POPULARITY
Hogyan alakult át a Velencei-tó ingatlanpiaca, és mi áll a nyaralók iránti érdeklődés visszaesése mögött? Arról is beszélgettünk, hogy a térség egyre inkább lakóövezetté válik-e, vagy maradt még esély a klasszikus üdülőpiac újjáéledésére. Vendégünk Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője volt. A műsor második részében azt jártuk körbe, mit várnak a befektetők a világ legnagyobb technológiai vállalatainak gyorsjelentéseitől, és hogy valóban fordulóponthoz érkezett-e a mesterséges intelligenciába öntött hatalmas beruházások megítélése. A témát Kövesy Károllyal, a Portfolio részvénypiaci elemzőjével elemeztük. Főbb részek: Intro – (00:00) Velencei-tó ingatlanpiaca – (02:03) AI és gyorsjelentések – (14:35) Kép forrása: MTI Fotó/Vasvári TamásSee omnystudio.com/listener for privacy information.
Augusztusra már csak 20 centi körül lehet a Velencei-tó vízszintje Drágulhatnak a mobilok és a laptopok, nagy áremelést jelentett be az egyik legnagyobb chipgyártó Augusztus 12-én részleges napfogyatkozás lesz Magyarországon, a leglátványosabb Sopron környékén lesz Vészfrissítést kaptak az iPhone-ok A Google telepakolta a Waze-t mesterséges intelligenciával, de csak két új funkciót érdemes bekapcsolni Új kiberbiztonsági veszélyekre figyelmeztet az Eset legfrissebb jelentése Nagy erejű földrengés rázta meg Japánt Stratégiai akvizícióval erősít Magyarországon az informatikai piac meghatározó szereplője Százával lopták el a kiadatlan dalait, Ariana Grande most beperelte a hekkereket, akik meggazdagodtak belőle A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Hosszú csend után Mészáros Lőrinc újra megmozgatta kicsit a cégbirodalmát Nevetéssel és tapssal fojtották Takács Péterbe a szót, amikor arról beszélt: az emberek nem szeretik, ha hülyének nézik őket Lech Wałęsa üzent Magyar Péternek: Ha puha vagy, akkor mindent a lehető legnagyobb mértékben akadályoznak. Ha viszont kemény vagy, ők lesznek puhák Kapitány István sem hagyta szó nélkül, hogy csökkentették a paksi atomerőmű teljesítményét Megtalálták a 2014-ben elkergetett ukrán elnököt, álnéven tengeti az életét Szocsiban Az állam beszállt egy menő startupba, majd amikor az csődbe ment, az út szélén hagyta a károsult kistermelőket Takács Péter: megfontoljuk, hogy jogi lépéseket tegyünk Hegedűs Zsolt ellen Tényleg így mentené meg a belső égésű motorokat a Toyota? Hosszú hónapokra bezár Európa egyik legforgalmasabb repülőtere, teljes a bizonytalanság a jövőt illetően Menekülnek a vevők a nyaralóktól a Velencei-tónál – egészen más ingatlanokat keresnek Deutsch Péter sem marad a Magyar Atlétikai Szövetségnél Paolo Maldini távozott is az olasz futballszövetségtől, miután Pirlóból nem lehet szövetségi kapitány Budapesti szélrekordot repesztett a viharos hidegfront A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Forsthoffer Ágnes reagált korábbi jelöltje, Divinyi Zsombor ügyére Azonnali hatállyal bezárják a Mészáros-csoporthoz tartozó oroszlányi hulladékkezelőt Meredek napjuk volt a börzsönyi hegyimentőknek, egymást érték a riasztások pénteken Gerendai Károly: a magyar fesztiválpiac jelenleg látványos bajban van Szennyezés miatt több strandon tilos a fürdés a Velencei-tónál Németh Zsolt a 444-nek: Megpróbáljuk meggyőzni Orbánt, hogy szükség van az atlantista félfordulatra A Bűnvadászok ügyében rendőri mulasztást vizsgál az ombudsman – A legyek ura és az önjelölt rendfenntartás NKA-támogatások visszautalása: Tarr szerint 2,5 milliárdnál jár – A mások élete és az önvédelmi visszalépés Kettéválik a legnagyobb lengyel párt: Morawiecki köre szembefordult a PiS vezetésével Nemzetpolitikai konszenzust sürgettek a külhoni magyar szervezetek vezetői Szappanos hibái három pontot értek a Nyíregyházának Nálunk mutatja meg fiának Alonso az F1-et A sok napsütés ellenére nem lesz égető forróság szombaton A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Amikor a Velencei-tó kiszáradásáról vagy az Alföld sivatagosodásáról hallunk, hajlamosak vagyunk a klímaváltozást egy tőlünk független, külső csapásként kezelni, pedig a vízhiány valójában a kollektív adatkezelésünk és rendszerszemléletünk csődje. Digitális és hálózati szakértőként pontosan tudjuk, hogy a komplex kríziseket nem lehet elszigetelt, lineáris