POPULARITY
Categories
Harag Anita az Alkotótárs podcast záróbeszélgetésében arról mesél, milyen kihívásokkal néz szembe a regényírás során, és mennyiben más ez, mint a novella műfaja. Készülő könyve egy nem mindennapi szülői értekezletről szól, ahol arról vitatkoznak, megnézhetnek-e a középiskolások egy boncolást. A szerző a halálhoz, gyászhoz fűződő viszonyt, illetve a nevetés és sírás közelségét is kutatja. A beszélgetés témái: Az utolsó közös beszélgetés – ezúttal a munkatervről Mennyiben más regényt írni, mint novellát? A szerzői „kegyetlenség” kérdése – mit jelent kidobni a leírt szöveget? Az ötlet eredete: egy Duna-parti beszélgetés A szülői értekezlet mint drámai keret Saját viszony a boncoláshoz és a halálhoz Formakeresés: dráma és próza határán, olvasmányok és minták A munkacím: Nevetések Alkotótárs podcast A kultúrában az idő és a szabadság a legfontosabb értékek közé tartoznak. Ezért jött létre 2021-ben a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíj, amely arra hivatott, hogy támogatást nyújtson a fiatal, magyar írók számára a zavartalan alkotáshoz. Podcastsorozatunkban a két győztessel, Harag Anitával és Biró Zsombor Auréllal beszélgetünk írásról, olvasásról, az őket inspiráló alkotókról és készülő munkáikról. A sorozat szerkesztő-műsorvezetője: Bakó Sára
5 - Petíció indult Pilisszentléleken, hogy a népszerű sorozat, *A mi kis falunk* forgatása a településen maradhasson - vonalban "Teca kocsmájának" tulajdonosa by Balázsék
Miközben az USA-ban épp azon tanakodnak, hogy leállítsák-e az emberiségre egyre veszélyesebbnek ítélt AI-fejlesztéseket, elkezdődött a tanév: a Google ösztönzi, New York városvezetése viszont betiltotta az AI-t az iskolákban. Mire jó a Gemini Notebook? Hogy segít a ChatGPT? Mutatjuk!See omnystudio.com/listener for privacy information.
Puzsér Róbert
"Top 2" - így válaszolt Henry Kissinger, amikor megkérdezték, hová tenné riválisát, Zbigniew Brzezinskit a nemzetbiztonsági tanácsadók rangsorában. Ha az USA a világ rendőre, akkor Doktor Kissinger a mindig kimért "Ray Tango", míg a szintén egyetemen tanító Brzezinski a lazább "Gabriel Cash", aki Ray-Ban napszemüvegben hirdette meg a szent háborút az Afganisztánt 1979-ben megszálló szovjetek ellen. Jimmy Carter demokrata elnökségének (1977-1981) külpolitikai stratégáját szokás "csak" afféle Salierinek tartani a nemzetközi kapcsolatok Mozartjához, Kissingerhez képest, pedig a történelem Brzezinskinek adott igazat kettejük vitájában. Míg a realista Kissinger azt vallotta, hogy az USA egy gyengülő, belső és külső problémákkal szembenéző birodalom, és ezért az enyhülési politika híveként a megegyezést szorgalmazta a szovjetekkel, kölcsönösen tiszteletben tartott nagyhatalmi érdekszférákra felosztva a világot, addig az idealistább Brzezinskinek lengyelként nem kellett a szomszédba - mondjuk a Balti-államokba - menni "ruszofóbiáért", és a megegyezés helyett a konfrontáció híve volt - ezzel előkészítve a Reagan-korszakot és a "Rambo III." világát.Brzezinski hitte, sőt, tudta, hogy a Szovjetunió sokkal gyengébb, mint amilyennek kívülről látszik, mivel már az egyetemi diplomamunkáját is a Szovjetunión belüli nemzetiségi ellentétekről írta: "nincs szovjet nyelv", és már a Szovjetunión belül se örvend teljes népszerűségnek az orosz dominancia, nemhogy Kelet-Európában. Erre építette a "fellazítás" politikáját, amely sikerre vezetett, többek között elintézve, hogy lengyel pápát válasszanak 1978-ban (antikommunista fegyverként felhasználva a katolicizmust). De Brzezinski nemcsak hidegháborús héja volt, hanem a posztindusztriális társadalmak elméletének egyik megalkotója a korát megelőző "Két korszak között" című 1970-es könyvével, amelyben bevezette a "technotrenikus társadalom" lényeglátó fogalmát. A politikától távolabb kerülve már nem a Fehér Házban, hanem a tévéstúdiókban adott tanácsokat, "A nagy sakktábla" című 1997-es könyve valósággal látnoki, mert többek között megállapítja benne, hogy Oroszország nem fogja a Nyugat felé elengedni Ukrajnát (mert anélkül nem birodalom), vagy hogy amennyiben az amerikai külpolitikai döntéshozók nem lesznek körültekintőek, akkor összeállhat egy orosz-kínai-iráni USA-ellenes tengely, amely "geopolitikai katasztrófa" lenne az Egyesült Államokra nézve, és a 2003-as iraki háborút is a kezdetektől ellenezte. Utódai sajnos nem hallgattak rá, pedig a 2017-ben, 89 évesen elhunyt "Zbig" nem véletlenül fejezte be úgy egyik utolsó interjúját: "Ne feledjék, ezt Brzezinski mondja!" Hogy mit, azt meghallgathatjátok a hidegháborús héjáról szóló adásunkban. Vendégünk az egyik visszatérő USA-szakértőnk, Baranyi Tamás, a Magyar Külügyi Intézet stratégiai igazgatója volt.A beszélgetés résztvevői:Balázsy IstvánBaranyi TamásCsunderlik PéterLaska PálA Régen minden jobb volt a Tilos Rádió történelmi-popkulturális műsora:https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt
2 - Az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium szerda éjjel egy posztban erősítette meg, hogy tényleg visszakérték az anglol királytól azt a 2 lipicai lovat by Balázsék
