott poszt, akinek a helyére nem kezdenénk el azonnal újat keresni. Így megnéztük, hány "hiányposzt nélküli" csapatot tudnánk összeállítani.
Százhatvanötödik - Amerika Kapitány a 17-es Robotlovon -Epizód Discord: https://discord.gg/WVVc7GmKfX WEB: https://www.hidnyugatra.hu MAIL: info@hidnyugatra.hu Patreon: www.patreon.com/hidnyugatra Vegyél nekünk kávét: buymeacoffee.com/hidnyugatraAmelyben Gyuri telefont próbál modernizálni, Isti új PC-t épített, Laca pedig új munkát keres. Szó esik home office-ról, a Diablo 3 és 4 szezonokról, a Seven Days to Die frissítéséről, és a podcast 7. évfordulójáról is.TémákHírek Bevezető: 5 év alatt 900 összeszerelt motort loptak el a Kia gyárából Totalcar - Magazin - 5 év alatt 900 összeszerelt motort loptak el a Kia gyárából Leárulózta a külföldön letelepedő magyarokat a miniszteri biztos https://hang.hu/belfold/learulozta-a-kulfoldon-letelepedo-magyarokat-a-miniszteri-biztos-175220 Sikerült az elméleti határig kitolni a RAM teljesítményét, és áramforrás nélkül is képes emlékezni. https://hvg.hu/tudomany/20250423_ram-pox-fejlesztes-memoria-sebesseg 700 millió Eurós büntetést kapott Európától az Apple és a Meta https://hvg.hu/tudomany/20250423_europai-unio-penzbuntetes-meta-apple-ebx Csányi Sándor átadja az OTP vezérigazgatóságát a fiának https://444.hu/2025/04/25/csanyi-sandor-atadja-az-otp-vezerigazgatosagat-a-fianak Tudjátok-e mi az a magyaró avagy sváb tök avagy földi alma? https://youtu.be/5_lS7UBRS0A?si=W7-3RlHp7ODVDJd1 Technológia: Nintendo Switch 2 https://24.hu/tech/2025/04/02/nintendo-switch-2-megjelenes-ar-specifikaciok/ Kipróbálható az AI által generált Quake II utánzat https://www.hwsw.hu/daralo/68979/quakeii-microsoft-copilot-generalt-jatek.html Kawasaki Robotló koncepció https://futurism.com/the-byte/kawasaki-rideable-horse-robot Sorozat: Reacher S3 és Wheel of Time S03 Verdict Devil May Cry 2025 Netflix https://www.rottentomatoes.com/tv/devil_may_cry Moonrise https://www.rottentomatoes.com/tv/moonrise/s01 Film: Anora 2024 https://www.rottentomatoes.com/m/anora Áradás 2023 https://www.rottentomatoes.com/m/the_flood_2023 Mickey 17 2025 https://www.rottentomatoes.com/m/mickey_17 Captain America: Brave New World 2025 D+ https://www.rottentomatoes.com/m/captain_america_brave_new_world G20 2025 Prime https://www.rottentomatoes.com/m/g20 Armor 2025 Prime https://www.rottentomatoes.com/m/armor Kikerül a dobozból a Coyote vs Acme https://www.thewrap.com/coyote-vs-acme-release-ketchup-entertainment/ Sorozat: LOVE DEATH + ROBOTS VOLUME 4 https://www.youtube.com/watch?v=fnvke44Rps4&ab_channel=Netflix
Adásunkban a Fradi kétarcúságáról, az NB1-es csapatok edzőiről és a Bajnokok Ligájáról beszélgettünk.
Tudjátok, ezek azok a részek, amikben mindenen vitatkozunk, vagy gátlástalanul veregetjük egymás vállát. 05:14 - a Football Tourette-ben: Guardiola, Pep, Pep Guardiola, Zubimendi és xG helyett józan paraszt. 41:56 -
Egy áldás ennek a műsornak a Manchester United és Erik ten Hag.
Tudjátok, hogy a Képtelen Krónika podcastban szeretjük a jó verseket. Csak egy valamit szeretünk még jobban: a rossz verseket. Vagy hát, "szeretjük", értitek. A témában megkerülhetetlen kópé Hazafi Veray János, és Stöki nem is kerülte meg, sűrű versidézetekkel adta meg a módját a megemlékezésnek. Hogy dőlne rá az iparcsarnok!
Néhány jó pohár bor után Eszterrel leültünk megvitatni az általatok beküldött tanácskéréseket! Volt itt munkahelyi stressz, motiváció, lustaság, napi rutin, alvás, meditáció, jóga és dolce vita is. Tudjátok, hogy ránk bármikor számíthattok, becsípve mindenki életét meg tudjuk váltani diplomás mindenttudóként! Esztert és a Mat on the Moont itt találjátok meg: https://matonthemoon.com/ https://instagram.com/mat_on_the_moon/ https://matonthemoon.com/insider A Párnacsatáról Az egész podcast valahol a girls support girls and boys and everybody jegyében született, hogy olyan témákról beszélgessünk, amikről úgy érezzük nem beszélünk eleget az interneten, sőt talán otthon sem. Ha inkább néznéd a podcastet: https://youtube.com/channel/@ParnacsataPodcast Ha inkább csak hallgatnád a podcastet: https://podcasters.spotify.com/pod/show/parnacsata Ha csatlakoznál a zárt Facebook csoporthoz: https://facebook.com/groups/parnacsatapodcast Ha e-mailt írnál: parnacsatapodcast@gmail.com Készítette: László Viktória https://instagram.com/malnaspite/ Helyszín: Metorika Stúdió
Az elmúlt hetekben a kegyelmi ügyhöz kapcsolódó botránysorozat uralta a közbeszédet, amit Orbán Viktor megpróbált lezárni szombati évértékelőjén. Hogy ez a lezárási kísérlet mennyiben lesz sikeres, az az ellenzéken is múlik. De kérdés: képesek lesznek-e ebben a politikai válságban alternatívát nyújtani, mit vonnak le tanulságul az elmúlt hetek történéséiből?Vendégeink:Dobrev Klára, a DK EP-képviselőjeUngár Péter, az LMP társelnökeDonáth Anna, a Momentum elnöke, EP-képviselőNézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://csapat.partizanmedia.hu/forms/pentekreggelTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/
