POPULARITY
A szülő elvesztésének feldolgozása. Kijárási korlátozás. Umbria, mitológia, intertextualitás. Belefér mindez egy gyerekeknek szóló történetbe? Akinek van füle a hallásra, hallja!See omnystudio.com/listener for privacy information.
... nézzünk Jézusra, aki meghívott bennünket is. Aki bízik bennünk. Akinek mi fontosak, a legfontosabbak vagyunk. Aki bennem is meglátja az értéket. Aki tőlem is többet vár.” – elmélkedés Egri Tibor atyával pünkösd utáni 2. vasárnapon.
Közel száz évvel ezelőtt Szerb Antal pár év leforgása alatt írta meg két nagyszerű regényét, A Pendragon legendát és az Utas és holdvilágot. A két regény különleges, az olvasókat a mai napig megszólító világáról, Szerb személyéről és irodalomtudósi munkáiról is beszélgettünk a Nem rossz könyvek legújabb epizódjának élő, brunch-csal egybekötött felvételén a Hadik Kávéházban. Vendégünk Prieger Zsolt volt, aki nemcsak az Anima Sound System, hanem a Szerb Antal Társaság alapítója is, és sok éve szervez alternatív irodalomórákat, interdiszciplináris irodalmi esteket. A tartalomból: 00:00 Az első találkozások Szerb Antallal. Költőként tudós és tudósként költő, minimális verssel. Akinek koncepciója volt, de ADHD-s módra csapongott. 06:21 Ambivalenciák mindenfelé, és hogy nem tudod eldönteni, itt most van valami nagy mondás, vagy csak játék az egész. És ahol nincs magas és alacsony irodalom, hanem minden egyszerre burjánzik. 11:48 Tudomány és írás egymás mellett. 20:20 A hatalmas olvasói népszerűség és a kánonok, amikbe sosem fért be igazán. 24:10 A Pendragon-legenda: miért pont Wales? Miért pont kísértethistória? Misztikus vonzalmak Szerbnél és a korszakban. 36:30 Mikor mit olvasunk ki az Utas és holdvilágból? Generációs különbségek, és ma mit látnak benne a fiatalok? Az Ulpius-univerzum csodája, és a fejlődés és visszafejlődés regénye. 44:00 Radikális szabadságvágy Szerbnél, és a vallás szerepe. 59:46 Három plusz egy könyv Prieger Zsolt ajánlásában: Tommy Wieringa - Szent Rita, Rényi András - Rembrandt, Pamela Pettyfeather - Pápasztorik, és Martin Buber - Haszid történetek. Továbbra is várjuk a könyv- és témaötleteket a facebookos csoportunkban! Addig is további könyves tartalmakért ajánljuk Anna Instagramját és Bence Nemrosszkönyvek Instagramját, ahonnan a podcast nevét is kölcsönöztük. A műsor meghallgatható a 444 Spotify- és Apple Podcast-csatornáján is.See omnystudio.com/listener for privacy information.
5 - Jelentkezett a kutyatulajdonos, akinek a kutyája jelzett a rendőröknek by Balázsék
Tamást a The Pinups lemezbemutató koncert másnapján kaptuk el. "Egzaltált volt – mesélte – hét nő a színpadon… Nem minden koncertet bírok végignézni, de ebből néztem volna még másfél órát."Tamás a Nőnapon bemutatott The Pinups & Ludditák album kiadója. Az elmúlt pár hónapban több kiadványa is megjelent könyv és vinyl lemez formájában.Az egyikük egy korai Trottel-album újrakiadása, amelyről érdekes sztorikat hallottunk. A zenekar tagjai egy három hónapos, kimerítő nyugat-európai turnéja alatt vették fel a lemezt, Dél-Franciaországban, 1989-ben. Az utolsó stúdiónap után a dobos eltűnt. Előtte 1000 frankot kért kölcsön, magával vitt továbbá egy Európa-térképet. Azóta senki sem látta. A zenekarnak viszont tovább kellett mennie Angliába, ahol először mutatkoztak volna be. Végül úgy oldották meg a dobos hiányát, hogy egy kazettára másolták ki a dobfelvételt, és arra játszottak. A dobfelszerelést is kirakták a színpadra, mögé pedig egy Margaret Thatcher-maszkot viselő bábut ültettek.A Trottel Records vinyl kiadványait több európai országban és az Egyesült Államokban is ismerik és vásárolják. A Dalok.hu révén ezek a felvételek oda is eljutnak, ahova a fizikai hanghordozók nem.
Ezután ismét magához hívta a tömeget, és azt mondta nekik: ,,Hallgassatok rám mindnyájan és értsétek meg: Semmi, ami kívülről megy be az emberbe, nem teheti őt tisztátalanná, hanem ami az emberből kijön, az szennyezi be az embert. Akinek füle van a hallásra, hallja meg.'' Amikor bement a házba a tömeg elől, megkérdezték őt tanítványai a példabeszéd értelméről. Így válaszolt nekik: ,,Hát ti is ilyen értetlenek vagytok? Nem látjátok be, hogy mindaz, ami kívülről megy be az emberbe, nem szennyezheti be őt, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, aztán pedig a félreeső helyre kerül?'' Ezzel megtisztított minden ételt. ,,Hanem, amint mondtam, ami az emberből kijön, az szennyezi be az embert. Mert belülről, az emberek szívéből erednek a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések, kapzsiság, gonoszság és csalárdság, kicsapongások, irigység, káromkodás, kevélység és esztelenség. Mindez a rossz belülről származik, és beszennyezi az embert.''Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Aztán így szólt hozzájuk: ,,Vajon arra való a gyertya, hogy véka alá tegyék vagy az ágy alá? Nem arra, hogy a tartóra tegyék? Mert nincs rejtett dolog, amely ki ne tudódna, és nincs titok, amely nyilvánosságra ne jutna. Akinek van füle a hallásra, hallja meg!'' Majd így folytatta: ,,Figyeljetek arra, amit hallotok. Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is, sőt ráadást is adnak nektek. Mert akinek van, annak még adnak; akinek pedig nincsen, attól még azt is elveszik, amije van.''Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
4 - Gyónás rovat - Ági nénit hívtuk, akinek a bakancslistáján megakadt a szemünk by Balázsék
Később ismét tanítani kezdett a tenger mellett. Nagy tömeg gyülekezett köré, ő pedig a bárkába szállva leült a tavon, a tömeg pedig a parton maradt. Példabeszédekben sok mindenre tanította őket: ,,Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, az egyik mag az útfélre esett. Jöttek az ég madarai és fölkapkodták. Egy másik köves helyre esett, ahol nem sok földje volt. Hamarosan kikelt, mert nem volt mélyen a földben, de mikor kisütött a nap, elfonnyadt, s mivel nem volt gyökere, elszáradt. Ismét másik a tövisek közé esett, és amikor felnőttek a tövisek, elfojtották, és nem hozott termést. A többi azonban jó földbe esett. Ezek felnőttek és gyarapodtak, végül termést hoztak, az egyik harmincszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik pedig százszorosat.'' Majd ezt mondta: ,,Akinek van füle a hallásra, hallja meg.'' Mikor egyedül maradt, megkérdezte őt a vele levő tizenkettő a példabeszéd felől. Ezt mondta nekik: ,,Nektek adatott, hogy ismerjétek az Isten országa titkát, azoknak pedig, akik kívül vannak, minden példabeszédekben hangzik el, hogy nézvén nézzenek és ne lássanak, hallván halljanak és ne értsenek; nehogy megtérjenek és bűneik bocsánatot nyerjenek'' [Iz 6,9-10]. Majd így folytatta: ,,Nem értitek ezt a példabeszédet? Hát hogyan értitek meg majd a többi példabeszédet? A magvető az igét veti. Akiknél az ige az útszélre esik, azok, amikor hallják azt, mindjárt jön a sátán, és elviszi az igét, amely a szívükbe hullott. Hasonlóképpen amelyek köves helyre hullanak, azok, amikor hallják az igét, mindjárt befogadják örömmel, de nem ver bennük gyökeret, hanem csak ideig-óráig tart. Amikor az ige miatt szorongatás és üldözés támad, hamar megbotránkoznak. Mások pedig, amelyek a tövisek közé hullanak, azok, akik az igét hallják, de a világi gondok, a csalóka gazdagság és más dolgok kívánsága betölti őket, s ezek elfojtják az igét, így az terméketlen marad. A jó földbe vetett magok pedig azok, akik az igét meghallják, befogadják és termést hoznak, az egyik harmincszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik pedig százszorosat.''Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
4 - Gyónás rovat - Ági nénit hívtuk, akinek a bakancslistáján megakadt a szemünk by Rádió 1
Bizony, mondom nektek: asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a legkisebb a mennyek országában, az nagyobb őnála. A mennyek országa Keresztelő János napjaitól mostanáig erőszakot szenved, és az erőszakosak ragadják el azt. Az összes próféta és a törvény Jánosig erről jövendölt; és ha el akarjátok őt fogadni: igen, ő Illés, aki eljön. Akinek van füle, hallja meg. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Akinek kedvenc állata a szalonna, kedvenc színe pedig a bélszín, az most acélozza meg magát, mert nagyon egészséges dolgokról lesz szó ebben az adásban. Például arról, hogy nem szabad önkielégíteni. Meg hogy naponta érdemes fürödni, bármilyen furcsa is ez. Grath dolgozta fel az ember életútját, akinek a nevét ma keksz és kenyér őrzi, és aki a Bibliáig vezette vissza a vegetarianizmust. Váratlan bónusz minden idők egyik legjobb/legkínosabb adásindítása, mert Grath bevállalta és elmesélte, hogyan lett belőle majdnem Paul Frampton. Erről jut eszünkbe, hogy ez az adás nem annyira gyerekbarát, szólunk előre.
