POPULARITY
Categories
A perinatális veszteség a mai napig jócskán elhallgatott téma, ami jóval többeket érint, mint gondolnánk. Miért nem beszélünk róla, miért tabusítjuk? Van helye a gyásznak? És ha igen, hol? Miben segíthet az emlékezés, és miben az, ha ezt helyhez tudjuk kötni? Többek közt ezekről a kérdésekről is beszélgetünk Koller Margit szobrászművésszel. Fontos infó: Az enyhülés tere – Helyteremtés a perinatális gyászban érintetteknek című projekt az ISBN+ galériában február 4-ig megtekinthető, aznap tárlatvezetés is lesz, addig pedig nyitvatartási időben lehet megnézni. Bővebben: 00:20 - Ma egy nem túl vidám, de annál fontosabb témáról fogunk beszélgetni, a gyászról, azon belül is a perinatális gyászról. 01:50 - A perinatális gyász körébe tartozhat minden olyan veszteségélmény, ami a terhesség és a szülés környékén jelentkezik. 05:05 - A gyászt tudatosan eltávolította magától az emberiség, de az intézménybe költözésnek vitathatatlan érdemei is vannak. 07:50 - A túlterhelt egészségügyi rendszerben szinte lehetetlen elkerülni a fájó mondatokat, amiknek viszont fizikai lenyomata maradhat. 15:40 - Lehetnének mindenki számára ismert protokollok arra vonatkozóan, hogy mit lehet mondani egy adott helyzetben, mi oké és mi nem az. 19:45 - Egy ilyen veszteség egy kisebb közösséget, a teljes környezetet meg tudja rázni. Hol van lehetőség támogatni őket ilyen helyzetben? 24:15 - Egy dedikált tér segíthet a megélésben és a feldolgozásban. 25:20 - Hogyan lehet biztonságos teret létrehozni egy fájdalomnak vagy egy traumának vagy egy gyásznak? 33:10 - „Te is anya vagy.“ 36:30 - A férfiak gyászfeldolgozása is elképesztően blokkolva van az erős férfikép hazugsága által. Ez eltolja a gyászukat. 39:55 - Kié a gyász? Közügy vagy magánügy? Ki lehet vinni közterületre? 40:40 - Az elfojtás helyett a szembenézés kultúrája kezd terjedni. 47:25 - A gyászt feldolgozni drága dolog. 54:30 - Mennyire nincsenek reprezentálva a nők és a női problémák a köztereken. Hasznos linkek, olvasnivalók: Segítő szervezetek: Élet.Érzés Egyesület Perinatus Alapítvány / perinatális tanácsadás Napfogyatkozás Egyesület Melletted a Helyem Egyesület Császárvonal Másállapotot a szülészetben Ha van olyan, amit kihagytunk, de szerinted fontos lenne megemlíteni, küldd el nekünk -> tyukol@444.hu Milyen legyen az a hely, ahol a meg nem születetteket is el lehet gyászolni? Cikkünk Az enyhülés tere kiállításról. Eva Rose norvég dúla, aki a vajúdás és a születés vagy akár a búcsú pillanatait örökíti meg. Itt olvasható a példa, amit emlegettünk az adásban: gyászolni közterületen. Átsuhanó babák: a perinatális gyász A perinatális gyász hatása a családban élő testvérekre Az apák perinatális gyásza Podcastunk kéthetente jelentkezik új adással, meghallgatható a 444 Spotify- és Apple-csatornáján is. Korábbi adásaink itt találhatók. Javaslataid, ötleteid, meglátásaid a tyukol@444.hu címre várjuk. (Illusztráció: Kiss Bence/444)See omnystudio.com/listener for privacy information.
A karácsonyi szünetet - bizonyos kultúrkörökben - két téma uralta: Will coming outolt a Stranger Things utolsó évadában, amitől rengetegen kiborultak, a Heated Rivalry című kanadai sorozatban két hokis csávó egymásba szeretett, amire viszont nők tömegei izgultak rá. Kicsit olyan ez, mintha két párhuzamos valóságban lennénk egyszerre: miért van az, hogy még mindig irdatlan mennyiségű embert zavar, ha egy mozgóképes műalkotásban valaki beszél a melegségéről, és miért van az, hogy közben megőrülnek a nők attól, hogy férfiak szeretnek egymásba a képernyőn? Erre, és egy csomó másik kérdésre keressük a választ Majercsik Jojóval, aki filmesztétaként és a Budapest Pride szóvivőjeként is beszélgetett velünk ezekről a témákról. Bővebben: 00:00:30 - És te mit csináltál a két ünnep között? Nóra TikTokját ellepték a meglepő kontentek. Stranger Things és Heated Rivalry - nincs bennük sok közös, de a különbségek közül egyre érdemes rámenni. 00:03:10 - Hóhelyzet, hóelméleti különkiadási percek. 00:05:30 - IMDb-n irdatlanul lepontozták a Stranger Things ominózus részét, mert a baszogatást azt nagyon szeretjük elmondani. 00:08:10 - Mióta vannak azonos nemű szerelmek a filmekben? 00:11:30 - Még a díjaknál is fontos kritérium, hogy az alulreprezentált közösségek vagy témák is megjelenjenek. 00:20:00 - A filmkészítőkön is nyomás van, hogy bele kell szuszakolniuk a sztorikba az LMBTQ-közösség tagjait. Jó ez egyáltalán? És kinek? 00:27:20 - Szeretnénk azt hinni, hogy a filmes coming out jelenetek támogatók és hasznosak lehetnek. 00:35:50 - Gyűlölet mindig lesz, és vannak olyan álláspontok, amiket gyakorlatilag lehetetlen közelíteni. 00:39:40 - És most jöjjenek a hokis fiúk! 00:42:40 - Mi jön be két srác románcában a nőknek? 00:45:50 - Minden, amit gyűlölnek az emberek az interneten, azt megnézik a pornóban. 00:49:40 - A kellemetlen, sztereotip ábrázolások is megérnek egy misét. 00:54:00 - Nem feltétlenül kell, hogy minden filmnek és alkotásnak legyen társadalmi hasznossága. 01:06:30 - Kinek mi a fő attribútuma? 01:08:10 - Beszélnünk kell a visszafelé-comingoutról! 01:10:10 - Amúgy mégsem folyik a csapból ez a téma. Alig tudunk példákat mondani. Ti tudtok? 01:14:30 - Még több LMBTQ-karakter kellene a képernyőkre. 01:18:00 - Nem váltottuk meg a világot, de igyekeztünk! Olvasni és néznivalók: Nem mintha ez valami objektív fokmérő lenne, de az IMDb-n minden idők leglepontozottabb epizódja lett a S5.E7. Annyira pörgött a téma, hogy az alkotóknak is kellett rá reagálniuk, de amúgy is boldog-boldogtalan ezzel foglalkozik. Miért Che a leggyűlöltebb tévés karakter? Egy amúgy sem túl jó sorozatból? A Heated Rivalry főszereplői rengeteget beszélnek arról egyes interjúkban, hogy tisztában vannak azzal, hogy ezt a sorozatot alapból a szex adja el, meg arról is, hogy már-már zavarba ejtő üzeneteket kapnak a közösségi médiaplatformokon. Az adásban ugyan nem került végül szóba, de fontos kiemelni: akkor sem oké ilyen üzeneteket küldözgetni, ha ezt nők teszik férfiakkal (lásd a romfordi vikárius ominózus esetét). Szóval ezt egyébként úgy hívjuk: tárgyasítás, szexualizálás, de extrém esetben nevezhetjük zaklatásnak is. NE CSINÁLJUNK ILYET!!! Ebből a cikkből derül ki, hogyan pörgött rá Nóra a vertical drama műfajára. Ha valaki elmélyedne benne: ki milyen pornót nézett 2025-ben. Egy emlékezetes jelenet Oli úrtól a SZOMSZÉDOKBÓL. A Társas játék című sorozat SZÜZSÉJE. Meg a Coming out című vígjátéké. Ez egy elbaszott nap. Podcastünk kéthetente jelentkezik új adással, meghallgatható a 444 Spotify- és Apple-csatornáján is. Korábbi adásaink itt találhatók. Javaslataid, ötleteid, meglátásaid a tyukol@444.hu címre várjuk. (Illusztráció: Kiss Bence/444)See omnystudio.com/listener for privacy information.
Studium biblijne (sezon 60) z 3 stycznia 2026 r., pt. „Prześladowani, ale nieopuszczeni”. Jest to swobodna dyskusja na podstawie kwartalnika „Lekcje Biblijne 1/2026: Zjednoczenie nieba i ziemi - Chrystus w Liście do Filipian i Liście do Kolosan”. Tytuł oryginału: „Adult Sabbath School Bible Study Guide 1/2026: Uniting Heaven and Earth: Christ in Philippians and Colossians” autorstwa Clintona Wahlena. ▶️ STUDIUM BIEŻĄCEGO ODCINKA: Ef 3,1; 2 Kor 4,7-12; Dz 9,16; Flm 1,15-16; Kol 4,9; Flp 1,1-3; Kol 1,1-2. ▶️ TEKST PRZEWODNI: „Radujcie się w Panu zawsze; powtarzam, radujcie się” (Flp 4,4). ▶️ W STUDIUM BIORĄ UDZIAŁ: Mateusz Krzesiński (prowadzący), Adam Grześkowiak, Piotr Bylina. Zarejestrowano staraniem Kościoła Adwentystów Dnia Siódmego w RP, zbór w Podkowie Leśnej, 9 grudnia 2025 r. w Wyższej Szkole Teologiczno-Humanistycznej (WSTH) im. Michała Beliny-Czechowskiego w Podkowie Leśnej, w koprodukcji z WSTH oraz Hope Media Polska (telewizja). Copyright © 2026 www.nadzieja.tv. Creative Commons Attribution, BY-NC-ND 4.0 PL, https://creativecommons.org/licenses/by-nc-nd/4.0/legalcode.pl.
