POPULARITY
Mikor a tömegeket látta, megesett rajtuk a szíve, mert elgyötörtek voltak és levertek, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok [Ez 34,5]. Erre így szólt tanítványaihoz: ,,Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.'' Ezután magához hívta a tizenkét tanítványát. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt. A tizenkét apostol nevei pedig ezek: az első Simon, akit Péternek neveznek, és András, a testvére, Jakab, Zebedeus fia, és a testvére, János, Fülöp és Bertalan, Tamás és a vámos Máté, Jakab, Alfeus fia, Tádé, a kánaáni Simon, és az iskarióti Júdás, aki el is árulta őt. Ezt a tizenkettőt küldte Jézus, és megparancsolta nekik: ,,A pogányokhoz vezető útra ne térjetek le, és szamaritánus városba ne lépjetek be! Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: ,,Elközelgett a mennyek országa!'' Gyógyítsatok betegeket, támasszatok föl halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
#hirdetés Megjelent a Közös költség új adása, a műsor vendége ezúttal Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus, egyetemi docens volt. Pár nappal a Tisza párt fölényes választási győzelme után sok kérdés izgatja a közvéleményt a magyar gazdasággal kapcsolatban. Pitner Gábor műsorvezető először két volt meghatározó gazdasági vezetőről kérdezte a vendégét, az egyik a visszavonulását bejelentő Nagy Márton ex nemzetgazdasági miniszter, a másik Matolcsy György volt jegybankelnök, aki az MNB körüli botrányok ellenére tartalomgyártóként tűnt fel a YouTube-on. Ezután a NER gazdasági hagyatéka volt a téma, ezzel kapcsolatban két friss adat is rendelkezésre állt, egy lesúlytó költségvetési hiány, és egy egészen elfogadható inflációs jelentés. Még szintén idekapcsolódóan merült fel a kérdés, mit kezd majd a Tisza Párt a NER oligarchákhoz kötődő cégekkel. Ezek után Pogátsa Zoltán meglepő kijelentést tett az magyarországi euró bevezetéssel kapcsolatban. Váltsuk az ígéretes pénzügyi terveket együtt valóra! A műsor támogatója a Raiffeisen Bank.
A legmonumentálisabb, legszédületesebb és leg-NSFW-bb adásával zárul az idei Friss Hús filmfesztiválos podcastsorozatunk. Először, a zárógálára sietve, ledarálom, hogy szerintem kiknek kellene megkapniuk a díjakat, majd egy órával később konstatálom, mennyire lőttem mellé (nem nagyon).A Simon című film rendezőjével, Donáth Péter beszélgetünk többek között az önkielégítésről és Gaspar Noé drogozási szokásairól. Ezután Deák Dániel fesztiváligazgatóval vonjuk le az idei fesztivál tanulságait, végül pedig Újpesten kötök ki, hogy magamba szívjak valamennyit az egyik Friss Csillag, Major Irma bölcsességéből.00:00 - Bevezető08:17 - Donáth Péter (Simon)1:03:20 - Deák Dániel (fesztiváligazgató)1:19:59 - Major Irma (Friss Csillag, Utószezon)Készítette: Varga FerencZene: Hegyi OlivérJó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (@ferencv1976) vagy a Revoluton (@ferenc7drh) keresztül is. Nagyon köszönöm!
Ekkor odajárult hozzá az egyik írástudó, aki hallotta őket vitatkozni. Mivel látta, hogy jól megfelelt nekik, megkérdezte őt: ,,Melyik a legelső az összes parancs közül?'' Jézus így felelt neki: ,,Az összes parancs közül a legelső ez: ,,Halld, Izrael! A mi Urunk, Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!'' Ez az első parancsolat [MTörv 6,4-5]. A második hasonló ehhez: ,,Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!'' [Lev 19,18]. Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.'' Az írástudó ekkor azt mondta neki: ,,Jól van, Mester! Helyesen mondtad, hogy egy az Isten, és nincs más rajta kívül; és hogy őt szeretni teljes szívből és teljes értelemből és teljes lélekből és teljes erőből, a felebarátot pedig úgy szeretni, mint önmagunkat -- többet ér minden égő és egyéb áldozatnál.'' Amikor Jézus látta, hogy milyen okosan felelt, azt mondta neki: ,,Nem vagy messze az Isten országától.'' Ezután senki sem merte őt többé kérdezni.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Ezután példabeszédekben kezdett szólni hozzájuk: ,,Egy ember szőlőt ültetett, bekerítette sövénnyel, présgödröt ásott és őrtornyot épített [Iz 5,1-2]. Aztán kiadta azt bérlőknek, és idegen földre utazott. Amikor elérkezett az ideje, elküldött egy szolgát a bérlőkhöz, hogy hozzon tőlük a szőlő terméséből. Azok megragadták őt, megverték, és üres kézzel bocsátották el. Erre másik szolgát küldött hozzájuk; ennek még a fejét is betörték és gyalázattal illették. Majd ismét másikat küldött, de azt is megölték, azután még másokat is. Ezek közül némelyeket megvertek, a többieket pedig megölték. Volt neki egy igen kedves fia, utoljára azt küldte el hozzájuk. Azt gondolta ugyanis: ,,A fiamat tiszteletben fogják tartani.'' A bérlők azonban így szóltak egymáshoz: ,,Itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az örökség!'' Megragadták, megölték és kidobták a szőlőn kívülre. Mit fog ezután tenni a szőlő ura? Eljön, megöli a bérlőket, a szőlőt pedig másoknak adja. Vagy nem olvastátok az Írást: ,,A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett; az Úr tette azzá, és csodálatos ez a mi szemünkben''?'' [Zsolt 118,22-23] Ekkor el akarták őt fogni, de féltek a tömegtől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta ezt a példabeszédet. Otthagyták hát őt, és elmentek.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Ezután ismét Jeruzsálembe mentek. Amint a templomban járt, odajárultak hozzá a főpapok, az írástudók és a vének, és azt mondták neki: ,,Milyen hatalommal teszed mindezt? Ki adta neked a hatalmat, hogy mindezt megtedd?' Jézus így felelt nekik: ,,Én is kérdezek valamit tőletek. Feleljetek meg nekem, s akkor én is megmondom nektek, milyen hatalommal teszem mindezt. János keresztsége a mennyből volt vagy az emberektől? Feleljetek nekem!' Azok így tanakodtak egymás közt: ,,Ha azt mondjuk, a mennyből, azt fogja felelni: akkor miért nem hittetek neki? Ha pedig azt mondjuk, az emberektől, félnünk kell a néptől.' Mert mindnyájan azt tartották Jánosról, hogy valóban próféta volt. Azt felelték tehát Jézusnak: ,,Nem tudjuk.' Jézus erre azt mondta nekik: ,,Én sem mondom meg nektek, miféle hatalommal teszem mindezt.'Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
A 89. adás vendége Cseke Csilla fotográfus, fotóriporter, képszerkesztő, jelenleg a Magyar Nemzeti Táncegyüttes marketing- és kommunikációs vezetője..Csilla kommunikáció-, és médiatudomány szakon diplomázott, ám karrierét fotósként kezdte, méghozzá egészen fiatalon. Tinédzserként került a Magyar Távirati Irodához - ismertebb nevén MTI-hez - fotóriporterként, később pedig a Köztársaság című hetilapnál dolgozott. Mindkét helyen a legkiválóbb szakemberektől tanulta el a fotóriporteri szakma csínját-bínját. Később ösztöndíjjal Kelet-Európában, az USA-ban és a zürichi AP irodánál vett részt tanulmányúton, majd a Népszava fotóriportere lett. Reuters ösztöndíjjal a University of Missourin végzett egy szemesztert, illetve szakmai gyakorlat keretében a Reuters londoni és washingtoni ügynökségének is fotózott. Kislánya születését követően a Manager Magazin, majd a Nők Lapja Évszakok képszerkesztőjeként dolgozott, később aktív szerepet vállalt a Story Online elindításában. Ezután tért vissza első munkahelyére, az MTI-hez, ahol a fotószerkesztőség vezetőjeként, majd a Duna Médiaszolgáltató kiemelt szerkesztőjeként dolgozott 2022 végéig. Jelenleg a Magyar Nemzeti Táncegyüttes marketing- és kommunikációs menedzsere. Fotóival – többek között egyik legismertebb, női börtönökről készült anyagával - rendszeresen nyert sajtófotó pályázatokon, később pedig aktívan segítette munkatársait hasonló sikerek elérésében. .A mai adást a Nemzeti Táncegyüttesnél végzett munkájával kezdjük, majd rátérünk pályafutása elejére, és megnézzük, milyen kihívásokkal járt fiatal lányként egy férfiak által dominált szakmában elkezdeni dolgozni. Csilla mesél a küzdelmes útról, amelyen járva elismerést szerzett végül magának és bemutatja pályafutása fontosabb lépcsőit. Beszélgetünk az anyaságról, amely karrierét és személyes életét is nagyban meghatározta. A szakmai életút végére érve a női börtönökben végzett munkáját vesszük górcső alá, zárásként pedig a mai magyar fotós életről, terveiről és inspirációiról kérdezem. Jó szórakozást kívánok hozzá!--------FONTOS:A wopcast-et támogathatod Patreon-on és egyszerű utalással is..Patreon:https://www.patreon.com/wopcast.Az utalás ide érkezhet:Kocsány Kornél - CIB Bank10700495-62634067-51100005--------Cseke Csillahttps://csillacseke.com/https://www.instagram.com/csekecsilla/--------A Csilla által említett fotográfusok: .Brian Lanker és az „I Dream a World”https://npg.si.edu/exhibition/i-dream-world-brian-lanker.Szabó Barnabáshttps://www.fotomuveszek.hu/tagok/szabo-barnabas--------A wopcast, a wonderzofphotography és a wonderzofpainting:https://www.facebook.com/wopcastforlifehttps://www.facebook.com/wonderzofphotographyhttps://www.instagram.com/wopcast_hunhttps://www.instagram.com/wonderzofphotographyhttps://www.facebook.com/wonderzofpaintinghttps://www.instagram.com/wonderzofpaintingwww.youtube.com/@wopcast--------Ha bármi kérdésetek, kérésetek lenne, keressetek bátran awonderzofphotography@gmail.com emailcímen vagy közvetlenül bármelyikközösségi médiás felületen.--------Műsorvezető: © Kocsány Kornélhttps://linktr.ee/kornelkocsanyArculatfelelős: © Kocsány Ákoshttps://www.akossnaps.com/