Mikor pedig nagy tömeg gyűlt egybe, és a városokból özönlöttek hozzá, a következő példabeszédet mondta: ,,Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, az egyik mag az útfélre esett. Ezt azután eltaposták, és az ég madarai felszedegették. A másik sziklára esett. Ez kikelt, de aztán elszáradt, mert nem volt nedvessége. Egy másik a tövisek közé esett. A tövisek is felnőttek vele, és elfojtották. De más szemek a jó földbe estek. Kikeltek és százszoros termést hoztak.'' Amikor ezt elmondta, felkiáltott: ,,Akinek van füle a hallásra, hallja meg!'' Tanítványai később megkérdezték őt, hogy mit jelent ez a példabeszéd. Ő ezt mondta nekik: ,,Nektek adatott, hogy megismerjétek Isten országának titkait, másoknak csak példabeszédekben, hogy nézvén ne lássanak, és hallván ne értsenek [Iz 6,9]. Ez tehát a példabeszéd: A mag Isten igéje. Az útfélre hullott magok azok, akik hallgatják, de azután eljön az ördög, és kiveszi az igét szívükből, nehogy higgyenek és üdvözüljenek. A kősziklára hullott magok azok, akik, amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nincs gyökerük; egy ideig hisznek, a kísértés idején azonban elpártolnak. A tövisek közé hullott magok azok, akik hallgatják, de az élet gondjai, gazdagsága és gyönyörűségei később elfojtják bennük az igét, és gyümölcsöt nem teremnek. Amelyik pedig jó földbe esett, azokat jelenti, akik tiszta és jó szívvel hallgatják az igét, megtartják, és gyümölcsöt hoznak állhatatosan.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Egy farizeus meghívta, hogy egyen nála. Bement a farizeus házába és asztalhoz telepedett. És íme, egy asszony, aki bűnös volt a városban, amint megtudta, hogy a farizeus házában étkezik, kenetet hozott egy alabástrom edényben. Megállt hátul a lábainál, elkezdte könnyeivel öntözni a lábait, és megtörölte hajával, csókolgatta azokat, és megkente a kenettel. Amikor a farizeus, aki meghívta, látta ezt, így szólt magában: ,,Ha ez próféta volna, bizonyára tudná, kicsoda és miféle asszony ez, aki őt érinti, vagyis hogy bűnös.'' Jézus ezt válaszolta neki: ,,Simon! Mondanék neked valamit.'' Az így szólt: ,,Mester, szólj!'' ,,Két adósa volt egy hitelezőnek. Az egyik ötszáz dénárral tartozott, a másik ötvennel. Nem lévén nekik miből megfizetni, elengedte mind a kettőnek. Melyik fogja őt közülük jobban szeretni?'' Simon ezt felelte: ,,Úgy vélem, az, akinek többet engedett el.'' Ő pedig ezt mondta neki: ,,Helyesen ítéltél.'' Majd az asszony felé fordulva ezt mondta Simonnak: ,,Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és nem adtál vizet lábaimra; ez meg könnyeivel öntözte lábaimat, és a hajával törölte meg. Csókot nem adtál nekem; ez meg, amióta bejött, nem szűnt meg csókolgatni lábaimat. Olajjal nem kented meg fejemet; ez meg kenettel kente meg a lábaimat. Azért mondom neked: Sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, kevéssé szeret.'' Aztán így szólt az asszonyhoz: ,,Bocsánatot nyertek bűneid.'' Erre az asztaltársak ezt kezdték mondogatni magukban: ,,Kicsoda ez, hogy még a bűnöket is megbocsátja?'' Ő pedig így szólt az asszonyhoz: ,,A hited megszabadított téged; menj békével.''Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Apróbb történeteket összegyűjtő adástípusunk legújabb felvétele a kontrollálatlan eklektika jegyében fogant, legalábbis mi nem találtunk olyan motívumot, amivel ezt a három témát össze lehetne kötni. Grath ezúttal egy polgárháborús horrorsérülést hozott nektek, Mazur a Kádár-korszak majomkedvencét, Stöki pedig egy lehetetlenül grandiózus tervet dédelgető magyar építészt, aki ma talán Szaúd-Arábiában tudna érvényesülni. Trigger warning: adásban előfordulhatnak rajtaütésszerű gusztustalan szavak és indokolatlan komcsizás (persze mindkettő jó értelemben).
Ez itt a Paraméter napi hírösszefoglalója, a LÉNYEG. A nap legfontosabb eseményeit szemlézzük, így garantáltan nem marad le semmiről.
Halló halló!Jackpot még Caminón, én nem adom fel!!! Meghívtam az két leginkább euróvíziós dalverseny-szakértő ismerősöm, Rékát és Lacit, akikkel idén együtt tekintettük meg ezt a nagyívű versenyt. Réka a dalverseny bortányairól mesél, Laci pedig mindenféle más ország ellen- és furavízióiról.Akinek nem kenyere a giccsolimpia, azt az adás második felében a két vendégem NAGYSZERŰ személyes élményei várják, lesz szó arról, hogy Réka hat éve szeretne futni, de idén élvezi először, olykor elkapja a futótransz is.Laci pedig a Kirgizisztáni túrájáról mesél, ahol fenéken, hason és arcon csúszott le a hegy alján könnyek között. Túloztam, nagyon nagyon szép helyeken járt és örömmel beszél róla!Zene Szomáliából és Dél-Afrikából!
Akkor otthagyta a tömeget és hazament. Tanítványai odamentek hozzá és azt mondták: ,,Magyarázd meg nekünk a példabeszédet a szántóföldben lévő konkolyról!'' Ő azt felelte nekik: ,,Az, aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld a világ, a jó mag az ország fiai, a konkoly pedig a gonosz fiai. Az ellenség, aki elvetette, az ördög, az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogy a konkolyt összeszedik és tűzben elégetik, úgy lesz a világ végén is: az Emberfia elküldi angyalait, azok összeszednek az ő országában minden botrányt, és azokat, akik törvénytelenséget cselekszenek, és bedobják őket a tüzes kemencébe. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás. Akkor az igazak ragyogni fognak Atyjuk országában, mint a nap. Akinek füle van, hallja meg! | Felolvassa: Varga László |
Odamentek hozzá a tanítványok és megkérdezték tőle: ,,Miért példabeszédekben szólsz hozzájuk?'' Ő ezt válaszolta nekik: ,,Mert nektek megadatott, hogy megismerjétek a mennyek országának titkait, nekik viszont nem adatik meg. Akinek ugyanis van, annak még adnak és bővelkedni fog, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Azért szólok hozzájuk példabeszédekben, mert néznek, de nem látnak, s hallgatnak, de nem hallanak és nem értenek. Beteljesedik rajtuk Izajás jövendölése, aki azt mondta: ,,Hallván hallotok majd, de nem értetek, és nézvén néztek, de nem láttok. Mert elhízott a szíve e népnek, a fülükkel nehezen hallanak, a szemüket pedig behunyták, nehogy lássanak a szemükkel, halljanak a fülükkel, értsenek a szívükkel; nehogy megtérjenek, s meggyógyítsam őket'' [Iz 6,9-10]. A ti szemetek azonban boldog, mert lát, és a fületek, mert hall. Bizony, mondom nektek: Sok próféta és igaz vágyott látni, amiket ti láttok, és nem látta, hallani, amiket ti hallotok, de nem hallotta. | Felolvassa: Varga László |
Textus: 1Jn 3,14-1814 Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket: aki nem szereti a testvérét, az a halálban marad. Jn 5,24 15 Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos; azt pedig tudjátok, hogy az embergyilkosnak nincs örök élete. Mt 5,21; Jn 8,44 16 Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért. Jn 3,16 17 Akinek pedig világi javai vannak, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a szívét, abban hogyan maradhatna meg az Isten szeretete? 18 Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal.