Rockin' The KOR Show #392! One year ends and a new one begins. Cycles of life…something…something…something! Yearend goal for the podcast 65,000! You CAN make it happen! As of this writing, 64,431 downloads! 300 downloads today & tomorrow will reach the goal and MORE! Do NOT allow this to end! Please, keep downloading and sharing the podcast! All the usual download spots. Oh! And the website, too – TheMusicAuthority.com! The Music Authority Podcast... heard daily on TheMusicAuthority.com, Belter Radio, Podchaser, Deezer, Amazon Music, Audible, Listen Notes, Google Podcast Manager, Mixcloud, Player FM, Stitcher, Tune In, Podcast Addict, Cast Box, Radio Public, and Pocket Cast, and APPLE iTunes! Follow the show on “X” Jim Prell@TMusicAuthority! How to listen in?*Podcast - https://themusicauthority.transistor.fm/ The Music Authority Podcast! *Website – TheMusicAuthority.comSpecial Recorded Network Shows, too! Different than my daily show!*@TMusicAuthority Jim Prell with The Music Authority on @BelterRadio Monday, Tuesday, Thursday, Friday 7 pm ET & Wednesday 9 pm ET *Radio Candy Radio Monday Wednesday, & Friday 7PM ET, 4PM PT*Rockin' The KOR Tuesday, Wednesday, & Thursday at 7PM UK time, 2PM ET, 11AM PT www.koradio.rocks*Pop Radio UK Friday, Saturday, & Sunday 6PM UK, 1PM ET, 10AM PT! *Sole Of Indie https://soleofindie.rocks/ Monday Through Friday 6PM ET! *AltPhillie.Rocks Sunday, Thursday, & Saturday At 11:00AM ET!Rockin' the KOR! Show #392…@Super8UK – TMA Opening Theme@The Cynz - Love's So Lovely [Confess] (@Jem Records)@DensityBlackCat - Dark Star@MoodWingsBand - You're Lonely Now@RockDavidAlpha-@RealDavidAlpha - If We Flame Out@SmilleyMusic - Shin Ei [Oh Well]@Ann Wisborn - La La Love On My Mind@Midnight Kahuna - Howl At The Moon@Monogroove - Back To School@Nolan Voide - The Music Authority Jingle@Preztone - Back To You@Princess Luminous - The Windmills Of Your Mind@Richard Turgeon - The Reservoir@Seneca's Tower - The Grand Old Echo@SoulBird - The Music Authority Jingle@Sonic Punter - Cloud Indigo@Sonic Volt - Breaking Out@Speedtwinn - Long Time Gone [Speedtwinn] (@Rum Bar Records)@The Strawberry Alarmclock - Blow Your Mind (@Big Stir Records)@Volores - The Matador [Shores Of Scorpio]@Quick Romance – Brian Jones Hair (@Damaged Goods Records)
Im Leben stellt sich jeder Christ einmal die Frage, was seine Berufung ist. Im 1. Kor 3,9 steht: Wir sind Gottes Mitarbeiter, ihr aber seid Gottes Ackerland und sein Bauwerk.
Cet épisode du Podcast fait partie d'un ensemble de réflexions regroupées sous le thème« Madoka & Compagnie » qui forment un tout que vous pouvez consulter depuis ce lien. Elles sont prévues pour être lues dans l'ordre et sont à destination de fan connaissant très bien la série. Elles sont par nature truffées de spoilers…vous voilà prévenus
Opiewać będę potężne dzieła twoje, Panie, Boże, i wspominać jedynie sprawiedliwość twoją. (Ps 71,16) Dla powołanych – i Żydów, i Greków, zwiastujemy Chrystusa, który jest mocą Bożą i mądrością Bożą. (1 Kor 1,24)
Ez is eljött: a karácsony és az év vége. Az köztudott, hogy mi elég karácsonymániásak vagyunk, vártuk is az ünnepet, a pihit (?), a kaját, a mindent, ami ehhez tartozik, de rettenetesen elfáradtunk idén. Ezért 2025 utolsó adásában olyan dolgokról beszélgettünk, amik zsibbasztottak minket a pörgésben, amik egy hosszú és olykor nyomasztó munkanap után elterelték a figyelmünket a valóságról (Tiktok, khm...). Össze is szedtünk pár példát, hátha kedvet kaptok ti is, elárultuk, miért rajongtunk elképesztően most, és 12 éves korunkban, és várakozásokkal telve nézünk 2026 felé, amikorra ugyan nem fogadtunk meg ünnepélyesen semmit, de azt azért egy kicsit igen, hogy Zsuzsi elhasználja a felhalmozott sminkcuccait. Köszönjük, hogy itt voltatok velünk ebben az évben is, bízunk benne, hogy jövőre is velünk tartotok! LEJÁTSZÓ Bővebben: 00:38 - Ez az ötvennyolcadik adás, és nem a hetvenvalahányadik. De mostantól lehet, hogy mindig azt fogjuk már hinni, hogy hetven fölött járunk. 01:14 - Zsuzsi megtalálta a TikTok új szenvedélyét, amit most mindenkivel megoszt. (spoiler: van köze a TikTokhoz) 02:06 - Nóra ismét kézműves projektbe vágta a fejszéjét! 03:14 - Mindent megvallok (Zsuzsi) arról, hogy mennyire szenvedélyesen imádom az adventi kalendáriumos videókat. 05:40 - Nóra nyáron a scoop-videókért őrült meg. 08:10 - Érdemes több dologra bontani a jelenséget, hogy miért van szükség ezekre az agyleszívó tartalmakra, miért és mi helyett fogyasztjuk őket… 10:28 - Megérkeztek a feedbe a project pan videók. 11:40 - Itt most mindenki előtt Zsuzsi újévi fogadalma: nem vesz sminkcuccokat egy évig. 12:54 - Töltött káposzta helyzetek. 15:08 - Miért kell többféle lemez ugyanabból??? 19:00 - Lehet, hogy ezek a céltalannak tűnő vásárlások tényleg csak kompenzálások, és mindegy, hogy mit vásárolnak össze az emberek ilyenkor… 21:06 - De persze lehet mérges állatokat is gyűjteni. Az sokkal parább pl. hajnalban a fürdőben. 26:20 - Könnyű hozzáférni a közösségi médiához, de közben Ausztráliában például betiltották a 16 éven aluliaknak. 28:36 - Miért validáljuk a hosszabb videókat a shortokkal szemben? 33:50 - Nóra licitál a főzőcske videókkal! 34:52 - A TikTok egy safe space, ahol azt hihetjük néha rövid időre, hogy a világ mégsem annyira szar hely. Csak túltelít… 35:46 - FIVE KONCERT BESZÁMOLÓ!!!!! 38:40 - De egy Busted koncertnek is nehéz lenne ellenállni 40:16 - Igényünk van az agyzsibbadásra, ezt ki kell mondanunk. 43:18 - Nekünk a TikTok egy nyugodt sziget, de rengeteg embernek nem az. Sajnos. És ez fura. 48:30 - Béke és nyugalom van. UGYE?! Kapcsolódó megnézni- és olvasnivalók: Íme a gusztustalanul gyönyörű és drága Dior adventi kalendárium. Az emlegetett túlfogyasztással és a ruhaipar káros hatásaival foglalkozó adásunk. Itt volt szó a kötésről és a horgolásról is. Nóra új obszessziójáról hamarosan a 444-en megjelenő cikkében olvashattok! Nóra kedvenc főzős videói (Ricsi, ha véletlenül látnád ezt, te vagy a LEGJOOOOOOBB!
Rockin' The KOR Show #391! “Tis the season!” Yearend goal for the podcast 65,000! You CAN make it happen! As of this writing, 64,343 downloads! 100 downloads a day will reach the goal and MORE! Please, keep downloading and sharing the podcast! All the usual download spots. Oh! And the website, too – TheMusicAuthority.com! The Music Authority Podcast... heard daily on TheMusicAuthority.com, Belter Radio, Podchaser, Deezer, Amazon Music, Audible, Listen Notes, Google Podcast Manager, Mixcloud, Player FM, Stitcher, Tune In, Podcast Addict, Cast Box, Radio Public, and Pocket Cast, and APPLE iTunes! Follow the show on “X” Jim Prell@TMusicAuthority! How to listen in?*Podcast - https://themusicauthority.transistor.fm/ The Music Authority Podcast! *Website – TheMusicAuthority.comSpecial Recorded Network Shows, too! Different than my daily show!*@TMusicAuthority Jim Prell with The Music Authority on @BelterRadio Monday, Tuesday, Thursday, Friday 7 pm ET & Wednesday 9 pm ET *Radio Candy Radio Monday Wednesday, & Friday 7PM ET, 4PM PT*Rockin' The KOR Tuesday, Wednesday, & Thursday at 7PM UK time, 2PM ET, 11AM PT www.koradio.rocks*Pop Radio UK Friday, Saturday, & Sunday 6PM UK, 1PM ET, 10AM PT! *Sole Of Indie https://soleofindie.rocks/ Monday Through Friday 6PM ET! *AltPhillie.Rocks Sunday, Thursday, & Saturday At 11:00AM ET!Rockin' the KOR! Show #391…@Super8UK – TMA Opening Theme@The Decibels - Angels We Have Heard On High [Big Stir Singles The Yuletide Wave] (@Big Stir Records)@Jason Berk - Jingle Bells@Perry Como - Home for the Holidays@Mychols, Mychols, Mychols - The Christmas Song [The Waking Hours]@Swingerhead - Have Yourself a Merry Little Christmas [A Swingerhead Christmas]@Lannie Flowers - Christmas Without You [Flavor Of The Month Deluxe] (@Big Stir Records)@The Brothers Steve - Listen Up! It's Christmastime (@Big Stir Records)@The Pogues With @Kirsty MacCall - Fairytale Of New York@Hamell On Trial - Santa, Can Ya...@Frank Sinatra & @Bing Crosby - We Wish You The Merriest@Michael Simmons - Christmas All Over Again [First Days Of Summer] (@Big Stir Records)@The Dollyrots - I Wish It Could Be Christmas Everyday [A Very Dollyrots Christmas Vol. 2]@The Forty Nineteens - It's Christmas Time Again [Big Stir Singles The Yuletide Wave] (@Big Stir Records)@The Weeklings - Gonna Be Christmas (@Jem Records)@Tony, Jamie & Jon Notarthomas – This Must Be Christmas Time@Angela Lansbury & Cast of Mame – We Need A Little Christmas@Gary Frenay - Christmas Without You
Viele Jahre lang war Dr. Donald Grey Barnhouse Pastor der Tenth Presbyterian Church in Philadelphia. Eines Sonntags im Gottesdienst hörte ein zwölfjähriger Junge von der Empore aus gebannt zu, wie Barnhouse über die unermessliche Tiefe und Weite von Gottes Gnade sprach. Zum Abschluss seiner Predigt fasste der Pastor viele der großen Verheißungen der Bibel in einem Satz zusammen: „Unsere Sünden sind vergeben, vergessen, abgewaschen, begnadigt, bedeckt, ausgelöscht, so weit entfernt wie der Osten vom Westen und hinter den Rücken Gottes geworfen.“ Nach dem Gottesdienst kam der Junge zu ihm, zog an seinem Ärmel und sagte: „Tolle Predigt, Doc! Wir stehen ganz schön gut da, oder?“ Der Ausdruck – „in Christus“ – beschreibt das Erlösungswunder, das Gott durch seinen Sohn an uns getan hat (s. Röm 8,1; 1.Kor 1,2; 15,22; 2.Kor 5,17; Eph 2,6–13). Das Wörtchen „in“ zeigt: So wie wir durch unsere natürliche Geburt in Adam waren, so hat Gott uns bei der neuen Geburt ganz bewusst in Christus positioniert. Denk mal darüber nach: „Gott aber, der reich ist an Barmherzigkeit, hat uns mit auferweckt und mit eingesetzt im Himmel in Christus Jesus“ (Eph 2,4–6 LU). Wir sitzen also in Christus – nicht nur neben ihm. Und noch besser: Wir sind so eng mit ihm verbunden, dass wir auf ewig eins mit ihm sind! Wenn das nicht „sicher geborgen“ bedeutet – was dann?
