POPULARITY
Háború, energia, migráció – veszélyek kora? Kugyela Tamás | EUfória by HVG
„Veszélyes, ha az emberek más emberek tanácsát fogadják el,miközben Isten tanácsát elvetik. Ó, mennyi leckét kell mindenkinek megtanulnia, mielőtt megérti, hogy Isten nem úgy látja a dolgokat, ahogy az ember látja!”Fordította: Kovács LászlóLektor: Viniczainé Csurgó MariannNarrátor: Németh Kinga
Magyar Péter lecseréli a TEK-et A Fidesz még mindig nem érti Már zajlik a munka a kata átalakításáról: így működne együtt a kamara az új kormánnyal Megvan, ki vette meg a Szőlő utcai javítóintézet épületét Feljelentést tett az MNB, lezárult a belső vizsgálat Magyar Péter komoly ígéretet tett az MTA 200. közgyűlésén Akadémiai elismeréseket adtak át az MTA 200. közgyűlésén Magyar Péter fia is most érettségizik, így üzent a vizsgázóknak a Tisza elnöke Mindkét üzemanyag drágul holnaptól: így változnak majd a piaci árak! Veszély a falu határában: medve tartja rettegésben a hevesi lakosokat Üzentek az F1-ből: a károgó nézők befoghatják! Jogdíjakon csúszhat el, hogy a világ két legnépesebb országában közvetítsék a focivébét Térképeken mutatjuk, mikor érkezik az első tavaszi hőhullám Európába, hozzánk is juthat a forróságból? A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Láthatatlan veszélyek, Dr. Bíró Szabolcs - Családi Manna Ferencz Gabival 2026. 05. 03. by MannaFM
Magyar Péter szerint áron alul eladó a TV2, reagált a csatorna A fideszes Bánki Erik sem veszi fel a mandátumát Lakner szerint azzal, hogy Orbán nem ül be a parlamentbe, megint azokat csapja be, akik rá szavaztak Hadházy Ákos Orbán Viktor parlamenti mandátumának visszaadásáról: Pár nappal előbb lehet előzetesbe tenni Tüzet nyitottak a Donald Trump részvételével tartott díszvacsora helyszínén Veszélyes szépség: Svájcban már tiltják, nálunk még imádják a babérmeggyet "Az erőszaknak nincs helye a politikában" – Orbán Viktor is megszólalt a szombati éjjeli washingtoni lövöldözéssel kapcsolatban: Kapitány István: Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát Létravázas terepjáró kapja vissza a Terrano nevet a Nissan palettán Palácsik-Ráthonyi Tímea: Sokan próbáltak kiforgatni az örökségemből Szalah számára véget ért a szezon, de a vb-n ott lehet Tóth Balázst Liverpoolba vinnék, a magyar válogatott kapusa nagy döntés előtt áll Veszélyben a kertek: Több éjszakán át is pusztíthat a fagy A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

„Isten szüntelenül gyakorolja szeretetét azok iránt, akiket saját képmására teremtett. Olyan értékesnek tekintett bennünket, hogy szeretett Fiát szégyenletes halálra adta, hogy megmentsen minket a pusztulástól. Soha egyetlen földi szülő sem tanúsított gyermekei iránt olyan gyengéd, önzetlen szeretetet, mint amilyet a szent Isten mutatott törvényének áthágói iránt. Szeretettel gondoskodott öröksége boldogságáról, és örömét leli abban, amikor összhang és szeretet nyilvánul meg gyermekei között.” Fordította: Kovács LászlóLektor: Viniczainé Csurgó MariannNarrátor: Németh Kinga
20260421 - 04 Bálna veszélyben by Bochkor
20260421 - 03 Bálna veszélyben by Bochkor
Puzsér Róbert
20260417 - 03 Veszélyes autós fejlesztések by Bochkor
20260417 - 04 Veszélyes autós fejlesztések hallgatói reakciók by Bochkor
