POPULARITY
Hiába volt minden igyekezet a Fidesznél, április 12-én a párt nem tudta elkerülni a súlyos választási vereséget. Múlt héten megjelent cikkünkben bemutattuk, milyen folyamatok vezettek a párton belül az összeomláshoz: Gyürk András korábbi kampányfőnök már tavaly nyáron felismerte, hogy az addigi módszerek nem hatékonyak Magyar Péter ellen. A helyére lépő Orbán Balázs ötletei a celebek bevetésével és az online harcosok toborzásával azonban szintén kudarcot vallottak. A Fidesz kampánystábja ennek ellenére is kitartott a nem működő megoldások mellett. Miért tettek így? Milyen parázs vita folyt a pártban napokkal a vereség után? Hogy látják a fideszesek Orbán Viktor felelősségét és jövőjét a Fideszben? Miért nevették ki Orbán Balázst hangosan a párttársai? Elhitték a pártban a kormányközeli kutatók méréseit? Ezekről a kérdésekről beszélget első videós podcastunkban Pethő András, a Direkt36 társalapító szerkesztője a múlt héten megjelent cikk két szerzőjével, Galavits Patrikkal és Szabó Andrással. A Direkt36.hu-n megjelent cikk: https://www.direkt36.hu/magunkat-vertuk-at-a-fidesz-kampany-osszeomlasanak-belso-tortenete/ Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! https://www.direkt36.hu/tamogass-minket/ Már Direkt36-os termékek megvásárlásával is támogathatod a munkánkat! Nézz körül webshopunkban: https://www.webshop.direkt36.hu/
A magyar gyermekvédelem meghatározó részei a nevelőszülői hálózatok. Az állami gondozott gyerekek kétharmada, mintegy 15 ezer nevelőszülőknél nevelkedik. A gyermekotthonokat zárt világa mellett arról is keveset tudni, hogy mi történik a nevelőszülőknél elhelyezett gyerekekkel. Márpedig a rendszer súlyos hiányosságokkal küzd, és ennek elsősorban a gyerekek a kárvallotjai. Janecskó Kata és Tárkányi Flóra a múlt héten megjelent cikkéből kiderül, hogy a nevelőszülők között is vannak súlyos bántalmazók, ők ráadásul nagyon ritkán akadnak fel az ellenőrzéseken. Katával és Flórával Galavits Patrik beszélgetett a Direkt36 műsorában a Tiloson a nevelőszülői rendszer hiányosságairól. A Direkt36.hu-n megjelent cikk: https://www.direkt36.hu/kessel-bokdoste-a-gyerek-hatat-megis-peldas-neveloszulonek-hitte-mindenki/ Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! www.direkt36.hu/tamogass-minket/ Már Direkt36-os termékek megvásárlásával is támogathatod a munkánkat! Nézz körül webshopunkban: www.webshop.direkt36.hu/ Borítókép: littleslawyers
Múlt héten jelent meg Szopkó Zita új cikke „Elkezdtem könyörögni, hogy halálos beteg vagyok” – szűkös a hozzáférés itthon a forradalmi rákgyógyszerhez címmel a direkt36.hu-n. Ebben Wirth Zsuzsanna közreműködésével azt mutatta be egy nemzetközi tényfeltáró csapattal együtt, hogy súlyos betegek milyen nehézségekkel szembesülnek, amikor adott esetben van a betegségükre gyógyszer, de ahhoz valamiért nagyon nehezen juthatnak csak hozzá. A Tiloson erről a témáról beszélgettünk Zitával, és az is kiderült, hogy a Belügyminisztérium és a NEAK milyen adatokkal segítették a cikk elkészültét. Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! www.direkt36.hu/tamogass-minket/ Adód 1 százalékának felajánlásával is támogathatsz minket! www.direkt36.hu/1szazalek/ Már Direkt36-os termékek megvásárlásával is támogathatod a munkánkat! Nézz körül webshopunkban: www.webshop.direkt36.hu/ Borítókép: Etatics Inc / Pexels
In April, after 16 years in power, Hungary's Victor Orbán, was swept from office and his electoral autocracy was suddenly over. What does the end of Orbánism mean for the press?International lawyer Mark Stephens is joined by Anne Applebaum of the Atlantic, András Pethő of Direkt36 and Anna Nemzer, the former presenter of the Russian independent channel TV-Rain. Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Újságírás és média eddig és ezután 03:11 Mennyire volt különleges a NER-ben a média és a nyilvánosság? A Magyar Nemzet helyreigazítása. A Médiafórum Egyesület. NYU Rule of Law Lab.Szergej Gurijev spin diktatúrája 08:40 Megérdemlik az újságírók a köszönetet? Dinasztia. 14:00 Autokráciához képest erős maradt a magyar független média. 16:17 Hogy kezelje a Fideszt most a média? 21:06 Az előző rendszerváltás után hogy kezelte a média a bűnösöket? 24:14 Kósának és Matolcsynak is járnak Biszku és Czinege békés nyugdíjasévei? 29:32 Hogy bánik a Tisza a médiával? A 444 interjúja Magyar Péterrel. A Direkt36 cikke Magyar Péterről. Tóth Péter kampányfőnök a Partizánban a médiáról. 42:20 Kell új médiatörvény? 47:12 A Tisza programja és a közmédia. A híradó és az állami hirdetések leállítása. 52:41 36 év után a Tisza megint nekifut a közmédiának. 59:35 Van Magyarországon pénz és ember egy jó közmédiára? 63:19 A Tisza Nemzeti Sajtóalapot ígér. Mivel érdemes államilag támogatni a médiát? 71:03 Biztos jobb lesz mostantól a független médiának? A Direkt36 Gyurcsány-cikke.See omnystudio.com/listener for privacy information.
A leendő miniszterelnök, Magyar Péter megígérte a kampányban, hogy kormányra kerülése esetén feláll majd a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és -védelmi Hivatal. Ennek feladata lesz annak a vagyonnak a visszaszerzése, ami a Tisza Párt elnöke szerint a magyar embereknek járna, ehelyett az általa 3000 fideszes janicsárnak nevezett személynél kötött ki. Mennyire reális Magyar ígérete? Hogyan lehet megteremteni a vagyonvisszaszerzés jogi feltételeit? Melyek azok a vagyonelemek, amelyeket valóban az államkassza felé lehet irányítani és melyek tűnnek érinthetetlennek? Milyen nemzetközi példákat lehet alapul venni és mit lehet kezdeni a külföldre menekített vagyonelemekkel? Ezekről a kérdésekről beszélgetünk a Direkt36 mai adásában Léderer Sándorral, a K-Monitor ügyvezető igazgatójával és Ács Tibor ügyvéddel, a Központi Nyomozó Főügyészség Gazdasági Bűnügyek Osztályának korábbi vezetőjével. Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! https://www.direkt36.hu/tamogass-minket/ Adód 1 százalékának felajánlásával is támogathatsz minket! https://www.direkt36.hu/1szazalek/ Már Direkt36-os termékek megvásárlásával is támogathatod a munkánkat! Nézz körül webshopunkban: https://www.webshop.direkt36.hu/ Borítókép: Tisza Párt / Facebook
Amikor bemutattuk, hogyan torpant meg a magyar gazdaság, hogyan lépett színre Magyar Péter, mi volt a háttere a kegyelmi botránynak, és milyen információi vannak Szabó Bence századosnak, még nem tudhattuk, miképp fog alakulni az április 12-i választás. Visszatekintve már látjuk, a Direkt36 sztorijai Orbán Viktor magabiztos kormányzásának megingását, majd rendszerének kétharmados választási vereségéhez vezető útját dokumentálták az elmúlt négy évben. Miképp kezelték a Fideszben a kegyelmi botrányt? Mikor kezdték el komolyan venni a Magyar Péter jelentette kihívást? Miképp akadályozták Orbán Viktor meggyőződései a gazdasági fellendülést? Készültek a Fideszben a vereségre? Ha igen, milyen forgatókönyveket vehetnek most elő? A Tiloson a Direkt36 három újságírója, Galavits Patrik, Pethő András és Szabó András beszélnek arról, hogy az elmúlt években a cikkeiken dolgozva hogyan látták a Tisza Párt kétharmados választási győzelméhez vezető utat. Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! www.direkt36.hu/tamogass-minket/ Idén is közösen fogadja a személyi jövedelemadó (szja) 1%-át a Direkt36 és a Független Médiaközpontot működtető Független Újságírók Alapítványa! A Független Újságírók Alapítványa adószáma: 18075450-1-42 Már Direkt36-os termékek megvásárlásával is támogathatod a munkánkat! Nézz körül webshopunkban: www.webshop.direkt36.hu/ Fotó: Tisza Párt / Facebook
Investigativní server Direkt36 získal dokumenty odhalující koordinovanou tajnou operaci proti maďarské opoziční straně Tisza – někdo se pokusil proniknout do jejích IT systémů a zničit je. Když se dva IT specialisté napojení na stranu chystali celou akci odhalit, vpadla do jejich domů policie na základě vykonstruovaných obvinění z držení dětské pornografie. Text Sofie Špirkové čte Renata Klusáková.