Bądź mężny, cały ludu kraju! – mówi Pan. – Do dzieła, bo ja jestem z wami! (Ag 2,4) Kto sieje skąpo, skąpo też żąć będzie, a kto sieje obficie, obficie też żąć będzie. (2 Kor 9,6)
21.12.2025 10:00: Ulrich Parzany - Jesus - Gottes Ja! (2. Kor. 1, 18-22) - Gottesdienst
Andacht zum 21.12.2025 JA 01 Vorspiel 02 Begrüßung 03 Lied: Wir sagen Euch an den lieben Advent EG 17 04 Psalm 102 05 Gebet 06 Lied: O komm, o komm, du Morgenstern EG 19 07 Predigt zu 2. Kor 1,18–22 08 Lied: Es kommt ein Schiff geladen EG 8 09 Fürbittengebet 10 Vaterunser 11 Segenswort 12 Nachspiel Predigt & Liturgie: Robert Vetter, Stuhr, Tel. 0421/561578 Christoph Martsch-Grunau, Delmenhorst, Tel. 04221/9813627 Klavier, Gitarre und Gesang: Irina Marchenko, Olga Burmeister, Detlef Korsen und Kirsten Artal Hier können Sie uns Rückmeldung geben: Tel. 04221/9813628 Bitte spenden Sie zugunsten der Aktion Brot für die Welt IBAN: DE10100610060500500500 BIC: GENODED1KDB (Bank für Kirche und Diakonie)
Når et menneske synder har det en pris og noen må betale. Problemet er at vi mennesker legger kostnaden på andre. I julefortellingen ser vi historien om en som kom for å leve motsatt. En som gav seg selv for å betale for andres synd. I denne talen får du høre hvordan disse gode nyhetene gjør noe med hvordan vi lever. Bibeltekst: Matt 2.13-18, Jer 31.15, Matt 20.28, 2. Kor 5.21, Dato: 21. desember 2025 Taler: Magnus Nebdal Tid: 37 min
21. dec. 2025. 2. Kor. 1,18-22 (4. søndag i advent) Prædikant: Morten Rugager Kristensen by Skjern Bykirke
Klar, Advent bedeutet: Gott kommt zu uns. Aber wie ist Gott uns gegenüber gesinnt? Sagt er Ja zu uns oder Nein oder „Kommt drauf an“? Paulus hat da eine klare Meinung (2. Kor. 1,18-20; 21.12.2025)
LA SPECIALE - Koré et Sarah ont parlé des livres qu'elles ont lu de leur PAL de l'été et ont concocté la suivanteKoré et ses lectures :Sur Insta
Cet épisode du Podcast fait partie d'un ensemble de réflexions regroupées sous le thème« Madoka & Compagnie » qui forment un tout que vous pouvez consulter depuis ce lien. Elles sont prévues pour être lues dans l'ordre et sont à destination de fan connaissant très bien la série. Elles sont par nature truffées de spoilers…vous voilà prévenus
Rockin' The KOR Show #390! “Tis the season!” Yearend goal for the podcast 65,000! You CAN make it happen! As of this writing, 64,153 downloads! 100 downloads a day will reach the goal and MORE! Please, keep downloading and sharing the podcast! All the usual download spots. Oh! And the website, too – TheMusicAuthority.com! The Music Authority Podcast... heard daily on TheMusicAuthority.com, Belter Radio, Podchaser, Deezer, Amazon Music, Audible, Listen Notes, Google Podcast Manager, Mixcloud, Player FM, Stitcher, Tune In, Podcast Addict, Cast Box, Radio Public, and Pocket Cast, and APPLE iTunes! Follow the show on “X” Jim Prell@TMusicAuthority! How to listen in?*Podcast - https://themusicauthority.transistor.fm/ The Music Authority Podcast! *Website – TheMusicAuthority.comSpecial Recorded Network Shows, too! Different than my daily show!*@TMusicAuthority Jim Prell with The Music Authority on @BelterRadio Monday, Tuesday, Thursday, Friday 7 pm ET & Wednesday 9 pm ET *Radio Candy Radio Monday Wednesday, & Friday 7PM ET, 4PM PT*Rockin' The KOR Tuesday, Wednesday, & Thursday at 7PM UK time, 2PM ET, 11AM PT www.koradio.rocks*Pop Radio UK Friday, Saturday, & Sunday 6PM UK, 1PM ET, 10AM PT! *Sole Of Indie https://soleofindie.rocks/ Monday Through Friday 6PM ET! *AltPhillie.Rocks Sunday, Thursday, & Saturday At 11:00AM ET!Rockin' the KOR! Show #390…@Super8UK – TMA Opening Theme@The Weeklings - Revolution Wonderland (@Jem Records)@Stephen Foster - Christmas Time Is Here@Stephen Lawrenson - Glad It's Christmas@Brinsley Schwarz - This Christmas (Magic In The Air)@Quint - Almost Christmas Eve [Soundtrack of the ION Channel movie “Beaus Of Holly”]@Brother Dynamite - Its Christmas Time Alright@The Dollyrots - Christmas Time With You [A Very Dollyrots Christmas Vol 2]@Nolan Voide - The Music Authority Jingle@Rhythm Surf Monkeys - Christmas Delight@The Grip Weeds - I Believe In Father Christmas [Under The Influence Of Christmas] (@Jem Records)@David Woodard - Waiting For Christmas [Around The Power Pop Tree]@The Magmatics - Run Run Run [Rockin' The Holidays] (@Phonophore Records)@Joe Normal - Fabulous Christmas@SoulBird - The Music Authority Jingle@Tommy And The Rockets - Rock 'n' Roll Christmas@The Peppermint Kicks - It's A Peppermint Christmas (@Rum Bar Records)@The Pink Flamingos - The Snow@Jamie Hoover - There's A Star [Happy Hooverdays – EP] (@Vandalay Records)@Dan Markell - Comin Up On Christmas@Pamela Davis – Rudolph The Red-nosed Reindeer
Kencan Dengan Tuhan - Rabu, 17 Desember 2025Renungan: "Tidak tahukah kamu, bahwa tubuhmu adalah anggota Kristus? Akan kuambilkah anggota Kristus untuk menyerahkannya kepada percabulan? Sekali-kali tidak!" (1 Korintus 6:15) Renungan: Pernahkah kita tinggal di dalam satu rumah selama bertahun-tahun lamanya, di mana di dalam rumah itu terjadi banyak kenangan manis bersama keluarga? Di mana di dalam rumah itu pernah hidup salah satu anggota keluarga kita yang begitu kita cintai, namun kini telah tiada? Bagaimanakah perasaan kita ketika kita harus meninggalkan rumah itu dan pindah ke daerah lain? Apa yang akan kita rasakan ketika harus melupakan untuk selamanya semua memori akan rumah tersebut? Namun itu semua akan menjadi semakin berat ketika kita harus meninggalkannya karena suatu paksaan. Misalnya ketika batas waktu kontrak sudah habis dan kita tidak mampu untuk memperpanjang. Atau ketika kita kehilangan rumah akibat banjir besar, kebakaran, dan bencana lainnya. Kita tidak menginginkan hal itu terjadi, kita tetap sangat ingin tinggal di dalam rumah tersebut, namun kita terpaksa merelakan kehilangan semua yang manis itu. Dan lagi jika rumah yang dulu kita tempati kini dipakai menjadi sarang kejahatan, seperti diubah menjadi tempat perjudian oleh pemilik yang baru, atau menjadi tempat yang diisi oleh hal-hal yang tidak baik lainnya. Bukankah akan terasa sangat menyakitkan? Hal yang sama juga bisa dirasakan oleh Roh Kudus. Dikatakan di dalam 1 Kor 6:19, "Atau tidak tahukah kamu, bahwa tubuhmu adalah bait Roh Kudus yang diam di dalam kamu, Roh Kudus yang kamu peroleh dari Allah, dan bahwa kamu bukan milik kamu sendiri?" Firman Tuhan berkata bahwa tubuh kita adalah bait Roh Kudus sendiri, yang artinya tubuh kita merupakan tempat kediaman Roh Kudus. Dalam bahasa lainnya, tubuh kita adalah rumah-Nya Roh Kudus. Bayangkan betapa kita mendukakan hati Roh Kudus ketika kita "mengusirNya" dari rumahNya sendiri. Dengan cara apa? Dengan mengisinya melalui segala tindakan jahat dan keji di hadapan Tuhan! Percabulan menjadi contoh dari hal ini. Ketika kita mengotori diri kita dengan percabulan. secara otomatis kita telah mengusir Roh Kudus dari dalam tubuh kita. Paulus mengatakan bahwa kita telah dibeli oleh darah Kristus, dan karenanya kita telah lunas dibayar! Jadi perintah Tuhan selanjutnya adalah agar kita bisa memuliakan-Nya dengan tubuh kita, membuat-Nya tetap nyaman tinggal di dalam kita, dan bukan mengusir Nya keluar dengan hal-hal yang tidak berkenan di hadapan-Nya! Jadilah pekerja Tuhan yang melayani Tuhan dan memuliakan Dia lewat pekerjaan tubuh kita, sehingga Roh Kudus tidak perlu didukakan hati-Nya oleh tindakan kita. Tuhan Yesus memberkati. Doa:Ya Allah Roh Kudus, berdiamlah selalu di dalam hatiku, teruslah bernaung dan menjadi Juru Mudi dalam hidupku. Amin. (Dod).
Két hét múlva karácsony. Áldott, ünnepi időszakban vagyunk. Vagy nem? Stressz, túlterheltség, kialvatlanság és földi pokol. Meg a remény, hogy majd ha eljutunk a célig (vagyis karácsony estig), akkor varázsütésre minden jobb lesz. De hogy lesz jobb? Többek közt erre a kérdésre keressük a választ Ott Annával, a Nemrossz könyvek társpodcasterével és Wertán Sára kommunikációs trénerrel, mediátorral. Nem véletlenül velük: 2024 tavaszán indult el Anna podcastja, az Ezt senki nem mondta! a Könyves Magazin égisze alatt, amiben írókkal, költőkkel, színészekkel, alkotó emberekkel beszélget a szülővé válásról. Idén decemberen pedig azonos címmel megjelent az a bookazine is, ami még mélyebben járja körül a szülőség témakörét, személyes történeteken, szakértői útmutatókon, és persze rengeteg-rengeteg irodalmon keresztül. A kötetbe Sára is írt egy személyes történetet, amit szülőként sokan könnyedén át tudunk élni. Na de hogy éljük túl az ünnepeket? Bővebben: 00:20 - Majdnem hetvenedik Tyúkól a csilingelő rénszarvasok között. 02:40 - Nem is annyira meglepő, de az anyaság meglepő! 03:30 - Miért annyira megterhelő az évnek ez az egyébként szép időszaka? Mit tehetünk, hogy könnyebb legyen? 04:30 - Nem lesz jó a karácsony, ha nem vagyunk eléggé szétcsúszva? 07:40 - Rutin és ünnep EGYSZERRE. 08:10 - Mi van, ha nincs bejgli? 09:50 - Nem elengedni kell a dolgokat, hanem racionalizálni. 12:10 - Hogyan ne legyünk december 24-én estére idegbetegek? 14:00 - A karácsony egy nagyító - előjönnek azok a dolgok, amikről egész évben nem beszélünk. 20:04 - Hogyan legyél asszertív az ünnepi asztalnál? 23:00 - Sokat számít, hogy áldozatként éljük-e meg ezeket a helyzeteket vagy sem. 25:40 - …És akkor jön, hogy már előre felidegesítjük magunkat. 26:28 - A határok még bennünk sem annyira szilárdak, így nehéz érvényesíteni őket. 30:00 - Ki vagyok én egy térben a gyerekemmel és az anyámmal egyszerre anyaként? 40:00 - Az egy dolog, hogy minket mennyire nyomasztanak az ünnepek, na de a gyerekeket! 44:44 - Még a szülőknek is gyomorgörcse van attól, hogy a Mikulás mindent lát. 47:57 - A címkézés tehetetlenné tesz. 51:41 - Na és mi felnőttek hogyan kommunikálunk az érzéseikről? 54:20 - Könnyebb kitárulkozni a gyereknek, mint egy másik felnőttnek. 59:05 - Nóra felvetette megint az Anna Karenyina olvasóklub ötletét, ami még mindig a Karamazov testvérek, senki ne tévesztődjön meg! Olvasni/hallgatnivalók: Ha eddig nem tetted: hallgasd Annát, itt van az összes Ezt senki nem mondta! epizód. Itt pedig az Ezt senki nem mondta! bookazine elérhetőségei. Sárát pedig itt találod meg. És ne hagyd ki a Nem rossz könyveket sem. Podcastunk kéthetente jelentkezik új adással, meghallgatható a 444 Spotify- és Apple-csatornáján is. Korábbi adásaink itt találhatók. Javaslataid, ötleteid, meglátásaid a tyukol@444.hu címre várjuk. Illusztráció: Kiss Bence/444See omnystudio.com/listener for privacy information.
