POPULARITY
Mit várhatunk Unger Annától? – forró téma a napokban, ezzel kezdtük a műsort. Aztán: miért nincs előrelépés a Schadl-Völner-ügyben? Szóba került a paksi fenékküszöb is: támadás alatt a Tisza-kormány. Putyin kirobbantaná a III. világháborút? Erről is szó esett a szeptember 3-i adásban, ahogyan arról is, hogy kiderült: ki volt a közmédia teljhatalmú ura. Akik pedig mindezeket átbeszélték Pörzse Sándor műsorvezetése mellett: Csintalan Sándor, Dévényi István, Lánczi Richárd és Reichert János.Szeptember 19-én ismét Kötöttfogás Extra lesz, jelentkezzen és legyen ott a nézőtéren:
Puzsér Róbert
Puzsér Róbert
agyonvisszaszerzés: Unger Anna vezetheti a hatóságot. Orbán nyaral, Kövér durcás – merre tovább Fidesz? Érthetetlen, ami a közmédia körül történik. Aggódhatunk? Trump és Putyin lendületben. Feljelentés a lélegeztetőgépügyben. Ezek voltak az augusztus 27-i Kötöttfogás témái. Akik megvitatták őket: Lánczi Richárd, Dévényi István és Reichert János, a műsorvezető Pörzse Sándor volt.Megjelent a Vidéki Prókátor könyve
Augusztus végére látványosan megnövekedett az ukrajnai háború civil áldozatainak a száma, a légvédelmi rakétákból szinte teljesen kifogyott ukránok egyre nehezebben védik a polgári lakosságot. Miközben a háború egyre inkább kiterjed, mind az orosz, mind az ukrán elnök belpolitikai problémákkal küzd. Nyár végi külpolitikai adásunkban Takácsy Dorka Oroszország-szakértővel és Takács Márk katonai szakértővel beszélgetünk az elmúlt hónap legfontosabb történéseiről, tágabb kontextusban is. A tartalomból: 00:31: Mit lehet tudni a lezuhant Gripenről? Katapultálás Martin-Bakerrel. Ki állja a cechet? 4:49: Minden korábbinál több civil áldozata volt az ukrajnai háborúnak. Miért? 6:30: Légihadjárattal nem lehet megtörni egy országot. 8:50: Az oroszok 600 ukrán célt találtak el júniusban. Az ukránok 1200-at. Ez sok? Az ukránok már nem csak eltalálják a célokat, hanem elpusztítva is tudják tartani őket, így még a mindenható Putyin se tudja megoldani az üzemanyagproblémákat. 11:00: Az orosz civil áldozatok száma is növekszik. De vajon erről tájékoztatják az orosz lakosokat? 14:55: Zelenszkij vért izzad a Patriotokért, de mennyi esélye van erre? 16:50: Az ukrán elnök szerint az amerikai készletek 10 százaléka elegendő lenne az összes orosz ballisztikusrakéta-támadás megállításához, 5 %-a elég arra, hogy Ukrajna átvészelje a telet. Mennyi az annyi? 17:50: A britek megadják a Storm Shadow „receptjét” az ukránoknak. De ez kinek segít, és mikor, és miért? 19:20: Tovább forrong az ukrán belpolitika: a kirúgott sztárminiszter nem a hangos kicsekkolás mellett döntött. Közelebb kerültünk az ukrán választásokhoz? 23:37: Nagyon mozgolódnak a hadsereghez kötődő szereplők a választások témájában, de a gigantikus ukrán hadsereg mennyire tekinthető egységesnek politikailag? 25:08: Az ukrán szerint a decemberi G20-csúcs és a 2028-as amerikai elnökválasztási kampány jövő nyári kezdete között van lehetőség arra, hogy véget érjen a háború. Hogy jött ki neki ez az idősáv? 31:17: Az oroszok is menetrendszerűen elmondták, hogy készen állnak meghallgatni a háború lezárása irányuló javaslatokat, de van még ennek bármi súlya? 32:40: Oroszország egy hónapon belül választ, mennyire kell körmöt rágni? Senki ne aggódjon, példaértékű demokráciák küldöttei óvják az orosz választások tisztaságát. 36:20: Az orosz „ellenzéki pártok”. 38:00: Az egyetlen valóban háborúellenes párt betiltása. (Na de milyen háború? Nincs is háború!) A szerzői jogokkal vlaó visszaélés súlyos következményei. 42:20: Orosz és ukrán háborús veszteségek hivatalos forrásból. Orosz és ukrán háborús veszteségek megbízhatóbb forrásból. Mire kell, és hány ember kell az orosz hadseregnek? 45:34: Hivatalosan nem lesz mozgósítás, de azért már most sokan távoznak Oroszországból. Változatos zsarolási módszerek. 49:06: A hazatérő veteránok problémái. 52:56: Alkoholistaként nem jó háborúzni. 55:30: Ki (lehet) az orosz ellenzék új vezetője? A körhinta-letartóztatások pszichológiája. 1:02:56: A NATO keleti országai inkább átvállalnának az amerikai katonák állomásoztatásának költségeiből, csak ne vonják ki őket. Mire föl ez a nagy elkeseredettség?See omnystudio.com/listener for privacy information.