A Direkt36 rögzített egy felvételt egy rendőr nyomozóval, aki azon a rendőrségi osztályon dolgozott, amely érintett volt a Tisza informatikusai elleni nyomozásban. Szabó Bence ebben részletesen beszélt arról, hogyan gyakorolt nyomást a titkosszolgálat rájuk a rendőrségnél. Szabót szerda hajnalban hivatali visszaéléssel gyanúsították meg és házkutatást tartottak nála. A házkutatás és Szabó meggyanúsítása az után történt meg, hogy a Direkt36 kedden közölt egy cikket, amelyben részletesen beszámoltunk a Tisza elleni műveletről és az azzal kapcsolatos hatósági eljárásokról. Leírtuk, hogy 2025 júliusában a Nemzeti Nyomozó Iroda bejelentést kapott arról, hogy gyermekpornográfia gyanúja merült fel két magyar férfinél. A bejelentésre külön felhívta a figyelmüket az egyik titkosszolgálati szerv, az Alkotmányvédelmi Hivatal, és nyomást gyakorolt a rendőrségre, hogy minél gyorsabban végezzenek házkutatást a két személynél. A nyomozók a házkutatáson azzal szembesültek, hogy két, a Tisza Párthoz köthető informatikushoz érkeztek, így egy politikai jelentőséggel bíró ügybe csöppentek. Több tucat adathordozót foglaltak le, ezeken azonban utóbb semmi nyomát nem találták gyerekpornónak. Előkerült viszont több száz, üzenetváltásokat tartalmazó képernyőfotó, amelyekből viszont rábukkantak egy politikai összeesküvésnek tűnő művelet részleteire. Egy olyan műveletre, amelynek célja a Tisza Párt informatikai rendszerének feltörése és esetleges bedöntése volt. 0:00-14:42 Házkutatás titkosszolgálati nyomásra 14:43-19:01 Kutatás a lefoglalt eszközökön 19:02-33:41 Beszervezési művelet a Tisza ellen 33:42-44:09 Nyomás az NNI nyomozóin 44:10-57:05 Bedönteni a Tisza Pártot 57:06-1:10:44 Titkosszolgálati művelet 1:10:45-1:20:42 A kamerába rejtett öv 1:20:43-1:31:54 Az ügy állása 1:31:55-1:39:01 "Ez nem egy normális rendszer" A teljes cikk itt olvasható el: https://www.direkt36.hu/titkosszolgalati-nyomasra-tortent-hazkutatas-a-tiszat-segito-informatikusoknal-aztan-kibukott-egy-gyanus-muvelet-a-part-ellen/ Ha fontosnak tartod, hogy folytathassuk az ilyen fontos ügyek feltárását, csatlakozz a támogatói körünkhöz! Így nem csak segítesz egy fontos ügyet, de megosztjuk veled a nyomozásaink műhelytitkait is. https://www.direkt36.hu/tamogass-minket/ Támogasd idén adód 1 százalékával a Direkt36 által végzett tényfeltáró újságírást, hogy folytathassuk a munkát! A felajánlásokat idén is a Független Újságírók Alapítványával közösen gyűjtjük. Adószám: 18075450-1-42 https://eszja.nav.gov.hu/ További információ az adó 1+1 százalékának felajánlásáról: https://www.direkt36.hu/1szazalek/
Már bőven másfél milliós megtekintés felett jár az a videó, amiben Szabó Bence, a Nemzeti Nyomozó Iroda kiemelt nyomozója beszélt arról a Direkt36-nak, hogyan zajlott a titkosszolgálati nyomásra indult házkutatás a Tisza Pártot segítő informatikusok ellen. A nyomozó azt is elmondta az interjúban, hogyan próbált beavatkozni a nyomozásba az Alkotmányvédelmi Hivatal, és miért jutott arra a következtetésre, hogy egy kézi irányítás alatt álló, speciális titkosszolgálati egység dolgozhatott a Tisza Párt bedöntésén.Az ügy további részleteiről is kérdezni fogjuk a ma esti interjúban, például arról, hogy valóban megverték-e az egyik tiszás informatikust, amikor nem engedett a titkosszolgálati nyomásnak.Ezen az oldalon lehet anyagilag is támogatni Szabó Bencét: https://4fund.com/hu/62pmv8Támogasd te is a Partizánt adód 1%-ával!Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványAdószám: 19286031-2-42https://szja.partizan.hu/Legyél rendszeres támogató! https://cause.lundadonate.org/partizan/adomany—Választási barométer:https://valasztas.partizan.hu/—Csatlakozz a Partizán közösségéhez, értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról!https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatban—Legyél önkéntes!Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihez—Iratkozz fel tematikus hírleveleinkre!Kovalcsik Tamás: Adatpont / Partizán Szerkesztőségi Hírlevélhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-partizan-szerkesztoinek-hirlevelereHeti Feledyhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyVétóhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-veto-hirlevelere—Írj nekünk!Ha van egy sztorid, tipped vagy ötleted:szerkesztoseg@partizan.huBizalmas információ esetén:partizanbudapest@protonmail.com(Ahhoz, hogy titkosított módon tudj írni, regisztrálj te is egy protonmail-es címet.)Támogatások, események, webshop, egyéb ügyek:info@partizan.hu
„Titkosszolgálati nyomásra történt házkutatás a Tiszát segítő informatikusoknál. Aztán kibukott egy gyanús művelet a párt ellen” – ez a címe a cikknek, amelyet Wirth Zsuzsanna és Pethő András írt és március 24-én jelent meg partnerünk, a Telex oldalán. Ebben egy a Tisza Párt egy informatikusát behálózni próbáló rejtélyes, Henry néven csetelő személy mellett a Nemzeti Nyomozó Irodát az ügyben szokatlanul gyakran instruáló egyik titkosszolgálati szerv, az Alkotmányvédelmi Hivatal a Tisza elleni műveletben vitt szerepét mutatták be. Egy nappal később aztán a sztorit tovább vitték. Ekkor Szabó Bencével, a Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztály nyomozó osztályának kiemelt nyomozójával, századosával is közzétették a februárban felvett interjút a Youtube-on. Szabó részletesen beszélt arról, mit látott nyomozóként a műveletből és hogy rendőrként miért érezte kötelességének, hogy a nyilvánosság elé álljon a történetével. Andrással és Zsuzsannával március 26-án, csütörtökön vettük fel az adást. Ebben beszéltek a cikk születésének körülményeiről mellett arról is, hogy az eddig a cikkre adott reakciók – például az Alkotmányvédelmi Hivatalé – csak még több kérdést nyitnak meg, miközben az eddigieket nem válaszolják meg. A kedden megjelent cikk: https://www.direkt36.hu/titkosszolgalati-nyomasra-tortent-hazkutatas-a-tiszat-segito-informatikusoknal-aztan-kibukott-egy-gyanus-muvelet-a-part-ellen/ A Szabó Bencével készült interjú: https://www.direkt36.hu/megszolal-a-nyomozo-aki-belulrol-ismeri-a-tisza-elleni-muvelet-ugyet/ Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! https://www.direkt36.hu/tamogass-minket/ Már Direkt36-os termékek megvásárlásával is támogathatod a munkánkat! Nézz körül webshopunkban: https://www.webshop.direkt36.hu/ Fotó: Tisza Párt / Facebook
Már keddi, Benyó Rita vezette adásunkban is magyar Watergate-nek neveztük az akkor friss sztorit, amelyből kiderült: a magyar szolgálatok lehetnek egy, a Tisza Párt bedöntését célzó akció mögött. Szerda reggel aztán a cikket jegyző Direkt36 nyilvánosságra hozta Szabó Bence rendőr százados „vallomását", egy másfél órásnál is hosszabb interjút, amely a korábbiaknál is részletesebben mutatja be a sötét kémregénybe illő történetet, amely kapcsos zárójelbe teszi a magyar jogállamiság eddig azért még csak-csak éldegélő illúzióját. Mikor készült a felvétel? Miért most hozták nyilvánosságra? Az elmúlt évek legnagyobb titkosszolgálati botrányának háttere mellett a Direkt36-os Panyi Szabolcsról kiszivárgott felvétellel és annak hatásaival is szembesítettük Pethő Andrást, a lap főszerkesztőjét a Heti Válasz friss adásában. Műsorvezető Stumpf András, kérdezőtársa Ablonczy Bálint.