Slovensko končí rok 2025 s minimálnym ekonomickým rastom na úrovni približne 0,8%. Ekonomiku dusia konsolidačné opatrenia, ale aj globálna neistota. Budúci rok výraznejšie oživenie neprinesie. „Dane a odvody dusia ekonomiku. Domáca spotreba je veľmi utlmená, zatiaľ čo v iných krajinách ekonomiku ťahá najmä domáca spotreba,“ hovorí v koncoročnom rozhovore analytik UniCredit Bank Ľubomír Koršňák. Vláda pritom avizuje na rok 2026 ďalší konsolidačný balík, ktorý by mohol ekonomickú kondíciu Slovenska ešte viac zhoršiť. Jeho účinky však vstúpia do platnosti až v roku 2027 a vláda podľa Ľ. Koršňáka nebude mať odvahu na bolestivé opatrenia v predvolebnom roku. Preto predpokladá, že ďalšia konsolidácia už bude viac na papieri ako v relalite. „Vláda sa stále dokáže bezpečne financovať na finančných trhoch. Odloženie reálnej konsolidácie o jeden rok sa dá zvládnuť a aj investori pochopia, že ide o predvolebný rok,“ zdôvodňuje svoju predikciu. Problémom slovenskej ekonomiky je aj nízka atraktivita krajiny pre investorov. „Máme minimálny prílev zahraničných investícií, v podstate sem zahraničný kapitál už ani neprúdi,“ hovorí analytik. Dôvodom nie sú len zvýšené dane. „Máme nízku vymožiteľnosť práva, nepredvídateľnosť legislatívnych procesov, neviete, čo bude zajtra. Keď investori vidia, ako Slovensko vajatá nad svojou geopolitickou orientáciou, tak pre mnohých z nich to môže byť odstrašujúce.“ Ako bude v budúcom roku vyzerať hypotekárny trh? A oplatí sa na jar kúpiť nové štátne dlhopisy pre bežných ľudí? Odpovede ponúka analytik UniCredit Bank Ľubomír Koršňák. Moderuje Eva Mihočková. V rozhovore sa dozviete: Čo stojí za spomaleným ekonomickým rastom Slovenska Aké sú ekonomické vyhliadky na rok 2026 Ako budú rásť mzdy v budúcom roku Prečo Slovensko nedokáže prilákať viac zahraničných investorov Aký môže byť výnos budúcoročných štátnych dlhopisov pre ľudí Aké prorastové opatrenia by vláda mala prijať See omnystudio.com/listener for privacy information.
Rockin' The KOR Show #389! “Tis the season!” Yearend goal for the podcast 65,000! You CAN make it happen! As of this writing 64,017 downloads! 100 downloads a day will reach the goal and MORE! Please, keep downloading and sharing the podcast! All the usual download spots. Oh! And the website, too – TheMusicAuthority.com! The Music Authority Podcast... heard daily on TheMusicAuthority.com, Belter Radio, Podchaser, Deezer, Amazon Music, Audible, Listen Notes, Google Podcast Manager, Mixcloud, Player FM, Stitcher, Tune In, Podcast Addict, Cast Box, Radio Public, and Pocket Cast, and APPLE iTunes! Follow the show on “X” Jim Prell@TMusicAuthority! How to listen in?*Podcast - https://themusicauthority.transistor.fm/ The Music Authority Podcast! *Website – TheMusicAuthority.comSpecial Recorded Network Shows, too! Different than my daily show!*@TMusicAuthority Jim Prell with The Music Authority on @BelterRadio Monday, Tuesday, Thursday, Friday 7 pm ET & Wednesday 9 pm ET *Radio Candy Radio Monday Wednesday, & Friday 7PM ET, 4PM PT*Rockin' The KOR Tuesday, Wednesday, & Thursday at 7PM UK time, 2PM ET, 11AM PT www.koradio.rocks*Pop Radio UK Friday, Saturday, & Sunday 6PM UK, 1PM ET, 10AM PT! *Sole Of Indie https://soleofindie.rocks/ Monday Through Friday 6PM ET! *AltPhillie.Rocks Sunday, Thursday, & Saturday At 11:00AM ET!Rockin' the KOR! Show #389…@Super8UK – TMA Opening Theme@Kanjira - Good King Wencelas [Christmastime In Syracuse]@Todd Hobin - The Gift@The Muddpuppies - Silent Night, Lonely Night@Mark Doyle - Carol Of The Bells@Zoa - You Are My Reason@Nick Frenay + Noah Kellman - Bells Are Ringing [Winter]@Ronnie Leigh & @Rick Montalbano - O Holy Night [Christmastime In Syracuse]@Tony, James & Jon Notarthomas - This Must Be Christmas Time@Maria DeSantis - It Could Only Be Christmas@Hamell On Trial - Santa, Can Ya...@Jaque Tara Washington - Everlasting Love@The Dean Brothers – December@The Kennedys – Mistletoe [Villanelle – The Songs Of Maura Kennedy And BD Love]@Gary Frenay And @George Rossi – Santa Man
Cet épisode du Podcast fait partie d'un ensemble de réflexions regroupées sous le thème« Madoka & Compagnie » qui forment un tout que vous pouvez consulter depuis ce lien. Elles sont prévues pour être lues dans l'ordre et sont à destination de fan connaissant très bien la série. Elles sont par nature truffées de spoilers…vous voilà prévenus
Rockin' The KOR Show #388! December is HERE! The New Year is ever so close! “Tis the season!” Yearend goal for the podcast 65,000! You CAN make it happen! Please, keep downloading and sharing the podcast! All the usual download spots. Oh! And the website, too – TheMusicAuthority.com! The Music Authority Podcast... heard daily on TheMusicAuthority.com, Belter Radio, Podchaser, Deezer, Amazon Music, Audible, Listen Notes, Google Podcast Manager, Mixcloud, Player FM, Stitcher, Tune In, Podcast Addict, Cast Box, Radio Public, and Pocket Cast, and APPLE iTunes! Follow the show on “X” Jim Prell@TMusicAuthority! How to listen in?*Podcast - https://themusicauthority.transistor.fm/ The Music Authority Podcast! *Website – TheMusicAuthority.comSpecial Recorded Network Shows, too! Different than my daily show!*@TMusicAuthority Jim Prell with The Music Authority on @BelterRadio Monday, Tuesday, Thursday, Friday 7 pm ET & Wednesday 9 pm ET *Radio Candy Radio Monday Wednesday, & Friday 7PM ET, 4PM PT*Rockin' The KOR Tuesday, Wednesday, & Thursday at 7PM UK time, 2PM ET, 11AM PT www.koradio.rocks*Pop Radio UK Friday, Saturday, & Sunday 6PM UK, 1PM ET, 10AM PT! *Sole Of Indie https://soleofindie.rocks/ Monday Through Friday 6PM ET! *AltPhillie.Rocks Sunday, Thursday, & Saturday At 11:00AM ET!Rockin' the KOR! Show #388…@Super8UK – TMA Opening Theme@Joe Normal - Fabulous Christmas@Silverglam - No One Waits Till Christmas@Jamie Hoover – Surfin' With Santa@The James Clark Institute - It's Still Snowing Outside@Forge Hounds - A Merry Jingle@Alice Nelson - Mistletoe Kiss@SoulBird - The Music Authority Jingle@GaryKaluza - Shut Up Mariah (@Code213Records)@GaryKaluza - XMas Bussiness (@Code213Records)@Andrew Dean & @Cindy Lou - Snowbird Wonderland@Calvin Bridges - That's What I Want For Christmas@Chandra - Christmas Hugs@Nolan Voide - The Music Authority Jingle@Darrell Dorsett & The Family - Wooo! Its Chistmas Time Again@Dear Misses - Christmas Lights@Helene Neijmeijer - Your First Christmastime@Hilken & Melissa (feat. Kay Hanley) - What's So Bad About Christmas? (@Rum Bar Records)@The Other Girls - I'm Not Getting Anything for Christmas (@Rum Bar Records)@KC Armstrong – I Hate That Sweater@The Soul Revival – I Still Believe
Kor-joogaha madaxa bannaan ee dowladda Australia u qaabilsan Internet-ka, ayaa sheegaysa in baabuurta casriga ah – ee loo yaqaan smart cars – loo adeegsanaayo in lagu basaasao laguna raadraaco haweenka la kulma tacaddiyada guryaha. Godka tareennada hoos maraan ee Metro Tunnel oo ku yaalla Melbourne ayaa 24 saacadoo guduhood adeegsaday in ka badan 70,000 oo rakaab markii ugu horreysey ee la furay.
