POPULARITY
Súlyosan vízhiányos állapot alakult ki Magyarországon, de még mindig van elég készletünk, hogy megállítsuk a kiszáradási tendenciákat – szól vízügyes vezetőkkel készült műsorunk következtetése. „Bízom benne, hogy az új kormányzati struktúrában sikerül áttörést elérni, hogy az egész ágazatunkat ennek a szolgálatába tudjunk állítani" – mondja Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese, aki a témában szót kapott a múlt heti, legelső kormányülés sajtótájékoztatóján. „A civil és a hivatásos környezetvédő, valamint a vízügyes szervezeteknek együtt kell működniük és közösen megtalálni a legjobb megoldást" – mondja a Cegléd környéki mintaprojektekről Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója.
Egymillió ember valósága fog most elolvadni Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni Láthatatlan AI-használat fenyegeti a cégeket Hogyan találta meg az ipar az immerzív technológiát? A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Az Apple nem kegyelmez: 15 eszközt nyugdíjaznak, köztük 2025-ös modelleket is Pályára állították a Starlink orosz megfelelőjének első műholdjait Az USA szerint nemzetbiztonsági kockázat minden külföldön gyártott router, úgyhogy betiltja őket Néhány nap múlva indul a történelmi űrmisszió Olyan halat találtak Horvátország vizeiben, aminek semmi keresnivalója nem lenne ott Kiszáll a videózásból az OpenAI, megszüntetik a Sorát A Nasa hét év alatt 20 milliárd dollárból építene holdbázist Innováció a sportban: a Nemzetközi Autómobil Szövetség egyik legrangosabb elismerésével díjazta a Széchenyi István Egyetem versenyzőjét Leállítják a Sony és a Honda közös elektromos autójának fejlesztését Küszöbön egy ígéretes vakcina a Lyme-kór ellen Bizonytalanságban élnek a cégek, mégis beruháznának Meglépi az ARM: olyat húztak a mesterséges intelligencia piacán, amire senki sem számított A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Megnéztük, az új szavazóhelyek kijelölésével tényleg kiszúrtak-e a külföldön szavazó magyarokkal Az olaj- és gázlétesítmények elleni támadások még az iráni háborúban is új szintet jelentenek A Guardian nagyon kemény állításokat közöl az ukrán pénzszállítók elfogásáról Két kifogás érkezett az NVB-hez Orbán Viktorról Schobert Norbert erős posztban állt ki Szentendrén az odalátogató Orbán Viktor mellett Ritka fordulat: drágább lett az orosz olaj, mint a nyugati Megbírságolta a közmédiát a Nemzeti Választási Bizottság Trump Amerika nélküli Nato-t emleget, és szidalmazza a szövetségeseket: gyávák vagytok, és mi nem felejtünk! Átadták a Radnóti-díjakat: Karácsony, Cserhalmi és Németh S. Szilárd is a díjazottak között A szerb rezsim kedvenc cége börtönbe küldene egy újságírónőt A Nyíregyháza csodát tett a Vasas ellen, a Békéscsabával döntőzik a Magyar Kupában Willi Orbánék lemosták a pályáról ellenfelüket Változékony hétvége: hol áztatja el az eső a kirándulókat? A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Nem kell föltalálni a spanyol viaszt: ha a magyar gazdaság vissza tud térni az európai integrációs pályára, akkor évi 2-3 százalékos növekedésre van esély. Ha viszont marad a jelenlegi irány, és még jobban kisodródunk az unióból, akkor biztos a leszakadás. Az utolsó utáni pillanatban vagyunk. Zsiday Viktor közgazdász a magyar gazdaság rövidtávú esélyeiről, a geopolitikai buborékról, a reálbérek és a Fideszre adott szavazatok összefüggéséről. 01:00–15:00 Nem az a baj, hogy őrület van, hanem, hogy a világ egyre kiszámíthatatlanabb. Az amerikaiak mintha már azt sem tudnák, miért háborúznak. Kiszámíthatatlan a világ. Azt sem tudják, miért háborúznak. Láthatóan B terv nélkül ugrottak bele. Elképzelhetetlen mélységben az amerikai elnöki pozíció: bennfentes kereskedés szankció nélkül. Geopolitikai buborék? Nem. Vagy még nem. Szorul a szoros. Mi értelme van globális energiaválságot kirobbantani? 160 dolláros olajár? 15:00–29:00 A magyar gazdaság állapota nem olyan rossz, csak nagyon rossz irányba tart. Ha vissza tudunk térni az EU-s integrációs pályára, akkor öt-tíz éves időtávon van esély évi 2-3 százalékos gazdasági növekedésre. De Európával is vannak bajok. Bár az életminőség itt a legjobb, az ipart folyamatosan szorongatja Kína, digitális technológiákban pedig az Egyesült Államok húzott el. Az EU-ban szorosabb integrációra volna szükség, de erre nincs politikai akarat. A fejlett világban fenntarthatatlan módon nőnek az államadósságok. 29:10–35:00 Strukturális problémák a magyar gazdaságban. Évek óta a fő probléma ez a piaci mechanizmusoknak a kiiktatása. Ha nincs bizalom, nem működik a gazdaság. A mutyiszféra nő a versenyszféra kárára. Ha ezen nem változtatunk, akkor bajban leszünk. A piaci mechanizmusok visszaerősítése és a mutyi szféra kiiktatása az kulcs. Enélkül nem lesz tartós gazdasági növekedés. Utolsó utáni pillanatban vagyunk, de még lehet pályát módosítani. Nincs más lehetőség. Ha a jelenlegi tárasadalmi és gazdasági struktúrák maradnak, úgy nagyon rosszak az esélyeink. 