POPULARITY
Miután Jézus ezeket elmondta, kiment tanítványaival a Kedron patakon túlra, ahol volt egy kert; oda ment be ő és a tanítványai. Ismerte azt a helyet Júdás is, aki elárulta őt, mert Jézus gyakran járt oda tanítványaival. Júdás tehát, miután magához vett egy csapatot, s a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, odament lámpásokkal, fáklyákkal és fegyverekkel. Jézus pedig, aki tudott mindent, ami várt rá, eléjük ment, és megkérdezte tőlük: ,,Kit kerestek?'' Azt felelték neki: ,,A Názáreti Jézust.'' Ő azt mondta nekik: ,,Én vagyok.'' Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. Amikor azt mondta nekik: ,,Én vagyok'', meghátráltak és a földre estek. Erre ismét megkérdezte őket: ,,Kit kerestek?'' Azok pedig azt mondták: ,,A Názáreti Jézust.'' Jézus megismételte: ,,Mondtam nektek: Én vagyok! Ha tehát engem kerestek, hagyjátok ezeket elmenni!'' Be kellett teljesednie az igének, amelyet mondott: ,,Akiket nekem adtál, azok közül senkit sem vesztettem el.'' Mivel Simon Péternek volt egy kardja, kirántotta azt, lesújtott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. A szolga neve Malkusz volt. Jézus erre azt mondta Péternek: ,,Tedd a hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki a poharat, amelyet az Atya nekem adott?'' Ekkor a csapat, a parancsnok és a zsidók poroszlói elfogták Jézust, és megkötözték őt. Először Annáshoz vitték, ő ugyanis apósa volt Kaifásnak, aki főpap volt abban az esztendőben. Kaifás volt az, aki azt a tanácsot adta a zsidóknak: ,,Jobb, ha egy ember hal meg a népért''. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, és bement Jézussal a főpap udvarába, Péter pedig az ajtón kívül állt. Kiment tehát az a másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, szólt az ajtónálló szolgálónak, és bevezette Pétert. Akkor az ajtónálló szolgáló azt mondta Péternek: ,,Nem vagy te is ennek az embernek a tanítványai közül való?'' Ő azt felelte: ,,Nem vagyok!'' Ott álltak a szolgák és poroszlók, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt velük, és melegedett. A főpap eközben tanítványairól és tanításáról kérdezte Jézust. Jézus azt felelte neki: ,,Én nyíltan beszéltem a világnak, mindig a zsinagógában tanítottam és a templomban, ahova a zsidók mindnyájan összegyűlnek, és titokban semmit sem mondtam. Miért kérdezel engem? Kérdezd azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik. Íme, ők tudják, mit mondtam.'' Amikor ezeket mondta, az ott álló poroszlók egyike arculütötte Jézust, és így szólt: ,,Így felelsz a főpapnak?'' Jézus azt felelte neki: ,,Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha pedig jól, miért ütsz engem?'' Akkor Annás elküldte őt megkötözve Kaifás főpaphoz. Simon Péter pedig ott állt és melegedett. Valaki azt mondta neki: ,,Ugye te is az ő tanítványai közül való vagy?'' Ő azonban letagadta: ,,Nem vagyok!'' A főpap egyik szolgája, rokona annak, akinek Péter levágta a fülét, így szólt: ,,Nem téged láttalak vele a kertben?'' Péter pedig ismét tagadta, és nyomban megszólalt a kakas. Jézust Kaifástól a helytartóságra vezették. Kora reggel volt. Ők nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és megehessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus ment ki hozzájuk, és megkérdezte: ,,Miféle vádat hoztok fel ez ellen az ember ellen?'' Azt felelték neki: ,,Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe.'' Erre Pilátus azt mondta nekik: ,,Vegyétek át ti őt, és ítéljétek el a törvényetek szerint.'' A zsidók azt felelték neki: ,,Nekünk senkit sem szabad megölnünk.'' Ez azért történt, hogy beteljesedjék Jézus szava, amelyet mondott, jelezve, hogy milyen halállal fog meghalni. Ismét bement tehát Pilátus a helytartóságra, hivatta Jézust, és megkérdezte őt: ,,Te vagy-e a zsidók királya?'' Jézus azt felelte: ,,Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?'' Pilátus ezt válaszolta: ,,Hát zsidó vagyok én? Saját nemzeted és a főpapok adtak téged a kezembe. Mit tettél?'' Jézus azt felelte: ,,Az én országom nem ebből a világból való. Ha az én országom ebből a világból volna, szolgáim harcra kelnének, hogy a zsidók kezébe ne kerüljek. De az én országom nem innen való.'' Pilátus erre megkérdezte: ,,Tehát király vagy te?'' Jézus azt felelte: ,,Te mondod, hogy király vagyok. Arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat a szavamra.'' Pilátus erre így szólt: ,,Mi az igazság?'' Majd e szavak után ismét kiment a zsidókhoz, és azt mondta nekik: ,,Én semmi vétket sem találok őbenne. Szokás pedig nálatok, hogy húsvétkor szabadon bocsássak nektek valakit. Akarjátok-e, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?'' Erre ismét így kiáltoztak: ,,Ne ezt, hanem Barabást!'' Barabás pedig rabló volt. Akkor Pilátus elfogatta Jézust és megostoroztatta. A katonák pedig koronát fontak tövisből, a fejére tették, és bíborszínű köpenyt adtak rá. Aztán eléje járultak, és azt mondogatták: ,,Üdvözlégy, zsidók királya!'' És arculverték őt. Pilátus újra kiment, és azt mondta nekik: ,,Íme, kihozom őt nektek, hogy megtudjátok, hogy semmi vétket sem találok benne.'' Akkor kijött Jézus, töviskoronával, bíborköpenyben. Ő pedig azt mondta nekik: ,,Íme, az ember!'' Amikor a főpapok és poroszlók meglátták, kiáltozni kezdtek: ,,Feszítsd meg, feszítsd meg!,, Pilátus így szólt: ,,Vegyétek át ti őt, és feszítsétek keresztre, mert én nem találok vétket benne.'' De a zsidók így szóltak: ,,Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát!'' Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, még jobban megijedt. Újra bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézustól: ,,Honnan való vagy te?'' Jézus azonban nem adott neki feleletet. Ezért Pilátus azt mondta neki: ,,Nekem nem válaszolsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, és arra, hogy megfeszítselek?'' Jézus azt felelte: ,,Semmi hatalmad sem volna felettem, ha onnan felülről nem adatott volna neked. Ezért annak, aki engem kezedbe adott, nagyobb a bűne.'' Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy elbocsássa őt. De a zsidók így kiáltoztak: ,,Ha ezt elbocsátod, nem vagy a császár barátja! Mindaz, aki királlyá teszi magát, ellenszegül a császárnak.'' Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet kövezett udvarnak neveznek, héberül meg Gabbatának. A húsvét készületnapja volt akkor, körülbelül hat óra. Így szólt a zsidókhoz: ,,Íme, a ti királyotok!'' De azok így kiáltoztak: ,,El vele, el vele, feszítsd meg őt!'' Pilátus megkérdezte tőlük: ,,A királyotokat feszítsem meg?'' A főpapok azt felelték: ,,Nincs királyunk, csak császárunk!'' Akkor aztán kezükbe adta őt, hogy feszítsék meg. Azok átvették Jézust. Ő pedig keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahelyre, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott keresztre feszítették őt, és vele másik kettőt kétfelől, Jézust pedig középen. Pilátus egy feliratot is készíttetett, és a kereszt fölé helyeztette. Ez volt ráírva: ,,A Názáreti Jézus, a zsidók királya.'' Ezt a feliratot tehát sokan olvasták a zsidók közül, mert közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. Héberül, görögül és latinul volt írva. A zsidók főpapjai ezért arra kérték Pilátust: ,,Ne azt írd: A zsidók királya, hanem: Ez azt mondta: ,,A zsidók királya vagyok''!'' Pilátus azt felelte: ,,Amit írtam, azt megírtam!'' A katonák pedig, miután megfeszítették Jézust, fogták a ruháit, elosztották négy felé, minden katonának egy részt, azután fogták a köntöst is. A köntös varratlan volt, felülről egy darabban szőve. Ezért azt mondták egymásnak: ,,Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, kié legyen!'' Ez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás, amely így szól: ,,Elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek'' [Zsolt 22,19]. A katonák tehát ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: ,,Asszony, íme, a te fiad!'' Azután azt mondta a tanítványnak: ,,Íme, a te anyád!'' És attól az órától magához vette őt a tanítvány. Ezután Jézus, aki tudta, hogy már minden bevégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: ,,Szomjazom!'' Volt ott egy ecettel teli edény. Ezért ecettel telt szivacsot tűztek egy izsópra, és a szájához nyújtották. Amikor Jézus az ecetet megízlelte, azt mondta: ,,Beteljesedett!'' És fejét lehajtva kilehelte lelkét. A zsidók pedig, mivel készületnap volt, kérték Pilátust, hogy törjék meg lábszárcsontjaikat, és vegyék le őket, hogy a testek ne maradjanak ott a kereszten szombatra, mert az a szombat nagy nap volt. Odamentek tehát a katonák, és eltörték a lábszárát először az egyik vele együtt keresztrefeszítettnek, aztán a másiknak. Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy ő már meghalt, nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki ezt látta, tanúságot tett róla, és igaz az ő tanúsága. Ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert ezek azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: ,,Csontját ne törjék össze'' [Kiv 12,46; Zsolt 34,21]. Egy másik Írás pedig azt mondja: ,,Látni fogják azt, akit keresztülszúrtak'' [Zak 12,10]. Ezek után pedig az arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, de a zsidóktól való félelmében csak titokban, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Elment tehát és levette a testet. Eljött Nikodémus is, aki először éjszaka ment hozzá, s mirha- és áloé-keveréket hozott, körülbelül száz fontot. Fogták tehát Jézus testét, és a fűszerekkel együtt gyolcsruhákba göngyölték, ahogy a zsidóknál temetni szokás. Azon a helyen, ahol felfeszítették őt, volt egy kert, és a kertben egy új sírbolt, amelyben még senki sem feküdt. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületnapja miatt oda helyezték Jézust.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
Orbán megmondta Hajdú Péternek, hogy miért nincsen még börtönben Matolcsy György „Menjetek a szoroshoz és védjétek meg” – tényleg hátat fordít Trump az iráni háborúnak? Hogy lesz a Burger King, KFC, McDonald's nyitva húsvét alatt? Itt a 2026-os ünnepi nyitvatartás Teljes kezességet nyújt az állam az olajkészletező szövetség hiteleire Pálinkás Szilveszter százados: A katonák azt látják, hogy a honvédelmi miniszter nem ért a feladatához, és bíznak a változásban Magyar Péter a visszalépett kutyapártosokról: nem a pénztárcájuk, hanem a szívük vezérli őket Irányítatlanul sodródik az orosz gáztanker a tengeren Letették az új Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár alapkövét Gödöllőn XIV. Leó pápa reméli, hogy húsvétig véget érhet az iráni háború – megkérte Trumpot, hogy keressen kiutat Orbán Viktor: Ha zaklatnak minket, az azért van, mert vesztésre állnak Egy győzelemre a Vasas a címvédéstől a női röplabda Extraligában Puskás Ferenc unokája magyar állampolgárságot kapott Nagypéntek is főként a szélről fog még szólni A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Nagypéntek délelőtti istentisztelet 2026.04.03. Cserépfalu. Alapige: Lk22,42-44.