Szerda este első alkalommal vettük fel élőben a Tyúkólt, ráadásul egy nagyon különleges vetítéssel egybekötve! Az eseményen a közönség előbb megnézhette Podhradská Lea Apám lánya című filmjét (ami elnyerte a legjobb magyar dokumentumfilm díját a 22. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon), ezt követően pedig a rendezővel és meghívott vendégeinkkel beszélgettünk a film kapcsán nők elleni erőszakról, társadalmi előítéletekről, és a hallgatás okairól. Többek között. Miért beszélgettünk erről? A magyar férfiak alig több mint tizede gondolja azt, hogy a féltékenykedés is a párkapcsolati erőszak része. A bántalmazás társadalmi megítélése visszás és a fizikai agressziót sem tartják az emberek minden esetben erőszaknak. Ezeket a sokkoló tényeket eddig főleg a bántalmazott nőket támogató szervezetek tapasztalataiból tudtuk, nemrég viszont megjelent a PATENT Egyesület és a 21 Kutatóközpont közös kutatása, ami rámutat arra, hogy az egyes esetek mögött társadalmi mintázat húzódik meg, és valóban rendszerszintű a probléma. Kevesen bíznak az igazságszolgáltatás erejében, a legtöbben pedig úgy vélik, a családnak kellene segítenie. Csakhogy a család nem mindig segít. Erről, és még sokkal többről mesél az Apám lánya című film is (itt megnézhetitek az előzetesét), amelyben a rendező saját, több évtizede eltűnt nővérét, Denit keresi. A történet húsba vágóan érzékletes módon mutatja be nemcsak a bántalmazás, hanem a környezet közönyének hatásait is. Ezt az epizódot a filmvetítés után vettük fel, a rendezővel, valamint Les Krisztinával a PATENT Egyesület, és Kiss Katával a 21 Kutatóközpont szakértőjével beszélgettünk. Mielőtt elkezded hallgatni szólunk, hogy az adás több helyen is spoileres!!4! A filmet december 4-étől a magyar mozikban is vetítik majd, mi mindenképpen nagyon ajánljuk. Bővebben: 00:56 - Különleges ez az adás, nem nekünk kellett megnyomni a gombot! 03:28 - Miért nem elég a tapasztalati tudás, ha erőszakról van szó? Miért kellenek a számok? Mit lehet elérni a kutatással? 07:02 - Magyarországon a nők elleni erőszakot pillanatok alatt relativizálják. 10:40 - A társadalom szerint a családtól remélhetnek segítséget az érintettek. 15:15 - Ezeket a traumákat gyakorlatilag lehetetlen feldolgozni. És a viselkedésminták a családon belül újra is termelhetik magukat. 25:27 - Pozitív eredménynek számít, hogy Magyarországon majdnem mindenki elismeri, hogy a fizikai bántalmazás erőszaknak számít. 29:56 - A féltékenykedés megítélése sokkal visszásabb. A popkultúrában ráadásul sokszor úgy ábrázolják, hogy ennek helye van és romantikus. 34:21 - A film jelenetei, a beszélgetések iszonyú megterhelők, de Lea rengeteg dolgot kivágott az interjúkból, hogy emészthető legyen a végeredmény. 39:21 - Judit Hermann szerint a traumában a legsúlyosabb a hallgatás, a titok és a szégyen. 41:40 - Az áldozatoknak teljesen irreálisnak tűnő megküzdési stratégiákat kell választaniuk, hogy átvészeljék a legnehezebb időszakokat. Ez Deni esetében sincs másképp és a film meg is mutatja, hogyan alakul a személyisége ennek mentén. 44:45 - Deni elmesélte a történetét, de ezzel azokról is mesél, akik már nem tudnak megszólalni. Ez az adás két nappal a Néma Tanúk Felvonulás után jelenik meg, ahol olyan nők történeteit olvassák fel, akiket családon belüli vagy párkapcsolati erőszak során öltek meg. 46:00 - Nem tudunk semmi olyat mondani, ami pikk-pakk megoldaná a problémát. De igyekszünk hangot adni és felületet ahhoz, hogy ez a téma megjelenjen és az áldozatokhoz is eljussanak az olyan szervezetek, akik segíthetnek nekik. Ezúton is nagyon köszönjük, hogy ott voltatok velünk, hogy hallgattok minket, hogy időről időre írtok nekünk. Olvasnivaló: A PATENT és a 21 Kutatóközpont hivatkozott kutatásának összefoglalója itt érhető el. A PATENT Egyesület oldalát itt találod. A PATENT és a 21 Kutatóközpont közös kutatása a reproduktív jogok megítéléséről 2024-ben készült. Erről is beszélünk a podcastban, elolvasni pedig itt tudod az összefoglalót. Podcastunk kéthetente jelentkezik új adással, meghallgatható a 444 Spotify- és Apple-csatornáján is. Korábbi adásaink itt találhatók. Javaslataid, ötleteid, meglátásaid a tyukol@444.hu címre várjuk. Illusztráció: Kiss Bence/444See omnystudio.com/listener for privacy information.
Cet épisode du Podcast fait partie d'un ensemble de réflexions regroupées sous le thème« Madoka & Compagnie » qui forment un tout que vous pouvez consulter depuis ce lien. Elles sont prévues pour être lues dans l'ordre et sont à destination de fan connaissant très bien la série. Elles sont par nature truffées de spoilers…vous voilà prévenus
Rockin' The KOR Show #387! Thanks! Thankful! One must always show gratitude. A time of thoughtfulness, thanks, gratitude, and appreciation. I am thankful for all the music in my life. We listen yet ONE MORE TIME to the sounds of my upbringing, my old hometown of Syracuse, New York! Great MUSIC! Great FOOD! Great People! I just can't stand the weather and the taxes there! Please, keep downloading and sharing the podcast! All the usual download spots. Oh! And the website, too – TheMusicAuthority.com! The Music Authority Podcast... heard daily on TheMusicAuthority.com, Belter Radio, Podchaser, Deezer, Amazon Music, Audible, Listen Notes, Google Podcast Manager, Mixcloud, Player FM, Stitcher, Tune In, Podcast Addict, Cast Box, Radio Public, and Pocket Cast, and APPLE iTunes! Follow the show on “X” Jim Prell@TMusicAuthority! How to listen in?*Podcast - https://themusicauthority.transistor.fm/ The Music Authority Podcast! *Website – TheMusicAuthority.comSpecial Recorded Network Shows, too! Different than my daily show!*@TMusicAuthority Jim Prell with The Music Authority on @BelterRadio Monday, Tuesday, Thursday, Friday 7 pm ET & Wednesday 9 pm ET *Radio Candy Radio Monday Wednesday, & Friday 7PM ET, 4PM PT*Rockin' The KOR Tuesday, Wednesday, & Thursday at 7PM UK time, 2PM ET, 11AM PT www.koradio.rocks*Pop Radio UK Friday, Saturday, & Sunday 6PM UK, 1PM ET, 10AM PT! *Sole Of Indie https://soleofindie.rocks/ Monday Through Friday 6PM ET! *AltPhillie.Rocks Sunday, Thursday, & Saturday At 11:00AM ET!Rockin' the KOR! Show #387…@Super8UK – TMA Opening Theme@Modafferi - When You Were Free [The Production]@The Lightkeepers - You Gotta Serve Somebody [Talking Man Blues]@The Antoinettes - Reality Hits (Like A Ton Of Bricks) [Studio Tracks]@SoulBird - The Music Authority Jingle@Grace Under Fire - Smile [The Age Of Reason - EP]@Salt City Chill - Perfume [...And Another Thing]@Isreal Hagan & @Jack Lipton - Brokedown Piece Of Man@The Natives - Got Me Going@Nolan Voide - The Music Authority Jingle@The Penetrators - Teenage Lifestyle [Kings Of Basement Rock] (@Fred Records)@The Kennedys - Midnight Train To Georgia [Safe Until Tomorrow]@The Trend - Zinc Tabletz@Dress Code - Never Let Me Go-Something's Really Wrong [Alone In The Crowd – EP]@Little Georgie And The Shuffling Hungarians - Down In New Orleans [The Compendium Of Unruly Caterwauling] (@Queen Bee Media)
Cet épisode du Podcast fait partie d'un ensemble de réflexions regroupées sous le thème« Madoka & Compagnie » qui forment un tout que vous pouvez consulter depuis ce lien. Elles sont prévues pour être lues dans l'ordre et sont à destination de fan connaissant très bien la série. Elles sont par nature truffées de spoilers…vous voilà prévenus
Kriget till trots fortsätter forskare i Ukraina sitt arbete, och vissa av dem kan också resa utomlands för att träffa kolleger. I Uppsala berättar de om kolleger som dör vid fronten och om ständigt bombardemang. Lyssna på alla avsnitt i Sveriges Radios app. De svenska och ukrainska forskarna som möts har samma fokus på hur tamdjur kan må bättre och producera mer, med genetik och även drönarteknologi som redskap. Men deras livsvillkor skiljer sig dramatiskt åt. Vi hör om samarbetsprojektet där data från korna ska utnyttjas bättre, och där även experter från Danmark och Litauen ingår. Det bygger på digitalisering, sensorer och matematiska modeller som kan avslöja allt från fodereffektivitet till sjukdomar hos kor. Medverkande: Tomas Klingström, forskare och ledare SLU Gigacow; Khrystyna Kurta, forskare inom kvantitativ och populationsgenetik, genomik och avelsarbete, båda vid intitutionen för husdjurens biovetenskaper, Sveriges Lantbruksuniversitet SLU; Roman Kulibaba, professor genetik vid Ukrainas nationella universitet för livs- och miljövetenskaper, NULES, i Kiev. Reporter Björn Gunérbjorn.guner@sr.seProducent Lars Broströmlars.brostrom@sr.se
Rockin' The KOR Show #386! November is here. A time of thoughtfulness, thanks, gratitude, and appreciation. I am thankful for all the music in my life. We listen yet again to the sounds of my upbringing, my old hometown of Syracuse, New York! Great MUSIC! Great FOOD! Great People! I just can't stand the weather there! Please, keep downloading and sharing the podcast! All the usual download spots. Oh! And the website, too – TheMusicAuthority.com! The Music Authority Podcast... heard daily on TheMusicAuthority.com, Belter Radio, Podchaser, Deezer, Amazon Music, Audible, Listen Notes, Google Podcast Manager, Mixcloud, Player FM, Stitcher, Tune In, Podcast Addict, Cast Box, Radio Public, and Pocket Cast, and APPLE iTunes! Follow the show on “X” Jim Prell@TMusicAuthority! How to listen in?*Podcast - https://themusicauthority.transistor.fm/ The Music Authority Podcast! *Website – TheMusicAuthority.comSpecial Recorded Network Shows, too! Different than my daily show!*@TMusicAuthority Jim Prell with The Music Authority on @BelterRadio Monday, Tuesday, Thursday, Friday 7 pm ET & Wednesday 9 pm ET *Radio Candy Radio Monday Wednesday, & Friday 7PM ET, 4PM PT*Rockin' The KOR Tuesday, Wednesday, & Thursday at 7PM UK time, 2PM ET, 11AM PT www.koradio.rocks*Pop Radio UK Friday, Saturday, & Sunday 6PM UK, 1PM ET, 10AM PT! *Sole Of Indie https://soleofindie.rocks/ Monday Through Friday 6PM ET! *AltPhillie.Rocks Sunday, Thursday, & Saturday At 11:00AM ET!Rockin' the KOR! Show #386…@Super8UK – TMA Opening Theme@The Flashcubes - Nothing Really Matters When You're Young [Flashcubes Forever]@1.4.5. - Below The Belt [Three Chords And A Cloud Of Dust] [Pink Invasion] [Rhythm & Booze]@The Most - Let's Go Out@Screen Test - Feather Dancer [Inspired Humans Making Noise: An Anthology 1980-1986] (@Northside Records)@SoulBird - The Music Authority Jingle@Gary Frenay - Everything But Love [File Under Pop Vocal]@Arty Lenin - Little Sister [A Life Of Ease] (@Stout Records)@Paul Davie & The BFF's - One With The Sun [Half And Half - Originals And Eclectic Covers]@Jamie Notarthomas - Sky Blue [Jamie Notarthomas]@The Tearjerkers - Syracuse Summer@The Miamis - It's Not Alright@The Poptarts - Glad She's Gone [Fresh Out Of The Toaster – The Poptarts Anthology]@Nolan Voide - The Music Authority Jingle@I Am Fool - Hopeless Romantic [Freak In The Machine]@Mr. Stones Country - I Will [Anywhere]@Modaferri - Find Me In The Right Mind [Out Amongst The People]@The Va Va VooDoos - Goo Goo Muck [Apocalypse WoW!]@The Cause – Hero@Machine & Hummer – Room Beyond The Door
Ahogyan arról a Media1 már beszámolt, a Mészáros Lőrinc-közeli Indamedia 2025 októberében felvásárolta a Ringier Hungary Kft.-t, a svájci Ringier magyarországi leányvállalatának 100%-át, benne a Blikk, a Kiskegyed, a Glamour, a TVR Hét és más médiatermékekkel. Korábban Murányi Andrással, a bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztőjével, a Ringier Hungary egykori alkalmazottjával már beszélgettünk arról, ő mit gondol ... Olvass tovább A Nem lett volna volt elég távolság a NER-től – interjú Nagy Iván Zsolttal, a Blikk éléről történt távozásáról (Media1, 2025.11.11.) bejegyzés először vipcast.hu powered by Media1-én jelent meg.