„Ha nem kellene bizonyítanod, hogy jó gyerek vagy, mit választanál?”Iratkozz fel! Dramatikus, családi önismereti csoportok, előadások, események, appok, videók és a támogatási lehetőségek: https://linktr.ee/drdomjan Lazán és tudatosan podcast-csatorna: Zakar Anita műsorvezető és Dr. Domján Mihály pszichoterapeuta szakorvos, pszichológus, családterapeuta, mindfulness oktató beszélgetése - @dr.domjanÚj könyv linkje: https://www.nemhagyom.hu/Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítéséttámogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon is - https://www.patreon.com/drdomjan - meg tudod tenni. Hálásan köszönöm!Web: https://drdomjan.huYouTube: https://www.youtube.com/@dr.domjanFacebook események: https://www.facebook.com/dr.domjan/eventsInstagram: https://www.instagram.com/dr.domjanThreads: https://www.threads.net/@dr.domjanLinkedin: https://www.linkedin.com/in/mihály-dr-domján-44858b182TikTok: https://vm.tiktok.com/ZMR2J3pxD/Spotify: https://open.spotify.com/show/4HVpq9E2g9GAIEioAvgwTpApple Podcasts: https://podcasts.apple.com/us/podcast/dr-domj%C3%A1n-mih%C3%A1ly/id1507862497?ign-mpt=uo%3D4
Visszatértünk, de még hogy! A mai podcastunkban egy olyan témáról beszélgetünk, amiről méltatlanul kevés szó esik ma a nyilvánosságban. A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) Beszélő képek című projektjén keresztül többek közt a hajléktalan élethelyzetben lévő nők biztonsághoz fűződő kapcsolatáról, az ellátórendszer nehézségeiről és hiányosságairól, illetve a stigmatizáció problematikusságáról beszélgetünk. Meghívott vendégeink: Győrffy Boglárka, a BMSZKI szociális munkatársa és Gerencsér Tamás módszertani munkatárs. BŐVEBBEN: 00:00:00 - Hónapok után először nyomtad meg a gombot. 00:00:37 - A Beszélő képek kiállításról beszélgetünk Győrfi Boglárkával és Gerencsér Tamással 00:02:20 - Az érintettek, azaz a hajléktalan nők érzései, visszajelzései a saját maguk által használt képeken és szövegekben jelennek meg. 00:06:49 - A fotónarrációs módszer alkalmazásával összesen 8 nő biztonsággal kapcsolatos érzéseit kifejező munkái láthatók. 00:15:59 - Meglepő, de talán mégis sejthető eredmény, hogy a bevont ügyfelek a projektben részt vevő országok mindegyikében hasonló témákat jelenítettek meg. 00:17:58 - A kategorizálás szerepe az, hogy a program céljaként létrejövő képzésben fel tudják használni a megjelenített témákat. Ezzel is érzékenyítve a célközönséget. 00:27:50 - A képek nemcsak érzelmek, hanem egyben visszajelzések is a szociális ellátórendszerről. 00:31:32 - Sokaknak épp az intézmény jelenti a biztonságot, pedig az sem mentes a konfliktusoktól. 00:35:38 - Mit jelent a biztonság számukra, és hogyan birkóznak meg a szociális ellátórendszer munkatársai az ügyfelek történeteivel? 00:46:19 - A fényképek alapján egy tréning keretében karaktereket építenek a résztvevők, ezek segíthetnek az ügyfelek és a nehézségeik jobb megismerésében és megértésében. 00:53:58 - A kiállítás időzítése is érdekes: Budapesten eleve nagyon nehéz és kriminalizált a hajléktalan emberek helyzete, a drogproblémákat és a palackgyűjtés miatt bekövetkező szemetelést is sokan a számlájukra írják. 00:54:45 - Alapvetően a hajléktalanságban gyűrűznek be a láthatatlan, vagy elhanyagolt társadalmi problémák. 00:58:17 - A hajléktalan nők problémái általában leképezik a társadalom minden nőtagjának problémáit is. 01:00:57 - A különbség a készítő és a kiállítást megnéző nők között leginkább az, hogy hogyan tekintünk a problémákra, hogyan kezeljük azokat és milyen szemlélettel. A hajléktalanság össztársadalmi kérdés. További infók és olvasnivalók A projekt vezetője Fehér Boróka, a kiállítást szeptember 6-ig lehet megtekinteni az id. Antall József rakparton. A projektről itt lehet bővebben olvasni. Podcastunk kéthetente jelentkezik új adással, meghallgatható a 444 Spotify- és Apple-csatornáján is. Korábbi adásaink itt találhatók. Javaslataid, ötleteid, meglátásaid a tyukol@444.hu címre várjuk. (Illusztráció: Kiss Bence/444, felhasznált grafika: Madari Kinga Mercédesz)See omnystudio.com/listener for privacy information.
„Nehéz dolog az, amikor igyekszel, hogy nagyon vagány legyen, az üzenet is fontos legyen, és akkor egy olyan tartalom, ami kevesebb időt és energiát vesz igénybe, az sokkal nagyobbat fut, mint az, amivel foglalkozott egy csomót az ember.” Dobai Csaba zeneipari szakember Itt érhető elFacebook | Instagram DBA-közösségimédia-felületekFacebook | Instagram | LinkedIn | YouTube
00:00 - 6 óra 31:44 - Új tiktok trend: fürdés nélkül menjünk randevúra... 48:09 - Megkéselt két fiatalt egy 64 éves férfi Debrecenben, egyikük belehalt sérüléseibe 1:06:05 - Hogy vagy magyar rovat 1:25:58 - Lopták a kaját a konyhások az iskolai menzáról Gyömrőn, a polgármester személyesen csapott le rájuk 1:43:33 - Kivezetheti a Mohu a készpénzhasználatot a palackvisszaváltókban - vonalban Ozoli Gábor a MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. szóvivője
4 - Hogy vagy magyar rovat by Balázsék