Igerész: Ézsaiás 53,1-8 Lelkész: Varga Nándor Lejátszás közvetlen fájlból (hiba esetén): https://krek.hu/media/files/igehirdetesek/20260403_17h_VN_Passiós_istentisztelet.mp3 Becsült hossz: 7486 mp Generálta: ScrapeCast by Fodor Benedek UUID: 82f2439b-02ea-4993-908c-aa20af5bbdb6
A Filmklub podcast új adásában Rujder Vivien színésznővel beszélgetünk olyan filmjeiről, mint az Oscar-jelölt Testről és lélekről, A feleségem története, az 1945, az Apró mesék, a Nagykarácsony, a Véletlenül írtam egy könyvet és a mozikban jelenleg futó Beléd estem, illetve a Hunyadi című tévésorozatról, amiben ő játszotta Szilágyi Erzsébetet.Elmeséli, hogy mire használja a ChatGPT-t, miért szinkronizál olyan keveset, mit érzett akkor, amikor nem kapta meg az Oscart a Testről és lélekről, miért izgult, amikor gyerekkel kellett forgatnia, hogyhogy nem tud fütyülni és böfögni, illetve kollégái segítségével próbáljuk kideríteni, hogy vannak-e Viviennek negatív jellemvonásai.Dolgok, amiket említünk az adásbanŐ lehetne a magyar Scarlett Johansson - a Vászonra vele-cikk, amit 2014-ben csináltam ViviennelNekem nincs is ujjlenyomatom - a nyolc évvel ezelőtti interjúm ViviennelVivien és Szabó Kimmel Tamás közös jelenete, amit kivágtak az 1945-bőlVivien jelenete a Testről és lélekrőlbenA podcast, amiben Ember Márk felesége, Havasi Virág mesél arról, hogy milyen látni a férjét más nőkkel csókolózni (26:36-tól)Az eset, amikor NEM a Testről és lélekről kapta az OscartKöszönöm Gricz Istvánnak, Nagypál Orsinak, Madarász Istinek, Szász Attilának, Sümeghy Claudiának és Migray Ivettnek a segítséget.Készítette: Varga FerencZene: Hegyi OlivérJó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (@ferencv1976) vagy a Revoluton (@ferenc7drh) keresztül is. Nagyon köszönöm!
Az ünnepek idején a meghittség, az együttlét és a hagyományok kerülnek előtérbe – de mit jelentenek ezek a fogalmak a 21. század embere számára? Miért vált a karácsony sokak számára inkább a megfelelési kényszerek, belső feszültségek és túlzott elvárások időszakává? És vajon hogyan tudnánk visszatalálni az ünnep eredeti, mélyebb jelentéséhez?A nyilvános előadás más világvallások Jézus-képével, valamint Nyugaton a karácsonyhoz való hozzáállásukkal foglalkozik, külön kitérve a fogyasztói társadalom adventi szokásaira is. Emellett középpontba állítja a karácsonyi népi hagyományokat, és azok pszichológiai, társadalmi hatásait. Az előadók közösen keresik a választ arra, hogyan élhetjük meg az ünnepet hitelesen, lélektanilag is felszabadultan, a modern világ kihívásai között.Az esemény nyitott minden érdeklődő számára – szeretettel várunk mindenkit, akit foglalkoztat, hogyan találhat vissza az ünnep a szívhez, az ember pedig önmagához.Előadó(k):- Dr. Nagypál Szabolcs, az MCC Jog és Társadalom Műhelyének vezetője, jogász, teológus- Fenyves Krisztián, az MCC Jog és Társadalom Műhelyének kutatója, teológus- Horvát Ákos, plébániai kormányzó a gombosi Szent László Király plébánián és a doroszlói Szent Imre plébánián, valamint a doroszlói Mária, Keresztények Segítsége Egyházmegyei Kegyhely igazgatójaAz MCC Podcast adásaiban érdekes emberekkel izgalmas témákról beszélgetünk. Feldolgozzuk a közélet, a gazdaság, a társadalom fontosabb aktuális történéseit, de olyan kérdéseket is napirendre veszünk, mint például a művészet, a család vagy a vallás. Vendégeink között oktatóink, kutatóink, vendégelőadóink kapnak helyet. Mindenkinek kellemes időtöltést és szellemi feltöltődést kívánunk.
A fegyvertelen katona: Minden idők egyik legjobb háborús filmje Így nézheted online A renitens teljes 2. évadát! Kiakadt a cukiságmérőnk David Attenborough és Lajos herceg közös videójától Kóbor Léna: Apám most talán büszke lenne rám Nyolcvanötödik évében is fantasztikus életszeretettel, szakmai kíváncsisággal és alázattal viszonyul minden feladatához Beköltözik a párokhoz és eldönti, lehet-e gyerekük Fotókon a Nagy Duett döntője: Liptai dekoltázsa nagyot szólt, Ördög Nóra lánya elkápráztatta a nézőket Péter-Szabó Szilvia: "Kaptam az arcomba szívlapáttal egy maflást" Így változtatta meg Brad Pitt életét a Hetedik A legjobb film díját nyerte el Németország legnagyobb animációs fesztiválján a Kék Pelikan Kovalik Balázs, Zsótér Sándor, Keresztes Tamás és Alföldi Róbert is Budaörsön rendez – Nagypál Gábor csatlakozik A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

Dr. Nagypál Szabolcs sokkal többet tud a pápaválasztásról mint bármelyikünk, de ő sem tud mindent. Mi történik a zárt falak között? Lehet bevinni telefont? Mi a menü? A fehér füstnek az is a része, mikor a bíborosok elégetik a jegyzeteiket? Mi történik, ha elbízod magad, és mi akkor, ha megválasztanak, de te nem akarod? újdonsült pápaként milyen sürgető társadalmi és vallási kérdésekre kell majd választ adnod? És akár Simon is lehetne pápa? (Igen, de a vatikáni szabóságnak okozna némi fejtörést...)
Nagypénteken feltámasztjuk a kihalt állatokat George R. R. Martinnal, Trump szénerőművekkel etetné az AI-t, és olyan agyi implantátumok jönnek, amikkel szó szerint a gondolatolvasás határán járunk! Ja, és a DOOM már a saját dobozán is elfut. Hallgass bele, mert ez az adás ütősebb lett, mint egy jól irányzott fotonágyú lövése!Időzónák és az univerzális űridő szükségességeHúsvéti dátumpara és a böjt végePETA és a gyümölcslegyek jogai az elektromos térbenA Nate nevű „AI” startup nagy átverésePhantom Neuro: Amikor a fantomvégtagok új életre kelnekEmberi szövet, ami számítógépként működikKamerát kap az Apple Watch? Mike Rockwell keze van a dologban?Google és a delfinek: Tényleg megértjük őket, vagy csak haluzik az AI?Nagypénteken vettük fel a 225. adást (Isti betegsége és Süni Néni menekülése után), ami rögtön időzóna-zavarokhoz és az univerzális űridő ötletéhez vezetett. A húsvéti dátumok körüli szokásos tanácstalanságunk is előjött.Nagyot szólt a hír, hogy a Colossal Biosciences a gyapjas mamutos egerek után most az Óriásfarkast támasztja fel, 99,5%-os DNS egyezéssel, etikai megfontolásokkal (kerülve a vakságot/süketséget) és George R. R. Martin tanácsadásával. Innen ugrottunk a gyümölcslegyekre, amik új kísérletek szerint érzékelik az elektromos mezőt, amit fluoreszkáló idegsejtekkel igazoltak – vajon a PETA védi őket?Trump meglepő módon a „gyönyörű, tiszta szénnel” látná el energiával a fejlődő AI-t, miközben Linda McMahon oktatási miniszterként (?) az AI-t következetesen A1-nek nevezte, felvetve a kérdést, hogy tudja-e egyáltalán, miről beszél. Kiderült az is, hogy a Nate nevű „AI” vásárlási app mögött valójában Fülöp-szigeteki munkások álltak, ami a cég csődjéhez és csalás vádjához vezetett.Lenyűgöző agyi implantátumokról is szó esett: az egyik non-invazív módon segít egy stroke-betegnek kommunikálni az idegi jelekből rekonstruált beszéddel, míg a Phantom Neuro az amputált végtagok idegi jeleit használja művégtagok pontos irányítására. Felvetettük, hogy ez robotok irányítására is alkalmas lehetne. Még durvább, hogy emberi szövetet már számítógépként is használnak egyszerűbb feladatokra!Az Apple állítólag kamerát tesz az órájába ezzel is az AI-t etetni, talán az Apple Vision-ös Mike Rockwell hatására? A Google pedig a Gemma modellel próbálja megérteni és megszólaltatni a delfineket – kérdés, mennyi sikerrel és mi célból? Végül: a DOOM limitált kiadású doboza és a benne lebegő Cacodaemon is futtatja a játékot. Ez már a csúcs!
Textus: 2Kor 5,14-21 Mert Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük. Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel! Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.