Huth Gergely: Orbán Balázsnak gyakorlatilag semmi sem sikerült, működése szekunder szégyenérzetet váltott ki a teljes jobboldalon Sátoraljaújhely polgármestere szerint egy nyolcadikos is értelmesebb a képviselőnél, aki megütközött a 100 milliós parkolón Az amerikai hírszerzés szerint Putyin pár éven belül megtámadhat egy NATO-tagállamot Vitézy Dávid elmagyarázta, miért Mészárosék cége nyerte a közbeszerzést sínhegesztésre Nagy cégek segítségét kéri Szolnok polgármestere a 400 kirúgott kerékpárgyári munkás miatt Nagy a mozgolódás a Legfőbb Ügyészségen, többen kerülnek új pozícióba Tarr Zoltán: Zajlik a közmédia átvilágítása Gajdos László szerint butaság, hogy a Mol volt jogászára bízták a MOHU-koncesszió felülvizsgálatát Milliós büntetés egy ismert magyar fodrászcégnek Várj szombatig a tankolással! Mindkét üzemanyag ára csökken! Négyen pályáznak Lázár János megüresedett posztjára a teniszszövetségnél Betlehem Dávid óriási taktikával Európa-bajnok a kieséses versenyben Nem hagy sok pihenést a kánikula, már készül az újabb hőhullám A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Július végén már gyakorlatilag minden napra jut néhány kép égig érő oroszországi füstoszlopokról, amelyeket ukrán támadások okoztak. Az egyre népszerűtlenebbé váló, választásokra készülődő Vlagyimir Putyinnak az ukrán csapások mellett a korábbiaknál is súlyosabb üzemanyagválságot és az újbóli részleges mozgósításról szóló pletykákat is kezelnie kéne. De sikerült? Közben Ukrajnában Magyarországon elképzelhetetlen dolgok történnek: nem egy miniszter leváltásáért, hanem az ellen indultak országos tüntetések, miközben Zelenszkij átrendezi az ország katonai vezetését. Szokásos körben Takácsy Dorka Oroszország-szakértővel és Takács Márk katonai szakértővel beszélgetünk a nyár közepi külpolitikai aktualitásokról. A tartalomból: 00:50: Égig érő füstoszlopok Oroszországban. Ki rendel a Wildberriestől és mit? 4:26: Kettős felhasználású termékek a Wildberriesről. Drónakkumulátorok. Az orosz skincare influenszerek nem kapják meg az arckrémeket és ez nem tetszik nekik. 6:58: Üzemanyagkorlátozások. Mi a benzinkúti sorbanállás rekordja? Ki fogja megkapni az utolsó csepp benzint? 10:50: Mire használja a hadsereg a benzint? Nem a tankokba kell. 13:00: Jön az újbóli részleges mozgósítás Oroszországban? Az önkéntesség nem olyan vonzó már. Az orosz feláldozhatók tömegei. 17:12: Az előző próbálkozás politikai PR katasztrófa volt. A hadseregbe való belezsarolás és beletrükközés művészete. 21:25: Biztos, ami biztos, a mozgósítás előfeltételeit gondosan megteremtik. 23:42: Mozgósítás vs. béketárgyalás. 26:08: Putyin szerint Ukrajna előbb vagy utóbb el fogja veszíteni a nyugati területeket, a lengyelek, a magyarok és a románok pedig vissza fogják kapni azt, ami történelmileg hozzájuk tartozott. Mi van? 27:10: Putyin kampányüzemmódban. Az orosz közvéleménykutatók nehézségei. 33:08: Kormány- és főparancsnokváltás Ukrajnában. Szirszkij vs. Fedorov. 35:00: Szriszkij érdemei és korlátai. Mit hozhat az új vezérkari főnök? 44:22: Új kormány Ukrajnában. A népszerűségi mutatók átka. 48:50: Mitől boldog egy orosz katonai blogger? 50:44: Patriot licenszet kaphat Ukrajna. Hogyan tovább? 53:36: Trump a győztesek mellé áll? Zelenszkij dicsérete, oroszügyi-különmegbízott, és elnöki vő Moszkva helyett Kijevben. 56:36: Orosz drónok Romániában. 58:46: Drónok és újdonságok a fronton. Hadtudományi percek Takács Márkkal.See omnystudio.com/listener for privacy information.
Orbán Viktor előtt is felsejlett az önkényuralom felé vezető út Magyar Péter a Kutyapárt kalandos történetű videóját osztotta meg Áder János villájáról Putyin az amerikai függetlenség évfordulóján üzent Török Gábor a Fidesz parlamenti bojkottján morfondírozik, szerinte a párt helyzete jelenleg elég reménytelen Luxus lett a szórakozás, és ez egyre nyomorúságosabbá teszi az amerikaiak életét "Mindent vállalok az elmúlt több mint két évtizedből" – megszólalt a Pikó András kiskorú lányát lejárató, leendő közmédia-vezetőként emlegetett Bodacz Balázs Radnai Márk az NKA-ügyről: 4 milliót kapott valaki a dél-szibériai tuva sámánok körében tartott énekléséből íródó élménybeszámolóra Váradi Júlia szerint nem lenne jó döntés Kerényi György kinevezése a Közrádió élére "Pontosan mi is?" – Magyar Péter rögtön reagált Gulyás Gergely válságlevelére Őrsi Gergely körömcsipesszel és fültisztítóval készített napernyőt a börtönben Foci-vb: Paraguay-Franciaország (élő) Marokkó elintézte Kanadát, 3-0 A szél határozza meg a hét utolsó napját A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Vége az Orbán-rezsimnek: valódi gazdasági csoda jön, vagy ez csak korrekció? Debrecen polgármestere szerint valójában a kormány a felelős a Semcorpért, neki nincs miért bocsánatot kérnie Magyarország visszavonta a menedékjogot az Orbánék által befogadott lengyel politikusoktól A távozó fideszes államtitkárok közül sokan már megkapták a hathavi juttatásukat, mások még várnak Hegedűs Zsoltnak még a nyáron várólista-csökkentő programot kell kidolgoznia Mire készül Putyin? Kritikus fontosságú európai létesítményeket térképeztek fel az oroszok Újfajta orvosi átverés terjed Magyarországon – Különösen veszélyes ez, mert gyanús vagy hatástalan készítmények megvásárlására ösztönözhetnek Ha ez megvalósul, egyszerre jár jól Budapest távhőrendszere, a Duna és Paks Kreml: Moszkva fokozza a nyomást Ukrajnára Súlyos orosz atomfenyegetés egy európai ország ellen Keir Starmer átírta a törvényt a szurkolók kedvéért Spanyolország 3-0-ra búcsúztatta Ausztriát a vb-n Végre