Cet épisode du Podcast fait partie d'un ensemble de réflexions regroupées sous le thème« Madoka & Compagnie » qui forment un tout que vous pouvez consulter depuis ce lien. Elles sont prévues pour être lues dans l'ordre et sont à destination de fan connaissant très bien la série. Elles sont par nature truffées de spoilers…vous voilà prévenus
Ti hány magyar nőre emlékeztek a történelemből? Tudjátok, hogy ki volt az első Nobel-díjas? És az megvan, hogy mi minden nem lehetne a nők nélkül? A nők nemcsak magukért küzdöttek, hanem alapvető emberi jogokért, a történelemkönyvek mégis rettenetesen kevés nőt említenek, őket is legtöbbször csak a férfiak árnyékában. Budai Lotti író és nőtörténeti publicista viszont most segít nekünk kicsit tisztábban látni ebben a szürkületben. Az egyház és a háborúk szerepétől kezdve, a művészeteken át egészen a patriarchátusig igyekszünk átvenni minden olyan tényezőt, ami hatással volt a nők történelmi és tudománybeli szerepére. Megpróbálunk megfejteni néhány taktikát, ahogy nőket kiírtak a történelemből, és hozunk példákat az intézményes kizárásra. Bővebben: 00:00:35 - Leleplezzük a nevünket. 00:07:05 - Kezdjük el az adást! 00:08:50 - Van nő- meg van férfitörténet? 00:14:45 - Igazából Nóra titkos szenvedélye is sokat elárul a nők múltjáról. 00:18:45 - Pedig az elmúlt sok száz-ezer évben rengeteg menő nő élt! 00:20:30 - Hova tűntek a nők mindenhonnan? Ti tudjátok például, hogyan próbálták kiírni Marie Curie-t a történelemből és a tudományból? 00:27:55 - A történelemírásban is a patriarchátus döntötte el, hogy mi fontos és mi nem az. 00:30:35 - Álljunk meg egy pillanatra: két teremtéstörténet van a Bibliában! 00:34:15 - A nőket intézményesen is kizárták a történelemből és az oktatásból is. 00:35:35 - Még a képzőművészetben is megválogatták azokat a területeket, ahová beengedtek nőket. 00:37:05 - Tudjátok mit nem lehetett soha az írásból? MEGÉLNI. 00:42:20 - A legjobb ajándék apának és fiának – és ezzel a számtech-ipar a férfiaké lett. 00:44:25 - És hiába engedték be a nőket az irodalomba, partnernek akkor sem tekintették őket. 00:51:48 - Lássuk be, a férfiak nem szeretnek versenyezni… 00:53:58 - Nem elég, hogy rendszerszintű a diszkreditálás, de arra is rendezkedik be a társadalom, hogy mennyivel kevesebb nőről esik említés. 01:02:42 - Még a festményekről is eltűnhettek a nevek, ha női nevekről van szó… 01:05:14 - Ismerjétek meg a feminista autókártyát! 01:09:42 - Lehet, hogy mégis van remény kitörni a tyúkólból? A végre pedig egy kis meglepetéssel is készültünk: november 26-án élő Tyúkól felvétel lesz a Milestone Intézetben! Minden infót megtaláltok az esemény oldalán. Olvasnivalók: Lotti blogja. És itt található meg az irtó menő feminista autóskártya, a meNŐk! Harrison Butker emlegetett nagy sikerű beszéde a diplomaátadón. Van ez a könyv, ami tök jó szempontokat hoz be az üvegplafonnal kapcsolatban egy kutatóvegyésznő szemszögéből. Magyarországon a nőket eleve olyan tudományterületekre terelik, ahol nem fognak világot váltani. Magyarországon nemcsak a tudományban, hanem a műszaki pályán is hiány van nőkből. Ahogy arról az előző Tyúkólban is szó volt, a lányokat egyszerűen le is beszélik arról, hogy ilyen pályára menjenek. A tanáraik és gyakran már a szüleik is inkább olyan szakmákat szánnak nekik, amikben nem olyan jók a fizetések és nem is akkora az állások presztízse. Itt össze van gyűjtve néhány nő, akik komoly eredményeket értek el a tudományban. Török Sophie: Nők az irodalomban Wikipédia és a nők 1.0 Wikipédia és a nők 2.0 Podcastunk kéthetente jelentkezik új adással, meghallgatható a 444 Spotify- és Apple-csatornáján is. Korábbi adásaink itt találhatók. Javaslataid, ötleteid, meglátásaid a tyukol@444.hu címre várjuk. Illusztráció: Kiss Bence/444See omnystudio.com/listener for privacy information.
„Mache dich auf, werde licht! Denn dein Licht ist gekommen, und die Herrlichkeit des Herrn ist aufgegangen über dir.“ Manchmal entscheidet schon die Groß- und Kleinschreibung über das angemessene Glaubensverständnis, und die Rechtschreibung kann uns bei unserer Rechtgläubigkeit helfen.Denken wir bei der vertrauten Einladung des Propheten nicht unwillkürlich daran, dass wir von uns aus Licht werden sollen?Aber wie sollen wir das schaffen, wenn uns doch wie alle Welt „Finsternis bedeckt“ und „Dunkel“ umhüllt?Nicht Licht sollen wir sein, sondern vielmehr licht – erleuchtet und freundlich hell und strahlend.Wie wir licht werden? Indem wir aufstehen und uns dem bereits aufgegangenen Licht offen zuwenden, indem wir die für uns erschienene Herrlichkeit Gottes freudig wahrnehmen, auf uns wirken lassen und widerspiegeln. Jes 60,1f.; Joh 1,4-9.14; 8,12; 2. Kor 3,18; 4,6zur Vertiefung: H.-J. Eckstein, Das vergessene Geheimnis. Christus in uns, Holzgerlingen 2025 – Das vergessene Geheimnis – Ecksteinproductionhttps://ecksteinproduction.de/
Rockin' The KOR Show #385! November is here. A time of thoughtfulness, thanks, gratitude, and appreciation. I am thankful for “YOU” constant listener, constant downloader, constant sharer of the podcast. You keep me motivated. You keep me humble. Please, keep downloading and sharing the podcast! All the usual download spots. Oh! And the website, too – TheMusicAuthority.com! The Music Authority Podcast... heard daily on TheMusicAuthority.com, Belter Radio, Podchaser, Deezer, Amazon Music, Audible, Listen Notes, Google Podcast Manager, Mixcloud, Player FM, Stitcher, Tune In, Podcast Addict, Cast Box, Radio Public, and Pocket Cast, and APPLE iTunes! Follow the show on “X” Jim Prell@TMusicAuthority! How to listen in?*Podcast - https://themusicauthority.transistor.fm/ The Music Authority Podcast! *Website – TheMusicAuthority.comSpecial Recorded Network Shows, too! Different than my daily show!*@TMusicAuthority Jim Prell with The Music Authority on @BelterRadio Monday, Tuesday, Thursday, Friday 7 pm ET & Wednesday 9 pm ET *Radio Candy Radio Monday Wednesday, & Friday 7PM ET, 4PM PT*Rockin' The KOR Tuesday, Wednesday, & Thursday at 7PM UK time, 2PM ET, 11AM PT www.koradio.rocks*Pop Radio UK Friday, Saturday, & Sunday 6PM UK, 1PM ET, 10AM PT! *Sole Of Indie https://soleofindie.rocks/ Monday Through Friday 6PM ET! *AltPhillie.Rocks Sunday, Thursday, & Saturday At 11:00AM ET!Rockin' the KOR! Show #385…@Super8UK – TMA Opening Theme@Easyouts - Gimme Gimme Love@MikeBrowningSongster - Paisley Haze@Arrows Of Athena - Abandoned Love@Jim Basnight - Days In The Sun [Under The Rock]@Jim Basnight - Get It Out [Under The Rock]@MeMe Detroit - Good Life (Talkin' About The)@Nearly Skulls - American Rules [Pax Americana]@Quaint – Secrets@Re Mattei - Momma Always Knows@Ski Van - Now[The Sound Cove Super Sonic Showcase, Vol. 1] (@Sound Cove)@The Blackburns - Chances On Love@SoulBird - The Music Authority Jingle@The Dogmatics - Rainy Nights [Nowheresville] (@Rum Bar Records)@The Empty Page - When Were Gonna Run?@The Rumble Skulls - Go With The Flow@The High Frequencies - See You Again [Get High] (@Jem Records)@Vinyl Floor - Mr. Rubinstein@West Coast Sick Line - Superfanatical Man [Bring Your Lovely Self – EP]@West Coast Sick Line - This Is Not Pentrefoelas [Bring Your Lovely Self – EP]
Cet épisode du Podcast fait partie d'un ensemble de réflexions regroupées sous le thème« Madoka & Compagnie » qui forment un tout que vous pouvez consulter depuis ce lien. Elles sont prévues pour être lues dans l'ordre et sont à destination de fan connaissant très bien la série. Elles sont par nature truffées de spoilers…vous voilà prévenus
00:00:00 - Bevezetés és köhögés00:00:51 - Korán kelés00:03:04 - Kaotikus helyzet a turkálóban00:04:51 - Millennial Gray, lázadás a múlt ellen és a domináló színek00:15:30 - Öltözködés és lakberendezés trendek és a miértjeik00:20:29 - Kiveszett a lélek?00:21:29 - A profitorientáltság eltüntette a kockázatvállalást?00:24:13 - Miért nem merjük az egyedi dolgokat választani?00:28:52 - A szürke 50 árnyalata00:29:54 - Ki miatt veszünk fel öltönyt?00:30:55 - Nemzeti öntudat00:32:26 - Kamera kábel és a létra esete00:40:15 - Magunknak megcsinálni dolgokat és az adásvételek00:46:26 - Befejezés
Rockin' The KOR Show #384! November is here. The year is ending soon. Appreciate, communicate and validate those around you. Let them know that they are loved. Tomorrow is not a promise…so let them know! Please, keep downloading and sharing the podcast! All the usual download spots. Oh! And the website, too – TheMusicAuthority.com! The Music Authority Podcast... heard daily on TheMusicAuthority.com, Belter Radio, Podchaser, Deezer, Amazon Music, Audible, Listen Notes, Google Podcast Manager, Mixcloud, Player FM, Stitcher, Tune In, Podcast Addict, Cast Box, Radio Public, and Pocket Cast, and APPLE iTunes! Follow the show on “X” Jim Prell@TMusicAuthority! How to listen in?*Podcast - https://themusicauthority.transistor.fm/ The Music Authority Podcast! *Website – TheMusicAuthority.comSpecial Recorded Network Shows, too! Different than my daily show!*@TMusicAuthority Jim Prell with The Music Authority on @BelterRadio Monday, Tuesday, Thursday, Friday 7 pm ET & Wednesday 9 pm ET *Radio Candy Radio Monday Wednesday, & Friday 7PM ET, 4PM PT*Rockin' The KOR Tuesday, Wednesday, & Thursday at 7PM UK time, 2PM ET, 11AM PT www.koradio.rocks*Pop Radio UK Friday, Saturday, & Sunday 6PM UK, 1PM ET, 10AM PT! *Sole Of Indie https://soleofindie.rocks/ Monday Through Friday 6PM ET! *AltPhillie.Rocks Sunday, Thursday, & Saturday At 11:00AM ET!Rockin' the KOR! Show #384…@Super8UK – TMA Opening Theme@The Flashcubes - Do Anything You Wanna Do [Brilliant]@The Flashcubes - All Over The World [Flashcubes Forever]@The Flashcubes - When You Walk In The Room [POP AID - A Power Pop Compilation To Benefit The Citizens Of the Ukraine] (koolkatmusik.com)@The Flashcubes - On The Run [A Cellarful Of Boys: The Basement Tapes 1977-80]@The Flashcubes - Make Something Happen [Flashcubes Forever]@The Flashcubes - Nothing To Say To You [Flashcubes Forever]@The Flashcubes - Alone In My Room [Pop Masters] (@Big Stir Records)@The Flashcubes - Prince Of Passion @The Flashcubes - You're Not The Police [Bright Lights]@SoulBird - The Music Authority Jingle@Screen Test - Special Occasion@Screen Test - Notes From Trevor [Through The Past Brightly]@Screen Test - I Get Restless [Inspired Humans Making Noise: An Anthology (1980-1986)]@Screen Test - Sound Of The Radio [Inspired Humans Making Noise: An Anthology (1980-1986)]@Screen Test – Anytime [Inspired Humans Making Noise: An Anthology (1980-1986)]@Nolan Voide - The Music Authority Jingle@The Half/Cubes - Jet Lag [Pop Treasures] (@Big Stir Records)@The Half/Cubes - Don't Make Me Fall In Love With You [Found Pearls Pop Treasures Vol. 2] (@Jem Records)@The Half/Cubes Featuring @Van Duren – Jane [Pop Treasures] (@Big Stir Records)
Worf joins Dax and his celebrity crush Kor for the grandest adventure of all until the Klingons go inexplicably insane.[Episode discussion begins around 58:00]
Nyheter och fördjupning från Sverige och världen. Lyssna på alla avsnitt i Sveriges Radio Play.