A 88. adás vendége Gombai Gellért, egy különleges látásmóddal rendelkező fotográfus, az ISO 100 Collective tagja..Ráckevén nőtt fel, és egy meglehetősen kanyargós úton – melynek során belekóstolt a teológiába, a szállítmányozásba, a követelés-behajtásba, a szociális munkába és a lámpaszerelésbe is – végül eljutott a fotográfiáig, amely azóta is szenvedélye és hivatása egyben. Tanulmányait a Szellemkép Szabadiskolában és Sopronyi Gyula mesterképzésén végezte. Ma már kizárólag alkalmazott fotós munkákból él, melyekkel párhuzamosan saját művészi indíttatású fotográfiáit is készíti. Egyedi hangulatú képi világával lelki rokonságra lelt alkotótársaival, akikkel közösen létrehozták az ISO100 Collective-et. Fotóit számtalan kiállításon láthatta már a közönség - a debreceni MODEM-től az André Kertész múzeumon át a Műcsarnokig-, legutóbb pont a kollektíva első közös kiállításán..A mai adás elején beszélgetünk az ISO100 Collective csapatáról, a saját stílus megtalálásáról és a streetfotóról. Ezután rátérünk Ráckevére és a fotográfiáig vezető út fontosabb lépcsőire, s megismerjük Gellért mostani munkásságát. Végül pedig a jelenkor szellemével foglalkozunk, és azzal, hogy navigál Gellért családapaként ebben a kihívásoktól korántsem mentes időszakban. Jó szórakozást kívánok hozzá!--------FONTOS:A wopcast-et támogathatod Patreon-on és egyszerű utalással is..Patreon:https://www.patreon.com/wopcast.Az utalás ide érkezhet:Kocsány Kornél - CIB Bank10700495-62634067-51100005--------Gombai Gellérthttps://www.behance.net/gombaigf3d7https://www.instagram.com/gombaigellert/https://www.instagram.com/iso100collective/--------A Gellért által említett inspirációk:.Czigány Ákoshttps://akosczigany.com/https://www.instagram.com/akos.czigany/.Lucien Hervéhttps://en.wikipedia.org/wiki/Lucien_Herv%C3%A9http://www.lucienherve.com/LH.htmlhttps://www.michaelhoppengallery.com/artists/84-lucien-herve/--------A wopcast, a wonderzofphotography és a wonderzofpainting:https://www.facebook.com/wopcastforlifehttps://www.facebook.com/wonderzofphotographyhttps://www.instagram.com/wopcast_hunhttps://www.instagram.com/wonderzofphotographyhttps://www.facebook.com/wonderzofpaintinghttps://www.instagram.com/wonderzofpaintingwww.youtube.com/@wopcast--------Ha bármi kérdésetek, kérésetek lenne, keressetek bátran awonderzofphotography@gmail.com emailcímen vagy közvetlenül bármelyikközösségi médiás felületen.--------Műsorvezető: © Kocsány Kornélhttps://linktr.ee/kornelkocsanyArculatfelelős: © Kocsány Ákoshttps://www.akossnaps.com/
Mindemellett elmélkedtünk egyet arról is, valóban elkezdődött-e az úgynevezett AI-lufi kipukkanása, vagy szimplán csak tisztulásnak indult a telített AI-piac. Legutóbbi adásunkat ezúttal is hallgatóink leveleivel színesítettük. Beszéltünk az MVGYOSZ Könyvtára applikáció mentén felmerült kérdésekről és véleményekről, illetve AI képfelismerős praktikákról is, amelyek szintén hallgatói levelek útján jutottak el hozzánk. Ezután azon töprengtünk, van-e hosszabb távon is fontos üzenete az AI-piacon annak, hogy nemrég az OpenAI bejelentette, hogy a dollármilliárdokból fejlesztett, Sora nevezetű videógenerátora ebben a hónapban jelen formájában megszűnik működni. Ezután elővettük személyi számítógépünket, és megmutattuk, jelent-e bármilyen változást, hogy a jövő héten bezárja kapuit a messenger.com felület, amely idáig otthont adott azon PC-felhasználóknak, akik a Meta cég Messenger szolgáltatását számítógépen használják. A Meta egyelőre nem engedi el ezen felhasználók kezét, egyszerűen annyi történik, hogy a messenger.com felület a Facebook egy másik részlegére költözik, és ezt követően a facebook.com/messages link alatt lesz elérhető. Adásunkból kiderült, mire kell figyelni az új felület használatának megkezdésekor, és áttekintettük a webes chatalkalmazás kezelőfelületét is.
VÁLASSZ! Gyémánt vita, eltűnt KitKat és New York valóság Mitől érzed magad furán, ha meglátsz egy rendőrt New York utcáin? És mitől szakít valaki egy eljegyzés után, amikor kiderül az igazság a gyémánt mögött? Ebben az epizódban ismét leülünk beszélgetni Patkós Attilával, és ahogy mindig, most sem egy előre megírt forgatókönyv mentén haladunk, hanem az életből merítünk témákat. Pont úgy, ahogy az utcán történnek velünk a dolgok. Az adás elején egy teljesen hétköznapi, mégis furcsa élményből indulunk ki: milyen érzés, amikor egy rendőrautó megáll a közeledben. Generációs különbségek, beidegződések, és az a bizonyos „gyomorszorító érzés", ami sokunknak ismerős lehet, akár Magyarországon, akár Amerikában élünk. Innen átkanyarodunk New York mindennapjaira. Beszélünk arról, hogy mi számít elfogadottnak és mi nem. Például hogyan lehet, hogy a cigaretta szinte tiltott, miközben más dolgok teljesen legálisak? Ezek azok az apró, mégis nagyon beszédes különbségek, amik megmutatják, milyen az élet valójában a Nagy Almában. Aztán jön egy egészen más szint. Egy történet, ami elsőre csak viccesnek tűnik, de valójában nagyon komoly kérdéseket vet fel. Egy nő felbontotta a jegyességét, mert kiderült, hogy a gyémántgyűrű nem természetes, hanem laborban készült. Az egyik 80 ezer dollár, a másik 1500. Külsőre ugyanaz. De akkor mégis mi számít? Ez a téma elvisz minket egy mélyebb beszélgetésbe. Férfi és női gondolkodás, értékek, elvárások, státusz, és az a kérdés, amit sokan nem mernek kimondani: valóban a gesztus számít, vagy inkább az ára? Ezután jön az egyik legérdekesebb sztori: 12 tonna KitKat csokoládé eltűnik Európában egy kamionról. Véletlen lopás vagy zseniális marketingfogás? És ami még durvább, hogy más nagy cégek is ráugrottak a történetre, és együtt kezdtek el játszani a sztorival. Beszélünk arról is, hogy mennyire tudatosak a márkák ma, hogyan működik a figyelem megszerzése, és hogy mi, fogyasztók mennyire vagyunk részesei ennek a játéknak. Természetesen szóba kerül a magyar választás is, de a saját stílusunkban. Nem politikai vita, hanem inkább egy személyes gondolat arról, mit jelent külföldről szavazni, és mit jelent az, hogy fizikailag nem vagyunk otthon, mégis kapcsolódunk. És persze nem marad el a klasszikus MÓKA hangulat sem. Munka Amerikában, hétvégi meló, életspirál, fogorvosi horror sztorik, és a gyerekkori édességek, amik miatt ma fizetjük az árát. Igen, szó szerint is. Ez az epizód egyszerre vicces, gondolatébresztő és nagyon őszinte. Pont olyan, mint egy jó beszélgetés két barát között New Yorkban. Ha még nem tetted meg, iratkozz fel a csatornára, mert a nézők több mint fele még mindig nincs feliratkozva, pedig ezzel segíted, hogy másokhoz is eljusson a tartalom. Írd meg kommentben: Te visszaadnád a gyűrűt emiatt? És szerinted a KitKat sztori inkább lopás vagy marketing? Támogasd a MÓKA Podcastet: Bercode.com/mokapodcast Iratkozz fel a MÓKA Podcast csatornára, hogy ne maradj le a következő epizódokról sem, ahol újabb magyar történeteket hallhatsz az Egyesült Államokból. https://bit.ly/MOKAPodcatsSign Kövess minket Facebookon: @mokapodcast Instagramon: @mokapodcastusa Web: mokapodcast.com Spotify (https://bit.ly/mokapodcast) Apple Podcast (https://bit.ly/moka2021) [Google Podcast](https://bit.ly/MokaGoogle) [Deezer](https://bit.ly/MokaDeezer) [LibSyn](https://bit.ly/MokaLibsyn) [Facebook](https://bit.ly/MokaFB)
Kipróbálhattuk a hamarosan megjelenő BlindShelles mobilalkalmazás szinte teljesen kész verzióját. Április első péntekére is kínált esti programot a Gépház azok számára, akik szívesen töltik az idejüket új digitális szolgáltatások megismerésével, annál is inkább, mert a bemutatásra került újdonság nem is annyira informatikai, mint inkább kulturális vagy szórakoztató jellegű. Várhatóan a következő hetekben debütál ugyanis BlindShell Classic 2 és 3 készülékeken az MVGYOSZ Könyvtára alkalmazás, annak előzetesét pedig műsorunkban prezentálta az MVGYOSZ munkatársa és régi kedves vendégünk, Gombos Ferenc. Hallgatóink leveleinek megtárgyalása után tehát Feri érkezett a stúdióba, aki egy BlindShell készüléken mutatta meg a nagyérdeműnek, miként fog működni az új könyvtár app. A szoftver kezelőfelületének áttekintése közben rápróbáltunk a könyvespolc funkcióra, megtudtuk, hogyan tudunk különböző műveket keresni és ehhez milyen szűrési feltételeket alkalmazhatunk, és azt is kiderítettük, miként nyílik lehetőség szöveges formátumú könyvek elolvasására a BlindShell telefonokon. Ezutóbbi úgy válik lehetségessé, hogy a közös fejlesztői munkának köszönhetően a készülékeken együtt fog működni az MVGYOSZ Könyvtára alkalmazás a BS részét képező könyvolvasó szoftverrel. Így lényegében a könyvtárból letöltött könyvek azonnal, mindenféle beállítás nélkül megjelennek a Könyvolvasóban is. Adásunkból mindenki megismerheti, pontosan hogyan fog működni BlindShellen a könyvkeresgélés, a könyvek letöltése és a könyvolvasás.
