POPULARITY
A 75 éves Robert Zemeckisről, a "Vissza a jövőbe"-trilógia, a "Forrest Gump" és más zseniális filmek rendezőjéről beszélgettünk. Zemeckist sokan "csak" egy "kis Spielbergként" tartják számon, pedig a maga jogán követelhet helyet a filmlexikonokban.Robert Zemeckis egész pályafutása egyfajta folyamatos kísérlet az idő manipulálására, a karakterek sorsának formálására és a technológia határainak feszegetésére. Már fiatalon felkeltette érdeklődését a film és a televízió, és először szülővárosában, Chicagóban dolgozott tévéreklámok és hírműsorok szerkesztőjeként. Ez a munka késztette arra, hogy átigazoljon a Dél-Kaliforniai Egyetemre (USC), ahol a felvételi anyagában egy Beatles-dalra forgatott klip is szerepelt.A USC először elutasította, de a felvételiztetőnek megígérte, hogy a nyári iskolába fog járni és felhúzza az addig siralmas középiskolai átlagát. Az a pimaszság is nagy szerepet játszott kezdeti sikereiben, hogy bement Steven Spielberg irodájába egy diákfilmjével, és megkérte Spielberget, hogy vegye fel rendezőnek a saját cégéhez. Spielbergnek tetszett a hozott anyag és végül az első Zemeckis-rendezés, az “Add a kezed/I Wanna Hold Your Hand” producere lett.Mindig is hajlamos volt kísérletezni a mozgókép formáival, pályafutását végigkíséri az idővel való bonyolult viszonya. Nem pusztán adottságként kezeli, hanem mint a történetmesélés központi motorját és metaforáját. Zemeckisnek az idő nem lineáris adottság, hanem játékszer, amiből tetszőleges formát tud kialakítani, amit tartalommal tud megtölteni. Egyszer a jelen formálja a jövőt, másszor az idő a sors szövőszéke, ami kiszámíthatatlan helyzetekbe veti a főhőst. Ez a főhős általában romlatlan, és pont ez a naivitás válik a túlélés és a siker kulcsává. Zemeckis azt sugallja, hogy a tisztaság és az őszinteség gyakran hatékonyabb az élet harcaiban, mint a cinizmus. Karakterei rendre őrlődnek a sors és a saját választásaik között. Viszont nem idealizálja hőseit: George McFly gyáva, Forrest Gump lassú, a „Kényszerleszállás” Whitaker kapitánya szerfüggő, de éppen ezek a hiányosságok teszik őket igazán emberivé és szerethetővé.Másik fő témája a technológia, amivel maga is szívesen kísérletezett, eleinte több, a karrierje későbbi szakaszában kevesebb sikerrel. A valós hírekbe való belenyúlás, a rajzfilm és az élő szereplők vegyítése (a rajzolt mivoltában is elképesztő energiájú Roger nyúl karakterén a fantasztikus szinkronmunkát végző Usztics Mátyás még emelni is tudott) azonban csak formai játékok ahhoz a felismeréshez, hogy a valóban fontos események a családon belül történnek. Mit ér az első találkozás a földönkívüliekkel a „Kapcsolat” -ban, ha a Földön az apa és lánya nem értik egymást?Nem is lehetne hűbb mentorához és barátjához, Spielberghez, és nemcsak az Indiana Jones-parafrázis „A smaragd románcá”-ban. Viszont hiba lenne csak tanítványnak és nem mesternek tekinteni. Egyetemi évfolyamtársával, a forgatókönyvíró Bob Gale-lel gyakorlatilag a George Lucas-i értelemben vett trilógiák avatott mesterévé vált. A „Vissza a jövőbe” jelentette Harsányság mellett a Pesszimista szakasz („Forrest Gump”, „Kapcsolat”, „Számkivetett”) a létezés értelmetlenségével foglalkozik, míg a Technológiai („Polar Expressz”, „Beowulf”, és „Egy karácsonyi ének”) viszont az életmű mélypontját jelenti. A Szövetség három filmje („Kényszerleszállás”, „Kötéltánc”, „Isten hozta Marwenben”) a csapatmunkára és az emberi kapcsolatok fontosságára figyelmeztet - ahogy egyedül nem lehet filmet készíteni sem. Robert Zemeckis a szó legjobb értelmében vett populáris tömegfilmes, de sosem félt olyan helyekre bekukkantani, ahol a művészfilmesek is óvatosak (vérfertőző vonzalom, hátrányos helyzetűekkel való bánásmód, alkoholizmus természetrajza). Több kellene belőle Hollywoodban.A beszélgetés résztvevői:Balázsy IstvánLaska PálA Régen minden jobb volt a Tilos Rádió történelmi-popkulturális műsora:https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt
Szilágyi Stefi volt a vendégünk, most éppen Budapestről. Ugyan a választási győzelem éjszakáját egy másnapi meló miatt átaludta, de azért eufórikus eredményvárásban volt része. Vietnámról megtudtuk tőle, hogy a közlekedés az ország leglátványosabb eleme, amihez más egzotikus helyeken szerzett élményekkel kapcsolódtunk.A külföldi szavazásról Lukács mesélt Berlinből. Állampolgári kötelességük mellett kulturális igényüket néhàny múzeum meglátogatásával elégítették ki. Latolgattuk, hogy börtönbe kerülnek-e a levitézlett politikusok, vagy kiderülhet-e, ki az a Zsolti bácsi, valamint szenteltünk néhány szót a magyar közoktatás jövőjének, múltjának és jelenének.Barcza Ági IzraelDerdák András FranciaországSzilágyi Stefánia MagyarországVarga Lukács NémetországMűsorvezető: Kerényi Tamás Egyesült királyságHangmérnök: Barcza Gergely