Most pedig folytatjuk a portré sorozatunk, most Egedi Gáborral, aki még vizalabdázóként kezdte a pályafutását, majd egy hosszabb átmenetben edzősködni kezdett, hogy aztán Spanyolországban közelebb kerüljön a futball világához is. Mi az hogy közel, olyan kapcsolatrendszert épített, ami egészen elképesztő innen Magyarországról. Műsorvezető: Réthelyi Balázs Vágás & Fotó & Grafika & Főcím: Reskó Barnabás, Kovács Gergely, Longauer András YOUTUBE --------------------------------------------------- Tribün Podcast ❯ https://www.youtube.com/@tribun.podcast PODCAST --------------------------------------------------- Tribün Podcast: Spotify ❯ https://bit.ly/spotify_tribunpodcast Apple Podcast ❯ https://bit.ly/applepodcast_tribunpodcast SOCIAL --------------------------------------------------- Facebook ❯ https://www.facebook.com/tribun.podcast Instagram ❯ https://instagram.com/tribun.podcast TikTok ❯ https://www.tiktok.com/@tribunpodcast Balázs Instagram ❯ https://www.instagram.com/rethelyi.balazs —————- A műsort a Hit Rádió támogatta. További támogatóink: - Social Fusion - Greg Design #tribunpodcast Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Óriási örömmel jelentjük be, hogy készül és saját oldalunkon már előrendelhető nyomtatott lapsorozatunk, a Válasz Offline legújabb száma! Ez a kiadvány a magyar történelem egyik legfontosabb pillanatáról, az éppen ezekben a napokban 500 éve vívott mohácsi csatáról szól. „Nem voltak lúzerek – A helytállás pillanata. Mohács újraírt története" – ezeket az elsőre megdöbbentőnek hangzó sorokat írjuk címként a borítóra. Miért nem voltak lúzerek a mohácsi síkon csatát vesztő harcosok? Hogyan gondolkodjunk történelmünknek erről az elképesztő tragédiájáról? Miért hat ez szinte közvetlenül napjainkig? Ez mind benne lesz könyvújság formátumú kiadványunkban. Megjelenés novemberben, most pedig, az 500. évforduló hetében Varga Szabolcs történésszel beszéljük át a Válasz Offline-ban is kifejtett témákat. Műsorvezető: Borbás Barna, Zsuppán András. Előrendelés: https://www.valaszonline.hu/termek/valasz-offline-no-7-mohacs-rendeles/
Augusztus végére látványosan megnövekedett az ukrajnai háború civil áldozatainak a száma, a légvédelmi rakétákból szinte teljesen kifogyott ukránok egyre nehezebben védik a polgári lakosságot. Miközben a háború egyre inkább kiterjed, mind az orosz, mind az ukrán elnök belpolitikai problémákkal küzd. Nyár végi külpolitikai adásunkban Takácsy Dorka Oroszország-szakértővel és Takács Márk katonai szakértővel beszélgetünk az elmúlt hónap legfontosabb történéseiről, tágabb kontextusban is. A tartalomból: 00:31: Mit lehet tudni a lezuhant Gripenről? Katapultálás Martin-Bakerrel. Ki állja a cechet? 4:49: Minden korábbinál több civil áldozata volt az ukrajnai háborúnak. Miért? 6:30: Légihadjárattal nem lehet megtörni egy országot. 8:50: Az oroszok 600 ukrán célt találtak el júniusban. Az ukránok 1200-at. Ez sok? Az ukránok már nem csak eltalálják a célokat, hanem elpusztítva is tudják tartani őket, így még a mindenható Putyin se tudja megoldani az üzemanyagproblémákat. 11:00: Az orosz civil áldozatok száma is növekszik. De vajon erről tájékoztatják az orosz lakosokat? 14:55: Zelenszkij vért izzad a Patriotokért, de mennyi esélye van erre? 16:50: Az ukrán elnök szerint az amerikai készletek 10 százaléka elegendő lenne az összes orosz ballisztikusrakéta-támadás megállításához, 5 %-a elég arra, hogy Ukrajna átvészelje a telet. Mennyi az annyi? 17:50: A britek megadják a Storm Shadow „receptjét” az ukránoknak. De ez kinek segít, és mikor, és miért? 19:20: Tovább forrong az ukrán belpolitika: a kirúgott sztárminiszter nem a hangos kicsekkolás mellett döntött. Közelebb kerültünk az ukrán választásokhoz? 23:37: Nagyon mozgolódnak a hadsereghez kötődő szereplők a választások témájában, de a gigantikus ukrán hadsereg mennyire tekinthető egységesnek politikailag? 25:08: Az ukrán szerint a decemberi G20-csúcs és a 2028-as amerikai elnökválasztási kampány jövő nyári kezdete között van lehetőség arra, hogy véget érjen a háború. Hogy jött ki neki ez az idősáv? 31:17: Az oroszok is menetrendszerűen elmondták, hogy készen állnak meghallgatni a háború lezárása irányuló javaslatokat, de van még ennek bármi súlya? 32:40: Oroszország egy hónapon belül választ, mennyire kell körmöt rágni? Senki ne aggódjon, példaértékű demokráciák küldöttei óvják az orosz választások tisztaságát. 36:20: Az orosz „ellenzéki pártok”. 38:00: Az egyetlen valóban háborúellenes párt betiltása. (Na de milyen háború? Nincs is háború!) A szerzői jogokkal vlaó visszaélés súlyos következményei. 42:20: Orosz és ukrán háborús veszteségek hivatalos forrásból. Orosz és ukrán háborús veszteségek megbízhatóbb forrásból. Mire kell, és hány ember kell az orosz hadseregnek? 45:34: Hivatalosan nem lesz mozgósítás, de azért már most sokan távoznak Oroszországból. Változatos zsarolási módszerek. 49:06: A hazatérő veteránok problémái. 52:56: Alkoholistaként nem jó háborúzni. 55:30: Ki (lehet) az orosz ellenzék új vezetője? A körhinta-letartóztatások pszichológiája. 1:02:56: A NATO keleti országai inkább átvállalnának az amerikai katonák állomásoztatásának költségeiből, csak ne vonják ki őket. Mire föl ez a nagy elkeseredettség?See omnystudio.com/listener for privacy information.
