POPULARITY
A Lakatos Labor tavaszi évadának záróadásában rendhagyó dolog történik: most nem Friderikusz Sándor kérdezi sorozatunk szakértőjét, hanem nézőink, hallgatóink menet közben emailben beküldött kérdéseire válaszol Lakatos Péter belgyógyász-professzor. Sorozatunk kezdete, február óta rengetegen írtak nekünk és kérdeztek pajzsmirigy problémákról, a D-vitaminról, a csontritkulásról, vagy épp a szeretet és szerelem biokémiájáról – most ezeket veszi sorra Lakatos professzor, miközben előkerül néhány személyes történet, aggodalom és kíváncsiság is egy-egy orvosi kérdés kapcsán. A professzor a tőle megszokott módon, igen közérthetően, ugyanakkor nagy empátiával igyekszik az emailben hozzá fordulókat eligazítani – legyen szó jódpótlásról, alvászavarokról vagy akár a kávé, akár az alkohol egészségre gyakorolt jótékony vagy káros hatásairól. A nézői kérdésekből is kiderül: mindannyiunkban ott él a vágy, hogy jobban értsük a testünket – és ebben a Lakatos Labor az elmúlt négy hónapban minden bizonnyal sokat segített. Köszönjük, hogy a Lakatos Labor kapcsán is ilyen sokan velünk tartottak! - A Lakatos Labor első epizódját a pajzsmirigy betegségeiről az alábbi linken nézhetik vissza:https://www.youtube.com/watch?v=dKx1phdm3pA&t=431s - Sorozatunk második adását a D-vitaminról az alábbi linken nézhetik vissza:https://www.youtube.com/watch?v=YNZwaoDbuXQ - A Lakatos Labor harmadik részét a csontritkulásról az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=G54dVQDJh5k&t=306s - Sorozatunk negyedik részét a szerelem és a szeretet biokémiájáról az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=K1fXNPexQkE&t=5s - A Lakatos Labor ötödik epizódját a kávé egészségünkre gyakorolt hatásáról az alábbi linkre kattintva nézhetik vissza:https://www.youtube.com/watch?v=sXRl_J15j9I&t=399s - Sorozatunk hatodik részét a genetika forradalmi változásairól az alábbi linkre kattintva nézhetik vissza:https://www.youtube.com/watch?v=IMG2ZuQG1kQ&t=219s - A Lakatos Labor hetedik részét az alvás fontosságáról és az alvászavarokról az alábbi linkre kattintva nézhetik vissza:https://www.youtube.com/watch?v=R_6Di5_chn4&t=256s - Sorozatunk nyolcadik epizódját az alkohol nagy adagban gyilkos, minimális mennyiségben gyógyító hatásáról az alábbi linkre kattintva nézhetik vissza:https://www.youtube.com/watch?v=gixqf8AXSTk - A lakatos Labor kilencedik részét a daganatos megbetegedésekről (a rákról) az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=5gP7ijQgR5w&t=60s - Sorozatunk tizedik részét a túlsúly, az elhízás és a fogyás összefüggéseiről az alábbi linkre kattintva nézhetik vissza: https://www.youtube.com/watch?v=1riUNdsawW8 A műsor díszletelemeit a Flexdecor biztosította, melynek falpanelei tökéletes megoldást jelentenek a lakások és a kereskedelmi terek díszítésére: https://www.flexdecor-hungary.huHogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!
A Friderikusz Podcast Lakatos Laborjában most egy igen közérdekű témát tűzünk napirendre, ami sajnos nagyon sok embert érint. A Magyar Elhízástudományi Társaság szerint Magyarországon az elhízottak aránya 30–32 százalék, míg a túlsúlyosak és elhízottak együttes aránya már közel 70 százalék. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 5–6 millió magyar felnőtt küzd súlyfelesleggel. A probléma különösen a férfiakat és az idősebb korosztályokat érinti, de a fiatalabb generációk körében is egyre gyakoribb. Az elhízás nemcsak esztétikai kérdés, hanem komoly egészségügyi kockázatokat is hordoz, jelentősen növelve például a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség és számos daganatos megbetegedés kockázatát. Ezért is tartottuk fontosnak foglalkozni a témával, amelyhez - sorozatunk névadója, dr. Lakatos Péter belgyógyász-professzor mellé - vendég-előadót is hívtunk, dr.Barna István obezitológust. Most is azt ígérhetjük, amit sorozatunk korábbi adásai esetében: jelentősen bővíthetik ismereteiket azok, akiknek fontos saját egészségük. - Egészségügyi sorozatunk első epizódját a pajzsmirigy betegségeiről az alábbi linken nézhetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=dKx1phdm3pA&t=431s - Sorozatunk második adását a D-vitaminról az alábbi linken nézhetik vissza:https://www.youtube.com/watch?v=YNZwaoDbuXQ - Sorozatunk harmadik részét a csontritkulásról az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=G54dVQDJh5k&t=306s - Sorozatunk negyedik részét a szerelem és a szeretet biokémiájáról az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg: https://www.youtube.com/watch?v=K1fXNPexQkE&t=5s - Sorozatunk ötödik epizódját a kávé egészségünkre gyakorolt hatásáról az alábbi linkre kattintva nézhetik vissza:https://www.youtube.com/watch?v=sXRl_J15j9I&t=399s - Sorozatunk hatodik részét a genetika forradalmi változásairól az alábbi linkre kattintva nézhetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=IMG2ZuQG1kQ&t=219s - Sorozatunk hetedik részét az alvás fontosságáról és az alvászavarokról az alábbi linkre kattintva nézhetik vissza: https://www.youtube.com/watch?v=R_6Di5_chn4&t=256s - Sorozatunk nyolcadik epizódját az alkohol nagy adagban gyilkos, minimális mennyiségben gyógyító hatásáról az alábbi linkre kattintva nézhetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=gixqf8AXSTk - Sorozatunk kilencedik részét a daganatos megbetegedésekről (a rákról) az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=5gP7ijQgR5w&t=60s A műsor díszletelemeit a Flexdecor biztosította, melynek falpanelei tökéletes megoldást jelentenek a lakások és a kereskedelmi terek díszítésére: https://www.flexdecor-hungary.hu
