POPULARITY
Ez az Umami, a 444.hu új gasztronómiai podcastja. Mostantól a 444-en kéthetente beszélgetünk gasztronómiáról, annak gazdasági, társadalmi és kulturális vetületeiről. A gasztronómiát gyakran értéksemleges területnek gondoljuk, egy társadalmon és politikán kívüli világnak, miközben fontos látni, hogy amit eszünk, és enni fogunk a jövőben, az társadalmi folyamatokba ágyazott jelenség. A podcast terveink szerint az étkezés történeti kontextusát és egy-egy téma izgalmas tudományos hátteret is végigveszi. Beszélgetünk a fine-dining világától kezdve, a mezőgazdaságon át, a bélflóránkig mindenről, aminek az étkezésünkhöz kicsit is köze van. A podcast azoknak szól, akiket érdekel a gasztronómia gazdag és izgalmas világa a tányéron lévő ételen túl is. Az első adásban két olyan fiatal, Z generációs szakáccsal beszélgettünk, akik mindketten a saját helyüket viszik és mindketten kicsit máshogy csinálják a szakmai pályafutásukat, mint elődeik. A Bocuse d'Or kétévente megrendezett szakácsversenyekről ismert Pohner Ádám feleségével ketten egy kis borsodi településen, egy eladó kocsmából varázsolták Michelin Bib Gourmand minősítésű éttermüket, az Iszkort, Hetey Márton pedig a Rákóczi csarnokban nyitotta meg csupán 6 székes levesezőjét, a Nem Rament, ahol mindennapi sorokban állnak az ebédelni vágyók kétféle ramenjéért. Beszélgettünk a saját életútjukról, az éttermeik mögötti elképzeléseikről, hogy ők maguk hol szeretnek enni és mit gondolnak mitől lettek sikeresek. 00:00 Intro 01:37 Az elmúlt 20 év, de nem mondjuk ki, hogy gasztroforradalom. 10:05 Vendéglátás a covid után. 12:43 Hogyan lettek szakácsok? 20:25 A Bocuse d'Or világából egy icipici kelet-magyarországi faluba. 23:25 Koppenhágában főzni Lionel Boyce-szal, itthon egyszemélyes levesezőt nyitni. 29:09 Mályinkai kétfős étteremből hogy lesz második étterem húsz fős csapattal? 32:51 A siker titka. 36:50 Hol szeretnek enni, ha nem a saját éttermükben? 43:10 Nemnövekedés a konyhában. Vida Kata ideje nagy részében tanácsadó szakpszichológusként és traumaterapeutakánt dolgozik, emellett a Babramegy blogot írja és a Podkoszt gasztropodcastot vezette itt a 444-nél. Leginkább a gasztronómia és annak társadalomtudományi határterületei foglalkoztatják. Utóbbi években leginkább a helyi és szezonális zöldségekből való főzés érdekli, 2020 decemberében jelent meg az első ilyen témájú szakácskönyve Idei, hazai, zöld címmel. Nemes Nóra 2011 óta foglalkozik gasztronómiával, írt blogot, szakácskönyvet, szerkesztett műsort, készített főzős videót. Korábban a Nosalty és a We Love Budapest munkatársa volt, jelenleg szabadúszó, Berlinben és Budapest között ingázik. Szakácskönyvei, a 307 Frederick street és az Elég jó konyha a recepteken túl kulturális és fenntarthatósági kérdéseket is boncolgatnak. Ha van kérdésetek, tippetek, hozzászólásotok vagy egy téma ötletetek, amiről szívesen hallgatnátok beszélgetést, küldjétek el nekünk a umami@444.hu címre! A műsorok megtalálhatók a 444 Spotify és Apple Podcast csatornáin is.See omnystudio.com/listener for privacy information.