Nagy volt a kísértés, hogy csak akkor lesz új műsor, amikor eső, de ezt már nem bírtuk ki. Szóval, meg vagyunk jőve, kedves Tears of Jordanes gyerekek!Örülünk, hogy Ti is itt vagytok, köszönjük, hogy segítitek a műsort jelenléttel, támogatással, integetéssel!Nyaralások, ajándékozások, sztorik és ligahírek. Ezekkel készültünk ebben a roppant jubileumi epizódban.Vajon mennyiben alakult volna másként a magyar történelem, ha több kosárlabda van benne? Ha Koppány és Szent István többet jár a pumpapályára? Ezzel rúgjuk be páros lábban a nyár 40 fokos ajtaját!De közben elvesztett egy szurkolót a Lakers. Hogy kit? Az derüljön ki a műsorból. Lebronnak jövője vagy csak múltja van már?Mit érdemelne a csapatától Steph Curry? Önző lett vajon Jokic? És miért nem hozott a barát Mária szobron a horvát tengerpartról?Ilyen és ezer más fontos kérdés következik az egyik legkiválóbb fülbevaló podcast tere-fere perceiben.Kánikula ellen nincs orvosság, hacsak nem a kerti locsoló alá állni, és híreket kapni az NBA uborkaszezonjából. Mint kiderült Revoluton is támogatnátok a műsort és kik vagyunk mi, hogy útjába álljunk a hallgatói szándékoknak? Létrehoztuk a litván szerelemprojektünket:Revolut: @akosloveÉs köszönjük illetve namaste!A mikrofonnál a paksi atomerőmű kettes és hármas turbinája: Rózsa Dávid & Esperes Ákos
Véget ér ez is, a Jackass csapat elkészítette (elvileg) utolsó filmjüket. Nem volt teljesen dráma mentes ez az epizód a stábot illetően és a film koncepciója is elég megosztó lett. Hogy mi végül hogy állunk hozzá, az kiderül ebből az audiokommentárból, ahol előtte még röviden felvezetjük a filmet is. Résztvevők: Márk, Gábor, Gergő és freddyD Felvezetés: 00:00:00 Jackass - Best and Last (00:12:35) A korábbi részek audiokommentárjai Jackass 3: https://www.youtube.com/watch?v=X5HrkW_HwIo Jackass Forever: https://www.youtube.com/watch?v=hFxyK_8PzvI
Hétfőn volt 100 napja, hogy hivatalba lépett Magyar Péter kormánya. Magyarországgal annyit, mint az áprilisi választásokkor, nem gyakran foglalkozik a nemzetközi sajtó. Mit látnak bele külföldön a magyarországi változásokba? Milyen tanulságokat vontak le Nyugat-Európában és térségünkben a Tisza sikeréből? Hogyan változott a rólunk kialakított kép az elmúlt hónapokban? Milyen hasonlóságot lát lát az 1989-90-es változásokat is Magyarországon követő tudósító Magyar Péter és a fiatal Orbán Viktor között? Miképp próbálja meg Szlovákiában Robert Fico ellenzéke másolni Magyar Péter sikerét? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Nick Thorpe-pal, a BBC magyarországi tudósítójával és Finta Márkkal, a szlovákiai Napunk újságírójával. A két vendég írásait ezeken a linkeken éritek el: https://nickthorpe.substack.com/ https://dennikn.sk/hu/autor/mark.finta/ Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! https://www.direkt36.hu/tamogass-minket/ Már Direkt36-os termékek megvásárlásával is támogathatod a munkánkat! Nézz körül webshopunkban: https://www.webshop.direkt36.hu/ A borítókép hátterének forrása: Tisza Párt / Facebook
Gulyás Márton 11 év után átadta a Partizán napi működtetésének feladatát, a főszerkesztői feladatokat Földiák Vince veszi át. Marci továbbra is aktívan marad a szervezetben mind tartalomgyártóként, mind vezetőségi tagként. Hogy mi vezetett döntéséhez, és hogyan lesz jelen a továbbiakban a csatornán, arról ebben a videóban beszélt részletesen: https://www.youtube.com/watch?v=cwBDW05QLws Ezzel párhuzamosan új vezetési struktúrát állítottunk fel. A cégjogi és az operatív vezetés különválik. A csatornát működtető alapítvány kuratóriumának elnöke Gulyás Márton marad, tagjai pedig Pap Iván pélnzügyi vezető és az új főszerkesztő. A szervezet operatív vezetését pedig a Főszerkesztői Bizottság látja el, melynek tagjai: Földiák Vince főszerkesztő, Janan Mirwais, Puskár Krisztián és Szurovecz Illés főszerkesztő-helyettesek és Kubik Bence gyártási szakmai vezető.Marci és Vince beszélgétéséből kiderül, hogy hogy fog kinézni az új Partizán, mit gondol a csatorna fő feladatának, céljának, tervének az átalakuló magyar közéletben?A beszélgetésben említett 2023-es hírlevél: https://www.partizan.hu/post/csak-a-k%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9g-a-pluszegyt%C5%91l-a-slejmig-a-slejmt%C5%91l-a-partiz%C3%A1nig-partiz%C3%A1n-h%C3%ADrlev%C3%A9l A főszerkesztői koncepciót összefoglaló hírlevél: https://www.partizan.hu/post/%C3%BAj-vezet%C3%A9s-a-partiz%C3%A1nban—Legyél rendszeres támogató! https://cause.lundadonate.org/partizan/adomanyPartizán webshop:https://shop.partizan.hu/—Írj nekünk!Ha van egy sztorid, tipped vagy ötleted:szerkesztoseg@partizan.huBizalmas információ esetén:partizanbudapest@protonmail.comTámogatások, események, webshop, egyéb ügyek:info@partizan.hu—Csatlakozz a Partizán közösségéhez, értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról!https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatban—Legyél önkéntes!Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihez—Iratkozz fel a Szignálra: https://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-szignalra-a-partizan-kulpolitikai-hirlevelere/Iratkozz fel a Partizán Szerkesztőségi Hírlevelére!https://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-partizan-szerkesztoinek-hirlevelere
A kormány egy személyre szabott kiskapuval oldotta meg az alkotmányos adósságszabály jelentette akadályt. Ehhez a Stabilitási törvényt is módosítani kellett, de vajon mennyire szabályos mindez. Vendégünk Csiki Gergely, a Portfolio markoelemzője. A műsor második felében a magyar lakossági állampapírok új kamatkondícióit, és az ezek iránti kereslet változásait néztük végig Süle-Szigeti Bulcsúval, a Portfolio Pénzügy rovatának elemzőjével. Főbb részek: Intro – (0:00) Adósságszabály – (01:27) Állampapírok – (09:13) Makronaptár – (23:31) Segíts az előfizetői programunk fejlesztésében! A Portfolio fontos célja, hogy a hazai üzleti élet szereplőit a lehető legrelevánsabb, legértékesebb tartalmakkal és elemzésekkel segítse a mindennapi munkájukban és döntéseikben. Ennek jegyében fejlesztjük tovább előfizetői programunkat – ehhez pedig a te meglátásaidra is szükség van. Kattints, töltsd ki a kérdőívünket, és nyerd el az 5 db kisorsolt páros Portfolio-konferenciabelépő egyikét! Címlapkép forrása: ShutterstockSee omnystudio.com/listener for privacy information.
Az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz–KDNP beadványát, amely az uniós források felszabadításához kapcsolódó törvény több pontját támadta. De pontosan mi is a vita tárgya, mit mondott ki most az Alkotmánybíróság, és mit jelenthet a döntés az uniós pénzek szempontjából? Erről volt szó Szabó Dániellel, a Portfolio elemzőjével. Műsorunk második felében arról volt szó, hogy több mint 200 ezer magyar hitelesre vonatkozik kamatstop, de egyelőre nem tudni, mi történik velük ősszel. A kormány jelezte, hogy szeptember végével a mostani rendszer megszűnik, a rászorulóknak viszont új megoldást ígért. Kiknek és mennyivel nőhet a törlesztője, és hogyan lehet úgy kivezetni a kamatstopot, hogy ne kerüljenek bajba a leginkább érintett adósok? Palkó Istvánnal, a Portfolio vezető elemzőjével vizsgáltuk meg a kérdést. Főbb részek: Intro − (00:00) Alkotmánybírósági döntés − (01:42) A kamatstop jövője − (14:23) Tőkepiaci kitekintő − (28:25) Segíts az előfizetői programunk fejlesztésében! A Portfolio fontos célja, hogy a hazai üzleti élet szereplőit a lehető legrelevánsabb, legértékesebb tartalmakkal és elemzésekkel segítse a mindennapi munkájukban és döntéseikben. Ennek jegyében fejlesztjük tovább előfizetői programunkat – ehhez pedig a te meglátásaidra is szükség van. Kattints, töltsd ki a kérdőívünket, és nyerd el az 5 db kisorsolt páros Portfolio-konferenciabelépő egyikét! A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.