00:00:00 - Bevezetés00:00:27 - Sűrű napok00:03:05 - Friderikusz Podcast visszajelzések00:05:14 - Zsozeatya és a telefonhívás00:07:10 - Képzelt rivalizálás00:10:00 - A lehetőségekkel élni kell és tenni kell a sikerért00:18:31 - Van, hogy próbálod, de nem megy00:20:03 - Hibázni is kell a sikerhez?00:23:21 - A mázli csak szorzó?00:25:27 - Kudarc és lehúzás00:29:11 - Tudni kell, hol vagy00:32:17 - Nehéz magunkat mérni00:35:13 - Bevételeink eloszlása00:38:11 - TheVR Shop működése és forgalma00:42:44 - Limitált termékeket újra kiadni00:44:09 - Női rövidnadrágok00:46:38 - Követhetetlen öltözetek különböző korosztályoknál00:48:47 - Nem tudjuk már, hogy ki hány éves00:53:55 - Bevágások a Friderikusz Podcastben00:55:06 - Magázódás és tegeződés különböző szituációkban01:02:12 - Érthetetlen az egyes szám harmadik személy?01:06:00 - Befejezés és a mai program
A Lélekközösségben Pápay Eszter, írónővel, művészetterapeutával az "Akinek egyszer szárnya nő" című regénye kapcsán beszélgettünk, az ő útjáról, a művészet gyógyító erejéről, lelki mélységekről. Csodás találkozás, egy ismerős lélekkel!
Megszűnt az AVDH, a DÁP pedig a magánszemélyeké – mit tegyenek a cégek? ICT Global 2025-02-26 06:03:43 Infotech NMHH Ügyfélkapu DÁP Az elektronikus aláírással sokan találkozhattak már, hiszen az NMHH adatai szerint már több mint 1 évvel ezelőtt is közel 150 ezer elektronikus aláírással rendelkező természetes személy volt Magyarországon. Akinek pedig van Ügyfélkapuja, az ismerhette és talán használta is dokumentumok hitelesítésére az AVDH (Azonosításra Visszavezetett Dokumentum A sétálás energiatermelésre is alkalmas lehet egy új fejlesztésnek köszönhetően ITBusiness 2025-02-26 04:43:35 Infotech egyetem Energia Kanada A Guelph Egyetem kutatói jelentős előrelépést értek el egy olyan különleges, nyúlékony anyag fejlesztésében, amely nyomás hatására elektromosságot generál. A Kanadában, a Saskatchewani Egyetemen működő Canadian Light Source kutatóintézetben végzett kísérleteik rávilágítottak az anyag sokoldalú alkalmazhatóságára. Évszázados vita végére kerülhet pont a hunok eredetéről Helló Sajtó! 2025-02-26 04:39:04 Tudomány ELTE Messzire nyúló genetikai kapcsolatokat tártak fel az ELTE kutatói Belső-Ázsia és a Kárpát-medence között. A HistoGenes projekt keretében működő nemzetközi kutatócsoport az európai hun korszak egyes személyeit közvetlenül összekapcsolta a korábbi, ázsiai Hun Birodalom néhány magas rangú személyével. Az űridőjárás vizsgálatát segíti a magyar kutatók fejlesztése Mínuszos 2025-02-26 09:33:30 Tudomány Sopron Műhold A mindennapi életünket segítő műholdak biztonságos működése érdekében folyamatosan monitorozza a Föld körüli térségben zajló folyamatokat az Európai Űrügynökség. Ezt a munkát támogatják a soproni Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (FI) munkatársai által kifejlesztett, úgynevezett űridőjárási adattermékek. A fejlesztésnek köszönhetően biztonsá Mit tud a Xiaomi új szériájának legextrásabb modellje? refresher.hu 2025-02-26 13:47:00 Mobiltech Kína Xiaomi A kínai cég az előző évek hagyományát tartva ismét öt készülékkel rukkolt elő a Redmi-szérián belül, a piacra dobott modellek pedig jó ár-érték arányukkal ezúttal is simán felveszik a versenyt a konkurens cégek hasonló kategóriájú készülékeivel. Génmódosított szúnyogokat engednének el 24.hu 2025-02-26 14:44:10 Tudomány Szúnyog Rovar A rovarok elvileg segíthetnek megfékezni a veszélyes kórokozókat, de a tervnek nem mindenki örül. A Google sunyiban telepített egy alkalmazást a telefonjára, itt tudja törölni, ha nincs rá szüksége Telex 2025-02-26 14:07:34 Mobiltech Telefon Google Android Egy októberi rendszerfrissítéssel felkerült az Android-telefonokra a SafetyCore, ami az érzékeny tartalmakat szűri. Sok felhasználó azonban nem elégedett azzal, hogy az engedélyük nélkül telepítettek appot az eszközükre. A magyarok több mint fele szerint a mesterséges intelligencia lesz a következő évtized legmeghatározóbb technológiája Digital Hungary 2025-02-26 11:18:04 Infotech Németország Mesterséges intelligencia Nem annyira bizakodóak a magyarok, mint a németek, de a válaszadók egyetértenek abban, hogy a mesterséges intelligencia lesz a következő évtized legmeghatározóbb technológiája. Telekom: nem tervezünk a 3G után xDSL-lekapcsolást HWSW 2025-02-26 11:53:57 Mobiltech Telekom Az elavult távközlési infrastruktúrák fenntartása már a vezetékes szegmensben is egyre jobban fáj az iparágnak. Ingyen Photoshoppal csábítja a fiatalokat az Adobe IT café 2025-02-26 09:45:00 Mobiltech Photoshop Adobe Ingyen Photoshop appot hozott a mobilokra az Adobe, nem titkoltan a fiatal felhasználók elcsábítása érdekében. Deepfake és manipuláció: Hogyan vernek át minket a hamis videók? rtl.hu 2025-02-26 11:18:25 Infotech Mesterséges intelligencia Gyógyszer Reklám A mesterséges intelligencia fejlődésével egyre több visszaélés történik hírességek és közéleti személyiségek nevével. Egy friss esetben a világhírű idegsebész, Csókay András arcképét és hangját manipulálták, hogy egy hamis gyógyszerreklámban szerepeljen. A videóban azt a látszatot keltették, mintha az orvos egy ízületi panaszokra hatásos szert aján Egy űrszonda látványos felvételen rögzítette, ahogy a Föld eltűnik a Hold mögött Player 2025-02-26 04:54:01 Infotech Világűr A Blue Ghost utolsó manővere látványos felvételeket eredményezett. Ötszáz milliárd dollárba kerül Trump és Cook barátkozása Mínuszos 2025-02-26 13:33:11 Cégvilág USA Mesterséges intelligencia Beruházás Apple Texas Az Apple ötszázmilliárd dolláros amerikai beruházást és húszezer kutatói munkahely létrehozását tervezi. Az Apple hétfőn közölte, hogy a következő négy évben ötszáz milliárd dollárt költene amerikai beruházásokra, amelyek között szerepel egy mesterséges intelligencia szervereket gyártó óriásgyár Texasban, és ez idő alatt mintegy húszezer kutatási é A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.