Fluent Fiction - Hungarian: Laughter's Lifesaver: A Tale of Friendship and Finding Joy Find the full episode transcript, vocabulary words, and more:fluentfiction.org/laughters-lifesaver-a-tale-of-friendship-and-finding-joy Story Transcript:Hu: A varázslatos Budapest szívében, ahol a Duna hűvös, szinte kék vize hullámzik, található egy csinos kis kávézó.En: In the heart of enchanting Budapest, where the cool, almost turquoise waters of the Danube ripple, you can find a charming little cafe.Hu: Bizony, ennek a történetünk fő helyszíne.En: This is the main setting of our story.Hu: Itt ültek pompás, bársonyos karosszékekben Ádám és Eszter, akik végre sikerült megragadniuk egy csendes pillanatot a nagy hűhóban.En: Adam and Eszter sat here in splendid velvet armchairs, finally managing to seize a quiet moment amidst the hustle and bustle.Hu: Sűrűn barátkoztak, de azt érezték, ideje komolyabbra fordítani a hanguletet.En: They had been engaging in friendly banter, but they felt it was time to set a more serious tone.Hu: Megállíthatatlanul azonban ott volt közöttük Balázs, mint egy izgő-mozgó örökmozgó, aki mindig arra vágyott, hogy derültséggel tölthesse meg a teret.En: Unstoppably, however, Balázs was present between them, like a fidgety perpetual motion machine, always yearning to fill the space with mirth.Hu: "Eszter, Ádám" kezdte Balázs, egy szemöldökét eljátszadozva.En: "Eszter, Adam," Balázs began, playfully raising an eyebrow.Hu: Hamisság volt érezni a hangjában, amikor hozzátette: "Tudjátok, hogy miért nem tud a párbeszéd futballozni?En: There was a hint of deceit in his voice as he added, "Do you know why dialogue can't play football?Hu: Mert mindig lelép!En: Because it always walks away!"Hu: " Ádám és Eszter a kávéjukba próbáltak fulladni, hogy elnyomják a kacajt.En: Adam and Eszter tried to drown their laughter in their coffees.Hu: Az volt a helyzet, hogy a csengő, önfeledt nevetés, a vállrázás és a kacagás is azt mondták a világnak, hogy mindketten nem tudnak ellenállni Balázsnak.En: The truth was, their infectious giggles, shoulder shaking, and laughter itself announced to the world that neither of them could resist Balázs.Hu: Balázs, látszólag megelégedve a reakciójukkal, összekulcsolta a kezét és tovább folytatta a tréfáit.En: Balázs, seemingly content with their reaction, clasped his hands together and continued with his jokes.Hu: Mindenki számára, aki hallotta - legyen az a kávézó személyzete vagy más vendégek - eljátszott a kacagással, és ez csak tovább erősítette Ádám és Eszter nevetését.En: To everyone who heard it, be it the café staff or other guests, he performed with laughter, further fueling the mirth of Adam and Eszter.Hu: A komoly beszélgetés, a melyet először terveztek, tökéletesen alámerült a Balázs csodálatos humorában.En: The serious conversation they initially intended to have submerged perfectly in Balázs's enchanting humor.Hu: De valahogy nem voltak csalódottak.En: But somehow, they weren't disappointed.Hu: A másnap, áthallva az előző napi beszélgetést, Ádám és Eszter rájöttek, hogy ahhoz, hogy súlyos pillanatokat éljenek meg, néha engedniük kell, hogy a vidámság mentse őket a komor pillanatoktól.En: The next day, overhearing the conversation from the previous day, Adam and Eszter realized that in order to experience weighty moments, they sometimes needed to allow merriment to rescue them from somber moments.Hu: A történetünk végül lehorgonyzott ott, ahol kezdődött - a kávézóban, ahol a három barát most sűrűbben találkozik.En: Ultimately, our story anchored where it began - in the café, where the three friends now meet more frequently.Hu: Nem mindig jönnek össze komoly beszélgetésre, de nevetnek, mert tudják, Balázs és az örök vicc-szalagja mindig ott lesz a mentőövük.En: They don't always come together for serious discussions, but they laugh because they know Balázs and his perpetual string of jokes will always be their lifesaver.Hu: Ezért őrzik inkább a reménység pillogó lángját, hogy a komoly beszélgetéseket egy másik alkalommal folytatják, ismét csak Budapest szívében - ahol a Duna hűvösen simogatja a partot.En: Therefore, they cherish the flickering flame of hope, knowing they will have serious conversations on another occasion, once again in the heart of Budapest - where the Danube gently caresses the shore. Vocabulary Words:heart: szívenchanting: varázslatosBudapest: Budapestcool: hűvösturquoise: kékwaters: vizeDanube: Dunaripple: hullámzikcharming: csinoslittle: kiscafe: kávézómain: fősetting: helyszínstory: történetsplendid: pompásvelvet: bársonyosarmchairs: karosszékekfinally: végremanaging: sikerültseize: megragadniquiet: csendesmoment: pillanatamidst: a nagy közbenhustle: hűhóbustle: nagy zajengaging: sűrűnfriendly: barátkoztakbanter: tréfálkozásfelt: éreztéktime: ideje
3 - Tudj mondani nemet bármire by Balázsék
2 - Ahol fiúgyerek van, ott tudják, hogy tombol a GTA őrület - vonalban Büki Dani youtuber by Balázsék
Adatépítész -az első magyar datapodcast Minden ami hír, érdekesség, esemény vagy tudásmorzsa az adat, datascience, adatbányászat és hasonló kockaságok világából. Become a Patron! Totó chatGPT-t üldöz Nagy megmondás az AGI-ról Nvidia-ország
Adatépítész -az első magyar datapodcast Minden ami hír, érdekesség, esemény vagy tudásmorzsa az adat, datascience, adatbányászat és hasonló kockaságok világából. Become a Patron! Totó chatGPT-t üldöz Nagy megmondás az AGI-ról Nvidia-ország
