POPULARITY
Categories
A televíziós vetélkedőként, illetve mechanikus társasjátékként is népszerű Szerencsekerék lényege, hogy a játékosok betűk tippelésével kitalálják az adott feladványt, miközben körönként egy kereket megpörgetve nyereményekre tehetnek szert, vagy épp elveszíthetik azokat. Múlt pénteki adásunk elején hallgatói leveleink megtárgyalásával pörgettük be magunkat. Továbbra is témáztunk a Meta nemrég tesztelt okosszemüvegéről, de beszéltünk vezeték nélküli fülhallgatókról és tévéboxokról is. Mindezek után egy hobbifejlesztést mutattunk be, amelynek célja, hogy akadálymentesen is játszhatóvá tegye az egykoron igen népszerű, de vakok számára mindezidáig nem hozzáférhető Szerencsekerék társasjátékot. A játék lényege, hogy a játékosok betűk tippelésével kitalálják az adott feladványt, miközben körönként egy kereket megpörgetve nyereményekre tehetnek szert, vagy épp elveszíthetik azokat. Egy adott játékos addig pörgethet újra és újra, amíg olyan betűt tippel, amely az adott feladványban szerepel. Ha rossz betűt kér, vagy épp a pörgetés eredménye csőd vagy passz, a következő játékos jön. A játék ezen akadálymentes adaptációjában az események, a pontszámok billentyűparancsokkal is nyomon követhetők, a játék közbeni hangok a szép emlékű tévés vetélkedőből csendülnek fel, a megfejtendő feladványt pedig alapesetben annyi aláhúzás karakter jelöli, ahány betű hiányzik és kitalálásra vár. A sikeres betűtippek nyomán a feladványban a kitalált betűk a megfelelő helyekre kerülnek, felváltva az aláhúzás karaktereket, így tehát a játék egyaránt játszható vakok és ép látással rendelkezők számára is. A programból jelenleg létezik egy offline változat, amikor is a játékosok azonos helyen tartózkodva játszanak és a szoftver egy eszközön fut, de már kipróbálható egy valódi multiplayer tesztverzió is, amelyben a játékosok különböző helyekről bejelentkezve szerencsekerekezhetnek egymással. A programban lehetőség van saját feladványt is feladni játékostársaink számára, de jónéhány beépített feladvány is a rendelkezésre áll. Műsorunkban beszélgettünk az akadálymentes változat fejlesztőjével, Rauch Róberttel, illetve persze játszottunk is egy jót hármasban: pörgettünk, tippeltünk, szépeket nyertünk vagy épp buktunk, egyszóval tartottunk egy játszogatós nyári estét. A játék az alábbi linken érhető el: http://szerencsekerek.onrender.com
Már csak egy hónap van hátra a nyárból, de úgy tűnik, a neheze most jön: Magyar Péter bejelentette, hogy hétfőn teljesen leáll a Paksi Atomerőmű, ráadásul a miniszterelnök azt is megüzente a cégeknek, hogy mindenki jobban jár, ha önként korlátozza az áramfogyasztását. Paks teljes leállására soha nem volt még példa: az idei hőség, az aszály és a Duna vízhiánya azonban ezt is elintézte. Az alapokat beszéljük át Major Andrással, a Portfolio energetikai elemzőjével. A folytatásban sem bújunk ki a hőkupola alól: Gelencsér Andrást, a Magyar Tudományos Akadémia tagját, a Levegőkémiai Kutatócsoport vezetőjét kérdezzük arról, milyen hosszú távú társadalmi hatásai lehetnek a szélsőséges időjárásnak Magyarországon, és mennyire kell átalakítani a gondolkodásunkat, a mindennapjainkat ezek hatására. Főbb részek: Intro − (00:00) Leáll Paks − (02:20) Hogy készüljünk a hőkupolákra? − (16:00) Tőkepiaci kitekintő − (26:51) See omnystudio.com/listener for privacy information.
Badan Pengelola Tabungan Perumahan Rakyat (BP Tapera) akan menyelenggarakan akad massal 62 ribu unit rumah subsidi di Batang, Jawa Tengah.
Politiķi atkal atgriezušies pie diskusijas par valsts finansētiem zinātniskiem pētījumiem un vairāku lietderība valsts ekonomikai tiek apšaubīta, īpaši humanitārajās jomās. Kur ir robeža starp akadēmisko brīvību pētāmo jautājumu izvēlē un politiķu norādēm – kas ir un kas nav lietderīgs pētījums? Vai paši zinātnieki pietiekami sabiedrībai skaidro sava darbu rezultātus un vai visiem pētījumiem ir jāsniedz praktisks pielietojums mūsu ikdienā? Diskutē Izglītības un zinātnes ministrijas valsts sekretārs Jānis Paiders, Latvijas Jauno zinātnieku apvienības vadītājs, Elektronikas un datorzinātņu institūta pētnieks Oskars Teikmanis, Latvijas Darba devēju konfederācijas prezidents Andris Bite.
Politiķi atkal atgriezušies pie diskusijas par valsts finansētiem zinātniskiem pētījumiem un vairāku lietderība valsts ekonomikai tiek apšaubīta, īpaši humanitārajās jomās. Kur ir robeža starp akadēmisko brīvību pētāmo jautājumu izvēlē un politiķu norādēm – kas ir un kas nav lietderīgs pētījums? Vai paši zinātnieki pietiekami sabiedrībai skaidro sava darbu rezultātus un vai visiem pētījumiem ir jāsniedz praktisks pielietojums mūsu ikdienā? Diskutē Izglītības un zinātnes ministrijas valsts sekretārs Jānis Paiders, Latvijas Jauno zinātnieku apvienības vadītājs, Elektronikas un datorzinātņu institūta pētnieks Oskars Teikmanis, Latvijas Darba devēju konfederācijas prezidents Andris Bite.