Megszűnt az AVDH, a DÁP pedig a magánszemélyeké – mit tegyenek a cégek? ICT Global 2025-02-26 06:03:43 Infotech NMHH Ügyfélkapu DÁP Az elektronikus aláírással sokan találkozhattak már, hiszen az NMHH adatai szerint már több mint 1 évvel ezelőtt is közel 150 ezer elektronikus aláírással rendelkező természetes személy volt Magyarországon. Akinek pedig van Ügyfélkapuja, az ismerhette és talán használta is dokumentumok hitelesítésére az AVDH (Azonosításra Visszavezetett Dokumentum A sétálás energiatermelésre is alkalmas lehet egy új fejlesztésnek köszönhetően ITBusiness 2025-02-26 04:43:35 Infotech egyetem Energia Kanada A Guelph Egyetem kutatói jelentős előrelépést értek el egy olyan különleges, nyúlékony anyag fejlesztésében, amely nyomás hatására elektromosságot generál. A Kanadában, a Saskatchewani Egyetemen működő Canadian Light Source kutatóintézetben végzett kísérleteik rávilágítottak az anyag sokoldalú alkalmazhatóságára. Évszázados vita végére kerülhet pont a hunok eredetéről Helló Sajtó! 2025-02-26 04:39:04 Tudomány ELTE Messzire nyúló genetikai kapcsolatokat tártak fel az ELTE kutatói Belső-Ázsia és a Kárpát-medence között. A HistoGenes projekt keretében működő nemzetközi kutatócsoport az európai hun korszak egyes személyeit közvetlenül összekapcsolta a korábbi, ázsiai Hun Birodalom néhány magas rangú személyével. Az űridőjárás vizsgálatát segíti a magyar kutatók fejlesztése Mínuszos 2025-02-26 09:33:30 Tudomány Sopron Műhold A mindennapi életünket segítő műholdak biztonságos működése érdekében folyamatosan monitorozza a Föld körüli térségben zajló folyamatokat az Európai Űrügynökség. Ezt a munkát támogatják a soproni Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (FI) munkatársai által kifejlesztett, úgynevezett űridőjárási adattermékek. A fejlesztésnek köszönhetően biztonsá Mit tud a Xiaomi új szériájának legextrásabb modellje? refresher.hu 2025-02-26 13:47:00 Mobiltech Kína Xiaomi A kínai cég az előző évek hagyományát tartva ismét öt készülékkel rukkolt elő a Redmi-szérián belül, a piacra dobott modellek pedig jó ár-érték arányukkal ezúttal is simán felveszik a versenyt a konkurens cégek hasonló kategóriájú készülékeivel. Génmódosított szúnyogokat engednének el 24.hu 2025-02-26 14:44:10 Tudomány Szúnyog Rovar A rovarok elvileg segíthetnek megfékezni a veszélyes kórokozókat, de a tervnek nem mindenki örül. A Google sunyiban telepített egy alkalmazást a telefonjára, itt tudja törölni, ha nincs rá szüksége Telex 2025-02-26 14:07:34 Mobiltech Telefon Google Android Egy októberi rendszerfrissítéssel felkerült az Android-telefonokra a SafetyCore, ami az érzékeny tartalmakat szűri. Sok felhasználó azonban nem elégedett azzal, hogy az engedélyük nélkül telepítettek appot az eszközükre. A magyarok több mint fele szerint a mesterséges intelligencia lesz a következő évtized legmeghatározóbb technológiája Digital Hungary 2025-02-26 11:18:04 Infotech Németország Mesterséges intelligencia Nem annyira bizakodóak a magyarok, mint a németek, de a válaszadók egyetértenek abban, hogy a mesterséges intelligencia lesz a következő évtized legmeghatározóbb technológiája. Telekom: nem tervezünk a 3G után xDSL-lekapcsolást HWSW 2025-02-26 11:53:57 Mobiltech Telekom Az elavult távközlési infrastruktúrák fenntartása már a vezetékes szegmensben is egyre jobban fáj az iparágnak. Ingyen Photoshoppal csábítja a fiatalokat az Adobe IT café 2025-02-26 09:45:00 Mobiltech Photoshop Adobe Ingyen Photoshop appot hozott a mobilokra az Adobe, nem titkoltan a fiatal felhasználók elcsábítása érdekében. Deepfake és manipuláció: Hogyan vernek át minket a hamis videók? rtl.hu 2025-02-26 11:18:25 Infotech Mesterséges intelligencia Gyógyszer Reklám A mesterséges intelligencia fejlődésével egyre több visszaélés történik hírességek és közéleti személyiségek nevével. Egy friss esetben a világhírű idegsebész, Csókay András arcképét és hangját manipulálták, hogy egy hamis gyógyszerreklámban szerepeljen. A videóban azt a látszatot keltették, mintha az orvos egy ízületi panaszokra hatásos szert aján Egy űrszonda látványos felvételen rögzítette, ahogy a Föld eltűnik a Hold mögött Player 2025-02-26 04:54:01 Infotech Világűr A Blue Ghost utolsó manővere látványos felvételeket eredményezett. Ötszáz milliárd dollárba kerül Trump és Cook barátkozása Mínuszos 2025-02-26 13:33:11 Cégvilág USA Mesterséges intelligencia Beruházás Apple Texas Az Apple ötszázmilliárd dolláros amerikai beruházást és húszezer kutatói munkahely létrehozását tervezi. Az Apple hétfőn közölte, hogy a következő négy évben ötszáz milliárd dollárt költene amerikai beruházásokra, amelyek között szerepel egy mesterséges intelligencia szervereket gyártó óriásgyár Texasban, és ez idő alatt mintegy húszezer kutatási é A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.
Textus: Lk 8,4-8 Amikor pedig nagy sokaság gyűlt össze, és városról városra sokan csatlakoztak hozzá, egy példázatot mondott nekik: Kiment a magvető vetni. Vetés közben némely mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy megették az égi madarak. Némelyik a köves helyre esett, és alighogy kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet. Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották. Némelyik pedig a jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott. Amikor ezeket elmondta, így kiáltott: Akinek van füle a hallásra, hallja!
Egyesével feltölteni a gyerekruhákat a piacterekre? Próbáltad már? Rohangálni a csomagokkal a postára. A végén legyintesz és feladod. Egy új vállalkozás indult el azért, hogy a gyermekruha csere problémát megoldja. Ez nem a Vinted, teljesen más konstrukcióval dolgoznak. Zsilák Anita nemrég még alkalmazott volt, felsővezető egy médiacégnél és most saját céget alapított erre az ötletre. Szeretné, hogy ne csak a jó ötletet lássuk, hanem a projekt mögötti környezettudatos működést is. Piacra lépési stratégiájuk egyik eleme, hogy a Brancs közösségi finanszírozó oldalon kampányt indítottak. Közösségi finanszírozó kampányuk: https://brancskozosseg.hu/divat-szepsegapolas/ruhacsuszda-forgassuk-egyutt-a-ruhatarakat-2Weboldal: https://ruhacsuszda.hu0:00 Mi a Ruhacsúszda? Ruhacsere6:03 Ki az alapító? Mit csinált Anita előtte? 8:55 Piacterek végtelen kínálata inkább átok13:16 Brancs közösségi finanszírozó kampány15:16 Környezeti szennyezés a ruhagyártásban20:59 Unboxing, mint élmény22:46 Mekkora tőkével indult? 32:10 A kapitalizmus megváltozik? 36:21 Mit csináljunk , hogy ne legyünk középszerűek 40:22 Döntéshozók vagyunk. MIt jelent ez? 41:42 Mi történik, ha nem tetszik a ruha? 44:47 Ez kell a webshopra és több vevőd lesz 47:08 Előfizeti számok, tervek#minner#podcast#hírek
Hány embert érint ma a demencia és az Alzheimer-kór Magyarországon? Mikor és miért nő a betegség kialakulásának a rizikója? Az életmód vagy a genetika felelős a kialakulásáért? Miért védőfaktor a magas iskolai végzettség, és miért veszélyes a halláskárosodás, a magas vérnyomás vagy az elhízás? A HVG egészségpodcastjának legújabb adásában ennek jártunk utána Horváth András Attilával, Junior Príma Díjas egyetemi adjunktussal, a Nyírő Gyula kórház Neurokognitív Kutatási Központjának vezetőjével és Csukly Gáborral, a Semmelweis Egyetem pszichiáter szakorvosával, Alzheimer-kutatóval. Töltsd ki a HVG Podcastok hallgatói kérdőívét! https://forms.gle/WJpLqt69HsxAzsXt6 Iratkozz fel a Kösz, jól csatornájára! Spotify: http://tiny.cc/KoszJolSpotify Apple Podcasts: http://tiny.cc/KoszJolApple Hallgasd meg a HVG többi podcastját! Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple 00:00 Intro 01:41 Mit értünk demencia alatt, mit jelent az Alzheimer-kór? 05:00 Hány demenciában szenvedő ember él Magyarországon, várhatóan hogy fog növekedni a számuk a közeljövőben? 07:13 Hogy alakul ki a demencia, milyen körülmények befolyásolják a kockázatát? 09:11 Mik a demencia legfontosabb rizikófaktorai? 11:27 Orvosi szempontból mennyire veszik figyelembe az életmód részeit? 13:37 A multitasking és a túlzott okostelefonhasználat növeli a demencia kialakulásának az esélyét? 16:52 Milyen kapcsolat áll fent a demencia és a depresszió között? 19:21 Miért nincs jelen a közbeszédben a demencia megelőzése annak ellenére, hogy egyre több embert fog érinteni? 20:30 Mi az egyén és az orvosok felelőssége a megelőzésben? 23:26 Miért fontos az, hogy az orvosok közérthetően elmagyarázzák az egészségügyi kérdéseket? 27:57 Mit tehetnek Magyarországon az orvosok a demencia megelőzése érdekében? 29:27 Milyen szűrővizsgálatokkal mutatható ki a demencia kockázata? 37:04 Fiatalabb korban mit tehetünk a demencia megelőzése érdekében? 43:10 Mik az első tünetek, amik a demencia kialakulását jelzik? 47:41 Miért stigmatizált a demencia és az Alzheimer-kór a társadalomban? 49:28 Hogy zajlik a demens emberek kezelése? 50:01 A kezelés mit tud hozzátenni ezeknek az embereknek az életéhez? 55:08 A betegek hozzátartozói kapnak valamilyen iránymutatást abban, hogy hogyan tudnak segíteni? 1:00:21 Mi a társadalom felelőssége a demenciával kapcsolatban? 1:04:37 Mit tesz egy idegkutató és egy pszichiáter a saját életében a demencia megelőzése céljából?