Elérkezett az idő, hogy Adi bizniszeinek legújabb történéseit vegyük górcső alá. Nem akarunk spoilerezni, de Adi ismét annyi dolgot csinál, hogy mindenre sajnos nem jutott idő, de így is igazán izgalmas híreknek és új ötleteknek lehettek szem- és fültanúi. Egy olyan ritka dologba is belehallgathattok, hogy két üzleti partner hogyan vitat meg új, merész és izgalmas lépéseket egy vállalkozás életében. Illetve a már sokat emlegetett, látott és hallott Impulzus Hírlevél kampányának eredményeit és megéléseit is megosztjuk veletek.. Tartsatok velünk ebben a beszélgetés, sztorizgatós epizódban! —---- Kevés kéthetente egy Biznisz Boyz epizód? Iratkozz fel az Impulzus Hírlevélre, amelynek szakmai anyagaival szeretnénk konkrét eszközöket is adni a kezedbe. Hisszük, hogy ezeknek az anyagoknak a segítségével te is könnyebben és gyorsabban tudsz szabadabb vállalkozóvá válni. Tudj meg többet: https://impulzushirlevel.hu ---------------------------------------------------------------------------------------------- A Biznisz Boyz stábja: Mester Tomi (Data36.com) Sándorfy Adrián (Brocasterz.com) Virág Attila (NullaEgy) Közreműködött a BROCASTERZ csapata: Vágó: Hevér Kitti Videó: Kuzma Péter Podcast manager: Máté Zsófi A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. ---------------------------------------------------------------------------------------------- Hasznos linkek: Zárt csoport: https://facebook.com/groups/bizniszboyzpodcast/ Insta: https://instagram.com/bizniszboyz/ Cikkek és kontakt: https://bizniszboyz.hu/ Podcast készítés: https://brocasterz.com/szolgaltatasaink Podcast stúdió bérlés Budapesten: https://brocasterz.com/studio-berles/ Ha szereted a Biznisz Boyz adásait, támogathatsz minket azzal, ha a Voiz hangoskönyv appon belül hallgatsz minket, mert itt a lejátszások után tiszteletdíjat kapunk. Ráadásul a BB kuponnal első hónapban 90%-os kedvezménnyel használhatod az appot, amiben számtalan hasznos üzleti és egyéb személyiségfejlesztő témájú könyvet hallgathatsz meg. Részletek: https://bizniszboyz.hu/voiz
A logisztika eddig elég mostohán kezelt terület volt a BB életében, de ezen változtatunk. Mai vendégünk Szalay Gábor, a KION Csoport magyarországi igazgatója elkalauzol bennünket az intralogisztika világába. Miért hatalmas kérdés egy cég életében a logisztika? Milyen kihívásokkal küzdenek és hogyan változnak ezek a kihívások a Z generáció munkába állásával? A logisztikában is a robotoké a jövő? Miben különbözik a Nyugat-Európai és hazai logisztika helyzete? Hova tovább itthon és Európában? Ezekre a kérdésekre mind választ kaphatsz a mai epizódból. —---- Szeretnéd a legtöbbet kihozni a nyárból és felturbózni a karriered vagy új lendületet adni a vállalkozásodnak? Jó hírünk van, mert ha július 14-ig beiratkozol a LABA bármelyik tanfolyamára és hivatkozol a BizniszBoyz-ra, akkor egy másikat ajándékba kapsz hozzá! —---- Kevés kéthetente egy Biznisz Boyz epizód? Iratkozz fel az Impulzus Hírlevélre, amelynek szakmai anyagaival szeretnénk konkrét eszközöket is adni a kezedbe. Hisszük, hogy ezeknek az anyagoknak a segítségével te is könnyebben és gyorsabban tudsz szabadabb vállalkozóvá válni. Tudj meg többet: https://impulzushirlevel.hu ---------------------------------------------------------------------------------------------- A Biznisz Boyz stábja: Mester Tomi (Data36.com) Sándorfy Adrián (Brocasterz.com) Virág Attila (NullaEgy) Közreműködött a BROCASTERZ csapata: Vágó: Hevér Kitti Videó: Kuzma Péter Podcast manager: Máté Zsófi A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. ---------------------------------------------------------------------------------------------- Hasznos linkek: Zárt csoport: https://facebook.com/groups/bizniszboyzpodcast/ Insta: https://instagram.com/bizniszboyz/ Cikkek és kontakt: https://bizniszboyz.hu/ Podcast készítés: https://brocasterz.com/szolgaltatasaink Podcast stúdió bérlés Budapesten: https://brocasterz.com/studio-berles/ Ha szereted a Biznisz Boyz adásait, támogathatsz minket azzal, ha a Voiz hangoskönyv appon belül hallgatsz minket, mert itt a lejátszások után tiszteletdíjat kapunk. Ráadásul a BB kuponnal első hónapban 90%-os kedvezménnyel használhatod az appot, amiben számtalan hasznos üzleti és egyéb személyiségfejlesztő témájú könyvet hallgathatsz meg. Részletek: https://bizniszboyz.hu/voiz
Kevés olyan (főleg külföldi) üzleti könyv van, amelyért az utóbbi időben igazán lelkesedni tudtunk és amely igazán szemléletformáló hatást tett volna ránk. Akkor miért beszélgetünk erről az elsőre kicsit scammynek, gagyinak tűnő könyvről? Mert ez valóban az volt, sőt Tomi számára a 2022-es évben “A kedvenc könyv” címet is elnyerte. Azt gondoljuk ebből a könyvből bármilyen vállalkozást is építesz, könnyen találsz legalább 1-2 olyan tippet, amit azonnal beépíthetsz az üzletedbe. Hogy nekünk mik voltak ezek? Ezért hallgasd meg az adást! ;) Említett könyvek: John Warrilow: Önjáró vállalkozás (Built to sell): https://tinyurl.com/xc38anhz Gino Wickman & Mike Paton: Get a grip (Vedd kezedbe a vállalkozásod): https://tinyurl.com/53wv24k9 —---- Szeretnéd a legtöbbet kihozni a nyárból és felturbózni a karriered vagy új lendületet adni a vállalkozásodnak? Jó hírünk van, mert ha július 14-ig beiratkozol a LABA bármelyik tanfolyamára és hivatkozol a BizniszBoyz-ra, akkor egy másikat ajándékba kapsz hozzá! —---- Kevés kéthetente egy Biznisz Boyz epizód? Iratkozz fel az Impulzus Hírlevélre, amelynek szakmai anyagaival szeretnénk konkrét eszközöket is adni a kezedbe. Hisszük, hogy ezeknek az anyagoknak a segítségével te is könnyebben és gyorsabban tudsz szabadabb vállalkozóvá válni. Tudj meg többet: https://impulzushirlevel.hu ---------------------------------------------------------------------------------------------- A Biznisz Boyz stábja: Mester Tomi (Data36.com) Sándorfy Adrián (Brocasterz.com) Virág Attila (NullaEgy) Közreműködött a BROCASTERZ csapata: Vágó: Hevér Kitti Videó: Kuzma Péter Podcast manager: Máté Zsófi A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. ---------------------------------------------------------------------------------------------- Hasznos linkek: Zárt csoport: https://facebook.com/groups/bizniszboyzpodcast/ Insta: https://instagram.com/bizniszboyz/ Cikkek és kontakt: https://bizniszboyz.hu/ Podcast készítés: https://brocasterz.com/szolgaltatasaink Podcast stúdió bérlés Budapesten: https://brocasterz.com/studio-berles/ Ha szereted a Biznisz Boyz adásait, támogathatsz minket azzal, ha a Voiz hangoskönyv appon belül hallgatsz minket, mert itt a lejátszások után tiszteletdíjat kapunk. Ráadásul a BB kuponnal első hónapban 90%-os kedvezménnyel használhatod az appot, amiben számtalan hasznos üzleti és egyéb személyiségfejlesztő témájú könyvet hallgathatsz meg. Részletek: https://bizniszboyz.hu/voiz
Adi mastermindjának tagjai már majdnem mind megfordultak a BB stúdióban, egyetlen kivétellel. Ezidáig. Ugyanis a mai vendég, Vitvera Gábor, a dodo.hu alapítója, tulajdonosa, aki kendőzetlenül mesél nekünk, hogy hogyan építette fel vállalkozását onnan, hogy saját otthonát szerette volna berendezni, de ehhez nem talált megfelelő kereskedőt itthon, odáig, hogy ma már 500M-s árbevétellel rendelkeznek. Miért kezdett vállalkozni? Hogyan jutott el 500M-s árbevételig? Miért nyitott showroomot, feladva ezzel az internetes kereskedelem számos előnyét? Mi lesz az idei év nagy dobása? Hova tovább? Mik a tervek a jövőre nézve? Illetve az e-kereskedelem trendjeiről is szót ejtünk, ami eddig kicsit mostohagyerek téma volt nálunk, pedig mi is igencsak érintettek vagyunk benne Adi és Atti karrierje révén is. —---- Szeretnéd a legtöbbet kihozni a nyárból és felturbózni a karriered vagy új lendületet adni a vállalkozásodnak? Jó hírünk van, mert ha július 14-ig beiratkozol a LABA bármelyik tanfolyamára és hivatkozol a BizniszBoyz-ra, akkor egy másikat ajándékba kapsz hozzá! —---- Kevés kéthetente egy Biznisz Boyz epizód? Iratkozz fel az Impulzus Hírlevélre, amelynek szakmai anyagaival szeretnénk konkrét eszközöket is adni a kezedbe. Hisszük, hogy ezeknek az anyagoknak a segítségével te is könnyebben és gyorsabban tudsz szabadabb vállalkozóvá válni. Tudj meg többet: https://impulzushirlevel.hu ---------------------------------------------------------------------------------------------- A Biznisz Boyz stábja: Mester Tomi (Data36.com) Sándorfy Adrián (Brocasterz.com) Virág Attila (NullaEgy) Közreműködött a BROCASTERZ csapata: Vágó: Hevér Kitti Videó: Pribojszki Ottó & Kuzma Péter Podcast manager: Máté Zsófi A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. ---------------------------------------------------------------------------------------------- Hasznos linkek: Zárt csoport: https://facebook.com/groups/bizniszboyzpodcast/ Insta: https://instagram.com/bizniszboyz/ Cikkek és kontakt: https://bizniszboyz.hu/ Podcast készítés: https://brocasterz.com/szolgaltatasaink Podcast stúdió bérlés Budapesten: https://brocasterz.com/studio-berles/ Ha szereted a Biznisz Boyz adásait, támogathatsz minket azzal, ha a Voiz hangoskönyv appon belül hallgatsz minket, mert itt a lejátszások után tiszteletdíjat kapunk. Ráadásul a BB kuponnal első hónapban 90%-os kedvezménnyel használhatod az appot, amiben számtalan hasznos üzleti és egyéb személyiségfejlesztő témájú könyvet hallgathatsz meg. Részletek: https://bizniszboyz.hu/voiz
A mai epizódban Egerszegi Krisztiánnal - aki, a MiniCRM szoftver tulajdonosa, a Cégépítők Podcast arca, hangja, lelke egy személyben, illetve a Jövőkép című könyv szerzője - ásunk mélyre az új könyvének kapcsán a vállalati és magánéleti jövőkép témába. Beszélgetünk a miniCRM fejlődéséről és arról, hogy mi ebben Krisztián szerepe, korábbi munkáiról, életútjáról, arról, hogy miért nincs B terve, a Cégépítők Podcastről és a podcast készítési tapasztalatairól, könyvírásról, vállalkozói tapasztalatokról és az adás végén a saját jövőképeinket is megosztjuk és véleményeztetjük. Ismét maratoni adás, akár azonnal használható válllakozói tippekkel, feladatokkal, amitől jobb vállalkozásod lehet. Cépépítők Podcast: https://cutt.ly/XwqKZ4ba Jövőkép könyv: https://cutt.ly/ywqKZ6O9 Kevés kéthetente egy Biznisz Boyz epizód? Iratkozz fel az Impulzus Hírlevélre, amivel a páratlan hetekre is adunk egy nagy adag inspirációt. Tudj meg többet: https://impulzushirlevel.hu ---------------------------------------------------------------------------------------------- A Biznisz Boyz stábja: Mester Tomi (Data36.com) Sándorfy Adrián (Brocasterz.com) Virág Attila (NullaEgy) Közreműködött a BROCASTERZ csapata: Vágó: Hevér Kitti Videó: Kuzma Péter Podcast manager: Máté Zsófi A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. ---------------------------------------------------------------------------------------------- Hasznos linkek: Zárt csoport: https://facebook.com/groups/bizniszboyzpodcast/ Insta: https://instagram.com/bizniszboyz/ Cikkek és kontakt: https://bizniszboyz.hu/ Podcast készítés: https://brocasterz.com/szolgaltatasaink Podcast stúdió bérlés Budapesten: https://brocasterz.com/studio-berles/ Ha szereted a Biznisz Boyz adásait, támogathatsz minket azzal, ha a Voiz hangoskönyv appon belül hallgatsz minket, mert itt a lejátszások után tiszteletdíjat kapunk. Ráadásul a BB kuponnal első hónapban 90%-os kedvezménnyel használhatod az appot, amiben számtalan hasznos üzleti és egyéb személyiségfejlesztő témájú könyvet hallgathatsz meg. Részletek: https://bizniszboyz.hu/voiz