A Friderikusz Podcast Lakatos Laborjában ezúttal az egyik legkegyetlenebb betegségről, a rákról, más szóval a daganatos betegségekről lesz szó. A rák sok éve nagy eséllyel még a halállal volt egyenlő, mára viszont fejlődött annyit a diagnosztika, de az egész orvostudomány is, hogy a daganatos betegek nagy százalékának komoly esélye van a túlélésre, nem ritkán a teljes felépülésre is. Ennek ellenére Magyarországon évente még mindig mintegy 30 ezren halnak meg rák következtében, és közel 70 ezer betegnél diagnosztizálnak rosszindulatú daganatos betegségeket. Ezért is tartottunk fontosnak sok, a rákkal kapcsolatos kérdést tisztázni, például, hogy hányféle rák létezik, a ráksejtek ellen miért nem tud megvédeni az immunrendszerünk, mitől rosszindulatú egy daganat, a gének mellett milyen más tényezők is okozhatnak rákot, mennyiben lehet örökölni a rákot, milyen daganatos betegségekre létezik hozzáférhető szűrőprogram, milyen hatásos kezelési technikák léteznek a rák leküzdésére, mit jelent az úgynevezett célzott terápia és a génterápia, stb., stb. Ezúttal is jelentősen bővíthetik ismereteiket azok, akiknek fontos saját egészségük. Ebben a mostani részben a LAKATOS LABOR házigazdája, dr. Lakatos Péter belgyógyász-professzor mellé speciális vendéget is hívtunk: dr. Bödör Csaba rákkutatót, molekuláris biológust. - Egészségügyi sorozatunk első epizódját a pajzsmirigy betegségeiről az alábbi linken nézhetik meg: https://www.youtube.com/watch?v=dKx1phdm3pA&t=431s - Sorozatunk második adását a D-vitaminról az alábbi linken nézhetik vissza: https://www.youtube.com/watch?v=YNZwaoDbuXQ - Sorozatunk harmadik részét a csontritkulásról az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=G54dVQDJh5k&t=306s - Sorozatunk negyedik részét a szerelem és a szeretet biokémiájáról az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=K1fXNPexQkE&t=5s - Sorozatunk ötödik epizódját a kávé egészségünkre gyakorolt hatásáról az alábbi linkre kattintva nézhetik vissza:https://www.youtube.com/watch?v=sXRl_J15j9I&t=399s - Sorozatunk hatodik részét a genetika forradalmi változásairól az alábbi linkre kattintva nézhetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=IMG2ZuQG1kQ&t=219s - Sorozatunk hetedik részét az alvás fontosságáról és az alvászavarokról az alábbi linkre kattintva nézhetik vissza:https://www.youtube.com/watch?v=R_6Di5_chn4&t=256s - Sorozatunk nyolcadik epizódját az alkohol nagy adagban gyilkos, minimális mennyiségben gyógyító hatásáról az alábbi linkre kattintva nézhetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=gixqf8AXSTk A műsor díszletelemeit a Flexdecor biztosította, melynek falpanelei tökéletes megoldást jelentenek a lakások és a kereskedelmi terek díszítésére: https://www.flexdecor-hungary.huHogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!535
A Friderikusz Podcast részeként február elején belekezdtünk egy új sorozatba, melynek címe: LAKATOS LABOR. A sorozat epizódjaiban állandó szakértőnkkel, dr. Lakatos Péter belgyógyász-professzorral minden alkalommal egészségről, konkrét betegségekről, azok tüneteiről és esetleges megelőzésükről beszélget Friderikusz Sándor. Ebben a mostani, hetedik epizódban az alvás fontosságára hívjuk fel a figyelmet. Újsághírek szerint ugyanis a nemzetközi átlagnál is rosszabbul alszanak honfitársaink: a magyarok 63 százalékának vannak alvásproblémái, és az alvászavarral szakemberhez fordulók között már megjelentek a 10 év körüli gyerekek is. Riasztó a statisztika is: 100 év alatt egy órával csökkent az alvás mennyisége, és ha még többet akarunk a nappalból kizsigerelni - mondják a szakemberek -, akkor 50 év múlva újabb egy órával kevesebb időt fogunk alvásra fordítani. Ténylegesen hány óra alvásra van szüksége a szervezetnek? Mi minden következménye lehet az alvás hiányának? Miből lehet tudni, hogy valakinek alváshiánya van? Milyen tényezők segítheti a jó alvást? Hányféle alvási probléma létezik, és hogyan lehet ezekre megoldást találni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre ad választ a témához meghívott speciális vendég, dr.Purebl György pszichológus, alváskutató, de természetesen jelen lesz a beszélgetésben sorozatunk házigazdája, dr.Lakatos Péter belgyógyász-professzor is. Állíthatjuk, ezúttal is jelentősen bővíthetik ismereteiket azok, akiknek fontos saját egészségük. - Egészségügyi sorozatunk első epizódját a pajzsmirigy betegségeiről az alábbi linken nézhetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=dKx1phdm3pA&t=431s - Sorozatunk második adását a D-vitaminról az alábbi linken nézhetik vissza:https://www.youtube.com/watch?v=YNZwaoDbuXQ - Sorozatunk harmadik részét a csontritkulásról az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=G54dVQDJh5k&t=306s - Sorozatunk negyedik részét a szerelem és a szeretet biokémiájáról az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=K1fXNPexQkE&t=5s - Sorozatunk ötödik epizódját a kávé egészségünkre gyakorolt hatásáról az alábbi linkre kattintva nézhetik vissza:https://www.youtube.com/watch?v=sXRl_J15j9I&t=399s - Sorozatunk hatodik részét a genetika forradalmi változásairól az alábbi linkre kattintva nézhetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=IMG2ZuQG1kQ&t=219s A műsor díszletelemeit a Flexdecor biztosította, melynek falpanelei tökéletes megoldást jelentenek a lakások és a kereskedelmi terek díszítésére: https://www.flexdecor-hungary.huHogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAnchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