beavatkozásokkal megoldani. A vízgazdálkodás nem csupán mérnöki gátrendszerekről szól, hanem egy gigantikus, élő információs hálózatról, ahol a talaj, a növényzet és a csapadék egymásra hatása alkotja az algoritmust. A megoldáskulcs a decentralizált mikro-ökoszisztémákban és a közösségi intelligenciában rejlik ahelyett, hogy a vizet csatornákon keresztül minél gyorsabban elvezetnénk a tájból, a lokális megtartásra, a talaj szivacskapacitásának visszaállítására kell törekednünk. Ebben az epizódban Tkacsik Márta matematikussal, a budajenői Patikakert alapítójával – aki egykor digitális üzletemberként az internetet építette, ma pedig egy 5 hektáros analóg oázist vezet – arról beszélgetünk, hogyan váltható fel a tehetetlen klímaszorongás rendszerszintű etikai felelősséggel, és hogy a lokális mintagazdaságok valódi, skálázható mentőövet jelentenek-e a társadalom számára.00:00 Magyarország a vizek országa?12:35 A környezet az emberen kívül álló "dolog"?20:57 Mit csinál a Patikakert? Mire kellene átállni? 30:32 Felébredtek-e az emberek? Mit lépnek a kisebb-nagyobb települések a vízgazdálkodás területén?43:26 El kell menni a falig, hogy lépjünk? Gyártó: Spirit FM
"Kizavart a színpadról. Kimentem, és ott kaptam sírógörcsöt" – Szinetár Dóra a színházi bántalmazásról Különleges fotók készültek Katalin hercegnéről, ritkán látni így Vilmos herceg feleségét Hiába akart közvetlenül fellépni a magyar médiahatóság az RTL ellen, az Európai Bizottság nem engedte Meghalt a Spions alapítója, Molnár Gergely: "Nem látta értelmét a folytatásnak" Több mint 60 éve ég a föld az amerikai szellemváros alatt Kimondta a boldogító igent Taylor Swift és Travis Kelce, ez a három luxusmárka tervezte a menyasszony szettjét Jövőre már biztosan nem a Velencei-tónál rendezik meg az Efott-ot Alig lehet ráismerni a Jóbarátok Joey-jára: 22 éves lányával mutatkozott Matt LeBlanc Még a nagyon lelkes Millie Bobby Brown se tudja megmenteni a Netflix új nyomozós filmjét "Sokat köszönhetek a Kincsvadászoknak" - Kelen Anna apró trükköket lesett el Tillától Velük ne indulj el nyaralni! A 3 legidegesítőbb csillagjegy, ha utazásról van szó A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Harmincnégy éve még az Edda és egy simlis cég közösen akarta megmenteni a Velencei-tavat Folytatódik az Áder-Magyar-csörte: drónvideó után alapítványi milliárdokat tett közzé a miniszterelnök Áder János alapítványa után kockázatos befektetések sora maradhat hátra Sulyok és Polt azonnal távozna, 12 éves időkorlát az országgyűlési képviselőknek – Magyar Péter benyújtotta az Alaptörvény 17. módosítását Nem lehet fürödni a Szelidi-tóban Őrjönghet Putyin: Zelenszkijék már a történelmi bástyáját ostromolják Nyomoz a rendőrség a Tiborcz-féle buszos cég egyik közbeszerzése ügyében Lefújták és Budapestre napolták át a Lungo Drom kongresszusát Fekete férfiak vertek agyon egy svéd szurkolót Dániában Hivatalos! Népszavazást tartanak az ex kormányfőknek életük végéig járó juttatásokról Jó esély van argentin–francia döntőre, de azért még sokan beleszólhatnak Európa-bajnok a magyar lánycsapat! Jobb, ha hozzászokunk a szélhez, mert egy ideig nem szabadulunk tőle A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Lecsaptak az orosz hackerek – iskolákat és önkormányzatokat is érintett a bruális méretű támadás A Velencei-tónál nem a vízhiány a legnagyobb baj, hanem az, hogy nem alkalmazkodunk A TikTok már a boltokat is megtölti: milliárdokkal pörgeti a vásárlásokat a közösségi média Nagy újítást kapott az Üzenetek alkalmazás A Web3 jövője veszélyben? A tehetségek megvannak, az állások hiányoznak Trump azért tilthatta el külföldiektől az Anthropic MI-jét, mert az pár óra alatt feltörte az NSA rendszereit Hőkupola húzódik Magyarország fölé: fokozódik a forróság Valós idejű egyedfelismerés a természetvédelem szolgálatában Érkezik a Honor Magic V6, amely új korszakot ígér a hajlítható mobilok piacán: ennyiért lesz beszerezhető itthon Kiszivárgott képeken a Motorola Edge 70 Max: Snapdragon 8 Gen 5 és tripla kamera A Google egy rakás pénzt fektet az A24-be AI-alapú filmkészítő eszközök fejlesztésére Robotok helyettesíthetik az ápolókat a magyar kórházakban? Ez várhat ránk a jövőben a szakértők szerint A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Hét