fellélegezhetünk a front után A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Kényes területen tűnt fel egy tucat kínai és orosz repülő Vitézy Dávid: Kezdeményeztük a Budapest-Belgrád vasútvonal titkosításának feloldását A globalizáció sokkja semmi lesz ahhoz képest, ha az óriásvállalatokra hagyjuk, mit kezdenek az új technológiákkal Feszült helyzetben találkozott egymással Putyin és az ukránok ultimátumának eleget tevő Lukasenko Rekordhőségben zajlik a Budapest Pride Navracsics Tibor megszólalt a választás utáni Fideszről – "Úgy tesz, mintha még mindig egy óriási nagy párt lenne" Élesen bírált egy bizonyos politikusi magatartást a pápánál járó magyar bíboros Fidesz: a kormány fizesse ki a családi tulajdonban lévő benzinkutaknak, ami jár! Vízkorlátozás lépett életbe több Pest megyei településen a rendkívüli hőség miatt Magyar Péter több tucat helyettes államtitkárt mentett fel, még többet nevezett ki – de volt, akit megtartott Katasztrófa – kiborult az iráni csapatkapitány, a FIFA elnöke nem teljesítette az ígéretét Verstappen-bukás az F1-időmérőn, fura eredmény Térképeken mutatjuk, melyik napokon dőlnek meg a hőmérsékleti rekordok hazánkban A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Zelenszkij ultimátuma célt ért Putyin legszorosabb szövetségesénél, Belarusznál Forsthoffer Ágnes bekeményít, listázzák a hiányzásokat a parlamentben Aki teheti, este hat és kilenc között kapcsolja le a légkondit, ezt kéri Kapitány István Jelentősen csökkentek a magyar államkötvényhozamok a Tisza győzelme után Eddig tartott a magas terrorfenyegetettség Magyarországon Ukrajna 40 napos offenzívát indít Oroszország ellen Jobb lesz Budapestnek a Tisza kormányzása alatt? Erről is kérdeztük Karácsony Gergelyt Ferencz Orsolya meglepőt válaszolt arra, hogy van-e még pártja és a korrupció is szóba került Ha vettél ebből, meg ne edd! A Nébih azonnal visszahívta Tarr Zoltán bocsánatot kért Késői góllal Ecuador legyőzte a biztos csoportelső németeket, és továbbjutott, Curacao tündérmeséje véget ért Pépé verte Roomot, kétszer is, Elefántcsontpart átlépett a hajtós Curaçaón Még mindig emelkedőben van a hőmérséklet A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Azt mondta, ők nem zsoldosok, hanem fizettek a szerbeknek, hogy emberekre lőhessenek Szarajevóban Trump: Megvan az Iránnal kötött megállapodás. Hadd folyjon az olaj! Gulyás Gergely 2023-ban Bécsbe és Berlinbe is magángéppel utazott Futball-vb: gólzáporos német győzelem Új jelölt: a technokrata álom csak tíz napig tartott Azonnal ugrott a BMW-s jogsija Vučić és Putyin is gratulált Trumpnak 80. születésnapján Donald Trump ígéretet tett Vlagyimir Putyinnak: közel lehet a háború vége Nem árulta el az RTL-nek Ferencz Orsolya, hogy megszavazta-e Orbán Viktort pártelnöknek Négy évvel a sztrókja után először láthatták újra a nagybeteg Szombathy Gyulát Felejthető első félidő után 2-2-es döntetlent játszott egymással Japán és Hollandia A FIFA elismerte a műszaki hibát Átlag alá hűl a levegő, de nem marad így sokáig A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

"Átnyújtotta a magántelefonszámát egy fénymásolt cetlin" – az orvosbárók terepe lett a magánszektor A Tisza-kormány elutasította az EU migrációs paktumának végrehajtását Marad a rezsicsökkentés? – kérdezte Vitályos Eszter Kapitány Istvántól, aztán elfogadta a miniszter válaszát Nemcsak hogy lesz Tusványos, de még Orbán Viktor is ott lesz Azt már lehet tudni, honnan jött Tiborczék pénze, de az még kérdés, hogy hova ment Olcsóbb lesz a piaci alapú tankolás Elfogadták az alaptörvény tizenhatodik módosítását Rendkívüli telefonhívás Trump és Putyin között: súlyos vádak hangzottak el Ukrajnáról Évente egy kisvárosnyi dolgozó tűnik el Magyarországról: csak egyetlen úton kerülhető el a katasztrófa? Navracsics Tibor elárulta, miben reménykedhet a nemzeti oldal A fehér felsőbbrendűség jelét mutathatta egy ellenőr a VAR-szobában, a Fifa vizsgálódik A vb legkisebb nemzete nem éri be a debütálással Nem is gondolnád, mire képesek a baktériumok a ködben A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Magyar Péter felmentette az összes nemzetbiztonsági vezetőt Recseg-ropog, muszáj hozzányúlni Európa legdrágább, sok magyart is ellátó egészségügyéhez Magyar Péter kormánybiztossá nevezte ki Bódist, Rostot és Radnait Több mint negyven helyettes államtitkárt menesztett Magyar Péter Hernádi Zsolthoz fordult Szentendre polgármestere Putyin fokozza az Ukrajna elleni támadásokat Itt az idei foci vb menetrend nyomtatható változata: mutatjuk a tengerentúli meccsek pontos időpontjait magyar idő szerint Drónokkal támadták az ukránok a határtól több mint ezer kilométerre fekvő Tatárföldet A kormány nyilvánosságra hozza a helyreállítási tervet Kiszivárgott: Titokban akarta átjátszani a Nemzeti Levéltárat az igazgató, de Tarr Zoltán miniszter azonnal kirúgta Foci-vb: felsősarkos bomba, debütált egy szabály Történelmi pontszerzés, kanadai iksz Melegfront jön, de nem nagyon zavarja meg a szombatunkat A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac Egyre súlyosabb árat fizet Oroszország azért, hogy folytatni tudja a háborút Ukrajnában Kocsis Máté bocsánatot kért Magyar Péter édesanyjától A kormány megszünteti a közszolgálati egyetem egyik monpóliumát Balásy szerint reális annak az esélye, hogy cégei nem tudják elkerülni a felszámolást Meghalt a három éve kómában fekvő thaiföldi hercegnő Súlyos csapás a gazdáknak: termésmegsemmisítést rendeltek el XIV. Leó pápa a migrációt méltatta Oktatásegészségügy: megszűnik az egyik tanárképző kar A