Cet épisode spécial du Podcast fait partie d'un ensemble de réflexions regroupées sous le thème« Madoka & Compagnie » qui forment un tout que vous pouvez consulter depuis ce lien. Elles sont prévues pour être lues dans l'ordre et sont à destination de fan connaissant très bien la série. Elles sont par nature truffées de spoilers…vous voilà prévenus
2025-ben október 27-re esett az egyenlő díjazás napja. Magyarán mire ez az adás megjelenik, mi, nők már szimbolikusan ingyen dolgozunk, egészen az év végéig. Jöhet ebben változás? És ha igen, mi kell hozzá? Kell-e egyáltalán tudnunk, mennyit keres a másik? Ezekről a kérdésekről beszélgetünk meghívott vendégünkkel, Csernus Fannival, az Amnesty International Magyarország nemek közötti egyenlőség szakértőjével. Bővebben: 00:01:00 - Gratulálunk, mostantól december 31-éig ingyen dolgozunk! 00:01:34 - Csernus Fannival ünneplünk 00:02:20 - Gyorstalpaló: hogyan is számoljuk ki, hogy mikor van egy évben az egyenlő díjazás napja? 00:04:21 - Mi befolyásolja, hogy a nők kevesebbet keresnek, mint a férfiak? 00:05:54 - Luxemburg papíron nagyon jól fest, de pontosan mit is árul el ez a grafikon Európáról? 00:09:12 - Ott jó, ahol a foglalkoztatottsági arányban kicsi a különbség és mégis kicsi a bérszakadék. 00:10:46 - Vannak olyan szektorok, amikben akár 30 százalék fölötti a bérkülönbség. 00:12:48 - Az állami szektorban az üvegmozgólépcső repíti magasra a férfiakat még a nők uralta szakmákban is. 00:16:54 - A bértárgyalás már az óvodában tanult sztereotípiákkal kezdődik. 00:20:36 - Az állásinterjún és a bértárgyaláson pont fordítva kellene működnie egy nőnek, mint amire egyébként kondicionálja a társadalom. 00:26:12 - A bérsáv megadásának is csak akkor lesz értelme, ha nem túl nagy sávokat határoznak meg. 00:29:48 - A tapasztalat biztos, hogy a legjobb mutatószám? 00:33:06 - A feszültség sokszor az azonos szinten dolgozók között alakul ki feszültség. 00:37:16 - Már gyerekkorunkban sem szabad nemet mondani, úgyhogy felnőtt korunkra is megtartjuk általában ezt a jó szokásunkat. 00:38:32 - Hogyan is számoljuk a láthatatlan munka mennyiségét és értékét? Mi tartozik ide? 00:42:40 - Nem is a láthatatlan munka pillanatnyi mennyisége a durva, hanem az, ha egy nő egész életére vetítve nézzük meg ennek a következményeit. 00:44:32 - Hogy segít az, ha ismertek lesznek a bérsávok? 00:52:16 - Munkavállalóként hogy lehet fellépni a diszkrimináció ellen? 00:59:44 - A rendszer versengésbe nyomja a nőket, de nagyon fontos, hogy megismerjük, hogy ez kinek az érdeke, és változtassunk rajta. 01:02:40 - Optimisták vagyunk, jövőre nézzük meg, mennyit haladtunk! Olvasnivalók: Minden, amit az egyenlő díjazás napjáról tudni érdemes Bérszakadék petíció. Apró szépséghiba nemi egyenlőség tekintetében. Friss EU-s statisztika. Kereseti rés a KSH adatai alapján 2020-ig. Mellékszál: kevés a nő a döntéshozatalban és a felsővezetésben Magyarországon: A nők nem is mernek annyit kérni, mint a férfiak? 2017-ben sereghajtók voltunk, Izland már akkor is vezetett: Ha mindenki tudja, ki mennyit keres, az csökkenti az egyenlőtlenséget? Majd most kiderül. Némi láthatatlan munka. Podcastunk kéthetente jelentkezik új adással, meghallgatható a 444 Spotify- és Apple-csatornáján is. Korábbi adásaink itt találhatók. Javaslataid, ötleteid, meglátásaid a tyukol@444.hu címre várjuk. Illusztráció: Kiss Bence/444See omnystudio.com/listener for privacy information.
Rockin' The KOR Show #383! Halloween happens on Friday! Some sound for the spooky season…we go from “Spooky Season” in October to a season of “Thanks” in November and then a season of “Giving” in December. Weird how these traditions follow one another! Please, keep downloading and sharing the podcast! All the usual download spots. Oh! And the website, too – TheMusicAuthority.com! The Music Authority Podcast... heard daily on TheMusicAuthority.com, Belter Radio, Podchaser, Deezer, Amazon Music, Audible, Listen Notes, Google Podcast Manager, Mixcloud, Player FM, Stitcher, Tune In, Podcast Addict, Cast Box, Radio Public, and Pocket Cast, and APPLE iTunes! Follow the show on “X” Jim Prell@TMusicAuthority! How to listen in?*Podcast - https://themusicauthority.transistor.fm/ The Music Authority Podcast! *Website – TheMusicAuthority.comSpecial Recorded Network Shows, too! Different than my daily show!*@TMusicAuthority Jim Prell with The Music Authority on @BelterRadio Monday, Tuesday, Thursday, Friday 7 pm ET & Wednesday 9 pm ET *Radio Candy Radio Monday Wednesday, & Friday 7PM ET, 4PM PT*Rockin' The KOR Tuesday, Wednesday, & Thursday at 7PM UK time, 2PM ET, 11AM PT www.koradio.rocks*Pop Radio UK Friday, Saturday, & Sunday 6PM UK, 1PM ET, 10AM PT! *Sole Of Indie https://soleofindie.rocks/ Monday Through Friday 6PM ET! *AltPhillie.Rocks Sunday, Thursday, & Saturday At 11:00AM ET!Rockin' the KOR! Show #383…@Super8UK – TMA Opening Theme@Blue Ash - Halloween Girl [Around Again...A Collection Of Rarities From The Vault 1972 -1979]@Lambert, Hendricks & Ross - Halloween Spooks@Sunday Song - Ghosts [Signals]@Swim - Il Babbo [Nightstock]@Andrew Tyler, @The oOhz - Vampire Blue (@Bongo Boy Records)@The Bacarrudas - Halloween Party Tonight [Halloween Party]@Nolan Voide - The Music Authority Jingle@Vista Blue - Wait Till Martin Comes [More Scary Songs To Sing In The Dark]@Charles Sheffield - It's Your Voodoo Working [Satan's Holidays] (@Rhythm Bomb Records)@Los Wavy Gravies - Howlin' [19 Rock'n'Roll Jewels From Family Spree Vault]@The Seven & Six - Monster Shindig@Gilbert Kalish – Halloween@JosieCotton And @KevinPreston - Trick or Treat (@KittenRobotRecords)@Merv Griffin - House Of Horrors@SoulBird - The Music Authority Jingle@Baron Daemon & The Vampires - The Transylvania Twist@The Dahmers - On Halloween (@Spaghetty Town Records)@The Ex-Bombers - The Queen Of Halloween@All Hallowed - Haunt@The Forty Nineteens - I Walked With a Zombie [Rebooted]@Rattanson - Transylvanian Night [Full Scale Shakeability]@The Incurables - Halloween Bride [Chilling, Thrilling Hooks & Haunted Harmonies] (@Big Stir Records)@Johnny Winter - Voodoo Twist [Satan's Holidays] (@Rhythm Bomb Records)@Screamin' Jay Hawkins - I Put A Spell On You@The Ace – Ghosts, Goblins, And Ghouls [Riot Of Sound]
There was a lot of reaction to Kenneth Williams' KOR touchdown. Is he the new face of the pod? Matt Coatney references the show. Golden Goofoo tweets. More Wayne in Aurora. Postgame walk-and-talks. Just win, baby! Big Ten playoff picture. Fairbury tweet. 1620 references the pod. Al Michaels agrees with Nick. Eric Collins wanted a touchdown. Terry Bradshaw texted a pig dealer. More Tweets. Kohll's Polls. Bill Self found Nick. Connect with us! SchickandNick.com Facebook, Twitter, or email We would hate it if you missed an episode! So PLEASE subscribe, rate the pod, and throw us a review. It helps us out so much! We'd likey that. This is another Hurrdat Media Production. Hurrdat Media is a podcast network and digital media production company based in Omaha, NE. Find more podcasts on the Hurrdat Media Network by going to HurrdatMedia.com or Hurrdat Media YouTube channel! Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Rockin' The KOR Show #382! Spooky Season is here. Some sound for the spooky season… Please, keep downloading and sharing the podcast! All the usual download spots. Oh! And the website, too – TheMusicAuthority.com! The Music Authority Podcast... heard daily on TheMusicAuthority.com, Belter Radio, Podchaser, Deezer, Amazon Music, Audible, Listen Notes, Google Podcast Manager, Mixcloud, Player FM, Stitcher, Tune In, Podcast Addict, Cast Box, Radio Public, and Pocket Cast, and APPLE iTunes! Follow the show on “X” Jim Prell@TMusicAuthority! How to listen in?*Podcast - https://themusicauthority.transistor.fm/ The Music Authority Podcast! *Website – TheMusicAuthority.comSpecial Recorded Network Shows, too! Different than my daily show!*@TMusicAuthority Jim Prell with The Music Authority on @BelterRadio Monday, Tuesday, Thursday, Friday 7 pm ET & Wednesday 9 pm ET *Radio Candy Radio Monday Wednesday, & Friday 7PM ET, 4PM PT*Rockin' The KOR Tuesday, Wednesday, & Thursday at 7PM UK time, 2PM ET, 11AM PT www.koradio.rocks*Pop Radio UK Friday, Saturday, & Sunday 6PM UK, 1PM ET, 10AM PT! *Sole Of Indie https://soleofindie.rocks/ Monday Through Friday 6PM ET! *AltPhillie.Rocks Sunday, Thursday, & Saturday At 11:00AM ET!Rockin' the KOR! Show #382…@Super8UK – TMA Opening Theme@Wolf Parade - Same Ghost Every Night@Dolph Chaney - The Old Ghosts [Stir The Cauldron] (@Big Stir Records)@Dream Syndicate - Halloween@SoulBird - The Music Authority Jingle@The Strawberry Alarm Clock - Monsters [Chilling, Thrilling Hooks & Haunted Harmonies] (@Big Stir Records)@Johnny Casino - Ghost Ships [Vibrations, Yours And Mine] (@Beluga Records)@Paul Limb - Ghost Train [Typecast]@Star Collector - Give Up The Ghost [Game Day]@Nolan Voide - The Music Authority Jingle@The Armoires - Unhaunted [Stir The Cauldron] (@Big Stir Records)@Future Radio - Zombie@Bruce Springsteen & The E Street Band - Haunted House@Mojo Alice - The Creature@Lord Luther - [I Was A] Teenage Creature (@Rhythm Bomb Records)