3 - 40 napig bírta a házasságot a nő, akinek a férje nem fürdött by Balázsék
Tudjuk, hogy minden body bikinibody, és azt is, hogy sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy csilivili edzőtermekbe járjanak méregdrága edzőcuccokban, hogy személyi edző mondja meg, hány hasprés kell még az ideális alakért. Ami viszont tény: nagyon keveset mozgunk, az egészségünk sem túl acélos, a testmozgásról szőtt fantáziáink pedig leginkább a soha be nem tartott újévi fogadalmainkban és a tavalyi fürdőruhánk szomorú nézegetésében manifesztálódnak. Általában a nulladik lépésnél bukunk el: egyáltalán milyen testmozgás való nekünk? Hogyan kell belevágni egy komplett életmódváltásba, és ha már egyszer elkezdtük, hogy ne hagyjuk abba? Ezerféle edzésforma, egy csomó kétes hírnevű diéta és tanács kering, és biztos, hogy amiről valaki azt mondja, hogy tuti recept, arra valaki más rávágja, hogy hülyeség. Igyekszünk eligazodni a bikinibodyk sűrűjében. Vendégünk: Tarcsi Évi személyi edző. Részletesebben: 00:00 - Felvezetjük a témát, mondunk elrettentő számokat. 03:05 - Akinek nincs ideje minden nap mozogni, vegye fel hétvégén az edzőcipőjét. Addig is mondunk még számokat. 04:03 - Kinek mennyit kéne mozogni? Egyáltalán: miért fontos a rendszeres testmozgás? És hogy kezd neki az ember a nulláról? 07:32 - Zsuzsi váratlan kitárulkozása: a triatlon rejtelmei. Kinek mi fér bele. Ne azt nézd, hogy mire lennél képes, hanem azt, hogy mihez van kedved. Elmész, kipróbálod. 13:02 - Az egy nagyon demotiváló dolog, ha csinálod, csinálod, és mindig szarul megy. Nóra és a diszkoszvetés. 17:20 - Bodypositivity: mit kezdjünk vele? Nyomasztás minden szinten. Integetőháj és egyéb elvárások. 23:01 - Nem baj, ha az embernek esztétikai céljai is vannak, de először tartsunk önvizsgálatot. Még nyomasztások. 28:27 - Nem mindegy, hogy zsírt szedtél magadra vagy izmot. A rossz hír, hogy nem elég edzeni, egyéb aspektusokra (életmódváltás!) is kell energiát fordítani. 29:58 - Zsírégető vs. alakformáló. Mégis mi a különbség? Viszlát Nutella, minden a konyhában dől el. 37:35 - Lőjünk be reális célokat. Kösz, de hogyan? Mennyi az annyi? ATTÓL FÜGG! 42:29 - Kulcsszó: életmódváltás. Szeretünk végletekben gondolkodni, de ebben az esetben pont nem ez a jó megoldás. Úgy válassz, hogy azt érezd: életed végéig tudnád ezt csinálni. Vagy... marad a Nutella. 45:39 - Luxusdolgok: kaja, mozgás, idő. Kell-e sokat rászánnunk, hogy minőségi életet tudjunk élni? vagy meg lehet ezt oldani okosba'? 54:10 - Tévétorna van még? Jó lenne, ha valaki megtanítaná, hogy az egészségünkkel foglalkozni kell. Egyre tovább élünk - de nem mindegy, milyen minőségű életről beszélünk. 01:04:14 - Szokás szerint nagy bölcsességeket mondunk a végére. Mindenki menjen diszkoszt vetni. Sok olvasnivalót most nem adunk, pont azért, mert könnyű elveszni a fél- és tévinformációk sűrűjében. Emitt a 2019-es, egész Európára kiterjedő felmérés, ami alapján hazánkban a felnőttek 59 százaléka szabadidejében egyáltalán nem sportol, még heti tíz percet sem. Itt van Zsuzsi cikke, amiből kiderül, hogy a semminél az is jobb, ha hetente egyszer mozgunk, valamennyit. Számít, hogy mikor mész edzeni? Mennyi időt adj magadnak? Egyedül vagy csoportosan? Pár tipp, angolul. Minden, amit tudni akartál az Ironmanről, de sosem merted megkérdezni. Következő adásunkban az önkormányzati- és EP-választások kapcsán beszélgetünk a nők, mint szavazók helyzetéről Ha van a témával kapcsolatban ötleted, hogy miről ejtsünk szót mindenképp, a tyukol@444.hu címre küldd el nekünk! Ugyanitt várunk minden egyéb észrevételt, megjegyzést és javaslatot is, nagy szeretettel!Podcastunk kéthetente jelentkezik új adással, és meghallgatható a 444 Spotify és Apple csatornáján is. Korábbi adásaink itt találhatók. Illusztráció: Kiss Bence/444See omnystudio.com/listener for privacy information.
Április 22-től május 5-ig tart a támogatói két hét. Indulhat a hajsza az idei ajándékokért! Ebben a google formban minden benne van az ajándékokról, és arról, hogyan juthattok hozzá.Ez pedig itt az idei videó.///////////////////////////////////////////////////////////////////////Kabátok, avagy az adás előtti bemelegítés. Akinek tehát az elmúlt években nem válaszoltam az e-mailjére, az most küldje el megint, és ígérem, ezúttal megteszem.Ha valaki készítene egy videót a Jörgen Mörgensen operához, vagy csak szeretné magának letölteni, ezen a linken megtalálja.Az 1960-as Ragyogó napfény c. film Alan Delonnal.Egy kiváló rövidfilm a lajhárról.Itt lajhár csontvázas telefontokot is tudsz rendelni.///////////////////////////////////////////////////////////////////////Borítókép: szigorúan nagykorú japán iskoláslányAdászene: Galactic///////////////////////////////////////////////////////////////////////A Donably oldalunkon támogathatsz minket. Ha nem szeretnél Barion tárcát regisztrálni, ez a menet:1. Kattints erre: donably.com/gombapresszo 2. Regisztrálj vagy jelentkezz be a Donablyra. 3. Válaszd ki a neked megfelelő összeget (lapozható jobbra!). 4. Kattints a "fizetés barionnal" gombra. 5. Válassz, hogy bankkártyával, Google Pay-jel vagy Barionnal fizetsz.////////A gombapresszó Twitter csatornája.Az élő adások helyszine, az MR4 csatorna.Adászene listák: 2019 / 2020 / 2021 / 2022 / 2023Küldhetsz nekünk
Az előfizetők (de csak a Belső kör és a Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A kedden publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. 00:48 Szolgálati áthelyezős közlemények. 02:12 A hatmilliárdos gumicsontot mennyiért néznéd meg? Mit forgatnának Orbán Viktor bélflórájáról az antiművészek? 06:32 Általános Balog Zoltán-megfejtés. Orbán Viktor és a kultúrpolitika. Orbán tanul vagy tanít? Pintér Pinyő és Lothar Matthaus. 12:24 Mi áll vagy bukik Magyar Péter nézőszámán? Akinek víziója van, menjen orvoshoz. 15:46 A Kutyapárt hete. Utazás az nyugat-virginiai ellenzéki szavazók fejébe és lelkébe. juhi Nem lehet más a politika. 20:30 Nem tudsz úgy kiejteni egy kínai étteremnevet hogy kultúrember megértse! Az a hiteles kínai, ahol nem fűtenek. Dauerolt pincér a Xian Foodban. Ujgur samsa és naan. 24:41 Ujgur és hui muszlimok. Kínai burger. Kis-Kína az Oktogonon. Politikai disszidens vendégek és vendéglátók Budapesten. Coffee Tuned. 28:49 Google Review-toplista Budapesten. A Retro Lángos rövid története egy bódéból a mennyországba. Mark Wiens a bódéban lángosozik. 31:42 Akiknek több review-ja van a Retro Lángosnál. 1,2 pont Lisszabonnban. Nem, a Daubner nem a kínaiaké. A régi jó Hootersből nem maradt semmi. 36:06 Tájidegen zsidó konyha a gettóban. A Macesz Huszár ma már Macesz Bistro néven üzemel. 40:46 Mégis van zsűri a halfesztiválon. 43:21 Kalandok a pozsonyi Motocykel 24-en. De, lehet enni az ufóban. A tót Hells Angels. 48:47 Na ugye, hogy Szentkirályi! See omnystudio.com/listener for privacy information.