A SuperDL egy meglehetősen sokrétű szoftver médialejátszóval és letöltővel, internetes rádió és tévé eléréssel, dokumentumkonvertálóval, naptárral és számos egyéb funkcióval. Stúdiónkban a program megálmodóját és legfőbb alkotóját, Kőrösmezey Dávidot láttuk vendégül. Legutóbbi műsorunk legfőbb attrakciója a SuperDL nevet viselő, jelenleg Windowson használható szoftver, és annak fejlesztője, Kőrösmezey Dávid volt. A SuperDL célja, hogy egy sok mindenre bevethető, akadálymentesen kezelhető multimédiás központot kínáljon felhasználóinak teljesen ingyen. Dávid úgynevezett Vibe Coding segítségével fejleszti alkalmazását, s noha ő maga is látássérült, a szoftvert nem kizárólag látássérült embereknek ajánlja. Adásunkban röviden beszéltünk a Vibe Coding fogalmáról, amikor is a fejlesztő a mesterséges intelligencia modellek segítségével készíti el programjának belső kódrendszerét, de a legfőbb hangsúlyt természetesen magára a SuperDL-re helyeztük, amely mindenki számára ingyenesen letölthető, és folyamatosan frissül. Telepítés után megnéztük az alkalmazás kezelőfelületét, menürendszerét és a főablak kinézetét, és igyekeztünk annyi szolgáltatást kipróbálni, amennyi csak szűkös műsoridőnkbe belefért. A teljesség igénye nélkül videókat kerestünk, hallgattunk és töltöttünk le, internetes rádiót hallgattunk és fel is vettünk az adásból, kipróbáltuk a szoftver által kínált közvetlen fájlküldés szolgáltatást, de ránéztünk a naptárra is és akadálymentesen állítottunk be magunknak eseményeket, emlékeztetővel. Mivel azonban a SuperDL-hez számos kiegészítő modul tölthető le, mint például a dokumentum és könyvkonverter, az AI alapú videófeliratozó, vagy épp a torrentkezelő, így műsorunkban nem is tudtunk végigmenni a program bőséges szolgáltatáslistáján.
V pondelkových letných epizódach ranného podcastu denníka SME predstavuje Tatiana Čabáková Slovenky a Slovákov, ktorí sa presadili a zanechávajú výraznú stopu v českej spoločnosti. Dnešným hosťom je vedec a chemik Milan Vrábel, ktorý v Ústave organickej chémie a biochémie Českej akadémie vied v Prahe vedie vlastnú výskumnú skupinu. Patrí k najúspešnejším vedcom pôsobiacim v Česku. Dvakrát uspel v prestížnych grantových súťažiach Európskej výskumnej rady – v roku 2015 získal ERC Starting Grant a v roku 2022 aj ERC Proof of Concept, ktorého cieľom je posunúť výsledky prelomového výskumu bližšie k praktickému využitiu a overiť ich inovačný potenciál. Stal sa tak jedným z prvých dvoch vedcov Akadémie vied ČR, ktorým sa podarilo tento grant získať. Vyštudoval Slovenskú technickú univerzitu v Bratislave, na doktorandské štúdium odišiel do Prahy a následne päť rokov pôsobil na Ludwig-Maximilians-Universität München. Po návrate sa rozhodol zostať v Prahe, kde podľa vlastných slov nachádzajú vedci výrazne lepšie podmienky na výskum ako na Slovensku. Jednou z hlavných oblastí jeho práce je rakovinová imunoterapia. Jeho výskumný tím vyvíja metódu chemickej úpravy imunitných buniek, ktorá by im umožnila účinnejšie rozpoznávať a ničiť rakovinové bunky. V rozhovore sa dozviete: aké možnosti a privilégiá prináša vedcom prestížny grant Európskej výskumnej rady, ako náhoda neraz otvára nové smery vedeckého výskumu, prečo sa mu zatiaľ nepodarilo nájsť investora a založiť startup, ktorý by jeho objavy posunul bližšie k pacientom, kedy vážne uvažoval o tom, že opustí akademickú vedu a naplno sa bude venovať podnikaniu, čo podľa neho v Česku chýba, aby sa výsledky špičkového základného výskumu jednoduchšie dostávali do praxe, v čom vedenie vlastnej výskumnej skupiny pripomína starostlivosť o trinásť detí, a prečo sa po viac ako desiatich rokoch na čele vlastného laboratória cíti skôr ako úradník než ako vedec. – Všetky podcasty denníka SME nájdete na sme.sk/podcasty – Odoberajte aj audio verziu denného newslettra SME.sk s najdôležitejšími správami na sme.sk/brifingSee omnystudio.com/listener for privacy information.