35:30 Gazdaságpolitológiai fejtegetések. A reálbér alakulása és a kormánypártok népszerűsége statisztikailag erősen összefügg. Úgy tűnik, mintha a magyarokat más nem is érdekelné, csak az, hogy mennyit keresnek. A mostani reálbérhelyzet alapján akár 2,5 millió szavazója is lehet a Fidesznek. A fogyasztási adatok ennél kisebb 2-2,1 millió szavazat körüli eredmény ígérnek. 45:00–50.00 2010-ről 2014-re a Fidesz félmillió szavazatot veszített a rossz gazdasági helyzet miatt. 2022 óta a gazdaság döcög. Volt egy-két év, amikor a reálbérek beestek. A magyar társadalom nagyon paternalista. Erre van trenírozva. Ha az állam és a kormány elhiteti magáról, hogy mindent meg tud oldani, akkor minden tőled fognak várni. 50:00– Bárki is kerül kormányra, nagyon nehéz dolga lesz. A ‘22-es osztogatást máig nem hevertük ki. A hitelminősítők várják a válaasztási eredményt és a gyors intézkedéseket. Egy idő után elfogy a mások pénze. Megszorítani sohasem szabad. Argentína a pozitív példa. Mileinek sikerült. Hátha nekünk is. See omnystudio.com/listener for privacy information.
Hogyan kell a nyugdíjat kiszámolni? Argyelán József, a bankmonitor.hu vezető elemzője hozza a legfontosabb tudnivalókat.
Beszélgetés az alkotmányellenes klímatörvénytől a zöldpártok jövőjéig, a budai választási esélyekről, az orbáni zsákutcás putyini energiagyarmati politikáig számos kérdésről.Tordai Bence klímavészhelyzet kinyilvánításáról szólótörvényjavaslatát alakította át (üresített ki) a Fidesz klímatörvénnyé, amit az Alkotmánybíróság alaptörvény ellenesnek nyilvánított, így az idén júniusig 30-ig be kellnyújtaniuk a módosításokat. Eddig 180 körüli civil szervezet véleményezte az alternatív klímatörvény javaslatot, mely most társadalmi egyeztetésen van. Hol áll ez most? Különböző látványos parlamenti akciói miatt eddig közel 11millió forintos büntetést szabott ki rá Kövér László házelnök. Tordai Bence nyolc éve parlamenti képviselő, akivel az országházi elsősorban zöld munka eredményeiről és kudarcairól is beszélgetett Sarkadi Péter szerkesztő.„Mi nem a hatalmat akarjuk megragadni, hanem az emberekképzeletét”, tartja a klasszikus zöld mondás.Tordai saját bevallása szerint a környezeti ügyek markánsálláspontja mellett, elosztási kérdésekben egy igazságossági elvű baloldali, emberi jogi kérdésekben progresszív liberális álláspontot képvisel. Merre tovább hazai és európai zöldpolitika? Miért lépett ki 2 éve a Párberszéd-Zöldek pártból? Milyen zöld párt, vagy formáció kellene az eddigi zöld pártok eltűnése után/helyett?2019-ben az Európai Parlamentben megerősödtek a zöldek.Ezután a jobboldal és a patrióták igyekeznek mindent megtenni a Green Deal meggyengítéséért, ennek ellenére az Egyesült Királyságban, és egy német tartományban is nemrég jelentősen előretörtek a zöldek. Mennyire lehetünk bizakodóak?Budapest 4 sz. választókerületben ismét elindul az április12-i országgyűlési választáson. Miért optimista? Milyen esélyei vannak, egyáltalán milyenek Buda ezen részén a politikai erőviszonyok? Mennyire lehet majd zöld Magyarország?Orbán putyini energiagyarmati politikájának rákfenéje, a rezsicsökkentés és a gazdaság lebénítása. Energiaszegénység: hazánkban egy év alatt halnak meg kihülésben annyian, mint Ausztriában. A viziközmű hálózat tudatos orbáni lerohasztása, azigazságtalan közteherviselés/adózás.Miért csak Bojár Gábor milliárdos fizetne több adót? Magyarország történelmének legnagyobb beruházása (jelenleg csak közpénz égetése) Paks2, csekély a közérdeklődés. Mi lesz ebből?A kétszínű Európai Uniós atomálláspont, a Trump-Orbán kamu megállapodások, és a nem létező álom mini atomerőművek.Az atomenergia gúzsba köti a megújuló energiás fejlesztéseket, torz az Orbán rezsim energiapolitikája. Kiszámíthatatlan árszabályozás és támogatási pályázati rendszer.Mit várhatunk a Tisza-kormánytól?Rövid életrajz a wikipédiáról. Tordai Bence 1981-ben született Budapesten.közgazdász-szociológus, politikus, egyetemi oktató. A Corvinuson közgazdászként végzett 2005-ben, hét évig volt a Társadalomelméleti Kollégium tagja, szociológia PhD-hallgató. Dolgozott civil szervezetek munkatársaként, társadalomstatisztikusként a KSH-ban, gazdaságpolitikai tanácsadóként az LMP frakciója mellett és a zöld nyári egyetem szervezőjeként. 2008 és 2015 között a Budapesti Kommunikációs Főiskola adjunktusaként oktatott szociológiai, gazdasági, módszertani és politikai tárgyakat. A tömegkultúra politikájáról szóló kutatásával OTDK-t nyert.2015–2018 között a Párbeszéd – A Zöldek Pártja pártszóvivője és kommunikációs igazgatója, 2018-tól a párt országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettese. 2022-től a budapesti 4. sz. országgyűlési egyéni választókerület ellenzéki képviselője és az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának tagja. 2022. július és 2024. június között a Párbeszéd– A Zöldek Pártja társelnöke. 2024. június 9-én kilépett a pártból, azóta független képviselőként dolgozik. Alapítója a Budai Zöld aktivistacsoportnak.