Az nyilvánvaló, hogy mindenkinek jót tesz, ha van egy szeretett hobbija: ez kikapcsolja, feltölti, segít ellazulni a mindennapokban és kiszakadni a mókuskerékből. Van, akinek ilyen az olvasás, mások a sportban találják meg ugyanezt, de van olyan ismerősünk is, aki kovászol, süt-főz, és néhányan a takarításra esküsznek. És akkor ott vannak azok, akik horgolnak! Vagy kötnek! Vagy mindkettőt és még hímeznek is. Most meg valami elképesztő divatja lett az egésznek. Nemcsak a horgolásnak, hanem a horgolt és kötött cuccoknak is, tök jól mennek a kézzel készült termékek (sapik, táskák, felsők…). Az újrahasznosítás miatt is jó alternatíva a kötés/horgolás, a pólófonal felhasználása például elég jellemző. Hívtunk egy szakértőt is, aki velünk ellentétben tényleg tud kötni és horgolni, nem csak beszélni róla! A vendégünk Kremmer Sári, aki a Kis Kos Műhely tulajdonosa. Bővebben: 00:00:18 - Ez az adás ilyen Millenial nagymamák klubja. 00:03:00 - Nem kellett sokat várni, Nórának annyira mégsem jött be ez a gyöngyös cucc. (Amiről azóta tudjuk, hogy gyémántfestés a neve.) 00:11:06 - Életmódpercek: lehet, hogy segít a kötés leszokni a dohányzásról. Nem biztos, mi is csak tippelünk. 00:14:56 - Az interneten rendelhettek olyan csomagokat is, amikben mások megkezdett kötései vannak. Igen, jól olvastad (hallottad). 00:17:53 - Elkezdeni tuti nehéz, de miért? (Karamazov testvérek, khm...) 00:19:43 - A kötés kb. mindenre jó: jót tesz a mentális egészségnek, dopamint termel és a demencia tüneteinek megjelenését is visszaszoríthatja. Tiszta haszon, mert a végére még az is lehet, hogy sapkád, sálad, kesztyűd és pulcsid is lesz, meg mindenki másnak is a családban! 00:25:54 - Ugyanakkor a kötés egyáltalán nem olcsó hobbi... 00:31:40 - Nem árt szóba hozni a kötött és horgolt ruhadarabok mögötti munkát sem, mert lehet, hogy az üzletekben leárazott termékek után alig kapnak fizetést azok, akik elkészítették a világ másik felén. 00:36:25 - Mitől lett a horgolás és a kötés őszi-téli kuckózós lassulós hobbi? 00:39:04 - Ha most kezdenéd, akkor érdemes egy fülvédővel próbálkozni. 00:42:14 - Új dimenzió: a kötésminta-tervező influenszerek! 00:44:43 - A divatipar és a kötés világa hatnak egymásra, nézzük csak meg a Sophie's scarf-sztorit! 00:50:04 - Ezzel kapcsolatban pedig az egyik legfontosabb dolog, hogy alacsony belépési küszöbű darab. Nem bonyolult és nem kell hozzá sok drága anyag. 00:54:07 - Mi lett amúgy a bolti ruhaméretekkel? 01:02:25 - Nem lehet minden tervezőn számon kérni, de azok közül, akik kötésmintákat készítenek, egyre többen foglalkoznak azzal is, hogy szinte minden méret elérhető legyen. 01:05:50 - És mizu az ajándékozással? (Mindjárt karácsony!) 01:12:11 - Várjuk a leveleiteket, dicsekedjetek azzal is, hogy mit horgoltatok, kötöttetek, amíg hallgattátok az adást! Néhány olvasnivaló, amit érdekesnek tartunk a témában: Jó kis összefoglaló a kötés és a horgolás mentális egészségre gyakorolt pozitív hatásairól a Guardianen. De a témát már egy ideje kutatják már, mert a kötögetők/horgolók nyugodtabbak általában a hobbijuknak köszönhetően. Ha inkább videót néznél, hogy kötés/horgolás közben is elmélyülhess a témában. A kötés kb. újrahuzalozza az agyunkat, ami sok-sok szempontból jó. Az emlegetett Reddit-thread arról, hogy miért olyan hihetetlen menő a kötés és a horgolás mostanában. Illetve egy videó arról, hogy miért terjednek ennyire az ilyen tartalmak. Ha elkészítenétek az emlegetett sálat, a kötésmintákat PetiteKnit oldalán találjátok meg. Etikus forrásból pedig például a Kis Kos Műhelynél szerezhettek be fonalat és eszközöket. Kéthetente pedig Sárival is köthettek! Podcastunk kéthetente jelentkezik új adással, meghallgatható a 444 Spotify- és Apple-csatornáján is. Korábbi adásaink itt találhatók. Javaslataid, ötleteid, meglátásaid a tyukol@444.hu címre várjuk. Illusztráció: Kiss Bence/444See omnystudio.com/listener for privacy information.
Október elsejétől drasztikusan lecsökkentették a Rudas Gyógyfürdőben a női nap idősávját. Kinek jó ez? A nőknek biztosan nem. Vendégeink: Szalai Edit, Jagielska Marzena és Iványi Kriszta, három törzsvendég. Bővebben: 00:00:20 - Boldog Tyúkólévfordulót! 00:01:30 - Beszélgessünk arról, hogy akkor mi is az a női nap! 00:03:00 - A budapesti fürdőzés több szempontból is különleges, és ezt a kultúrát a fürdőzők teremtik meg. 00:05:40 - A szeparált fürdőzés sokkal relaxáltabb légkört teremt 00:09:40 - Előbb lehet a férfi napról hallani, mint a nőiről… 00:12:25 - A keleti kultúrákban és a nyugatiakban is megjelenik az igény a nőiesség diszkrét megélésére. 00:15:40 - Elhaltak a női közösségek. 00:18:20 - Négyszáz pucér nő elárasztotta Budapestet egy közös ügyért. 00:21:35 - Eleve sokan azért nem mernek elmenni egy női napra, mert fogalmuk sincs, milyen az, és mit kell ott csinálni. 00:24:30 - Mit csinál az egyszeri turista a törökfürdőben? 00:27:50 - Egészségügyileg sem mindegy, hogy miben vagy egy törökfürdőben. 00:29:10 - A hideg víz az értékes víz. 00:31:15 - Fürdőzni egyébként rendszeresen érdemes - ha hagyják. 00:34:15 - Úgy hűlsz le, hogy közben azt érzed, hogy felmelegszel - ez maga a fürdőkultúra! 00:38:15 - A női napoknak óriási szerepe lehetne a test elfogadásában 00:41:30 - A fürdőben a közösségi élmény és az elfogadás a meghatározó. 00:45:30 - Mintha a magyar nők mégsem lennének olyan fontosak, mint a turisták. 00:48:10 - Egy nyereséges cég hoz kívülről anyagi megfontolásúnak tűnő döntéseket. 00:51:50 - A kulturális örökség védelmére kellene fordítani részben a turisztikai bevételt. 00:52:40 - Meddig él a hely szelleme az autentikus közönsége nélkül? 00:55:50 - Magyarország belső tengeréhez az itt élők alig-alig tudnak hozzájutni. 00:57:10 - Magyarországon az egészségügy betegségekkel foglalkozik. A fürdő olyan hely lenne, ahol az egészségvédelemnek jut szerep. 00:58:25 - 2006-ban még volt érdeme petíciót indítani. Ötleteket várunk! 01:02:45 - És... alig várjuk a 11 fokos vizet (de még aludjunk azért erre egyet). Hasznos infók: Facebook-csoport, könnyen dekódolható névvel: Rudas női nap. A Rudas szűkszavú posztja, szeptember 22-én. 2006-ban még így történt. Miért ne viseljünk lehetőség szerint műszálas ruházatot olyankor (se), amikor izzadunk. Podcastunk kéthetente jelentkezik új adással, meghallgatható a 444 Spotify- és Apple-csatornáján is. Korábbi adásaink itt találhatók. Javaslataid, ötleteid, meglátásaid a tyukol@444.hu címre várjuk. Illusztráció: Kiss Bence/444See omnystudio.com/listener for privacy information.
Bryan Matthews, Caleb Jones and Jay G. Tate reconvene to discuss the most pressing news, which today centers around the Tigers' win at Baylor and what that result taught us. Other things discussed: • Champ Anthony is out again. Yikes. • Was the defense actually sluggish? • Jackson Arnold really is a runner, my guy. • Auburn rushed for 307 yards because that's what Baylor wanted. • Three players finished with 16 carries each. #Balance • The O-line did a job. A real man's job. • Zero turnovers is good ... kinda. • Baylor threw for a lot of yards because that's what Baylor wanted. • Penalties gotta be cleaned up, especially on special teams. • Alex McPherson was perfect. He's tough as nails. • Rashawn Pleasant's KOR was a breath of fresh air. • Hezekiah Harris has a new, final decision. When is the next one? The show is presented by VooDoo Wing Company with locations in Auburn, Mobile, Tuscaloosa, Florence, suburban Charlotte, Chapel Hill and Las Vegas. Check them out IN PERSON for delicious chicken or on the web at www.voodoowingco.com.