Jöhet A Nemzet Hülyéje és az Ígéret az RTL-re Máté Gábor elmondta, miért csalta meg annak idején Jakupcsek Gabriellát Soha többé nem akar repülni a Ryanair-gép ablakából kiszippantott utas Az Etikai Bizottság eljárását kezdeményezte Orbán János Dénes ügyében a Magyar Művészeti Akadémia elnöke Megfilmesítik Snoop Dogg életét Kezdetét veszi az Oroszlán hava: ezt ígéri Fia súlyos betegségéről vallott a Republic énekese Ez a 10 úti cél most a Z generáció kedvence Katalin hercegné a gyógyulás nehéz időszakában új kapaszkodót talált: ez segített neki átvészelni a kezeléseket Fluor Tomi lekerült a tiltólistáról, visszatért a közmédiába Gáspár Győző a politikai állásfoglalására kapott kritikákra válaszolt: "Semmit nem bántam meg" A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Jöhet A Nemzet Hülyéje és az Ígéret az RTL-re Máté Gábor elmondta, miért csalta meg annak idején Jakupcsek Gabriellát Soha többé nem akar repülni a Ryanair-gép ablakából kiszippantott utas Az Etikai Bizottság eljárását kezdeményezte Orbán János Dénes ügyében a Magyar Művészeti Akadémia elnöke Megfilmesítik Snoop Dogg életét Kezdetét veszi az Oroszlán hava: ezt ígéri Fia súlyos betegségéről vallott a Republic énekese Ez a 10 úti cél most a Z generáció kedvence Katalin hercegné a gyógyulás nehéz időszakában új kapaszkodót talált: ez segített neki átvészelni a kezeléseket Fluor Tomi lekerült a tiltólistáról, visszatért a közmédiába Gáspár Győző a politikai állásfoglalására kapott kritikákra válaszolt: "Semmit nem bántam meg" A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Sokan sokfélét gondolunk arról, hogyan és hol születnek a jó ötletek, de ha egy jó ötlet egyszer megvalósul, és létrejön belőle egy humoros, népszerű és ismert videójáték akadálymentes változata, azzal érdemes foglalkozni. Pénteken éterbe került műsorunk első harmadában hallgatóink leveleit vettük górcső alá, és elsősorban az elmúlt hetekben bemutatott okosszemüvegről beszélgettünk. Ezt követően pedig heti kedves vendégünk, Bede Anita érkezett meg hozzánk, aki friss projektjét hozta el nekünk, hogy bemutathassa a hallgatóknak. Anita egykor nagyon szerette a legkülönfélébb videójátékokkal eltölteni szabadidejét, ettől a kikapcsolódástól azonban látásának elvesztése megfosztotta őt. Néhány héttel ezelőtt megfogalmazódott benne az az elképzelés, hogy az egyre fejlettebb AI technológiát használva, Vibe Coding segítségével elkészíti néhai kedvenc videójátékának látás nélkül is játszható variánsát. A szóban forgó produktum a Neighbours from hell, magyarul: Pokoli szomszédok címet viseli, amely PC-re, játékkonzolokra és később mobilkészülékekre is megjelent. Vendégünk a legendás játék első és második részének alapjaira építve készítette el alkotását. A Pokoli szomszédok játék története szerint egy új televíziós show sztárjaként kell belopakodnunk szomszédunk otthonába, és ott a legkülönbözőbb tárgyakkal, igen változatos módokon kell a ház lakóját az őrületbe kergetnünk úgy, hogy ő maga ne vegye észre áldatlan tevékenységeinket. Ha a házon belül bármikor azonos helyiségbe kerülünk szomszédunkkal, a kört elveszítjük és újra kell kezdenünk. Minden körben, minden pályán meg kell figyelnünk delikvensünk aktuális tevékenységeit és rutinját, össze kell gyűjtenünk az épp a rendelkezésünkre álló tárgyakat, és azok segítségével el kell rontanunk jókedvét azáltal, hogy belerondítunk abba, amit épp csinál. A játék hangulata könnyed, vicces és rendkívül szórakoztató, és Anitának köszönhetően immáron látás hiányában is játszható, mégpedig jobbára a videójáték eredeti hangjaival. Adásunkban beszélgettünk vendégünkkel a projekt megszületéséről, a játék elkészítésének nehézségeiről és nagy pillanatairól, és természetesen ki is próbáltuk a produktumot, mentünk tehát a szomszédba hashajtót keverni, kábeleket vagdosni, falfestményt firkálni és még sok egyéb dolgot művelni.
Pokračovanie epizódy nájdeš na https://herohero.co/sexualnavychova Utekajú ti myšlienky uprostred akcie k tomu, či si vypol/a práčku alebo čo zajtra uvaríš na obed? Vitaj v realite ADHD v spálni! V tejto epizóde sme si posvietili na tému, o ktorej sa hovorí málokedy, no v posteliach miliónov ľudí vytvára tichý chaos. Hostkou je psychologička Mgr. Juliana Weiss, z platformy Ksebe, s ktorou sme prebrali aj moje testovanie na ADHD, ako prebiehalo, a aké mi prišli výsledky. Ak by si mal/a aj ty podozrenie na ADHD, alebo si len chceš byť istý/á, že ho nemáš, tak si môžeš dať spraviť diagnostiku aj ty. Objednáš sa jednoducho na www.ksebe.sk/adhd-testovanie. V tejto epizóde sa dozvieš v čom sa ženské ADHD líši od mužského, ako ADHD ovplyvňuje správanie vo vzťahu, pri sexe a prečo dnes kvôli neustálemu skrolovaniu zažívame symptómy poruchy pozornosti aj bez toho, aby sme ju reálne mali. Druhú časť epizódy nájdeš na našom Hero Hero, kde môžeš využiť náš 2 týždňový free trial a pozrieť si túto, ale aj iné epizódy úplne zadarmo! V Sexuálnej Akadémii zostávala len pár posledných miest. Poponáhľaj sa a pridaj sa do zakladajúceho ročníka. Byť súčasťou Sexuálnej výchovy nie je len o počúvaní podcastu, je to o búraní tabu, ktoré sme spolu načali. VĎAKA VAŠEJ PODPORE tu môžeme byť úprimní, suroví a autentickí. Ste naším bezpečným priestorom, vďaka ktorému ho môžeme tvoriť aj my pre vás. Ďakujeme, že s nami zostávate aj v roku 2026. Máme vás radi! ❤️ Followuj nás na IG: / https://www.instagram.com/sexualnavychova/ Alebo na osobných profiloch: Miška: / https://www.instagram.com/michellegraphy/
Lovász László: Talán jobban járt volna a Magyar Tudományos Akadémia, ha 2014-ben a kormányhoz közelebbi elnököt választ Idén is nyert a győri egyetem csapata az energiahatékonysági versenyen Vészfrissítést adott ki az Apple – az Ön készüléke is veszélyben lehet enélkül Szinte minden kiderült az új iPhone-okról Több mint ritmusérzék A mesterséges intelligencia miatt feszül egymásnak a Google és a Meta Megérkezett a Punkt. MC03, svájci dizájnnal és német gyártással A TIDAL új szabálya fordulópont lehet: nem fizet jogdíjat a teljesen AI által készített zenék után Nem úgy sült el az AI-forradalom, ahogy tervezték: több száz kirúgott szakembert vett vissza a cég A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Lovász László: Talán jobban járt volna a Magyar Tudományos Akadémia, ha 2014-ben a kormányhoz közelebbi elnököt választ Idén is nyert a győri egyetem csapata az energiahatékonysági versenyen Vészfrissítést adott ki az Apple – az Ön készüléke is veszélyben lehet enélkül Szinte minden kiderült az új iPhone-okról Több mint ritmusérzék A mesterséges intelligencia miatt feszül egymásnak a Google és a Meta Megérkezett a Punkt. MC03, svájci dizájnnal és német gyártással A TIDAL új szabálya fordulópont lehet: nem fizet jogdíjat a teljesen AI által készített zenék után Nem úgy sült el az AI-forradalom, ahogy tervezték: több száz kirúgott szakembert vett vissza a cég A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Görögkatolikus Metropólia PodcastDr. Véghseő Tamás, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola egyháztörténész professzora és korábbi rektora sikerrel védte meg MTA doktori értekezését a Magyar Tudományos Akadémián.A "Bizánci rítus, katolikus hit, magyar identitás" címet viselő disszertációját a bírálóbizottság 100%-os eredménnyel értékelte. A cím elismeri a tartósan kiemelkedő teljesítményt és a szakterülethez való jelentős hozzájárulást.Az eseményhez kapcsolódva P. Tóth Nóra beszélgetett Véghseő Tamással az elismeréshez vezető több mint két évtizedes kutatómunkáról, a magyar görögkatolikusok identitásának sokszor meglepő történelmi hátteréről és a jövőbeli tervekről.