A Friderikusz Podcast részeként február elején belekezdtünk egy új sorozatba, melynek címe: LAKATOS LABOR. A sorozat epizódjaiban állandó szakértőnkkel, dr. Lakatos Péter belgyógyász-professzorral minden alkalommal egészségről, konkrét betegségekről, azok tüneteiről és esetleges megelőzésükről beszélget Friderikusz Sándor. Ebben a mostani, nyolcadik epizódban az alkoholról lesz szó, már csak azért is, mert Magyarországon az alkoholizmus komoly népbetegségnek számít, nagyjából egymillió alkoholistát tart számon a statisztika. Az alkohol ott pusztít, ahol ér: az elmét hülyíti, a személyiséget leépíti, a testet elemeire szedi, és szinte minden fontos funkciót kikezd. Elszívja az életerőt, kedvetlenné, morcossá és zsémbessé tesz, és ha sokat iszik az ember, 20-30 évvel hamarabb lesz öreg. Mindezek ellenére eléggé rendhagyó módon közelíti meg a témát, az alkohol pusztító hatását Lakatos professzor, talán szembe menve az orvosok többségének véleményével. Tehát akkor az alkohol mégsem öl, butít és romlásba visz? Erre a kérdésre disztingvált válasz érkezik ebben a podcastban. Garantáljuk, ezúttal is jelentősen bővíthetik ismereteiket azok, akiknek fontos saját egészségük. - Egészségügyi sorozatunk első epizódját a pajzsmirigy betegségeiről az alábbi linken nézhetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=dKx1phdm3pA&t=431s - Sorozatunk második adását a D-vitaminról az alábbi linken nézhetik vissza:https://www.youtube.com/watch?v=YNZwaoDbuXQ - Sorozatunk harmadik részét a csontritkulásról az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=G54dVQDJh5k&t=306s - Sorozatunk negyedik részét a szerelem és a szeretet biokémiájáról az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=K1fXNPexQkE&t=5s - Sorozatunk ötödik epizódját a kávé egészségünkre gyakorolt hatásáról az alábbi linkre kattintva nézhetik vissza:https://www.youtube.com/watch?v=sXRl_J15j9I&t=399s - Sorozatunk hatodik részét a genetika forradalmi változásairól az alábbi linkre kattintva nézhetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=IMG2ZuQG1kQ&t=219s - Sorozatunk hetedik részét az alvás fontosságáról és az alvászavarokról az alábbi linkre kattintva nézhetik vissza:https://www.youtube.com/watch?v=R_6Di5_chn4&t=256s A műsor díszletelemeit a Flexdecor biztosította, melynek falpanelei tökéletes megoldást jelentenek a lakások és a kereskedelmi terek díszítésére: https://www.flexdecor-hungary.huHogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastTikTok: https://www.tiktok.com/@friderikuszpodcastAmazon Music: https://music.amazon.com/podcasts/a159b938-d63e-4927-9e9b-bea37bc378d3/friderikusz-podcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
A Friderikusz Podcast részeként február elején belekezdtünk egy új sorozatba, melynek címe: LAKATOS LABOR. A sorozat epizódjaiban állandó szakértőnkkel, dr. Lakatos Péter belgyógyász-professzorral minden alkalommal egészségről, konkrét betegségekről, azok tüneteiről és esetleges megelőzésükről beszélget Friderikusz Sándor. Ebben a mostani, hatodik epizódban a genetika, más szóval az örökléstan forradalmi változásának részleteibe engedünk betekintést, Lakatos professzor közreműködésével. A beszélgetésben felmerülnek olyan kérdések, mint hogy mi a szerepük a géneknek a szervezetben, miért volt fontos az orvostudomány számára, hogy létrehozza az ember géntérképét, vagy hogy amikor egy adott ember betegségének vagy általában egy adott betegségnek, illetve állapotnak a genetikai okait keresik, akkor ehhez a géntérképhez viszonyítva keresik azt, tehát azt nézik, hogy melyik gén változott meg, és vajon célzott vizsgálatokkal meg lehet-e tudni bizonyos betegségek kockázatát. Aztán azok a kérdések sem lesznek megkerülhetők, hogy a genetikai hajlam egyet jelent-e azzal, hogy ha valakinek hajlama van egy betegségre, előbb-utóbb az illető beteg is lesz, illetve minden betegség öröklődik-e vagy csak bizonyosak.. - és még hosszan sorolhatnánk a kb. háromnegyedórás podcast kérdéseit. Ezúttal is bővíthetik ismereteiket azok, akiket kitüntető módon érdekel saját egészségük. - Egészségügyi sorozatunk első epizódját a pajzsmirigy betegségeiről az alábbi linken nézhetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=dKx1phdm3pA&t=431s - Sorozatunk második adását a D-vitaminról az alábbi linken nézhetik vissza:https://www.youtube.com/watch?v=YNZwaoDbuXQ - Sorozatunk harmadik részét a csontritkulásról az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=G54dVQDJh5k&t=306s - Sorozatunk negyedik részét a szerelem és a szeretet biokémiájáról az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=K1fXNPexQkE&t=5s - Sorozatunk ötödik epizódját a kávé egészségünkre gyakorolt hatásáról az alábbi linkre kattintva nézhetik vissza:https://www.youtube.com/watch?v=sXRl_J15j9I&t=399s A műsor díszletelemeit a Flexdecor biztosította, melynek falpanelei tökéletes megoldást jelentenek a lakások és a kereskedelmi terek díszítésére: https://www.flexdecor-hungary.huHogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAnchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
A Friderikusz Podcast részeként február elején belekezdtünk egy új sorozatba, melynek címe: LAKATOS LABOR. A sorozat epizódjaiban állandó szakértőnkkel, dr. Lakatos Péter belgyógyász-professzorral minden alkalommal egészségről, konkrét betegségekről, azok tüneteiről és esetleges megelőzésükről beszélget Friderikusz Sándor. Az első epizódban a pajzsmiriggyel foglalkoztunk, a sorozat második részében a D-vitamin volt a téma, a harmadik részben pedig a csontritkulásból adódó betegségeket és tennivalókat taglaltuk, legutóbb pedig a szerelem és a szeretet biokémiáját elemeztük. Ebben a mostani, ötödik epizódban azt igyekszünk kideríteni, hogy a kávé tényleg veszélyes-e egészségünkre. A podcast elején Lakatos professzorral felelevenítjük a kávé igen kalandos történetét, egészen a betiltásáig, majd a kávé legismertebb hatóanyaga, a koffein és a magas vérnyomás, illetve a szív- és cukorbetegségek, illetve a daganatosa betegségek összefüggéseiről beszélgetünk. De szó lesz a koffeinmentes kávé jótékonynak mondott hatásáról, a kávé és az Alzheimer-, valamint Parkinson-kór összefüggéseiről, továbbá arról is, hogy a terhesség időszaka alatt ajánlatos-e kávét inni, és ha igen, milyet. Végül az is kiderül ebből a podcastból, hogy a kávéfogyasztás és mentális egészségünk miféle párhuzamokat mutat. - Egészségügyi sorozatunk első epizódját a pajzsmirigy betegségeiről az alábbi linken nézhetik meg: https://www.youtube.com/watch?v=dKx1phdm3pA&t=431s - Sorozatunk második adását a D-vitaminról az alábbi linken nézhetik vissza: https://www.youtube.com/watch?v=YNZwaoDbuXQ - Sorozatunk harmadik részét a csontritkulásról az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=G54dVQDJh5k&t=306s - Sorozatunk negyedik részét a szerelem és a szeretet biokémiájáról az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg: https://www.youtube.com/watch?v=K1fXNPexQkE&t=5s A műsor díszletelemeit a Flexdecor biztosította, melynek falpanelei tökéletes megoldást jelentenek a lakások és a kereskedelmi terek díszítésére: https://www.flexdecor-hungary.huHogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAnchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