Mit mond el Baka András eddigi karrierje és mai beszéde a kezdődő köztársasági elnökségéről? Találhat-e rajta fogást a hitelességi válsággal küzdő Fidesz? Ezekről a kérdésekről fogunk beszélgetni Bóka János fideszes frakcióvezetővel, továbbá Lakner Zoltánnal, M. Szűcs Péterrel, aki 15 éve Baka szóvivője volt, Wéber Ferenccel, Sólyom László egykori sajtófőnökével és Hoffmann Tamás nemzetközi jogásszal.00:00 – 00:33 Visszaszámlálás00:34 – 03:08 Bevezető 03:09 – 05:20 Parlamenti interjúk05:21 – 40:29 Interjú Bóka Jánossal, a Fidesz frakcióvezetőjével40:30 – 43:44 Részlet Baka András beszédéből43:45 – 1:11:26 Elemzés Lakner Zoltánnal1:03:18 – 1:04:42 Adásszünet1:04:42 – 1:12:02 Elemzés Lakner Zoltánnal1:12:03 – 1:12:58 Részlet Baka András korábbi partizános interjújából1:12:59 – 1:40:34 Portré Baka Andrásról, vendég: M. Szűcs Péter, Baka egykori sajtófőnöke1:40:35 – 1:42:10 Hogy lett Baka András főbíró 2009-ben?1:42:12 – 1:56:29 Wéber Ferenc, Sólyom László egykori sajtófőnöke1:56:30 – 1:57:37 A Fidesz és a KDNP Tatára ment az elnökválasztás alatt1:57:38 – 2:02:13 A Korbely-ügy, vendég: Hoffmann Tamás nemzetközi jogász—Legyél rendszeres támogató! https://cause.lundadonate.org/partizan/adomanyPartizán webshop:https://shop.partizan.hu/—Írj nekünk!Ha van egy sztorid, tipped vagy ötleted:szerkesztoseg@partizan.huBizalmas információ esetén:partizanbudapest@protonmail.com(Ahhoz, hogy titkosított módon tudj írni, regisztrálj te is egy protonmail-es címet.)Támogatások, események, webshop, egyéb ügyek:info@partizan.hu—Csatlakozz a Partizán közösségéhez, értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról!https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatban—Legyél önkéntes!Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihez—Iratkozz fel a Szignálra: https://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-szignalra-a-partizan-kulpolitikai-hirlevelere/Iratkozz fel a Partizán Szerkesztőségi Hírlevelére!https://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-partizan-szerkesztoinek-hirlevelere
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. Bede Márton zombiapokalipszisba látogat. Indián felhőkarcolók, szikh hadügyminiszter. Fásy Zsülike filmje. I. Kínai Néni Kamuközmondás Kihívás! Hegxyi zsidók. Schicklgruber nagy hadvezéri ötletei. Szórásos temetés kuttyogatással. 00:00 Ismerős egy ismeretlen kontinensről – a Bede Márton Geoguessing végeredménye. Két tucat tip. A győztes: Uj Péter. Guca, Szerbia. (A műsor felvételekor még nem tudtuk, hogy Orbán Viktor oda tart.) 09:00 Vancouveri anziksz. A kínaiak annyian vannak, mint az oroszok. 11:30 Az integrálódott lengyel pultosnő. 14:30 Szikh többség. Szikh brigád. Szikh katonák. Szikh hadügyminiszter. Szikh tőr. 18:00 Mennyibe került a repjegy? Top turistalátványosság: fentanilkrízis és lakhatási válság. Ők találták föl a housing crisist! 23:00 Amerikai határőrök borízűt hallgatnak. 24:30 HIV-robbanás. 25:30 Zombiapokalipszis 28:30 Itt a legdrágább a lakás. 31:30 Az indiánok felhőkarcolókat építenek. 33:30 Ott bezzeg esik, mi meg itt szaharázunk ! 35:30 Fásy Zsülike filmje: Szív, kéz lélek, 82 milliónkból. Kézműves vágással. 36:00 A román helyesírás nehézségei. 37:00 Szerelmeslevél a kuttyogatóhoz. Beadta a zent. 38:00 Tiszta a Duna, látszanak a halak. Előkerülnek az urnák a mederben. Hogy kerülnek oda? Ez nekik szórás? 41:00 Szórásos temetés kuttyogatással. 42:00 Na most tényleg: miért ment Bede Vancouverbe? Gazdagokat nézni. 43:00 A Vancouver melletti Nootka-szorosért vagy a szoros szigeteiért szkanderozott Tom Hardy a Kelet-Indiai Társasággal a Tabu című misztikus sorozatban. 46:30 Winkler mapo tofuja, a Kínai Néni és a kamu kínai közmondások. Déri János és Karinthy Frigyes kamu közmondásai. I. Kínai Néni Nemzetközi Kamuközmondás Challenge! 50:00 Külügyminiszterkvíz: Justin Tkatchenko a szőnyeg szélén. Vlagyimír Tkacsenko, a szovjet óriásrobot. 53:00 Hegyi zsidók. Moutain Jew 55:00 Húzzanak kifelé a politikusok a paksi atomerőmű vezérlőjéből! Schicklgruber tizedes nagy ötletei a háborúban. 57:00 Havi Hitler < Heti Hitler. 59:00 Nagy kutya, azaz Canis Major, azaz KÁNIKULA. Hazamotor, léghűtéssel. Két hét Schicklgruber-szünet. See omnystudio.com/listener for privacy information.