Két hete tart az iráni háború, Szalai Máté Közel-Kelet szakértővel beszéljük át a legfrissebb fejleményeket.Csatlakozz a Partizán korszakalkotó projektjéhez: https://csapat.partizanmedia.hu/forms...Támogasd te is a Partizánt adód 1%-ával!Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány19286031-2-42Legyél rendszeres támogató! https://www.partizan.hu/tamogatas—Választási barométer:https://valasztas.partizan.hu/—Csatlakozz a Partizán közösségéhez, értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról!https://csapat.partizanmedia.hu/forms...—Legyél önkéntes!Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:https://csapat.partizanmedia.hu/forms...—Iratkozz fel tematikus hírleveleinkre!Kovalcsik Tamás: Adatpont / Partizán Szerkesztőségi Hírlevélhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms...Heti Feledyhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms...Vétóhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms...—Írj nekünk!Ha van egy sztorid, tipped vagy ötleted:szerkesztoseg@partizan.huBizalmas információ esetén:partizanbudapest@protonmail.com(Ahhoz, hogy titkosított módon tudj írni, regisztrálj te is egy protonmail-es címet.)Támogatások, események, webshop, egyéb ügyek:info@partizan.hu
6 - Kiszámolták, mennyit szellent az ember egy nap – meglepő eredmény született by Balázsék
00:00 - 6 óra 30:04 - Számtalan apró jelből derülhet ki számodra, hogy a kolléganőd valójában pszichopata 49:46 - Fekete Pákó Aladdinként próbált szórakoztatni a hétvégén 1:03:53 - Több száz ittas és drogos autós bukott le az egyhetes közúti razzián - vonalban Óberling József r. ezredes, rendőrségi főtanácsos 1:23:53 - Egy 42 éves nő több ezer dollárt költött arra, hogy „Marry Me” feliratú óriásplakátokkal árasztja el a forgalmas kaliforniai autóutakat Valentin-nap előtt 1:39:58 - Kiszámolták, mennyit szellent az ember egy nap – meglepő eredmény született
6 - Kiszámolták, mennyit szellent az ember egy nap – meglepő eredmény született by Rádió 1
Árpa Attila megint beszólt Stohl Andrásnak A Nagy Ő miatt Az apró német sziget, ahol saját minivonatokkal közlekednek a helyiek Kávé, de másképp – 7 trendi ital, amit idén meg kell kóstolnod! Meghalt Brad Arnold, a 3 Doors Down frontembere Christian Bale napi hat órát ült a sminkszékben, hogy megformálhassa Frankenstein szörnyét Milliós kincs lapult a nagyszülők bútorában Madeirának nemcsak Cristiano Ronaldót köszönhetjük, hanem a tökéletes kikapcsolódást is Mariah Carey olaszul énekelt, az elnököt Valentino Rossi utaztatta villamossal a téli olimpia megnyitóján Kiszúrták a fotón, csövek lógnak ki Kulcsár Edina hasából – Elárulta, mi történt 59 évesen újra férjhez megy Halle Berry "Minden kedden pszichológushoz járok" - így vallott Stohl András az alkoholfüggőségéről A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Január 20-án volt egy éve, hogy Donald Trump megkezdte második ciklusát az USA elnökeként. Kampányában azt ígérte, megválasztása esetén 24 órán belül lezárja az orosz-ukrán háborút. Ez azonban nemcsak egy nap, hanem egy egész év alatt sem történt meg. A New York Times 2025 decemberében izgalmas tényfeltáró cikkben mutatta be, milyen érdekek és elképzelések feszültek egymásnak a Fehér Házban és az amerikai katonai vezetésben Ukrajna kérdésében Trump visszatérése óta. Podcastunkban Galavits Patrik két vendégét, Tábor Áront, az ELTE Amerika-szakértő oktatóját és Takács Márk katonai szakértőt kérdezte az amerikai politikai vezetés hozzáállásának változásáról a háborúhoz és arról, mindez milyen következményekkel járt a harctéren. Adam Entous beszélgetés alapjául szolgáló cikke a New York Timeson: https://www.nytimes.com/interactive/2025/12/30/world/europe/ukraine-war-us-russia.html Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! https://www.direkt36.hu/tamogass-minket/ Hamarosan érkezik új filmünk, A csapda. Ebben azt mutatjuk be, hogy mit kezdett Orbán Viktor azzal az egyedülálló lehetőséggel, amit a stabil politikai többség, a hatalmas összegű EU-támogatások, és az éveken át tartó világgazdasági bőség biztosított számára. Azok, akik Partner, Szövetséges vagy Bennfentes kategóriában indítanak támogatást, mindenkinél korábban megnézhetik a filmet. Február 8-án tartunk ugyanis egy premier előtti vetítést Budapesten, majd ezt követi egy szintén exkluzív online bemutató is. Amennyiben te is szeretnél meghívót a bemutatókra, indíts támogatást legalább Partner kategóriában január 31-ig! Borítókép: The White House / Facebook