A Friderikusz Podcast keretein belül február elején belekezdtünk egy új sorozatba, melynek címe: LAKATOS LABOR. A sorozat epizódjaiban állandó szakértőnkkel, dr. Lakatos Péter belgyógyász-professzorral minden alkalommal egészségről, konkrét betegségekről, azok tüneteiről és esetleges megelőzésükről beszélget Friderikusz Sándor. Az első epizódban a pajzsmiriggyel foglalkoztunk, a sorozat második részében a D-vitamin volt a téma. Ebben a mostani podcastban a csontritkulásból adódó betegségeket és tennivalókat taglaljuk, a többi között olyan kérdésekre ad válasz Lakatos professzor, mint, hogy a csontritkulás mennyire a test öregedésének a következménye?, inkább a nőket érintő betegség-e ez?, örökölhető-e a csontritkulás?, a leggyakrabban milyen csontok törnek el?, milyen tünetekből ismerhető fel a csontritkulás?, és egyáltalán, mi köze van a gímszarvasnak a csontritkuláshoz? Minden alkalommal a napirendre kerülő témákat igyekszünk nagyon gyakorlatiasan megközelíteni, tehát nem elméleti előadást fognak hallani most sem a csontritkulásról, hanem olyan beszélgetést, amely igen közérthető lesz, és amely remélhetőleg egészségesebb életmódra fogja ösztönözni követőinket! - Egészségügyi sorozatunk első epizódját a pajzsmirigy betegségeiről az alábbi linken nézhetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=dKx1phdm3pA&t=431s - Sorozatunk második adását a D-vitaminról az alábbi linken nézhetik vissza:https://www.youtube.com/watch?v=YNZwaoDbuXQ A műsor díszletelemeit a Flexdecor biztosította, melynek falpanelei tökéletes megoldást jelentenek a lakások és a kereskedelmi terek díszítésére: https://www.flexdecor-hungary.huHogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAnchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
Ezzel a podcasttal belekezdünk új sorozatunkba, melynek címe: LAKATOS LABOR, amelyben állandó szakértőnkkel, dr. Lakatos Péter belgyógyász-professzorral minden alkalommal egészségről, konkrét betegségekről, esetleges megelőzésükről fog beszélgetni Friderikusz Sándor. Az első epizód témája: KÖVÉR? LEFOGYOTT? GYORSAN DOBOG A SZÍVE? MINDENNEK LEHET A PAJZSMIRIGY AZ OKA. Mivel lassan népbetegséggé válik a pajzsmirigy megannyi rendellenessége, sok kérdés vár tisztázásra a pajzsmiriggyel kapcsolatban ebben a nyitóepizódban. Például, ha valakinek pajzsmirigy-túltengése vagy -alulműködése van, ezekből milyen betegségek következhetnek, illetve, hogy hogyan függnek össze ezek a fogyással és a hízással? De arról is kérdezzük orvos-vendégünket, hogy hogyan lehet beállítani a normális pajzsmirigyműködést, valamint, hogy milyen tünetekből lehet felismerni a pajzsmirigygyulladást és a pajzsmirigyrákot, továbbá, hogy a pajzsmirigy milyen esetben okoz erős szívdobogást és hogyan függ össze a fogamzóképességgel. Tehát megannyi fontos kérdés és autentikus válasz várható már a sorozatot nyitó epizódból is. Minden alkalommal a napirendre kerülő témát igyekszünk nagyon gyakorlatiasan megközelíteni, tehát nem elméleti előadásokat fognak hallani egy-egy egészségünkkel kapcsolatos témáról, kérdésről, hanem olyan beszélgetéseket, amelyek nagyon közérthetők lesznek, és amelyek remélhetőleg egészségesebb életmódra fogják ösztönözni követőinket! A műsor díszletelemeit a Flexdecor biztosította, melynek falpanelei tökéletes megoldást jelentenek a lakások és a kereskedelmi terek díszítésére: https://www.flexdecor-hungary.hu Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük! Kövessenek, kövessetek itt is: youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g Youtube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14r Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
Negyvenéves kor fölött nyolc százalékkal csökken az anyagcsere működése évtizedenként, és ezzel párhuzamosan ugyanebben az arányban csökken a test izommennyisége. Ezek olyan tények, amelyek rávilágítanak, hogy negyvenéves kor után milyen nagy szükség van az izomzat fenntartására. Statisztikák igazolják, sokan azért kerülnek idősek otthonába, mert képtelenek ellátni magukat. Ennek egyik oka, hogy kevesebbet mozognak, ezáltal tovább csökken az izomzatuk, és sajnos sok esetben már az is nagy fáradság nekik, hogy felálljanak a karosszékből. Pedig nyolcvanévesen sincs késő ahhoz, hogy valaki újra megerősítse az izmait. Hogy mi kell hozzá? Rendszeres mozgás, lehetőleg olyan formában, hogy fokozatosan épüljön az izom és az erő. Ezekről is beszélgettünk Lakatos Péter életminőség szakértővel. Facebook: www.facebook.com/petofiradio/ Instagram: www.instagram.com/petofiradio/
4 - Vendégünk Lakatos Péter, aki elmondja hogyan függ össze a légzés és a stressz by Balázsék
„Külföldön voltam egy bridzsversenyen a választás előtt két héttel, és az egyik partnerem, egy megrögzött fogadó mutogatta nekem, hogy Trump oddsa 1,47, Kamala Harrisé 2,13. Innentől kezdve nem gondoltam, hogy saját véleményemnek kellene lennie a választások eredményéről” – érzékeltette személyes élményei alapján a Della mai vendége, Lakatos Péter, az MGYOSZ elnöke, a Videoton társtulajdonosa és egyik vezetője, hogy az amerikai elnökválasztás előtt már kitapintható volt a hangulatból, hogy Donald Trump esélyei nagyobbak, mint demokrata ellenfeléé.