Befordultam a konyhára - Martin Imre • Nagypéntek • 2025/04/18 by MTVA Podcast
Igerész: Lukács 23,23-25 Lelkész: Kuti József Lejátszás közvetlen fájlból (hiba esetén): https://krek.hu/media/files/igehirdetesek/20250418_9h_KJ_Lukács23,23-25_A Per.mp3 Becsült hossz: 2923 mp Generálta: ScrapeCast by Fodor Benedek UUID: c20b5177-afd4-459d-9cd5-a674e51b1252
Száj- és körömfájás: a kormánymédia azt sugallja, hogy a Partizán tehet a terjedésről, a rábapordányi telephely cáfol Telex 2025-04-18 11:16:27 Belföld A vírus rábapordányi megjelenése után a kormánymédia arra kezdett utalgatni, hogy a Partizán riportozó stábja vihette be a vírust a telephelyre. A telep tulajdonosa szerint nem is jártak ott. Mire mennek a falvak a kormány 3 milliójával? 24.hu 2025-04-18 10:56:59 Gazdaság 3 millió forintos mentőövet kínál a kormány a 2000 főnél kisebb települések kocsmáinak és kisboltjainak. Ellátogattunk néhány nógrádi faluba, hogy megnézzük, mekkora szükség van a támogatásra és mire mennek vele. Sokba kerülhet az Orbán-kormánynak, hogy nem tartóztatta le Netanjahut Privátbankár 2025-04-18 10:45:04 Külföld Benjámin Netanjahu A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett Magyarország ellen. A legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget Spanyolországban HírTV 2025-04-18 15:32:00 Külföld Spanyolország A héten már két nagyszabású műveletet is végrehajtottak, az egyikben egy dzsihadistát fogtak el, a másikban egy nemzetközi embercsempész-hálózatot számoltak fel. Trump megnyerhetetlen háborúja 444.hu 2025-04-18 11:32:02 Gazdaság háború Kína Washington A 100 százalék fölötti vámok és a Kína elleni kereskedelmi háború mindent felborított a világgazdaságban. Washingtonban biztosak benne, hogy náluk vannak az aduk, de ezzel szinte senki sem ért egyet. Ami jön, az mindenkinek fájhat, és egyáltalán nem világos, miért jár ezzel jól az Egyesült Államok. Megvadult a forint, öröm ránézni, mennyibe kerül egy euró mfor.hu 2025-04-18 17:12:07 Gazdaság Nemzetközi devizapiac Nagypéntek A nagypéntek miatt idehaza zárva volt a bankközi devizapiac, így fizetőeszközünk ha kisebb forgalomban is, de külföldön vitézkedett. Az Egyesült Államok megkezdte a csapatok kivonását Magyar Hírlap 2025-04-18 15:23:00 Külföld USA Donald Trump Szíria Donald Trump amerikai elnök korábban szkeptikusan nyilatkozott a csapatok Szíriában tartásáról. Tényleg mindegy, mit mondasz egy randin? rtl.hu 2025-04-18 13:00:00 Életmód Párkapcsolat Randi Május 5-én dupla epizóddal indul a Határtalan szerelem az RTL+ Premiumon! Te meddig mennél el az igaziért? A műsorban hat külföldön élő magyar vállalkozó párkeresését követhetjük végig – és közben megtapasztalhatjuk, milyen sokat számít a testbeszéd és a kimondatlan üzenet a szerelemben is. Száj- és körömfájás: Nagy István bejelentette, megkezdődött a rábapordányi telep felszámolása vg.hu 2025-04-18 12:19:18 Belföld Vármegye Nagy István Pénteken újabb szarvasmarhatelepen erősítették meg a száj- és körömfájás jelenlétét, ezúttal a Vas vármegyei Rábapordányban, ahol napokkal ezelőtt a Partizán stábja forgatott. Csődbe került a legendás német autómárka Vezess 2025-04-18 11:50:32 Autó-motor Kína A kínai szerepvállalás sem mentette meg az Isderát, amely különleges sportautóival írta be magát az autózás történelmébe. Az Aldi és a Lidl is árulja - szombaton roham indulhat egy termékért Startlap Vásárlás 2025-04-18 14:08:05 Életmód Lidl Aldi Nem szokványos termékekre vadásztunk a nagyobb boltok aktuális akciós kínálatában. Találtunk több különlegességet is, de mind közül talán az Aldiban és a Lidlben is kapható egyik árucikk arathat igazán nagy sikert a vásárlók körében. Harmadjára már nem tudta legyőzni a rákot - elhunyt a Manchester United neveltje Sportal 2025-04-18 13:15:00 Foci Manchester Manchester United A Manchester United hivatalos oldalán jelentette be, hogy korábbi neveltje, Joe Thompson 36 éves korában elhunyt. Úgy ünnepelt a Fradi BL-ellenfele, hogy beleremegtek a falak Magyar Nemzet 2025-04-18 11:07:38 Sport Bajnokok Ligája FTC Dánia Az Odense elszántan harcol, hogy három év után ismét megnyerje a dán bajnokságot. Átmenetileg elvonulnak a viharfelhők Kiderül 2025-04-18 13:55:00 Időjárás Hétvége A hosszú hétvége további napjaiban már alapvetően száraz idő várható, majd jövő hét keddtől kell ismét nagyobb számban záporok, zivatarok kialakulására számítani. A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

nagyböjt Nagypéntek ** Jn 18,1 - 19,42 ** Miután Jézus ezeket elmondta, kiment tanítványaival a Kedron patakon túlra, ahol volt egy kert; oda ment be ő és a tanítványai. Ismerte azt a helyet Júdás is, aki elárulta őt, mert Jézus gyakran járt oda tanítványaival. Júdás tehát, miután magához vett egy csapatot, s a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, odament lámpásokkal, fáklyákkal és fegyverekkel. Jézus pedig, aki tudott mindent, ami várt rá, eléjük ment, és megkérdezte tőlük: ,,Kit kerestek?'' Azt felelték neki: ,,A Názáreti Jézust.'' Ő azt mondta nekik: ,,Én vagyok.'' Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. Amikor azt mondta nekik: ,,Én vagyok'', meghátráltak és a földre estek. Erre ismét megkérdezte őket: ,,Kit kerestek?'' Azok pedig azt mondták: ,,A Názáreti Jézust.'' Jézus megismételte: ,,Mondtam nektek: Én vagyok! Ha tehát engem kerestek, hagyjátok ezeket elmenni!'' Be kellett teljesednie az igének, amelyet mondott: ,,Akiket nekem adtál, azok közül senkit sem vesztettem el.'' Mivel Simon Péternek volt egy kardja, kirántotta azt, lesújtott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. A szolga neve Malkusz volt. Jézus erre azt mondta Péternek: ,,Tedd a hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki a poharat, amelyet az Atya nekem adott?'' Ekkor a csapat, a parancsnok és a zsidók poroszlói elfogták Jézust, és megkötözték őt. Először Annáshoz vitték, ő ugyanis apósa volt Kaifásnak, aki főpap volt abban az esztendőben. Kaifás volt az, aki azt a tanácsot adta a zsidóknak: ,,Jobb, ha egy ember hal meg a népért''. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, és bement Jézussal a főpap udvarába, Péter pedig az ajtón kívül állt. Kiment tehát az a másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, szólt az ajtónálló szolgálónak, és bevezette Pétert. Akkor az ajtónálló szolgáló azt mondta Péternek: ,,Nem vagy te is ennek az embernek a tanítványai közül való?'' Ő azt felelte: ,,Nem vagyok!'' Ott álltak a szolgák és poroszlók, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt velük, és melegedett. A főpap eközben tanítványairól és tanításáról kérdezte Jézust. Jézus azt felelte neki: ,,Én nyíltan beszéltem a világnak, mindig a zsinagógában tanítottam és a templomban, ahova a zsidók mindnyájan összegyűlnek, és titokban semmit sem mondtam. Miért kérdezel engem? Kérdezd azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik. Íme, ők tudják, mit mondtam.'' Amikor ezeket mondta, az ott álló poroszlók egyike arculütötte Jézust, és így szólt: ,,Így felelsz a főpapnak?'' Jézus azt felelte neki: ,,Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha pedig jól, miért ütsz engem?'' Akkor Annás elküldte őt megkötözve Kaifás főpaphoz. Simon Péter pedig ott állt és melegedett. Valaki azt mondta neki: ,,Ugye te is az ő tanítványai közül való vagy?'' Ő azonban letagadta: ,,Nem vagyok!'' A főpap egyik szolgája, rokona annak, akinek Péter levágta a fülét, így szólt: ,,Nem téged láttalak vele a kertben?'' Péter pedig ismét tagadta, és nyomban megszólalt a kakas. Jézust Kaifástól a helytartóságra vezették. Kora reggel volt. Ők nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és megehessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus ment ki hozzájuk, és megkérdezte: ,,Miféle vádat hoztok fel ez ellen az ember ellen?'' Azt felelték neki: ,,Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe.'' Erre Pilátus azt mondta nekik: ,,Vegyétek át ti őt, és ítéljétek el a törvényetek szerint.'' A zsidók azt felelték neki: ,,Nekünk senkit sem szabad megölnünk.'' Ez azért történt, hogy beteljesedjék Jézus szava, amelyet mondott, jelezve, hogy milyen halállal fog meghalni. Ismét bement tehát Pilátus a helytartóságra, hivatta Jézust, és megkérdezte őt: ,,Te vagy-e a zsidók királya?'' Jézus azt felelte: ,,Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?'' Pilátus ezt válaszolta: ,,Hát zsidó vagyok én? Saját nemzeted és a főpapok adtak téged a kezembe. Mit tettél?'' Jézus azt felelte: ,,Az én országom nem ebből a világból való. Ha az én országom ebből a világból volna, szolgáim harcra kelnének, hogy a zsidók kezébe ne kerüljek. De az én országom nem innen való.'' Pilátus erre megkérdezte: ,,Tehát király vagy te?'' Jézus azt felelte: ,,Te mondod, hogy király vagyok. Arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat a szavamra.'' Pilátus erre így szólt: ,,Mi az igazság?'' Majd e szavak után ismét kiment a zsidókhoz, és azt mondta nekik: ,,Én semmi vétket sem találok őbenne. Szokás pedig nálatok, hogy húsvétkor szabadon bocsássak nektek valakit. Akarjátok-e, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?'' Erre ismét így kiáltoztak: ,,Ne ezt, hanem Barabást!'' Barabás pedig rabló volt. Akkor Pilátus elfogatta Jézust és megostoroztatta. A katonák pedig koronát fontak tövisből, a fejére tették, és bíborszínű köpenyt adtak rá. Aztán eléje járultak, és azt mondogatták: ,,Üdvözlégy, zsidók királya!'' És arculverték őt. Pilátus újra kiment, és azt mondta nekik: ,,Íme, kihozom őt nektek, hogy megtudjátok, hogy semmi vétket sem találok benne.'' Akkor kijött Jézus, töviskoronával, bíborköpenyben. Ő pedig azt mondta nekik: ,,Íme, az ember!'' Amikor a főpapok és poroszlók meglátták, kiáltozni kezdtek: ,,Feszítsd meg, feszítsd meg!,, Pilátus így szólt: ,,Vegyétek át ti őt, és feszítsétek keresztre, mert én nem találok vétket benne.'' De a zsidók így szóltak: ,,Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát!'' Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, még jobban megijedt. Újra bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézustól: ,,Honnan való vagy te?'' Jézus azonban nem adott neki feleletet. Ezért Pilátus azt mondta neki: ,,Nekem nem válaszolsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, és arra, hogy megfeszítselek?'' Jézus azt felelte: ,,Semmi hatalmad sem volna felettem, ha onnan felülről nem adatott volna neked. Ezért annak, aki engem kezedbe adott, nagyobb a bűne.'' Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy elbocsássa őt. De a zsidók így kiáltoztak: ,,Ha ezt elbocsátod, nem vagy a császár barátja! Mindaz, aki királlyá teszi magát, ellenszegül a császárnak.'' Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet kövezett udvarnak neveznek, héberül meg Gabbatának. A húsvét készületnapja volt akkor, körülbelül hat óra. Így szólt a zsidókhoz: ,,Íme, a ti királyotok!'' De azok így kiáltoztak: ,,El vele, el vele, feszítsd meg őt!'' Pilátus megkérdezte tőlük: ,,A királyotokat feszítsem meg?'' A főpapok azt felelték: ,,Nincs királyunk, csak császárunk!'' Akkor aztán kezükbe adta őt, hogy feszítsék meg. Azok átvették Jézust. Ő pedig keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahelyre, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott keresztre feszítették őt, és vele másik kettőt kétfelől, Jézust pedig középen. Pilátus egy feliratot is készíttetett, és a kereszt fölé helyeztette. Ez volt ráírva: ,,A Názáreti Jézus, a zsidók királya.'' Ezt a feliratot tehát sokan olvasták a zsidók közül, mert közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. Héberül, görögül és latinul volt írva. A zsidók főpapjai ezért arra kérték Pilátust: ,,Ne azt írd: A zsidók királya, hanem: Ez azt mondta: ,,A zsidók királya vagyok''!'' Pilátus azt felelte: ,,Amit írtam, azt megírtam!'' A katonák pedig, miután megfeszítették Jézust, fogták a ruháit, elosztották négy felé, minden katonának egy részt, azután fogták a köntöst is. A köntös varratlan volt, felülről egy darabban szőve. Ezért azt mondták egymásnak: ,,Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, kié legyen!'' Ez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás, amely így szól: ,,Elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek'' [Zsolt 22,19]. A katonák tehát ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: ,,Asszony, íme, a te fiad!'' Azután azt mondta a tanítványnak: ,,Íme, a te anyád!'' És attól az órától magához vette őt a tanítvány. Ezután Jézus, aki tudta, hogy már minden bevégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: ,,Szomjazom!'' Volt ott egy ecettel teli edény. Ezért ecettel telt szivacsot tűztek egy izsópra, és a szájához nyújtották. Amikor Jézus az ecetet megízlelte, azt mondta: ,,Beteljesedett!'' És fejét lehajtva kilehelte lelkét. A zsidók pedig, mivel készületnap volt, kérték Pilátust, hogy törjék meg lábszárcsontjaikat, és vegyék le őket, hogy a testek ne maradjanak ott a kereszten szombatra, mert az a szombat nagy nap volt. Odamentek tehát a katonák, és eltörték a lábszárát először az egyik vele együtt keresztrefeszítettnek, aztán a másiknak. Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy ő már meghalt, nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki ezt látta, tanúságot tett róla, és igaz az ő tanúsága. Ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert ezek azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: ,,Csontját ne törjék össze'' [Kiv 12,46; Zsolt 34,21]. Egy másik Írás pedig azt mondja: ,,Látni fogják azt, akit keresztülszúrtak'' [Zak 12,10]. Ezek után pedig az arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, de a zsidóktól való félelmében csak titokban, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Elment tehát és levette a testet. Eljött Nikodémus is, aki először éjszaka ment hozzá, s mirha- és áloé-keveréket hozott, körülbelül száz fontot. Fogták tehát Jézus testét, és a fűszerekkel együtt gyolcsruhákba göngyölték, ahogy a zsidóknál temetni szokás. Azon a helyen, ahol felfeszítették őt, volt egy kert, és a kertben egy új sírbolt, amelyben még senki sem feküdt. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületnapja miatt oda helyezték Jézust. |
Ferenc pápa 2023 áprilisában, 41. apostoli útja során hazánkba látogatott, és a találkozások keretében hat nagyhatású beszédet mondott: az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőinek; a püspököknek, papoknak és lelkipásztori munkatársaknak; a szegényeknek és a menekülteknek; a fiataloknak, a szentmise során összegyűlteknek; illetve az egyetemi és kulturális élet képviselőinek. Milyen visszatérő mozzanatokat láthatunk Ferenc pápa beszédeiben? Hogyan jelenik meg Budapest mint a történelem, a hidak és a szentek városa? Mit jelent a próféciára nyitott befogadás, és milyen hatásait tapasztalhatjuk meg az elvilágiasodás folyamatának? Ilyen és hasonló kérdésekre keressük a választ a TeoPod adásában:• Dr. Nagypál Szabolcs, jogász, teológus, a Jog és Társadalom Műhely vezetője; és • Fenyves Krisztián, teológus, a Jog és Társadalom Műhely kutatója.Az MCC Podcast adásaiban érdekes emberekkel izgalmas témákról beszélgetünk. Feldolgozzuk a közélet, a gazdaság, a társadalom fontosabb aktuális történéseit, de olyan kérdéseket is napirendre veszünk, mint például a művészet, a család vagy a vallás. Vendégeink között oktatóink, kutatóink, vendégelőadóink kapnak helyet. Mindenkinek kellemes időtöltést és szellemi feltöltődést kívánunk.
A római katolikus egyház Hittani Dikasztériuma 2024 áprilisában adta ki nyilatkozatát az emberi méltóságról Dignitas infinita címmel. Mit jelent az istenképmásiság, és milyen szerepe van az emberi személy méltóságának a keresztény embertanban? Hogyan jelenik meg ez a kérdés az emberjogi vitában és a kultúrharcos kérdéskörök esetében? Milyen méltóságfogalmakat különböztethetünk meg, s milyen kézzelfogható és súlyos megsértésével kell szembenéznünk napjainkban? Ilyen és hasonló kérdésekre keressük a választ a TeoPod adásában:• Dr. Nagypál Szabolcs, jogász, teológus, a Jog és Társadalom Műhely vezetője; és • Fenyves Krisztián, teológus, a Jog és Társadalom Műhely kutatója. Az MCC Podcast adásaiban érdekes emberekkel izgalmas témákról beszélgetünk. Feldolgozzuk a közélet, a gazdaság, a társadalom fontosabb aktuális történéseit, de olyan kérdéseket is napirendre veszünk, mint például a művészet, a család vagy a vallás. Vendégeink között oktatóink, kutatóink, vendégelőadóink kapnak helyet. Mindenkinek kellemes időtöltést és szellemi feltöltődést kívánunk.
A római katolikus egyház Kommunikációs Dikasztériuma 2023 pünkösdjén adta ki lelkipásztori megfontolásait a közösségi oldalakon megvalósuló jelenlétről és részvételről. Milyen kihívásokat és lehetőségeket rejt magában a digitális kultúra, s hogyan fedezhetem fel felebarátomat a közösségi oldalakon? Milyen üzenete van erre vonatkozóan az irgalmas szamaritánus szentírási történetének? Hogyan jelenik meg a világháló mint az ígéret földje, miként haladhatjuk meg a digitális törzsiséget, s miképpen lehet megnyilvánulásunk „onlife”? Ilyen s hasonló kérdésekre keressük a választ a TeoPod adásában:• Dr. Nagypál Szabolcs, jogász, teológus, a Jog és Társadalom Műhely vezetője; és• Fenyves Krisztián, teológus, a Jog és Társadalom Műhely kutatója.Az MCC Podcast adásaiban érdekes emberekkel izgalmas témákról beszélgetünk. Feldolgozzuk a közélet, a gazdaság, a társadalom fontosabb aktuális történéseit, de olyan kérdéseket is napirendre veszünk, mint például a művészet, a család vagy a vallás. Vendégeink között oktatóink, kutatóink, vendégelőadóink kapnak helyet. Mindenkinek kellemes időtöltést és szellemi feltöltődést kívánunk.
Nagypál Viktorral, az Álomgyár kiadó alapítójával beszélgettünk.
Vypočujte si rozhovor s Rišom Nagypálom, kazateľom Kostola na hrane v Revúcej, o živote kazateľov v rámci našej "kazateľskej terapie". Tento podcast môžete podporiť na: Zabudnuté Cesty - Patreon
A kiegyezést követő években példátlan népességbumm következett be a fővárosban, amely mágnesként vonzotta a boldogulni vágyókat. Köztük rengeteg fiatal, jellemzően alsóosztálybeli nőt, akiknek munkája elengedhetetlen volt a város zavartalan működéséhez, a polgári szem mégis legtöbbször átsiklott felettük. Bár testben jelen voltak, valójában mégis láthatatlanul tevékenykedtek. A Budapesti nők podcastsorozat utolsó adásában Ruff Orsolya és Szeder Kata Czingel Szilvia néprajzkutató-kultúrantropológussal, Fónagy Zoltán történésszel, Szabó Dominika egyetemi oktatóval, kommunikációs szakemberrel, és Szécsi Noémi íróval a nagyvárosban nagyon is jelenlévő, annak szövetébe ugyanakkor gyakran már-már láthatatlanul belesimuló lányokról, asszonyokról. Az irodalmi szövegrészletek Nagypál Gábor és Petrik Andrea tolmácsolásában hangzanak el. A projekt a Budapest 150 emlékév részeként, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány anyagi támogatásával valósult meg.