Gyorsan összerántott jelentéssel reagált az Alkotmányvédelmi Hivatal a Direkt36 cikkére "Pócs János szégyen" – a Jászságban kampányolt Magyar Péter Szabó Tímea visszalép a választáson Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből Mi lesz a közoktatással a választások után? Így nézhetne ki az 50 ezer forintos bankjegy, az 5 forintosokat viszont bevonná a Mi Hazánk Zelenszkij: Az Egyesült Államok a Donyec-medence feladásához köti a biztonsági garanciákat A Netflix, a Disney, a Warner és a Sony is elbújhat Budapest mögött: Hollywood egyik legfontosabb célja ebben a magyar filmstúdióban teljesül Az amerikai–ukrán újjáépítési alap vezetősége jóváhagyta az első befektetést Már lehet nevezni a Huawei mobilfotós pályázatára A korábbi Fradi-edző: Tennünk kell valamit Ukrajnáért Hannoverben szerezte meg első győzelmét a BL negyeddöntős körében az FTC férfi pólócsapata Ketté szakad az ország, két évszak lesz jelen egyszerre csütörtökön A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Gyorsan összerántott jelentéssel reagált az Alkotmányvédelmi Hivatal a Direkt36 cikkére "Pócs János szégyen" – a Jászságban kampányolt Magyar Péter Szabó Tímea visszalép a választáson Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből Mi lesz a közoktatással a választások után? Így nézhetne ki az 50 ezer forintos bankjegy, az 5 forintosokat viszont bevonná a Mi Hazánk Zelenszkij: Az Egyesült Államok a Donyec-medence feladásához köti a biztonsági garanciákat A Netflix, a Disney, a Warner és a Sony is elbújhat Budapest mögött: Hollywood egyik legfontosabb célja ebben a magyar filmstúdióban teljesül Az amerikai–ukrán újjáépítési alap vezetősége jóváhagyta az első befektetést Már lehet nevezni a Huawei mobilfotós pályázatára A korábbi Fradi-edző: Tennünk kell valamit Ukrajnáért Hannoverben szerezte meg első győzelmét a BL negyeddöntős körében az FTC férfi pólócsapata Ketté szakad az ország, két évszak lesz jelen egyszerre csütörtökön A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Buda Péter: Ha az elhangzottak igazak, akkor a kormánynak azonnal le kellene mondania "Tud magyarul?" – kérdezett vissza Gyopáros Alpár, amikor a felesége telkén épülő házról kérdezte a Partizán Szabó Bence ügyvédje: Arra egyáltalán nem számítottam, hogy szinte azonnal meg is gyanúsítják Panyi Szabolcs a kémvádról: Oknyomozó újságírók megvádolása kémkedéssel példa nélküli, ez tényleg a putyini Oroszország Nem találnak dolgozókat a gyógyszercégek – a magas bérek sem segítenek Világrengető meglepetésre készül a választáson Orbán Viktor, olyasmi fog történni szerinte, ami mindenkit meg fog lepni Itt van Von der Leyen bosszúja Orbán Viktor vétója miatt Magyar gazdaság: elkezdte felmérni az iráni háború okozta károkat az MNB, sűrűsödnek a sötét felhők Megszavazták, de beépítettek egy önmegsemmisítőt az Eu-Usa kereskedelmi paktumba Tiszás kémbotrány – Gulyás Gergely közölte, feljelentették a Direkt36 újságíróját, Panyi Szabolcs szerint ő nem kémkedett Forma-1-es Japán Nagydíj – élőben a közmédia sportcsatornáin Teniszpályává alakul át a Real Madrid stadionja Eláruljuk mit tegyél, ha nem kérsz a télből A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Buda Péter: Ha az elhangzottak igazak, akkor a kormánynak azonnal le kellene mondania "Tud magyarul?" – kérdezett vissza Gyopáros Alpár, amikor a felesége telkén épülő házról kérdezte a Partizán Szabó Bence ügyvédje: Arra egyáltalán nem számítottam, hogy szinte azonnal meg is gyanúsítják Panyi Szabolcs a kémvádról: Oknyomozó újságírók megvádolása kémkedéssel példa nélküli, ez tényleg a putyini Oroszország Nem találnak dolgozókat a gyógyszercégek – a magas bérek sem segítenek Világrengető meglepetésre készül a választáson Orbán Viktor, olyasmi fog történni szerinte, ami mindenkit meg fog lepni Itt van Von der Leyen bosszúja Orbán Viktor vétója miatt Magyar gazdaság: elkezdte felmérni az iráni háború okozta károkat az MNB, sűrűsödnek a sötét felhők Megszavazták, de beépítettek egy önmegsemmisítőt az Eu-Usa kereskedelmi paktumba Tiszás kémbotrány – Gulyás Gergely közölte, feljelentették a Direkt36 újságíróját, Panyi Szabolcs szerint ő nem kémkedett Forma-1-es Japán Nagydíj – élőben a közmédia sportcsatornáin Teniszpályává alakul át a Real Madrid stadionja Eláruljuk mit tegyél, ha nem kérsz a télből A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Politikai okokból, titkosszolgálati nyomásra tarthattak házkutatást a Tisza informatikusainál -- ez derült ki a Direkt36 legújabb cikkéből. A stúdióban a cikket író újságírókkal, Pethő Andrással és Wirth Zsuzsannával beszélgetünk, majd Magyari Pétert kérdezzük az orosz választási beavatkozással kapcsolatos hírekről.0:00-3:58 Visszaszámlálás3:59-44:59 Rászállt a titkosszolgálat a Tiszára?45:00-1:25:45 Orosz beavatkozás: Mi igaz és mi nem?—Lakner Zoltán új könyve: https://www.partizan.hu/product-page/lakner-zolt%C3%A1n-alakulhatott-volna-j%C3%B3l-isTámogasd te is a Partizánt adód 1%-ával!Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványAdószám: 19286031-2-42https://szja.partizan.hu/Legyél rendszeres támogató!https://cause.lundadonate.org/partizan/adomany—Választási barométer:https://valasztas.partizan.hu/—Csatlakozz a Partizán közösségéhez, értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról!https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatban—Legyél önkéntes!Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihez—Iratkozz fel tematikus hírleveleinkre!Kovalcsik Tamás: Adatpont / Partizán Szerkesztőségi Hírlevélhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-partizan-szerkesztoinek-hirlevelereHeti Feledyhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyVétóhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-veto-hirlevelere—Írj nekünk!Ha van egy sztorid, tipped vagy ötleted:szerkesztoseg@partizan.huBizalmas információ esetén:partizanbudapest@protonmail.com(Ahhoz, hogy titkosított módon tudj írni, regisztrálj te is egy protonmail-es címet.)Támogatások, események, webshop, egyéb ügyek:info@partizan.hu