Elkezdődött: az emberek tömegesen veszítik el a munkájukat a mesterséges intelligencia miatt Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel A Samsung Tv-innovációival írja át az Ai-támogatott életmód jövőjét Veszélyben a világ egyik fő élelmiszere: a rizs már nem bírja a hőséget iPhone Fold: Hiába a 2026-os premier, szinte lehetetlen lesz beszerezni az Apple hajlítható telefonját Gyönyörű együttállást láthatunk az esti égbolton Kimutatták: a mesterséges intelligencia megfőzi az agyunkat, mint a békát a lassan felforralt víz Új beállítást kaptak a YouTube Shorts függők Hatalmas akkut és korrekt teljesítményt ígér a Vivo Soha ennyit nem fizettek két tucat műholdért Újabb infók érkeztek a Huawei iPhone Ultra kihívójáról Az okos robotkutyák már a nyomásmérőt is gond nélkül leolvassák A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

A következő járvány már itt lehet – csak nem ott keressük, ahol kellene Veszélyben az iPhone-ok és iPadek: erre most nagyon oda kell figyelni Zseniális funkciókkal bővül a Google Térkép, ezt imádják majd az elektromosautó-tulajok Megjött a YouTube is az Android Auto-ba - de nem lehet majd videókat nézni rajta Ők négyen írnának történelmet, a Nasa újra célba veszi a Holdat Betegadatokhoz is hozzáfértek a támadók Nagyon úgy tűnik, hogy az elektromos cigaretta is rákot okoz, állítja egy friss tanulmány A Copilot reklámokkal spammelte tele a GitHub repókat Így formálja át a magyar munkaerőpiacot a mesterséges intelligencia A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Soha nem látott ütemben emelkedik a tengerszint Afrikában, milliók kerülhetnek veszélybe A legendás muskétás, d'Artagnan csontvázát találhatták meg egy maastrichti templom alatt Humanoid robot sétált Melania Trump mellett a Fehér Ház vörös szőnyegén Súlyos szabálytalanságokat tártak fel a Metánál, 375 millió dolláros bírságot kapott Új kártevő jelent meg, több száz millió iPhone lehet veszélyben Több mint száz új bolygót talált, és a Neptunusz-sivatag létezését is megerősítette a Raven gépi modell Mi az a titkosnak látszó kis lyuk a telefon alján, a töltőport mellett? Nem dísz, nem titok, technikai csoda Rekord árbevételt és nyereséget ért el a Xiaomi 2025-ben Gyászol a magyar tudományos élet: meghalt dr. Kordos László, a 10 millió éves rudabányai emberszabású ősmajom kutatója Véletlenül jött rá egy indiai férfi, hogy mivel pusztítja el az emberiség a Földet Samsung böngésző érkezett Windowsra, AI funkciókkal Mégsem lehet majd "malackodni" az OpenAI mesterséges intelligenciájával A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Bamako–Dakar és a Dakar Rally (régi nevén Párizs–Dakar) nagyon szorosan kapcsolódnak egymáshoz, de nem ugyanaz a verseny – inkább egyfajta „utód / alternatíva” viszony van köztük. Az eredeti: Dakar Rally 1978-ban indult Párizsból Dakarig, ami 2009-től Dél-Amerikába költözött és ma már Szaúd-Arábiában rendezik. A Budapest–Bamako (amit sokan „Bamakó–Dakar”-nak is hívnak) 2005-ben indult, részben a régi Dakar hangulatának pótlására. Ez a Rally Magyar szervezésű és nem profi verseny. Budapest-Bamako inkább amatőr rally / kalandtúra / jótékonysági expedíció. Az Útvonal: Európából Budapestről indul Afrikába, Bamakoig (Mali).Fejezetek:00:00:00 Beköszönés00:00:40 Az ötlet 00:02:20 Mit vártál a Rallytól?00:04:42 A csapat00:05:57 Dakar, ami már Bamako00:09:27 Az autó: Mitsubishi Pajero00:11:00 Problémák a Rally előtt00:15:00 A kocsi felkészítése és Borsa Miki Blogja00:17:00 Mentális és fizikai felkészülés00:18:30 Apa-lánya csapat00:19:30 Veszélyes?00:29:53 Rögtönzött javítás a Rally-n00:34:00 Milyen a szervezés00:41:00 Fizikális fáradtság00:44:29 Konvoj00:51:00 Különleges állatok: téve, rák, Pumba00:54:10 Kultur shock00:55:45 Adományok 01:05:00 Konklúzió 01:12:30 Autó eladás 01:21:00 2027-es Rally01:25:00 Elköszönés
4 - A pénzügyi hűtlenség veszélyes, ha felüti a fejét egy kapcsolatban by Balázsék