Egy szűkszavú rendeletből úgy tűnhet, az állam kiszáll a vidéki repterekből. Valójában más tervei vannak Szakjogász a 24.hu-nak: A javítóintézet nem börtön Lázár János azzal vádolja Magyar Pétert, hogy Dubajban van lakása, Magyar pedig Lázárt azzal, hogy neki meg Bécsben és Svájcban Döntött a cseh alsóház, bizalmat kapott a parlamentben Andrej Babis kormánya Repülőrajt helyett stagnált a magyar gazdaság Így tréfálkoznak Trump emberei: „Izland lesz az 52. állam, én pedig kormányzó” Donald Tusk: Decemberben több kibertámadás érte a lengyel energetikai infrastruktúrát Lila vagy fekete? Mutatjuk a Mazda új, színváltós autóját Hunyadi Jánosnak is lehetett dublőre? – nemcsak a modern vezetőknek van hasonmása Venezuelához kötődő újabb olajszállító hajót foglalt le az amerikai parti őrség Óriási fordulat a Dunaferrnél: elkezdték visszavenni az embereket a vasműbe, jön az új befektető – "Heteken belül eldől" Kiszivárgott a titkos záradék, Max Verstappen már idén leléphet a Red Bulltól Chema Rodríguez mindenhol pótolta a sérülés miatt kieső Bánhidi Bencét Pénteken ismét próbára tesz minket az időjárás A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Kiszámolták, mikor csapódhat a Földbe egy tengerjáró méretű aszteroida, de a legfontosabb felfedezés nem is ez A Microsoft kutatása bizonyítja: Magyarország felkészült az AI virágkorára Megválasztotta a közmédia az év szavát Már van, ahol mesterséges intelligencia figyeli az autósokat: négy nap alatt 2500 szabálysértés Reklámok érkezhetnek a ChatGPT-be Egyre több munkakört vehet el a mesterséges intelligencia a Nobel-díjas kutató szerint Kínai cég támadta meg Elon Musk monopóliumát A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Orbán az orosz vagyont védve verekedni ment Brüsszelbe, de már tavasszal kiszállt a meccsből Lázárék szerint súlyosan ellentétes az állam érdekeivel, ha valaki a Stragabbal köt szerződést Ukrajna és gazdatüntetés: nagyon forró nap jöhet Brüsszelben – a helyszínről jelentjük Hosszú leállás jön az MBH-nál, 5 napig akadozhatnak ezek a szolgáltatások Elfogadták Budapest 2026-os költségvetését, de új front nyílt a főváros pénzügyei körül Varsó gyalogsági aknákkal fogja védeni Oroszországgal és Fehéroroszországgal közös határát Egyelőre nincs roham a fenyőfákért – így alakulnak idén az árak Navracsics és Lázár még mindig nem állnak szóba egymással Vizes üzemanyag tankolása: ki fizeti a súlyos kárt? – Egyetlen tényezőn múlik minden, így lehet rá felkészülni Együtt tüntetett a szlovákiai magyarok pártja a helyi ellenzékkel a Beneš-dekrétumok ügye miatt Te gátlástalan senkiházi, takarodj ki a kórházból – most Magyar Péteren borult ki az egészségügyi államtitkár Most a darts-vb magyar indulóját is tátott szájjal figyelhetik Nehezen szabadulunk a hidegpárna fogságából, de azért rövid időre ránk mosolyoghat a Nap A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Magyar Péter adományokat vitt egy óbudai gyermekotthonba, de nem mehetett be Kiszállt az adatvédelmi hatóság a TISZA-hoz Felvette egy kamera, ahogy egy hős nyugdíjas házaspár megpróbálja megállítani az egyik Bondi Beach-i merénylőt Felébredt a kómából és eszméleténél van a Sydney-ben elkövetett terrortámadás életben maradt merénylője Eggyel kevesebb vevővel verseng a Mol a Lukoil külföldi vagyonáért: már alá volt írva a szerződés, amikor az amerikaiak kilőtték az orosz cég kedvenc jelöltjét Szélesedhet Orbán Viktor mosolya a brüsszeli hírek hallatán – de kemény pofonba szaladhat bele Társalapítókat keres Lázár János, bárki