Nemzeti Hitvallás teljes szövege Elhunyt a világbajnok brazil focista A FIFA új szabálya forradalmasíthatja az átigazolási piacot Drámai fordulat az időjárásban: mi szabadul ránk a hétvégi viharok után? A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Agresszív átalakítást hallott ki Lannert Judit diákoknak adott interjújából Gulyás Gergely, pedig a miniszter éppen a fiatalokat bevonó társadalmi egyeztetést ígért Trump otthagyta az NBC-s interjúfelvételt, amikor a megbundázott választásokra terelődött szó Hegedűs Zsolt ígéretet tett a kórházban maradt csecsemők ügyének rendezésére Irán több hullámban lőtt ki rakétákat Izraelre Majka elárulta, felesége beleszól fiuk csajügyeibe Abramovics közvetíthet Putyin és Zelenszkij között Felülvizsgálja a politikai alapon adott menekültstátuszokat a Belügyminisztérium Irán rakétacsapást indított Izrael ellen vasárnap este, a polgári védelem bejelentette, hogy hétfőn nem lesz tanítás Moszkva titkos kapcsolatokat tart fenn Kijevvel Elképesztő lesz az idei foci-vb, rekordköltségekkel, 48 csapattal, köztük eddig soha nem látottakal Christian Eriksen összeesett meccs közben Megszakadt Duplantis félelmetes sorozata A hét közepén borul a papírforma: viharos széllel búcsúzik a hőség A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Orbán Schmidt Máriával és Orbán Gáspárral nézett meccset Orbán reagált Magyar felszólítására, mire a miniszterelnök visszakérdezett Aki belép az eurózónába, az onnan soha nem fog kilépni Lezárult a felülvizsgálati kör, megszólalt a pénzügyminiszter Lannert Judit szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumoknak annyi az értelme, hogy az elit kiszelektálja magát Egyre nagyobb erőkkel támadja Ukrajna Oroszország második legnagyobb városát Adózási célkeresztben a bizalmi vagyonkezelők Egy nappal azután, hogy Putyin lesöpörte az asztalról Zelenszkij tárgyalási ajánlatát, tömeges dróntámadást indítottak az ukránok Szentpétervár ellen Árkok kiürítve, ellenség legyőzve: hosszú idő után hadgyakorlaton jártunk Csányi Vilmos a NER végéről: Épp ideje volt Póczik József focilegendát nagyon megviseli, hogy börtönbe került a felesége Egészségügyi okok miatt nem indul a budapesti öttusa világkupán Gulyás Michelle Az időjárás döntötte el a történelem egyik legfontosabb csatáját A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Leváltotta a belügyminiszter a budapesti rendőrfőkapitányt, az eddigi bűnügyi helyettes került a helyére Aranykonvoj-ügy: Lemondásra szólítja fel a legfőbb ügyészt az ukránok ügyvédje Reagált az ügyészség az ukrán "aranykonvoj" ügyre, azt állítják, nem tartottak kapcsolatot az Orbán-kormánnyal Az Európai Bizottságtól kaptak ajánlást Magyar Péterék Szentpétervárt is támadta Ukrajna, közvetlenül azelőtt, hogy megkezdődött volna ott Putyin saját világgazdasági fóruma Irán szétlőtte Kuvait nemzetközi repülőterét, egy halott, több mint hatvan sebesült Az NMHH engedélyezte a Szivárványt TV-t Rengeteg magyar nem tudja, erre egy fillért sem fizet az utasbiztosítás: sokak nyaralása dőlhet be miatta 2026-ban? Orbán Viktor tervéről beszélt Havasi Bertalan, egymás után alapítja a munkacsoportokat a volt kormányfő A miniszterelnök feladta a magyar semlegesség politikáját az orosz-ukrán háborúban Elkezdődött a sportszövetségek NER-telenítése, de tartják még magukat fideszes politikusok A Vegas nyerte a Stanley Kupa döntő első felvonását Csak átmeneti lesz a derű, pénteken itt az újabb front A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Hogyan látta a legnagyobb pénzeket forgató állami vállalat, a Magyar Villamos Művek Zrt. volt vezetője az állami energiapolitika legkényesebb ügyeit? Lehetett-e nemet mondani a kormányzati kéréseknek?00:00 Az energiaszektor orbáni leuralása08:06 Vesztesből nyertes: ugrás az MVM élére10:33 MET-sztori: “a fő cél Orbán köreinek gazdagítása” 19:05 Mátrai Erőmű: “botrányos”29:05 MVM-támogatás a Békemenet szervezőinek34:02 Az MVM mint kifizetőhely46:08 Auditbotrány és elnökké buktatás54:47 Tiborcz MVM-es biznisze és Paks58:32 Centrex és az orosz kavarás1:04:27 Találkozás Putyinékkal, kapcsolat az oroszokkal1:07:51 Miért dolgozik Habony érdekeltségénél?1:15:37 Az új kormány energetikai államtitkára1:20:20 Miért most szólal meg?1:23:17 Vissza akar térni az MVM-be?Legyél rendszeres támogató! https://cause.lundadonate.org/partizan/adomanyPartizán webshop:https://shop.partizan.hu/—Írj nekünk!Ha van egy sztorid, tipped vagy ötleted:szerkesztoseg@partizan.huBizalmas információ esetén:partizanbudapest@protonmail.com(Ahhoz, hogy titkosított módon tudj írni, regisztrálj te is egy protonmail-es címet.)Támogatások, események, webshop, egyéb ügyek:info@partizan.hu—Csatlakozz a Partizán közösségéhez, értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról!https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatban—Legyél önkéntes!Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihez—Iratkozz fel tematikus hírleveleinkre!Partizán Szerkesztőségi Hírlevélhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-partizan-szerkesztoinek-hirlevelereHeti Feledyhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledy
Egészen fura villanytorzót mutatott be a Ferrari, Putyin az Osztrák-Magyar Monarchiáról álmodik, Trump pedig az iráni békéről, miközben továbbra is lövi őket. Ez a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja
Megvan, kik vezetik a Tiszából a parlamenti bizottságokat. Elkezdődött az idei érettségi. Átszervezés van a fideszes médiabirodalomban. Ez a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.