Bélflórafixált korunk italsztárja a kombucha és a vízikefir, de otthoni elkészítésükkel még mindig bátortalanul ismerkedünk. Bár sokszor egy kategóriába sorolják őket, jelentősen különböznek: más mikrobiológiai összetétel, más alapanyagok, más ízvilág. Elkészítésük és felhasználásuk is különböző. Ez az adásunk az erjesztésről (fermentálásról), erjeszett alkoholmentes italokról szól, hogyan készülnek, miért váltak népszerűvé. Erjesztési alapelvek, ízesítési lehetőségek, mikrobiom, egészség. Vendégünk Farkas Fruzsina alias The Green sommelier, a fermentált és alkoholmentes italok szakértője, akinek idén jelenik meg A buborékok forradalma címmel saját könyve is. 00:00 Ábrahámhegyi kihelyezett tagozat. 04:00 Mi az a kombucha, és mi az a vízikefir? 08:40 Japán kristálygomba, ami se nem japán, se nem gomba. 10:50 A kombucha horrorfilmes kinézetű zselés lepénykéje. 13:10 Koffucha a kávéból készült kombucha, “jun” kombucha. 15:20 Saját lakásunk mikrovilága fogja meghatározni az italunk ízét. 18:00 Belső klímaválság és végre előkerül a mikrobiom is. 25:50 Nemzetközi kapcsolatok szakról a SALT-ba. 31:20 Anyukák, IT-s srácok és felsővezetők járnak fermentálni. 35:20 Hogy kezdj neki, ha még sosem csináltál ilyet? 42:10 Kézműves kombucha, pre-, pro- és zombiotikumok. 46:30 Melyik budapesti helyen ihatsz jó kombuchát? Az Umami a 444.hu kéthetente jelentkező gasztronómiai podcastja. Az első adásban két Z generációs szakács, Pohner Ádám és Hetey Márton, a második adásban Makai Edina, harmadikban Dénes Dóra, negyedikben Réthy Kati volt a vendégünk. Ha van kérdésetek, tippetek, hozzászólásotok vagy egy téma ötletetek, amiről szívesen hallgatnátok beszélgetést, küldjétek az umami@444.hu címre! Kövesd az Umamit Spotifyon és Apple Podcastson!See omnystudio.com/listener for privacy information.
Már csak egy hónap van hátra a nyárból, de úgy tűnik, a neheze most jön: Magyar Péter bejelentette, hogy hétfőn teljesen leáll a Paksi Atomerőmű, ráadásul a miniszterelnök azt is megüzente a cégeknek, hogy mindenki jobban jár, ha önként korlátozza az áramfogyasztását. Paks teljes leállására soha nem volt még példa: az idei hőség, az aszály és a Duna vízhiánya azonban ezt is elintézte. Az alapokat beszéljük át Major Andrással, a Portfolio energetikai elemzőjével. A folytatásban sem bújunk ki a hőkupola alól: Gelencsér Andrást, a Magyar Tudományos Akadémia tagját, a Levegőkémiai Kutatócsoport vezetőjét kérdezzük arról, milyen hosszú távú társadalmi hatásai lehetnek a szélsőséges időjárásnak Magyarországon, és mennyire kell átalakítani a gondolkodásunkat, a mindennapjainkat ezek hatására. Főbb részek: Intro − (00:00) Leáll Paks − (02:20) Hogy készüljünk a hőkupolákra? − (16:00) Tőkepiaci kitekintő − (26:51) See omnystudio.com/listener for privacy information.
A múlt héten mozikba került Odüsszeia jó film, de nyomokban tartalmaz csak Homéroszt, az eredeti művet el kell felejteni hozzá – mondja podcastunkban Karsai György klasszika-filológus, színház- és irodalomtörténész. A homéroszi világ egyik legjobb kutatóját azért hívtuk meg, hogy kibeszéljük az európai kultúra alapjához tartozó eposz és a kirobbanóan sikeres filmes feldolgozás közötti hasonlóságokat és különbségeket. Mit hagyott ki Christopher Nolan? Kicsoda Odüsszeusz az antik hagyományban? Miért lett a film aszexuális, és miért mondható el, hogy az Oppenheimer egyenes folytatása? Műsorvezető Borbás Barna és Zsuppán András.
6 - Újra a közelgő sziget fesztivál élén Gerendai Károly - felhívtuk őt hogy elmesélje hogy is történt ez by Balázsék
Puzsér Róbert
A Direkt36 podcastjában Szőke Dániellel beszélgettünk, aki hosszú ideje követi a jó politikai kapcsolatokkal rendelkező üzletember, Nobilis Kristóf elleni bírósági eljárást. Aminek nemrég újabb fordulata lett – méghozzá az, hogy ezúttal már pénzmosással vádolják. Hogy mi is ez az ügy pontosan, ki Nobilis Kristóf és milyen jelentősége van ennek a tárgyalásnak – ezekről a kérdésekről beszélgetett a podcastban Galavits Patrik a cikk szerzőjével, Szőke Dániellel. Az adást július 21-én, a cikk megjelenése előtt vettük fel. A Direkt36.hu-n megjelent cikk: https://www.direkt36.hu/most-mar-penzmosassal-vadoljak-a-politikai-korokben-mozgo-milliardos-uzletembert-nobilis-kristofot/ A sztoriról megjelent korábbi cikkek: https://www.direkt36.hu/mindenki-elfelejtette-az-agrarminiszterium-visszaelesi-ugyet-aztan-elokerult-egy-ismert-magyar-milliardoshoz-kotodo-svajci-bankszamla/ https://www.direkt36.hu/nem-is-tudom-hogy-kerulok-ide-vallomast-tett-a-milliardos-vadlott-a-miniszteriumi-perben/ https://www.direkt36.hu/a-ketsegbeesett-miniszter-a-fideszes-ugyved-es-az-eluszott-milliardok-ujabb-csavarokkal-folytatodott-az-agrarminiszterium-korrupcios-pere/ https://www.direkt36.hu/kulfoldi-focimeccs-a-milliardos-fiaval-kulonos-szal-bukkant-elo-az-agrarminiszterium-birosagi-ugyeben/ Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! www.direkt36.hu/tamogass-minket/ Már Direkt36-os termékek megvásárlásával is támogathatod a munkánkat! Nézz körül webshopunkban: www.webshop.direkt36.hu/ A borító háttérképén Nobilis Kristóf látható egy korábbi tárgyaláson. Forrás: Direkt36
A Sulyok Tamás körüli alkotmányos válság után a Tisza minden korábbinál kedvezőbb politikai helyzetbe került. A lendületet azonban néhány nap alatt megtörte a Polgár Judit-jelölés körüli kommunikáció: a társadalmi egyeztetés ígérete, a villámgyors bejelentés, majd a visszalépés és Magyar Péter nyilvános önkritikája. A Válasz Podcastban Benyó Rita arról beszéget Stumpf Andrással és Ablonczy Bálinttal, hogy valóban ez volt-e Magyar Péter első komoly, saját maga által előidézett politikai hibája, mit árul el a Tisza működéséről, miért omlott össze a Fidesz Sulyok Tamás köré épített narratívája, és hogy egy politikusnak erő vagy gyengeség-e, ha nyilvánosan elismeri a hibáját.