Ako žiť rodinný život tak, aby všetko nestálo na jednom človeku? Ako zladiť výchovu, prácu a domácnosť, rozdeliť si úlohy a nestratiť pritom pokoj? V knižnom podcaste hovorí Gabriela Burianková z Akadémie rodiny o vízii rodiny, výchove, delegovaní úloh, hľadaní vlastných zdrojov a o tom, prečo je dôležité, aby zodpovednosť v rodine niesli viacerí, nielen jeden preťažený člen domácnosti. Rozhovor vychádza z knihy Ako to zvládnuť? od poľskej autorky Agnieszky Stefaniuk. Knihu nájdete v e-shope denníka Postoj. Táto relácia vznikla vďaka našim podporovateľom. Pridajte sa k nim, prosím, teraz aj vy na: https://podpora.postoj.sk/potrebujeme-vas?suma=10&referral_campaign=reakcia_simecka_maj_26&referral_source=youtube. Ďakujeme.
Halmai Péter akadémikusnak, az MTA IX. Osztálya elnökénak, az MKT Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztálya elnökének előadása a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztálya és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya által szervezett, Számvetés és újratervezés: magyar gazdaság 2026 című konferencián, 2026. június 17-én, szerdán az MTA Székházának Dísztermében.
Surányi György egyetemi magántanárnak, az MNB volt elnökének előadása a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztálya és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya által szervezett, Számvetés és újratervezés: magyar gazdaság 2026 című konferencián, 2026. június 17-én, szerdán az MTA Székházának Dísztermében.
László Csaba volt pénzügyminiszter, címzetes egyetemi tanár előadása a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztálya és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya által szervezett, Számvetés és újratervezés: magyar gazdaság 2026 című konferencián, 2026. június 17-én, szerdán az MTA Székházának Dísztermében.
Benczes Istvánnak, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárának, az MTA doktorának előadása a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztálya és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya által szervezett, Számvetés és újratervezés: magyar gazdaság 2026 című konferencián, 2026. június 17-én, szerdán az MTA Székházának Dísztermében.
Sass Magdolnának, az ELTE KRTK Világgazdasági Intézete igazgatójának előadása a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztálya és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya által szervezett, Számvetés és újratervezés: magyar gazdaság 2026 című konferencián, 2026. június 17-én, szerdán az MTA Székházának Dísztermében.
Győrffy Dórának, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárának, az MTA doktorának előadása a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztálya és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya által szervezett, Számvetés és újratervezés: magyar gazdaság 2026 című konferencián, 2026. június 17-én, szerdán az MTA Székházának Dísztermében.
Voszka Éva akadémikus előadása a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztálya és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya által szervezett, Számvetés és újratervezés: magyar gazdaság 2026 című konferencián, 2026. június 17-én, szerdán az MTA Székházának Dísztermében.
Soós Károly Attila c. egyetemi tanár, volt államtitkár előadása a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztálya és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya által szervezett, Számvetés és újratervezés: magyar gazdaság 2026 című konferencián, 2026. június 17-én, szerdán az MTA Székházának Dísztermében.