4 - A pénzügyi hűtlenség veszélyes, ha felüti a fejét egy kapcsolatban by Rádió 1
A Liverpool-szurkolók rendkívül elégedetlenek a csapat lassú, kiszámíthatóbb játékával, a kiesés elől menekülő Spurs szurkolói pedig...gyakorlatilag mindennel, ami nem is csoda. Itt már csak az a kérdés, hogy a két csapat vasárnapi meccse után hol uralkodik el a valódi hisztéria! A Bundesligában a bajnoki címről nem érdemes beszélni, de a Bajnokok Ligája indulásért zajló küzdelemről annál inkább! A Stuttgart és az RB Leipzig meccsén ráadásul edzőt és játékosokat is lehet scoutolni. A Laziónál már mindenkinek elege van Claudio Lotitóból, ráadásul a csapat a bajnokságban is a semmi közepén tanyázik. Na, így próbálják majd megállítani az AC Milant a lassú építkezések meccsén. A Roma pedig az elmúlt két fordulóban óriási lehetőségeket szalasztott el a BL-indulás bebiztosítására, ami már csak azért is nagy baj, mert a Como immár a liga egyik legjobb csapatként vár rájuk. A mikrofonokat és podcast keverőnket a Relacart és az AV365.hu biztosította. (00:00) Hello! (06:44) Liverpool - Spurs (23:57) Stuttgart - Leipzig (34:52) Lazio - Milan (45:51) Como - Roma
Nyugaton bevett gyakorlat, hogy a gyógyszerész is rendelhet gyógyszert, a jövőben nálunk is ez történik majd. Miért tiltakozik akkor a Magyar Orvosi Kamara, hiszen ez csökkentheti a háziorvosok terheit? Miért pont a diplomás gyógyszerészektől tartanak, amikor rengetegszer középfokú végzettségű asszisztens intézi a gyógyszerügyeket a rendelőkben. Szabó Erzsébet Gyöngyi, a MOK háziorvosi szakmai tagozatának ügyvivője vitázik Rékassy Balázs orvossal, egészségügyi szakmenedzserrel a patikák új szerepéről. Hozzá kell szoknunk, hogy ez csak az első lépés, a gyógyszerészek rövidesen oltani és szűrni is fognak. Normális ez? A Válasz Extra podcast a kamarával partnerségben készült.
Csak politikai kommunikáció folyik az ukrán-magyar konfliktusban vagy tényleges veszélyhelyzet alakul ki? Utóbbi érzékeltetése Orbánék érdeke, miközben előfordulhat, hogy Zelenszkij biztosra vette a kormányváltást. Vendégünk Magyari Péter újságíró és Jarábik Balázs politikai kockázatelemző.Csatlakozz a Partizán korszakalkotó projektjéhez: https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-egy-igazi-partizanos-akciohoz-3?source=direct_link&Támogasd te is a Partizánt adód 1%-ával!Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány19286031-2-42Legyél rendszeres támogató! https://www.partizan.hu/tamogatas—Választási barométer:https://valasztas.partizan.hu/—Csatlakozz a Partizán közösségéhez, értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról!https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatban—Legyél önkéntes!Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihez—Iratkozz fel tematikus hírleveleinkre!Kovalcsik Tamás: Adatpont / Partizán Szerkesztőségi Hírlevélhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-partizan-szerkesztoinek-hirlevelereHeti Feledyhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyVétóhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-veto-hirlevelere—Írj nekünk!Ha van egy sztorid, tipped vagy ötleted:szerkesztoseg@partizan.huBizalmas információ esetén:partizanbudapest@protonmail.com(Ahhoz, hogy titkosított módon tudj írni, regisztrálj te is egy protonmail-es címet.)Támogatások, események, webshop, egyéb ügyek:info@partizan.hu