Vajon átmennénk a képzeletbeli cégvezetőknek szóló online marketing vizsgán? És te? Kiderül az adásból! A mai epizódban Gál Kristóf, a Klikkmarketing ügyvezetője, a Vállalkozóból Vállalkozás Podcast és Vállalkozás és Pszichológia Podcast hostja foglalja el a BB harmadik mikrofonját. Kristóf 6. könyvét hoztuk el nektek, mégpedig úgy, hogy a könyvben szereplő hat olyan (egyszerű) kérdést - amelynek a kielégítő megválaszolásával gyerekjátékká teheted az online marketinged legtöbb elemét - átbeszéltük a saját vállalkozásainkra nézve. Az eredmény pedig egy bő 2 órás online marketing masterclass kis- és középvállalkozásoknak. Mi közben “élőben” vizsgáztunk is. Hogy átmentünk-e? Ezt akkor tudhatod meg, hogy ha végig hallgatod az adást, ugyanis az utolsó percekben hallhatod az ítéletet. ;) Kristóf könyve: https://cutt.ly/S6TtJ8n Vállalkozóból Vállalkozás Podcast: https://cutt.ly/k6TtZ96 Vállalkozás és Pszichológia Podcast: https://cutt.ly/D6TtN0K Kevés kéthetente egy Biznisz Boyz epizód? Iratkozz fel az Impulzus Hírlevélre, amivel a páratlan hetekre is adunk egy nagy adag inspirációt. Tudj meg többet: https://impulzushirlevel.hu ---------------------------------------------------------------------------------------------- A Biznisz Boyz stábja: Mester Tomi (Data36.com) Sándorfy Adrián (Brocasterz.com) Virág Attila (NullaEgy) Közreműködött a BROCASTERZ csapata: Vágó: Hevér Kitti Videó: Kuzma Péter Podcast manager: Máté Zsófi A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. ---------------------------------------------------------------------------------------------- Hasznos linkek: Zárt csoport: https://facebook.com/groups/bizniszboyzpodcast/ Insta: https://instagram.com/bizniszboyz/ Cikkek és kontakt: https://bizniszboyz.hu/ Podcast készítés: https://brocasterz.com/szolgaltatasaink Podcast stúdió bérlés Budapesten: https://brocasterz.com/studio-berles/ Ha szereted a Biznisz Boyz adásait, támogathatsz minket azzal, ha a Voiz hangoskönyv appon belül hallgatsz minket, mert itt a lejátszások után tiszteletdíjat kapunk. Ráadásul a BB kuponnal első hónapban 90%-os kedvezménnyel használhatod az appot, amiben számtalan hasznos üzleti és egyéb személyiségfejlesztő témájú könyvet hallgathatsz meg. Részletek: https://bizniszboyz.hu/voiz
A mai adásban arról diskurálunk, hogy miért is jó vállalkozni. Vagy hogy egyáltalán jó-e? 8 tételmondat, amelyet közösen gyűjtöttünk össze és mindegyiket ki is fejtjük, hogy mit értünk pontosan alatta. Hogy mi lesz a konklúzió? Azért hallgasd meg az adást! De az biztos, hogy vállalkozóként mi a hétfőket sokkal jobban szeretjük. Vajon mi a helyzet a hét többi napjával? Könyvek, amiket az adásban említettünk:: - Built to Sell: https://www.amazon.com/Built-Sell-Creating-Business-Without/dp/1591845823/ - Antifragile: https://www.amazon.com/Antifragile-Nassim-Nicholas-Taleb-audiobook/dp/B00A2ZIZYQ - Erről a könyvről a 70. adásban már beszéltünk részletesen is: https://www.youtube.com/watch?v=27YpP45Va1E Kevés kéthetente egy Biznisz Boyz epizód? Iratkozz fel az Impulzus Hírlevélre, amivel a páratlan hetekre is adunk egy nagy adag inspirációt. Tudj meg többet: https://impulzushirlevel.hu ---------------------------------------------------------------------------------------------- A Biznisz Boyz stábja: Mester Tomi (Data36.com) Sándorfy Adrián (Brocasterz.com) Virág Attila (NullaEgy) Közreműködött a BROCASTERZ csapata: Vágó: Hevér Kitti Videó: Pribojszki Ottó Podcast manager: Máté Zsófi A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. ---------------------------------------------------------------------------------------------- Hasznos linkek: Zárt csoport: https://facebook.com/groups/bizniszboyzpodcast/ Insta: https://instagram.com/bizniszboyz/ Cikkek és kontakt: https://bizniszboyz.hu/ Podcast készítés: https://brocasterz.com/szolgaltatasaink Podcast stúdió bérlés Budapesten: https://brocasterz.com/studio-berles/ Ha szereted a Biznisz Boyz adásait, támogathatsz minket azzal, ha a Voiz hangoskönyv appon belül hallgatsz minket, mert itt a lejátszások után tiszteletdíjat kapunk. Ráadásul a BB kuponnal első hónapban 90%-os kedvezménnyel használhatod az appot, amiben számtalan hasznos üzleti és egyéb személyiségfejlesztő témájú könyvet hallgathatsz meg. Részletek: https://bizniszboyz.hu/voiz