Hogyan öregedjünk egészségesen? Milyen praktikákat érdemes bevetni, ha regenerálódni akarunk? Miért fontos az egészséges alvás? És biztos, hogy a vékony ember az egészséges ember? A longevity – ha a szó jelentésének az irányából közelítünk – a hosszú és egészséges életre utal, a hangsúly pedig nem az egyik vagy a másik jelzőn van, hanem egyszerre mindkettőn. A kifejezés jelentése tehát az a hosszú élet, aminek a lehető legtöbb évét töltjük el jó életminőségben. Ez pedig ma már nemcsak luxushóbort, hanem mindenki számára elérhető a mindennapjaiban. Bánhalmi Kata erről, valamint mozgásról, légzésről és alvásról is beszélgetett Lakatos Péter életminőség tanácsadó és Szász Máté biológussal. A műsort és az "Itthonról válogatott", illetve egészségtudatos élelmiszereket a PENNY támogatja. Iratkozz fel a Kösz, jól csatornájára! Spotify: http://tiny.cc/KoszJolSpotify Apple Podcasts: http://tiny.cc/KoszJolApple Hallgasd meg a HVG többi podcastját! Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple Tartalom: 00:00 Intro 02:18 Miért való mindenkinek a longevity, miért érdemes előre gondolkodni az egészségünkről? 07:34 Milyen, elsőre láthatatlan eredményei vannak az egészséges életmódnak, amelyek szintén fontosak? 12:24 Milyen okai lehetnek annak, amikor valaki nem képes hosszú távon egészséges életmódot folytatni? 17:52 Az egészséges életmód kézipoggyásza és az egyik fontos eleme, a regeneráció 21:40 Milyen alapszabályokat tartsunk be, hogy jó legyen az alvásminőségünk? 30:51 Hogy tudjuk elrontani a légzést, milyen következményei lehetnek a rossz légzésnek? 36:48 Mire kell figyelünk ahhoz, hogy jól vegyünk levegőt? 41:01 Ártalmas a hideg levegő belégzése? 44:25 Milyen étkezési szokásokat kell elhagynunk a longevity részeként? 57:05 Mennyire fontos a testsúly az egészséges életben, az egészséges ember feltétlenül vékony? 59:59 Minimum mennyi időt kell napi szinten mozgással töltenünk ahhoz, hogy egészségesek legyünk? 01:06:14 Hány éves kortól kell tudatosan izmot építenünk? Izmok nélkül fájdalmasabb a hosszú élet? 01:08:15 Mi az, ami kimaradt, de hasonlóan fontos a longevity témakörében?
2 - Indul az "Adventi body" kihívás Eszter és Feri között - segítőjük: Lakatos Péter alvásszakértő by Balázsék
Lakatos Péter, életminőségi szakértő - Panna Csajok Satöbbi Balázsy Pannával 2023. 11. 03. by MannaFM
4 - Vendégünk Lakatos Péter aki egy csomó dolgot elmesél új könyve kapcsán by Balázsék
Online hallgatásért, friss sztárhírekért, programajánlókért, valamint a legújabb tracklistákért és mixek visszahallgatásáért keresd weboldalunkat: http://www.radio1.hu Kövess minket a közösségi médiában! Facebook: https://www.facebook.com/radio1hungary Instagram: https://www.instagram.com/radio1hungary TikTok: https://www.tiktok.com/@radio1hungary YouTube: https://www.youtube.com/radio1hungary Viber: https://vb.me/radio1communityweb Töltsd le a Rádió 1 mobilos applikációját és nézz minket élőben! - https://www.radio1.hu/mobilapp
Vasárnap Dr. Lakatos Péter üzenetét hallgathattuk meg. Az üzenet címe: Szeretet által munkálkodó hit
Lakatos Péter életmódminőség tanácsadóval, a Kortalanul program megalkotójával, ezúttal arról beszélgetünk, hogy milyen fajta sport szükséges a céljaid eléréséhez, az egészséged és a fiatalságod fenttartásához. De tisztázunk olyan fogalmakat is, mint például zsírégető edzés, vagy az okosórák által mért „kalória felhasználás”.
A beszélgetésben Lakatos Péter életmód szakértő felfedi a kapcsolatot az izom és a hosszú élettartam között. Szó lesz az ideális testösszetételről, az izomépítésről és megtartásról.
Lakatos Péter erőnléti szakértő, életmód gondozó elmondja, hogy miért lassítja le jelentősen az öregedést az időben korlátozott étkezés, az izomzatot építő sport és az elegendő alvás.
Ajjaj – összefoglalóan ez volt a gondolata Lakatos Péternek, amikor Orbán Viktor uniós tagságunkkal kapcsolatos szkeptikus kijelentéséről kérdeztük a Della friss adásában. A Videoton Holding egyik tulajdonosa, társigazgatója nincs arról meggyőződve, hogy a többi uniós tagállamnál, illetve az Egyesült Államoknál jobb kilátásokkal kecsegtet a türk vonal. „Számomra annyira abszurd, hogy ne oda tartozzunk, ahova tartozunk, hogy nem akarom komolyan gondolni, hogy valaki ezt komolyan gondolja” – hangzik el a műsorban. Amiben szóba került a debreceni akkumulátorgyár ügye is: Lakatos szerint nem jó, ha nagyon leegyszerűsödik az erről folyó vita, de ha választani kell, hogy még egy BMW-gyár vagy egy aksigyár települjön oda, inkább az előbbit választaná. Fontosnak tartja, hogy olyan iparágakba érkezzenek befektetők, melyek második, harmadik körös beszállítói közé magyar cégek is odaférnek. Az akkumulátorgyártást nem tartja ilyennek: amikor „Kelet-Európa talán második legnagyobb akkumulátor-szerelő vállalaként” a Videoton megkereste a már idetelepült cégeket, azt a választ kapták, hogy „nekik angolra sincs lefordítva a rajzuk, mit keresünk itt, a következő tizenhét évre megvannak a távol-keleti beszállítóik”.
4 - Vendégünk Lakatos Péter - erőnléti szakértő, akit a fogyásról kérdeztük by Balázsék
Vasárnap Lakatos Péter üzenetét hallgathattuk meg. Az üzenet címe: Élj Jézus tanítványaként!
2 - Vendégünk Lakatos Péter, akinek megjelent új könyve "Életmentő izom" címmel by Balázsék
A prosztatarák elleni küzdelem hónapja, Prof. Dr. Lakatos Péter - Manna Délelőtt 2022. 11. 08. by MannaFM
Vasárnap Lakatos Péter üzenetét hallgathattuk meg. Az üzenet címe: Vetés és Aratás
Szokatlan vállalkozást működtet immár több mint egy évtizede az újszegedi Árpád-házi szent Erzsébet és a Teréz anyáról elnevezett templomok plébániája. A plébániai családi bölcsőde szokatlan, de talán jó például szolgálhat másoknak is. Tráser László Thorday Attila atyával beszélget erről, és az év vége közeledtével az iskolai hitoktatásról is. ErőFORRÁSaink felé címmel személyes csoportot hirdet az Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálat. Hívják mindazokat, akik a háború áldozatainak támogatásában vagy a világjárvány idején vagy a jelen kihívásai miatt valamilyen segítő szerepben megterhelődtek, megpihenni és újrakapcsolódni szeretnének erőforrásaikhoz, megküzdőképességükhöz. Május 13-ig várja a jelentkezéseket Kovács Éva, a Szolgálat vezetője. Nemrég Lakatos Péter atya vette át a cigánypasztoráció országos felelősségét Dúl Géza atyától, aki csaknem két évtizedig látta el ezt a szolgálatot. Elsőként vele beszélgetek, majd az új országos referenssel, továbbá Bángi-Magyar Annával, a Boldog Ceferino Intézet szakmai vezetőjével. | hitéletünk krónikája | Szerkesztő: Madocsai Bea
Lakatos Péter évtizedek óta megkerülhetetlen szereplője a magyar üzleti életnek. A Videoton Holding társvezérigazgatója-tulajdonosa, de legismertebb érdekeltségei között ott van a Bravogroup, a Masterplast, a Lupa Beach, illetve az Átrium Színháznak is alapítója és tulajdonosa. Nem mellesleg a Forbes listája szerint az ország 17. leggazdagabb embere. Miért mondja, hogy szerinte üzletelni is azért kell, amiért élni: for fun? Mi alapján hozza a döntéseit? Mit gondol a kapitalizmusról? Mit gondol a pénzről a növekedésről és a társadalomról? A beszélgetés előtt pedig a Reddit vezetőjének sztoriját meséljük el.