Bármilyen bosszantó is volt eddig a Google, mostantól még rosszabb lesz Kiss László: Én vagyok az első valóságshow-szereplő akadémikus a Magyar Tudományos Akadémia 200 éves történetében Tudtad? Évente 10 métert is vándorol a Déli-sark, a kutatóknak minden évben át kell helyezni a jelzést Szinte minden a tervek szerint haladt, az Indiai-óceánra leszállva felrobbant a SpaceX rakétája Míg senki se figyelt, a Meta titokban kiadott egy új alkalmazást Bosch: az Mi-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig A Pentagon közzétette legújabb UFO-fájljait és videóit A korallzátonyok ellenállóbbak lehetnek, mint hittük, meglepő felfedezést tettek a kutatók SpaceX részvénykibocsátás: érkezik a Binance és az OKX kínálatába az űrtech Digitális túlterheltség: újfajta kihívás előtt a nők A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

3 - Az olaszországi Livornóban mostantól kötelező lesz feltakarítani a sétáltatott kutyák vizeletét by Balázsék
Puzsér Róbert, Horváth Oszkár
Puzsér Róbert, Horváth Oszkár
Nagy Ervin a filmeseknek: Mostantól biztonságban vagytok Eladta a fejük fölül a házukat Esztergályos Cecília férje - Fonyódi Péter elmesélte 42 éves házasságuk legkockázatosabb döntését Bonnie Tylert mesterséges kómában tartják a sürgősségi műtétje után 6 új Netflix-sorozat és film, amit érdemes végigpörgetni a hétvégén Titkos kódok a repülőgépen: így beszélnek az utasokról a légiutas-kísérők Amal Clooney a világ legrövidebb szoknyáját is hercegnőként viseli, arcpirító ruhája azonnal berobbantja a nyarat 3 izgalmas elektronikus zenei program májusban, ha kíváncsi vagy a magyar undergroundra 3 csillagjegy robbanékony hétvégére számíthat májusban Megkóstolta a magyar gulyást az Eufóriából ismert Hunter Schafer "Száz éve él egy nagyszerű ember" – Bödőcs Tibor videóban köszöntötte a 100 éves David Attenborough-t Sosem látott fotók Audrey Hepburnről: így nézett ki, mielőtt híres lett volna A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Mostantól minden jó lesz-e, van-e értelme a Fidesznek ellenzékben, kaphatott-e Szíjjártó pénzt a telexes interjúért, miért olyan népszerű a burek Magyarországon, érdemes-e bent hagyni az államkasszában az 1%-unkat segítség gyanánt, hogyan kopulálnak a vakondok, hordhatunk-e végre narancssárgát, kit delegálnánk a mostani politikából az emberi százlábú projektbe, ki kell-e rúgni a közmédiából a kiszolgáló személyzetet is, van-e minden magyar szónak szinonimája, jó ötlet lenne-e a közmédia vezetőjének kinevezési jogát a mindenkori ellenzéknek adni, miért kezdődik az angolszász hét a vasárnappal, miért mindig zuhanyzás közben jönnek a jó ötletek, mit tegyen a fideszes szülők által kitagadott Tisza-szavazó?
Ha utálja, amikor a metrón a telefonját bámulják, akkor a Samsung új készülékét biztosan szeretni fogja Oroszország százszázalékos teljesítményre kapcsolhatta az ukrán határ mellett épülő könnyűvizes reaktorát 8 jel, hogy egy kép nem valódi, hanem Ai generálta Történelmi teszt lesz ma: átlépheti a hangsebességet egy repülőgép Több százmillió iPhone lehet veszélyben egy most felfedezett új sérülékenység miatt Az Akadémia és az Országos Tudományos Diákköri Tanács közös rendszert épít a fiatal kutatók számára 2025-ben a mobilfizetés volt a pénzügyi digitalizáció fő hajtóereje Magyarországon Nesze neked, dr. Google! Európai orvostechnikai minősítést kapott a Telekom tünetértelmezője Ilyen lesz a Philips középkategóriás OLED tévéje Mostantól a mobilunkon is intézhetjük az autónk adásvételét Hogyan tegyük biztonságossá az AI-ügynököket? Az Ai kelti életre Val Kilmert egy utolsó filmes szerepre: itt az első kép róla A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Ne hagyd magad becsapni: nyolc kritérium alapján be lehet azonosítani az AI-generált képeket Automata boltot és tanulóraktárat létesít a Széchenyi István Egyetem a mosonmagyaróvári campuson Humanoid robotokat küldött az ukrán frontra egy amerikai robotikai cég Mostantól a mobilunkon is intézhetjük az autónk adásvételét Elveszett világ a tenger alatt: Doggerland titkai újra felszínre kerültek A Magyar Telekom igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasol a közgyűlésnek Új, rendkívül veszélyes átverés terjed: így működik a tajkártyás csalás A vezérigazgató a ChatGPT segítségét kérte a 250 milliós bónusz elkerüléséhez - nagyon nem jött be Szétkapták az Apple új, olcsóbb iPhone 17e telefonját - ez találták benne Egyre többen cserélik le doktor Google-t doktor AI-ra AI már embereket alkalmaz? A MeatLayer teljesen új szintre emeli a munkavégzést A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Mostantól részletesen beszámol a szülőknek a Snapchat, hogy kivel és miért beszélt a gyerek BME-s részvétellel fejlesztenek űrszondát az elektro-armageddon veszélyének kutatására Érezhet-e bármit is a mesterséges intelligencia? Az Anthropic filozófusa szerint még mindig nem tudjuk a választ Az Apple több mint tíz éve gyártott iPhone-modellekhez adott ki szoftverfrissítést Nagyobb hatótáv és hangosabb csengetés az új Apple AirTag-ben Még tovább késhet a GTA VI, lehet csak 2027-ben kerül majd a boltokba Brutális