Kedden robbant be a hazai nyilvánosságba a Direkt36 oknyomozó cikke, ami azt mutatja be, hogy jól szervezett - feltehetően titkosszolgálati - akció zajlott a Tisza Párt informatikai rendszerének bedöntésére majd amikor a Tisza párthoz kötődő emberek le akarták buktatni a párt elleni akciót, titkosszolgálati nyomásra rendőrségi eljárás indult ellenük, több jel szerint mondvacsinált indokkal.Ma napközben aztán a Direkt36 közzétett egy videós interjút egy rendőrnyomozóval, aki a Nemzeti Nyomozó Iroda azon osztályon dolgozott, amely érintett volt a Tisza informatikusai elleni nyomozásban. Szabó Bence arcát és nevét vállalva részletesen elmondta az interjúban, hogyan próbált meg többször is beavatkozni a nyomozásba az Alkotmányvédelmi Hivatal, és kifejtette azt is, miért jutott arra a következtetésre, hogy: egy kézi irányítás alatt álló, speciális titkosszolgálati egység dolgozhatott a Tisza Párt bedöntésén.A keddi cikk után Szabó Bencénél kutatást tartottak a rendőrök az NNI-nél lévő munkaállomásán és később a lakásában is, ennek során adathordozókat foglaltak le. Ezután a Központi Nyomozó Főügyészségen gyanúsítottként hallgatták ki hivatali visszaélés gyanújával, Szabó azonban nem tett vallomást. A műsorban az ügyvédje, Laczó Adrienn a vendégünk.Támogasd te is a Partizánt adód 1%-ával!Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványAdószám: 19286031-2-42https://szja.partizan.hu/Legyél rendszeres támogató! https://cause.lundadonate.org/partizan/adomany—Választási barométer:https://valasztas.partizan.hu/—Csatlakozz a Partizán közösségéhez, értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról!https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatban—Legyél önkéntes!Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihez—Iratkozz fel tematikus hírleveleinkre!Kovalcsik Tamás: Adatpont / Partizán Szerkesztőségi Hírlevélhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-partizan-szerkesztoinek-hirlevelereHeti Feledyhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyVétóhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-veto-hirlevelere—Írj nekünk!Ha van egy sztorid, tipped vagy ötleted:szerkesztoseg@partizan.huBizalmas információ esetén:partizanbudapest@protonmail.com(Ahhoz, hogy titkosított módon tudj írni, regisztrálj te is egy protonmail-es címet.)Támogatások, események, webshop, egyéb ügyek:info@partizan.hu
"A közpénzek Drakulájának", a visszalépő jelölteknek és Márki-Zay Péternek is üzent Magyar Péter a hódmezővásárhelyi tömeg előtt Gyorsan összerántott jelentéssel reagált az Alkotmányvédelmi Hivatal a Direkt36 cikkére Nem véletlenül titkolták, hogy mennyiért adott túl legjobb műhelyein a MÁV Jaksity György: Az állami támogatás egy kábítószer, minél többet használja valaki, annál életképtelenebbé válik Amerika zöld utat adott: a MOL óriási lépésre készül a szerb olajpiacon Politico: „Putyin alakú lyuk” az EU-ban – szűkül a bizalmi kör Vége a drága sírhelymegváltásnak: a temetkezés is lehet "öko" Feketekabátosok tépték ki az Orbán ellen tüntetők kezéből a transzparenseket Nagykanizsán Küszöbön az első Putyin–Zelenszkij-találkozó? – Államfői szintű egyeztetést sürgetett Zelenszkij a háború lezárásával kapcsolatban Csehország: úgy tűnik elkapták a merénylőket Mohamed Szalah egy videóban jelentette be, hogy a szezon végén elhagyja a Liverpoolt A legnagyobb magyar bokszolónak az állampárt vágta ketté a karrierjét A szerda reggeli időjárás köszönőviszonyban sem lesz az estivel A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Belső vizsgálatot indított a Politico, miután kiszivárgott egy újságíró és egy uniós forrás beszélgetése Orbán: "Amíg Ukrajna nem ad olajat, Magyarország irányából nem kap gázt" Sulyok Tamásnak és Orbán Viktornak is üzent Magyar Péter a Direkt36 által feltárt titkos művelettel kapcsolatban Lamborghinik, Ferrarik, Rolls-Royce-ok várakoznak a tengeren Török Gábor: A Medián szerint tényleg eldőlt a választás, már csak a Tisza-győzelem mértéke a kérdés, ha nem tévednek nagyot Magyar buszokat vásárolna Bosznia-Hercegovina második legnagyobb városa Bizonytalanságban élnek a cégek, mégis beruháznának A luxus új dimenzióját nyitja a megújult Mercedes-Maybach S-osztály Irán hirtelen stratégiát váltott, a Hormuzi-szoros végre részben újraindult Oroszország tájékoztatja Törökországot az ukrán fenyegetésről Wolff a Verstappen-pletykákról: "Ki hozta fel már megint?!" Románián belül vált klubot Papp Nikoletta kézilabdázó Térképen mutatjuk, mekkora hó fog esni a mediterrán ciklonból A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
"A közpénzek Drakulájának", a visszalépő jelölteknek és Márki-Zay Péternek is üzent Magyar Péter a hódmezővásárhelyi tömeg előtt Gyorsan összerántott jelentéssel reagált az Alkotmányvédelmi Hivatal a Direkt36 cikkére Nem véletlenül titkolták, hogy mennyiért adott túl legjobb műhelyein a MÁV Jaksity György: Az állami támogatás egy kábítószer, minél többet használja valaki, annál életképtelenebbé válik Amerika zöld utat adott: a MOL óriási lépésre készül a szerb olajpiacon Politico: „Putyin alakú lyuk” az EU-ban – szűkül a bizalmi kör Vége a drága sírhelymegváltásnak: a temetkezés is lehet "öko" Feketekabátosok tépték ki az Orbán ellen tüntetők kezéből a transzparenseket Nagykanizsán Küszöbön az első Putyin–Zelenszkij-találkozó? – Államfői szintű egyeztetést sürgetett Zelenszkij a háború lezárásával kapcsolatban Csehország: úgy tűnik elkapták a merénylőket Mohamed Szalah egy videóban jelentette be, hogy a szezon végén elhagyja a Liverpoolt A legnagyobb magyar bokszolónak az állampárt vágta ketté a karrierjét A szerda reggeli időjárás köszönőviszonyban sem lesz az estivel A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Belső vizsgálatot indított a Politico, miután kiszivárgott egy újságíró és egy uniós forrás beszélgetése Orbán: "Amíg Ukrajna nem ad olajat, Magyarország irányából nem kap gázt" Sulyok Tamásnak és Orbán Viktornak is üzent Magyar Péter a Direkt36 által feltárt titkos művelettel kapcsolatban Lamborghinik, Ferrarik, Rolls-Royce-ok várakoznak a tengeren Török Gábor: A Medián szerint tényleg eldőlt a választás, már csak a Tisza-győzelem mértéke a kérdés, ha nem tévednek nagyot Magyar buszokat vásárolna Bosznia-Hercegovina második legnagyobb városa Bizonytalanságban élnek a cégek, mégis beruháznának A luxus új dimenzióját nyitja a megújult Mercedes-Maybach S-osztály Irán hirtelen stratégiát váltott, a Hormuzi-szoros végre részben újraindult Oroszország tájékoztatja Törökországot az ukrán fenyegetésről Wolff a Verstappen-pletykákról: "Ki hozta fel már megint?!" Románián belül vált klubot Papp Nikoletta kézilabdázó Térképen mutatjuk, mekkora hó fog esni a mediterrán ciklonból A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Noha a közönség nagyon szeretett volna neveket hallani, az ország top oknyomozóinak egyike sem nevezte meg, kiket kellene nehéz vasban elvinni az elmúlt 16 év általuk feltárt korrupciós ügyeiért. Bódis András a Válasz Online-tól, Jandó Zoltán a G7-től, valamint a Direkt36-os Pethő András egyetértettek abban, hogy ez túl van az újságírói hatáskörön – cserébe vázolták, milyen módszerekkel fosztotta ki az államot a NER-elit. A Stumpf András által vezetett beszélgetés az új Válasz Offline-kötet, a NER-akták bemutatóján zajlott a Fonó Budai Zeneházban hétfőn. Rendhagyó HetiVálasz-adásunkban ezt láthatják most.