A Re-Business harmadik évadában a menedzsment és a tudatos működés összefüggéseiről lesz szó. Beszélgetünk az újszerű kapitalizmus alapjairól és hazai elterjedéséről, az etikus marketingről, arról, hogy lehet-e és kell-e visszaadni a vagyonból, a vezető és a csapatépítés vonatkozásairól, az esztétikai kapitalizmusról és arról, hogyan lesz a vízióból stratégia. Az évadban Buday Bence, Csányi Gabriella, Debreczeni Barnabás, Fábián-Forgács Sára, Halácsy Péter, Hollmann Lili, Lakatos Péter, Maróy Krisztina, Nagy Bálint és Sárospataki Albert lesz a vendégünk. Hogy ne csak elmélkedjünk a fenntartható, etikus működésről, minden vendégünk, a beszélgetés végén egy konkrét, gyakorlati kérdést is kapott, hogy azon keresztül derüljön ki, hogy a szépen hangzó misszió, hogyan lesz hétköznapi valóság. Iratkozzatok fel, ha eddig nem történt meg! Kövessetek az Instagramon és a Facebookon!
A Re-Business harmadik évadában a menedzsment és a tudatos működés összefüggéseiről lesz szó. Beszélgetünk az újszerű kapitalizmus alapjairól és hazai elterjedéséről, az etikus marketingről, arról, hogy lehet-e és kell-e visszaadni a vagyonból, a vezető és a csapatépítés vonatkozásairól, az esztétikai kapitalizmusról és arról, hogyan lesz a vízióból stratégia. Az évadban Buday Bence, Csányi Gabriella, Debreczeni Barnabás, Fábián-Forgács Sára, Halácsy Péter, Hollmann Lili, Lakatos Péter, Maróy Krisztina, Nagy Bálint és Sárospataki Albert lesz a vendégünk. Hogy ne csak elmélkedjünk a fenntartható, etikus működésről, minden vendégünk, a beszélgetés végén egy konkrét, gyakorlati kérdést is kapott, hogy azon keresztül derüljön ki, hogy a szépen hangzó misszió, hogyan lesz hétköznapi valóság. Iratkozzatok fel, ha eddig nem történt meg! Kövessetek az Instagramon és a Facebookon!
Lakatos Péter évtizedek óta megkerülhetetlen szereplője a magyar üzleti életnek. A Videoton Holding társvezérigazgatója-tulajdonosa, de legismertebb érdekeltségei között ott van a Bravogroup, a Masterplast, a Lupa Beach, illetve az Átrium Színháznak is alapítója és tulajdonosa. Nem mellesleg a Forbes listája szerint az ország 17. leggazdagabb embere. Miért mondja, hogy szerinte üzletelni is azért kell, amiért élni: for fun? Mi alapján hozza a döntéseit? Mit gondol a kapitalizmusról? Mit gondol a pénzről a növekedésről és a társadalomról? A beszélgetés előtt pedig a Reddit vezetőjének sztoriját meséljük el.
A Re-Business harmadik évadában a menedzsment és a tudatos működés összefüggéseiről lesz szó. Beszélgetünk az újszerű kapitalizmus alapjairól és hazai elterjedéséről, az etikus marketingről, arról, hogy lehet-e és kell-e visszaadni a vagyonból, a vezető és a csapatépítés vonatkozásairól, az esztétikai kapitalizmusról és arról, hogyan lesz a vízióból stratégia. Az évadban Buday Bence, Csányi Gabriella, Debreczeni Barnabás, Fábián-Forgács Sára, Halácsy Péter, Hollmann Lili, Lakatos Péter, Maróy Krisztina, Nagy Bálint és Sárospataki Albert lesz a vendégünk. Hogy ne csak elmélkedjünk a fenntartható, etikus működésről, minden vendégünk, a beszélgetés végén egy konkrét, gyakorlati kérdést is kapott, hogy azon keresztül derüljön ki, hogy a szépen hangzó misszió, hogyan lesz hétköznapi valóság. Iratkozzatok fel, ha eddig nem történt meg! Kövessetek az Instagramon és a Facebookon!
Hallgasd vissza a Petőfi Rádió legizgalmasabb műsorait! Újhullám Nagy Natasával • Lakatos Péter • 2022/02/15 Lakatos Péter ételminőség szakértő 30 éve foglalkozik testedzéssel, légzéssel, egészségfejlesztéssel. Tapasztalatait és szemléletét megosztotta Natasával és a hallgatókkal is. Kövess minket és iratkozz fel Youtube csatornánkra! Facebook: www.facebook.com/petofiradio/?ref=pages_you_manage Instagram: www.instagram.com/petofiradio/ TikTok: www.tiktok.com/@petofi_live?lang=hu-HU YouTube: www.youtube.com/c/M2Pet%C5%91fiTV
3 - Vendégünk Lakatos Péter Butejkó mester by Balázsék
Online hallgatásért, friss sztárhírekért, programajánlókért, valamint a legújabb tracklistákért és mixek visszahallgatásáért keresd weboldalunkat: http://www.radio1.hu Kövess minket a közösségi médiában! Facebook: https://www.facebook.com/radio1hungary Instagram: https://www.instagram.com/radio1hungary TikTok: https://www.tiktok.com/@radio1hungary YouTube: https://www.youtube.com/radio1hungary Viber: https://vb.me/radio1communityweb Töltsd le a Rádió 1 mobilos applikációját és nézz minket élőben! - https://www.radio1.hu/mobilapp
Vasárnap Lakatos Péter, üzenetét hallgathattuk meg. Az üzenet címe: Mi a fontos az utolsó időkben ?