Hamarosan mi lehetünk az utolsó ország az EU-ban, ahol csak receptre lehet kapni esemény utáni tablettát. Akinek szüksége van rá, egész tortúrára számíthat: ezzel szembesült nemrég egy erasmusos diáklány is, akinek a története januárban jelent meg a sajtóban. Azóta több mint 40 ezren írták alá a Patent Egyesület petícióját, hogy recept nélkül is legyen hozzáférhető a sürgősségi fogamzásgátlás.Az egyesület két munkatársával, Les Krisztinával és Mészáros Grétával beszélgetünk a tablettával kapcsolatos tévhitekről és arról, hogy miért megalázó a mostani rendszer a nők számára.A Péntek Reggel hírlevélben a tamponadóval és az anyai halálozással is foglalkozunk, iratkozz fel, és küldjük az egyperces videóval együtt: https://pentekreggel.huAz e heti Péntek Reggelt Balogh Zsófi, Beke Anna, Donáth Áron, Gondel András, Irsik Bence, Laki Gergely, Szurovecz Illés és Tóth Norbert hozta el neked.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/
00:27 Legyünk szombaton? Hány neo-Heti Hetes ad ki egy régit? Szerencsére a Pew embargós kutatását még az előfizetőknek sem meséltük el. Műsorunk a fellegvárban. 04:29 Mi és miért van a paywallon kívül és belül? Miért, te szeretsz fizetni? A Vice és a Buzzfeed halála. A II. világháborút sem adták ingyen a rikkancsok.. 09:49 Impakt a paywall mögül. Kommunostoid vagy nem kommunistoid ormánsági vályogviskózni? Haraszti Miklós esete a paywallal. Nem az Orbán bukna bele, hanem a 444. 13:59 Mikor lesz Sulyok Tamás-interjú a 444-en? A befeszült fideszesek. 17:09 Mongol jurta a József körúton. 22:37 Magyar-mongol mennyegző. Magyar-kínai esküvő. Magyar-nigériai frigy. 25:14 Rejtélyes módon népszerű budapesti vendéglátóhelyek. Retro Lángos. Amikor Szijjártó lángosozni vitte a Kínai Kommunista Pártot. The Magic a Hajós utcában. 29:52 Uj Péter: Új kretének a prémiumkontentban. Mocskos táskák, mocskos emberek. Viccesnél viccesebb úszósapkák. 37:06 Mi van a mézsöröddel? Mead Scientist. Mézsörfőzés professzionálisan és házilag. 40:58 Leif Erikson mézsöre. Az etióp mézsör, a tej. Etióp romkocsmák és gasztronómia. Az etióp tatárbifsztek az injera és a böjtök. 45:47 Kezdjük gesztenyemézzel! Mézsör a hálószobában. 49:58 Romkocsma-etimológia: a legújabb kutatások. Pótkulcs, a proto-romkocsma. A savariai Romkert. 53:56 Amikor emberszámba vesznek a kidobók. Akinek a techno tette tönkre a bunyóját: Gálfi Gatto András. 56:09 A Borízű Hang hatása a hokkaidói filmesztétikára. See omnystudio.com/listener for privacy information.
Akinek van TikTokja, szinte biztos, hogy belefutott már egy zöld-fehér hamburgerezőbe Budapesten, ahol 2023-ban egy "amerikai-stílusú" burgerért kígyóznak, kereken 35 évvel az első magyarországi McDonald's nyitása után. A Mérlegenben a szóban forgó Simon's Burger társalapítója, Tóth Simon volt Csatári Flóra Dóra és Dzindzisz Sztefan vendége, akik azt próbálták kinyomozni, hogyan lehet Z-generációs slágert csinálni a hamburgerből, mitől más a Simon's, mint a meki vagy éppen a Five Guys, hogyan néz ki egy "burger-tanulmányút" és hogyan lehet marketingköltségek nélkül marketingelni. Emellett kiderül az is, hogyan hackelte meg Snoop Dogg a médiát és mi történik az OpenAI-nál. Kíváncsiak vagyunk a véleményedre: töltsd ki a HVG Podcastok 2023-as hallgatói kérdőívét és vegyél részt a tartalomfejlesztésben! A kérdőívet itt találod: https://forms.gle/mgRcBwN9zYruYJZC8 Iratkozz fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgasd adásainkat és iratkozz fel YouTube-csatornánkra! A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálod - csak keress rá a műsor címére podcastapplikációd keresőjében és hallgasd meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen, a Vasfüggöny, a Kösz, jól és az Elvitelre adásait! • 0:00: Tartalomjegyzék • 0:59: Snoop Dogg és egy kandallós cég történelmi médiahackje • 6:18: Az OpenAI-káosz és keringő • 17:42: A stúdióban Tóth Simon, a Simon's Burger társalapítója. Ha éttermet nyitni konszenzusosan a legnagyobb hülyeség vállalkozóként, miért csinálta? • 19:19 Mik azok a legfőbb problémák, amelyek útközben vetődnek fel? • 22:27 Mikor sütött utoljára hamburgert? • 23:49: Miért nem influenszer irányba ment, miután a Konyhafőnökben megismerték? • 24:49: Ők a magyar Five Guys? • 26:29: Miért nevezik annak az emberek, ha nem az? • 27:17: A magyar embernek az „amerikai junk foodról” 2-3 étteremlánc jut eszébe, mégis amerikai hamburgerként árulják a Simon's-t. Miért? • 31:17: A belváros közepén indultak, a mostani üzleteik is jobbára a központban vannak. Milyen tőke kellett ehhez és honnan sikerült megszerezni? • 32:41: Miért kerestek befektetőt a franchise-osításhoz? Hogyan használták a Cápák Közöttet tőkeinjekció helyett marketingre? • 34:21: Mi lett volna, ha kapnak akkor befektetést? • 34:55: Tervben van további befektetés, együttműködés? • 36:14: Meddig lehet terjeszkedni egy olyan piacon, amit a nagykutyák már belaktak? • 38:07: Hogyan néz ki egy burger-tanulmányút Amerikában? • 39:34: Miért kell ehhez kiutazni? • 41:18: Hogyan lehet amerikai tapasztalatokat magyar köpenybe öltöztetni? • 42:47: Azt állítják, nulla a marketingköltségük, mégis hatalmas a hype az étterem körül. Még mindig így van? És ha igen, hogyan? • 46:00: Hogyan menedzseli egy Z-generációs vállalkozás a közösségi médiát? Miben mások ők, mint a „klasszikus vendéglátósok”? • 49:48: Milyen árbevételnél tart a Simon's Burger? • 50:22: Mikor „ülhet le” a hype? Mi lesz akkor? • 51:43: 25 éves kora előtt futott be Simon a hamburgerezővel – ez a vállalkozás lesz a végső? • 53:16: Meddig lehet egy szerelemprojektet ennyire kézben tartani? • 55:48: Mi a tanácsa másoknak?