Miután Jézus ezeket elmondta, kiment tanítványaival a Kedron patakon túlra, ahol volt egy kert; oda ment be ő és a tanítványai. Ismerte azt a helyet Júdás is, aki elárulta őt, mert Jézus gyakran járt oda tanítványaival. Júdás tehát, miután magához vett egy csapatot, s a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, odament lámpásokkal, fáklyákkal és fegyverekkel. Jézus pedig, aki tudott mindent, ami várt rá, eléjük ment, és megkérdezte tőlük: ,,Kit kerestek?'' Azt felelték neki: ,,A Názáreti Jézust.'' Ő azt mondta nekik: ,,Én vagyok.'' Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. Amikor azt mondta nekik: ,,Én vagyok'', meghátráltak és a földre estek. Erre ismét megkérdezte őket: ,,Kit kerestek?'' Azok pedig azt mondták: ,,A Názáreti Jézust.'' Jézus megismételte: ,,Mondtam nektek: Én vagyok! Ha tehát engem kerestek, hagyjátok ezeket elmenni!'' Be kellett teljesednie az igének, amelyet mondott: ,,Akiket nekem adtál, azok közül senkit sem vesztettem el.'' Mivel Simon Péternek volt egy kardja, kirántotta azt, lesújtott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. A szolga neve Malkusz volt. Jézus erre azt mondta Péternek: ,,Tedd a hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki a poharat, amelyet az Atya nekem adott?'' Ekkor a csapat, a parancsnok és a zsidók poroszlói elfogták Jézust, és megkötözték őt. Először Annáshoz vitték, ő ugyanis apósa volt Kaifásnak, aki főpap volt abban az esztendőben. Kaifás volt az, aki azt a tanácsot adta a zsidóknak: ,,Jobb, ha egy ember hal meg a népért''. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, és bement Jézussal a főpap udvarába, Péter pedig az ajtón kívül állt. Kiment tehát az a másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, szólt az ajtónálló szolgálónak, és bevezette Pétert. Akkor az ajtónálló szolgáló azt mondta Péternek: ,,Nem vagy te is ennek az embernek a tanítványai közül való?'' Ő azt felelte: ,,Nem vagyok!'' Ott álltak a szolgák és poroszlók, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt velük, és melegedett. A főpap eközben tanítványairól és tanításáról kérdezte Jézust. Jézus azt felelte neki: ,,Én nyíltan beszéltem a világnak, mindig a zsinagógában tanítottam és a templomban, ahova a zsidók mindnyájan összegyűlnek, és titokban semmit sem mondtam. Miért kérdezel engem? Kérdezd azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik. Íme, ők tudják, mit mondtam.'' Amikor ezeket mondta, az ott álló poroszlók egyike arculütötte Jézust, és így szólt: ,,Így felelsz a főpapnak?'' Jézus azt felelte neki: ,,Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha pedig jól, miért ütsz engem?'' Akkor Annás elküldte őt megkötözve Kaifás főpaphoz. Simon Péter pedig ott állt és melegedett. Valaki azt mondta neki: ,,Ugye te is az ő tanítványai közül való vagy?'' Ő azonban letagadta: ,,Nem vagyok!'' A főpap egyik szolgája, rokona annak, akinek Péter levágta a fülét, így szólt: ,,Nem téged láttalak vele a kertben?'' Péter pedig ismét tagadta, és nyomban megszólalt a kakas. Jézust Kaifástól a helytartóságra vezették. Kora reggel volt. Ők nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és megehessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus ment ki hozzájuk, és megkérdezte: ,,Miféle vádat hoztok fel ez ellen az ember ellen?'' Azt felelték neki: ,,Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe.'' Erre Pilátus azt mondta nekik: ,,Vegyétek át ti őt, és ítéljétek el a törvényetek szerint.'' A zsidók azt felelték neki: ,,Nekünk senkit sem szabad megölnünk.'' Ez azért történt, hogy beteljesedjék Jézus szava, amelyet mondott, jelezve, hogy milyen halállal fog meghalni. Ismét bement tehát Pilátus a helytartóságra, hivatta Jézust, és megkérdezte őt: ,,Te vagy-e a zsidók királya?'' Jézus azt felelte: ,,Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?'' Pilátus ezt válaszolta: ,,Hát zsidó vagyok én? Saját nemzeted és a főpapok adtak téged a kezembe. Mit tettél?'' Jézus azt felelte: ,,Az én országom nem ebből a világból való. Ha az én országom ebből a világból volna, szolgáim harcra kelnének, hogy a zsidók kezébe ne kerüljek. De az én országom nem innen való.'' Pilátus erre megkérdezte: ,,Tehát király vagy te?'' Jézus azt felelte: ,,Te mondod, hogy király vagyok. Arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat a szavamra.'' Pilátus erre így szólt: ,,Mi az igazság?'' Majd e szavak után ismét kiment a zsidókhoz, és azt mondta nekik: ,,Én semmi vétket sem találok őbenne. Szokás pedig nálatok, hogy húsvétkor szabadon bocsássak nektek valakit. Akarjátok-e, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?'' Erre ismét így kiáltoztak: ,,Ne ezt, hanem Barabást!'' Barabás pedig rabló volt. Akkor Pilátus elfogatta Jézust és megostoroztatta. A katonák pedig koronát fontak tövisből, a fejére tették, és bíborszínű köpenyt adtak rá. Aztán eléje járultak, és azt mondogatták: ,,Üdvözlégy, zsidók királya!'' És arculverték őt. Pilátus újra kiment, és azt mondta nekik: ,,Íme, kihozom őt nektek, hogy megtudjátok, hogy semmi vétket sem találok benne.'' Akkor kijött Jézus, töviskoronával, bíborköpenyben. Ő pedig azt mondta nekik: ,,Íme, az ember!'' Amikor a főpapok és poroszlók meglátták, kiáltozni kezdtek: ,,Feszítsd meg, feszítsd meg!,, Pilátus így szólt: ,,Vegyétek át ti őt, és feszítsétek keresztre, mert én nem találok vétket benne.'' De a zsidók így szóltak: ,,Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát!'' Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, még jobban megijedt. Újra bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézustól: ,,Honnan való vagy te?'' Jézus azonban nem adott neki feleletet. Ezért Pilátus azt mondta neki: ,,Nekem nem válaszolsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, és arra, hogy megfeszítselek?'' Jézus azt felelte: ,,Semmi hatalmad sem volna felettem, ha onnan felülről nem adatott volna neked. Ezért annak, aki engem kezedbe adott, nagyobb a bűne.'' Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy elbocsássa őt. De a zsidók így kiáltoztak: ,,Ha ezt elbocsátod, nem vagy a császár barátja! Mindaz, aki királlyá teszi magát, ellenszegül a császárnak.'' Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet kövezett udvarnak neveznek, héberül meg Gabbatának. A húsvét készületnapja volt akkor, körülbelül hat óra. Így szólt a zsidókhoz: ,,Íme, a ti királyotok!'' De azok így kiáltoztak: ,,El vele, el vele, feszítsd meg őt!'' Pilátus megkérdezte tőlük: ,,A királyotokat feszítsem meg?'' A főpapok azt felelték: ,,Nincs királyunk, csak császárunk!'' Akkor aztán kezükbe adta őt, hogy feszítsék meg. Azok átvették Jézust. Ő pedig keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahelyre, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott keresztre feszítették őt, és vele másik kettőt kétfelől, Jézust pedig középen. Pilátus egy feliratot is készíttetett, és a kereszt fölé helyeztette. Ez volt ráírva: ,,A Názáreti Jézus, a zsidók királya.'' Ezt a feliratot tehát sokan olvasták a zsidók közül, mert közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. Héberül, görögül és latinul volt írva. A zsidók főpapjai ezért arra kérték Pilátust: ,,Ne azt írd: A zsidók királya, hanem: Ez azt mondta: ,,A zsidók királya vagyok''!'' Pilátus azt felelte: ,,Amit írtam, azt megírtam!'' A katonák pedig, miután megfeszítették Jézust, fogták a ruháit, elosztották négy felé, minden katonának egy részt, azután fogták a köntöst is. A köntös varratlan volt, felülről egy darabban szőve. Ezért azt mondták egymásnak: ,,Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, kié legyen!'' Ez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás, amely így szól: ,,Elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek'' [Zsolt 22,19]. A katonák tehát ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: ,,Asszony, íme, a te fiad!'' Azután azt mondta a tanítványnak: ,,Íme, a te anyád!'' És attól az órától magához vette őt a tanítvány. Ezután Jézus, aki tudta, hogy már minden bevégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: ,,Szomjazom!'' Volt ott egy ecettel teli edény. Ezért ecettel telt szivacsot tűztek egy izsópra, és a szájához nyújtották. Amikor Jézus az ecetet megízlelte, azt mondta: ,,Beteljesedett!'' És fejét lehajtva kilehelte lelkét. A zsidók pedig, mivel készületnap volt, kérték Pilátust, hogy törjék meg lábszárcsontjaikat, és vegyék le őket, hogy a testek ne maradjanak ott a kereszten szombatra, mert az a szombat nagy nap volt. Odamentek tehát a katonák, és eltörték a lábszárát először az egyik vele együtt keresztrefeszítettnek, aztán a másiknak. Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy ő már meghalt, nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki ezt látta, tanúságot tett róla, és igaz az ő tanúsága. Ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert ezek azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: ,,Csontját ne törjék össze'' [Kiv 12,46; Zsolt 34,21]. Egy másik Írás pedig azt mondja: ,,Látni fogják azt, akit keresztülszúrtak'' [Zak 12,10]. Ezek után pedig az arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, de a zsidóktól való félelmében csak titokban, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Elment tehát és levette a testet. Eljött Nikodémus is, aki először éjszaka ment hozzá, s mirha- és áloé-keveréket hozott, körülbelül száz fontot. Fogták tehát Jézus testét, és a fűszerekkel együtt gyolcsruhákba göngyölték, ahogy a zsidóknál temetni szokás. Azon a helyen, ahol felfeszítették őt, volt egy kert, és a kertben egy új sírbolt, amelyben még senki sem feküdt. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületnapja miatt oda helyezték Jézust.