Milyen forgatókönyvek léteznek egy rendszerváltás után? Hogyan lehet úgy kormányozni, hogy Orbánt ne csak egyszer lehessen legyőzni, hanem tartósan is hatalmon kívül tartani? A régiónk tanulságos példáiért meghívtuk a Gemist alapítóját, Bukovics Martint is.A Gemist vonatkozó cikkei:Így váltották le a helyi Orbánokat körülöttünk. Hol mennyire sikerült? https://www.gemist.hu/p/igy-valtottak-le-a-helyi-orbanokat Azt hitted, rendszert váltottál, erre visszajöttek https://www.gemist.hu/p/azt-hitted-rendszert-valtottal-erre00:00 Felkonf, Vida Kamillát ma Ittzés Ambrus helyettesíti01:05 Magyar Péter Brüsszelben, orbán Viktor Sümegen, Navracsics Tibor a Telexen11:36 Rendszerváltás és elszámoltatás33:19 Min múlik, hogy vissza tudnak-e térni a leváltott autokraták?50:55 Felforgatás és – vagy stabilitás?—A Partizán jövője csak akkor biztosítható, ha csatlakozol a közösséghez, és beszállsz a finanszírozásunkba, így lesz munkánk hosszú távon is működőképes, tervezhető és emberileg is fenntartható. Így lesz a Partizán közös veled, független miattad.Csatlakozz te is, támogasd a Partizánt!https://www.partizan.hu/tamogatasAdó 1%Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány19286031-2-42—Választási barométer:https://valasztas.partizan.hu/—Csatlakozz a Partizán közösségéhez, értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról!https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatban—Legyél önkéntes!Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihez—Iratkozz fel tematikus hírleveleinkre!Kovalcsik Tamás: Adatpont / Partizán Szerkesztőségi Hírlevélhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-partizan-szerkesztoinek-hirlevelereHeti Feledyhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyVétóhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-veto-hirlevelere—Írj nekünk!Ha van egy sztorid, tipped vagy ötleted:szerkesztoseg@partizan.huBizalmas információ esetén:partizanbudapest@protonmail.com(Ahhoz, hogy titkosított módon tudj írni, regisztrálj te is egy protonmail-es címet.)Támogatások, események, webshop, egyéb ügyek:info@partizan.hu
Mégsem olyan lehet egy féregjárat, mint korábban gondolták, az ősrobbanás elmélete is meginoghat A fiatalok elé nyomott tartalmakról faggatták Mark Zuckerberg Meta-vezetőt a bíróságon Reuters: Az USA olyan portált fejleszt, amin keresztül hozzá lehet férni a más országokban betiltott tartalmakhoz Miért „láthatatlanok” egyes daganatok az immunrendszer számára? Az Amazonas esője aranyat ér, évente 20 milliárd dollárt hoz Veszélyben vannak a fiókjai? Most felejtse el az Sms-t a kétfaktoros hitelesítéshez! Itt a bizonyíték, hogy öreg vagy: múzeumi anyaggá vált a YouTube legelső videója A lehető legjobb emberrel fejlesztett futóórát a Huawei Vége a Messenger.com-nak Az évtized végére csúszhat a PlayStation 6 megjelenése a memóriahiány miatt Éppen most omlik össze az AI-mítosz - Na, ki nevet a végén? Sam Altman megvédené az okosszerződéseket a fenyegetésektől az OpenAI megoldásával A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

A műsor első részében a mesterséges intelligencia által elvégzett rombolásról volt szó. A szektorok között nagy eltérések alakultak ki a valódi hatások és a befektetői társadalom által anticipált diszrupció között. A témában itt volt velünk Nagy Viktor a Portfolio részvény rovatának vezető elemzője. A műsor második felében arról beszélgettünk Bukta Gáborral a Concorde vezető elemzőjével, hogy mik a tanulságai a kakaó világpiaci árának néhány éve bekövetkezett gyors négyszereződése után történt friss leharmadolásának. Főbb részek: Intro – (00:00) AI diszrupció – (01:41) Kakaó – (12:30) Makronaptár – (25:12) See omnystudio.com/listener for privacy information.