A kampány utolsó napjaira a Fidesz félelmetes helyett egyre inkább nevetségessé kezd válni, elindult Orbán Viktor varázstalanodása. A szerbiai „terrorfenyegetésből" kampány-hátizsák lett, Donald Trump helyett J.D. Vance érkezésével kell beérnie Orbánnak, az Orbán–Putyin-vonal pedig nem új felismerést, hanem új sebezhetőséget mutat. A Választás '26 Benyó Ritával új részében Magyari Péterrel és Stumpf Andrással arról beszélgetünk, miért nem működik már a rettegtetés, és mitől tarthat igazán a Fidesz és a Tisza a kampány legvégén.
Menetrend:00:16:00 - A Kreml mágusa00:38:50 - Senki tanár úr Putyin ellen01:03:20 - A rendszer (2018)01:33:55 - Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében01:58:50 - Kojot (2017)02:26:45 - Tavaszi szél - Az ébredés
Az elmúlt héten végérvényessé vált: az idei országgyűlési kampány a Nyugat és Kelet közti választásról szól majd. És miközben egymást érik a titkosszolgálati műveletek a kampány frontvonalában, a kormány lendületét veszíteni látszik. Számíthat–e a Fidesz Moszkva segítségére ebben a szorult helyzetben? Vajon mennyit ér Orbán barátsága a Kreml számára? Hol érhető tetten a kampányban a putyini titkosszolgák aktivitása? Hogy nézne ki egy „álmerénylet”, amiről az orosz katonai hírszerzés jelentése szól? Egyáltalán, mennyit jelenthet az orosz medve segítő mancsa a Fidesznek a kampányhajrában? Rácz Andrást, a poszt-szovjet térség és a nemzetközi biztonságpolitika szakértőjét kérdezi Rényi Pál Dániel.See omnystudio.com/listener for privacy information.
Buda Péter nemzetbiztonsági szakértő és Feledy Botond, a Partizán külpolitikai szakértője beszélget arról, mit tudunk az orosz beavatkozások történetéről. Vajon tényleg sorsfordító kémháború zajlik Európában? Mi spekuláció, és mi tény? És mit tehet egy hétköznapi polgár?00:00 - Visszaszámláló5:00 - A cári titkosszolgálattól a KGB-ig24:15 - Putyin hibrid háborúja37:26 - Magyarország és a fekete internacionálé55:59 - Mit ér a dezinformáció, ha az állam maga is trollfarmot üzemeltet?1:12:15 - Hamis zászlós műveletek1:28:59 - ElhárításCsatlakozz a Partizán korszakalkotó projektjéhez: https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-egy-igazi-partizanos-akciohoz-3?source=direct_link&Támogasd te is a Partizánt adód 1%-ával!Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány19286031-2-42Legyél rendszeres támogató! https://cause.lundadonate.org/partizan/adomany—Választási barométer:https://valasztas.partizan.hu/—Csatlakozz a Partizán közösségéhez, értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról!https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatban—Legyél önkéntes!Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihez—Iratkozz fel tematikus hírleveleinkre!Kovalcsik Tamás: Adatpont / Partizán Szerkesztőségi Hírlevélhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-partizan-szerkesztoinek-hirlevelereHeti Feledyhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyVétóhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-veto-hirlevelere—Írj nekünk!Ha van egy sztorid, tipped vagy ötleted:szerkesztoseg@partizan.huBizalmas információ esetén:partizanbudapest@protonmail.com(Ahhoz, hogy titkosított módon tudj írni, regisztrálj te is egy protonmail-es címet.)Támogatások, események, webshop, egyéb ügyek:info@partizan.hu
A Kampánynapló mai részében Vida Kamilla, Lakner Zoltán és Ruff Bálint elsősorban azt a kérdést próbálják rendezni, inkább a Fidesznek vagy a Tiszának van “Zelenszkij-problémája”, és hogyan küzdenek meg vele.00:00 Visszaszámláló04:07 Magyar-ukrán konfliktus13:51 Magyar Péter Zelenszkij-kezelése23:56 Pénzrablás32:55 Kell-e az orosz beavatkozástól félni?Csatlakozz a Partizán korszakalkotó projektjéhez: https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-egy-igazi-partizanos-akciohoz-3?source=direct_link&Támogasd te is a Partizánt adód 1%-ával!Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány19286031-2-42Legyél rendszeres támogató! https://www.partizan.hu/tamogatas—Választási barométer:https://valasztas.partizan.hu/—Csatlakozz a Partizán közösségéhez, értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról!https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatban—Legyél önkéntes!Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihez—Iratkozz fel tematikus hírleveleinkre!Kovalcsik Tamás: Adatpont / Partizán Szerkesztőségi Hírlevélhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-partizan-szerkesztoinek-hirlevelereHeti Feledyhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyVétóhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-veto-hirlevelere—Írj nekünk!Ha van egy sztorid, tipped vagy ötleted:szerkesztoseg@partizan.huBizalmas információ esetén:partizanbudapest@protonmail.com(Ahhoz, hogy titkosított módon tudj írni, regisztrálj te is egy protonmail-es címet.)Támogatások, események, webshop, egyéb ügyek:info@partizan.hu
Volodimir Zelenszkij fenyegető üzenetet küldött Orbán Viktornak. Vlagyimir Putyin tapasztalt hírszerző alakulatott jelölt ki, hogy segítsék a Fidesz újraválasztási kampányát. Mindeközben a magyar kormány lekapcsolt egy Ausztriából Ukrajnába tartó állami bankszállítót. Az ukrán külügy már felszólította állampolgárait, hogy inkább ne utazzanak Magyarországra, mert „a magyar hatóságok önkényes fellépései miatt nem tudják garantálni biztonságukat”. Ezek voltak a csütörtök és péntek nap történései és érezhetően napról napra éleződik a feszültség Magyarország és Ukrajna között. Vagyis egyre inkább helyzet van. A 444 stúdiójában Buda Péter volt nemzetbiztonsági főtiszt, az orosz hibrid hadviselés szakértője és Bíró Nagy András, a Policy Solutions vezetője, politológus elemeznek.See omnystudio.com/listener for privacy information.