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Erre a zsidók ismét köveket ragadtak, hogy megkövezzék. Jézus azt mondta nekik: ,,Sok jótettet mutattam nektek az Atyától, azok közül melyik tettért köveztek meg?'' A zsidók azt felelték: ,,Jótettért nem kövezünk meg téged, hanem a káromlásért, mivel ember létedre Istenné teszed magadat.'' Jézus azt felelte nekik: ''Vajon a ti törvényetekben nincs megírva: ,,Én azt mondtam: Ti istenek vagytok?'' [Zsolt 82,6] Ha azokat mondta isteneknek, akikhez az Isten igéje szólt -- márpedig az Írás érvényét nem veszti --, miképp mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világra küldött: ,,Káromkodsz!'', mivel azt mondtam: Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem, de ha cselekszem, akkor, ha nekem nem is hisztek, higgyetek a tetteknek, hogy megtudjátok és belássátok, hogy az Atya énbennem van, és én az Atyában.'' Erre ismét el akarták őt fogni, de kisiklott a kezük közül. Ezután ismét eltávozott a Jordánon túlra, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott maradt. Sokan jöttek hozzá, és azt mondták: ,,János ugyan semmi csodajelet sem cselekedett, de mindaz, amit János róla mondott, igaz volt. És ott sokan hittek benne.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Kedden robbant be a hazai nyilvánosságba a Direkt36 oknyomozó cikke, ami azt mutatja be, hogy jól szervezett - feltehetően titkosszolgálati - akció zajlott a Tisza Párt informatikai rendszerének bedöntésére majd amikor a Tisza párthoz kötődő emberek le akarták buktatni a párt elleni akciót, titkosszolgálati nyomásra rendőrségi eljárás indult ellenük, több jel szerint mondvacsinált indokkal.Ma napközben aztán a Direkt36 közzétett egy videós interjút egy rendőrnyomozóval, aki a Nemzeti Nyomozó Iroda azon osztályon dolgozott, amely érintett volt a Tisza informatikusai elleni nyomozásban. Szabó Bence arcát és nevét vállalva részletesen elmondta az interjúban, hogyan próbált meg többször is beavatkozni a nyomozásba az Alkotmányvédelmi Hivatal, és kifejtette azt is, miért jutott arra a következtetésre, hogy: egy kézi irányítás alatt álló, speciális titkosszolgálati egység dolgozhatott a Tisza Párt bedöntésén.A keddi cikk után Szabó Bencénél kutatást tartottak a rendőrök az NNI-nél lévő munkaállomásán és később a lakásában is, ennek során adathordozókat foglaltak le. Ezután a Központi Nyomozó Főügyészségen gyanúsítottként hallgatták ki hivatali visszaélés gyanújával, Szabó azonban nem tett vallomást. A műsorban az ügyvédje, Laczó Adrienn a vendégünk.Támogasd te is a Partizánt adód 1%-ával!Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványAdószám: 19286031-2-42https://szja.partizan.hu/Legyél rendszeres támogató! https://cause.lundadonate.org/partizan/adomany—Választási barométer:https://valasztas.partizan.hu/—Csatlakozz a Partizán közösségéhez, értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról!https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatban—Legyél önkéntes!Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihez—Iratkozz fel tematikus hírleveleinkre!Kovalcsik Tamás: Adatpont / Partizán Szerkesztőségi Hírlevélhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-partizan-szerkesztoinek-hirlevelereHeti Feledyhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyVétóhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-veto-hirlevelere—Írj nekünk!Ha van egy sztorid, tipped vagy ötleted:szerkesztoseg@partizan.huBizalmas információ esetén:partizanbudapest@protonmail.com(Ahhoz, hogy titkosított módon tudj írni, regisztrálj te is egy protonmail-es címet.)Támogatások, események, webshop, egyéb ügyek:info@partizan.hu
A kiegészítők akár kombinálva is használhatók, segítségükkel pedig egyszerűbbé válik a YouTube platform kezelése, vagy épp az arról történő letöltés. A március 20-án sugárzott Gépház adásban hallgatói leveleink átnyálazása után egy tartalmas, de a megszokottaktól eltérően komolyabb hangvételű, kevésbé laza beszélgetést folytattunk. Ennek legfőbb témái az online digitális élet biztonságossága, illetve az azt fenyegető tényezők voltak, az online csalásokon át egészen a friss geopolitikai eseményekig. Azt boncolgattuk, hogy a végfelhasználók ma már lényegében természetesnek és elengedhetetlennek tartják, hogy az AI és felhőalapú szolgáltatások megszakítás nélkül elérhetőek legyenek, és arról beszéltünk, ez milyen kockázatokat jelent az infrastruktúra sérülékenységének fényében. Ezután beröffentettük személyi számítógépünket és az NVDA képernyőolvasót, amelyre ezúttal két bővítményt telepítettünk. Egyik a YouTube Plus, míg a másik a YouTube Downloader névre hallgat. A két bővítményt kombinálva lényegében anélkül kereshetünk videókat, csatornákat és lejátszási listákat a YouTube-on, hogy annak weboldalát fel sem kell keresnünk. A további szolgáltatások közé tartozik a videók egészének vagy részének letöltése, a letöltés korlátozódhat kizárólag a hangsávra. Mindemellett a live Chat, vagy az egyes videókhoz írt kommentek átböngészése is lehetséges ezen kiegészítőkkel.
Bár a Microsoft Outlook hallatán valószínűleg nem az átláthatóság és az akadálymentesség azok a kifejezések, amelyek a legtöbb felhasználónak először eszébe jutnak, a mobilos fronton egészen más a helyzet. Mind iOS, mind Android rendszeren jó társ lehet az Outlook a levelezésben. Legutóbbi adásunk szinte teljes műsoridejében a Microsoft cég Outlook levelezőjével foglalkoztunk, kizárólag mobil operációs rendszeren. Az Outlook a Microsoft cég egy több évtizedes brandje, Windows rendszeren jelent meg először, és számos változata látott már napvilágot, a szép emlékű Outlook Expresstől az Office csomagba integrált Outlookon át egészen a mobilos változatig. Adásunkban utóbbit néztük meg tüzetesebben, nem is véletlenül. Néhány beállítás megtétele után ugyanis a levelek olvasása, írása, szortírozása, egyszóval az egész e-mailezés meglehetősen kényelmessé varázsolható ezzel az ingyenes szoftverrel. Adásunkban bemutattuk a mobilos Outlook felületét, kezdve az e-mailfiók hozzáadásával, majd a megfelelő beállítások elvégzésével. Ezután e-maileket böngésztünk, kipróbáltuk a gyorsműveleteket, a párját ritkítóan kényelmes kijelölési módot, de persze olvastunk és írtunk is levelet az alkalmazásban.
Beszélgetés az alkotmányellenes klímatörvénytől a zöldpártok jövőjéig, a budai választási esélyekről, az orbáni zsákutcás putyini energiagyarmati politikáig számos kérdésről.Tordai Bence klímavészhelyzet kinyilvánításáról szólótörvényjavaslatát alakította át (üresített ki) a Fidesz klímatörvénnyé, amit az Alkotmánybíróság alaptörvény ellenesnek nyilvánított, így az idén júniusig 30-ig be kellnyújtaniuk a módosításokat. Eddig 180 körüli civil szervezet véleményezte az alternatív klímatörvény javaslatot, mely most társadalmi egyeztetésen van. Hol áll ez most? Különböző látványos parlamenti akciói miatt eddig közel 11millió forintos büntetést szabott ki rá Kövér László házelnök. Tordai Bence nyolc éve parlamenti képviselő, akivel az országházi elsősorban zöld munka eredményeiről és kudarcairól is beszélgetett Sarkadi Péter szerkesztő.„Mi nem a hatalmat akarjuk megragadni, hanem az emberekképzeletét”, tartja a klasszikus zöld mondás.Tordai saját bevallása szerint a környezeti ügyek markánsálláspontja mellett, elosztási kérdésekben egy igazságossági elvű baloldali, emberi jogi kérdésekben progresszív liberális álláspontot képvisel. Merre tovább hazai és európai zöldpolitika? Miért lépett ki 2 éve a Párberszéd-Zöldek pártból? Milyen zöld párt, vagy formáció kellene az eddigi zöld pártok eltűnése után/helyett?2019-ben az Európai Parlamentben megerősödtek a zöldek.Ezután a jobboldal és a patrióták igyekeznek mindent megtenni a Green Deal meggyengítéséért, ennek ellenére az Egyesült Királyságban, és egy német tartományban is nemrég jelentősen előretörtek a zöldek. Mennyire lehetünk bizakodóak?Budapest 4 sz. választókerületben ismét elindul az április12-i országgyűlési választáson. Miért optimista? Milyen esélyei vannak, egyáltalán milyenek Buda ezen részén a politikai erőviszonyok? Mennyire lehet majd zöld Magyarország?Orbán putyini energiagyarmati politikájának rákfenéje, a rezsicsökkentés és a gazdaság lebénítása. Energiaszegénység: hazánkban egy év alatt halnak meg kihülésben annyian, mint Ausztriában. A viziközmű hálózat tudatos orbáni lerohasztása, azigazságtalan közteherviselés/adózás.Miért csak Bojár Gábor milliárdos fizetne több adót? Magyarország történelmének legnagyobb beruházása (jelenleg csak közpénz égetése) Paks2, csekély a közérdeklődés. Mi lesz ebből?A kétszínű Európai Uniós atomálláspont, a Trump-Orbán kamu megállapodások, és a nem létező álom mini atomerőművek.Az atomenergia gúzsba köti a megújuló energiás fejlesztéseket, torz az Orbán rezsim energiapolitikája. Kiszámíthatatlan árszabályozás és támogatási pályázati rendszer.Mit várhatunk a Tisza-kormánytól?Rövid életrajz a wikipédiáról. Tordai Bence 1981-ben született Budapesten.közgazdász-szociológus, politikus, egyetemi oktató. A Corvinuson közgazdászként végzett 2005-ben, hét évig volt a Társadalomelméleti Kollégium tagja, szociológia PhD-hallgató. Dolgozott civil szervezetek munkatársaként, társadalomstatisztikusként a KSH-ban, gazdaságpolitikai tanácsadóként az LMP frakciója mellett és a zöld nyári egyetem szervezőjeként. 2008 és 2015 között a Budapesti Kommunikációs Főiskola adjunktusaként oktatott szociológiai, gazdasági, módszertani és politikai tárgyakat. A tömegkultúra politikájáról szóló kutatásával OTDK-t nyert.2015–2018 között a Párbeszéd – A Zöldek Pártja pártszóvivője és kommunikációs igazgatója, 2018-tól a párt országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettese. 2022-től a budapesti 4. sz. országgyűlési egyéni választókerület ellenzéki képviselője és az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának tagja. 2022. július és 2024. június között a Párbeszéd– A Zöldek Pártja társelnöke. 2024. június 9-én kilépett a pártból, azóta független képviselőként dolgozik. Alapítója a Budai Zöld aktivistacsoportnak.