2 - Vannak dolgok ,amit megvonsz magadtól, pedig megengedhetnéd, hogy megvedd by Balázsék
4 - Kölcsönkérte barátnője fogyatékos gyerekét az orosz nő, hogy kikerülje a sort a benzinkúton by Balázsék
Mit hagyott maga után a NER? Mármint gazdaságilag. Honnan indulunk a rendszerváltás lendületével, és hova juthatunk el - erről beszélgetünk Benczes István közgazdásszal. Bővebben: 00:00:00 - Mire költött az Orbán-kormány? Magára. És jó ez nekünk? 00:05:57 - Nem a méret a lényeg. Nemzetközi kitekintéssel. 00:09:18 - A pénz betonba ment. Mehetett volna máshová is. Mondjuk az egészségügybe és/vagy az oktatásba. 00:11:05 - Vállalati kultúra: ha pénzre van szükségem, kilobbizom az államnál. 00:14:27 - Mire kellett volna költeni? Hova csoportosíthat át a Magyar-kormány? Érzékletes példák. 00:23:29 - Populista kormányok a térségben: eltérő irányok. Nem mindenkinek van például saját gázszerelője. 00:30:29 - Nem volt magyar csoda. Bár persze a jogrend rendszerszintű megerőszakolása általi törvényesített lopás egyfajta modell, csak praktikusan nem követendő. 00:36:01 - Hogy tévedhetett ennyiszer Nagy Márton?? 00:42:35 - Tessék visszaemlékezi a Medgyessy-Gyurcsány-kormányokra. Be lehet mondani dátumokat, csak minek. 00:44:49 - Mi lesz az idei költségvetéssel? És a jövő évivel? Ennél csak jobb lehet. Így kell optimistán zárni egy podcastot. Kérdés, kérés, javaslat, meglátás → dohanygyar@444.hu A Dohánygyár korábbi adásait itt lehet böngészni/hallgatni. Hang: Botos Tamás/444, címlapkép: Németh DóraSee omnystudio.com/listener for privacy information.
3 - Hogy vagy Magyar rovat by Balázsék
00:00 - 6 óra 30:12 - Beindultak az M1-mémek: Mindenki bocsánatot kér a közmédia stílusában 1:00:46 - Hogy vagy Magyar rovat 1:16:14 - Berobbant a bélgáz a tokiói műtőben 1:32:43 - Balázs talált egy megosztó kérdést, ami a stábot is kettéosztotta...
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. Füstgép nélkül, de színpadi díszletből. Ebihalgyász, vármegyétlenítés és légkondiháború. Miért nem tudja elviselni az emberiség a harmincöt fokot? Jó lenne Orbánnak, ha lecsuknák? Hülye vagy kretén a madárvilágban. Meghökkentő és keresztényellenes etimológia. 00:00 Üdvözlet az új díszletben! Füstgép nincs, ebihal nem támadt fel.04:16 A Tisza-kormány extrém intézkedései. Végre nincs vármegye és rezsicsökkentés.08:36 Súlyos nézeteltérések légkondiügyben. Mi lesz a nemzetgazdasággal 35 fok felett? A hűtögép- és legyezőtagadás.14:08 A dolgok alakulása és a fideszesek lecsukása. Gyorsabbak, mint Horn Gyula! Hogy lesz jó Orbánnak, ha lecsukják? Az aranykonvojnál már kapkodtak.21:03 Uj Péter őszinte szembenézése. Ruff Bálint önreflexiója. Ki legyen a köztársasági elnök?27:48 A nyilvánosság változása és az olvasói vélemények jelentősége.30:43 Mikor lesz a 444 Fidesz-bérenc? Kapitány István feje a viza szájában. 10 év jobbratolódás. Magyarországon sajnos nem lehet Real Madrid-gyűlöletből megélni.34:57 Mit vegyünk meg a Mediaworksből? Varga Zoltán bevásárolna. Amikor az Onion megvette az Infowarst. Cikkek korrekciós élménnyel. Orbán Viktor és a konszolidálódás.40:19 Zárójel ad 1: Irán.43:44 Uj Péter Finnországban.46:45 Soproni IPA, APA és a ráncfelvarrott Ford Focus. Woltemade, az új Rudi Völler.49:39 Mi a baj a Macskafogóval? Nem egy Kukori és Kotkoda.52:34 Melyik koncertre akartok menni? Mi a baj a Metallicával? Stadionkoncert-élmények. Morrissey Manchesterben, az AC/DC Buenos Airesben.56:42 Mi lesz a következő pikniken? Veszteséges luxus-szalonnasütés.60:24 Mikor lesz újra színes 444-es baseballsapka? Mekkora barom aki erre támogatói jegyet vett? Végre van fotófal!See omnystudio.com/listener for privacy information.
„Tudjuk nagyon jól, hogy a házmesterek vagy a portások országában nem feltétlenül fentről jönnek ezek az üzenetek” – mondta Lobenwein Norbert az Index kulturális podcastjában. A Sopronfest társalapítója szerint az elmúlt években nem elsősorban hivatalos tiltások nehezítették a fesztiválszervezők munkáját, hanem a helyi túlbuzgóság és az öncenzúra. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Filozófiaszakról a fine diningba. Makai Edina, a SALT sous-séfje a csúcskonyhák brutális hangulatáról, katonás fegyelméről, René Redzepi és a Noma jelentőségéről. Katonás fegyelem, halálos precizitás, brutális bánásmód. A világ csúcskonyhán kemény az élet. Márciusban a kortárs topgasztronómia legnagyobb sztárja, a stílusteremtő, háromcsillagos, koppenhágai Noma albán származású dán konyhafőnöke, René Redzepi bukott bele a bántalmazott alkalmazottak lázadásába. A New York Timesban és a közösségi médiában megjelent beszámolók szerint Redzepi a 2000-es és 2010-es években fizikailag és szóban is bántalmazta a koppenhágai étterem dolgozóit. Makai Edinával, a Michelin-csillagos SALT étterem séfhelyettesével a Noma jelentőségéről, a fine dining konyhák felépítéséről és működéséről és természetesen a belső hatalmi viszonyokról, visszaélésekről beszélgetünk. Az Umami a 444 kéthetente jelentkező gasztronómiai podcastja. Az első adásban két Z generációs szakács, Pohner Ádáml és Hetey Márton volt a vendégünk. Az új epizód tartalmából: 00:00 Intro 02:10 A Noma és René Redzepi, az új skandnináv konyha és a kortárs fine dining meghatározója. 04:30 Konyha, mint félkatonai szervezet. 13:31 Fine dining a popkultúrában: Mackó és Gordon Ramsey. 18:55 Szezononként negyven sztázsoló. Mi az a stázsolás, és miért lett a bizniszmodell része? 27:00 Mi a helyzet Magyarországon a fine dininggal? Hogy működik a SALT? 34:19 Filozófiaszakról csúcskonyhába. 41:20 Lesz-e változás? Ha van kérdésetek, tippetek, hozzászólásotok vagy egy téma ötletetek, amiről szívesen hallgatnátok beszélgetést, küldjétek az umami@444.hu címre! Kövesd az Umamit Spotifyon és Apple Podcastson!See omnystudio.com/listener for privacy information.