„Én nem akarok itt meghalni” – egy fájdalmas este a Szent Imre kórház sürgősségi osztályán – ez a címe annak a cikknek, amelyben egy idős nő, Piroska halálának történetét írta meg a Direkt36.hu-n Marton Kamilla. A halálesethez számos olyan esemény vezetett, amelyek elkerülhetőek lettek volna. Egyes szakemberek hozhattak volna sokkal jobb döntéseket és főleg emberségből is szerepelhettek volna jobban. Piroska megrázó egyéni története sok a sürgősségi osztályokon és a magyar egészségügyben meglévő problémára mutat rá. Erről a cikkről és a magyar kórházak sürgősségi osztályain tapasztalható gondokról beszélgetünk az adásban Kamilla mellett dr. Svéd Tamás aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvossal, a Magyar Orvosi Kamara főtitkárával, aki a cikk elkészültét is segítette. Marton Kamilla cikke: https://www.direkt36.hu/en-nem-akarok-itt-meghalni-egy-fajdalmas-este-a-szent-imre-korhaz-surgossegi-osztalyan/ A Magyar Orvosi Kamara által készített, az adásban említett betegedukációs tájékoztató: https://mok.hu/hirek/mokhirek/hova-menjen-kihez-forduljon-betegedukacios-plakatkampanyt-inditott-az-omsz Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! www.direkt36.hu/tamogass-minket/ Már Direkt36-os termékek megvásárlásával is támogathatod a munkánkat! Nézz körül webshopunkban: webshop.direkt36.hu/ Fotó: A XI. kerületi Szent Imre kórház Forrás: globetrotter19 / Wikimedia
Február 13-án jelent meg a Youtube-on a Direkt36 új dokumentumfilmje, A csapda – Az Orbán-korszak elvesztett lehetőségeinek története. A film egyik részében a magyar oktatás helyzetével foglalkozunk. A magyar diákok PISA-eredményei az elmúlt 16 évben visszaestek, az iskolákból számos pedagógus hiányzik és nem látszik, hogy egy szükséges nagy oktatási reformot milyen alapokra lehetne helyezni a jelenlegi rendszerben. A csapda két szereplője, Kaderják Anita oktatáskutató, a Rajk Szakkollégium igazgatója és Kovács Éva pályaelhagyó pedagógus volt a Direkt36 műsorának vendége a Tiloson, akikkel a magyar oktatási rendszerben tornyosuló kihívásokról beszélgettünk. A csapda c. filmünket ezen a linken éred el: https://youtu.be/9NQEcLIiOpM?si=HWSWWxe-fOSdPgDc Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! https://www.direkt36.hu/tamogass-minket/ Már Direkt36-os termékek megvásárlásával is támogathatod a munkánkat! Nézz körül webshopunkban: https://webshop.direkt36.hu/
A Dinasztia című film, ami bemutatta Orbán Viktor környezetének mesébe illő meggazdagodását, már 4 millió megtekintés felett jár, amivel ez lett a valaha készült legnézettebb magyar közéleti videó. Eltelt egy év, és elkészült a folytatás: A csapda, ami mérlegre teszi az Orbán-rendszer elmúlt 16 évét. A gazdaságon és a közszolgáltatásokon keresztül mutatja be, hogy mit ígértek másfél évtizede, és abból mi valósult meg. Hogyan használták fel azt az évszázados viszonylatban is példátlan lehetőséget, amit az EU-s támogatások nyújtottak? A stúdióban a Direkt36 két újságírója: Marton Kamilla és Pethő AndrásSee omnystudio.com/listener for privacy information.
Pénteken, február 13-án jelent meg a Youtube-on a Direkt36 új dokumentumfilmje, A csapda – Az Orbán-korszak elvesztett lehetőségeinek története. Majdnem egy év telt el az első ötlettől film bemutatásáig – ennek a munkának és a film elkészültének a hátteréről beszélgetett az adásban a film öt alkotója. Fuchs Máté rendező és forgatókönyvíró, Pethő András, szerkesztő, producer, forgatókönyvíró; valamint Galavits Patrik Marton Kamilla és Szőke Dániel szerkesztők. A csapda c. filmünket ezen a linken éred el: https://youtu.be/9NQEcLIiOpM?si=HWSWWxe-fOSdPgDc Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! https://www.direkt36.hu/tamogass-minket/ Már Direkt36-os termékek megvásárlásával is támogathatod a munkánkat! Nézz körül webshopunkban: https://webshop.direkt36.hu/
Tavaly év végén jelent meg gyermekvédelem témájában cikkünk, amelyet Janecskó Kata írt. Az egy konkrét intézményre koncentrált. Most azonban sokkal több intézményt és általános problémát mutat be az „A kormány végignézte, ahogy eldurvul az egyik legsúlyosabb bántalmazási probléma a gyermekotthonokban” c. cikk, amelyben szerzőtársa Tárkányi Flóra volt. Ebben bemutatják, mennyire elterjedt a kortársbántalmazás a magyar gyermekvédelemben – vagyis az, amikor a bántalmazottak nem felnőttek áldozatai, hanem a társaik ártanak nekik. Annak ellenére történik rengeteg ilyen eset, hogy hivatalos jelentések is születnek róluk, így a kormánynak is tudnia kell a létezésükről. A Direkt36 podcastjában Janecskó Katával és Tárkányi Flórával beszélgetünk a cikkükről. Vendégünk volt még Répás Richárd, aki 21 éves koráig élt a magyar gyermekvédelmi rendszerben. Janecskó Kata és Tárkányi Flóra cikke: https://www.direkt36.hu/a-kormany-vegignezte-ahogy-eldurvul-az-egyik-legsulyosabb-bantalmazasi-problema-a-gyermekotthonokban/ Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! https://www.direkt36.hu/tamogass-minket/ Borítókép: Pickpik
Január 20-án volt egy éve, hogy Donald Trump megkezdte második ciklusát az USA elnökeként. Kampányában azt ígérte, megválasztása esetén 24 órán belül lezárja az orosz-ukrán háborút. Ez azonban nemcsak egy nap, hanem egy egész év alatt sem történt meg. A New York Times 2025 decemberében izgalmas tényfeltáró cikkben mutatta be, milyen érdekek és elképzelések feszültek egymásnak a Fehér Házban és az amerikai katonai vezetésben Ukrajna kérdésében Trump visszatérése óta. Podcastunkban Galavits Patrik két vendégét, Tábor Áront, az ELTE Amerika-szakértő oktatóját és Takács Márk katonai szakértőt kérdezte az amerikai politikai vezetés hozzáállásának változásáról a háborúhoz és arról, mindez milyen következményekkel járt a harctéren. Adam Entous beszélgetés alapjául szolgáló cikke a New York Timeson: https://www.nytimes.com/interactive/2025/12/30/world/europe/ukraine-war-us-russia.html Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! https://www.direkt36.hu/tamogass-minket/ Hamarosan érkezik új filmünk, A csapda. Ebben azt mutatjuk be, hogy mit kezdett Orbán Viktor azzal az egyedülálló lehetőséggel, amit a stabil politikai többség, a hatalmas összegű EU-támogatások, és az éveken át tartó világgazdasági bőség biztosított számára. Azok, akik Partner, Szövetséges vagy Bennfentes kategóriában indítanak támogatást, mindenkinél korábban megnézhetik a filmet. Február 8-án tartunk ugyanis egy premier előtti vetítést Budapesten, majd ezt követi egy szintén exkluzív online bemutató is. Amennyiben te is szeretnél meghívót a bemutatókra, indíts támogatást legalább Partner kategóriában január 31-ig! Borítókép: The White House / Facebook