jelentkezhet Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt Itt a fordulat, mégsem tiltják be a benzines és dízeles autókat Európában? Súlyos következménye lehet a hátraarcnak Zsiday Viktor lezárja portfóliómenedzseri pályafutását Tömeggyilkosság Sydney-ben, 6 perc alatt 103 lövés – az Iszlám Államra felesküdve A PSG-nek 60 millió eurót kell fizetnie Mbappénak Megalázta a Fifa a Puskás-díjat, és Yamalnak is adott egy pofont! Már élesen látszik, lesz-e fehér karácsony idén: itt a részletes időjárás-előrejelzés az ünnepekre A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Dwumiesiączka na zimę a w niej: Fiolka o świętach solo, Mochnaczewska o tym, jak je przetrwać, Makselon o aferze z Masłowską i Heleną Englert, Kasia o tym, co ją zachwyciło w 2025, Sulej o ważnych rzeczach i ubraniach osobistych, Kiszą o świetnej wystawie w Muzeum Sztuki Nowoczesnej. Poza tym filmy, książki, przegląd prasy, newsy, duuużo muzyki, dźwięków, miłości i utulenia. Ten podcast powstaje dzięki Patronite: https://patronite.pl/karolinakp 0:00:00 Intro 0:01:57 Carol Of The Bells 0:03:59 Zakaz hodowli zwierząt na futra 0:07:47 Felieton Macieja Makselona 0:15:56 Newsy i newsiki0:35:34 Comiesięczna księgarnia 0:41:10 Kolęda charytatywna 0:42:43 Przegląd prasy 0:49:29 Felieton Anny Mochnaczewskiej 1:05:59 W kinie i na kanapie 1:12:46 Dział sztuki 1:15:33 Felieton Soni Kiszy 1:26:40 Dział mody 1:32:03 Felieton Karoliny Sulej 1:46:01 Felieton Fiolki Najdenowicz 2:00:21 Felieton Katarzyny Kasi 2:05:19 Outro
Kiszárad a Duna–Tisza köze, és se víz, se pénz nincs elég a vízpótláshoz Az AI kilépett a képernyőről Fillérekből építhetők komplett bot-hadseregek Jobb alvás, több lépés: így hat a pihenés a napi aktivitásra Karácsonyi csoda: így még nem adományoztunk 40 csapat méri össze tudását programozásban a pécsi Prograce-en, a legjobbak felvételi pluszpontot is szerezhetnek Átadták a játékipar Oscar-díjait, tarolt a Clair Obscur: Expedition 33 Egy teljes napon át fagyoskodott, hogy övé lehessen a világ első Samsung Galaxy TriFold-ja Érdekes felfedezést tettek egy extrém légkörű forró exobolygóról amelynek nem is szabadna léteznie Reflektorfénybe lépett a GPT-5.2, az OpenAI eddig legjobb modellje Zuhan az Oralcle árfolyama Donald Trump rendeletben tiltja meg az államoknak a mesterséges intelligencia szabályozását A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Talán furcsa belegondolni, de ha a klímaváltozás megfékezéséhez keresünk jó példát, ma már nem az Egyesült Államokra vagy Európára, hanem Kínára érdemes figyelnünk.Mit tanulhat ebből Magyarország, és miért kulcsfontosságú az erős iparpolitika és az elektrifikáció a klímasemlegességhez vezető úton? A megújuló kapacitásaink robbanásszerű növelése után vajon az évi százezer lakás teljes korszerűsítése reális cél lehet? Mi az oka, hogy olyan, a környezetvédelmi erőfeszítéseiről nem neves országokban halad a legjobban a fosszilis energiáról való leválás, mint Etiópia vagy Nepál? A mai epizódból kiderül, hogyan látja mindezt Bart István klímapolitikai szakértő, az 1jövő régi-új vendége, akivel nemrég megjelent könyve apropóján beszélget Borbély Ede műsorvezető. A kérdés már csak az: van még esélyünk, hogy ne csak a napozószékeket rendezgessük a Titanicon?Az adás elkészítésében közreműködött Kiszely AnnaBart István: Napozószékek a Titanicon - A klímaváltozásról magyar szemmel. Park Kiadó, 2025—A közösség lehetőség, a közösség felelősség.Támogasd a Partizánt!https://www.partizan.hu/tamogatas—Csatlakozz a Partizán közösségéhez, maradjunk kapcsolatban, és értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról!https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatban—Legyél önkéntes!Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihez—Iratkozz fel tematikus hírleveleinkre!Szerkesztőségi Hírlevélhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-partizan-szerkesztoinek-hirlevelereHeti Feledyhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyVétóhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-veto-hirlevelere—Írj nekünk!Ha van egy sztorid, tipped vagy ötleted:szerkesztoseg@partizan.huBizalmas információ esetén:partizanbudapest@protonmail.com(Ahhoz, hogy titkosított módon tudj írni, regisztrálj te is egy protonmail-es címet.)Támogatások, események, webshop, egyéb ügyek:info@partizan.hu—A Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/—A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@Partizanmedia