Pál Zolival BB hallgatóként már többször találkozhattál az adásokban, az Impulzus Hírlevélben vagy akár a zárt csoportunkban is. A mai epizódban pedig izgalmas újdonságokkal érkezik: beavat benneteket abba, hogy hogyan jutottak el 100M-os bevételről 400M-ig, hogyan jött képbe a cégeladás és hogy miben kell fejlődniük, hogy igazán komoly pozícióból tárgyalhassanak vagy hogy miért igazán fontos lépés ez a cég életében. Természetesen SEO ügynökség vezetőként nem hagyhattuk ki, hogy mit gondol az AI es chat GPT hype-ról. Indítsd az adást a kedvenc appodban és tarts velünk ma is! Kevés kéthetente egy Biznisz Boyz epizód? Iratkozz fel az Impulzus Hírlevélre, amivel a páratlan hetekre is adunk egy nagy adag inspirációt. Tudj meg többet: https://impulzushirlevel.hu ---------------------------------------------------------------------------------------------- A Biznisz Boyz stábja: Mester Tomi (Data36.com) Sándorfy Adrián (Brocasterz.com) Virág Attila (NullaEgy) Közreműködött a BROCASTERZ csapata: Vágó: Hevér Kitti Videó: Kuzma Péter Podcast manager: Máté Zsófi A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. ---------------------------------------------------------------------------------------------- Hasznos linkek: Zárt csoport: https://facebook.com/groups/bizniszboyzpodcast/ Insta: https://instagram.com/bizniszboyz/ Cikkek és kontakt: https://bizniszboyz.hu/ Podcast készítés: https://brocasterz.com/szolgaltatasaink Podcast stúdió bérlés Budapesten: https://brocasterz.com/studio-berles/ Ha szereted a Biznisz Boyz adásait, támogathatsz minket azzal, ha a Voiz hangoskönyv appon belül hallgatsz minket, mert itt a lejátszások után tiszteletdíjat kapunk. Ráadásul a BB kuponnal első hónapban 90%-os kedvezménnyel használhatod az appot, amiben számtalan hasznos üzleti és egyéb személyiségfejlesztő témájú könyvet hallgathatsz meg. Részletek: https://bizniszboyz.hu/voiz
A BB-ben jellemzően a mi már működő és sikeres vállalkozásainkról esik szó, és a vendégeink is javában túl vannak már a kezdeti lépéseken. De úgy gondoljuk sokak számára érdekes, hogy hogyan is indul el egy új vállalkozás, ezért Tomi új projektjét a kezdetektől, valójában szinte a 0. lépéstől mutatjuk most meg. Tomi azért már nem kezdő vállalkozó és ez a vállalkozása is data science alapokra épül, de a téma (whisky befektetés) és ez az egész közeg számára is teljesen új. A mai adásban az ötletről és a kezdeti lépésekről lesz részletesen szó, és egy ígéretet is kapunk, hogy a fő mérföldkövekről a 2023-as évben biztosan jönnek majd a fejlemények. Akár kezdő vállalkozó vagy, akár már jól működő vállalkozásod van, biztosan találsz izgalmas részleteket az adásban, tarts velünk! LABA képzések 40% kedvezménnyel? Bizony! Jelentkezésnél hivatkozz a Biznisz Boyz-ra, és egy egészen példa nélküli kedvezményt kapsz bármelyik kurzusra május 4-ig! Ezekre válthatod be: https://cutt.ly/j4GfNE5 Kevés kéthetente egy Biznisz Boyz epizód? Iratkozz fel az Impulzus Hírlevélre, amivel a páratlan hetekre is adunk egy nagy adag inspirációt. Tudj meg többet: https://impulzushirlevel.hu ---------------------------------------------------------------------------------------------- A Biznisz Boyz stábja: Mester Tomi (Data36.com) Sándorfy Adrián (Brocasterz.com) Virág Attila (NullaEgy) Közreműködött a BROCASTERZ csapata: Vágó: Hevér Kitti Videó: Kuzma Péter Podcast manager: Máté Zsófi A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. ---------------------------------------------------------------------------------------------- Hasznos linkek: Zárt csoport: https://facebook.com/groups/bizniszboyzpodcast/ Insta: https://instagram.com/bizniszboyz/ Cikkek és kontakt: https://bizniszboyz.hu/ Podcast készítés: https://brocasterz.com/szolgaltatasaink Podcast stúdió bérlés Budapesten: https://brocasterz.com/studio-berles/ Ha szereted a Biznisz Boyz adásait, támogathatsz minket azzal, ha a Voiz hangoskönyv appon belül hallgatsz minket, mert itt a lejátszások után tiszteletdíjat kapunk. Ráadásul a BB kuponnal első hónapban 90%-os kedvezménnyel használhatod az appot, amiben számtalan hasznos üzleti és egyéb személyiségfejlesztő témájú könyvet hallgathatsz meg. Részletek: https://bizniszboyz.hu/voiz
LABA képzések 40% kedvezménnyel? Bizony! Jelentkezésnél hivatkozz a Biznisz Boyz-ra, és egy egészen példa nélküli kedvezményt kapsz bármelyik kurzusra május 4-ig! Ezekre válthatod be: https://cutt.ly/i4Gd74J 3 céget épített fel és nem csak a saját cégének vezetőjét/vezetőit támogatja, hanem a Szemléletváltó programon keresztül rengeteg embert. Olyan cégeket szeretne, ahol mindenki boldog, így a legfőbb szempontrendszerének gerincét az elégedettség adja: a vevőké, a munkatársaké, a partnereké és végül, de nem utolsó sorban az övé. Közel két órás epizód, benne rengeteg személyes, őszinte történet Biros Leventétől, amelyből megtudhatod mi az az 5+1 dolog, amire a cégeiben figyel, hogyan választotta/választja ki a vezetőit és akikkel céget alapít, és hogy mi történik azután egy cégvezetővel, miután hátralép az operatív feladatoktól. Tarts velünk és vidd magaddal a jól bevált praktikákat, ha nélküled is jól működő céget építenél! Kevés kéthetente egy Biznisz Boyz epizód? Iratkozz fel az Impulzus Hírlevélre, amivel a páratlan hetekre is adunk egy nagy adag inspirációt. Tudj meg többet: https://impulzushirlevel.hu ---------------------------------------------------------------------------------------------- A Biznisz Boyz stábja: Mester Tomi (Data36.com) Sándorfy Adrián (Brocasterz.com) Virág Attila (NullaEgy) Közreműködött a BROCASTERZ csapata: Vágó: Hevér Kitti Videó: Kuzma Péter Podcast manager: Máté Zsófi A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. ---------------------------------------------------------------------------------------------- Hasznos linkek: Zárt csoport: https://facebook.com/groups/bizniszboyzpodcast/ Insta: https://instagram.com/bizniszboyz/ Cikkek és kontakt: https://bizniszboyz.hu/ Podcast készítés: https://brocasterz.com/szolgaltatasaink Podcast stúdió bérlés Budapesten: https://brocasterz.com/studio-berles/ Ha szereted a Biznisz Boyz adásait, támogathatsz minket azzal, ha a Voiz hangoskönyv appon belül hallgatsz minket, mert itt a lejátszások után tiszteletdíjat kapunk. Ráadásul a BB kuponnal első hónapban 90%-os kedvezménnyel használhatod az appot, amiben számtalan hasznos üzleti és egyéb személyiségfejlesztő témájú könyvet hallgathatsz meg. Részletek: https://bizniszboyz.hu/voiz