Akadémia mladých vedcov z Dolnej zeme: jej cieľom je podporiť talentovaných mladých Slovákov žijúcich v zahraničí, rozvíjať ich záujem o vedu a výskum a zároveň posilňovať vzťahy medzi slovenskými komunitami v zahraničí. Na 1. ročníku akadémie, ktorej témou bol „Život a smrť bunky“, sa zúčastnili mladí vedci zo slovenských gymnázií a stredných škôl z Békešskej Čaby, Budapešti, Báčskeho Petrovca, Nového Sadu, Nadlaku, Kovačice a Bodonoša; Krajanská redakcia RSI bola mediálnym partnerom podujatia. Hudobná novinka – Adam Ďurica – Iskrí;
1. Kto sú sudcovia, ktorí pomohli Šutajovi Eštokovi 2. Aj Mažgút a Rybanský úspešne transformujú 3. Blahu konečne vyhodili z Akadémie vied
Ustadz Dr. Erwandi Tarmizi M.A - Kesalahan Umum Dalam Akad Kurban - Ustadz Dr. Erwandi Tarmizi, M.A
Titanic sa nepotopil, ľudia neboli na Mesiaci, Zem je plochá no a krv zaočkovaných je Mor. To fakt? Kam sme sa to dostali a prečo? Kde zmizli časy vedy, racionality a preukázateľných faktov? Ako zlomiť moc konšpirácií a akú víziu pre Slovensko ponúka Slovenská akadémia vied? Nemyslím si, že naše deti sa musia mať horšie. Chce to odvahu, nie zotrvačnosť. Hovorí šéf SAVŠpičkoví vedci zo Slovenskej akadémie vied dokázali bezpečnosť vakcín, ich štúdia prešla najprísnejším medzinárodným sitom, no zo sociálnych sietí sa na nás valia bludy o nebezpečnej krvi zaočkovaných, neoverených experimentálnych vakcínach meniacich našu DNA či o údajnej hrozbe chemtrails a plochej zemi. V susednom Česku pritom už zaznamenali fatálny následok antivaxerských konšpirácií, keď na záškrt zomrelo trojročné neočkované dieťa.Spoločenskí vedci hovoria o dobe postpravdy, v ktorej už fakty prestávajú hrať prakticky akúkoľvek rolu a varujú pred anómiou, teda rozkladom spoločnosti, ktorá sa nebude vedieť dohodnúť nielen na tom, kam ideme a čo chceme, ale nedokáže sa už zhodnúť ani na realite, v ktorej tu my všetci spolu žijeme.Nový šéf SAV upozorňuje, že ak štát neprestane tolerovať stredoveké bludy a nezačne vedu brať ako strategickú prioritu Slovenska, odchod mozgov z krajiny sa zmení na nezvratný exodus. Veda nemôže byť apolitická, hlas vedcov tu musí zaznieť oveľa silnejšie, tvrdí Martin Venhart. Akadémia momentálne pracuje i na komplexnej vízii pre Slovensko, otázkou však zostáva, či jej bude mať ešte kto načúvať.Sledujete Ráno Nahlas, dnes s predsedom SAV Martinom Venhartom. Pekný deň a pokoj v duši praje Braňo Dobšinský
Titanic sa nepotopil, ľudia neboli na Mesiaci, Zem je plochá a krv zaočkovaných je Mor. To fakt? Kam sme sa to dostali a prečo? Kde zmizli časy vedy, racionality a preukázateľných faktov? Ako zlomiť moc konšpirácií a akú víziu pre Slovensko ponúka Slovenská akadémia vied? Nemyslím si, že naše deti sa musia mať horšie. Chce to odvahu, nie zotrvačnosť. Hovorí šéf SAVŠpičkoví vedci zo Slovenskej akadémie vied dokázali bezpečnosť vakcín, ich štúdia prešla najprísnejším medzinárodným sitom, no zo sociálnych sietí sa na nás valia bludy o nebezpečnej krvi zaočkovaných, neoverených experimentálnych vakcínach meniacich našu DNA či o údajnej hrozbe chemtrails a plochej zemi. V susednom Česku pritom už zaznamenali fatálny následok antivaxerských konšpirácií, keď na záškrt zomrelo trojročné neočkované dieťa.Spoločenskí vedci hovoria o dobe postpravdy, v ktorej už fakty prestávajú hrať prakticky akúkoľvek rolu a varujú pred anómiou, teda rozkladom spoločnosti, ktorá sa nebude vedieť dohodnúť nielen na tom, kam ideme a čo chceme, ale nedokáže sa už zhodnúť ani na realite, v ktorej tu my všetci spolu žijeme.Nový šéf SAV upozorňuje, že ak štát neprestane tolerovať stredoveké bludy a nezačne vedu brať ako strategickú prioritu Slovenska, odchod mozgov z krajiny sa zmení na nezvratný exodus. Veda nemôže byť apolitická, hlas vedcov tu musí zaznieť oveľa silnejšie, tvrdí Martin Venhart. Akadémia momentálne pracuje i na komplexnej vízii pre Slovensko, otázkou však zostáva, či jej bude mať ešte kto načúvať.Sledujete Ráno Nahlas, dnes s predsedom SAV Martinom Venhartom. Pekný deň a pokoj v duši praje Braňo Dobšinský
Ustadz Dr. Erwandi Tarmizi M.A - Gharar Dalam Akad Ijarah (Upah Sewa) - Ustadz Dr. Erwandi Tarmizi
Az európai integráció jövőjét, kihívásait és lehetőségeit veszi górcső alá magyar és közép-kelet-európai szemszögből az a hamarosan megjelenő tanulmánykötet, amelynek szerkesztői Halmai Péter akadémikus, a BME és az NKE egyetemi tanára, az MKT Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztályának elnöke, valamint Székely P. István tagtársunk, az Európai Bizottság nyugalmazott igazgatója, címzetes egyetemi tanár. A kötet megjelenésének apropóján szervezett szakmai konferenciát az MKT Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti, valamint Európai Uniós Szakosztályaival közösen a Magyar Tudományos Akadémia IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya 2026. június 3-án, szerdán 15 órától Budapesten, az Európa Pontban.A konferencia első panelbeszélgetésének résztvevői: Halmai Péter akadémikus, az MKT Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztályának elnöke; Hajdu Miklós, a Corruption Research Center Budapest kutatója; Mizsei Kálmán, az ENSZ volt főtitkár-helyettese; Székely P. István, az Európai Bizottság nyugalmazott igazgatója, címzetes egyetemi tanár, valamint Tóth István János, a Corruption Research Center Budapest igazgatója, az SGH Warsaw School of Economics oktatója. Moderátor: Dóra Győrffy, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára, az MKT Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztályának elnökségi tagja.