Így ér össze Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea felcsúti pezsgőfürdősapartman-projektje az állami forrásokkal – ezzel a címmel jelent meg Szopkó Zita cikke a Direkt36.hu-n január 13-án. Ebben Zita a hozzá eljutott dokumentumok alapján bemutatja, hogy a várhatóan 2026-ban elkészülő, mélygarázzsal, pezsgőfürdővel, konditeremmel és kinti-benti medencével is rendelkező luxusapartmant milyen üzleti konstrukcióval építik Mészárosék. Cikkéből kiderül, hogy a részben állami tulajdonú és Mészáros Lőrinc érdekeltségébe is tartozó MBH Bank is besegít. A podcastban Zita azt is elmondja, hogyan fogadták az épülő apartman közelében, mikor ellátogatott Felcsútra. Szopkó Zita cikke: https://www.direkt36.hu/igy-er-ossze-meszaros-lorinc-es-varkonyi-andrea-felcsuti-pezsgofurdosapartman-projektje-az-allami-forrasokkal/ Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! https://www.direkt36.hu/tamogass-minket/ Hamarosan érkezik új filmünk, A csapda. Ebben azt mutatjuk be, hogy mit kezdett Orbán Viktor azzal az egyedülálló lehetőséggel, amit a stabil politikai többség, a hatalmas összegű EU-támogatások, és az éveken át tartó világgazdasági bőség biztosított számára. Azok, akik Partner, Szövetséges vagy Bennfentes kategóriában indítanak támogatást, mindenkinél korábban megnézhetik a filmet. Február 8-án tartunk ugyanis egy premier előtti vetítést Budapesten, majd ezt követi egy szintén exkluzív online bemutató is. Amennyiben te is szeretnél meghívót a bemutatókra, indíts támogatást legalább Partner kategóriában január 31-ig! Borítókép: A Felcsúton épülő luxusapartman. Fotó: Szopkó Zita / Direkt36
A címben feltett kérdésre a válasz: egy tanú. Méghozzá Nobilis Márton, aki korábban az Agrárminisztérium magasrangú tisztviselője volt. Éppen akkor, amikor a vádak szerint a minisztérium egyik cégétől két ügyvédi iroda látszatmunkákért kapott 2,2 milliárd forintot. Nobilis Márton nem ül a vádlottak padján az ügyben, de az egyik tárgyaláson érdekes szál került elő. 2019 májusában Nobilis ugyanis az egyik az ügyben érintett ügyvédi iroda vezetőjével utazott Berlinbe, ahol a Hertha BSC-t akkor irányító Dárdai Pál búcsúmeccsét nézték meg. A vádirat szerint ráadásul az ügyvédi irodák a látszatmunkákért éppen ebben az időben, 2019 márciusa és júniusa között kaptak milliárdokat. A berlini útra Nobilis útitársának ügyvédi irodája fizette a repülőjegyeket a háromnapos kirándulásra, és ő intézte el azt is, hogy a meccsre magától Dárdaitól kapjanak tiszteletjegyeket. A történetet tovább bonyolítja, hogy Márton apja, a milliárdos vállalkozó Nobilis Kristóf viszont a vádlottak között van az ügyben. Az adásban a cikk három szerzője közül kettővel, Szőke Dániellel és Tárkányi Flórával beszélgettünk a Direkt36 által már régóta figyelemmel kísért minisztériumi visszaélés tárgyalásának új fejleményeiről. Szabó András, Szőke Dániel és Tárkányi Flóra cikke: https://www.direkt36.hu/kulfoldi-focimeccs-a-milliardos-fiaval-kulonos-szal-bukkant-elo-az-agrarminiszterium-birosagi-ugyeben/ Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! www.direkt36.hu/tamogass-minket/ Borítókép: Andreas Düllick / Facebook
A kegyelmi ügy óta egyre nagyobb figyelem terelődik a gyermekvédelem problémáira és az intézményekben előforduló visszaélésekre. Janecskó Kata cikkében hozzá eljutott dokumentumok alapján írt arról, milyen súlyos bántalmazásokról számoltak be gyerekek a Hűvösvölgyi Gyermekotthonból. Egy fiú szerint az egyik felügyelő gyakran a „kutyageci, dagadt geci, dagadt disznó, senkiházi, kutya” szavakkal alázta meg. Miután a gyámjának beszélt az őt ért bántalmazásokról, a szakmaiegység-vezető a gyámnak azzal fenyegetőzött, hogy „el fogja pusztítani” a tizenéves fiút. Ez csak egy a számos cikkben leírt történetből, amelyek a Direkt36-hoz eljutott dokumentumokból derülnek ki. A cikk szerzőjével a Hűvösvölgyi Gyermekotthonban a gyerekek által elmondottak alapján történtekről, az elindult vizsgálatokról és rendőrségi nyomozásról beszélgettünk. És arról is, hogyan és miért változott meg a közvélemény hozzáállása rövid idő alatt a gyermekvédelemhez. Janecskó Kata cikke: https://www.direkt36.hu/ugorj-nyald-le-az-asztalt-sulyos-bantalmazasokrol-szolo-panaszokat-vizsgalnak-egy-budapesti-gyermekotthonban/ Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! https://www.direkt36.hu/tamogass-minket/ Borítókép: Pexels
Akkora munkaerőhiánnyal küzdenek számos magyar kórházban, hogy inkább kórtermeket zárnak be, így ott betegeket sem fogadnak. A Direkt36 legújabb cikkében Szopkó Zita mutatta be a magyar egészségügy egy újabb válságtünetét adatokon, személyes történeteken és egészségügyi dolgozók tapasztalatain keresztül. Zitával és Lantos Gabriella egészségügyi menedzserrel beszélgettünk a Direkt36 adásában a Tilos Rádióban a kihasználatlan kórházi ágyakról, túlterhelt ápolókról és arról, milyen megoldásokat lehetne találni a jelenlegi helyzetből. Kiderült az is, Lantos Gabriella szerint mi Pintér Sándor megkérdőjelezhetetlen érdeme a magyar egészségügyért felelős miniszterként. Szopkó Zita cikke: https://www.direkt36.hu/bezart-korhazi-ajtok-rejtik-el-a-magyar-egeszsegugy-erosodo-valsagat/ Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! https://www.direkt36.hu/tamogass-minket/ Borítókép: Anna Shvets / Pexels
A Magyar Péter jelentette kihívást eleinte nem vették komolyan a Fideszben. Varga Judit exférjét lenézték, mindeközben viszont a gazdaság gyenge teljesítménye és a kormányközeli üzletemberek gazdagodása már a kormánypárti választókat is zavarni kezdte. Pethő András és Szabó András a Direkt36-on megjelent cikkükben mutatták be, milyen elbizonytalanodást lehetett tapasztalni a Fideszben 2025 elején. Cikkükből az is kiderült, az év első felében Orbán Viktor által elkövetett hibákat (a magyarellenes román elnökjelölt melletti kiállást, az átláthatóságinak nevezett törvényjavaslat és a Pride betiltásának kudarcát) hogyan látták a párton belül, és mit gondolnak most a fideszes források a 2026-os választási esélyekről. Erről a cikkről beszélgettünk a Direkt36 műsorában a Tilos Rádióban. Pethő András és Szabó András cikke: https://www.direkt36.hu/kielezett-a-helyzet-igy-probal-urra-lenni-orban-a-fidesz-belso-valsagan/ Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! https://www.direkt36.hu/tamogass-minket/ Borítókép: Orbán Viktor / Facebook
Az idei első őszi adásunkon megpróbáltunk igazi videót is készíteni, de nem jött össze. Majd talán a jövő hónapban. ¯_(ツ)_/¯ Viszont több kényes témába is beleálltunk: • Honnantól közéleti kérdés a politikusok magánélete, hol van a határ bulvár és közérdek között? • Tényleg nem fontos a választási törvény? • Tesi és kézigránát: a Hadapród-program – bemasírozik a múlt az iskolákba? Power couple, kétharmad, alakizás – kell még valamit mondanunk?...