A lányok számára - még ha módos polgárcsaládban vagy épp arisztokrata famíliában születtek is - még a századfordulót megelőzően is csak kevés önmegvalósítási lehetőség adódott. Akadtak ugyanakkor számosan, akik nem kívántak végigmenni azon a szűk mezsgyén, amelyet a társadalom kijelölt számukra. Belőlük lettek aztán az első orvosnők, ügyvédnők, vagy épp azok, akik később saját életük kockáztatásával embereket mentettek. Czingel Szilvia néprajzkutató-kultúrantropológus, Simonovics Ildikó művészettörténész-muzeológus, Svégel Fanni etnográfus és Szécsi Noémi író mesélnek a női lázadás mibenlétéről, lehetőségeiről, a bátor egyéni döntésekről. Az irodalmi szövegrészletek Nagypál Gábor és Petrik Andrea tolmácsolásában hangzanak el. A projekt a Budapest 150 emlékév részeként, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány anyagi támogatásával valósult meg.
A századforduló környékén Európában és a tengerentúlon is egy új nőtípus felbukkanása borzolta a kedélyeket, vagy adott éppen bátorítást fiatal lányok tömegeinek. Ő volt a New Woman, azaz az új nő, aki már nem elégedett meg azzal a térrel, amit a férfiak által húzott korlátok hagytak és engedélyeztek neki. Tanulni akart, képezni magát, boldogulni. Ezzel együtt pedig egyre több jogot is követelt magának – például ahhoz, hogy munkába álljon és pénzt keressen, akár olyan szakmákban is, ahol addig kizárólag férfiak tevékenykedtek. Fónagy Zoltán történész, Svégel Fanni etnográfus és Szécsi Noémi író mesélnek a munkát vállalni kívánó nők karrierlehetőségeiről, és a korabeli társadalom reakcióiról. Az irodalmi szövegrészletek Nagypál Gábor és Petrik Andrea tolmácsolásában hangzanak el. A projekt a Budapest 150 emlékév részeként, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány anyagi támogatásával valósul meg.
Az úrinő a maga idejében igazi fogalom volt. De kitől vagy mitől lett valaki úrinő? Milyen szabályoknak kellett eleget tennie, és milyen életpálya várt rá? Mit engedhetett meg magának, és mi volt az, amire még csak álmában sem gondolhatott? Egyáltalán: a múlt században az egyesített főváros utcáit járva, honnan lehetett tudni, hogy a szembejövő – úrinő? Czingel Szilvia néprajzkutató-kultúrantropológus, Fónagy Zoltán történész, Simonovics Ildikó művészettörténész-muzeológus és Szécsi Noémi író mesélnek az úrinőlét előnyeiről, kihívásairól és kötelezettségeiről. Az irodalmi szövegrészletek Nagypál Gábor és Petrik Andrea tolmácsolásában hangzanak el. A projekt a Budapest 150 emlékév részeként, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány anyagi támogatásával valósul meg.
Feleségnek és anyának lenni hosszú évszázadokon át a nők legfőbb kötelessége és - éppen ezért - célja is volt. Születésüktől fogva a feleség szerepre készítették fel őket: gyerekként erről szólt neveltetésük, hajadonként ez volt minden társasági esemény lényege, asszonyként az egész életük. Czingel Szilvia néprajzkutató-kultúrantropológus, Fónagy Zoltán történész és Szécsi Noémi író mesélnek arról, milyenek voltak a hajdani jó feleségek az épp csak megszülető, majd nagyvárosi hétköznapokat diktáló Budapesten. Az irodalmi szövegrészletek Nagypál Gábor és Petrik Andrea tolmácsolásában hangzanak el. A projekt a Budapest 150 emlékév részeként, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány anyagi támogatásával valósul meg.
Nagypéntek volt a világtörténelem legmegrázóbb, legszomorúbb és legreménytelenebb napja. Jézus mégis meg akarta értetni velünk, hogy a halála valójában nem vereség, hanem győzelem. De ezt csak 3 nappal később érthetjük meg igazán, amikor meglátjuk, hogy a sír üres, Jézus feltámadt a halálból! Húsvét vasárnap ezt ünnepeljük és bemerítkezéssel tesszük még nagyszerűbbé az ünnepet.
Nagypénteken 35. alkalommal feszítettek keresztre egy Fülöp-szigeteki férfit Telex 2024-03-29 22:41:26 Külföld Fülöp-szigetek Nagypéntek A pampangai közösségekben évek óta él a keresztre feszítés hagyománya. Idén tíz hívő vállalta a keresztre feszítést. Köztük a 63 éves Ruben Enaje is, aki a falubeliek unszolására vállalta ismét a fájdalmas rituálét. Akár bizonyos területek feladásáról is tárgyalhat Zelenszkij Magyar Hírlap 2024-03-29 22:26:44 Külföld Volodimir Zelenszkij Úgy tűnik, a 2022 februárja óta elvesztett területek hovatartozásával kapcsolatban hajlandó tárgyalni. Ebzárlat kezdődik ma az ország több pontján Sokszínű vidék 2024-03-30 05:05:37 Életmód Tavasz Védőoltás A rókák veszettség elleni tavaszi vakcinázása 2024. március 30-án kezdődik Magyarország déli és keleti vármegyéiben. Belenyúlt a különleges földgázkészlet szabályaiba a kormány Portfolio 2024-03-30 06:05:00 Gazdaság Olajipar Magyar Közlöny A nagyobb áramtermelő gázerőműveknek nem kell tagi hozzájárulást fizetniük a 2022-ben sebtében beszerzett különleges földgázkészlet fenntartásához, és a részben ezért, részben egyéb okok miatt keletkező lyukat a magyar adófizetőknek kell állniuk 18,5 milliárd forint összegben – derült ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. Így turbózhatja fel az otthoni wifit – hasznos trükk, mégis kevesen ismerik rtl.hu 2024-03-30 05:50:02 Életmód Wifi Akadozik és lassú az otthoni wifi? A vezeték nélküli hálózatok teljesítményének növeléséhez elengedhetetlen a router megfelelő beállítása. Mutatunk egy hasznos trükköt, amit kevesen ismernek, pedig gyorsabbá teheti az internetezést. És még csak hozzá sem kell nyúlni a routerhez. A magyarok is rákaptak a filléres webshopokra, de jó okunk van rá Noizz 2024-03-30 06:01:00 Gazdaság Olcsó Webáruház Temu "Vásárolj úgy, mint egy milliárdos" – hangzik a Temu szlogenje, sokan pedig komolyan veszik, és talán még sosem látott mennyiségben kezdik halmozni az alkalmazáson keresztül a – jobbára teljesen felesleges – dolgokat. De miért őrülünk meg, ha olcsó árcédulát látunk? Miért ennyire vonzó a mennyiség a minőséggel szemben, és egyáltalán: mikor fordult Három taggal bővült a Philips E1 terméksorozat Mínuszos 2024-03-30 05:33:44 Gazdaság Home office Philips A Philips Monitors E1 sorozata három új modellel bővült, amelyeket az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára terveztek. A Philips 24E1N1100A és a 27E1N1100A modellek 23,8 hüvelykes (60,5 cm), illetve 27 hüvelykes (68,6 cm) FHD IPS panellel rendelkeznek, keret nélküli kialakítással, keskeny kávával többmonitoros elrendezésekhez, valamin A Cádiz nyerte a kiesés elől menekülők csatáját Sportal 2024-03-29 23:00:00 Foci Spanyolország Robert Navarro gólja döntött a Cádiz-Granada mérkőzésen, így a hazaiak két pontra megközelítették a már bentmaradást érő helyen tanyázó Celta Vigót. Liverpool lázban ég: portugál vezetőedző jöhet, akár két játékosával együtt Magyar Nemzet 2024-03-30 05:45:00 Foci Liverpool Portugália Xabi Alonso kiesésével Rúben Amorim lett az első számú jelölt a kispadra. Egy hidegfront is besegíthet a húsvéti locsolkodásba Kiderül 2024-03-30 05:03:41 Időjárás Húsvét A hosszú hétvégén alapvetően száraz időre számíthatunk, de hétfő délután nyugat felől már egy hidegfront éri el az országot, amelyből zápor, zivatar is előfordulhat. A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.