alkotmánybíró kizáratta magát Sulyok ügyéből Megnéztük, mennyire éri meg strandolni idén, a hekk meghekkelte a pénztárcánkat A Fidesz szerint Magyar Péter sógora titkos paktumot kötött az egyik alkotmánybíróval Bécstől nem messze olyan háborítatlan vadonban túráztunk, amiből már csak kevés van Európában Tűz ütött ki Dominika egyik luxusszállodájában, 1700 embert kellett kimenekíteni 250 piknikező gyerek közelében tartottak szórásos temetést, kiakadt a dunabogdányi polgármester Fél évvel a választás előtt kötöttek állami szervek több tízmilliárdos szerződést a kötelezően használt iratkezelőt fejlesztő Fauszt-céggel Cserbenhagyta a Velencei-tó az Orbán-kormány 51 milliárdos kajak-kenu központját Főútra zuhant a tehervonat egy hídról Tele van a Tisza mikroműanyaggal egy új mérés szerint Szilágyi-ügy: sértetten lemondott a Magyar Sportjogász Társaság arról, hogy tagot delegáljon a MOB-ba Ez Ordabaszi: árverésen kelt el a kazah bajnokcsapat Térképeken mutatjuk, merre alakulhatnak ki zivatarok az országban szombaton, óráról órára A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Halálra késelték a Jumanjiból és Top Gunból ismert színészt, James Handyt Alig 14 ezer forintból is megszállhatunk ebben a napsütötte európai országban Pokorny Lia Kálloy Molnár Péter családjának adományozta a félmillió forintos díját Nagy Ervin szerint Vidnyánszky a kulturális élet teljhatalmú uralkodója volt Csuja Imre nehéz döntést hozott: nem akarja, hogy a nézők a hanyatlását lássák a színpadon Visszatér a Beatlemánia, négy külön film készül a The Beatles történetéről "Éhen fognak halni a barátaim, akik a tó körül élnek!" – Rákóczi Ferivel néztük meg a Velencei-tavat, ő is ott lakik Így nézett ki Forsthoffer Ágnes 18 évesen Schobert Norbi épp tart a kórházba, Rékáról van szó! – kameránk előtt mondta el, mi fog most történni Weisz Fanni megható dolgot vett észre kisfián: "Nem értem, honnan tudja, hogy nem hallok" Ambrus Attila felesküdött: "A feleségemet és a két gyermekemet nem hagyhatom cserben, felelősséget vállalok értük" A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

2 - Szomorú képek láttak napvilágot a kiszáradás szélén billegő Velencei-tóról by Balázsék
00:00 - 6 óra 29:09 - Szomorú képek láttak napvilágot a kiszáradás szélén billegő Velencei-tóról 46:57 - A csepeli kikötőben 7000 banános dobozt szedtek szét, amiben egy teljes raklapon összesen 438 kokaintömböt találtak 1:03:29 - Vendégünk Kovács Dániel a Birodalom című fikciós sorozat rendezője és Choky Ice 1:40:41 - Feri egy félrement utalást szeretne visszahívni
A Greenfo zöld hét hírháttér podcastjában kéthetenteújságíró kollégákkal megbeszéljük az általunk fontosnak ítélt, esetleg a hírfolyamban a politikai és bulvárhírek árnyékába került, ám mindennapjaink szempontjából nagyon fontos hírek hátterét, összefüggéseit. Íme a mai témák: --- A csimpánz, vagy az ember a veszélyesebb? Megemlékezés Jane Goodallra. Mit köszönhetnek neki a főemlősök, a tudomány és a magyar haragos siklók? --- A bíróság megsemmisítette a Samsung gödi gyáránakkörnyezetvédelmi engedélyeit. Leáll a gyár?--- Veszélyben a magyar bor? Pusztításbanaz aranyszínű sárgaság lehet az új szőlőgyilkos filoxéra? --- Bős–Nagymaros Magyarország zsákutcája, amiből azóta sem tud kijönni. Újabb 2 vízerőművet terveznek a szlovákok Bős fölött a Dunán --- Honnan jöhet a méreg az olasz és lengyel kamionokban a védett vértesi bányatóba? Miért kell minden tájsebet rekultiválni? --- Sétálni lehet már a mederben, annyira nincs víz aBalatonban és a Velencei-tóban. Hova tűnt nagy tavaink élővilága?--- Döntött a miniszter: tovább drágulhatnak azélelmiszerek, a ruhák és a fabútorok. A polgár fizet, a MOHU kaszál.--- Két első és egy ötödik helyezést ért el Magyarország a33. Európai Madármegfigyelő Napokon. De mi köze van a hazai madárállomány csökkenéséhez az EU-nak?Megtalálták a világ egyik legnagyobb lítiumlelőhelyét –Európában.E témákat járja körbe Sarkadi Péter szerkesztő beszélgetőtársaival: Horn Gabriella újságíróval, a Szabad Európa rovatvezetőjével, és Batka Zoltánnal, a Népszava újságírójával.
Czakó Tamás mutatkozik be, aki a Czakó Birtok borász/tulajdonosa, amely egy családi kézműves borászat a Velencei-tó mellett Pázmándon (Etyek-Budai borvidék).