Ekkor odajárult hozzá az egyik írástudó, aki hallotta őket vitatkozni. Mivel látta, hogy jól megfelelt nekik, megkérdezte őt: ,,Melyik a legelső az összes parancs közül?'' Jézus így felelt neki: ,,Az összes parancs közül a legelső ez: ,,Halld, Izrael! A mi Urunk, Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!'' Ez az első parancsolat [MTörv 6,4-5]. A második hasonló ehhez: ,,Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!'' [Lev 19,18]. Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.'' Az írástudó ekkor azt mondta neki: ,,Jól van, Mester! Helyesen mondtad, hogy egy az Isten, és nincs más rajta kívül; és hogy őt szeretni teljes szívből és teljes értelemből és teljes lélekből és teljes erőből, a felebarátot pedig úgy szeretni, mint önmagunkat -- többet ér minden égő és egyéb áldozatnál.'' Amikor Jézus látta, hogy milyen okosan felelt, azt mondta neki: ,,Nem vagy messze az Isten országától.'' Ezután senki sem merte őt többé kérdezni.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Amikor az Emberfia eljön dicsőségében, és vele együtt az angyalok mindnyájan [MTörv 33,2], akkor leül majd dicsőséges trónjára. Összegyűjtenek eléje minden nemzetet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat a jobbjára állítja, a kecskéket pedig a baljára. Akkor a király így szól a jobbja felől állóknak: ,,Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta. Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és felöltöztettetek, beteg voltam és meglátogattatok, fogságban voltam és eljöttetek hozzám.'' Akkor az igazak megkérdezik majd tőle: ,,Uram, mikor láttunk téged éhezni, és tápláltunk téged, vagy szomjazni és inni adtunk neked? Mikor láttunk mint idegent, és befogadtunk, vagy mezítelenül, és felöltöztettünk téged? Mikor láttunk téged betegen vagy fogságban, és meglátogattunk téged?'' A király így válaszol majd nekik: ,,Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.'' Ezután a balján levőknek ezt fogja mondani: ,,Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készült. Mert éheztem és nem adtatok enni, szomjaztam és nem adtatok inni, idegen voltam és nem fogadtatok be, mezítelen voltam és nem öltöztettetek föl, beteg voltam és fogságban, és nem látogattatok meg engem.'' Erre azok is megkérdezik: ''Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, mint idegent vagy mezítelenül, betegen vagy a fogságban, és nem szolgáltunk neked?'' Akkor ő így felel majd nekik: ,,Bizony, mondom nektek: amikor nem tettétek meg ezt egynek e legkisebbek közül, nekem nem tettétek meg.'' És elmennek majd, ezek az örök gyötrelemre, az igazak pedig az örök életre.''Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Aki meghallgatja múlt pénteki adásunkat, megismerkedhet az MVGYOSZ könyvtára mobilalkalmazás új szolgáltatásaival, de azt is megtudhatja, mihez kezdhet a webes Facebook Messenger áprilisi lekapcsolását követően, ha továbbra is használni szeretné azt. Műsorunk kezdő akkordjaként néhány hallgatói levéllel érkeztünk, így beszéltünk Windows 11 alatt jelentkező NVDA anomáliáról, hátizsákban hordható akkutöltő készülékről, de arról is, hogy a jelek szerint az Apple cég nemsokára bemutat egy olyan MacBook-ot, amely a jelenlegi kínálat fényében szignifikánsan olcsóbban lesz kapható. Ezután arról a frissen érkező, némileg lelombozó hírről csámcsogtunk, miszerint a Meta a Windows-os Messenger alkalmazás tavalyi száműzése után idén áprilisban a webes Messenger szolgáltatást is kinyírja. Adásunkból kiderült, milyen módon tudunk április után is számítógépen chatelni Messengeres ismerőseinkkel. Mindezek után jött a műsor fő attrakciója, a megújult MVGYOSZ Könyvtára mobilalkalmazás. Az app mind iOS, mind Android alatt frissült egy nagyot, melynek hozományaként megújult – és alaposan kibővült – a könyvkereső funkció, de az újonnan felkerült könyveket is egy új szisztéma szerint látjuk. Mindemellett a könyvespolc is változott, és olyan újdonságok is bekerültek, mint a sötét mód lehetősége. Adásunkban iOS és Android alatt is kipróbáltuk a friss appot, és megmutattuk annak újdonságait!
Ezután ismét eltávozott Tírusz vidékéről. Szidonon át a Galileai tengerhez ment, a Tízváros határába. Ott odavittek hozzá egy siketnémát, és kérték őt, hogy tegye rá a kezét. Félrevitte őt külön a tömegtől, a füleibe dugta ujjait, köpött, megérintette a nyelvét, majd föltekintve az égre, fohászkodott, és azt mondta neki: ,,Effeta!'', azaz ,,Nyílj meg!'' Erre azonnal megnyíltak a fülei, megoldódott nyelvének köteléke, és rendesen beszélt. Ekkor megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta nekik, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak és mondták: ,,Mindent jól cselekedett; a süketeknek visszaadta hallásukat, és szóra bírta a némákat!''Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Ezután továbbment onnan, és Tírusz és Szidon vidékére ment. Betért egy házba, de nem akarta, hogy valaki is megtudja; mégsem maradhatott titokban. Mindjárt hírét vette egy asszony is, akinek a lányában tisztátalan lélek volt; odajött és a lábaihoz borult. Az asszony pogány volt, szír-föníciai nemzetiségű, s kérte őt, hogy űzze ki lányából az ördögöt. Ő azt mondta neki: ,,Hadd lakjanak jól először a gyermekek; mert nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és a kutyák elé dobni.'' De az csak kérlelte: ,,Ez igaz, Uram! Csakhogy a kiskutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból!'' Erre ő azt felelte neki: ,,Mivel ezt mondtad, menj, kiment az ördög lányodból.'' Amikor hazaért, a kislányt az ágyon fekve találta, és az ördög már kiment belőle.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Ezután ismét magához hívta a tömeget, és azt mondta nekik: ,,Hallgassatok rám mindnyájan és értsétek meg: Semmi, ami kívülről megy be az emberbe, nem teheti őt tisztátalanná, hanem ami az emberből kijön, az szennyezi be az embert. Akinek füle van a hallásra, hallja meg.'' Amikor bement a házba a tömeg elől, megkérdezték őt tanítványai a példabeszéd értelméről. Így válaszolt nekik: ,,Hát ti is ilyen értetlenek vagytok? Nem látjátok be, hogy mindaz, ami kívülről megy be az emberbe, nem szennyezheti be őt, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, aztán pedig a félreeső helyre kerül?'' Ezzel megtisztított minden ételt. ,,Hanem, amint mondtam, ami az emberből kijön, az szennyezi be az embert. Mert belülről, az emberek szívéből erednek a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések, kapzsiság, gonoszság és csalárdság, kicsapongások, irigység, káromkodás, kevélység és esztelenség. Mindez a rossz belülről származik, és beszennyezi az embert.''Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Ezután kijött onnan, és elment a saját falujába. A tanítványai követték. Amikor szombat lett, elkezdett a zsinagógában tanítani. Sokan, akik hallgatták, csodálkoztak tanításán, és azt kérdezték: ,,Honnan vette ez mindezt? Milyen bölcsesség az, amely neki adatott? És milyen csodák történnek a keze által? Nem az ács ez, Mária fia, Jakab és József és Júdás és Simon testvére? Nem az ő nővérei vannak itt nálunk?'' És megbotránkoztak benne. Jézus pedig azt mondta nekik: ,,Nem vetik meg a prófétát, csak a maga hazájában, a rokonságában és a házában.'' Nem is tehetett ott egy csodát sem, csak néhány beteget gyógyított meg, kezét rájuk téve. És csodálkozott hitetlenségükön. Ezután bejárta a helységeket a környéken és tanított.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Ezután így szólt: ,,Az Isten országa olyan, mint amikor az ember magot szór a földbe. Azután már akár alszik, akár ébren jár éjjel és nappal, a mag kikel és növekszik, maga sem tudja, hogyan. Mert a föld magától termi meg először a hajtást, aztán a kalászt, majd a fejlett szemet a kalászban. Mikor pedig megérett a termés, azonnal sarlót vág bele, mert elérkezett az aratás'' [Jo 4,13]. Majd így szólt: ,,Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan az, mint a mustármag. Amikor a földbe vetik, kisebb minden magnál, amely a földön van; de ha elvetették, felnő és nagyobb lesz minden veteménynél. Olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészkelhetnek az ég madarai [Dán 4,8k.18].'' Sok ilyen példabeszédben hirdette nekik az igét, hogy meg tudják érteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk; tanítványainak azonban külön megmagyarázta mindegyiket.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Ezután megint kiment a tenger mellé. Az egész tömeg hozzá sereglett, és tanította őket. Amint továbbment, meglátta Lévit, Alfeus fiát a vámnál ülni, és megszólította: ,,Kövess engem!'' Az fölkelt, és követte őt. Mikor később asztalhoz ült ennek a házában, sok vámos és bűnös telepedett le Jézussal és tanítványaival együtt; sokan voltak ugyanis, akik követték őt. Az írástudók és a farizeusok, azt látva, hogy a vámosokkal és bűnösökkel eszik, megkérdezték tanítványait: ,,Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?'' Jézus meghallotta és azt mondta nekik: ,,Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek, nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.''Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Ezután mindjárt kiment a zsinagógából, és elmentek Simon és András házába Jakabbal és Jánossal együtt. Simon anyósa lázasan feküdt. Mindjárt szóltak is neki miatta. Odament hozzá, és felsegítette a kezénél fogva. Erre rögtön elhagyta a láz, és felszolgált nekik. Amikor beesteledett és a nap lement, odavitték hozzá az összes beteget és a megszállottakat: az egész város odagyűlt az ajtóhoz. Meggyógyított sok beteget, a különféle bajokban sínylődőket, és sok ördögöt űzött ki, de nem hagyta őket szóhoz jutni, mert azok ismerték őt. Másnap korán hajnalban fölkelt, eltávozott, és egy elhagyatott helyre ment, hogy ott imádkozzék. Simon, és akik vele voltak, utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: ,,Mindenki téged keres.'' Azt felelte: ,,Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.'' És bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, és ördögöket űzött.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Újabb mozgalmas éven vagyunk túl a kiskereskedelemben. 2025-öt az árrésstop határozta meg leginkább, de módosultak a kiskereskedelmi adó sávjai, az üvegvisszaváltási szolgáltatási díjak és kevesebb sajtot lehet trappistának hívni. Sok lánc veszteséget termelt a pénzügyi évében és újabb kisboltok húzták le a rolót. Az elmúlt 12 hónapot értékeltük Neubauer Katalinnal, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkárával.See omnystudio.com/listener for privacy information.