Milyen kapcsolat van Donald Trump bel- és külpolitikája, valamint a dollár gyengülése között, és mennyire lehet sikeres a „Tegyük naggyá Amerikát” politika? Vendégünk Bod Péter Ákos egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke volt. A második blokkban azt vettük górcső alá, hogyan válik a mesterséges intelligencia a vállalati működés szövetévé 2026-ban, és ennek milyen munkaerőpiaci hatásai lehetnek. Erről Mezei Ferencet, az SAP Hungary értékesítési támogatási vezetőjét kérdeztük. Főbb részek: Intro – (00:00) Trump és dollár – (01:37) Mesterséges intelligencia – (17:43) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.
3 - Veszélyes növényvédő szereket találtak az almákban, a magyar helyzet különösen súlyos - vonalban Szász Máté by Balázsék
00:00 - 6 óra 32:03 - A rendőrség szerint lopott a budapesti boltból, pedig a 19 éves tatabányai fiú épp Palermóban volt 53:52 - Veszélyes növényvédő szereket találtak az almákban, a magyar helyzet különösen súlyos - vonalban Szász Máté 1:14:32 - Dr Pepper reklámzenéért több millió dollárt kapott egy civil 1:46:36 - Terjed a rendkívül halálos nipah-vírus Indiában, több ország reptéri szűrést vezetett be - vonalban Dr. Kemenesi Gábor virológus
Torjai Endre, a nyugdíjas pszichológus úgy dönt, hogy elköltözik Magyarországról egy trópusi szigetre, hátha így megszűnik majd az egész életét végigkísérő szorongása. De az élet persze nem így működik, és az ember nem menekülhet el a világ másik végére a nyomasztásai elől. Erről a felismerésről és a felismerést kísérő belső küzdelemről szól Barnás Ferenc ősszel megjelent regénye, a Most és halála óráján, ami a Könyves Magazin tavalyi listáján az év legjobb könyve lett, és amivel Barnás elnyerte a Mészöly-díjat is. A lassan egy évtizede Dél-Kelet-Ázsiában élő Barnás Ferenccel a regénye mellett Mészöly és Hajnóczy prózájáról, külső és belső káoszról, a fájdalom szerepéről és az ősszületésről is beszélgettünk a Nem rossz könyvek legújabb epizódjában. 00:00 Vendégünk Barnás Ferenc, aki a Mészöly Miklós-díj átvétele miatt volt épp Magyarországon, így rögtön kérdeztünk arról, hogy mit jelent számára Mészöly életműve, de bőven szóba kerül Hajnóczy Péter is. „Azt a fajta irodalmat tartom nagyra, ami új dolgokat tud mondani arról, amit úgy hívunk, hogy élet.” 11:00 Mi köti össze ezt az életművet? A regények krízisekből indulnak, melyek időnként nagyobb krízisekbe torkollnak, máskor meg a probléma megoldhatatlanságának belátásába. És miért éri meg egy időre elmenni Magyarországról akkor is, ha amúgy nagyon szeretünk itt élni. 19:30 Hogyan határozza meg az írás helye a regényt magát, és mit tett hozzá Dél-Kelet-Ázsia ehhez a regényhez? Alkalmazkodás a trópusokhoz. A jó mondat sosem teljesen az író érdeme, olyan állapot ez, amikor az ember jelen van a mondatban, és a mondat jelen van benne. 27:30 Óceán, mint a regény szereplője, és az ősszületés tere. 30:00 Idő és időtlenség a regényben és a halál pillanata, amikor nem tudjuk, hova megyünk át. És mi van még ott az ész mellett a nagy drámai pillanatokban? 36:20 Fájdalom, mint az autentikus tapasztalat lehetősége. Alázat a saját fájdalmaddal szemben és a fájdalom, ami rendet teremt. „Abban a pillanatban, ahogy azt mondjuk, biztos tudásunk van, onnantól kezdve könnyen válik veszélyessé az ember.” 45:10 Menekülés és a megismerés utáni vágy. „Abban a pillanatban, ahogy azt mondjuk, biztos tudásunk van, onnantól kezdve könnyen válik veszélyessé az ember.” 55:00 Vallás, szent szövegek és az archaikus tudás szerepe. 61:00 Három könyv Barnás Ferenc ajánlásában: Clarice Lispector - Too Much of Life, Marnó János - Hazatűnés és Nemes Z. Márió - Irgalom és számonkérés. See omnystudio.com/listener for privacy information.