MI-chippel állt elő a Microsoft, kapaszkodhatnak a riválisok Súlyos hibát okozhat a Windows frissítése: ezt tegye A Honor megcsinálta a csúcstelefonok derék igáslovát, és ez nem baj Már az EU is vizsgálja az X-et a Grok botrányos deepfake képei miatt Megérkezett a magyar Terminátor – hihetetlen szuperrobotot fejlesztettünk A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Lázár János mostantól kampányolni fog, a minisztériumát pedig a helyettese viszi majd Svéd katonákat vetnének be az Egyesült Államokkal szemben Nyomozás a Bászna Gabonánál, megszólalt Kósa A 26 bűncselekménnyel vádolt volt igazságügyi miniszter kapott decemberben menedékjogot Orbánéktól Magyar állampapírpiac 2026: fekete ló, majd vágtató mén? Brit tudósok mélységi csapásmérésre alkalmas rakétákat fejlesztenek ki Ukrajna számára Donald Trumpnál betelt a pohár, közölte, hogy itt a vége Állandó európai katonai erőről beszélt az EU védelmi biztosa Varga Mihály irányt szabott a jegybanknak – így alakulhat idén az infláció az MNB-elnök szerint 550 ezer fiókot tiltott le a Facebook Egy ábra, ami megmutatja, mennyire tartósan kínlódik a magyar ipar Legyőzte Montenegrót a magyar pólóválogatott, megvan a csoportelsőség Tóth Alexért bejelentkezett egy Premier League-csapat is Még csak ez hiányzott: ónos eső csap le az országra, nagyon veszélyes lehet a közlekedés A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Díjmentes automata kiberbiztonsági sérülékenységvizsgálat a Kamarától A hortobágyi birkapásztor precíziós műszer volt, ma már szenzorokkal kell helyettesíteni a szemét Tűzforró plazmával idézték meg az ősrobbanás utáni univerzumot az ELTE kutatói Rövid, célzott, személyre szabott válasz a lényeg: így rengeti meg a ChatGPT alapjaiban a médiapiacot Joghézag: Budapest leszerelné, a Telekom átalakítaná a telefonfülkéket Tizenkét hazai informatikai szakembert és kutatót díjazott a Neumann Társaság Új verzió jött a Google képgeneráló AI-modelljéből: még pontosabb vizuális részleteket ad 3I/Atlas: sajtótájékoztatót tartott a Nasa a legrejtélyesebb csillagközi objektumról Hasznos újítás a ChatGpt-n – Mostantól csoportosan is cseveghetünk a platformon Ennek sokan fognak örülni! Az Android végre bevezetheti iPhone-ok nagy trükkjét Elon Musk sajátosan reagált, amikor MI-je azt állította: fittebb, mint LeBron James Az önkorrekcióra képes gyár Pedagógus konferencia – Az oktatásról tanácskoztak A ChatGPT Study Mode nem csak a választ adja meg – megtanítja, hogyan oldd meg magad a feladatot A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

A temetőben készített kampányvideót Pócs János egy kisgyerekkel Kozmetikázott adatokat közölhetett Lázár János Ukrán drónok támadták meg Oroszország egyik legfontosabb fekete-tengeri olajkikötőjét Ütközőzóna lettünk: nemcsak a Temuval, hanem a török, lengyel és cseh szereplőkkel is meg kell küzdenünk Donald Trump katonai beavatkozással fenyegeti Nigériát Nem akárki tűnt fel Orbán Viktor mellett, amikor a magyar miniszterelnök az egyiptomi elnökkel tárgyalt: nagy üzletről lehetett szó Orbán Viktor: Megtiszteltetés volt Magyarországot képviselni a Nagy Egyiptomi Múzeum megnyitóján 5+1 tipp: Így erősítsd meg az immunrendszered ősszel természetes vitaminbombákkal Reklámadó: a Portfolio cikke után megjött az első hivatalos reakció Nem InterCityt kapott, hanem sima kocsit? Mostantól visszakérheti a pénzét 101 ezer kontra 458 ezer forint – brutálisan szétnyílt a jövedelmi olló Magyarországon Nem várt magyar érdekeltség a Liverpool–Real Madrid BL-rangadón, Szoboszlaiék aligha örülnek A hajrában fordított az ETO, az éllovas ellen mentett pontot a Honvéd Napsütéssel indul a nap, de a vége nem lesz ennyire barátságos A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Hivatalos: Ez minden idők legjobb Oscar-díjas alakítása - több százezer szavazat érkezett! Mától a Netflixen: Végre megérkezett a népszerű fantasysorozat utolsó előtti évada! Colin Farrell szerint egyre kevésbé valószínű, hogy elkészül a Pingvin új évada Vadon Jani és Pataki Zita több millió forintot játszottak el a Pandora párbaján Október 31-én történt Mostantól így is segítünk abban, hogy mit nézz a moziban! Kinevezték a Csokonai Nemzeti Színház új igazgatóját Beszélnünk kell Jeremyről A 10 legjobb zombifilm halloweenra Romániában is mozikba kerül a közönségkedvenc Egykutya Tarolt a Tisza-dal! Ez lett idén az év magyar nótája! A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Hasonló irányt vesz a két nagy politikai tömb, a kormányzó Fidesz és a kihívó Tisza kampánya. Mindkét fél arra számít, hogy ezt az ütközetet nem a „nagy sztorik és narratívák”, hanem a mindennapi küzdelem, a terepmunka, a motiválás és a mozgósítás, és persze mindenek előtt a két vezető, vagyis Orbán Viktor és Magyar Péter karaktere dönti majd el. Hogyan néztek ki eddig a Fidesz győztes kampányai és mi az, ami nem működik most? Hogyan látja az esélyeket a Tisza pártot vezető Magyar Péter? Mindent megvitatunk a 444 stúdiójában, ahol Ács Dániel és Rényi Pál Dániel elemzi a mögöttünk hagyott hetet, és latolgatja az esélyeket.See omnystudio.com/listener for privacy information.