A vagány, laza és macho sales-es randizni hívja egy CV alapján a csinos, szőke hölgyet - ez akár egy hollywoodi film kezdőképkockája is lehetne, de valójában az IDBC sztorija is így kezdődött. Dohos Ágnes és Illés József később egy pár lettek, majd cégépítésbe kezdtek és mára odáig jutottak, hogy amit 10 éve vizualizáltak, az valóság lett. Több üzletágban érnek el sikereket és a core bizniszükben, a munkaerő toborzásban a legnagyobb, nem külföldi háttérrel rendelkező cég lettek Magyarországon, 3 milliárdos árbevétellel. Hogyan jutottak el álmokból idáig a valóságban is? Erről mesél részletesen és kendőzetlen őszinteséggel Illés József a mai epizódban. Számtalan tanulságot vihetsz magaddal ismét, ha velünk tartasz. Kevés kéthetente egy Biznisz Boyz epizód? Iratkozz fel az Impulzus Hírlevélre, amivel a páratlan hetekre is adunk egy nagy adag inspirációt. Tudj meg többet: https://impulzushirlevel.hu ---------------------------------------------------------------------------------------------- A Biznisz Boyz stábja: Mester Tomi (Data36.com) Sándorfy Adrián (Brocasterz.com) Virág Attila (NullaEgy) Közreműködött a BROCASTERZ csapata: Vágó: Hevér Kitti Videó: Kuzma Péter Podcast manager: Máté Zsófi A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. ---------------------------------------------------------------------------------------------- Hasznos linkek: Zárt csoport: https://facebook.com/groups/bizniszboyzpodcast/ Insta: https://instagram.com/bizniszboyz/ Cikkek és kontakt: https://bizniszboyz.hu/ Podcast készítés: https://brocasterz.com/szolgaltatasaink Podcast stúdió bérlés Budapesten: https://brocasterz.com/studio-berles/ Ha szereted a Biznisz Boyz adásait, támogathatsz minket azzal, ha a Voiz hangoskönyv appon belül hallgatsz minket, mert itt a lejátszások után tiszteletdíjat kapunk. Ráadásul a BB kuponnal első hónapban 90%-os kedvezménnyel használhatod az appot, amiben számtalan hasznos üzleti és egyéb személyiségfejlesztő témájú könyvet hallgathatsz meg. Részletek: https://bizniszboyz.hu/voiz
Az utóbbi hónapokban a mesterséges intelligencia (MI / AI) felrobbantotta az internetet, főként az openAI által fejlesztett chatGPT-nek köszönhetően. A téma természetesen minket is foglalkoztat, ezért a BB-fanok által jól ismert Tábori Viktort hívtuk meg ismét a mikrofon mögé. Viktor ugyanis már több, mint 10 éve foglalkozik a neurális hálókkal (amely a mesterséges intelligencia alapját adja), illetve kb. 4-5 hónapja full time az MI üzleti felhasználását kutatja. Egy konkrét üzleti példa - a pepita.hu - segítségével mutatja be, hogy mire és hogyan lehet ma jelenleg használni az AI-t az üzletben. De természetesen kontextusba helyezzük magát a mesterséges intelligenciát, a legfontosabb mérföldköveket, hogy a Google hogy is áll ebben a kérdésben, hogy ha nem az adat, akkor mi az új arany, és hogy vajon kinek és milyen munkáját veszi majd el az AI. Viktor pedig az adás elején egy garanciát is ad - ha végighallgatod a több, mint 2 órás maratoni adást - és nyitott vagy, akkor az adás végére legalább 10x nagyobb életkedvvel fogsz felkelni és újra pozitívan fogod látni a jövőt. Hasznos linkek, amiket az adásban említettünk: https://gigabrief.com/ - napi 3 percben hasznos üzleti AI, amit egész nap kutat Viktor, azt röviden összefoglalja https://huggingface.co/spaces/JavaFXpert/Chat-GPT-LangChain - GPT összekötése külső eszközökkel mint keresések, WolframAlpha, stb. https://www.science.org/content/article/face-recognition-algorithm-finally-beats-humans - emberi arc felismerés vs számítógép https://github.com/features/copilot - $10/hó-ért programozási asszisztens, ami a rossz kódolási munka 90%-t automatizálja https://www.youtube.com/watch?v=Ct-lOOUqmyY - Peanut Butter & Jelly exact instruction challenge https://abcnews.go.com/Technology/meet-computer-passed-turing-artificial-intelligence-test-pretending/story?id=24054640 - Turing teszt "megdöntése" 2014-ben https://www.youtube.com/watch?v=yvDCzhbjYWs - Peter Norvig "The Unreasonable Effectiveness of Data" https://www.youtube.com/watch?v=D5VN56jQMWM - Google Duplex AI időpont foglalás demo 2018-ból https://twitter.com/mattstratton/status/1618018859763798016 - kreativitás: rúgj ki 7% embert, promótálj menedzsereket, és használj egy Martin Luther King idézetet Clay Christensen Disruptive Innovation-ről: "The Innovator's Dilemma" Történelmi személyekkel chatelés: https://beta.character.ai/ Voice to text: https://github.com/openai/whisper ChatGPT amiről sokat beszéltünk: https://chat.openai.com/ Közvetlen GPT API példák: https://platform.openai.com/examples/ LangChain amivel saját AI eszközöket lehet összedrótozni: https://github.com/hwchase17/langchain Kevés kéthetente egy Biznisz Boyz epizód? Iratkozz fel az Impulzus Hírlevélre, amivel a páratlan hetekre is adunk egy nagy adag inspirációt. Tudj meg többet: https://impulzushirlevel.hu ---------------------------------------------------------------------------------------------- A Biznisz Boyz stábja: Mester Tomi (Data36.com) Sándorfy Adrián (Brocasterz.com) Virág Attila (NullaEgy) Közreműködött a BROCASTERZ csapata: Vágó: Hevér Kitti Videó: Kuzma Péter Podcast manager: Máté Zsófi A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. ---------------------------------------------------------------------------------------------- Hasznos linkek: Zárt csoport: https://facebook.com/groups/bizniszboyzpodcast/ Insta: https://instagram.com/bizniszboyz/ Cikkek és kontakt: https://bizniszboyz.hu/ Podcast készítés: https://brocasterz.com/szolgaltatasaink Podcast stúdió bérlés Budapesten: https://brocasterz.com/studio-berles/ Ha szereted a Biznisz Boyz adásait, támogathatsz minket azzal, ha a Voiz hangoskönyv appon belül hallgatsz minket, mert itt a lejátszások után tiszteletdíjat kapunk. Ráadásul a BB kuponnal első hónapban 90%-os kedvezménnyel használhatod az appot, amiben számtalan hasznos üzleti és egyéb személyiségfejlesztő témájú könyvet hallgathatsz meg. Részletek: https://bizniszboyz.hu/voiz
Ha a horgászatról eddig azt hitted, hogy csak a parton való csendes ücsörgés, akkor mindenképpen hallgasd meg a mai adásunkat, amelyből megtudhatod, hogy a horgászat csak idehaza egy kb. 7,5 milliárd forintos piac, tehát baromi nagy üzlet is egyben. Ezen a piacon pedig van egy kiemelkedő szereplő a Fishinda, amelynek alapítóival Pásztor Viktorral és Kovács Attilával beszélgetünk a mai adásban. Ha érdekel a horgászat és a podcastek világa, akkor biztosan találkoztál már a Parti-Arcok adásaival is, azonban hozzájuk tartozik a Fishinda applikáció és marketplace, amely az elmúlt években hatalmas fejlődési utat járt be. Az egész Fishinda sztorit megismerheted a mai epizódból. Azonban a teljes bootstrap (azaz saját tőkéből épült) vállalkozás elérkezett ahhoz a ponthoz, hogy a még ütemesebb fejlődés érdekében tőkét vonjanak be. Ezt első körben nem kockázati tőkéből tennék, hanem a közösségi finanszírozás eszközéhez nyúltak. Szeretnék, ha a felhasználóik (egy része) tulajdonosként is részt venne a cég életében. Ha megtetszett az ügy és/vagy jó befektetési lehetőségnek látod, itt találsz meg minden infot a kampányról: https://app.tokeportal.com/projects/82 Kevés kéthetente egy Biznisz Boyz epizód? Iratkozz fel az Impulzus Hírlevélre, amivel a páratlan hetekre is adunk egy nagy adag inspirációt. Tudj meg többet: https://impulzushirlevel.hu ---------------------------------------------------------------------------------------------- A Biznisz Boyz stábja: Mester Tomi (Data36.com) Sándorfy Adrián (Brocasterz.com) Virág Attila (NullaEgy) Közreműködött a BROCASTERZ csapata: Vágó: Hevér Kitti Podcast manager: Máté Zsófi A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. ---------------------------------------------------------------------------------------------- Hasznos linkek: Zárt csoport: https://facebook.com/groups/bizniszboyzpodcast/ Insta: https://instagram.com/bizniszboyz/ Cikkek és kontakt: https://bizniszboyz.hu/ Podcast készítés: https://brocasterz.com/szolgaltatasaink Podcast stúdió bérlés Budapesten: https://brocasterz.com/studio-berles/ Ha szereted a Biznisz Boyz adásait, támogathatsz minket azzal, ha a Voiz hangoskönyv appon belül hallgatsz minket, mert itt a lejátszások után tiszteletdíjat kapunk. Ráadásul a BB kuponnal első hónapban 90%-os kedvezménnyel használhatod az appot, amiben számtalan hasznos üzleti és egyéb személyiségfejlesztő témájú könyvet hallgathatsz meg. Részletek: https://bizniszboyz.hu/voiz
A szinte már hagyománynak számító év végi pár napos elvonulásunk, most az apai teendők miatt elmaradt, de mindenképpen szerettük volna ezeknek a hangulatát visszahozni. Így az idei évet egy laza small talk-os, barátkozós, mastermind adással indítjuk. Tomi kérdésekkel is készült, de a kezdő kérdésben, hogy kinek hány vállalkozása lesz 2023-ban, elég jól elmerültünk, és bár nem spoilerezünk, de nagy meglepetésre számíthattok. De kiderül az is, hogy lesz-e új BB-s termék, kinél mi lesz az év szava üzletileg és hogy mire mondunk idén nemet? Tarts velünk és oszd meg a saját válaszaidat a zárt facebook csoportunkban. Kevés kéthetente egy Biznisz Boyz epizód? Iratkozz fel az Impulzus Hírlevélre, amivel a páratlan hetekre is adunk egy nagy adag inspirációt. Tudj meg többet: https://impulzushirlevel.hu ---------------------------------------------------------------------------------------------- A Biznisz Boyz stábja: Mester Tomi (Data36.com) Sándorfy Adrián (Brocasterz.com) Virág Attila (NullaEgy) Közreműködött a BROCASTERZ csapata: Vágó: Hevér Kitti Podcast manager: Máté Zsófi A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. ---------------------------------------------------------------------------------------------- Hasznos linkek: Zárt csoport: https://facebook.com/groups/bizniszboyzpodcast/ Insta: https://instagram.com/bizniszboyz/ Cikkek és kontakt: https://bizniszboyz.hu/ Podcast készítés: https://brocasterz.com/szolgaltatasaink Podcast stúdió bérlés Budapesten: https://brocasterz.com/studio-berles/ Ha szereted a Biznisz Boyz adásait, támogathatsz minket azzal, ha a Voiz hangoskönyv appon belül hallgatsz minket, mert itt a lejátszások után tiszteletdíjat kapunk. Ráadásul a BB kuponnal első hónapban 90%-os kedvezménnyel használhatod az appot, amiben számtalan hasznos üzleti és egyéb személyiségfejlesztő témájú könyvet hallgathatsz meg. Részletek: https://bizniszboyz.hu/voiz