Az európai integráció jövőjét, kihívásait és lehetőségeit veszi górcső alá magyar és közép-kelet-európai szemszögből az a hamarosan megjelenő tanulmánykötet, amelynek szerkesztői Halmai Péter akadémikus, a BME és az NKE egyetemi tanára, az MKT Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztályának elnöke, valamint Székely P. István tagtársunk, az Európai Bizottság nyugalmazott igazgatója, címzetes egyetemi tanár. A kötet megjelenésének apropóján szervezett szakmai konferenciát az MKT Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti, valamint Európai Uniós Szakosztályaival közösen a Magyar Tudományos Akadémia IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya 2026. június 3-án, szerdán 15 órától Budapesten, az Európa Pontban.A második panelbeszélgetés résztvevői: Andor László volt EU-biztos, a Foundation for European Progressive Studies főtitkára, az MKT alelnöke; Benczes István, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára; Martinusz Zoltán, az Európai Unió Tanácsnak igazgatója; valamint Győri Enikő európai parlament képviselő. Moderátor: Halmai Péter akadémikus, az MKT Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztályának elnöke.
Bármilyen bosszantó is volt eddig a Google, mostantól még rosszabb lesz Kiss László: Én vagyok az első valóságshow-szereplő akadémikus a Magyar Tudományos Akadémia 200 éves történetében Tudtad? Évente 10 métert is vándorol a Déli-sark, a kutatóknak minden évben át kell helyezni a jelzést Szinte minden a tervek szerint haladt, az Indiai-óceánra leszállva felrobbant a SpaceX rakétája Míg senki se figyelt, a Meta titokban kiadott egy új alkalmazást Bosch: az Mi-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig A Pentagon közzétette legújabb UFO-fájljait és videóit A korallzátonyok ellenállóbbak lehetnek, mint hittük, meglepő felfedezést tettek a kutatók SpaceX részvénykibocsátás: érkezik a Binance és az OKX kínálatába az űrtech Digitális túlterheltség: újfajta kihívás előtt a nők A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Bármilyen bosszantó is volt eddig a Google, mostantól még rosszabb lesz Kiss László: Én vagyok az első valóságshow-szereplő akadémikus a Magyar Tudományos Akadémia 200 éves történetében Tudtad? Évente 10 métert is vándorol a Déli-sark, a kutatóknak minden évben át kell helyezni a jelzést Szinte minden a tervek szerint haladt, az Indiai-óceánra leszállva felrobbant a SpaceX rakétája Míg senki se figyelt, a Meta titokban kiadott egy új alkalmazást Bosch: az Mi-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig A Pentagon közzétette legújabb UFO-fájljait és videóit A korallzátonyok ellenállóbbak lehetnek, mint hittük, meglepő felfedezést tettek a kutatók SpaceX részvénykibocsátás: érkezik a Binance és az OKX kínálatába az űrtech Digitális túlterheltség: újfajta kihívás előtt a nők A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Pārdaugavas kultūrtelpā “Smilga” Rīgā šobrīd aplūkojama jauno mākslinieču apvienības “http://vide” izstāde “Jauku dienu vēlot,”. Tā ir frāze, kas mēdz sekot e-pastos gan pēc pozitīvām ziņām, gan satricinošiem jaunumiem. Šajā gadījumā izstādē “Smilgā” mākslinieces vēsta par atziņām un ceļa turpināšanos pēc akadēmiskās izglītības iegūšanas. Četras kādreizējās Vides mākslas nodaļas kursabiedrenes šobrīd aizgājušas katra savā virzienā, tomēr vēlme strādāt kopā ir joprojām.
Már Magyarországon is kapható a világ legvékonyabb táblagépe A felnőttek 95 százaléka hordozza a veszélyes vírust, most ellenszerre bukkantak A Mastercard és az Otp Bank végrehajtotta Magyarország első éles, Ai ügynök által indított tranzakcióját az Agent Pay segítségével Két betű fedezi egy ország költségvetésének felét Érkezik a Honor 600 széria, amely felforgatja a prémium középkategóriát Soha ne bízzon egy talpnyaló Ai-ban! Miért veszélyes, ha a mesterséges intelligencia túl kedves hozzánk? EU: senki ne használjon Huawei és ZTE hálózati berendezéseket! Megjött az új Xbox mód a Windows 11-be - mondjuk hogyan töltheted le Változnak az Oscar-díj szabályok: a mesterséges intelligenciát is érinti az Akadémia döntése Ai és Thierry Henry: a Samsung 2026-os tévékínálatát a szurkolói élményre hangolta A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Már Magyarországon is kapható a világ legvékonyabb táblagépe A felnőttek 95 százaléka hordozza a veszélyes vírust, most ellenszerre bukkantak A Mastercard és az Otp Bank végrehajtotta Magyarország első éles, Ai ügynök által indított tranzakcióját az Agent Pay segítségével Két betű fedezi egy ország költségvetésének felét Érkezik a Honor 600 széria, amely felforgatja a prémium középkategóriát Soha ne bízzon egy talpnyaló Ai-ban! Miért veszélyes, ha a mesterséges intelligencia túl kedves hozzánk? EU: senki ne használjon Huawei és ZTE hálózati berendezéseket! Megjött az új Xbox mód a Windows 11-be - mondjuk hogyan töltheted le Változnak az Oscar-díj szabályok: a mesterséges intelligenciát is érinti az Akadémia döntése Ai és Thierry Henry: a Samsung 2026-os tévékínálatát a szurkolói élményre hangolta A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Akad. Gymnasium Linz (3b): Fußball
Akad. Gymnasium Linz (3b): höhere Schule oder Lehre