Lakner Zoltán: A Tisza igazi adócsomagja népszerűbb, mint a Fideszé, kérdés, kihez tudják eljuttatni Plakátkampány a NER "legpofátlanabb luxizásairól" Elzárhatják az orosz kőolajtól a Molt, itt a leminősítés Parlamenti határozat is lesz Ruszin-Szendi fegyverviselési ügye miatt Tusk szerint ha a Nato áldását adja rá, Lengyelország belép a háborúba az oroszok ellen Beárazták Magyarországon is a Leapmotor új SUV modelljét! Tömegével buktak le kereskedők a Balatonnál és a Velencei-tónál Megvan, hogy kit jelölnek MNB-alelnöknek – Varga Mihály egy igazi rekordert kaphat maga mellé Jön az új autópálya-matrica Furcsa helyen nyílt állami ügyintézési pont, találd ki, ki profitál belőle Még a fideszesek egyharmada is vitára vágyik Orbán és Magyar között José Mourinho aranylabdás játékossal erősítené a Benfica keretét Kiesése után még büntetést is kapott Piastri, mégsem kell letöltenie Szélsőségek szorításában: a vízkörforgás egyre kiszámíthatatlanabb A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Hirtelen felindulásból elkövetett podcast a Velencei Filmfesztiválról, ahol többek közt két új magyar filmet is bemutattak. Akik a vetítések közben értékelték a filmeket és a fesztivált: Baski Sándor, Bognár Péter, Gyöngyösi Lilla, Tóth Csaba, Tóth ViktorFilmek, amelyek szóba kerülnek:Árva (Nemes Jeles László)A House of DynamiteAfter the HuntBugonia (Jorgosz Lantimosz)Csendes barát (Enyedi Ildikó)Dead Man's WireFather Mother Sister BrotherFrankensteinAz utolsó vikingIn the Hand of DanteLa Grazia (Paulo Sorrentino)Late FameMade in EUNo Other ChoiceThe Testament of Ann LeeThe Stanger (A közöny)The Voice of Hind RajabZúzógép (The Smashing Machine)
Orbán: Ez mind szamárság! Valóság: Egyáltalán nem az Emberölés gyanúja miatt indított nyomozást a legfőbb ügyész Sebestyén József halála ügyében Elképzelni is nehéz az autót, annyira formabontó fotókat tett közzé az Opel Nincs vége a bejelentéseknek: heteken belül jön a kormány nagy lakásfelújítási programja A MOK szerint Takács Péter a szocializmusban megszokott, kártékony hatalmi kommunikációt folytat az orvosközösséggel szemben Orbán diktatúrája fáj – Interjúban vall a volt erdélyi diplomata Ukrán atomtámadással fenyegették meg a moszkvaiakat Orbán Viktorék rokonával üzletelt a válságos időkben felbukkanó milliárdos Bajok lehetnek az egyik legfontosabb statisztikával Az Egyesült Államok új emberi jogi jelentése a Szuverenitásvédelmi Hivatalt is vizsgálta Egymillió embert várnak: a teljes napfogyatkozásra egész falvak adják bérbe az ingatlanokat, az árak az egekbe szöktek M4 Sport vagy Rtl? Eldőlt, hogy melyik csatorna közvetíti a Fradi következő BL-meccseit Fiatal szlovén centert szerződtetett a Győr A Balaton 24, a Velencei-tó 26 fokos: galériában mutatjuk, hol érdemes strandolni A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

A város másik oldalán podcast új adásának vendége Pintér Márton építész volt, aki az idei Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonjának kurátora, a kiállításának címe: Nincs itt semmi látnivaló, exportáld a tudásod.A kiállításon egy fiktív, valaha sikeres építésziroda terében találja magát a látogató, ahol a munkaállomásoknál olyan eredetileg építészként végzett figurákat lehet látni, akik végül más szakmákban értek el sikereket. Van köztük, aki vízmolekulákat kutat az univerzumban, van, aki városfejlesztő politikus, más díszlettervező, de ott van köztük Somlai-Fischer Ádám Prezi-társalapító és Rubik Ernő is.Pintér szerint az építészet a kortalan presztízsét az utóbbi két évtizedben veszítette el. Úgy véli, az építészt több ezer év után nem kérdezik, hanem utasítják. "Az építészeti tudást elkezdték kilóra mérni" - mondta. A kiállításon a nemnövekedés leágazásaként megjelenik a nemépítés gondolata, "nincs annál fenntarthatóbb, ha nem építünk" - mondta a kurátor.A Partizán közössége bebizonyította azt, amiben sokan kételkedtek: a cselekvésnek van értelme, az összefogás meghozza az eredményét. A törvény elnapolásában elévülhetetlen érdemei vannak ennek a közösségnek.De ne feledd: bár ez egy fontos siker, egyelőre csak időt nyertünk!Folytatjuk közös történetünk!https://2026.partizan.huMaradjunk kapcsolatban!