Ruff Bálint, Lakner Zoltán és Vida Kamilla elemzi a múlt hét kampányeseményeit Orbán ukránozásától az ajánlásgyűjtés forgatagán át Rubio látogatásáig.00:00 Visszaszámláló04:14: Putyin lebombázza a Barátság kőolajvezetéket, Orbán beleáll… Ukrajnába és Horvátországba14:00: Nyíltan leadott az elvárásokból Orbán16:57: Ajánlásgyűjtés24:31 Vida Kamilla megsajnálta Nagy Dávidot 35:11 Határontúlizik a DK–A Partizán jövője csak akkor biztosítható, ha csatlakozol a közösséghez, és beszállsz a finanszírozásunkba, így lesz munkánk hosszú távon is működőképes, tervezhető és emberileg is fenntartható. Így lesz a Partizán közös veled, független miattad.Csatlakozz te is, támogasd a Partizánt!https://www.partizan.hu/tamogatasAdó 1%Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány19286031-2-42—Választási barométer:https://valasztas.partizan.hu/—Csatlakozz a Partizán közösségéhez, értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról!https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatban—Legyél önkéntes!Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihez—Iratkozz fel tematikus hírleveleinkre!Kovalcsik Tamás: Adatpont / Partizán Szerkesztőségi Hírlevélhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-partizan-szerkesztoinek-hirlevelereHeti Feledyhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyVétóhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-veto-hirlevelere—Írj nekünk!Ha van egy sztorid, tipped vagy ötleted:szerkesztoseg@partizan.huBizalmas információ esetén:partizanbudapest@protonmail.com(Ahhoz, hogy titkosított módon tudj írni, regisztrálj te is egy protonmail-es címet.)Támogatások, események, webshop, egyéb ügyek:info@partizan.hu
Míg itthon a figyelmünket egyre inkább a választási kampányra fordítjuk, a világpolitikában továbbra is villámsebessességgel követik egymást újabb és újabb válságok. Grönlandtól Iránig rengeteg minden történik egyszerre, ezek az események sajátos módon hatnak egymásra, ami még bonyoltabbá teszi az eligazodást. A minket is érintő külpolitikai fejleményekről szokásos körben, Takácsy Dorka Oroszország-szakértővel és Takács Márk katonai szakértővel beszélgetünk, ezúttal szokatlan módon hárman, három országból jelentkeztünk be. A tartalomból: 00:24: Védelmi szempontból mi a jelentősége Grönlandnak az Egyesült Államok számára? Tengeri átjárók, átszálló rakéták és társaik. 04:00: Az oroszok is megmagyarázzák a Grönland-ügyet. 07:00: Hosszútávú repedések vannak már a NATO-n belül, de ebben is meg kell találnunk a „hasznot”. 09:57: Putyin nem csak egy popcornt kér, és hátradőlve nézi, ahogy a transzatlanti szövetség felfalja önmagát, hanem dolgozik tovább, hogy ezt felgyorsítsa. 11:49: Humanitárius katasztrófa Kijevben. 15:55: Milyen funkciója van a civil lakosság sanyargatásának katonailag? 19:05: Az orosz média is nagy lendülettel tudósít a kijeviek fagyhaláláról, és azt is bátran elmondják, ez kinek a hibája. 22:15: Háromoldalú béketárgyalások - nem olyan sokadik felvonás, nyilatkozatok biztonsági garanciákról és a Donbászról - sokadik felvonás. 24:52: Megindult a döntő csata a Donbászért. 30:50: Új ukrán védelmi miniszter: ötvenezer orosz kell megölni havonta. 35:41: Változások az orosz sorozási rendben. 41:27: Új év, új élet: újra vannak börtönei az FSZB-nek, az orosz belbiztonsági és kémelhárítási feladatokat ellátó Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak. 45:33: Nem olyan beszólogatós az új amerikai védelmi stratégia, mint az nemzetbiztonsági volt, de azért vannak fontos tanulságok benne számunkra is. 48:43: Ukrán-magyar pengeváltás - sokadik felvonás. Még az oroszok is udvariasabban fogalmaznak Zelenszkijjel szemben, mint Orbán Viktor. 53:00: Az ukrán-magyar viszonylatban mindenki sáros, ki derékig, ki combközépig, de amúgy nem mindegy, ki meddig? See omnystudio.com/listener for privacy information.