Magyar Péter lecseréli a TEK-et A Fidesz még mindig nem érti Már zajlik a munka a kata átalakításáról: így működne együtt a kamara az új kormánnyal Megvan, ki vette meg a Szőlő utcai javítóintézet épületét Feljelentést tett az MNB, lezárult a belső vizsgálat Magyar Péter komoly ígéretet tett az MTA 200. közgyűlésén Akadémiai elismeréseket adtak át az MTA 200. közgyűlésén Magyar Péter fia is most érettségizik, így üzent a vizsgázóknak a Tisza elnöke Mindkét üzemanyag drágul holnaptól: így változnak majd a piaci árak! Veszély a falu határában: medve tartja rettegésben a hevesi lakosokat Üzentek az F1-ből: a károgó nézők befoghatják! Jogdíjakon csúszhat el, hogy a világ két legnépesebb országában közvetítsék a focivébét Térképeken mutatjuk, mikor érkezik az első tavaszi hőhullám Európába, hozzánk is juthat a forróságból? A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
5 - Nagy Roland gokartversenyző személyében magyar tagja is lett az Aston Martin Forma-1-es istálló versenyzőakadémiájának by Balázsék
durée : 00:13:14 - par : Lionel Esparza - Fondé en 1986 par Françoise Lasserre, ancienne chanteuse de la Chapelle Royale de Philippe Herreweghe, l'ensemble Akadêmia célèbre cette année ses 40 ans. Ce disque, paru chez Zig-Zag Territoires en 2009, rassemble trois cantates de Bach, portées par un plateau vocal de premier ordre. - réalisation : Flora Sternadel Vous aimez ce podcast ? Pour écouter tous les épisodes sans limite, rendez-vous sur Radio France
Najlepším filmom roka 2025 je podľa Akadémie filmových umení a vied Jedna bitka za druhou. Viaceré ocenenia si prevzali aj Hriešnici, ktorým hrozilo, že budú najväčším oscarovým porazeným. To sa napokon udialo pri filme Marty Supreme a možno aj Hamnet, no a keď už sme pri sklamaniach, Timothee Chalamet si na sošku bude musieť opäť počkať. O vrchole filmových ocenení, ale aj o tom, v akom svete sa udeľujú a čo na to hviezdy hovoria, sa Nikola Šuliková Bajánová rozpráva s filmovým kritikom a spoluautorom podcastu Vertigo Petrom Konečným. Odporúčanie Mojím dnešným odporúčaním je rozhovor kolegyne Michaely Terenzaniovej so sicílskym prokurátorom Gabriellem Pacim o tom, ako pri vyšetrovaní a súdení zločinov v Taliansku pracujú s kajúcnikmi. Paci, ktorý takmer celú kariéru bojoval proti mafii, dostal s pomocou svedectiev odsúdených mafiánov pred pár rokmi za mreže bosa Cosa Nostry Mattea Messinu Denara. Najmä v kontexte toho, čo sa deje na Slovensku, je toto nielen zaujímavé, ale aj poučné čítanie. – Všetky podcasty denníka SME nájdete na sme.sk/podcasty – Odoberajte aj audio verziu denného newslettra SME.sk s najdôležitejšími správami na sme.sk/brifingSee omnystudio.com/listener for privacy information.
Milyen magyar vonatkozása van Brahms II. (B-dúr) zongoraversenyének? És mi a formai különlegessége?Hogyan függ össze Dvořák VII. szimfóniája ezzel a művel? És hogy találkozott a két zeneszerző?Hózsa Zsófia ezúttal Mácsai János zenetörténésszel beszélgetett Daniel Harding és a római Santa Cecilia Akadémia Zenekara koncertje kapcsán. Hallgassátok szeretettel!
Sisa Lelkes Sklovská je slovenská operná - mezzosoprán, muzikálová a popová speváčka. Pôvodne chcela byť veterinárkou, v druhom ročníku na gymnáziu však tajne šla na talentovky na konzervatórium a prijali ju. Neskôr bola sólistou opery Slovenského národného divadla a niekoľko rokov učí na Akadémii umení v Banskej Bystrici.
Celé PREMIUM VIDEO nájdeš tu
A Bolyai-díj a magyar tudományos élet legrangosabb elismerése, melyet két évente ítél oda a díj kuratóriuma. A világhírű matematikusunkról elnevezett díjat 2023-ban Stépán Gábor Széchenyi-díjas magyar gépészmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja kapta. Kutatási területei az analitikus mechanika, a stabilitáselmélet és a nemlineáris rezgések. 2008-ban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karának dékánjává választották. A hazánkban egymás után nyíló autógyárak kapcsán beszélgettünk vele a magyar mérnöki hagyományok és az autóipar kapcsolatáról, az autópályákon kialakuló fantom dugókról, egy száz évvel ezelőtti tánc rezgésekre gyakorolt hatásáról, az időkésleltetésről és még egy sor, a napi életben is tapasztalható izgalmas jelenségről, melyeknek mind vannak leágazásai akár a precíziós szerszámgyártásban is. Az interjút Vidovszky Áron, a Portfolio Investment Services üzletégvezetője készítette.See omnystudio.com/listener for privacy information.
Hosťami relácie Dírerov filter boli moderátori Dominika Körtvelyesiová a Samuel Drozda. Dominika Körtvelyesiová vyštudovala marketingovú komunikáciu na Univerzite sv. Cyrila a Metoda v Trnave. Novinársku kariéru začínala v regionálnych médiách, neskôr sa venovala politike v denníku Nový Čas. V Startitup-e pôsobí ako redaktorka politického spravodajstva a moderuje reláciu Zo zákulisia politiky. Samuel Drozda vyštudoval Filmovú a televíznu fakultu Akadémie umení. Svoju žurnalistickú kariéru začal v televízii ta3 ako webový redaktor, neskôr prešiel do zahraničnej redakcie tejto televízie. V Startitup-e sa venuje zahraničným témam a moderuje reláciu Za hranicou.V relácii Dírerov filter hovorili aj o tom:- ktoré momenty domácej a svetovej politiky ich tento rok zasiahli najviac,- čo všetko si vyžaduje príprava a moderovanie relácie,- či novinárov v politických reláciách nahradia influenceri,- aké úsmevné príhody sa im stali pri moderovaní,- na čo sa máme pripraviť v budúcom roku.