Ez New York Gulyás Virággal Magyarok Óriási Kalandjai Amerikában ep. 292 A mai MÓKA Podcastben Gulyás Virággal merültünk el New York legfurcsább és legszórakoztatóbb jelenségeiben. Ha azt hitted, hogy ezt a várost már semmi nem tudja felülmúlni, akkor készülj, mert most is sikerült pár újabb szürreális történetet elővenni. Elsőként szóba kerültek az ICE raid-ek. Arról beszéltünk, hogyan hat ez a város mindennapjaira, a bevándorlók életére és milyen különös, gyakran feszült hangulatot teremt New York utcáin. Ezután áttértünk a patkány miniszterre és a véget nem érő rágcsálóháborúra. Igen, New York tényleg kinevezett valakit, aki hivatalosan a patkányok elleni küzdelemmel foglalkozik. A magyar közönség valószínűleg már itt felnevet, mert ennél new yorkibb abszurditás kevés létezik. A metró világa sem maradhatott ki. Virág mesélt a random táncosokról, prédikátorokról, vakond méretű patkányokról, a lopásokról, és a veszélyes metró szörfözés trendjéről, amely sajnos már több tinédzser életét követelte. Ha valahol mindig történik valami, az a New York-i metró. Manhattan gasztrofrontja is szépen hozza a formáját. Például amikor egy péksütemény húsz dollár és ez senkiben nem kelt felháborodást. Hát persze, hiszen Manhattanben ez már majdnem akciósnak számít. Nem hagyhattuk ki az Uber árakat sem. Arról beszéltünk, hogyan lett egy három kilométeres út 45 és 60 dollár között. Ez simán elér egy balatoni hétvége árát. A legjobb, hogy a helyiek ezt teljes zen állapotban tűrik. A végére maradt a turisták új kedvence, a "I survived Times Square" póló. Valahol érthető, mert aki péntek este átvágott már ott, az tényleg megérdemli a túlélő kitűzőt. Ha szereted az olyan beszélgetéseket, ahol egyszerre nevetsz, bólogatsz és néha azt kérdezed magadtól, hogy ez tényleg megtörténhet, akkor ez az epizód neked szól. Írd meg kommentben, melyik történet lepett meg legjobban vagy milyen New York-i élményt mesélnél el te. #MÓKAPodcast #GulyásVirág #MagyarokAmerikában #NewYorkÉlet #NewYorkMagyarul #PatkányMiniszter #NYCSubway #UberNYC #TimesSquare #ICERaid #MagyarPodcast #USAÉlet #NewYorkTörténetek #MagyarokNewYorkban
Jézus bejárta az összes várost és falut. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden gyengeséget. Mikor a tömegeket látta, megesett rajtuk a szíve, mert elgyötörtek voltak és levertek, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok [Ez 34,5]. Erre így szólt tanítványaihoz: ,,Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.' Ezután magához hívta a tizenkét tanítványát. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt. Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: ,,Elközelgett a mennyek országa!' Gyógyítsatok betegeket, támasszatok föl halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Jézus ezután eltávozott onnan, és elment a Galileai tenger mellé. Fölment a hegyre és ott leült. Nagy tömeg jött oda hozzá, velük együtt sánták, vakok, nyomorékok, némák és sok másféle beteg. Letették őket a lábaihoz, ő pedig meggyógyította őket. A tömeg csodálkozott, amikor látta a némákat beszélni, a bénákat meggyógyulni, a sántákat járni, a vakokat látni, és magasztalták Izrael Istenét. Ezután Jézus magához hívta tanítványait és azt mondta nekik: ,,Sajnálom a tömeget, mert íme, már három napja velem vannak és nincs mit enniük. Nem akarom őket étlen elbocsátani, nehogy ellankadjanak az úton.'' A tanítványok ezt felelték neki: ,,Honnan lenne a pusztaságban annyi kenyerünk, hogy jóltartsunk ekkora tömeget?'' Jézus megkérdezte tőlük: ,,Hány kenyeretek van?'' Azt felelték: ,,Hét, és néhány apró halunk.'' Erre megparancsolta a tömegnek, hogy telepedjék le a földre. Azután fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megszegte, és odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a tömegnek. Ettek mindannyian, és jóllaktak. A megmaradt darabokat felszedték, hét tele kosárral.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Kézben fogtuk az R6III-at és az új 45-öst, mesélünk kicsit a tapasztalatainkról, Peti pedig mesél az X-E5-ről. Ezután az AI által feltett kérdések alapján mélyülünk el témákban. Ki mitől érzi magát fotósnak? Ki hogyan fotóz saját projekteket, ott milyen döntéseket kell hoznunk? Az adás linkje: https://tripodcast.hu/160Támogass minket Patreonon:https://tripodcast.hu/patreonCsatlakozz a Tripodcast Community Facebook csoporthoz!http://tripodcast.hu/communityAz adást a Fujifilm és a Manfrotto támogatta!Kövess minket Instán:https://www.instagram.com/tripodcast_Az adásban elhangzott témák, linkek:- Canon R6III:https://www.tripont.hu/tukor-nelkuli-fenykepezogepek/canon-eos-r6-mark-iii-digitalis-fenykepezogep-536680-p536680.html- Canon 45mm f/1.2:https://www.tripont.hu/cikk/reszletek?CIKKID=536677- Fujifilm X-E5:https://www.fujifilm-x.com/hu-hu/products/cameras/x-e5/- X-E5 vs X100VI felülnézetből:https://cdn.mos.cms.futurecdn.net/NdJZf6cHRZGbbcfLTZpka8-1200-80.jpg
Ezután bement Jerikóba és áthaladt rajta. Ekkor íme, egy Zakeus nevű férfi, aki a vámosok feje volt és gazdag, szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de nem tudta a tömeg miatt, mert alacsony termetű volt. Előre futott tehát, felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus arra a helyre ért, fölnézett, meglátta őt, és ezt mondta neki: ,,Zakeus! Jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.'' Erre az sietve lemászott, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindannyian zúgolódva mondták: ,,Bűnös embernél száll meg!'' Zakeus azonban odaállt, és azt mondta az Úrnak: ,,Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.,, Jézus azt mondta neki: ,,Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.'' Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Péntek esti műsorunkban hallgatóink leveleit sorvezetőnek használva beszélgettünk egy jót. Múlt pénteken sugárzott, a szokásosnál rövidebb műsorunkban megbeszéltük, pontosan mire kell figyelni, ha Telekomosként az új, akadálymentes boxhoz szeretnénk az ügyfélszolgálaton keresztül hozzájutni, illetve hallgatóink tapasztalatait is elolvastuk. Ezután arról lamentáltunk, hogy a memóriachipek drágulása miatt szinte biztosan nagyobb drágulás lesz tapasztalható a ramok, a pendrive-ok és a memóriakártyák piacán, így érdemes lehet azokat minél előbb beszerezni. Beszéltünk a Windows 11 legújabb verziójának telepítéséről is, végül az internetsemlegességről és a giga techcégek befolyásszerzéséről cseréltünk eszmét.