—A mögöttünk álló közösség biztosítja kérdéseink valódi erejét, fennmaradásunkat és függetlenségünket. Az alábbi módokon tudod támogatni munkánkat:Iratkozz fel!Értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról, maradjunk kapcsolatban:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatbanLegyél önkéntes!Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihezTematikus hírleveleink—Szerdánként külpolitika: Heti Feledy hírlevélhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyPéntek Reggel, a Partizán hírháttér podcastjának levele: https://pentekreggel.huSzombaton Vétó hírlevél:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-veto-hirlevelereA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
2025. május 21., szerda 9-10 óra NÉGYZETMÉTER: Ingatlanpiaci korrekció - a magas árszintek miatt csökken a kereslet 2025 áprilisában megtorpant az év eleji élénk ingatlanpiaci lendület: a Duna House becslése szerint 10 415 lakóingatlan-adásvétel történt országosan, ami 14,6%-kal kevesebb, mint az előző hónapban, és 7%-os visszaesést mutat 2024 áprilisához képest. A lassulás hátterében az ingatlanárak jelentős emelkedése mellett több tényező is állhat, köztük az iskolai szünet és hosszú hétvégék, amik visszafogták a keresletet. Ezzel összhangban a Duna House vevői keresletindexe 11 ponttal csökkent, így 76 ponton áll. Szegő Péter, a DunaHouse PR és elemzési szakértője TŐZSDENYITÁS EQUILOR: Czibere Ákos, elemző SZUPERZÖLD: Tömeges halpusztulás a Velencei-tóban Az elmúlt napokban tömeges halpusztulás volt tapasztalható a Velencei-tavon. Kedd délig mintegy 1800 kilogrammnyi tetemet gyűjtöttek össze és szállítottak el a tó területéről. Az elhullások május 10-én, szombaton kezdődtek jelentős mennyiségben, hétfőre pedig mérséklődött a számuk és azóta is csökken. Az elpusztult halak mintegy 99 százaléka inváziós, idegenhonos ezüstkárász, a fennmaradó 1 százalékot pedig ponty- és compófajok teszik ki. Vajon azért ennyi ezüstkárász pusztul, mert valójában majdnem csak ez a halfaj van a tóban? Megjelent a kaliforniai vörösrák, másnéven a vörös mocsárrák is, ez mekkora gond? Ezt a helyzetet tényleg nem lehet megoldani? Ha pusztulás van a tóban, akkor turizmus sem lesz… Telex: Halpusztulás a Velencei-tónál: Negyven éve dolgozom a vízen, soha nem láttam ehhez foghatót Horányi Tibor, környezetvédelmi mérnök, az Alba Natura civil alapítvány vezetője
A Velencei-tó körül a Piros Orr Bohócdoktorokkal
A Balatonnál, a Velencei-tónál és a budapesti agglomerációban is feltételekhez köthetik az ingatlanok adásvételét.
2025. március 12., szerda 9 - 10 óra NÉGYZETMÉTER: A ZOOMLION a CTP-t választotta magyarországi partnereként A mintegy 42 milliárd forint értékű fejlesztéssel várhatóan 800 munkahelyet teremt a cég Tatabányán. Milyen pozíciót tölt be a CTP a magyar ipar-logisztikai ingatlanpiacon? Mi a legfőbb érték a Zoomlion dealben a CTP számára? dr. Gondi Ferenc, a CTP Management Hungary Kft. országigazgatója. TŐZSDENYITÁS: Kedves Hugó, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője SZUPERZÖLD: Szárad és büdös - Újra gond van a Velencei-tóval? Velencei-tó legújabb problémája csak hab a tortán: egy algaszerű undorító iszapos trutyi került a tó felszínére. Úgy tűnik már többen is bejelentették, de nincs hivatalos válasz. Brutális, büdös, ha így megy tovább, több helyi szerint ez kinyírja az idei nyarat. De ez egy összetett ökoszisztéma, megoldás is lenne, csak kellene költeni rá... Horányi Tibor, környezetvédelmi mérnök, az Alba Natura civil alapítvány vezetője.