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. Mostantól nézni is lehet ám! A videós Borízű hosszabb, előfizetői változata szombatonként a 444-en megjelenő cikkben, az ingyenes, rövidebb verziót hétfőn töltjük fel a YouTube-ra. És akkor a tartalom tartalma: 00:30 Isten nem ver vőfélybottal. A Magyar Péter-időszámítás. Winkler Róbert a Partizánban. A Ferrari jelentősége a NER-ben és a világban. Gucci, Prada és Hermés. 05:57 A Hummer halálának okai. Big Shaq big járműve. 08:13 Szolgálati közlemények: lesz élő, van merch. Pontosan mikor tiltanak be? Sulyok Tamás visszaviszi a kredencet a Mazsihisznek. 11:48 Dicséret Uj Péternek a jogászkodó autokráciáért, amit nem is ő talált ki. Winkler Róbert a Teljes Terjedelemben rágalmazta Bede Mártont, de most elnézést kér. 14:55 Séta Magyar Péterrel. Alliteráció Gandhival. A megfelelő szakaszválasztás. Magyar Péter pocakja. 19:19 Tokaszalonna és egy szakajtó pogácsa. A pillecukor-kísérlet Kamerunban. Fotósfitness és újságírófitness. Spartathlon. 24:38 Léteznek kiábrándult fideszesek. Orbánnak nemsokára döntenie kell: bekeményít vagy elengedi a hatalmat. Út a politikai erőszakba. Aktuális autósüldözés néhány forintért. 29:32 Incelek a sportpályákon. Ashton Hall, a kámzsás fitnessunfluenszer. 33:39Incelkategóriák. Lábszáreltörés, hajbaeültetés, looksmaxxing. Mar-a-Lago face. Brazil fenék, török haj, orosz ajak. 37:37 Választás Romániában. Lehet, hogy néha érdemes belenyúlni demokráciába. Nicusor Dan két győzelme a matekolimpián. 41:02 Uj Pétert megalázta egy bikinis nő, majd karambolozott. Madness-póló az NBA-ben. 45:20 Belga: Nemzeti dal. Nirvana: Live at the Paramount Theatre. Öreg punkok fesztiválja. Anti-Nowhere League: So What. Charlie Harper 80. születésnapja. 51:41 Szombaton este tízkor Felcsúton tali. See omnystudio.com/listener for privacy information.
00:00 - 6 óra 28:25 - „Mostantól Lidli!” – A vásárlók akaratának engedve, április 1-jére nevet váltott a népszerű üzletlánc 1:00:22 - Az állásinterjú negyedik körében bukott el a deepfake jelentkező egy lengyel cégnél 1:44:57 - Budapest felkerült Európa drogtérképére – méghozzá ketaminnal a csúcson
2 - „Mostantól Lidli!” – A vásárlók akaratának engedve, április 1-jére nevet váltott a népszerű üzletlánc by Balázsék
Itt a hetedik Vakfolt díjátadó. András és Péter állandó műsorvezetőtársaként visszatér Mikó László azaz CyClo. Megtárgyalják a 2025-ös Oscar-díjra jelölt filmeket, színészeket, írókat, rendezőket, esélyeket latolgatnak, és persze hagyományosan kiosztják a Vakfolt saját díjait is, saját jelöltlistával. Az adás a hétvégén a Vakfolt Extrában folytatódik további kategóriákkal. Az alábbi kategóriákat hallhatjátok ebben az adásban: Férfi mellékszereplő Női mellékszereplő Egészestés animációs film Idegen nyelvű film Adaptált forgatókönyv Eredeti forgatókönyv Rendezés Férfi főszereplő Női főszereplő Legjobb film A Vakfolt Extrában hallgathatjátok a legjobb filmzene, legjobb vizuális effektusok, és a többi Oscar-kategóriát, valamint a Vakfolt saját kategóriáit, mint a legjobb alakítások rossz filmekben, a legjobb állati alakítások, és így tovább. Ha tetszett az adásunk, támogass bennünket a Vakfolt Extrával! Csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz is! Mostantól Vakfolt logós pólót és egyéb kellékeket is szerezhetsz magadnak a webshopunkból! További linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast az Instagramon Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt podcast a YouTube-on A Vakfolt podcast a YouTube Music-on A Vakfolt podcast a Spotify-on A Vakfolt podcast a Google podcasts oldalán A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak Emailen is elértek bennünket: ezitt@vakfoltpodcast.hu
A Vakfolt Podcast nemzetközi filmes évadjából ezúttal Fritz Lang talán leghíresebb alkotását, az M – Egy város keresi a gyilkost (M – eine Stadt sucht einen Mörder) című filmet vesézzük ki. A korai német filmgyártás egyik legnagyobb rendezőjének a magnum opusa, melyben Peter Lorre brillírozik, nem csupán egy sorozatgyilkost ábrázol, hanem egy társadalom morális válságát is tükrözi, melyben a bűnüldözés és az önbíráskodás határán egyensúlyoznak az egyének és csoportok. Az adásunk vendége Szabü Kristóf. De mitől ennyire különleges Fritz Lang filmje a mai napig? Hogyan jelennek meg a német expresszionizmus stílusjegyei és a film noirt előrejelző elemei egyaránt? Milyen társadalmi és pszichológiai kérdéseket feszeget az alkotás, és hogyan tükrözi a korabeli német Weimari köztársaság politikai légkörét? Milyen kamerakezelési trükkökkel lép ki a komfortzónából Fritz Lang, és hogyan használja a hangkulisszát, hogy tovább szője a történetét? Ha tetszett az adásunk, támogass bennünket a Vakfolt Extrával! Csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz is! Mostantól Vakfolt logós pólót és egyéb kellékeket is szerezhetsz magadnak a webshopunkból! További linkek Kristóf cikkei az EPIK.hu-n Kristóf cikkei a Filmtekercsen Kristóf a Letterboxdon A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast az Instagramon A Vakfolt podcast a Twitteren Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt podcast a YouTube-on A Vakfolt podcast a YouTube Music-on A Vakfolt podcast a Spotify-on A Vakfolt podcast a Google podcasts oldalán A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak Emailen is elértek bennünket: ezitt@vakfoltpodcast.hu