Toroczkai László: Amikor elmentem Magyar Péter dorogi fórumára, fél óráig nem mert kiszállni a kocsijából Megállapodott az amerikai és a kínai elnök egy lehetséges kereskedelmi egyezményről Bár Gyurcsány felszívódott, Lajos végül így is lakást kapott Ismét leállt egy európai repülőtér – furcsa tárgyakat észleltek az égen! Ki lakik a világ legmagányosabb házában? Orsós János: Nem csak az isten háta mögötti falvakban nincs orvos meg szaktanár Joguk van-e az orosz nőknek az abortuszhoz? Akár több tízezer forint ütheti a markát annak, aki figyel erre a trükkre Erős BMW-n tanult vezetni, katasztrófa lett belőle Költözzünk be egy börtönbe! Buborék vagy forradalom? AI-chatbotok vallanak a saját jövőjükről Így néz ki a Mexikói Nagydíj rajtrácsa Nem lehet megunni, videón Kerkez gólja és Szoboszlai gólpassza Zivatarok érkeznek északnyugtról, figyelmeztetést adtak ki több vármegyére A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Lecseréljük-e a viccek alatti zenét, ösztönlények-e az állatok, miért tilos a vaku múzeumban, miért nem lehet légcsavaros repülővel átlépni a hangsebességet, bepisilünk-e a tüzezéstől, a fogmosáskor folyatott víz elvész vagy állandó a Föld vízkészlete, miért táblázzák ki a fix trafipaxokat, hogy éreznénk magunkat karácsonykor az ausztrál nyárban, mire kéne lecserélni az arab kilencest, hogyan kell jó apának lenni, mi a baj Klein Dáviddal, be kell-e jelölni a motorkerékpár szélét is a Google captchában, az utcán ácsorgók miért pont ugyanakkor indulnak el ugyanarra, mint amikor kikerülnénk őket, lehet-e szólóban andalogni, kinek adatnánk meg a lottószámokat, mekkora megtakarítás mellett vennénk egymilliós nadrágot, mivel kell kezdeni az ismerkedést Krasznahorkaival, mi a teendő egy a sátor körül járkáló medvével, fárasztja-e az agyat az elalvás közben hallgatott podcast, félünk-e a telefonálástól, miért hagyják meg a szinkronizált dokumentumfilmek eredeti hangját?
5 - Sétálni lehet a Balaton medrében, annyira kiszáradt a tó by Balázsék
A Fidesz egy lengyel cégen keresztül csúsztatja át a politikai hirdetéseit a Google szűrőjén A Nasa öt legfontosabb találmánya, ami megváltoztatta az életünket Búcsúzik a DIGI, az AH Média és az Invitech Vezető nélküli autót állított meg a rendőr – megúszta a bírságot Huawei Watch Ultimate 2 vs Samsung Galaxy Watch Ultra Erre nem lehetne képes: egy fekete lyuk átkapcsolta a mágneses mezejét! Ősi tengeri óriás csontvázára bukkantak Mesterséges Intelligencia-modullal bővül az Icdl képzés Megvan az első Eu-s ország, ahol a 16 éven aluliak nem férhetnek hozzá a közösségi médiához Kiszárad a Hajógyári-sziget, de a főváros már tervezi az öntözését Így kémkedik utánad a Google: mutatjuk, mit tud rólad A mesterséges intelligenciát nem titokban, hanem jól kell használni– Szakértő tanácsai tanuláshoz Forradalmi újítás: néhány kattintással vásárolhatunk a ChatGPT-ben A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

A Media1 Podcast vendége volt Mogács Dániel humorista. Elsősorban új televíziós műsoráról, a Bolondok hajója című improvizációs show-ról beszélgettünk, de több más érdekesség is szóba került. Hogyan lehet a semmiből egyetlen óra alatt történetet teremteni? Miért vállalják a nézők, hogy „utaznak” egy bolond kapitány mellett? És vajon milyen kockázatokkal jár, ha az improvizáció a kereskedelmi ... Olvass tovább A Az élet akkor kezdődik, amikor kiszámíthatatlanná válik – Interjú Mogács Dániellel, a Bolondok hajója kapitányával (Media1, 2025.09.01.) bejegyzés először vipcast.hu powered by Media1-én jelent meg.