Megvan, ki lesz az új amerikai ügyvivő Budapesten Telex 2025-03-04 16:29:40 Külföld USA A követség közleménye szerint Robert Palladino kulcsszerepet játszott Trump első hivatali idején az amerikai külpolitika alakításában. Lakossági fórumon tiltakoztak a sukorói szabadidőközpont ellen 24.hu 2025-03-04 15:15:03 Belföld Fidesz Kaszinó Velencei-tó Sukoró 2009-ben a Fidesz is ellenezte, hogy a Velencei-tó egyik utolsó szabad partszakaszán kaszinóváros épüljön. Most a Fidesz-kormány azon van, hogy ugyanide még nagyobb léptékű szabadidő- és rendezvényközpontot húzzanak fel, mindezt úgy, hogy a helyieknek nem csak véleményezési lehetőséget, de információkat sem adnak. Tóth Vera 50 kilót fogyott – így ünnepelte a díva 40. születésnapját rtl.hu 2025-03-04 14:15:19 Bulvár Koncert Tóth Vera Tóth Vera látványos átalakuláson ment keresztül az elmúlt években: 50 kilót fogyott, ami barátai és rajongói szerint is lenyűgöző változást hozott külső megjelenésében. Mégis, a 40. születésnapján tartott koncertfilmje kapcsán azt mondja, lélekben ugyanolyan maradt, mint régen, csak egy kicsit megfontoltabb. A külügyi államtitkár miatt bekérették a boszniai magyar nagykövetet 444.hu 2025-03-04 11:25:10 Külföld Nagykövet Bosznia-Hercegovina Magyar Levente hétfői kijelentéseit, miszerint "a nyugati, gyarmati vircsaft" destabilizálja Boszniát, a helyi vezetés a belügyekbe való beavatkozásként értékelte. Trump ezt is elintézte: jelentősen csökkenhetnek a magyar üzemanyagárak, áttörhetik a lélektani határt vg.hu 2025-03-04 12:11:27 Belföld USA Donald Trump Üzemanyag Tankolás Benzinár Szinte minden abba az irányba mutat, hogy a folytatódhat az elmúlt hetekben látott lassú áresés a hazai kutakon, ami nagyban köszönhető Donald Trump nyomásának. Ingatlanvásárlás, -ajándékozás: mindenkit érintő változást jelentettek be Startlap Vásárlás 2025-03-04 10:23:48 Belföld Ajándék Mostantól új, digitális adatlapon kell bejelenteni a vásárlással vagy ajándékozással szerzett ingatlant. Mutatjuk a részleteket. Temu-versenytársat indít Európában az Amazon Forbes 2025-03-04 13:57:08 Gazdaság Németország Webáruház Amazon Temu Az európai terjeszkedéshez meghirdetett állásokból következtethetünk az e-kereskedelmi óriás következő lépésre. Mi történt? A Temu és a Shein versenytársaként ismert Amazon Haul platform elindítását tervezi az e-kereskedelmi óriás Európában, írja a Ecommersnews.com. Az Amazon Európában folyamatosan növekszik, a cég 2024-ben Németországban 39,6 mill A 10 km/órás tábla után pokol várt az autósra Vezess 2025-03-04 14:18:22 Autó-motor Az előzést görcsösen be akarta fejezni egy olyan beláthatatlan szakaszon, ahol már a józan ész szerint is lassan illik közlekedni. Köves Slomóék átnevezik a Hatoscsatornát – Neshama TV jön helyette Media1 2025-03-04 13:25:05 Média Köves Slomó EMIH A Media1 információi szerint a Köves Slomó vezette Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) nagy átalakításra készül. Új nevet kap és megújul a tulajdonukba került Hatoscsatorna, ami májustól Neshama TV néven működik majd tovább. Az ország, amely Ukrajna leigázása után célkeresztbe kerülhet Privátbankár 2025-03-04 13:45:08 Külföld Ukrajna háború Finnország Oroszország átcsoportosítja az erőforrásokat, ha a háború véget ér Ukrajnában, és figyelmét Finnországra és Európa más részeire irányítja – figyelmeztet a finn biztonsági szolgálat. Eredménytelen a londoni csúcstalálkozó a konzervatív lap szerint Magyar Hírlap 2025-03-04 15:31:46 Külföld háború London Orbán szerint Európának a diplomáciai megoldás mellett kellene kiállnia a háború kérdésében. Eszement fizetésemeléssel marasztalnák Szoboszlai Dominik csapattársát Sportal 2025-03-04 13:42:00 Foci Anglia Szoboszlai Dominik Liverpool Béremelés Angol sajtóértesülések szerint a valóságtól teljességgel elrugaszkodott, 650%-os béremeléssel próbálkozik a Liverpool vezetősége. Szoboszlai lett a Liverpool reklámarca Magyar Nemzet 2025-03-04 10:57:06 Sport Szoboszlai Dominik Liverpool Reklám A csapat a közösségi oldalán hirdeti a franciák elleni nagy csatát a magyar középpályás főszereplésével. Kiderült, mikor kezdődik a következő jégkorszak Kiderül 2025-03-04 17:15:02 Időjárás Klímaváltozás A kutatók már korábban kiszámolták, hogy a nagy földi cikluska figyelembe véve mikor kezdődhet a következő jégkorszak. Most egy új tanulmány a klímaváltozást is belekalkulálta az időpontba. A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

2025. február 10., hétfő 6:30-8 óra Ez egy olyan műsor, amikor nem beszélünka Superbowl idei eredményéről. De a név- és születésnaposokat köszöntjük. Van lapszemle, sőt tőzsdei összefoglaló is! Budapest, te csodás, fővárosi rovat. Benne egy kis Rákosrendező, egy kis aluljárói razzia, némi M1-es bővítéssel és Flórián téri felüljáróval. ÉBRESZTŐ TÉMA: Betonba öntenék a Velencei-tó északi partját? Óriási beruházást tervez a kormány Sukorón, épp azon a Velencei-tó mellett fekvő területen, ahová a Gyurcsány-kormány még kaszinóvárost álmodott és amely most mások mellett Ruszlan Rahimkulov orosz származású NER-közeli oligarcha érdekeltsége. A Fiatalokért Központ névre keresztelt projekttel lényegében beépülne az egyetlen még érintetlen, természetközeli partszakasz. Az önkormányzat szemlátomást már zsebben, a helyi civilek azonban igyekeznek megakadályozni a „fejlesztést”. A Sukorói Összhang civil szerveződés, Sukoróért és a Velencei-tó környékéért aktívan tenni vágyó emberekből áll. Berki Ervin, a Sukorói Összhang civil szerveződés ügyvivő tagja. HETI KITEKINTŐ: Infláció, infláció, infláció. A KSH kedden teszi közzé a januári inflációs adatokat. A piaci konszenzus szerint az infláció 4,8%-ra gyorsulhat a decemberi 4,6%-ról. Saját előrejelzésünk ennél kissé nagyobb mértékű gyorsulást vár; az OTP Elemzési Központ várakozása 4,9%. Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője.