A Vakfolt podcast legújabb adásában egy némafilm-különlegességet vettünk elő: Carl Theodor Dreyer 1928-as alkotását, a Jean d'Arc szenvedéseit (La passion de Jeanne d'Arc). A film Jean d'Arc perének történetét dolgozza fel, nem csupán történelmi eseményként, de egyben egy mártír drámájaként is bemutatva. A minimalista eszközökkel és a színészek arcára fókuszálva Dreyer egy rendkívül expresszív, érzelmekkel teli alkotást hozott létre, amely a mai napig képes hatni a nézőre. Miért ennyire különleges a Jean d'Arc szenvedései? Hogyan egyeztethető össze a filmben a realizmus és az expresszionizmus? Milyen módon használja a rendező a közeliket és a némafilm műfaji sajátosságait? Milyen szerepet játszik a film zenei aláfestése a befogadói élményben? Beszélgetésünk során nem csak a film technikai bravúrjait vizsgáljuk meg, hanem azt is, hogy miként képes egy 100 évvel ezelőtt készült alkotás ennyire erőteljes érzelmi hatást gyakorolni ránk. Ha tetszett az adásunk, támogass bennünket a Vakfolt Extrával! Csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz is! Mostantól Vakfolt logós pólót és egyéb kellékeket is szerezhetsz magadnak a webshopunkból! További linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast az Instagramon A Vakfolt podcast a Twitteren Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt podcast a YouTube-on A Vakfolt podcast a YouTube Music-on A Vakfolt podcast a Spotify-on A Vakfolt podcast a Google podcasts oldalán A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak Emailen is elértek bennünket: ezitt@vakfoltpodcast.hu
A 2025-ös évet, hagyományszerűen, inverz vakfolttal nyitjuk meg, vagyis olyan filmekkel, amelyek nemhogy nem pótolnivalóink, hanem többször is láttuk őket, mint illene. Ezúttal két távol-keleti filmmel készültünk, illeszkedve az évadunk tematikájához, amik az ezredforduló környékén készültek: Ang Lee Tigris és sárkány (2000) című alkotását, illetve Zhang Yimou Hős (2002) című filmjét választottuk. A két műről egy-egy órában beszélünk. Milyen volt a két film fogadtatása a nemzetközi közönség előtt? Mitől látványosak és mennyire költőiek a harcművészeti jelenetek, és ezek hogyan viszonyulnak a cselekményhez és a drámához? Milyen különbségeket lehet felfedezni Zhang Yimou és Ang Lee hozzáállásában az akciójelenetekhez? Kiknek köszönhetők a pazar koreográfiák? Beszélünk arról is, mennyire máshogyan ábrázolák a szerelmet, és mennyire más a léptéke a két filmnek. Különböző értelmezéseket nyújtunk a Tigris és sárkány fináléjára, és a Hős kalligráfia-metaforájára is. Ezekről és még sok másról beszélgetünk az adásban, tartsatok velünk! Ha tetszett az adásunk, támogass bennünket a Vakfolt Extrával! Csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz is! Mostantól Vakfolt logós pólót és egyéb kellékeket is szerezhetsz magadnak a webshopunkból! További linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast az Instagramon A Vakfolt podcast a Twitteren Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt podcast a YouTube-on A Vakfolt podcast a YouTube Music-on A Vakfolt podcast a Spotify-on A Vakfolt podcast a Google podcasts oldalán A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak Emailen is elértek bennünket: ezitt@vakfoltpodcast.hu
2024 véget ért, ezért kiválasztjuk a kedvenc filmjeinket az elmúlt év bemutatói közül. Ismét visszatérünk a régi hagyományokhoz, és top 10-es listával készültünk mind a ketten. Ezúttal az adásban csak Péter és András szólal meg. Igyekeztünk olyan filmeket választani, amelyek a magyar mozipremier-naptár szerint, valamint a streamingen és VOD-n történő megjelenésünk szerint 2024-re estek, de így is lesz néhány olyan helyezett, amelyeket a magyar nézők döntő többsége csak 2025-ben láthat majd, csak nekünk volt szerencsénk elcsípni azokat fesztiválokon vagy premier előtti vetítéseken. Így tekinthetitek az adásunkat ajánlónak is a januári-februári mozinaptárra. Ha tetszett az adásunk, támogass bennünket a Vakfolt Extrával! Csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz is! Mostantól Vakfolt logós pólót és egyéb kellékeket is szerezhetsz magadnak a webshopunkból! További linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast az Instagramon A Vakfolt podcast a Twitteren Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt podcast a YouTube-on A Vakfolt podcast a Spotify-on A Vakfolt podcast a Google podcasts oldalán A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak Emailen is elértek bennünket: ezitt@vakfoltpodcast.hu