Még kamatok nélkül is könnyen előfordulhat, hogy a felvett összeg dupláját kell visszafizetnie a Providenthez hitelért fordulóknak. Az úgynevezett otthonszolgáltatási díjjal alaposan elszállhatnak a kölcsön díjai, a legszegényebb magyar településeken ugyanakkor még ezzel együtt is nagyon népszerű a szolgáltatás. A Direkt36 podcastjában Janecskó Kata és Tárkányi Flóra cikkéről beszélgetünk. Ebben annak jártak utána, hogy miért épp a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők verik magukat komoly adósságokba; hogyan igyekszik a Fradin és annak elnökén, Kubatov Gábor fideszes politikuson keresztül jó kapcsolatokat ápolni a magyar kormánnyal a Provident és hogy más országokban milyen megoldást találtak a hazaihoz hasonló problémákra. Az adásban beszélnek azokról a találkozásaikról is, amelyek a gyorskölcsönök miatt súlyosan eladósodott településeken élőkkel történtek. Janecskó Kata és Tárkányi Flóra cikke: https://www.direkt36.hu/bemutatjuk-a-lehetoseget-amivel-milliardokat-keres-elszegenyedett-embereken-a-fradi-barat-ceg/ Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! https://www.direkt36.hu/tamogass-minket/ Borítókép: bicanski / pixnio
Panyi Szabolcs a belga De Tijddel és a német Paper Trail Mediával közös nyomozásában leplezte le a 2010-es évek közepén az Információs Hivatal által működtetett magyar kémhálózatot. Cikkéből kiderült, hogy a fedésben lévő magyar kémek az Állandó Képviseletre telepítve igyekeztek többet megtudni a magyar kormánynak fontos ügyekről. A módszereik azonban annyira amatőrök voltak, hogy lelepleződtek. Szabolccsal a magyar kémhálózat hátteréről, a súlyos szakmai hibákat vétő kémekről és a cikk nemzetközi és hazai visszhangjáról is beszélgettünk a Tilos Rádióban kéthetente keddenként hallható műsorunkban. Panyi Szabolcs legújabb cikke: https://www.direkt36.hu/sulyos-ugy-volt-igy-bukott-le-orbanek-titkos-kemhalozata-brusszelben/ És az adásban említett tavalyi előzmény: https://www.direkt36.hu/english-eu-investigators-probing-orbans-son-in-law-surveilled-sparking-intelligence-agency-infighting/ Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! https://www.direkt36.hu/tamogass-minket/ Borítókép: Sébastian Bertrand / Wikimedia
A Direkt36 munkatársai a tényfeltáró újságírásról, politikai nyomásról, megfigyelésekről és a filmjeik, cikkeik hatásairól beszélgettek első élő podcast-felvételünkön. Ha tetszett A dinasztia című filmünk, ha fontos neked, hogy elkészüljenek a következő cikkeink és filmjeink is, kérjük, támogasd a munkánkat. Kattints erre a linkre: https://www.direkt36.hu/tamogass-minket/ A Direkt36 tényfeltáró újságíró központ finanszírozásának legfontosabb forrása a nézőktől és olvasóktól érkező támogatás. Ha te is csatlakozol a támogatóink köréhez, megkapod majd exkluzív hírleveleinket, és te is részt vehetsz az olyan eseményeinken, amilyen ez a podcast-felvétel volt. Köszönjük, ha támogatod a munkánkat! https://www.direkt36.hu/tamogass-minket/
Csütörtökön jelent meg Pethő András és Marton Kamilla cikke, amelyben egy általuk megszerzett dokumentum segítségével bemutatták, hogyan segítette Mészáros Lőrinc Orbán Győző, vagyis a miniszterelnök apjának milliárdos költségű beruházását. Podcastunkban András és Kamilla nemcsak azt mondja el, hogy miért mutat több jel arra, hogy az utóbbi időben rendre a hírekbe kerülő hatvanpusztai beruházásról van szó, hanem azt is, milyen a szakértők által furcsállt üzleti megoldással éltek a felek. Mészáros már a műsor felvétele után közölte egy cégén keresztül, hogy feljelentést tettek üzleti titok megsértése miatt a cikkel kapcsolatban. Pethő András és Marton Kamilla cikke: https://www.direkt36.hu/itt-egy-eros-bizonyitek-arra-hogy-meszaros-lorinc-all-orban-apjanak-milliardos-epitkezese-mogott/ A podcasthoz felhasznált hangok telexes forrásai: https://www.youtube.com/watch?v=Ryvylqf2IQU https://www.youtube.com/watch?v=x16sMH8HC6o&t=381s Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! https://www.direkt36.hu/tamogass-minket/ Borítókép: Elekes Andor / Wikimedia
Nem először foglalkoztunk a volt jegybankelnök, Matolcsy György fiának, Matolcsy Ádámnak az ügyeivel. A Direkt36-on Szőke Dániel több cikket is írt az ifjabbik Matolcsy meggazdagodásáról és luxusköltéseiről. Ebben az adásban az ő és Pethő András múlt héten megjelent cikkéből kiderülő újdonságról beszélgettünk. Az új cikkben sikerült egy olyan céget találni, amely közelebb hozza Matolcsy Ádámot a tavasz óta egyre komolyabb visszhangot kiváltó MNB-botrányhoz. Emellett összefoglaltuk a Matolcsy György távozása óta eltelt időszak legfontosabb MNB-s ügyeit. Szőke Dániel mellett Bánáti Anna, a Telex újságírója volt a vendég, aki több kollégájával szintén sokat foglalkozott az utóbbi időben a jegybank körüli történésekkel. Pethő András és Szőke Dániel cikke: https://www.direkt36.hu/van-egy-ceg-amely-kicsit-kozelebb-viszi-az-mnb-botranyt-matolcsy-adamhoz/ Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! https://www.direkt36.hu/tamogass-minket/ Borítókép: globetrotter19 / Wikimedia
Kampánydal - lejátszási lista : https://www.youtube.com/playlist?list=PLiQ1IThs1NNOJRVEreQvoqbvZRT1kL6fyA Political Capital hivatkozott kutatása: https://www.facebook.com/100064300975445/posts/1195934815893206/?mibextid=rS40aB7S9Ucbxw6vA Vétó évadának második évadában Magyari Péter volt a vendégünk, akivel zene és politika kölcsönhatásairól, kampánydalokról, ellenkultúráról beszélgettünk, de nem hagyhattuk ki a Direkt36-Dobrev csörtét és Szijjártó Péter gázbeszerzéseit sem.Magyari Péter cikke: https://www.valaszonline.hu/2025/05/26/gyurcsany-dobrev-dk-valas-apro-piroska-politika/00:00 - Köszöntés, intro00:39 - A Direkt36-cikk hullámai12:42 - Orbán Viktor lelke kibontakozik17:45 - Ennyire nyit nyugatra Szijjártó20:21 - Akasszátok fel a szó szerinti értelmezést!27:55 - Nemzeti rock32:34 - Lázadók, ha rendszert váltanak45:36 - Melyik zenész hova áll?51:33 - Kampánydalok54:39 - Zene a 26-os kampányban—A közösség lehetőség, a közösség felelősség.Támogasd a Partizánt!https://cause.lundadonate.org/partizan/szja—Iratkozz fel!Értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról, maradjunk kapcsolatban:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatban—Legyél önkéntes!Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihez—Iratkozz fel tematikus hírleveleinkre!—Heti Feledyhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledy—Vétóhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-veto-hirlevelere—https://www.youtube.com/@Partizanmediahttps://facebook.com/partizanpolitika/ https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo https://www.instagram.com/partizanpolitika/https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
A Direkt36 új cikkéből kiderül, milyen események vezettek oda, hogy Gyurcsány Ferenc, korábbi elhatározása ellenére hátat fordítson a politikának. Galavits Patrik és Szabó András több mint 30 DK-s és a párt ügyeire rálátó forrással beszélgetve megtudta, hogyan vette kezébe Gyurcsány a DK napi ügyeinek irányítását a tavalyi EP- és önkormányzati választás után, kiket hibáztatott a választási kudarcért és azt is, hogy az igyekezete ellenére nem sikerült megállítania a DK népszerűségvesztését. És persze az is szóba került, mitől lett közügy Gyurcsány egy DK-s stábtaggal hosszú ideje folytatott viszonya. A Gyurcsány visszavonulását feldolgozó cikk: https://www.direkt36.hu/politikai-osszeomlas-kinos-szerelmi-viszony-konnyes-bucsu-gyurcsany-ferenc-lemondasanak-tortenete/ Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! https://www.direkt36.hu/tamogass-minket/ Borítókép: Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc idén februárban. Forrás: Demokratikus Koalíció / Facebook
Az utóbbi időben annyit foglalkozott a magyar média Hatvanpusztával, és ezen keresztül a miniszterelnök apjával, Orbán Győzővel, hogy úgy döntöttünk, felelevenítjük a róla szóló Direkt36-os sztorikat. Pethő András és Zöldi Blanka a 2010-es évek második felétől több cikkben is foglalkozott a miniszterelnök apjának és az Orbánüzleteivel. Andrással, a Direkt36 társalapító szerkesztőjével podcastunkban arról beszélgettünk, mikor kapták az első jelzést arról, hogy az Orbán család állami megrendelésekhez jut hozzá; hogyan próbálta meg a miniszterelnök eleinte lebeszélni Orbán Győzőt arról, hogy a gánti bányája közpénzek közelébe férkőzzön; és felidéztük azt is, amikor a kormányfő apját személyesen próbálták meg faggatni. Az Orbán-bánya titkairól szóló cikkek ezen a linken érhetőek el: https://www.direkt36.hu/hogyan-tarultak-fel-az-orban-banya-titkai/ Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! www.direkt36.hu/tamogass-minket/ Borítókép: Orbán Győző fiával, Orbán Viktorral. Az eredeti felvételt a 444.hu készítette.