Pálinkás Imrével, a MOHOSZ agárdi kirendeltségének vezetőjével beszélgettünk.
Kozma Milos a Martonvásári MASZK Egyesület színművésze és rendezője. Tavaly nem véletlenül lett „Az év fiatal Példaképe” elismerés kitüntetettje Martonvásáron. Milos olyan darabokat visz színpadra, mint A padlás vagy a Portugál, melyek nemcsak a Velencei-tó közönségét varázsolják el, hanem az egész országot is.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
Forrás: Fortepan 30978 Gárdonyi Géza, Dinnyés József, Agárdi Gábor, Pákozdi László, Velencei János. Mi a közös bennük? Semmi! Csak egy ugrás a Velencei-tó, ahová a 2023. július 23-i Anno Budapestben ellátogattunk, Panxnotded Miklós kalauzolásával. Önök melyik településen nyaraltak? Velencén, Gárdonyban, Agárdon, Sukorón, Pákozdon, Dinnyésen vagy Kápolnásnyéken? Jártak-e télen is korcsolyázni a tóra? Vagy inkább a … A Velencei-tó anno olvasásának folytatása →
A Fertő, a Velencei-tó és a Balaton közül utóbbi van a legkevésbé természetközeli állapotban – mondta a Szabad Európának Padisák Judit limnológus, egyetemi tanár. A szárazföldi belvizek szakértőjével a Balatonról, az emberi természetről, oktatásról és civil kurázsiról is beszélgettünk a Szelfiben.
Beindult a strandszezon, ezzel egyidejűleg pedig - belföldön legalábbis - minden szempár a Balatonra szegeződik, hiszen idén nemcsak az infláció okozhat meglepetést, hanem a tavaly nyárból kiindulva akár a vízhiánnyal is számolni kell. Mindeközben a tópart is változik: sorra nyílnak a luxusszállodák és cserélnek gazdát a legértékesebb telkek, a helyiek és az önkormányzatok pedig javarészt tehetetlenek a folyamattal szemben. A zCast legfrissebb adásában Nagy Iván László vendége Ballai Vince, a hvg.hu környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó újságírója volt, akivel áttekintették a tópusztulás és a tópusztítás kérdését, beszéltek a NER balatonaligai terveiről, valamint arról, baj-e, ha dzsentrifikálódik a Balaton. Iratkozzon fel a hvg360-ra, az első hónapban csupán 360 forintért! https://hvg.hu/360/elofizetes Cikkeink a balatonaligai beruházásokról: https://hvg.hu/cimke/Balatonaliga • 0:43: Míg tavaly bokáig ért a víz, most arról lehetett olvasni, hogy leeresztenének a Balatonból. Mi történt, mi áll emögött? Tényleg ennyire magas lenne a vízszint, vagy más érdekek fűződnek ehhez? • 2:19: A szakértők szerint is szükség van a leeresztésre? • 3:56: Milyen kilátások vannak a Balaton belátható jövőjére nézve? Meddig lesz „elég” a víz, ami benne van? • 5:36: Ha kiszárad egy tó, mondjuk a Velencei-tó, az csak turisztikai katasztrófa, vagy ökológiai probléma is? • 6:54: Lehet-e idén olyan aszályra számítani, mint tavaly? • 7:57: Club Aliga: hogyan lett a pártüdülőből NER-üdülő, és mi áll a gigaberuházás(ok) útjába? • 10:41: Mi a terv a klienskörnek szétosztott telkekkel? Milyen környezet- és lakóvédelmi veszélye van ennek? • 11:58: Mit tudnak tenni a helyiek? • 12:34: Milyen következményekkel jár a Balaton partjának teleépítése hotelekkel és luxusapartmanokkal? • 13:54: Mit lehet kezdeni az olyan esetekkel, amikor emberek a kert végében alakítják át a tómedret? • 17:15: Mennyire valós probléma a Balaton dzsentrifikációja? • 20:13: Bónuszkérdés – mennyire szálltak el az árak a Balatonnál?
A Filéző podcast vendége Barabás Csaba Heinz, a tiszafüredi Mariska étterem tulajdonosa volt. Beszélgettünk arról, hogyan fejlődött az elmúlt évtizedekben (sőt, évszázadokban) a Tisza-tó és a Hortobágy vendéglátói kultúrája, mik az eltérések a Balatonhoz vagy a Velencei-tóhoz képest, mikor ütötte fel ott a fejét a tiszai halászlé, és tényleg megtorpant-e a környék gasztrolendülete a járványidőszakhoz képest.