Az év utolsó rendes adásában búcsút veszünk Ingmar Bergmantól, és egy újabb alapművet nézünk meg tőle: ez a Suttogások, sikolyok, a csupa női főszereplőt felvonultató, színes filmre forgatott dráma. A négy kiemelt szerepben Kari Sylwan, Harriet Andersson, Ingrid Thulin, és Liv Ullman látható, az utóbbi kettő Bergman állandó munkatársa, akikkel már találkoztunk korábbi adásokban. Milyen helyet foglal el a bergmani életműben a kosztümös dráma? Milyen témák köszönnek vissza, amelyekkel már A nap vége és A hetedik pecsét idején is foglakozott? Mik azok a rendezői megoldások, amelyek már a Personából ismerősek? Beszélünk a film kulcsmotívumairól, a színhasználattól a kamerabeállításokig. Azt is igyekszünk megérteni, mi teszi a szereplőket azonosulhatóvá ebben a megterhelő történetben. Ha tetszett az adásunk, támogass bennünket a Vakfolt Extrával! Csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz is! Mostantól Vakfolt logós pólót és egyéb kellékeket is szerezhetsz magadnak a webshopunkból! További linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast az Instagramon A Vakfolt podcast a Twitteren Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt podcast a YouTube-on A Vakfolt podcast a YouTube Music-on A Vakfolt podcast a Spotify-on A Vakfolt podcast a Google podcasts oldalán A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak Emailen is elértek bennünket: ezitt@vakfoltpodcast.hu
Ingmar Bergman filmekkel foglalkozó sorozatunk következő állomása A nap vége (Smultronstället), szintén 1957-ből, akárcsak A hetedik pecsét. Bergman nemzetközileg is elismert filmje az egyik legfontosabb mesterműve. A rendező az önmagunkkal való szembenézést és az emberi létezés alapkérdéseit járja körbe egyszerre modern és minimalista eszközökkel. A szabdalt szerkezet és az álomjelenetek segítségével kapunk betekintést az idős professzor személyiségébe, aki az élete végéhez közeledve szembesül a múltja elmulasztott lehetőségeivel, megbánásaival. A film erőteljes alakításai, elsősorban a professzort megformáló Victor Sjöström élete utolsó szerepében, és Ingrid Thullin a professzor menye szerepében, valamint a film mélységes filozófiai kérdésfelvetései és izgalmas szerkezete teszik A nap végét filmklasszikussá. Az adásban beszélünk az álomjelenetek értelmezéséről, a főszereplő életszakaszairól, amelyeket a film különböző történeti egységeiben újra bejár. Beszélünk a rokoni kapcsolatairól, elhelyezzük őket Isak Borg karaktertanulmányának kontextusában. A visszaemlékezések sajátos ábrázolását is kitárgyaljuk. Milyen modernebb filmek kölcsönöztek A nap vége struktúrájából és a premisszájából? Milyen kortárs közönségfilmekkel találunk rokonságot? Milyen személyes emlékek, konfliktusok táplálták Bergman filmjét? Ha tetszett az adásunk, támogass bennünket a Vakfolt Extrával! Csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz is! Mostantól Vakfolt logós pólót és egyéb kellékeket is szerezhetsz magadnak a webshopunkból! További linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast az Instagramon A Vakfolt podcast a Twitteren Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt podcast a YouTube-on A Vakfolt podcast a YouTube Music-on A Vakfolt podcast a Spotify-on A Vakfolt podcast a Google podcasts oldalán A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak Emailen is elértek bennünket: ezitt@vakfoltpodcast.hu
Monumentális vakfolthoz érkeztünk a héten. Ingmar Bergman filmográfiájából apránként elkezdjük ledolgozni a hiányosságainkat, hisz tőle a podcastban még csak a Persona című filmről beszéltünk. Ezúttal az 1957-es magnum opusát beszéljük ki, ez A hetedik pecsét, amelyben a rendező az élet jelentőségéről tanakodik, és a halállal való szembenézéssel birkózik meg. Mi mindenről szól a maga kilencven percébe sűrítve a halállal sakkozó lovagról ismert A hetedik pecsét? Milyen történetszálakon keresztül járja körbe a halálfélelem, az élet értelme, és a hit kérdéskörét Bergman? Milyen különböző álláspontokat képviselnek a történet szereplői ezekben a kérdésekben? Mit fogalmaz meg az egyházi, intézményes vallásosságról, és a világi hatalmakról? Mely szereplők mondatai, cselekedeteivel azonosulhat a legjobban Bergman? És mi a jelentősége annak, hogy a filmben kiemelt szerepet kap egy vándorszínész társaság? Ezeket a kérdéseket tárgyaljuk ki adásunkban. Ha tetszett az adásunk, támogass bennünket a Vakfolt Extrával! Csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz is! Mostantól Vakfolt logós pólót és egyéb kellékeket is szerezhetsz magadnak a webshopunkból! További linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast az Instagramon A Vakfolt podcast a Twitteren Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt podcast a YouTube-on A Vakfolt podcast a YouTube Music-on A Vakfolt podcast a Spotify-on A Vakfolt podcast a Google podcasts oldalán A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak Emailen is elértek bennünket: ezitt@vakfoltpodcast.hu