Dagobert bácsi elájulna - Múzeuma lesz a pénznek! A Márciusi Ifjak 12 pontjukban követelték egy önálló jegybank létrehozását. A Magyar Nemzeti Bank e jeles nap évfordulóján 2022. március 15-én nyitja meg az egykori Postapalota Széll Kálmán téri épületében az Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont kapuit a nagyközönség előtt. Európa leglátványosabb pénzmúzeumának létrehozásával a jegybank kiemelt célja, hogy a pénzügyi kultúra fejlesztése elérhető legyen a társadalom minden szegmensének, a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Aros Lilla, vezető kiállításszervező ARANYKÖPÉS: Wichmann Tamás, kenu világbajnok ÉP TESTBEN: Szeretnél egészséges és fitt lenni? Lélegezz! Nincs szükség méregdrága felszerelésre és megfizethetetlen étrendre, hogy fittek legyünk. Sőt, az egészség még csak nem is a táplálkozásnál, sokkal inkább a légzésnél kezdődik. Lakatos Péter, életmódtanácsadó
Vasárnap Lakatos Péter, üzenetét hallgathattuk meg. Az üzenet címe: Erős szellemi immunrendszer
A tudomány mai világában a legizgalmasabb felfedezéseket garantáltan a genetikában teszik, de ezek bonyolultsága miatt nem is nagyon lehet felmérni, merre vezet a genetikán alapuló orvostudomány jövője. Ráadásul ebben a tudományágban nem lineáris a fejlődés, vagyis nem az előző eredményekre támaszkodva halad előre ez az egész. Állandó nézőink egyre többször ösztönöztek bennünket arra, hogy foglalkozzunk a podcast adásaiban a genetikával, ezért meghívtuk Dr. Lakatos Péter professzort, a SOTE Belgyógyászati és Onkológiai Klinikájának igazgató-helyettesét, hogy - közérthető módon - beavasson bennünket a genetika fontosabb alapkérdéseibe és abba, hogy a gyógyítás területén manapság már hol, merre, hogyan hasznosítják a tudományág korszakos felfedezéseit. Támogasson minket: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast Aki alkalmanként, közvetlenül szeretné támogatni a Friderikusz Podcast készítését és műsorainak bővítését, az alábbi bankszámlaszámon teheti meg: TV Pictures - 10300002-10586134-00014904 Külföldről indított támogatás esetén: HU94 1030 0002 1058 6134 0001 4904 A közlemény rovatban, kérjük, tüntessék fel: Podcast-támogatás Kövessenek, kövessetek itt is: Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast YouTube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g Google Podcasts: https://bit.ly/3fc7A7t ApplePodcasts: https://apple.co/3hm2vfi #FriderikuszPodcast
Vasárnap Lakatos Péter, üzenetét hallgathattuk meg. Az üzenet címe: Légy só és fény !
Vasárnap Lakatos Péter, üzenetét hallgathattuk meg. Az üzenet címe: A hit ami változást hiz
Neste episódio, contamos com a participação do Dr. Bruno Muzzi para conversar sobre Romosozumabe. Dr. Bruno Muzzi é ginecologista com doutorado em saúde da mulher pela UFMG, coordenador do serviço de densitometria óssea do Mater Dei e conselheiro científico da Internacional Osteoporosis Foundation. Referências: 1) FRAME: Cosman F, Crittenden DB, Adachi JD, et al. Romosozumab treatment in postmenopausal women with osteoporosis. N Engl J Med 2016;375:1532-43 2) ARCH: Romosozumab or Alendronate for Fracture Prevention in Women with Osteoporosis. September 11, 2017. DOI: 10.1056/NEJMoa1708322 3) STRUCTURE: Langdahl BL, Libanati C, Crittenden DB, Bolognese MA, Brown JP, Daizadeh NS, Dokoupilova E, Engelke K, Finkelstein JS, Genant HK, Goemaere S, Hyldstrup L, Jodar-Gimeno E, Keaveny TM, Kendler D, Lakatos P, Maddox J, Malouf J, Massari FE, Molina JF, Ulla MR, Grauer A. Romosozumab (sclerostin monoclonal antibody) versus teriparatide in postmenopausal women with osteoporosis transitioning from oral bisphosphonate therapy: a randomised, open-label, phase 3 trial. Lancet. 2017 Sep 30;390(10102):1585-1594. doi: 10.1016/S0140-6736(17)31613-6. Epub 2017 Jul 26. PMID: 28755782. 4) BRIDGE: Lewiecki EM, Blicharski T, Goemaere S, Lippuner K, Meisner PD, Miller PD, Miyauchi A, Maddox J, Chen L, Horlait S. A Phase III Randomized Placebo-Controlled Trial to Evaluate Efficacy and Safety of Romosozumab in Men With Osteoporosis. J Clin Endocrinol Metab. 2018 Sep 1;103(9):3183-3193. doi: 10.1210/jc.2017-02163. PMID: 29931216.
Neste episódio, contamos com a participação do Dr. Bruno Muzzi para conversar sobre Romosozumabe. Dr. Bruno Muzzi é ginecologista com doutorado em saúde da mulher pela UFMG, coordenador do serviço de densitometria óssea do Mater Dei e conselheiro científico da Internacional Osteoporosis Foundation. No próximo episódio: avaliar falha terapêutica e o que fazer, quais são as contraindicações e riscos de fratura atípica e necrose de mandíbula do Romosozumabe. Referências: 1) FRAME: Cosman F, Crittenden DB, Adachi JD, et al. Romosozumab treatment in postmenopausal women with osteoporosis. N Engl J Med 2016;375:1532-43 2) ARCH: Romosozumab or Alendronate for Fracture Prevention in Women with Osteoporosis. September 11, 2017. DOI: 10.1056/NEJMoa1708322 3) STRUCTURE: Langdahl BL, Libanati C, Crittenden DB, Bolognese MA, Brown JP, Daizadeh NS, Dokoupilova E, Engelke K, Finkelstein JS, Genant HK, Goemaere S, Hyldstrup L, Jodar-Gimeno E, Keaveny TM, Kendler D, Lakatos P, Maddox J, Malouf J, Massari FE, Molina JF, Ulla MR, Grauer A. Romosozumab (sclerostin monoclonal antibody) versus teriparatide in postmenopausal women with osteoporosis transitioning from oral bisphosphonate therapy: a randomised, open-label, phase 3 trial. Lancet. 2017 Sep 30;390(10102):1585-1594. doi: 10.1016/S0140-6736(17)31613-6. Epub 2017 Jul 26. PMID: 28755782. 4) BRIDGE: Lewiecki EM, Blicharski T, Goemaere S, Lippuner K, Meisner PD, Miller PD, Miyauchi A, Maddox J, Chen L, Horlait S. A Phase III Randomized Placebo-Controlled Trial to Evaluate Efficacy and Safety of Romosozumab in Men With Osteoporosis. J Clin Endocrinol Metab. 2018 Sep 1;103(9):3183-3193. doi: 10.1210/jc.2017-02163. PMID: 29931216.
Vasárnap Lakatos Péter püspök , üzenetét hallgathattuk meg. Az üzenet címe: Kivül- Belül
Vasárnap Lakatos Péter püspök , üzenetét hallgathattuk meg az egyházunk alapértékeiről.