A 80. adás vendége Csenki Bianka, egy rendkívül tehetséges, fiatal fotográfus, aki példamutató tudatossággal közelít művészi kiteljesedése, karrierének építése és saját életének vezetése felé is. .1994-ben született Budapesten, érdeklődése a fotográfia irányába fiatal felnőttként, művészettörténeti tanulmányai után indult el. A médiummal Birtalan Zsolt képzésén kezdett el mélyebben ismerkedni, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem mesterképzésén diplomázott az „Ich Bin Bei Jules” című projektjével, amely azóta rengeteg online cikkben, kiállításon, sőt, könyv formájában is kikerült a nézőközönség elé. Megrendelésre készülő munkái mellett másodmagával egy stúdiót is vezet, illetve nagy energiát fordít saját munkáinak kivitelezésére is. Alkotásában a kíváncsiság és az önfejlesztés hajtja, olyan témákat feldolgozva, mint a szexualitás, a digitális technológiával kialakított kapcsolatunk vagy a spiritualitás..A mai adásban először az „Ich bin bei Jules” című projektjét vizsgáljuk meg részletesen. Javaslom, a podcast meghallgatása előtt vessetek rá egy pillantást a honlapján. Ebből a munkából kiindulva beszélgetünk párkapcsolatokról, poliamoriáról, a hagyományos társadalmi konstrukciók átalakulásáról és az egyensúlyra törekvés fontosságáról. Ezután vizsgáljuk meg, hogyan került Bianka közelebbi kapcsolatba a fotográfiával, miért voltak fontosak számára a külföldi kiküldetések, mit tanult a MOME-n és hogyan találta meg a fotográfián belül a számára kijelölt, jövedelmező utat. Az adás végén a The Belly Issue projektre és egyéb, Bianka életével kapcsolatos témára is kitérünk. .Jó szórakozást kívánok hozzá!--------FONTOS:A wopcast-et támogathatod Patreon-on és egyszerű utalással is..Patreon:https://www.patreon.com/wopcast.Az utalás ide érkezhet:Kocsány Kornél - CIB Bank10700495-62634067-51100005--------Csenki Biankahttps://www.biankacsenki.com/https://www.instagram.com/8iank4Ich bin bei Juleshttps://amu.hvg.hu/2023/06/13/ures-csoportkep-kertben/--------A Bianka által említett fotográfusok:.Tar Ágneshttps://www.behance.net/agnestar1?https://www.instagram.com/4.gnes.Makó Szilveszterhttps://www.instagram.com/szilvesztermako/https://www.vogue.com/photovogue/photographers/151023.Pia Riverolahttps://www.piariverola.com/https://www.instagram.com/piariverola/--------A wopcast, a wonderzofphotography és a wonderzofpainting:https://www.facebook.com/wopcastforlifehttps://www.facebook.com/wonderzofphotographyhttps://www.instagram.com/wopcast_hunhttps://www.instagram.com/wonderzofphotographyhttps://www.facebook.com/wonderzofpaintinghttps://www.instagram.com/wonderzofpaintingwww.youtube.com/@wopcast--------Ha bármi kérdésetek, kérésetek lenne, keressetek bátran awonderzofphotography@gmail.com emailcímen vagy közvetlenül bármelyikközösségi médiás felületen.--------Műsorvezető: © Kocsány Kornélhttps://linktr.ee/kornelkocsanyArculatfelelős: © Kocsány Ákoshttps://linktr.ee/wyldebeest
Ezután bejárta a városokat és falvakat, és tanított, Jeruzsálem felé haladva. Közben valaki megkérdezte tőle: ,,Uram! Kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?'' Ő ezt felelte nekik: ,,Igyekezzetek a szűk kapun bemenni, mert mondom nektek: sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Amikor a családapa már felkel és bezárja az ajtót, ti kívül állva zörgetni kezdtek az ajtón, és azt mondjátok: ,,Uram! Nyisd ki nekünk!'' Ő ezt feleli majd nektek: ,,Nem tudom, honnan valók vagytok.'' Akkor ti ezt kezditek majd mondogatni: ,,Előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál.'' Ő erre azt feleli nektek: ,,Nem ismerlek titeket, hogy honnan valók vagytok! Távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők!'' [Zsolt 6,9] Lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látni fogjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és az összes prófétát Isten országában, magatokat pedig kirekesztve. Jönnek majd napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és letelepszenek az Isten országában. Mert íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.''Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Ezután a tömeghez is szólt: ,,Amikor látjátok, hogy nyugatról felhő támad, mindjárt azt mondjátok: ,,Jön az eső'', és úgy is lesz; amikor délről fúj a szél, azt mondjátok: ,,Forróság lesz'', és meglesz. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni, ezt az időt miért nem tudjátok hát megítélni? Miért nem jöttök rá magatok, hogy mi az igazság? Mikor pedig ellenfeleddel az elöljáróhoz mész, útközben igyekezz megegyezni vele, nehogy a bíróhoz hurcoljon, s a bíró átadjon a börtönőrnek, a börtönőr pedig börtönbe vessen. Mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó fillért meg nem fizeted.''Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Az izraeli-palesztin túsz- és fogolycserével egyidejűleg Egyiptomban gázai békecsúcs is zajlik ma, amelyen több más ország vezetője mellett részt vett Donald Trump, Keir Starmer és Orbán Viktor is. A két országban párhuzamosan zajló eseményeket Csicsmann Lászlóval a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatójával, a Corvinus Egyetem tanárával tekintettük át a műsor első részében. Ezután a pénteken kezdődött nagy tőkepiaci esést, ennek hátterét és e hétre áthúzódó hatásait tekintettük át Nagy Viktorral, a Portfolio Részvény rovatának vezető elemzőjével. Főbb részek: Intro – (00:00) Gáza – (01:48) Tőkepiaci esés – (16:51) Makronaptár – (25:50) Kép forrása: Chip Somodevilla/Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.
Sikerült többet beszélnünk a Newcastle-Liverpooról, mint amennyit a meccsen játékban volt a labda. A mikrofonokat és podcast keverőnket a Relacart és az AV365.hu biztosította.A Tourette, pontosabban Nottingham Forest percekben: Marinakis úr az Edu-Nuno konfliktus közepén, a terelő Gibbs-White és a Crystal Palace szurkolók üzenete. Témák:
A Partizán vendége Nemes Dániel vállalkozó, Közel-Kelet kommentátor, a Kneecap fellépése elleni petíció egyik kezdeményezője, akit saját Izrael-párti aktivizmusáról, a szólásszabadságról, a gázai helyzetről tett kijelentéseiről kérdezünk. Ezután elemezzük Netanjahu újabb bejelentését, amely a Gázai övezet egészének megszállásáról szól, és feltesszük a kérdést: tényleg fogy-e a levegő Netanjahu körül a nemzetközi térben?0:00:00 Visszaszámláló0:04:47 Kezdés0:07:13 Nemes Dániel – miért tiltakozott a Kneecap ellen?0:32:32 Nemes Dániel szerint nincsen éhezés Gázában1:22:03 Netanjahu döntött a teljes megszállásról – N. Rózsa Erzsébettel elemzünk—A Partizán közössége bebizonyította azt, amiben sokan kételkedtek: a cselekvésnek van értelme, az összefogás meghozza az eredményét. A törvény elnapolásában elévülhetetlen érdemei vannak ennek a közösségnek.De ne feledd: bár ez egy fontos siker, egyelőre csak időt nyertünk!Folytatjuk közös történetünk, támogasd a Partizánt!https://2026.partizan.huMaradjunk kapcsolatban!—A mögöttünk álló közösség biztosítja kérdéseink valódi erejét, fennmaradásunkat és függetlenségünket. Az alábbi módokon tudod támogatni munkánkat:Iratkozz fel!Értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról, maradjunk kapcsolatban:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatbanLegyél önkéntes!Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihezTematikus hírleveleink—Szerdánként külpolitika: Heti Feledy hírlevélhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyPéntek Reggel, a Partizán hírháttér podcastjának levele: https://pentekreggel.huSzombaton Vétó hírlevél:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-veto-hirlevelereYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
Fekete-Győr András sűrű hónapokon van túl. Októberben jogerősen elítélték hivatalos személy elleni erőszak miatt, ezért elvesztette a parlamenti mandátumát. Ezután sikeres kampányt indított, hogy a Momentum ne induljon el a választásokon, majd alapítványt hozott létre az Orbán-rendszer politikai üldözöttjeinek. A párt a megszűnés szélére került, Fekete-Győr viszont egyre aktívabb. Mire készül?—A Partizán közössége bebizonyította azt, amiben sokan kételkedtek: a cselekvésnek van értelme, az összefogás meghozza az eredményét. A törvény elnapolásában elévülhetetlen érdemei vannak ennek a közösségnek.De ne feledd: bár ez egy fontos siker, egyelőre csak időt nyertünk!Folytatjuk közös történetünk, támogasd a Partizánt!https://2026.partizan.huMaradjunk kapcsolatban!—A mögöttünk álló közösség biztosítja kérdéseink valódi erejét, fennmaradásunkat és függetlenségünket. Az alábbi módokon tudod támogatni munkánkat:Iratkozz fel!Értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról, maradjunk kapcsolatban:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatbanLegyél önkéntes!Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihezTematikus hírleveleink—Szerdánként külpolitika: Heti Feledy hírlevélhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyPéntek Reggel, a Partizán hírháttér podcastjának levele: https://pentekreggel.huSzombaton Vétó hírlevél:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-veto-hirlevelereFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán RSS: https://rss.com/podcasts/partizan-podcast/Partizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
Legutóbbi adásunkban haladtunk tovább éves tematikánkkal és Jane Austen második regényéről, a Büszkeség és balítéletről beszélgettünk. Ezután pedig mi mást is tehettünk volna, minthogy górcső alá vesszük az adaptációkat! Persze az évek során már rengeteget beszélgettünk mindenféle olyan filmről, sorozatról és egyéb kulturális produktumról, amelyeket a Büszkeség és balítélet inspirált ilyen vagy olyan módon, de … Bővebben: Büszkeség és balítélet adaptációk – a 268. epizód
Eljött az idő, amikor az orvos nemcsak sztetoszkóppal, hanem pod moddal is tanácsot ad. De ha már ő is ajánlja, akkor mégis honnan szerezzük be, és mit? Ebben az epizódban a szakértelem, a hiánygazdaság és a józan ész fura háromszögében bolyongunk. Show notes Ezután mit, és honnan?