A Tisza Párt új gazdaságfejlesztési és energetikai vezetőjétől indult Bánszegi Rebeka, Bita Dániel és Kerner Zsolt a mai Háromharmadban, hogy aztán Orbán Viktor radiátorán keresztül a Szőlő utca felszámolásáig jussanak. Mennyire szerencsés Kapitány István magyar Jockey Ewing-ként való bemutatkozása az ellene indított nemzetközi rablótőkés lejáratókampány fényében? Veszít-e szimbolikus jelentéséből a Szőlő utca attól, hogy már nem működik ott egy gyermekvédelmi intézmény sem? Mit mond el a rezsicsökkentés hatékonyságáról, ha egy hidegebb hónapban plusz rezsistopot kell bevezetni? Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See https://pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
December végén a teheráni bazárosoktól indultak el azok a tüntetések, amik rövid időn belül egész Iránra kiterjedtek. Bár a rezsim intézkedései miatt nagyon kevés hír jutott ki az országból, valószínűleg az elmúlt évek legnagyobb tiltakozásai lehetnek a mostaniak, amelyek a beszámolók szerint több száz, vagy akár több ezer halálos áldozattal is járhattak. Mit lehet tudni a vérbe fojtott iráni tüntetésekről? Veszélybe került-e a rezsim? Hogyan működik egy teokratikus köztársaság? Milyen regionális következményei lehetnek a tiltakozásoknak? N. Rózsa Erzsébet és Csepregi Zsolt Közel-Kelet szakértőkkel beszélgettünk.See omnystudio.com/listener for privacy information.
Az orosz válaszcsapások a terrorizmusban, a migrációs nyomás fokozásában, a kritikus infrastruktúra elleni támadásokban mutatkozhatnak meg, így reagálhatnak a szankciós politikára. Tarjányi Péter nemzetbiztonsági szakértő volt a Della idei utolsó vendége. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See https://pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
00:00:00 - Veszélyben a tegnapi HH?00:01:43 - Rádiós és TV-s archívum Magyarországon00:04:35 - Születési évekhez értünk a HH-val00:05:24 - Public domain és az archiválás nálunk00:07:55 - Kazetta az új retro?00:11:48 - Bakelit minősége és a gyűjtőszenvedély00:16:45 - Miért szálltak el a RAM árak?00:28:15 - Dokumentumfilm és pletykák Diddy-vel kapcsolatban00:32:41 - Számít, hogy ismeri-e, amit hord?00:41:18 - Mennyi hús fogyott a tegnapi Bul' Tag-on?00:42:38 - Michelin és BBQ díj00:44:24 - Belepörögni valamibe00:46:07 - Érezni kell és idő kell hozzá00:50:46 - Elsőre nem lehet minden tökéletes00:52:18 - Motiváció és az új TheVR merch
A Real Madridnál nincs türelem! Egy-két pontvesztés vagy rosszabb teljesítmény azonnali krízist hoz magával, ha pedig valamelyik sztár elégedetlenkedik is, rögtön elkezd remegni a pad az edző alatt. Xabi Alonso ebben a helyzetben van most: első szezonjában próbálja egy hoszútávú projekt alapjait letenni, ez a folyamat pedig annak rendbe s módja szerint döcög. A Realnál azonban nincs idő építkezni, minden meccset meg kell nyerni, így adódik a kérdés: veszélyben van Xabi Alonso állása?A Barcelona győzelme sem garantált a hétvégén, a Betis ellen tavaly kétszer is pontot veszítettek. Flickék tudják folytatni az Atlético legyőzése után, vagy folytatódik a hullámvasutazás?Olaszországban az Inter és a Napoli is rangadóra készül: Chivuékra a Fábregas vezette Como vár, míg Conténak a Nápolyba visszatérő Spalletti állhatja útját. A Serie A-ban minden elhullajtott pont nagy kockázattal jár, úgyhogy mindkét bajnokesélyesnek nyernie kéne.A mikrofonokat és podcast keverőnket a Relacart és az AV365.hu biztosította.