Milyennek terveznénk a forint szimbólumát, hőhíd-e az ablakon a jégvirág, hogyan lehet egy emberi kar tömegét megmérni, mit csinál a filmet fényképező ember, miért volt a régi puskák csöve tölcsér alakú, hogyan működik a kapcsoló üzemű tápegység, gömbvillámot észlelt egy hallgató, milyen teljesítményt díjazna a Rakusz-díj, jobb-e a kötelesség miatt inni, mint a kötelesség helyett, mi fog változni, ha Kína lesz a világ ura, melyik volt az a sorozat, amiben..., miért kell férfi vázas kerékpár, miért dülöngélnek az ovisok versmondás közben, a hatalom korrumpál vagy a korrupt emberek szereznek hatalmat, miért nem tudja az ellenzék frappánsságban megközelíteni a populistákat, repülés-kvóta tőzsdével működne-e, sárgarépát tényleg a hollandok nemesítették-e uralkodójuk tiszteletére, hogy lehet az űrben hatékonyan hűteni hűtőközeg nélkül, hogy szedjünk szét két összeszorult lábast, mi történt velünk mostanában, elkezdene-e jól kormányozni az örök hatalmat kapó kormány, vega szülő kényszerítheti gyerekét a veganizmusra, túl van-e misztifikálva a szüzesség, hogy tud szert tenni másfél köbméter banánhéjra egy autószerelő? Zenék: cserihanna - Akinek én sok vagyok; Abszint; Szárcsa. --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/csunyarosszmajom/message
Harry Kane első klubtrófeája egyelőre nincs meg, de elkészült utolsó beharangozó adásunk is a 2023-24-es szezonra. Brodarics Tamás, a Score Training szakmai vezetője segített megfejteni, milyen idényük lesz a Bundesliga magyarjainak, illetve, hogy ki lehet a Bayern mögött a legjobb. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) A nyár legfontosabb pillanata (12:00) Ki lesz az első menesztett edző? (17:15) Akinek titokban szurkolunk (23:20) Szalai Attila (29:50) Sallai Roland (35:30) Schäfer András (43:00) Gulácsi Péter, a Leipzig és a szuperkupa (51:50) Újoncok, kiesőjelöltek (1:03:05) Frankfurt, Gladbach, Wolfsburg, Mainz (1:09:25) Leverkusen (1:04:10) Dortmund (1:18:25) Bayern Hirdetés és együttműködés: hallgatom@betonenetwork.hu www.betonenetwork.hu
Nyilván minden szezon előtti beharangozó adás izgalmas, de hardcore hallgatóink alighanem jól tudják, hogy Serie A-előzeteseink Benitoval különösképpen azok szoktak lenni... Úgyhogy mi személy szerint már nagyon vártuk - azt pedig elárulhatjuk, hogy ezúttal sem okozott csalódást! A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) A nyár legfontosabb pillanata (4:22) Ki lesz az első menesztett edző? (5:25) Akinek titokban szurkolunk (8:00) Inter (25:45) Napoli (33:20) Atalanta (38:00) Juventus (50:40) Milan (59:30) Lazio (1:06:00) Roma (1:12:20) Fiorentina (1:16:30) Sassuolo (1:20:15) Monza (1:22:27) Torino, Bologna, Udinese (1:24:55) Genoa (1:28:00) Frosinone (1:30:15) Cagliari Hirdetés és együttműködés: hallgatom@betonenetwork.hu www.betonenetwork.hu
Baraja, Bellingham, Ben Brereton, Benítez, Benzema, Daley Blind, David Silva, Dembélé, El Bilal Touré, Isco, Joao Félix, Monchi, Victor Orta és a többiek... Róluk szólt a nyár a LaLigában, mi pedig a történéseket összefoglalva próbáltunk jósolni is a szezonra Murányi Domonkossal, a sportal.hu újságírójával. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) A nyár legfontosabb pillanata (lesz) (5:55) Ki lesz az első menesztett edző? (6:45) Akinek titokban szurkolunk (9:55) Barcelona (30:13) Real Madrid (38:30) Atlético Madrid (47:05) Real Sociedad (52:15) Villarreal (55:40) Betis (1:00:35) Sevilla (1:06:25) Girona (1:09:30) Aki biztosan nem fog kiesni (1:12:20) Valencia (1:16:35) Ki esik ki? Hirdetés és együttműködés: hallgatom@betonenetwork.hu www.betonenetwork.hu
Napok kérdése, és indul a Premier League-szezon, ideje beharangozni. Community Shield után, de még bőven az átigazolási időszak vége előtt. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) Melyik volt a nyár legfontosabb pillanata? (6:45) Ki lesz az első menesztett edző? (9:30) Akinek titokban szurkolunk (11:35) Új szabályértelmezések (31:20) Arsenal (40:00) Manchester City (47:25) Liverpool (56:00) Manchester United (1:02:35) Chelsea (1:08:15) Newcastle United (1:11:55) Tottenham (1:17:40) Brighton (1:19:45) Aston Sevilla (1:22:50) West Ham (1:24:30) Ki fog kiesni? Hirdetés és együttműködés: hallgatom@betonenetwork.hu www.betonenetwork.hu
Erotika és romantika, mágikus realizmus és naturalizmus, latin-amerikai érzésvilág és kikutathatatlan kulturális labirintus kavarog Gabriel García Márqeuz Bánatos kurváim emlékezete című kisregényében. A 180 fok – A kultúra ellenpontjai című podcast két műsorvezetője – Turai Zsolt és Pöltl Oxi Zoltán – a Nobel-díjas kolumbiai születésű klasszikus író utolsó könyvéről beszélgetett. A diskurzusban persze nem maradhatott ki számos fura téma, köztük a vezető, miszerint hogyan vélekedjünk egy 90 éves férfi azon vágyáról, hogy születésnapján egy bordélyházi madámtól rendelt 14 éves szűz lánnyal kíván hálni. Márquez persze nem hülyült meg idős korára, de mindenesetre egy kényes témának induló történettel varrta fel életműve kabátjára a különösen csillogó zárógombot. Az adásban nemcsak a fura szexuális szokásairól – narrációban – mesélő főhős és a gyermekkorából épphogy kilépő lányka bizarr kapcsolata kerül terítékre, de a latin temperamentum és a latin országok lakóinak hardcore katolicizmusa, továbbá a mágikus realizmus, mint irodalmi műfaj megcsillanása és az író briliáns stílusából fakadó zsenialitása is. Akinek ez sem lenne elég, annak pedig ott van az agg férfinál évtizedek óta cselédként dolgozó rafinált és nemkülönben perverz Damiana, aki alapvető házkörüli feladatai mellett a szexuálisan nagyétvágyú munkaadóját rendszeres testi örömhöz juttatja, igaz szüzességét védelmezendő, nem éppen a hagyományos módon. Azok, akik visszahőkölnek Márquez ezen művének már csak a címétől is, eláruljuk e helyen (de a podcastban is szó esik persze róla), hogy a valeriánának és a brómnak köszönhetően az ágy szélén vlaó ücsörgésen kívül nemigen történik semmi abban a bizonyos bordélyházi szobácskában. Az adásban szereplők végtére úgy is látják, hogy, aki soha nem olvasta a latin-amerikai Nobel-díjas író műveit, az ne ezzel a kisregénnyel kezdje, hanem akár az elismerésben részesült 100 év magánnyal vagy másik GGM regénnyel.
A sakálok épp elkezdtek háziasodni, mire a fókák már videójátékoznak. Törik a telefon, nem törik a faműhold. Jegyzetek Totemállatunk Spike, a gamer fóka (https://pcworld.hu/pcwtrend/most-kattints-ha-nem-lattal-meg-videojatekozo-oroszlanfokat-325860.html). Videó itt (https://www.youtube.com/shorts/c55ZezIgOCQ), itt (https://www.dvidshub.net/video/882523/navys-sea-lions-love-video-games) Illetve Yulia, aki csak simán fáradt Földközi-tengeri fóka (https://jpost.com/j-spot/article-743403) FU cicaitató után cicaetető (https://www.zooplus.hu/shop/macska/eteto_itato/automata_eteto/1_3_etkezes/240718) Heti himnuszunk Toto Africája, Tesla-tekercseken előadva (https://interestingengineering.com/video/youtuber-plays-totos-africa-on-a-high-voltage-tesla-coil-and-its-a-pleasure-to-listen-to) Akinek tetszik az ilyesmi: Arc Attack: Iron Man (https://www.youtube.com/watch?v=Snibt3CNqBA), Thunderstruck (https://www.youtube.com/watch?v=2DPHeMMoip0) Lajhármoly FU a négyzeten: időközben kiderült, hogy fotosop-humor áldozatai lettünk, nincs is ilyen Sepultura-szám :( BIOS(Z) update rovat Háziasodik a sakál? (https://jpost.com/science/article-743633) Háziasodik az elefánt? (https://www.science.org/content/article/elephants-may-be-domesticating-themselves) MI-vel mentik meg a teknősöket (https://ictglobal.hu/rovid-hirek/mi-vel-mentik-a-galapagosi-teknosoket/), részletek itt (https://www.sas.com/sv_se/news/press-releases/2023/may/unc-center-for-galapagos-studies.html) Lehet, hogy megvan a gyilkos galóca ellenmérge (https://hvg.hu/tudomany/20230517_Megtalalhattak_a_gyilkos_galoca_mergenek_ellenszeret_a_veszely_tovabbra_sem_harult_el) Feltörekvő próbálkozások rovat Egy iskolai óra alatt feltörhető sok telefon ujjlenyomatos védelme (https://arstechnica.com/information-technology/2023/05/hackers-can-brute-force-fingerprint-authentication-of-android-devices/) Új Nokia flip phone (https://www.hwsw.hu/daralo/66203/nokia-hmdglobal-nokia2660flip-zgeneracio-butatelefon-kagylomobil.html), itt meg a weboldala további infókkal (https://www.nokia.com/phones/en_int/nokia-2660-flip/?sku=1GF011NPC1A04) Fából faragott japán műhold (https://gizmodo.com/japan-wooden-satellite-nearly-ready-space-1850466935) Scully-medence rovat Gördeszkás katonák (https://telex.hu/eszkombajn/2023/05/30/az-amerikai-tengereszgyalogsag-egeszen-komolyan-kiserletezett-a-harci-gordeszkaval) Nagykerekes barkácsgörkori (https://www.youtube.com/watch?v=GDF0G5LVj5U). Erre emlékeztette Scullyt (https://www.youtube.com/watch?v=UjtPn4orR9A), illetve realtime FU: lánctalpas gördeszka (https://electrek.co/2022/05/02/start-your-week-with-this-30-mph-electric-skateboard-with-tank-treads-instead-of-wheels/) Esti relax: hallgasd, ahogy a Wikipediát szerkesztik (http://listen.hatnote.com/) Hírlevélke: itt (http://eepurl.com/g7Bfd1)