Once again the gang comes forth with candidates, this time under the watchful gaze of Ian. But although strong arguments were put forth for the raw black metal conceptual piece by Ungfell, the morose progressive post-doom of Crippled Black Phoenix, and whatever insane caterwauling The Body did in the month of American Thanksgiving and apocalyptic elections, the rose could only be gifted to one. And that one was Hera with her pick of Thy Catafalque and their progressive world stew that is the unwieldy titled XII: A Gyönyörü Álmok Ezután Jönnek, which I'm sure is fantastic since I pre-ordered the vinyl but in all honestly haven't had time to listen to it yet.But that's okay because the crew talked about it and a lot more, so unwrap your audio gift and check out what else the group was listening to in November! 9C LINKS: Website | Facebook | Twitter (X) | Instagram
Adon | Vananidr | Altar Ov Asteria | Othismos | Vrazroth | Thy Catafalque | Bedsore | Selvans | Mefitis | Frostbite | Wormwitch | Mörk Gryning Music On This Mixtape: Adon: "Axiom" taken from the album "ADON" Vananidr: "Black Feathers" taken from the album "In Silence Descent" Altar Ov Asteria: "Hesperus" taken from the album "Èna" Othismos: "Cops Are Not People" taken from the album "Sottrazione" Vrazroth: "Traversing the Infinite" taken from the album "Emergence" Thy Catafalque: "Vasgyar" taken from the album "XII: A Gyönyörü Álmok Ezután Jönnek" Bedsore: "Realm of Eleuterillide" taken from the album "Dreaming the Strife for Love" Selvans: "Il mio maleficio v'incalzerà!" taken from the single "Il mio maleficio v'incalzerà!" Mefitis: "The Untwined One" taken from the album "The Skorian // The Greyleer" Frostbite: "Flagellants" taken from the album "Relentless Grief" Wormwitch: "Weapons Against Despair" taken from the Wormwitch Sadistic Ritual Split EP Mörk Gryning: "Black Angel" taken from the album "Fasornas Tid" Thanks for listening! I hope you enjoyed listening to this as much as I enjoyed making it! Interviews, reviews, and more at www.dreamsofconsciousness.com
Bakács Tibor újságíróként rengeteg szerkesztőségben dolgozott: részt vett a Magyar Narancs megalapításában, megújította az Élet és Irodalom kritikai rovatát, de az underground Tilos Rádióban és például a Westel vállalati magazinjában is oszlopos tag volt. Settenkedő alkotói neve arra is utalt, hogy többnyire a háttérből mozgatta a szálakat, mint rovatvezető vagy épp kultúraszervező. Azonban az egész ország egy mennybemenetel és egy későbbi pokoljárás miatt ismerte meg őt: 2003-ban a Megasztár zsűritagjaként lett híres, 2011-ben pedig egy bolti lopás miatt hírhedt. Ezután Bakács elhagyta az értelmiségi közeget, manapság pedig fizikai segédmunkásként dolgozik. Életútinterjúnkban olyan kérdések kerültek szóba, mint például: tényeg megáldotta a liberális újságírás a jobboldal nyelvét? Mi a tiszteletreméltó Rogán Antalban? Munka-e a kritikaírás? Hogyan segíthet Kant egy csempésznek? Imádkozik-e Tóth Gabi? Számít-e Kohán Mátyás véleménye? Mit mutat meg a takarítás a valóságból, és érdemes-e a gonosszal beszélgetni? Tartsatok velünk!Támogasd te is a Partizán munkáját!https://cause.lundadonate.org/partizan/supportPéntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
We hit that point of the year where we have Grammy nominations and Download headliners to either complain about or debunk complaints about, and a mega live review as Sepultura's farewell tour finally arrives on UK shores.Releases:Linkin Park - From ZeroAs I Lay Dying - Through Storms AheadPoppy - Negative SpacesFull of Hell / Andrew Nolan - Scraping the DivinePrimal Code - Opaque FixationThy Catafalque - XII: A Gyönyörü Álmok Ezután JönnekSpider God - Possess the DevilChelsea Wolfe - UnboundLess Than Jake - UnchartedMammoth Grinder - Undying Spectral ResonanceDeadbody / Tribal Gaze - Deadbody / Tribal GazeRefused - The Shape of Punk to Come Obliterated
Élőben, Tapolcáról jelentkezik a Vétó, ahol értékeljük az új helyzetet, amelyben kijelenthető, hogy fej fej mellett áll a két vezető párt. Eddig nem látott kutatási eredményeket közlünk arról, hogyan látják a szavazók a két vezető kormányzóképességét. Ezutén pedig helyi kérdésekre fordulunk rá, ss megtárgyaljuk is, hogy az egyre szorosabb országos számok tükrében mi a teendő egy olyan klasszikus billegő körzetben, amilyen a tapolcai Veszprém 3-as OEVK. A független és megbízható kutatások nélkülözhetetlenek egy igazságosabb nyilvánossághoz. Támogasd a Partizánt, hogy még több ilyen tartalmat hozhassunk el nektek! Kattints a linkre!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/
“Egyetért azzal, hogy a VI. kerületben tiltsuk meg a társasházi lakások kiadását Airbnb-típusú szálláshelyként?” – ezt a kérdést tette fel Terézváros önkormányzata a VI. kerületi lakosoknak a szeptember első felében tartott népvszavazáson. A szavazás szeptember 15-én zárult: a terézvárosi választópolgárok szavazáson résztvett jó ötöde 54-46% arányban úgy döntött: nem szeretnék,hogy kerületük lakásállományán turistákkal kelljen osztozniuk. Soproni Tamás leszögezte: tartják magukat a lakosok döntéséhez, és hamarosan megalkotják a rendeletet, ami 2026. január 1-jétől 0 napban korlátozza a rövidtávú lakáskiadást. Mivel a rövidtávú lakáskiadás és az ezzel összefüggő lakhatási válság nem csak a VI., hanem az egész belváros számára is állandó probléma, ezért az eredmények ismeretében nem csak Soproni Tamás terézvárosi polgármestert hívtuk el, hogy értékelje az eredményeket és a népszavazás tanulságait, hanem a jelentősebben érintett kerületek polgármestereit is: Őrsi Gergelyt a II., Niedermüller Pétert a VII., Pikó Andrást a VIII. és Baranyi Krisztinát a IX. kerületből, valamint a júniusban megválasztott új Fővárosi Közgyűlésbe bekerült pártok képviselőit. Milyen tanulságokat vonnak le saját kerületük számára a VI. kerületi népszavazásból? Terveznek-e hasonló vagy más eszközökkel fellépni a rövidtávú lakáskiadás ellen? Hogyan terveznek befolyást gyakorolni a belvárosban különösen elszálló ingatlanárakra, és enyhíteni az egyre súlyosbodó lakhatási válságot?Ezután a tiltás mellett kampányoló aktivistákkal is beszélgetünk: Sudár Orsolya, Ajtay András és Csernó Tibor a győztes kampány tanulságairól beszélnek.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
Ma Király Beáta divattervező lesz a Podcast csatornánk reflektorfényében. Vele a stílus új dimenzióját találod meg✨ Beáta 2001-ben rajzolta fel első terveit a szabászasztalra azzal a céllal, hogy a figyelemfelkeltés művészetével ötvözve olyan ruhadarabokat alkothasson, amikben egy elegáns kávézóban, vagy akár a vörös szőnyegen is mindenkit elkápráztathatsz. És a siker nem váratott magára – számtalan cég munkaruházatát álmodta meg , miközben televíziós műsorokban és videoklipekben is feltűntek a kreációi. Beáta nemcsak a divat szakmában jeleskedik, hanem a vendéglátás terén is otthonosan mozog. A Gerbeaud cukrászdában eltöltött hosszú évek során rájött, hogy a vendéglátásnak is divatos, de egyben hordható ruházat dukál! Ezután felkérést kapott a világhírű cukrászda részéről ,hogy számukra a formaruhahájukat megtervezze és kivitelezze ! A kisfia 2007-ben érkezett, és ez Beáta életét gyökeresen megváltoztatta. Nemcsak a család bővült, de a cégének is új irányt szabott. Úgy döntött, hogy figyelmét innentől teljes egészében a divattervezés felé fordítja hátra hagyva a vendéglátás gyönyörű ám roppant nehéz világát. A férjével összefogva létrehozták saját varrodájukat mely tökéletes szakmai hátteret adott a 3 webáruházuk részére. A divat mindig is a vérében volt. Beáta gyermekkora óta rajong a ruhákért, a divatért. Önmagát folyamatosan képezte, Divat-és stílustervezői diplomáját a Budapesti Divat Iskolában szerezte meg . Számtalan szépségkirálynő és sztár ruházatát alkotta meg, valamint exkluzív köténykollekciójával a főzőműsorok világában is otthagyta a stílusteremtés nyomát. Az életüket színes és kreatív álomviláguk szövi át. Beáta úgy érzi, hogy a munkája a hobbija, és amíg a kreativitás szárnyal, ő is repül vele. De ha valaha unalmassá válik majd számára, ígéretéhez híven átadja a stafétát a következő generációnak. Az élet- ahogy ő mondja – színesebb, mint a legvadabb divatshow! Az impulzusok, külföldi utak és kihívások számára nem csupán inspirációt hoznak, hanem saját önmagát is megtalálja bennük. Ezek az utak a szülőhelyei a legizgalmasabb ötleteknek és terveknek. Mert Beáta tudja, hogy az élet állandóan új kihívásokat hoz, és ő mindig készen áll, hogy színesebbé varázsolja azt. Várunk szeretettel, hogy csatlakozz a Király Beáta Podcast közösségéhez, ahol a humor, a stílus és a kreativitás találkozik egy olyan világban, ahol a ruhák többek, mint anyagok – igazi életstílusok!