Nagypénteken 35. alkalommal feszítettek keresztre egy Fülöp-szigeteki férfit Telex 2024-03-29 22:41:26 Külföld Fülöp-szigetek Nagypéntek A pampangai közösségekben évek óta él a keresztre feszítés hagyománya. Idén tíz hívő vállalta a keresztre feszítést. Köztük a 63 éves Ruben Enaje is, aki a falubeliek unszolására vállalta ismét a fájdalmas rituálét. Akár bizonyos területek feladásáról is tárgyalhat Zelenszkij Magyar Hírlap 2024-03-29 22:26:44 Külföld Volodimir Zelenszkij Úgy tűnik, a 2022 februárja óta elvesztett területek hovatartozásával kapcsolatban hajlandó tárgyalni. Ebzárlat kezdődik ma az ország több pontján Sokszínű vidék 2024-03-30 05:05:37 Életmód Tavasz Védőoltás A rókák veszettség elleni tavaszi vakcinázása 2024. március 30-án kezdődik Magyarország déli és keleti vármegyéiben. Belenyúlt a különleges földgázkészlet szabályaiba a kormány Portfolio 2024-03-30 06:05:00 Gazdaság Olajipar Magyar Közlöny A nagyobb áramtermelő gázerőműveknek nem kell tagi hozzájárulást fizetniük a 2022-ben sebtében beszerzett különleges földgázkészlet fenntartásához, és a részben ezért, részben egyéb okok miatt keletkező lyukat a magyar adófizetőknek kell állniuk 18,5 milliárd forint összegben – derült ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. Így turbózhatja fel az otthoni wifit – hasznos trükk, mégis kevesen ismerik rtl.hu 2024-03-30 05:50:02 Életmód Wifi Akadozik és lassú az otthoni wifi? A vezeték nélküli hálózatok teljesítményének növeléséhez elengedhetetlen a router megfelelő beállítása. Mutatunk egy hasznos trükköt, amit kevesen ismernek, pedig gyorsabbá teheti az internetezést. És még csak hozzá sem kell nyúlni a routerhez. A magyarok is rákaptak a filléres webshopokra, de jó okunk van rá Noizz 2024-03-30 06:01:00 Gazdaság Olcsó Webáruház Temu "Vásárolj úgy, mint egy milliárdos" – hangzik a Temu szlogenje, sokan pedig komolyan veszik, és talán még sosem látott mennyiségben kezdik halmozni az alkalmazáson keresztül a – jobbára teljesen felesleges – dolgokat. De miért őrülünk meg, ha olcsó árcédulát látunk? Miért ennyire vonzó a mennyiség a minőséggel szemben, és egyáltalán: mikor fordult Három taggal bővült a Philips E1 terméksorozat Mínuszos 2024-03-30 05:33:44 Gazdaság Home office Philips A Philips Monitors E1 sorozata három új modellel bővült, amelyeket az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára terveztek. A Philips 24E1N1100A és a 27E1N1100A modellek 23,8 hüvelykes (60,5 cm), illetve 27 hüvelykes (68,6 cm) FHD IPS panellel rendelkeznek, keret nélküli kialakítással, keskeny kávával többmonitoros elrendezésekhez, valamin A Cádiz nyerte a kiesés elől menekülők csatáját Sportal 2024-03-29 23:00:00 Foci Spanyolország Robert Navarro gólja döntött a Cádiz-Granada mérkőzésen, így a hazaiak két pontra megközelítették a már bentmaradást érő helyen tanyázó Celta Vigót. Liverpool lázban ég: portugál vezetőedző jöhet, akár két játékosával együtt Magyar Nemzet 2024-03-30 05:45:00 Foci Liverpool Portugália Xabi Alonso kiesésével Rúben Amorim lett az első számú jelölt a kispadra. Egy hidegfront is besegíthet a húsvéti locsolkodásba Kiderül 2024-03-30 05:03:41 Időjárás Húsvét A hosszú hétvégén alapvetően száraz időre számíthatunk, de hétfő délután nyugat felől már egy hidegfront éri el az országot, amelyből zápor, zivatar is előfordulhat. A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.
nagyböjt Nagypéntek ** Jn 18,1 - 19,42 ** Miután Jézus ezeket elmondta, kiment tanítványaival a Kedron patakon túlra, ahol volt egy kert; oda ment be ő és a tanítványai. Ismerte azt a helyet Júdás is, aki elárulta őt, mert Jézus gyakran járt oda tanítványaival. Júdás tehát, miután magához vett egy csapatot, s a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, odament lámpásokkal, fáklyákkal és fegyverekkel. Jézus pedig, aki tudott mindent, ami várt rá, eléjük ment, és megkérdezte tőlük: ,,Kit kerestek?'' Azt felelték neki: ,,A Názáreti Jézust.'' Ő azt mondta nekik: ,,Én vagyok.'' Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. Amikor azt mondta nekik: ,,Én vagyok'', meghátráltak és a földre estek. Erre ismét megkérdezte őket: ,,Kit kerestek?'' Azok pedig azt mondták: ,,A Názáreti Jézust.'' Jézus megismételte: ,,Mondtam nektek: Én vagyok! Ha tehát engem kerestek, hagyjátok ezeket elmenni!'' Be kellett teljesednie az igének, amelyet mondott: ,,Akiket nekem adtál, azok közül senkit sem vesztettem el.'' Mivel Simon Péternek volt egy kardja, kirántotta azt, lesújtott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. A szolga neve Malkusz volt. Jézus erre azt mondta Péternek: ,,Tedd a hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki a poharat, amelyet az Atya nekem adott?'' Ekkor a csapat, a parancsnok és a zsidók poroszlói elfogták Jézust, és megkötözték őt. Először Annáshoz vitték, ő ugyanis apósa volt Kaifásnak, aki főpap volt abban az esztendőben. Kaifás volt az, aki azt a tanácsot adta a zsidóknak: ,,Jobb, ha egy ember hal meg a népért''. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, és bement Jézussal a főpap udvarába, Péter pedig az ajtón kívül állt. Kiment tehát az a másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, szólt az ajtónálló szolgálónak, és bevezette Pétert. Akkor az ajtónálló szolgáló azt mondta Péternek: ,,Nem vagy te is ennek az embernek a tanítványai közül való?'' Ő azt felelte: ,,Nem vagyok!'' Ott álltak a szolgák és poroszlók, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt velük, és melegedett. A főpap eközben tanítványairól és tanításáról kérdezte Jézust. Jézus azt felelte neki: ,,Én nyíltan beszéltem a világnak, mindig a zsinagógában tanítottam és a templomban, ahova a zsidók mindnyájan összegyűlnek, és titokban semmit sem mondtam. Miért kérdezel engem? Kérdezd azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik. Íme, ők tudják, mit mondtam.'' Amikor ezeket mondta, az ott álló poroszlók egyike arculütötte Jézust, és így szólt: ,,Így felelsz a főpapnak?'' Jézus azt felelte neki: ,,Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha pedig jól, miért ütsz engem?'' Akkor Annás elküldte őt megkötözve Kaifás főpaphoz. Simon Péter pedig ott állt és melegedett. Valaki azt mondta neki: ,,Ugye te is az ő tanítványai közül való vagy?'' Ő azonban letagadta: ,,Nem vagyok!'' A főpap egyik szolgája, rokona annak, akinek Péter levágta a fülét, így szólt: ,,Nem téged láttalak vele a kertben?'' Péter pedig ismét tagadta, és nyomban megszólalt a kakas. Jézust Kaifástól a helytartóságra vezették. Kora reggel volt. Ők nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és megehessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus ment ki hozzájuk, és megkérdezte: ,,Miféle vádat hoztok fel ez ellen az ember ellen?'' Azt felelték neki: ,,Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe.'' Erre Pilátus azt mondta nekik: ,,Vegyétek át ti őt, és ítéljétek el a törvényetek szerint.'' A zsidók azt felelték neki: ,,Nekünk senkit sem szabad megölnünk.'' Ez azért történt, hogy beteljesedjék Jézus szava, amelyet mondott, jelezve, hogy milyen halállal fog meghalni. Ismét bement tehát Pilátus a helytartóságra, hivatta Jézust, és megkérdezte őt: ,,Te vagy-e a zsidók királya?'' Jézus azt felelte: ,,Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?'' Pilátus ezt válaszolta: ,,Hát zsidó vagyok én? Saját nemzeted és a főpapok adtak téged a kezembe. Mit tettél?'' Jézus azt felelte: ,,Az én országom nem ebből a világból való. Ha az én országom ebből a világból volna, szolgáim harcra kelnének, hogy a zsidók kezébe ne kerüljek. De az én országom nem innen való.'' Pilátus erre megkérdezte: ,,Tehát király vagy te?'' Jézus azt felelte: ,,Te mondod, hogy király vagyok. Arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat a szavamra.'' Pilátus erre így szólt: ,,Mi az igazság?'' Majd e szavak után ismét kiment a zsidókhoz, és azt mondta nekik: ,,Én semmi vétket sem találok őbenne. Szokás pedig nálatok, hogy húsvétkor szabadon bocsássak nektek valakit. Akarjátok-e, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?'' Erre ismét így kiáltoztak: ,,Ne ezt, hanem Barabást!'' Barabás pedig rabló volt. Akkor Pilátus elfogatta Jézust és megostoroztatta. A katonák pedig koronát fontak tövisből, a fejére tették, és bíborszínű köpenyt adtak rá. Aztán eléje járultak, és azt mondogatták: ,,Üdvözlégy, zsidók királya!'' És arculverték őt. Pilátus újra kiment, és azt mondta nekik: ,,Íme, kihozom őt nektek, hogy megtudjátok, hogy semmi vétket sem találok benne.'' Akkor kijött Jézus, töviskoronával, bíborköpenyben. Ő pedig azt mondta nekik: ,,Íme, az ember!'' Amikor a főpapok és poroszlók meglátták, kiáltozni kezdtek: ,,Feszítsd meg, feszítsd meg!,, Pilátus így szólt: ,,Vegyétek át ti őt, és feszítsétek keresztre, mert én nem találok vétket benne.'' De a zsidók így szóltak: ,,Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát!'' Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, még jobban megijedt. Újra bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézustól: ,,Honnan való vagy te?'' Jézus azonban nem adott neki feleletet. Ezért Pilátus azt mondta neki: ,,Nekem nem válaszolsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, és arra, hogy megfeszítselek?'' Jézus azt felelte: ,,Semmi hatalmad sem volna felettem, ha onnan felülről nem adatott volna neked. Ezért annak, aki engem kezedbe adott, nagyobb a bűne.'' Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy elbocsássa őt. De a zsidók így kiáltoztak: ,,Ha ezt elbocsátod, nem vagy a császár barátja! Mindaz, aki királlyá teszi magát, ellenszegül a császárnak.'' Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet kövezett udvarnak neveznek, héberül meg Gabbatának. A húsvét készületnapja volt akkor, körülbelül hat óra. Így szólt a zsidókhoz: ,,Íme, a ti királyotok!'' De azok így kiáltoztak: ,,El vele, el vele, feszítsd meg őt!'' Pilátus megkérdezte tőlük: ,,A királyotokat feszítsem meg?'' A főpapok azt felelték: ,,Nincs királyunk, csak császárunk!'' Akkor aztán kezükbe adta őt, hogy feszítsék meg. Azok átvették Jézust. Ő pedig keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahelyre, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott keresztre feszítették őt, és vele másik kettőt kétfelől, Jézust pedig középen. Pilátus egy feliratot is készíttetett, és a kereszt fölé helyeztette. Ez volt ráírva: ,,A Názáreti Jézus, a zsidók királya.'' Ezt a feliratot tehát sokan olvasták a zsidók közül, mert közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. Héberül, görögül és latinul volt írva. A zsidók főpapjai ezért arra kérték Pilátust: ,,Ne azt írd: A zsidók királya, hanem: Ez azt mondta: ,,A zsidók királya vagyok''!'' Pilátus azt felelte: ,,Amit írtam, azt megírtam!'' A katonák pedig, miután megfeszítették Jézust, fogták a ruháit, elosztották négy felé, minden katonának egy részt, azután fogták a köntöst is. A köntös varratlan volt, felülről egy darabban szőve. Ezért azt mondták egymásnak: ,,Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, kié legyen!'' Ez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás, amely így szól: ,,Elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek'' [Zsolt 22,19]. A katonák tehát ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: ,,Asszony, íme, a te fiad!'' Azután azt mondta a tanítványnak: ,,Íme, a te anyád!'' És attól az órától magához vette őt a tanítvány. Ezután Jézus, aki tudta, hogy már minden bevégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: ,,Szomjazom!'' Volt ott egy ecettel teli edény. Ezért ecettel telt szivacsot tűztek egy izsópra, és a szájához nyújtották. Amikor Jézus az ecetet megízlelte, azt mondta: ,,Beteljesedett!'' És fejét lehajtva kilehelte lelkét. A zsidók pedig, mivel készületnap volt, kérték Pilátust, hogy törjék meg lábszárcsontjaikat, és vegyék le őket, hogy a testek ne maradjanak ott a kereszten szombatra, mert az a szombat nagy nap volt. Odamentek tehát a katonák, és eltörték a lábszárát először az egyik vele együtt keresztrefeszítettnek, aztán a másiknak. Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy ő már meghalt, nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki ezt látta, tanúságot tett róla, és igaz az ő tanúsága. Ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert ezek azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: ,,Csontját ne törjék össze'' [Kiv 12,46; Zsolt 34,21]. Egy másik Írás pedig azt mondja: ,,Látni fogják azt, akit keresztülszúrtak'' [Zak 12,10]. Ezek után pedig az arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, de a zsidóktól való félelmében csak titokban, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Elment tehát és levette a testet. Eljött Nikodémus is, aki először éjszaka ment hozzá, s mirha- és áloé-keveréket hozott, körülbelül száz fontot. Fogták tehát Jézus testét, és a fűszerekkel együtt gyolcsruhákba göngyölték, ahogy a zsidóknál temetni szokás. Azon a helyen, ahol felfeszítették őt, volt egy kert, és a kertben egy új sírbolt, amelyben még senki sem feküdt. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületnapja miatt oda helyezték Jézust. |
Textus: Ézs 52,13-53,12 Íme, eredményes lesz a szolgám! Magasztos lesz és felséges, igen magasra emelkedik. Sokan csak iszonyodtak tőle, annyira torz volt; nem volt már emberi a külseje, kinézete nem volt emberhez hasonló. De bámulatba ejt majd sok népet, királyok is befogják előtte szájukat, mert olyan dolgot látnak, amiről senki sem beszélt nekik, olyasmit tudnak meg, amiről addig nem hallottak. Ki hitte volna el, amit hallottunk, és az ÚR karjának ereje ki előtt volt nyilvánvaló? Mint vesszőszál sarjadt ki előttünk, mint gyökér a szikkadt földből. Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna. Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele. Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az ÚR őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját. Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?! A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul. Az ÚR akarata volt az, hogy betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az ÚR akarata célhoz jut vele. Lelki gyötrelmeitől megszabadulva, elégedetten szemléli majd őket. Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével, és ő hordozza bűneiket. Ezért a nagyok között adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban, hiszen önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért.
Epizóda 5 zo série 32 v ktorej José Janči a Rišo sa rozpravajú o často zabúdanej ceste statia na pleciach obrov, ktorí prišli pred nami. Prihláste sa na odber a zdieľajte so svojimi priateľmi. Tento podcast môžete podporiť na: Zabudnuté Cesty - Patreon Môžete si vypočuť Bachovo dielo priamo cez tento link
A római katolikus egyházban 2021 és 2024 közt zajló szinódusi folyamat célkitűzése: „Egy szinodális Egyházért: közösség, részvétel, küldetés”. A II. Vatikáni Zsinat óta a legfontosabb egyházi esemény egészen más módon tárgyalja korunk legégetőbb kihívásait, mint eddig bármikor. De mi is az a szinodalitás, és mit takar a katolikus egyház szinodális megújulása? Mit jelent, hogy a „közös úton az együtt utazás” egy folyamat? Mik azok a forró témák, melyek megvitatására az Egyház jelenleg készül? Hogyan sugárzik szét a közösségünk, mennyiben közös felelősségünk és küldetésünk az örömhír hirdetése, mit jelentenek ma olyan fogalmak, mint részvétel, kormányzás, tekintély?Erről beszélgetnek egymással:- Dr. Nagypál Szabolcs, teológus, a Jogi Iskola vezetője; és- Fenyves Krisztián, teológus, a Jog és Társadalom Műhely doktorandusza.Az MCC Podcast adásaiban érdekes emberekkel izgalmas témákról beszélgetünk. Feldolgozzuk a közélet, a gazdaság, a társadalom fontosabb aktuális történéseit, de olyan kérdéseket is napirendre veszünk, mint például a művészet, a család vagy a vallás. Vendégeink között oktatóink, kutatóink, vendégelőadóink kapnak helyet. Mindenkinek kellemes időtöltést és szellemi feltöltődést kívánunk.
„Legfeljebb a kisbolt előtt isznak az emberek" - élet a magyar vidéken, ahol a leggyorsabban csökken a születésszám G7 2023-06-30 04:33:55 Életmód Baranya Pécs Középkorú nők tömegesen ingáznak nyugatra kis falvakból is, a fiatalok közül sokan külföldre mennek, közben egyre több a lehetőség – riport a pécsváradi járásból. Tizenkét tonnányi lefoglalt csapdából építettek hegyet ugandai vadőrök Telex 2023-06-29 22:34:24 Külföld Uganda A megdöbbentő méretű halom egy év termése. Jelképe az orvvadászat elleni harcnak és a sziszifuszi küzdelemnek is. Ma nyit Budapest egyetlen dunai szabadstrandja Sokszínű vidék 2023-06-30 05:05:09 Életmód Róma A Római-parti Plázs gondozásáról fövenyőr gondoskodik, emellett a területen éjszakai őrzés is biztosított. A robotgazda: önállóan kaszál és takarmányoz Agroinform 2023-06-30 05:38:29 Mezőgazdaság Hollandia Robot A nálunk is közismert holland Lely cég az utolsó simításokat végezte el önjáró fűkaszáló és takarmánykiosztó gépén, amely jövőre kerül forgalomba Hollandiában. Fél magyarországnyi terület leégett már a kanadai erdőtüzekben Prove 2023-06-30 04:48:04 Életmód Kanada Klímaváltozás A kutatók és tudósok azt mondják, a soha nem látott mértékben pusztító kanadai erdőtüzek könnyen a valóságunk részévé válhatnak, ha nem teszünk valamit a klímaváltozás ellen. A folyamatosan melegedő klíma ugyanis tökéletes körülményeket teremt ahhoz, hogy ezek a tüzek hatalmas területeket emésszenek fel. Különös érzés volt Kanadában élő öcsém és cs Magvak csodálatos egészségügyi előnyökkel Magyar Mezőgazdaság 2023-06-30 05:09:00 Gazdaság Mezőgazdaság E-vitamin A magvak étrendünk jelentős részét képezik, és számos egészségügyi előnnyel járnak. Magas a rost, az egyszeresen telítetlen zsír és az E-vitamin tartalmuk, amelyek segíthetnek megőrizni a szív egészségét, valamint a szervezet vitalitását. A Revolut, mint munkahely Fintech 2023-06-30 04:43:00 Modern Gazdaság London A Revolut, a londoni székhelyű neobank büszke az általuk képviselt munkahelyi kultúrára. A vállalat szigorú követelményeket támaszt alkalmazottaival szemben, és nem vár el kevesebbet, mint kiemelkedő teljesítményt. Miben van aszpartám, ami rákkeltő lehet a WHO szerint? Startlap Vásárlás 2023-06-30 05:47:54 Egészség WHO Rákkeltővé nyilváníthatja júliustól az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a világ egyik legnépszerűbb édesítőszerét, az aszpartámot. De miben is található ez a szer? Felívelőben a Renault csillaga autopro 2023-06-30 06:18:00 Cégvilág Renault A jónak értékelt tavalyi eredményeket követően a vállalat javított idei eredmény-előrejelzésén. Rejtett strandok a horvát tengerparton, ha elmenekülnél a tömegtől Startlap Utazás 2023-06-30 06:11:31 Utazás Életmód Horvátország Strand A természet gyönyörű horvátországi partszakaszokat rejt el a tömegek és turisták elől. Azok, akik hajlandóak a fürdőzés előtt felkapni a túracipőt, nem csupán igazi élménnyel gazdagodhatnak, de zavartalan strandolásban is részük lehet. Elemzők az árstop kivezetéséről: nem fog fájni vg.hu 2023-06-30 06:14:07 Belföld Infláció Árstop De ettől is jobb hír, hogy már novemberben 10 százalék alatt lehet az infláció, ami decemberben akár 8 százalék alá is süllyedhet. Szalai Attila korábbi edzője a világ legjobban fizetett trénere lehet Sportal 2023-06-29 22:45:00 Foci Portugália Szaúd-Arábia A portugál sajtó információi szerint közel a megegyezés Jorge Jesus és a Szaúdi Labdarúgó Szövetség között. Nagypályások, akik kispályán is királyok lennének: cél a Tippmix Minifoci Magyar Kupa-döntő Magyar Nemzet 2023-06-30 00:07:21 Sport Magyar foci Balaton Magyar Kupa A finálé előtti utolsó helyszín Balatonfűzfő lesz, ahol remek csapatok lépnek majd pályára, így ismét kiváló torna várható. Hidegfront érkezik, de nem rontja el a hétvégénket Kiderül 2023-06-30 05:24:47 Időjárás Hétvége Szombatra virradó éjszaka nyugat felől egy hidegfront éri el hazánkat. Lehűléstől nem kell tartanunk, csak záporok, zivatarok kísérik átvonulását.