Náray Tamást ma már elsősorban festőművészként és regényíróként jegyzik – a divattervezést, aminek révén ismertté vált, öt-hat éve maga mögött hagyta. Magyarországról is elköltözött, 2018-ban Spanyolországban, Barcelonához közel telepedett le. A sokoldalú művésszel a Friderikusz Podcast mai epizódjában megkülönböztethetőségről, viszonyítási pontokról, fejlődőképességről, szorongásokról, segítőkész könyvszerkesztőkről, a lektűr helyi értékéről, a mesterséges intelligencia és a könyvírás esteleges kapcsolatáról, sikergyilkosokról, egy kérlelhetetlen apáról és egy jó ízlésű anyáról, gyerekkori normákról, nagyképűséggel palástolt kishitűségről, a nárayzmus mibenlétéről, jogszabályok keretezte megalázásokról, a hazától történt könnyes búcsúról, a beilleszkedés ellentmondásairól - és még sok minden másról beszélgettünk. Hogyan támogathatja a munkánkat? Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:Név: TV PicturesSzámlaszám: OTP Bank 11707062-21446081Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük! Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAnchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast Spotify: https://spoti.fi/3blRo2gGoogle Podcasts: https://bit.ly/3fc7A7tApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi #FriderikuszPodcast
A szezon eleji kérdésekre már választ adott az angol bajnokság lezárult idénye, úgyhogy kerestünk helyettük újakat: mikor szakad meg a City dominanciája? Min ment el az Arsenal bajnoki címe? Melyik posztra kell elsődlegesen igazolnia a Manchester Unitednek? Hogyan illik majd Szoboszlai a Newcastle-be? A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) Akinek jár a pofon (3:26) Akinek ölelésre van szüksége (7:15) Akinek jár a taps (9:45) MVP (10:47) Aki a munkájával a legtöbbet emelte a rendelkezésére álló kereten (16:40) Mennyire egyhangú a Premier League? (23:00) Guardiola zsenije (29:35) Miért nem jött össze az Arsenalnak? (37:00) Egy nem túl okos kérdés a Liverpoolról (46:50) Szerencséje volt a Unitednek? (55:10) A szezon vesztese, a Chelsea (59:00) Szoboszlai to Newcastle? (1:04:15) Tottenham (1:06:40) A többiek (1:13:20) Kazinczy SE: box-to-box megfejtések Hirdetés és együttműködés: hallgatom@betonenetwork.hu www.betonenetwork.hu
4 - Vendégünk Jakupcsek Gabriella, akinek új könyve jelent meg by Balázsék
4 - Vendégünk Alekosz, akinek a házibulijára nyolc rendőr vonult ki by Balázsék
2 - Vendégünk Lakatos Péter, akinek megjelent új könyve "Életmentő izom" címmel by Balázsék
Hatalmas fazon volt a világszerte tisztelt tőzsdeguru, André Kostolany, aki Budapesten született, élete nagy részét Párizsban töltötte, és Teller Ede későbbi atomfizikussal, a hidrogénbomba atyjával együtt koptatta az iskolapadokat a gimnáziumban. André Kostolany az egyetemen filozófiát és művészettörténet tanult, ezekben az években apja kiküldte Párizsba, ahol az apa ifjúkori barátja, egy francia tőzsdealkusz mellett elleste a tőzsdék működésének fortélyait. Ekkor egy életre megfertőzte a tőzsde világa, olyannyira, hogy már a harmincas éveire a közvélemény tőzsdei zseninek tartotta. Számos módszerrel keresett vagyonokat, de módszereinek lényegébe mindig beavatta az érdeklődőket. Gyakran hangoztatta: „Akinek sok pénze van, annak lehet spekulálni, akinek kevés a pénze, annak nem szabad spekulálni, akinek pedig egyáltalán nincs pénze, annak muszáj spekulálni.” 1999. szeptember 14-én, 93 évesen halt meg, bár legfőbb álma az volt, hogy megérje az ezredfordulót. Friderikusz Sándorral az 1993-as találkozást követően jó barátságba kerültek, Kostolany úr budapesti tartózkodásai során egy-egy ebéd vagy vacsora mellett gyakran megosztotta tőzsdés tapasztalatait a tévés műsorvezetővel, ennek folytán belőle is elég sikeres tőzsdéző vált. Hogyan támogathatja a munkánkat? Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük! Kövessenek, kövessetek itt is: Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast YouTube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g Google Podcasts: https://bit.ly/3fc7A7t ApplePodcasts: https://apple.co/3hm2vfi #FriderikuszPodcast #FriderikuszArchiv
Véget ért a play-in. 72 meccses alapszakaszt javasol Kerr. Három év után kapta meg a gyűrűjét Danny Green. Akik számára a legnagyobb a tét: Harden, Embiid, Paul, Tatum és Irving. Összecsap a Celtics és a Nets.
Szerteágazó tájékozottságottról újra és újra tanúságot tévő műsorunk ezúttal is sokszínűen, a vélemények lehető legszélesebb spektrumának teret adva mutatja be a valóság éppen terítékre kerülő partikularitásait. 00.00: Mikor lesz a meglepetés? 01.00: Úszópápák a stúdióban. 04.00: Mitől gyors a bukóforduló? 05.30. Egyesült a legmagasabb tó a legmagasabb úszással és búvárkodással. Akinek van magaslati medencéje, írjon! 07.45: Szpojlerveszély! Itt jön a meglepetés: a kampoti zöldbors, és pippali hosszú bors. 08.25: Volt egy házibuli nálam... 12.00: Dózsa László a Qubiton huszár szerepben. 13.30: Mi a különbség a kínai média, a TV2 és az M1 hírei között? 14.00: Köztévés coming out. 16.15: Kétfarkú Ali. 17.10: Jó hír a közszolgálati tébvé dolgozóinak. 18.40: Zelenszkij, az ukrán Fantozzi. 19.00: Elkúrtukba belenéztetek? 21.30: A bokszvilág hírei. 22.10: Volkov egy személyautóba préselődve a háborúban. 24.00: Egy kis foci. 27.40: Tóth Csaba vs. Hiszékeny Dezső. 30.00: Hiszékeny Dezső csak álnaiv volt. 33.00: Az átmeneti vesebeteg Oláh Lajos. 35.20: Fontos hír az orosz nemzeti bank baskír tatár elnöknőjéről. (Bár nálunk épp Matolcsy Ádám megy óriásit.) 40.55: A lengyel tanulmány. És a Via Carpatia. 45.50: Putyin-párti erdélyi magyarok. 49.20: Merkel asszony mozgástere. 50.30: Oxlade-Chamberlain pávatánca Hitlerrel. 54.00: Ne legyenek szanaszét azok az atomfegyverek! 56.00: Orbán a magyar Favaro.
Czeglédy Csaba az ördöggel szemben is konfliktust vállalna annak érdekében, hogy Polt Péter ne maradhasson legfőbb ügyész; egy kormányváltás esetén a saját személyét hozza fel ennek garanciájaként. Az ördög ügyvédjével kapcsolatos csodavárásokat károsnak tartja, de közben ő maga is azt lebegteti, hogy lehetnek még meglepetések a kampány hátralévő időszakában.Az ellenzéki adatbázisoktól eljutottunk a Szombathelyen át szállított tankokig, a Lex Czeglédytől a mentelmi jog eltörléséig, és rákérdeztünk a Hende Csabával esetlegesen kötött meg nem támadási szerződésére is.A hazai közélet egyik legellentmondásosabb figuráját élőben, Hatvanban, 60 percen át kérdeztük.Február 28-án országjáró turnéra indul a Partizán egy kamionba telepített stúdióval.Amennyiben lehetőségeid engedik, segíts be te is a Partizán választási időszakra összeállított műsorainak megvalósításába:https://www.partizanmedia.hu/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasHol találsz meg minket?Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Facebook-csoportunkban: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgoInstagramon: https://www.instagram.com/partizanpolitika/Hogyan támogathatod a munkánkat?Legyél a patronálónk, hogy hozzáférj a vágatlan adásokhoz és extra tartalmainkhoz: https://www.patreon.com/partizanpolitikaPayPal-on keresztül is várjuk az adományodat, e-mail címünk: partizanalapitvany@gmail.comEgyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthetsz! Ehhez a legfontosabb adatok:Név: Partizán AlapítványSzámlaszám: 16200106-11669030-00000000Közlemény: TámogatásHa külföldről utalnál, nemzetközi számlaszámunk/IBAN (International Bank Account Number): HU68 1620 0106 1166 9030 0000 0000BIC/SWIFT-kód: HBWEHUHB★ Support this podcast on Patreon ★