00:00:00 - Kiszámíthatatlan időjárás és a közérzet párás időben00:03:03 - Mit tud kiváltani a stressz?00:06:51 - A kommentek hatásai00:13:14 - Tartalomfogyasztás módja mostanában00:18:12 - Te vagy a megoldás?00:23:56 - Szavak ismétlése00:25:41 - Clean with Barbie - TIMEOUT Podcast00:29:48 - Motiváció a TIMEOUT Podcast-el kapcsolatban00:31:15 - TIMEOUT Podcast DESH-el és az előítéletek00:38:05 - Haldoklik a Twitch?00:40:40 - Mi a “baj” a tematikus podcastekkel?00:45:09 - Politikusok podcastekben00:49:03 - Vélemények00:55:04 - Befejezés
Május második felében kiderült, kik részesülnek a Városi Civil Alap pályázatain kiosztott 2025-ös támogatásokból. Nagy meglepetés nincs: ismét bőven vannak újra a nyertesek között olyan szervezetek, amelyeknél erős a fideszes szál. Milyen hatással van a civil szektorra az, hogy a kormány átláthatatlanul, és némileg megkérdőjelezhető módon osztogatja a közpénzt? Vendégünk: Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója. XXX Bővebben: 00:00:00 - Akárhová néz az ember, a fideszes helyi politikusok teljesen nyíltan osztogatják a pénzt. Vitályos Eszter is hogy kijárta! 00:05:10 - Kezdjük Ádámtól és Évától. Miért van a civileknek szükségük egyáltalán állami támogatásra? Egy normális világban... meg nálunk. 00:11:57 - Kiszűrhető-e, ha politikai szándék van egy pályázat mögött? Állampolgári ismeretek 1.0. Kúl lenne, ha Vitályos Eszter szervezete PET-palackokat gyűjtene hétvégente, nem? 00:16:54 - Jó, nem legyünk álnaívak, a Civil Városi Alap nem szűri ki a politikai szándékot. Vagyis de: jól megtámogatja azt, aki a Fideszhez köthető. 00:23:45 - Akik viszont nem, azok föladják. És ez a legfontosabb területeken - szociális ellátórendszer, oktatás, egészségügy, stb. - érződik igazán, hisz ezekről a területekről az állam már visszavonult. 00:27:39 - A Fidesz se találta fel a spanyolviaszt, avagy mi az a GONGO. 00:32:24 - A civilvegzálás bő 10 éve. Milyen források maradnak a civil szervezeteknek? A 7 millió forint, amiért a Felcsúti Utánpótlás Akadémia lehajol. 00:45:07 - Érdekel még bárkit a civil szektor nyomora? Egyre inkább. Legyetek öntudatos állampolgárok, sziasztok. Olvasnivalók: Móra Veronika: Levadászni a civileket A Civilizáció Koalíció honlapja, rengeteg hasznos háttértudással Így nyílt ki megint a kormányzati pénzcsap A vízimentők kálváriája Vitályos Eszter kálváriája, két felvonásban (első, második) Így taroltak a Fideszhez köthető szervezetek A Felcsúti Utánpótlás Akadémia, amit Orbán Viktor kifelejtett a vagyonnyilatkozatából Hang és kép: Botos Tamás/444 A Magyar Jeti Zrt. vett részt olyan pályázaton, amiben az Ökotárs volt a partner, a 444 stúdiófejlesztésre, a Qubit pedig a Qubit live-ra nyert támogatást.See omnystudio.com/listener for privacy information.
Hogyan növelhető a háztartások energiahatékonysága? Milyen gátjai vannak annak, hogy zöldebb városokban éljünk? Ennek járunk utána vajdasági szakértőkkal a Kiszáradó síkság című podcastsorozatunk utolsó epizódjában.See omnystudio.com/listener for privacy information.
Mi történik, ha egy olyan területen építenek akkugyárat, ami nem bővelkedik a vízkincsekben, miközben a klímaváltozás miatt egyre több aszállyal kell számolni? Ennek járunk utána Kiszáradó síkság című podcastsorozatunk ötödik epizódjában a debreceni CATL akkugyár példáján keresztül.See omnystudio.com/listener for privacy information.
Kiszáradó síkság című podcastsorozatunk negyedik epizódjában a vajdasági Topolya példáján keresztül mutatjuk be, milyen hatást gyakorol egy város lakóira, ha a hibás vízgazdálkodás, a féktelen környezetszennyezés és a globális felmelegedés hatásai összeadódnak.See omnystudio.com/listener for privacy information.
Kiszáradó síkság című podcastsorozatunk harmadik epizódjában négy magyar ökológus segítségével mutatjuk be az inváziós rovarok által jelentett egészségügyi és mezőgazdasági kockázatot, és azt, hogy miként lehetne ellenük a mostaninál hatékonyabban védekezni.See omnystudio.com/listener for privacy information.
A Kiszáradó síkság podcastsorozatunk második epizódjában az érintettek szemszögéből mutatjuk be, hogyan formálja át a klímaváltozás a végeláthatatlan síkságairól és termékeny földjéről ismert Vajdaságot, és miként nehezíti meg az ott tevékenykedő gazdálkodók életét.See omnystudio.com/listener for privacy information.
Egy tudós és egy képzőművész, Kroel-Dulay György és Gosztola Kitti eltérő megközelítésekkel, de ugyanazt vizsgálják: miért és hogyan változik körülöttünk a táj, és megvannak-e a megfelelő fogalmaink ahhoz, hogy megértsük a változás természetét? Ez a Kiszáradó síkság, a Magyarország és a Vajdaság környezeti problémáival és az azokra adható megoldásokkal foglakozó új podcastsorozatunk első része.See omnystudio.com/listener for privacy information.
A jövő héten induló hat részes podcastsorozatunk, a Kiszáradó síkság helyi lakosok, gazdálkodók, művészek, szakértők és kutatók szemével tekinti át a Kárpát-medencei mindennapokat is egyre inkább befolyásoló környezeti kihívásokat.See omnystudio.com/listener for privacy information.