Már a Direkt36-nál is hasznát vettük a mesterséges intelligenciának. Például amikor a kórházi osztálybezárásokról szóló cikksorozatunkat készítettük. A miénkkel együtt világszerte egyre több szerkesztőségben válik a mindennapi munka részévé a mesterséges intelligencia használata. De az MI nemcsak megkönnyíti az újságírók munkáját: a különböző programokkal generált hang- és képanyagokról egyre nehezebb eldönteni, hogy valódiak-e. És persze az újságírókat sem kerüli el a félelem, amely szerint az MI lassan nem asszisztense, hanem helyettesítője lehet sokuknak. Mennyire jogosak a félelmek és miért gondoljuk azt, hogy a hagyományos újságírói etikával dolgozó sajtó újbóli felvirágzását hozhatja a mesterséges intelligencia elterjedése? A Direkt36 adásában a Tilos Rádióban Galavits Patrik kollégánk vendégei Marton Kamilla, a kórházi osztálybezárásokról szóló cikksorozat egyik szerzője, valamint Rab Árpád jövőkutató voltak. Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! www.direkt36.hu/tamogass-minket/ A borítókép ChatGPT-vel készült.
Voltak, akik óvatosan, de pozitívan értékelték, mint például a német kancellár Friedrich Merz, de a francia miniszterelnök, Francois Bayrou Európa sötét napjának nevezte a másfél héttel ezelőtti vasárnapot, amikor bejelentették az USA és az EU közti vámmegállapodás létrejöttét. Ez sok mindent érint és vannak bőven kivételek, de a legfontosabb pontja, hogy számos Európából az USA-ba eladott terméket 15 százalék vám terhel. A magyar kormány és Orbán Viktor is kritizálta a Bizottságot. Erről a vámmegállapodásról és általában Trump vámjainak hatásairól beszélgettünk Kovács Szilárddal, a HOLD portfóliómenedzserével és Németh Dáviddal, a K&H vezető elemzőjével. Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! https://www.direkt36.hu/tamogass-minket/ A borítókép: Európai Bizottság
„Novák Katalint 32,5 millióból öltöztette a magyar állam, lemondása után hazavitte az összes ruhát” – ez a címe Panyi Szabolcs és Szőke Dániel július 17-én megjelent cikkének. Ebből nemcsak azt lehet megtudni, hogy rövid elnöksége alatt Novák Katalin mennyit költött a magyar adófizetők pénzéből a ruhatárára, hanem azt is, hogy kiktől szerezte be a ruhákat, illetve hogy mi lett aztán azokkal. Novák a lemondása után hazavihette a ruhákat. A többségüket ráadásul ingyen. Podcastunkban az egyik szerzővel, Szőke Dániellel beszélgetünk arról, mi derült ki Novák Katalin elnöki ruhatáráról. Panyi Szabolcs és Szőke Dániel cikke: https://www.direkt36.hu/novak-katalint-325-milliobol-oltoztette-a-magyar-allam-lemondasa-utan-hazavitte-az-osszes-ruhat/ Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! www.direkt36.hu/tamogass-minket/ A borítókép: Novák Katalin / Facebook
„Připadal jsem si jako laboratorní krysa.“ Maďarský investigativní novinář Szabolcs Panyi v druhé epizodě podcastové série Protagonista popisuje, jak zjistil, že jeho telefon byl napaden špionážním softwarem Pegasus. Jaké je objevit své jméno vedle mafiánů, politiků i dalších novinářů v databázi lidí napíchnutých spywarem? Jak pracovat s vědomím, že vás někdo sleduje? Jak chránit své zdroje a zároveň vlastní psychiku? A proč má novinařina smysl i ve státě, kde mocní zneužívají nástroje určené proti nepřátelům k umlčování těch, kdo kladou nepohodlné otázky?Upřímný a silný rozhovor šéfredaktorky investigace.cz Pavly Holcové se Szabolcsem Panyim, editorem a reportérem projektu Direkt36, o jeho novinářských začátcích, průlomových kauzách i realitě, v níž je novinář vnímán jako hrozba – a sledování není paranoiou, ale každodenním rizikem.České znění Petr Gojda a Jiří Slavičínský.Přihlaste se k odběru newsletteru Protagonista zde (https://investigace.ecomailapp.cz/public/form/135-944c4287a69f4094fc099a7cf7add962) a buďte mezi prvními, kdo se dozví o nových epizodách a spuštění anglické verze.Podcastová série Protagonista vznikla v roce 2025 v koprodukci české redakce investigace.cz, mezinárodní sítě investigativních novinářů OCCRP, dánské společnosti Dark Riviera a francouzské filmové produkční a distribuční společnosti Sciapode. Série Protagonista je součást projektu War Room Content podpořeného Evropskou unií.Rozhovory s předními evropskými investigativními novináři a novinářkami byly natočeny anglicky v pražském studiu investigace.cz. Ve světové předpremiéře uvádíme sérii v podcastovém kanálu Odposlech.
Day 1,206.Today, as explosions are heard across Crimea, we discuss the impact of Israel's attack on Iran on the war in Ukraine, especially on drone procurement. Then we do a deep dive into Ukrainian food, visiting a special charity in Kharkiv making salt, and interviewing a bestselling cookery writer about her family's remarkable experiences over the past century, and the recipes passed down the generations.Contributors:Francis Dearnley (Executive Editor for Audio). @FrancisDearnley on X.Dominic Nicholls (Associate Editor of Defence). @DomNicholls on X.With thanks to Olia Hercules (best selling cookery writer). @Olia_Hercules on X.Content Referenced:Join Us for Live Podcast at Chalke Valley (29 June):https://www.chalkefestival.com/Join Us for Live Podcast at Scarborough Fair (9 July):https://scarboroughfair.uk/events/putins-folly-the-war-in-ukraine-three-years-on/Charities Mentioned in Kharkiv Segment:https://www.instagram.com/lavka_deokupatsii/?igsh=dG4wNzVnZjBsdDZy#https://www.instagram.com/volonterska_ua/?igsh=M2Q3ZmJ3YXRhMHlz# Olia Hercules's Book - ‘Strong Roots: A Ukrainian Family Story of War, Exile and Hope':https://www.bloomsbury.com/uk/strong-roots-9781526662965/ Nato drafts one-page communiqué to suit Trump's attention span (The Telegraph):https://www.telegraph.co.uk/world-news/2025/06/13/nato-drawing-up-trump-one-page-communique/ France blocking Britain from EU's massive defence fund (The Telegraph):https://www.telegraph.co.uk/world-news/2025/06/12/france-blocking-britain-from-eu-massive-defence-fund/ Pro-Orbán propagandist's ties to Russian intelligence exposed during national security screening (Direkt36):https://www.direkt36.hu/en/fideszes-propagandista-orosz-titkosszolgalati-kapcsolatai-buktak-ki-egy-nemzetbiztonsagi-ellenorzesen/SIGN UP TO THE NEW ‘UKRAINE: THE LATEST' WEEKLY NEWSLETTER:https://secure.telegraph.co.uk/customer/secure/newsletter/ukraine/ Each week, Dom Nicholls and Francis Dearnley answer your questions, provide recommended reading, and give exclusive analysis and behind-the-scenes insights – plus maps of the frontlines and diagrams of weapons to complement our daily reporting. It's free for everyone, including non-subscribers.Subscribe: telegraph.co.uk/ukrainethelatestEmail: ukrainepod@telegraph.co.uk Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Na Maďarsko premiéra Viktora Orbána míří stále silnější kritika kvůli porušování zásad právního státu nebo blokování akceschopnosti Evropské unie. Znějí i výzvy k omezení některých práv, které Maďarsku v EU náleží. Čeho se Orbán snaží dosáhnout na domácí i evropské scéně? A jak do toho všeho zapadají kontakty jeho emisarů s lidmi kolem šéfa hnutí ANO Andreje Babiše?Host: Szabolcs Panyi - maďarský novinář ze středoevropského portálu VSquare a investigativního centra Direkt36Článek a další informace najdete na webu Seznam ZprávySledujte nás na sociálních sítích X, Instagram, Threads nebo Bluesky. Náměty a připomínky nám můžete psát na e-mail zaminutusest@sz.cz
The first 100 days of Trump's second term have come to an end… so, what comes next? Overseas, Hungary Prime Minister Viktor Orbán has transformed his country into electoral autocracy using tactics that bear a striking resemblance to those currently playing out in Trump's America. To close out the Trumpland series, MSNBC's Alex Wagner travels to Hungary and speaks with lawyers, journalists, politicians, and advocates on the ground who offer important lessons for America while they continue to fight for democracy in their own country. Sign up for MSNBC Premium on Apple Podcasts to listen to this episode ad-free, plus get an upcoming exclusive bonus episode of Trumpland!