(00:00) Sziasztok!(03:52) Betis - Barcelona(19:35) Real Madrid - Celta Vigo(33:21) Inter - Como(45:55) Napoli - Juventus
20251117 - 04 Kölcsön autó veszélyei hallgatóio reakciók by Bochkor
20251117 - 03 Kölcsön autó veszélyei by Bochkor
A drPreventor első adásában a műsorvezető, Molnár István Jenő rendkívül aktuális témát dolgoz fel meghívott vendégével, Tóth Dániel pszichológussal, a Digitális nevelés című könyv szerzőjével, a Pszichológus pasi oldal üzemeltetőjével. A téma pedig nem más, mint az online tér, valamint a digitális eszközök használatának veszélyei. Ha szeretnéd tudni, hogy hamis-e a képernyő előtt ülő gyermekünkkel kapcsolatos biztonságérzet, ha kíváncsi vagy, hogy mennyi az ajánlott képernyőidő, hogy hány éves kortól érdemes a témával foglalkozni, ha szeretnél felkészülni az olyan veszélyekre, mint a sexting, a trollkodás vagy éppen a cyberbullying, akkor hallgasd meg a két szakértő beszélgetését. Az izgalmas témák mellett kézzelfogható tanácsokat is kaphatsz, amelyek kapaszkodót jelenthetnek a hétköznapi kihívások útvesztőiben.
00:00:00 - Kiült szék és shaming00:03:33 - Portugália-Magyarország meccs00:08:02 - Focitól izgatottnak lenni és a reggeli kávé00:09:28 - Nem tudás00:11:05 - Gépháztető, vagy motorháztető?00:14:15 - A Tesla az új BMW?00:17:37 - Elektromos autók és ismeretlen, új márkák00:20:14 - Xiaomi SU7 baleset és szigorítások a kilincsekre00:24:21 - Katapult a kigyulladó akkumulátorokhoz?00:26:46 - Belsőégésű, vagy elektromos autó gyullad ki többet?00:29:58 - Ütközések és balesetek elektromos autókkal00:32:57 - Értékcsökkenés elektromos és belsőégésű autóknál00:37:40 - Otthoni töltőállomás00:40:22 - Áramhálózat korszerűsítés, árak és ki mit vállal el00:50:13 - Plafon és álmennyezet00:51:50 - Befejezés
A kialakult kamatvitáról és a forint árfolyamáról volt szó a friss inflációs adat fényében. A témában Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzőjét kérdeztük. Az adás második részében Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója volt a vendégünk, akivel áttekintettük, hogyan zárta a csoport az első félévet, és szó lesz a következő időszak kilátásairól, különösen a kínai márkák idei európai és hazai teljesítményének tükrében. Az adás harmadik részében pedig Papp Lászlóval, Debrecen polgármesterével értékeltük a 2025-ös év eddigi kihívásait. Szó volt a már elindult és közeljövőben elinduló óriásberuházásokról, valamint arról, kell-e kezelni helyi szinten a nemzetgazdaság lassulásának regionális hatásait. Főbb részek: Intro - (00:00) Infláció - (01:29) AutoWallis - (12:59) Debrecen - (21:31) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.