Rendhagyó módon egy olyan filmmel foglalkozunk a Vakfolt podcastban, amelyet idén mutattak be a magyar mozik. A Perfect Days (Tökéletes napok) a német rendező, Wim Wenders japán nyelvű filmje. 2023-ban Cannes-ban a főszereplőt, Jakuso Kódzsit a legjobb férfi főszereplő díjával jutalmazták, a 2024-en tartott Oscar-gálán pedig Japán nevezettjeként versenyzett a legjobb idegen nyelvű film díjáért. Hogy kerül ahhoz egy német rendező, hogy japán nyelvű filmet forgasson, ráadásul azon belül is egy konkrét városrészben játszódó történetet egy vécétakarítóról? Elmeséljük a Tökéletes napok keletkezésének történetét, a forgatási körülményeit, és elemezzük Wim Wenders japán hatású filozófiáját, amelyet ezen a filmen keresztül megfogalmaz. Ha tetszett az adásunk, támogass bennünket a Vakfolt Extrával! Csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz is! Mostantól Vakfolt logós pólót és egyéb kellékeket is szerezhetsz magadnak a webshopunkból! További linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast az Instagramon A Vakfolt podcast a Twitteren Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt podcast a YouTube-on A Vakfolt podcast a YouTube Music-on A Vakfolt podcast a Spotify-on A Vakfolt podcast a Google podcasts oldalán A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András az X-en: @gaines_ Péter az X-en: @freevo Emailen is elértek bennünket: ezitt@vakfoltpodcast.hu
Kuroszava Akira japán rendezőtől eddig a Vakfolt podcastban többségében dzsidaigeki (történelmi dráma) filmeket néztünk, ideje volt, hogy a modern korban játszódó mesterműveiből is kiemeljünk egyet. A Menny és pokol (Tengoku to jigoku, angolul High and Low) Mifune Tosiró és Kuroszava egyik utolsó együttműködése, amelyben a kortárs Japán társadalmi feszültségeire rávilágító izgalmas krimit láthatunk. Beszélünk arról, milyen előzményei vannak Kuroszava és Mifune közös munkáiban a kortárs kriminek. Azt is megbeszéljük, mennyire új a szerep, amelyben a jellemzően harsány Mifunét látjuk. Milyen eszközökkel tartja fenn a néző figyelmét az egyhelyszínes drámában a film elején Kuroszava? Mennyire viseli jól a film, amikor a második felében fókuszt vált a cselekmény? Mit jelent a procedurális krimi, és hogyan valósítja meg az alműfaj sajátosságait a Menny és pokol? Milyen hitchcocki elemeket lehet felfedezni a filmben? Milyen társadalmi és történelmi kontextusban készült a film, és mit fogalmaz meg a korabeli japán gazdasági helyzetről ezzel a történettel Kuroszava? Ha tetszett az adásunk, támogass bennünket a Vakfolt Extrával! Csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz is! Mostantól Vakfolt logós pólót és egyéb kellékeket is szerezhetsz magadnak a webshopunkból! További linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast az Instagramon A Vakfolt podcast a Twitteren Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt podcast a YouTube-on A Vakfolt podcast a YouTube Music-on A Vakfolt podcast a Spotify-on A Vakfolt podcast a Google podcasts oldalán A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András az X-en: @gaines_ Péter az X-en: @freevo Emailen is elértek bennünket: ezitt@vakfoltpodcast.hu
2 - Kamerunban mostantól tilos a 91 éves elnök egészségi állapotáról pletykálni by Balázsék
Kuroszava elvitathatlan hatású kalandfilmje a Rejtett erőd, amelyet nem tartanak számon a legfőbb mesterművei között, de semmivel sem nyújt kevesebb szórakozást, mint a fő alkotásai. A Rejtett erőd (angolul ismert címén Hidden Fortress, eredetileg pedig Kakusi-toride no szan-akunin) a Véres trón és A testőr közé beékelődő dzsidaigeki kalandfilm (közben csinált persze mást is, például neo-noirt). Mifune Tosiró ezúttal is főszerepben látható, de mellette legalább ennyire hangsúlyos szerepet kap a Juki hercegnőt játszót Uehara Misza, valamint a Taheit és Matasicsit játszó Csiaki Minoru és Fudzsivara Kamatiri). Vajon miért lett óriási anyagi siker a Rejtett erőd? Miért annyira könnyen befogadható a nyugati néző számára az egyébként is közönségbarát Kuroszava-életművön belül is ez a film? Mi újat láthatunk a dzsidaigeki műfajban ezúttal a japán mestertől? Beszélünk arról is, hogy milyen módokon ihlette George Lucast a Rejtett erőd, amikor a Csillagok háborúját írta. Ha tetszett az adásunk, támogass bennünket a Vakfolt Extrával! Csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz is! Mostantól Vakfolt logós pólót és egyéb kellékeket is szerezhetsz magadnak a webshopunkból! További linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast az Instagramon A Vakfolt podcast a Twitteren Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt podcast a YouTube-on A Vakfolt podcast a YouTube Music-on A Vakfolt podcast a Spotify-on A Vakfolt podcast a Google podcasts oldalán A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András az X-en: @gaines_ Péter az X-en: @freevo Emailen is elértek bennünket: ezitt@vakfoltpodcast.hu