Donald Trump és Volodimir Zelenszkij találkozója vagy sajtótájékoztatója – mivel ez sem egyértelmű – óta joggal érzi úgy a külpolitika iránt érdeklődő olvasó, hogy fenekestül felfordult a világ. Zelenszkijt csapdába húzták? Fel kell készülnünk arra, hogy Donald Trump habitusa rángatja a világ sorsát a következő években? Érdemes-e egyáltalán jelentőséget tulajdonítani a sokakat megdöbbentő stílusú találkozónak vagy nézzünk a paraván mögé – innen indítottuk a beszélgetést Földes Andrással, a HVG, és Zubor Zalánnal, az Átlátszó újságírójával. A műsorvezető Tálos Lőrinc volt. Kitértünk arra, hogy: • Ukrajna vagy Oroszország mellé áll a háborúban az Egyesült Államok mostantól? (5:30) • Zelenszkij választott rossz stratégiát, amikor leült a tárgyalóasztalhoz? (7:30) • Kremlinológus legyen a talpán, aki érti mi történik a Fehér Házban. (14:50) • Csak annyi történt, hogy Trump a bezárkozó, izolacionista külpolitika híve és az Egyesült Államok felhagy a „világ csendőre” szereppel? Esetleg Trump a fejébe vette, hogy kell neki a Nobel-békedíj? (16:38) • Fasizálódik-e az Egyesült Államok? A republikánus jobbszél ideológiai szövetségesként tekint Putyin Oroszországára a liberálisok elleni harcban? (26:05) • Mit lép az Európai Unió? Orbán vétója valóban megpecsételheti Ukrajna függetlenségét? (31:18) • Trump tényleg növelni akarja az Egyesült Államok területét Dánia, Kanada és Panama rovására? • KGB-ügynök-e Donald Trump? (40:10) • Hogyan változtak Ukrajna esélyei a sajtótájékoztató után? Mennyire fontos az amerikai hírszerzési segítség és fegyverszállítás Ukrajnának? • Hogyan alakul a világ sorsa, az Európai Unió és Magyarország sorsa ebben a turbulens időszakban? SHOWNOTES: Korábbi podcastok: https://atlatszo.hu/category/podcast/ Földes András Facebook-oldala: https://www.facebook.com/andrasfoldesjournalist Zubor Zalán cikkei: https://atlatszo.hu/szerzo/zuborzalan/ Tálos Lőrinc cikkei: https://atlatszo.hu/szerzo/lorinx/ https://atlatszo.hu/vilagterkep/2025/02/11/ismet-tamadjak-az-olajfinomitokat-az-ukranok-ez-illik-trump-strategiajaba/ https://atlatszo.hu/vilagterkep/2025/01/31/24-orabol-harom-honap-lett-trumpnal-de-ez-is-keves-lehet-az-ukrajnai-beketeremteshez/ https://atlatszo.hu/vilagterkep/2025/02/24/celozzon-kicsit-lejjebb-tanarno-igy-harcolnak-a-bucsai-boszorkanyok/ https://atlatszo.hu/vilagterkep/2024/09/25/az-orosz-ukran-haboru-aktualis-tortenesei-es-kerdesei/ https://atlatszo.hu/impakt/2025/01/27/ezekre-kertunk-volna-tamogatast-a-felfuggesztett-szabad-media-programban/
Tönkreteszik-e a vámok az amerikai gazdaságot? Kilépteti-e Trump országát a NATO-ból? Mi marad egyáltalán a NATO-ból, ha nem lesz benne Amerika? Mit jelent mindez Európának? Csizmazia Gábor Amerika-kutatót Kacskovics Mihály Béla kérdezte. Iratkozz fel a Fülke csatornájára! Spotify: tiny.cc/FulkeSpotify Apple Podcasts: tiny.cc/FulkeApple Hallgasd meg a HVG többi podcastját: Spotify: tiny.cc/HVGpodcastokSpotify Apple Podcasts: tiny.cc/HVGpodcastokApple SoundCloud: tiny.cc/HVGpodcastokSC 00:00 Intro 01:09 Zelenszkij vs. Trump vs. Vance – miért ugrottak egymás torkának és mi jön most? 33:47 Kiszállhat Amerika a NATO-ból? 38:24 Trump világrendje 1. – Hol van benne Oroszország? 42:50 Trump világrendje 2. – Hol van benne Kína és mi az a vámháború? 1:03:18 A dealek embere – Tajvan félelme 1:11:50 És mi lesz velünk?
Jelentős változások zajlottak és zajlanak most is a csomagautomaták piacán Magyarországon. Egyszerre sok szereplő jelent meg az elmúlt években és most azt látjuk, hogy a működésüket racionalizálják. A Packeta és a Foxpost már közösen folytatja, utóbbi két alapítója pedig úgy döntött, hogy lemond. Bengyel Ádámmal, a Foxpost korábbi vezérigazgatójával beszélgettünk az egyesülésről, a lemondásának okairól, a csomagautomata-piacról és e-kereskedelemről. Kérdezz Madár Istvántól! Új lehetőség a Checklistben: ha szerinted van olyan gazdasági téma, ami fontos és méltánytalanul kibeszéletlen marad az adásokban, akkor küldd el kérdés formájában egy rövid bemutatkozás után, hangüzenetként vagy írásban a podcast@portfolio.hu e-mail-címre. A hallgatói kérdésekből külön hétvégi adást készítünk majd kollégánk, Madár István közreműködésével.See omnystudio.com/listener for privacy information.
Kiszáradt a startup-finanszírozási piac, az uniós pénzek hiánya, az állami források elapadása mellett a befektetők hajlandósága is elfonnyadt az invesztícióra. Utóbbit egyértelműen az elmúlt évek kimagasló magyar inflációjával magyarázza a Della vendége, Balogh Petya startuper befektető, mentor. Ilyen állampapír hozamkörnyezet mellett, amit az infláció lekövetése eredményezett, csak nagyon kevesen akarják kockáztatni a pénzüket egy hosszabb távon megtérülő befektetéssel.