3 - Az EU-s Chat Control "teljesen veszélyezteti" a magánéletet - vonalban Bor Olivér kiberbiztonsági és kommunikációs szakértő by Balázsék
A portugálok elleni vb-selejtezők utórezgései, Szoboszlai szerepe a magyar válogatottban, az egyemberes csapat veszélye, Guardiola hányattatásai és egy bukott Ruben Amorim a friss Ziccerben. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See https://pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

3 - Szőnyi Ferenc a TransCanada Ultra Brevet vagyis a világ egyik leghosszabb kerékpáros versenyén vesz részt by Balázsék
A kormány sokakat meglepett a bejelentésével, miszerint ingyenesen biztosítja a gazdák számára az öntözővizet, mintegy 10 milliárd forintnyi összegben. Hogy ez mire elég, és mennyire ad hoc megoldás, arról Braunmüller Lajost, az Agrárszektor főszerkesztőjét kérdeztük. A műsor második felében a legújabb utazási trendekről volt szó: van-e még szükség utazási irodákra, mekkora trend a coolcation? A témában Almásy Gyula, a Világjáró Magazin és a Carpe Diem Travel Utazási Iroda alapító tulajdonosa volt a vendégünk. Főbb részek: Intro – (00:00) Öntözővíz – (01:30) Utazási trendek – (14:31) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.
A Fideszben leépült a visszacsatolás, megjelentek a fáradás tünetei, és ebből a helyzetből nehezen tudja kirángatni magát a kormánypárt – mondta Tölgyessy Péter jogász, politológus. Viszont úgy véli, „a nemzetközi helyzet rendkívül zivataros“, ami bonyolulttá teszi az itthoni helyzetet is. Beszélt továbbá a sajtó szerepéről, a nyugati közvélemény és média polarizáltságáról, Magyar Péter túlzó ígéreteiről és a Fidesz önkorrekciós képességének csökkenéséről is.--MÁR CSAK EGY HETÜNK VAN a cenzútatörvény elfogadásáig: ennyi időnk maradt, hogy összegyűjtsük a működésünkhöz szükséges költségvetést. Kíváncsi, kritikus, közösségi – támogass, hogy folytathassuk.Adó 1%-kal: https://szja.partizan.huKözvetlenül: https://jovore.partizan.hu--
A Friderikusz Podcast részeként február elején belekezdtünk egy új sorozatba, melynek címe: LAKATOS LABOR. A sorozat epizódjaiban állandó szakértőnkkel, dr. Lakatos Péter belgyógyász-professzorral minden alkalommal egészségről, konkrét betegségekről, azok tüneteiről és esetleges megelőzésükről beszélget Friderikusz Sándor. Az első epizódban a pajzsmiriggyel foglalkoztunk, a sorozat második részében a D-vitamin volt a téma, a harmadik részben pedig a csontritkulásból adódó betegségeket és tennivalókat taglaltuk, legutóbb pedig a szerelem és a szeretet biokémiáját elemeztük. Ebben a mostani, ötödik epizódban azt igyekszünk kideríteni, hogy a kávé tényleg veszélyes-e egészségünkre. A podcast elején Lakatos professzorral felelevenítjük a kávé igen kalandos történetét, egészen a betiltásáig, majd a kávé legismertebb hatóanyaga, a koffein és a magas vérnyomás, illetve a szív- és cukorbetegségek, illetve a daganatosa betegségek összefüggéseiről beszélgetünk. De szó lesz a koffeinmentes kávé jótékonynak mondott hatásáról, a kávé és az Alzheimer-, valamint Parkinson-kór összefüggéseiről, továbbá arról is, hogy a terhesség időszaka alatt ajánlatos-e kávét inni, és ha igen, milyet. Végül az is kiderül ebből a podcastból, hogy a kávéfogyasztás és mentális egészségünk miféle párhuzamokat mutat. - Egészségügyi sorozatunk első epizódját a pajzsmirigy betegségeiről az alábbi linken nézhetik meg: https://www.youtube.com/watch?v=dKx1phdm3pA&t=431s - Sorozatunk második adását a D-vitaminról az alábbi linken nézhetik vissza: https://www.youtube.com/watch?v=YNZwaoDbuXQ - Sorozatunk harmadik részét a csontritkulásról az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=G54dVQDJh5k&t=306s - Sorozatunk negyedik részét a szerelem és a szeretet biokémiájáról az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg: https://www.youtube.com/watch?v=K1fXNPexQkE&t=5s A műsor díszletelemeit a Flexdecor biztosította, melynek falpanelei tökéletes megoldást jelentenek a lakások és a kereskedelmi terek díszítésére: https://www.flexdecor-hungary.huHogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAnchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535