A Filéző podcast vendége Juhász Emese, a velencei Groenk Deli egyik tulajdonosa volt, aki a Covid-lezárások hatására vágott bele férjével a vendéglátásba. De vajon hogy áll a Velencei-tó a Balatonhoz képest? És milyen hatása volt a negatív híreknek a turizmusra?

301. Szevasztok hej hej! Hőség, napelemek, predator, svájc, iOS okosságok Zoltán Airfryer teszt Legjobb Lángos Szszm Teniszpálya Balaton feeling Velencei tó kör bringával, ez tó sajnos halott
Kollégánk a kiszáradó Velencei-tó partján épülő kajak-kenu akadémiáról beszélt a Klubrádióban.
A nyári extra adásba azt járjuk körbe, hogy már tényleg olcsób Olaszországban, vagy Franciaországban (és a Spanyoloknál) tengerparthoz közeli ingatlant vásárolni, mint otthon a Velencei tó vagy a Balaton környékén. Előre is elnézést a kicsit szétesett műsorért Vendégünk Csorba Dani volt aki megpróbált rávilágítani arra, hogy csodák nincsenek Csorba Dániel: https://csorbadaniel.com/ Az adásban említett video hogy mitől néptelenednek el a Franca, Spanyol falvak: https://www.youtube.com/watch?v=hTgwv6Ic3fA A cikk az Olasz nagyvárosi ingatlan árak elmúlt tíz évének mozgásáról: https://www.genovatoday.it/economia/case-prezzi-grandi-citta.html?_gl=1*t2f9pt*_ga*Mjl5YlFGa0lkQS1BRm9NRzBHSko4by14eDBSdlEwUEFaNEJmdHZTcmJUb3ZFcllMQTFVSWxSalpiWWl0TGNDVg.. És itt kedvetekre böngészhettek Olasz: https://www.immobiliare.it/ Francia: https://www.iadfrance.fr/en/ads/sale --- Send in a voice message: https://anchor.fm/arnyek/message
Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének pénteki adása. A mai műsor első részében arról lesz szó, hogy van-e esélye annak, hogy a Balatonnál is megtörténik egy olyan kiszáradási esemény, mint ami most a Velencei-tavat sújtja. A témával kapcsolatban Tóth Viktor limnológus, hidrobiológus, a Balatoni Limnológia Kutatóintézet tudományos főmunkatársa volt a Checklist vendége. A szakembert arról is kérdeztük, hogy milyen állapotban van Közép-Európa legnagyobb tava, s mit lehetne tenni annak érdekében, hogy minél inkább védelmezzük a tó még megmaradt természeti örökségét. Műsorunk második részében azzal foglalkoztunk, hogy elkezdtek megérkezni Magyarországra a Magyar Honvédség új Panzerhaubitze 2000-es önjáró tarackjai. Sokan ezt tartják a világ legjobb önjáró tüzérségi rendszerének, amely ráadásul most Ukrajnában élesben is bizonyít. Hazánk honvédségének megújuló képességeiről és az új tarackokról Huszák Dánielt, lapunk Globál rovatának vezető elemzőjét kérdeztük.See omnystudio.com/listener for privacy information.
5 - Janival érdekes dolgok történtek a velencei benzinkúton by Balázsék
A Bede Márton–Uj Péter–Winkler Róbert duó látókörszélesítő audioflashmobja. 00:00: Új műfajt avatunk: rádiós stílusú közvetítés egy infografikáról Nayib Bukele Twitteréről, nézze velünk! 07.00: Kolumbia az élen, nem meglepő módon…! 10.45: Kávé és koka… de talán kevésbé a kávé… 15.30: Jamaicai erőszak, és Bob Marley béketeremtő kísérlete. 16.30: Könyvajánló; akit érdekel Jamaica: A brief history of seven killings. Kapcsolódó Netflix doku: Who shot the sheriff 18.00: MC Hawer Lagzi Lajcsi ellen. 23.40: Amikor UP belépett a MÚOSZ-ba, és a részeg BM-es horgászok MC Hawert üvölttettek, és bevallották a gödöllői kastély ellopott kristálycsillárját. 29.00: Britül nem lehet reppelni. 33.00: Groom slap, az új üzbég technó. 34.30: A műsor végéig tiudnék beszélni a kerékpársport és az elektronikus tánczene kapcsolatáról. 36.00: Burial megvolt? Úgy nézek ki?! 37.30: Látogatás a félig kiszáradt Velencei-tónál. 44.30: És most: kulinária. 46.00: Sokk: látogatás egy átlagos magyar étteremben. Érezd magad megtisztelve, hogy vendég lehetsz! 52.00: Szamurájkardos japán politikai merénylet. És a világhírű fotó róla. 54.00: Még Priti Patel is kifarolt Boris Johnson mögül… See omnystudio.com/listener for privacy information.