Jánossy Lajos és Szenderák Bence beszélget Közreműködik: Nagypál Gábor A tragikusan fiatalon elhunyt Simon Balázs „szellemi indulósebessége, egész életének irányt szabó intellektusa mágikus erejű volt” - írja Jánossy Lajos a kötet utószavában. Csillapíthatatlan izzása a költő korai munkáiban nagyszabású, burjánzó szövegkompozíciókban ölt testet, később a versek figyelme fokozatosan a mindennapi élet banális megfigyelései, történései felé fordul egy új, töredezett nyelvpoétika eszközeivel. Soha nem szakad el azonban a klasszikus műveltség és a filozófiai megalapozottság igényétől. Ebben a nagy téteket mozgató lírában vagonreteszként csikordul a tél, a lichthófban galambtetemek gyűlnek, Nimród, a halottkém pedig jegyzőkönyvbe írja a kihűlt testeket. Simon Balázs végzetesnek bizonyuló betegségének nem tulajdonított metaforikus jelentőséget, a halál árnyéka mégis egész életművére rávetül. Az 1990-es évek egyik meghatározó alkotójának verseit most halálának huszadik évfordulóján gyűjteményes kötetben veheti kezébe az olvasó. A Jelenkor Kiadóval közös program. A beszélgetés a 2021-es nyári Margó Fesztiválon hangzott el.
A kalács után a kolbászért is unokáival ment a húsvétra készülődő Orbán Viktor Telex 2023-04-08 13:16:12 Belföld Orbán Viktor Húsvét Héjjal vagy héj nélkül? – kérdezi Orbán Viktor unokáitól, akik segítenek a miniszterelnöknek kiválasztani a legfinomabb húsvéti kolbászt. Brit hírszerzés: nagyon valószínű, hogy nem sikerült tönkretenni Ukrajna energetikai hálózatát 444.hu 2023-04-08 12:48:57 Külföld Ukrajna Titkosszolgálat Áramszünet De azért rájuk fér a melegebb időjárás több hónapnyi orosz rakétázás és a nyomában járó áramszünetek után. Böjte Csaba: Harcolunk mindenki ellen 24.hu 2023-04-08 11:26:35 Belföld Ukrajna Böjte Csaba Ha egymásnak feszülünk, az lesz, ami Ukrajnában van, kő kövön nem marad – nyilatkozta a Mandinernek a szerzetes. Megbuherálták az oroszok a Kijevnek szánt szlovák vadászgépeket vg.hu 2023-04-08 13:14:31 Külföld Ukrajna Szlovákia Kijev Vadászgép A szlovák védelmi miniszter szerint a Sliač légitámaszponton dolgozó orosz technikusok megpiszkálták az Ukrajnának szánt MiG–29-esek fegyverrendszereit. Ádám Martin a szülei láttára sérült meg Rangadó 2023-04-08 12:35:31 Foci Csapata ugyan nyert, de a magyar válogatott játékost már az első félidőben le kellett cserélni. Tényleg szennyezett gabona ömlik Európára? Nem, de van egy hatalmas probléma Portfolio 2023-04-08 15:00:00 Gazdaság Ukrajna háború Gabona Az orosz-ukrán háború kezdete óta eddig egyetlen dologban sikerült megállapodnia a feleknek: kötöttek egy egyezményt, amely biztosítja, hogy Ukrajna fekete-tengeri kikötőiből gabonát lehessen exportálni a világpiacokra. Ezen egyezményt azonban időről időre meg kell hosszabbítani, legutóbb március közepén került erre sor. Bár ez volt a második hossz Amerikai fegyverek végeztek civilekkel a donyecki régióban HírTV 2023-04-08 14:52:00 Külföld Ukrajna USA Elképesztő pusztítást végeztek az ukránok külföldről szerzett rakétái, az orosz ellenőrzés alatt álló donyecki régióban. Miután egy járműtelepet ostromoltak, a belvárosban sorozatvető-támadással folytatták a civilek gyilkolását. Akár 400 ezerbe is fájhat egy gumicsere Vezess 2023-04-08 10:54:43 Autó-motor Gumi Kíméletlen áremelkedés sújtja az autósokat az új abroncsoknál, de akkor is, ha a szokásos, téli-nyári kerékcserékről van szó. Ezt teszi valójában az ízületekkel a rendszeres ujjropogtatás Noizz 2023-04-08 16:30:02 Életmód Ha te is szoktad ropogtatod az ujjaidat, már biztosan rengetegszer hallottad, hogy hogyan teszed vele tönkre az ízületeidet. A szakértők azonban most elmagyarázták, hogy mi történik ilyenkor valójában. Az EU félreérthetetlen szavakat intézett Izraelhez és a palesztinokhoz Infostart 2023-04-08 14:40:00 Külföld Európai Unió Izrael Vallás Palesztina Elítélte az Izrael és a palesztinok közötti erőszak fokozatos kiterjesztését, egyben minden felet önmérsékletre és nyugalomra szólított fel a folyamatban lévő vallási ünnepek idejére szombaton Josep Borrell, az Európai Unió (EU) külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. Hét ország borai versenyeznek a kilencedik portugieser-világbajnokságon Agroinform 2023-04-08 12:16:00 Gazdaság Mezőgazdaság Portugieser nemzetközi fajtakóstoló is lesz, ahol 24 standon több mint harminc pincészet mintegy hetven bora várja az érdeklődőket. Igazi futballpornó a román másodosztályból Rangadó 2023-04-08 11:16:47 Foci Románia Bukarest A másodosztályú Dinamo Bukarest játékosai hoztak össze egy tetszetős támadást. Carlo Ancelotti fia hamarosan vezetőedző lesz Büntető.com 2023-04-08 11:30:26 Foci Spanyolország Svájc Real Madrid A Real Madrid sikeredzője, Carlo Ancelotti fia, az évek óta az édesapja mellett dolgozó Davide Ancelotti a következő szezontól először vállalhat vezetőedzői feladatot. A hírek szerint a 33 éves szakember nyártól a svájci FC Basel irányítását veszi át. Hamarosan meglátjuk, hogy mennyire esett messze az alma a fájától, azaz az ifjú Ancelotti miként t Rekord hideg volt a nagypéntek a fővárosban Kiderül 2023-04-08 15:43:40 Időjárás Nagypéntek Hidegrekord Az a hideg légörvény, amely csütörtökön országos hidegrekordot okozott, pénteken továbbra is térségünk felett örvénylett és a fővárosban okozott rendkívüli hideget.

2023. április 7. - Péntek délután (Nagypéntek) Igehely: Máté 23:37-24:3 Igehirdető: Halász Attila
2023.04.07. - Heizer Tamás - Nagypéntek
Textus: Jn 19,1-7 ,,Akkor Pilátus elvitette Jézust, és megkorbácsoltatta. A katonák tövisből koronát fontak, a fejére tették, és bíbor ruhát adtak rá; odajárultak hozzá, és ezt mondták: Üdvöz légy, zsidók királya! – és arcul ütötték. Pilátus ismét kiment, és így szólt hozzájuk: Íme, kihozom őt nektek. Tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne. Ekkor kijött Jézus, rajta volt a töviskorona és a bíbor ruha. Pilátus így szólt hozzájuk: Íme, az ember! Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: Feszítsd meg, feszítsd meg! Pilátus pedig ezt mondta nekik: Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek. A zsidók így válaszoltak neki: Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát.”
Nagypéntek délelőtti istentisztelet - Cserépfalu 2023.04.07.
Nagypéntek délutáni zenés zsoltármeditáció
Kun-Szabó Zoltán diakónussal a húsvét egy rejtett üzenetét vizsgáljuk. Honnan dönthetünk jól a hétköznapokban, mi alapján mérlegeljünk?
A Lovagkirály és a lovag püspök. A két legjobban tisztelt szentéletű ember Győrben. És két fantasztikus kiállítás, amelyet végigjárhatunk a műsor segítségével. Tények és érdekességek a Szent László hermáról, és Boldog Apor Vilmos emlékezete azon a megrázó helyszínen, a Püspökvár picéjében, ahol 1945 Nagypéntekjén élete árán is megvédte a szovjet katonáktól az oda menekült lányokat-asszonyokat. | hitéletünk krónikája | Szerkesztő: Visy László
IBS: Vajon mennyire izgalmas feladat ma Magyarországon diplomáciai tanulmányokat tanítani? - Várkonyi László, az IBS Business & Diplomatic Studies programjának vezetője ARANYKÖPÉS: Rainer Werner Fassbinder német filmrendező és Orbán Viktor, miniszterelnök KPMG: Tőkepiaci finanszírozás zöld kötvénnyel, zöld hitellel - Wieder Gergő, a KPMG szenior menedzsere és Szalay-Bordás Gergő ügyvéd ÉSZJÁTÉK: Hogy kerül a paprika az asztalra, avagy agrárlogisztika a gyakorlatban - Nagypéter Sándor, a Délkertész elnöke
Az idén 50 éves Stúdió K színház 2022 február 16-án indította 4 részes beszélgetés sorozatát, melyről a greenfo, mint kizárólagos médiapartner podcastokat készít. Az 1. rész az antropocénről, a 2. az energiapolitikáról szólt. A mai 3. középpontjában a klíma igazságosság és klímaaktivizmus áll. Az április 12.-i felvételen Sipos Balázs, irodalmár vendégei Jávor Benedek, biológus, politikus, volt európai parlamenti képviselő, a főváros brüsszeli képviseletének vezetője, és Perger András a Greenpeace Magyarország klíma- és energiakampány-felelőse volt. Közreműködtek a Stúdió K színművészei: Homonnai Katalin, Pallagi Melitta, Nagypál Gábor, és Samudovszky Adrian
Nagypénteki délelőtti istentiszteletünk hanganyaga - Cserépfalu 2022.04.15.
A magyar sorozatiparral foglalkozó részeink után most az Oscarra, és azon belül is a nők helyzetére koncentrálunk a filmiparban. Mi kéne ahhoz, hogy ne legyen olyan év, hogy kimaradjanak a nők a legjobb rendező kategóriájából? Az első vendégünk a Nyitva című vígjáték alkotója, Nagypál Orsi, aki mondjuk az Oscarra jelölt filmek listájával is vitatkozna, de van arról is véleménye, mi szükséges a változáshoz. Szerinte első körben több lehetőséget kell adni a nőknek, és hogy ne kelljen kihangsúlyozzuk, hogy nagy költségvetésű filmeket bíznak már nőkre. Azt is megérti, miért nem akarnak lemondani a fehér férfiak a privilegizált pozíciójukról, de nem árt észben tartani, hogy a női filmesek itt dörömbölnek az ajtón.