Vasárnap véget ért az idei, hetedik Budapesti Klasszikus Film Maraton, amelyet az NFI, illetve az NFI-hez tartozó Filmarchívum szervezett. Mind a ketten több filmet is megtekintettünk a több mint száz előadás közül, különkiadásunkban ezekről a vetítésekről számolunk be. Az alábbi filmekről és a vetítésekkel kapcsolatos élményeinkről hallhattok: A zenedoboz (Music Box, Costa-Gavras, 1989) - 00:05:30 Lisszaboni történet (Lisbon Story, 1994, Wim Wenders) - 00:14:14 Alice a városokban (Alice in den Städten, 1974, Wim Wenders - 00:24:30 Made in England - Powell és Pressburger filmjei (Made in England - The Films of Powell and Pressburger, 2024, David Hinton) - 00:32:45 A zen érintése, Sárkány fogadó (1971, 1967, King Hu) - 00:44:55 Rám csaj még nem volt ilyen hatással (1994, Reich Péter) - 01:18:45 Sci-fi a századelőn – Filmkoncert a Jérôme Seydoux–Pathé Alapítvány némafilmjeiből - élőzenés némafilmvetítés a BMC-ben - 01:32:00 Adásunk az NFI-vel együttműködésben jött létre, ebből következően termékelhelyezést hallhattok benne. Ha böngészni akarjátok az általunk említett filmeket, a BKFM weboldalán megtehetitek. Ha tetszett az adásunk, támogass bennünket a Vakfolt Extrával! Csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz is! Mostantól Vakfolt logós pólót és egyéb kellékeket is szerezhetsz magadnak a webshopunkból! További linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast az Instagramon A Vakfolt podcast a Twitteren Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt podcast a YouTube-on A Vakfolt podcast a YouTube Music-on A Vakfolt podcast a Spotify-on A Vakfolt podcast a Google podcasts oldalán A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András az X-en: @gaines_ Péter az X-en: @freevo Emailen is elértek bennünket: ezitt@vakfoltpodcast.hu
A műanyag edényeiről ismert Tupperware csődjéről lesz szó. Vajon hogy kerülhet ilyen helyzetbe egy közel 90 éves cég, amelynek a termékei megtalálhatók szinte minden háztartásban? Vendégünk Nagy Viktor, a Portfolio vezető részvénypiaci elemzője. A második blokkban azt elemezzük, hogy miért jelentenek komoly vételi erőt a vállalati sajátrészvény-vásárlások. Mindezt az Oracle példáján keresztül nézzük meg Jónap Richárddal, a Concorde részvénypiaci stratégájával. Főbb részek: Intro - (00:00) Tupperware-csőd - (01:12) Sajátrészvény-vásárlás és részvényárfolyam - (07:35) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.
Hallgass Átlátszót! Mostantól audio formában is eléred cikkeinket podcast-csatornáinkon. Ha feliratkozol az Átlátszó csatornájára Spotify-on vagy Youtube-on, automatikusan értesítést kapsz új tartalmainkról. Így kikerülheted az algoritmusokat is. Cikkeinkből egy csokornyit az ikonikus hangú Pásztor Erzsi olvas fel, akit a hírek szerint nagyon zavar a korrupció, a hatalmas rablás. Minket is. Hallgasd és szeresd a Beolvasó második részét! Pásztor Erzsi Kossuth-, Jászai Mari- és mindenféle egyéb díjas színésznő, érdemes művész. Legtöbben talán még mindig a Szomszédokból emlékeznek rá, ám megszámolni is nehéz lenne, hány filmben, színdarabban és színházban játszott, a Debrecentől Pécsen át Sopronig és a pesti Madáchig. 88 évesen is töretlenül, kifogyhatatlan energiákkal és életkedvvel játszik, próbál, vendégszerepel, felolvas. Bokros teendői mellett minket egy vasárnap délelőttjébe tudott üggyel-bajjal beszuszakolni. Imádtuk minden percét.
Hallgass Átlátszót! Mostantól audio formában is eléred cikkeinket podcast-csatornáinkon. Ha feliratkozol az Átlátszó csatornájára Spotify-on vagy Youtube-on, automatikusan értesítést kapsz új tartalmainkról. Így kikerülheted az algoritmusokat is. Cikkeinkből egy csokornyit az ikonikus hangú Pásztor Erzsi olvas fel, akit a hírek szerint nagyon zavar a korrupció, a hatalmas rablás. Minket is. Hallgasd és szeresd a Beolvasó első részét! Pásztor Erzsi Kossuth-, Jászai Mari- és mindenféle egyéb díjas színésznő, érdemes művész. Legtöbben talán még mindig a Szomszédokból emlékeznek rá, ám megszámolni is nehéz lenne, hány filmben, színdarabban és színházban játszott, a Debrecentől Pécsen át Sopronig és a pesti Madáchig. 88 évesen is töretlenül, kifogyhatatlan energiákkal és életkedvvel játszik, próbál, vendégszerepel, felolvas. Bokros teendői mellett minket egy vasárnap délelőttjébe tudott üggyel-bajjal beszuszakolni. Imádtuk minden percét.