Lakatos Péter független flottaszakértő - hibridek és tisztán elektromos autók térnyeréséről, a flották összetétele. Varga Zsomborral, a Toyota és Lexus márkák PR vezetője - a Toyota által indított projekt győztesei Salgó András - BMW 530 d X drive touring A Mazda ügyvezetőjével beszélgetünk a tisztán elektromos MX30 téli tesztjéről
Vasárnap Lakatos Péter, üzenetét hallgathattuk meg. Az üzenet címe: Lakatos Péter - Ne nyugtalankodjék a ti szívetek!
Vasárnap Dr. Lakatos Péter, üzenetét hallgathattuk meg. Az üzenet címe: Hollók fognak táplálni !
Vasárnap Dr. Lakatos Péter és Debreczeni Mátyàs bàtoritasàt hallgattuk.
Dr. Lakatos Péter püspök, üzenetét hallgathattuk meg. Az üzenet címe: A családban! Egy különleges Családi Napunk volt, és erre való tekintettel egy különleges üzenetet hallgathattunk meg! Összetartozás öröme, egymás felvállalása, elfogadás felszabadultsága, megismerés biztonsága, áldozatvállalás felelősége!
Vasárnap Dr. Lakatos Péter püspök, üzenetét hallgathattuk meg. Az üzenet címe: Újrakezdők! A Bibliában sok újrakezdést olvashatunk. Olyan emberekről akik elengedték a haragjukat, az önsajnálatukat. A különböző próbákban a legjobbat hozták ki a helyzetből. Légy te is újrakezdő!
Hogy áll most a Videoton?Mennyire esett vissza a gyártás? Mit vesznek igénybe a mentőcsomagból? Milyen lesz a kilábalás? A múltkori beszélgetésünket folytattuk, Lakatos Péter, a Videoton Holding társtulajdonosa, társ-vezérigazgatója válaszolt kérdéseinkre és osztotta meg nézeteit. Aztán: sport! Kissé ellentmondásos a szabályozás, most akkor mikor lehetnek újra versenyek? Hogyan szervezik újra az UB-t, mi lesz más a járvány miatt? Valóban több futócipő fogy, mert megijedtek az emberek és edzettebbek akarnak lenni? Zelcsényi Miklós, az Ultrabalaton főszervezője volt beszélgetőpartnerünk.
Vasárnap Dr. Lakatos Péter püspök üzenetét hallgathattuk meg. Az üzenet címe: Szárnyaid árnyékában! Az a hely ahol mi megnyugodhatunk és bátran mehetünk az Isten királyi trónszéke elé!
A koronavírus-járvány a gyártóknak is okoz fejtörést bőséggel. Mennyire szakadtak meg a beszállítói láncok? Szerződéses gyártóként sokféle iparágnak gyárt sokféle terméket a Videoton, hány gyárnál fenyeget a leállás? Mi lesz a sok ezer munkavállalóval? Hogyan kezelik a válságot? Lakatos Péter, a Videoton Holding társtulajdonosa, társ-vezérigazgatója válaszolt kérdéseinkre, és arról is beszélt, hogy milyen kormányzati mentő intézkedéseket tartana jónak. A versenyszezon fele kuka, de mit léptek a szervezők? És jogos-e a versenyzők felháborodása? Csanya, a terepfutas.hu tulajdonosa, versenyszervező beszélt a kialakult helyzetről és a lehetséges megoldásokról.
Vasárnap dr. Lakatos Péter püspök üzenetét hallgathattuk meg. Az üzenet címe: Szárnyaid árnyékában! Az a hely ahol mi megnyugodhatunk és bátran mehetünk az Isten királyi trónszéke elé!
Vasárnap dr. Lakatos Péter püspök üzenetét hallgathattuk meg. Az üzenet címe: A reménység fontossága az életünkben! Újra és újra töltse be az életünket a reménység! Az emberek félnek és retteg
Vasárnap, Péter pásztor szolgált közöttünk! Az üzenet címe: Hol lakik az Úr? Ő mindennap nálunk lakik! Tudjuk ezt átélni a forgalmas hétköznapokban és tudjuk ezt megosztani a környezetünkben!
Vasárnap, Péter pásztor szolgált közöttünk. Egy erőteljes üzenetet hallhattunk aminek címe: Légy feltöltve. Isten nem arra hívott el, hogy reményvesztett keresztény életet éljünk, hanem Isten Szellemével feltöltött emberek legyünk!
Vasárnap Péter pásztor prédikált, a megtartó Istenről! Egy nagyon erős, prédikációt hallhattunk, hogy Isten mindenkor, minden időben megtart!
Vasárnap befejeződött az Alaptanítások sorozata! Péter pásztor az Örök ítéletről szolgált, egy felemelő üzenettel! Isten szeretetét és igazságosságát emberi ésszel felfogni szinte lehetetlen.
Két hete egy új sorozat indult a gyülekezetben, Alaptanítások címmel! Vasárnap, Péter pásztor az Istenbe vetett hitről beszélt egy erőteljes szolgálatban. Fontosnak tartjuk, hogy szilárd alapokon álljunk, ez tart meg bennünket a nehézségekben, hogy ne adjuk fel, és a győzelmek között, hogy ne fuvalkodjunk fel. Erre alapozva építhetjük fel a mi életünket!
A Videoton az egyik legnagyobb hazai ipari vállalkozás, egyes területeken a globális élboly tagja. A céget évtizedek óta vezető Lakatos Péterrel beszélgettünk.
"Dicsőség Jézus Krisztusnak! - Dicsőség mindörökké!" Április 6-án, 22.00-kor Lakatos Péter görögkatolikus áldozópap beszélt életéről. A beszélgetést Keresztes Szilvia készítette.
A Műszertechnika alapítója, a Videoton vezérigazgatója, a Bravogroup résztulajdonosa, az Átrium megmentője, Magyarország 17. leggazdagabb embere. Ő Lakatos Péter. Mit gondol a leggazdagabbak listájáról? Mit csinál egy nap? Hogy épült fel a Műszertechnika? Miért menekült meg a Videoton? Mi a véleménye a digitalizációról? Mire NEM költ? Vendégünk állja a sarat, nem is akármilyen válaszokat ad.
Hello Biznisz néven online vállalkozásfejlesztő programot és személyes képzést indít a Telekom. A program keretében tudásátadással fejleszti a magyar vállalkozásokat a távközlési cég. Lakatos Péter, a Magyar Telekom kis és középvállalati szolgáltatások vezérigazgató-helyettese árulta el a részleteket. Rekortán nevű futós rovatunkban Ács Gábor a félmaratoni táv futásának lélektanáról mesél, valamint arról, hogy mi a különbség egy hazai és egy norvég futóverseny között. Fedor Mariann, a Cofidis Magyarország marketing területvezetője a bringázási szokásokról készült Hitelmonitor felmérés főbb sorait elemezte.