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. Kozso-szakértőnk, a művész pályáját évtizedek óta követő Winkler Róbert a Shygys-botrányról. Táncos lábú Maduro és az imperialista inuitok. A fél méterről leadott fejlövés, mint legitim rendvédelmi intézkedés az ádáz költőnővel szemben. 00:22 Bemutatjuk új asztalunk. Zúzoros, 6. évfolyam. Bookaccio, a firenzei könyvkereskedő.04:20 Venezuelai szóviccek. Maduro táncol. A diktátor melegítője. A 444 másik podcastja Venezueláról. Aló Presidente! Putyin tévéműsora. You are a donkey, Mister Danger! Chávez kénszagot érez az ENSZ-ben.08:43 Kezd sok lenni Venezuelából. Hugo Chávez, Kuba és Kádár eredményei. A csónakmotort az indiánoknak program.12:37 A magyar gazdaság maduroizálódása. A GDP/fő mutató problémái. Lula nehéz gyermekkora. Bezzeg Brazíliában a Bolsa Família! Bede Márton korábbi cikkei Venezueláról: 2003, 2013. Kuba kilátásai.17:48 Autósüldözés Amerikában, két golyóval a fejbe. ICE a South Parkban. Egy egészséges társadalomban mersz ordibálni a rendőrrel.23:07 A magyar rendőr legalább elnézést kért a japán nő halála után. Diosdado Cabello békeügyi miniszter.26:42 VV Aurelio és Donald Trump.28:09 Cirokseprú és kazettatok a hó és jég ellen. Most derül ki, ki nem tud vezetni.31:56 Hogy tetszett az újévi Mága? Fotók az eseményről. Pataky Attila, az üzleti zseni.35:10 Winkler Róbert, Kozso és a Shygys. A Taboo együttes. Az említett Magyar Narancs-cikk, sajnos képek nélkül. Kozso siránkozása és az összeállt Shygys klipje. A Zöld Teknős legendája.43:02 Kozsó a dorogi bányásznapon.44:02 Uj Péter küzdelme a torx-csavarral. A BMW saját csavarja.46:10 Uj Péter életében először nem tud nyomtatódrivert installálni. Skodaindítás télen. A Comet browser zenélni kezd.See omnystudio.com/listener for privacy information.
Már hallgatható a Portfolio Checklist ünnepi különkiadása, amelyben Bendarzsevszkij Anton külpolitikai elemző segítségével mérlegre tettük az orosz-ukrán háború idei történéseit, és a legfrissebb fejlemények alapján igyekeztünk felvázolni, milyen mederben folyhatnak tovább a harcok, illetve a béketárgyalások. Milyen súlyos az ukrán korrupciós ügy, hogyan kell érteni Putyin nagyhatalmi törekvéseit, miért visszás az EU ideologikus külpolitikája és miért lehet sikeres Trump békestratégiája? Kiderül az adásból! Főbb részek: Intro – (00:00) Az év kulcsszava – (01:50) Putyin előnyben – (03:03) A orosz győzelmi kommunikáció fókusza – (08:55) Új megközelítés a béketárgyalásokban – (10:40) Déjà vu a transzatlanti kapcsolatokban – (14:14) Az orosz közvélemény jelenlegi állapota – (18:51) Az ukrán korrupciós botrány hatásai – (25:05) Befagyasztott orosz vagyonok (28:36) Soha nem voltunk ilyen közel a békéhez? (34:06) See omnystudio.com/listener for privacy information.
Külpolitikai szempontból is egy rendkívül intenzív év végéhez közeledünk. Bár az ünnepi elcsendesedés nem feltétlenül járja át a világpolitikát, Ukrajnában tovább dúl a háború, az béketárgyalásokat megelőző elő-elő-előtárgyalások újabb és újabb városokban folytatódnak, már szokásos vendégeinkkel, Takácsy Dorka Oroszország-szakértővel, és Takács Márk katonai szakértővel tekintünk vissza arra, honnan hova jutott a világ 2025-ben. A tartalomból: 01:30: Ahonnan az idei év legtöbb változása kiindult: Donald Trump beiktatása januárban, J.D. Vance-féle müncheni MAGA-gyorstalpaló februárban. Minden alfája és omegája: a tranzakció. 04:30: Az oroszok is sok reményt fűztek Trumphoz, végre nem kell olyan hülyeségekkel foglalkozni, mint a kis államok szuverenitása. 05:55: Nem Trump az első, aki azt követeli, hogy Európa igenis legyen képes megvédeni önmagát. De miért hatásos mégis? 08:10: Sok baj van Európában, de végső soron nem olyan rossz hely azért. Talán az se olyan nagy baj, hogy senkinek a pénzét nem lehet csak úgy elvenni, még a befagyasztott orosz vagyont sem. 10:08: 5 százalékos védelmi kiadások. A haderőre a világ összes pénzét el lehet költeni, de egy csomó mindenhez nem kellenek milliárdok. 12:38: Kitől is kell megvédenie magát a NATO-nak? Az orosz háborúpártizás rejtelmei. 14:40: Orosz dicséret a trumpi nemzetbiztonsági stratégia miatt. 16:20: Az USA és Oroszország ugyanazt akarja az Európai Unióval: meggyengíteni. Az EU eredetileg nem azért jött létre, hogy nagyhatalom legyen. 18:55: Jobb, ha hozzászokunk a különböző intenzitású orosz befolyásolási kísérletekhez, mert velünk maradnak. 21:37: A magyar társadalom annyira nem áll jól ennek a kivédésében, hogy konkrétan nagyobb fenyegetésként tekintünk a megtámadott Ukrajnára, mint az agresszor Oroszországra. 23:27: A hibrid háborúnak előbb-utóbb az a vége, hogy bevetik a hadsereget, ezért olyan erősnek kell látszani, hogy Oroszországnak eszébe ne jusson ilyesmi. 27:39: Trump hangulatingadozásának hatásai Ukrajnára és Oroszországra. Zelenszkij szabója bevarrta magát a történelembe. 