Vairāk nekā 230 tūkstoši krājuma priekšmetu – tāda bagātība ir Nacionāla Dabas muzeja pārziņā. Par katru no šiem priekšmetiem jārūpējas, lai to saglabātu nākamajām paaudzēm, jo daļa no šiem atradumiem dabā vairs nav sastopami. Muzeja apmeklētājiem neredzamā muzeja dzīve notiek krājuma sagatvošanā. Kā dažādi dabas priekšmeti nonāk līdz muzeja ekspozīcijai? Kā šos paraugus ievāc, uzglabā un sakārto bagātīgajā krājumā? Par to stāsta jauna izstāde Nacionālajā Dabas muzejā, tādejādi atzīmejot muzeja 180 gadadienu. Raidījumā Zināmais nezināmajā plašāk stāsta Latvijas Nacionālā Dabas muzeja izstādes darba grupas vadītāja, botāniķe Lauma Miķelsone-Šibeika, Latvijas Nacionālā Dabas muzeja vecākā mineraloģe Sanita Lielbārde un Latvijas Nacionālā Dabas muzeja ornitologs Dmitrijs Boiko. Latvijas Nacionālajā dabas muzejā apskatāma izstāde „Dabas priekšmeta ceļš līdz muzeja krājumam”, kas ļauj iepazīt muzeja speciālistu darba aizkulises un to, kā visdažādākie dabas priekšmeti – minerāli, fosilijas, augi, sēnes, putni, zīdītāji, gliemji un kukaiņi – tiek ievākti, pēc tam apstrādāti un vēlāk uzglabāti muzeja krājumā. Izstāde tapusi kā viens no īpašajiem muzeja 180. jubilejas gada notikumiem. Latvijas Nacionālā dabas muzeja krājums ir dabas bagātību krātuve, kurā glabājas ģeoloģiskie, paleontoloģiskie, zooloģiskie, entomoloģiskie, botāniskie un mikoloģiskie priekšmeti. Krājums tiek papildināts, ievācot priekšmetus dabā, iepērkot, saņemot dāvinājumus vai muitā konfiscētus priekšmetus. Tā kā muzeja krājumā ir daudz Latvijā un pasaulē izzūdošu sugu, kā arī jaunas sugas Latvijas faunā un florā, kolekciju vērtība gadu gaitā aug un aizvien aktuālāks kļūst jautājums par to saglabāšanu ilglaicīgi. Šobrīd muzejam ir vairāk nekā 230 tūkstoši krājuma vienību, kas tiek uzglabāti īpašos apstākļos. Pamatkrājums ir Nacionālā muzeju krājuma sastāvdaļa un nacionālā bagātība, tāpēc muzejam ir atbildība un pienākums nodrošināt saudzīgu attieksmi un krājuma pieejamību sabiedrībai ilgtermiņā. Dabas priekšmetus visbiežāk ievāc savvaļā. Speciālisti pirms tam veic izpēti, un plāno maršrutu, turklāt ievākšanai nepieciešami īpaši instrumenti vai ekipējums. Lai dabas priekšmetus varētu uzglabāt muzejā, tie ir pareizi jāsagatavo. To veic zinoši speciālisti – botāniķi, mikologi, mineralogi, petrogrāfi, ģeologi, paleontologi, teriologi, ornitologi, entomologi un malakologi. Pēc rūpīgas apstrādes priekšmeti nonāk speciālās krājuma telpās. Kā eksperti prot atšķirt viltotu mākslas darbu no īsta? Leonardo da Vinči, Pikaso, van Gogs, Dalī, Monē – šo gleznotāju darbus pasaulē kopē un vilto visvairāk. Tikām no latviešu gleznotājiem viltojumu saraksta virsotnē ir Vilhelma Purvīša gleznotās ainavas. Lai noteiktu, vai mākslas darbs ir oriģināls vai nē, mākslas zinātniekiem talkā nāk arī ķīmiķi. Par to, kā ar mikroskopa palīdzību var atkodēt krāsu pigmentus un kas ir gleznu viltotāju atpazīstamākais darba paņēmiens, atklāj Latvijas Mākslas Akadēmijas Restaurācijas un materiālu izpētes institūta pētniece Indra Tuņa. Viņa skaidro, kā notiek gleznu ķīmiskā izpēte, jo pētniece norāda, ka glezniecība aizvien ir tā aktīvākā mākslas daļa, kur cilvēkiem interesē tā vai cita mākslas darba identifikācija. Indras darbs ir gan orientēties mākslas vēsturē, lai zinātu, kādas krāsas mākslinieks lietojis, un kā ķīmiķei ir jānosaka šo krāsu sastāvs. Viņas darba vietā līdzās studentu darbiem – gleznām, uz galda rindojas pāris mikroskopu, kas ierasti instrumenti Indras darbā.
Krustpunktā Lielā intervija Vidzemes Augstskolas asociētā profesore un Latvijas Nacionālās aizsardzības akadēmijas vadošā pētniece Ieva Bērziņa. Katram noteikti ir savas sajūtas, sekojot līdzi ziņām pasaulē, bet nav šaubu, ka mierpilns gaidāmais adventes laiks šogad nebūs. Pirmkārt, Krievijas agresijas dēļ, bet arī tāpēc, ka Ukrainai kļūst arvien grūtāk. Diemžēl arī ASV jaunā politika raisa pastāvīgas bažas. Tagad uzmanības centrā ir kārtējie Trampa miera centieni. Netaisnīgs miers, kā rāda vēsture, arī var būt bumba ar laika degli. Pēc mūsu sabiedrības viļņošanās ap pretvardarbības konvenciju, šķiet, 18. novembris atkal visus vairāk vienoja. Bet cik šī vienotība ir dziļa vai virspusēja? Ko mēs vispār domājam par savu valsti, par savu neatkarību, par mums kā sabiedrību? Arī par šo domājot, saruna ar pētnieci Ievu Bērziņu. Bet sākotnēji satikties un aicināt uz sarunu mudināja ziņas pētījumu, kur aplūkots, ko jaunieši domā par patriotismu un Latviju, kura veidošanā arī Ieva Bērziņa bija iesaistīta.