Idén sincs nyári uborkaszezon a világpolitikában: lángol Oroszország, az ukránok komolyan összefeszültek a lengyelekkel, folynak a tárgyalások az iráni háború végéről, miután Donald Trump véleményes győzelmet hirdetett, hadügyminisztere pedig megint a saját szövetségeseiket nyomasztja. Mindeközben hazai szempontból fontos fejlemény, hogy már nem a magyar kormány az oroszok trójai falova az EU-ban.Kisebb kihagyás után a megszokott társaságban, Takácsy Dorka Oroszország-szakértővel és Takács Márk katonai szakértővel beszélgetünk.00:35: Lángol Moszkva, lángol Szentpétervár, lángolnak az orosz olajfinomítók.7:25: Így áll össze az egyre pusztítóbb ukrán légi hadjárat Oroszország ellen.11:09: Lángol a Krím is. 22:43: Választási kampány Oroszországban. 28:27: Lengyelország vs. Ukrajna. szerepe Ukrajna katonai támogatásában.38:30: Magyar Péter az orosz címlapokon?49:03: Mit jelent 5000 amerikai katona Európában?54:55: Vége van az iráni háborúnak. Mit ért el egész pontosan az Egyesült Államok Iránban?See omnystudio.com/listener for privacy information.
A júniusi hőség gazdasági következményeivel foglalkozunk. Miközben Nyugat-Európa lassan fellélegezhet a rendkívüli hőhullám után, nálunk még csak most jöhet a neheze: a Kárpát-medence fölé a következő napokban érkezhet meg a legforróbb légtömeg. Az előrejelzések szerint a hétvégén és a jövő hét elején helyenként már a 40 fokot is megközelítheti a hőmérséklet. Ennél egyértelműbb jelzést nem is kaphatnánk arról, milyen gyorsan változik körülöttünk a klíma — különösen Magyarországon, és azon belül is az ország középső részén. Hogy mindez mit jelent a gazdaságunkra, a mezőgazdaságra, a vízkészleteinkre és végső soron a mindennapi életünkre nézve, arról írt ma reggel fontos Facebook-posztot Ürge-Vorsatz Diana klímakutató, akitől gyakorlati tanácsokat is kértünk azzal kapcsolatban, hogy éljük túl a hétvégi kánikulát. A folytatásban azt nézzük meg Madar Norberttel, a PwC Magyarország e-kereskedelmi csapatának vezetőjével, hogy mik a legnagyobb webshopok 2026-ban Magyarországon. Hogy alakítja a piacot, az Alza, a Kifli.hu, vagy a MediaMarkt, és miért erősek nálunk a régió sztárjai, a lengyel, cseh vagy román webshopok? És ha az online vásárlók száma véges, honnan jön a következő növekedési hullám? Főbb részek: Intro – (00:00) Hőkupola Magyarország felett– (01:49) A legnagyobb magyar webshopok – (15:04) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.
Episode 209
A miniszterelnök hétfőn a parlamentben bejelentette: elindul a Tisztítótűz művelet. Alkotmánymódosítással érnék el Sulyok Tamás távozását, és létrejön a Vagyonvisszaszerzési Hivatal. Magyar Péter élőben válaszol a 444 stúdiójában. See omnystudio.com/listener for privacy information.
2 - Sokan úgy vásárolnak, hogy egy fillért sem költenek, és így jöttek létre a dopamin vásárlói oldalak Dél-Koreában by Balázsék
David Szalay magyar származású író volt a vendégünk, akinek Test című könyvét a rangos Booker-díjjal is kitüntették. A regény egy pécsi fiú történetét mondja el, aki kamaszként abúzust él át egy idősebb nőtől, javítóintézetbe kerül, Irakban katona lesz, majd Londonban kelet-európai bevándorlóként próbál meg a felsőbb társadalmi rétegek közé betörni. A Szalayval készített interjúnkban szó volt Kelet-Európáról, sehová se tartozásról, férfiasságról, testiségről, sodródásról, Orbán Viktorról, Krasznahorkai Lászlóról, a rossz könyvek klubjáról, diktatúrázásról, és a figyelmi válságról is. Tartsatok velünk!A beszélgetésnek a Nyitott Műhely adott helyet.0:00 - Felvezetés1:28 - Samuel Pepys naplója4:43 - A rossz könyvek klubja7:47 - Az Ünnepi Könyvhét megnyitása13:03 - Fogadás politikai eseményekre14:28 - Kelet-Európa és a Nyugat26:15 - Magyarság, diktatúrázás, kínosság31:06 - Sehová sem tartozás, sodródás39:22 - Testi találkozások48:03 - Az érzések túlmagyarázása55:57 - Férfiasság1:01:12 - Figyelmi válságLegyél rendszeres támogató!https://cause.lundadonate.org/partizan/adomanyPartizán webshop:https://shop.partizan.hu/—Írj nekünk!Ha van egy sztorid, tipped vagy ötleted:szerkesztoseg@partizan.huBizalmas információ esetén:partizanbudapest@protonmail.com(Ahhoz, hogy titkosított módon tudj írni, regisztrálj te is egy protonmail-es címet.)Támogatások, események, webshop, egyéb ügyek:info@partizan.hu—Csatlakozz a Partizán közösségéhez, értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról!https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatban—Legyél önkéntes!Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihez—Iratkozz fel a Partizán Szerkesztőségi Hírlevelére!https://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-partizan-szerkesztoinek-hirlevelere
6 - Megvan, hogy mennyit illik adni esküvőkön a borítékba 2026-ban by Balázsék
5 - A hallgatók összefogásának köszönhetően egyetlen nap alatt összegyűlt a támogatás - Nemsokára megtudhatjuk, hogy mennyit keresnek a kollégáink by Balázsék
5 - Elképzelhető, hogy ide is Jön az El Nino, és tovább fokozhatja a szélsőséges időjárást - vonalban Dr. Kovács Erik vezető kutató Klímapolitikai Intézetben by Balázsék
4 - Hogy vagy magyar rovat by Balázsék
00:00 - 6 óra 29:58 - Női „piszoárt” telepítenek egy budapesti futóversenyre, de a nők egy részének nem tetszik az ötlet 46:58 - Vissza kellett fordítani egy New Yorkból felszállt repülőgépet, mert egy utas a „bomba” nevet adta egy bluetooth-os készülékének 1:02:04 - Hogy vagy magyar rovat 1:33:33 - Hatalmas vihart kavart Szoboszlai Dominik új ruhája