30:50: Az orosz, amerikai, orosz érdekek teljesen mások, így persze, hogy sok beszédnek sok az alja. 32:10: Az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás evolúciója. Hamarosan már az ukránok is adnak el fegyvert az USÁ-nak. 34:38: A béketervekről sajátos fénytörésben értesülnek az orosz átlagpolgárok, de egyébként foglalkoztatja őket a téma. 39:50: Az ukrán lakosságot is foglalkoztatja a béke, de ők még mindig erősen támogatják a honvédő háborújukat. 41:15: Donbasz a potenciális béketárgyalásokon, Donbasz 2025-ben, Donbasz 2026-ban. 43:30: Trendek a fronton 2025-ben. Az ukrán hadvezetés bűnei, az orosz beszivárgás, a kitáguló szürke zóna. Fontos orosz sikerek, fontos ukrán sikerek. 50:52: Annyi az orosz önkéntes, mint csillag az égen! - legalábbis Putyin szerint. Mindenki egyetért ezzel? A pénz nagy úr. 55:02: Amúgy mi lenne, ha egyszercsak Putyin nem lenne többé? 01:01:34: Nagyon sokat fejlődött az orosz és ukrán katonai technológia is. Az ukránok messzebbre tudnak csapást mérni, az oroszoknak pedig vezetékes drónjaik lettek. 01:06:40: Magyarország. Orbán Viktor továbbra is az orosz propagandamédia sztárja. A budapesti orosz diplomatáknak nem kell vért izzadniuk, hogy az orosz dezinfós üzeneteket úgy el tudják hinteni, hogy azok a sajtóban is megjelennek. 01:10:12: Míg máshol 2022 februárja után kitiltottak orosz diplomatákat, Budapesten megnőtt a létszámuk. Diplomata-diplomaták, és kevésbé diplomata-diplomaták. 01:16:54: Tenyérjóslás 2026-ra. See omnystudio.com/listener for privacy information.
„Nem mindenről beszélhetek”. Így rejtélyeskedett Orbán Viktor a DPK hétvégi pacifista gyűlésén a moszkvai tárgyalásokkal kapcsolatban. De közben az oroszok megerősítették, hogy egy különös üzlet ügyében utazott a magyar delegáció Putyinhoz. Mit machinál a miniszterelnök Moszkvában? „A következő realitás, amivel szembenéztek az amerikaiak, úgy hangzik, hogy Oroszország a háborút megnyerte.” Az idézet Orbán Viktor kötcsei beszédéből származik. De Ukrajna valóban veszített? Putyin elérte célját? Ezeken túl szó lesz még félretolmácsolásról, elfoglalt roncsterületekről, a kárpátaljaiak helyzetéről, az ukrajnai korrupciós botrányról. Vendégünk: Rácz András történész, egyetemi oktató, Oroszország-szakértő.See omnystudio.com/listener for privacy information.
Putyin és Trump, Trump és Orbán, Orbán és Magyar – világ- és magyar politika egy beszélgetésben. Tölgyessy Péter ezen a sűrű őszön már másodszor látogat a Partizánba, hogy kitárgyaljuk a ‘26-os választásra hatással lévő nemzetközi folyamatokat, és persze a Fidesz-Tisza verseny állását.
Lassan 4 éve zajlik az orosz-ukrán háború, és bár az oroszok folyamatosan nyomulnak előre a frontokon, továbbra sem sikerült stratégiai győzelmet aratniuk. Ukrajna közben a teljesítőképessége határát feszegeti, ráadásul az amerikai segély is elapadt. Ilyen körülmények között jelentette be Donald Trump amerikai elnök, hogy Alaszka után, Budapesten fog találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, egy esetleges békekötés előkészítésére. Milyen hadihelyzetben kerülhet sor a békecsúcsra? Mik azok a kulcspontok, ahol a legnehezebb lesz megegyezni? Egyáltalán, hogyan érdemes Európának tekintenie a vélt és a valós orosz fenyegetésekre? És mennyire forgatják fel a geopolitikai körülmények a magyar és régiós belpolitikát?Vendégeink:Jarábik Balázs, politikai kockázatelemző, nemzetközi fejlesztési szakemberPap Szilárd, politikai elemző, a Partizán szerkesztőjeMagyari Péter, a Válasz Online újságírójaPap Szilárd Substack: https://koztes.substack.com/Válasz Online: https://www.valaszonline.hu/—A közösség lehetőség, a közösség felelősség.Támogasd a Partizánt!https://cause.lundadonate.org/partizan/adomany—Iratkozz fel!Értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról, maradjunk kapcsolatban:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatban—Legyél önkéntes!Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihez—Iratkozz fel tematikus hírleveleinkre!—Heti Feledyhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledy—Vétóhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-veto-hirlevelere—https://facebook.com/partizanpolitika/https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo https://www.instagram.com/partizanpolitika/https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán RSS: https://rss.com/podcasts/partizan-podcast/Partizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/—További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
00:00 - 6 óra 27:52 - Putyin és Kim Dzsongun találkozóján összeverekedtek a testőreik a légkondi távirányítóján 1:04:56 - A nappalink apró részletei többet árulnak el a családi értékekről, mint azt bárki gondolná 1:41:27 - Tömegek várták Hans Siglt a budapesti közönségtalálkozón
2 - Putyin és Kim Dzsongun találkozóján összeverekedtek a testőreik a légkondi távirányítóján by Balázsék
2 - Donald Trump és Vlagyimir Putyin pénteken, augusztus 15-én találkozik Alaszkában -Dr. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense vonalban by Balázsék