Veres Mónika „Nika” és Horváth Mónika április 24-én az Orfeum színpadán Barbra Streisand dalain keresztül idéznek meg egy különleges zenei világot. Ez az este több lesz egy koncertnél. Két olyan előadó áll össze benne, akik között régóta működik valami ritka bizalom, egy közös rezdülés, egy olyan színpadi összhang, amelyet nem lehet betanulni. A beszélgetésben felidézik az első találkozást, egy casting utáni helyzetet, ahol végül egy közös munka hozta össze őket, és ahol az első percekben már eldőlt, hogy ebből több lesz egyszerű szakmai kapcsolatnál. Azóta „tesóként” hivatkoznak egymásra, és ez a színpadon is érezhető lesz az Orfeumban. Barbra Streisand anyaga eleve komoly vállalás. Ezek a dalok nem engedik a felületességet. A műsorban a legismertebb dalok mellett helyet kapnak ritkább, izgalmasabb szerzemények is, azok a pillanatok, amelyekből jobban kirajzolódik, milyen sokféle is Streisand világa. A koncert vendége Kocsis Tibor lesz, a zenekar élőben kísér, az Orfeum pedig ehhez a hangulathoz különösen jól illik. Van benne elegancia, közelség, valami régi nagyestekből megmaradt íz, miközben a dalok végig elevenek maradnak, személyesek és maiak. A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
Igerész: Lukács 24,13-35 Lelkész: Nagy Henrietta Lejátszás közvetlen fájlból (hiba esetén): https://krek.hu/media/files/igehirdetesek/20260406_17h_NH_Lukács24,13-35_Téma_Kapcsolat_a_feltámadott_Jézus_Krisztussal.mp3 Becsült hossz: 4184 mp Generálta: ScrapeCast by Fodor Benedek UUID: 28e4a9e4-9a35-479f-a65b-16ebdf95f2b1
Igerész: Máté 16,13-20 Lelkész: Nagy Henrietta Lejátszás közvetlen fájlból (hiba esetén): https://krek.hu/media/files/igehirdetesek/20260322_17h_NH_Téma_Kapcsolat_Kapcsolat_Jézussal.mp3 Becsült hossz: 3966 mp Generálta: ScrapeCast by Fodor Benedek UUID: 5e799289-00a6-4422-ae9a-daa4a7f46779
Fiatalon robbant be a televízió világába, és két évtizeden át kellett bizonyítania, hogy a szépség és az intelligencia megfér egymás mellett. Közben komoly magánéleti viharokon ment keresztül, egyedül nevelte fel két gyerekét, és mindezt a nyilvánosság előtt élte meg. Ma már kiegyensúlyozott, tudatos nőként tekint az életére. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See https://pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Igerész: Máté 22, 34-40 Lelkész: Nagy Henrietta Lejátszás közvetlen fájlból (hiba esetén): https://krek.hu/media/files/igehirdetesek/20260315_17h_NH_Téma_Kapcsolat_Önmagammal.mp3 Becsült hossz: 3711 mp Generálta: ScrapeCast by Fodor Benedek UUID: d025dc60-064c-4833-9549-ebcc436c501f
Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas, Érdemes és kiváló művész, a Csokonai Nemzeti Színház tagja, valamint lánya, Horváth Julianna, színművésznő, aki ugyancsak a debreceni társulat tagjaként dolgozik, de számos fővárosi kulturális apropót is tartogatnak. Mindig öröm anyát és lányát vendégül látni a stúdióban, főleg, ha példát mutatnak emberi tartásból, egymás iránti alázatból, szeretetből. Két színész, két külön életút, egy közös szakma. Színházról beszélgetünk, hivatásról, mindennapi jelenlétről, közönségről, tapsról, félelemről, örömről, arról a pillanatról, amikor a színész belép a színészbejárón, és kint marad minden más. Szó esik Debrecenről és Budapestről, a Csokonai Nemzeti Színházról, új bemutatókról, Jókai világáról, közös anya lánya szerepekről, próbafolyamatokról, ingázásról, és arról is, hogyan mélyül egy kapcsolat attól, hogy a színpadon és azon kívül is együtt gondolkodnak. Őszinte, részletekbe menő beszélgetés egy szakmáról, amely egyszerre játék, munka, küzdelem és kapaszkodó. A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
(Anett és Zeci)
ez itt a HAC hírlevél audio változata film, könyv, podcast és egyéb jóságok ajánlóival, valamint némi inspirációval egy kiegyensúlyozottabb élethez.- - - - - - - - - kapcsolat:egyéni és csoportos coaching, employee wellbeing programok: banandras.huiratkozz fel a heti HAC hírlevélre!csatlakozz a HAC közösség fb csoporthoz!kövess az instagramon @halottnakacoach!adásnapló és blog: halottnakacoach.hutiktok: ban_andrasADNI JÓ - legyél te is mecénás!egyszeri támogatás:paypal.me/halottnakacoachrevolut: @andrasbaniratkozz fel a halottnak a coachra a patreonon exkluzív tartalmakért és támogasd a munkámat havi 1 kávé árával!patreon.com/halottnakacoach
20251103 - 06 Nyitott kapcsolat by Bochkor
20251103 - 07 Nyitott kapcsolat hallgatói reakciók by Bochkor
Nagyon erős a magyar forint árfolyama, 11 hónapos csúcsot láthattunk az euróval szemben, míg 10 hónapos csúcsot a lengyel zlotyval szemben. Mindeközben a 2025-ös szupersztár lengyel részvénypiacon érkezett egy 10 százalékot meghaladó korrekció. Tiencsinben az eddigi legnagyobb ellenállást mutatták be Donald Trump világátrendezésével kapcsolatban. Erős képi világgal üzentek a Truth Social posztokra adott válaszként. Az Indiára és Brazíliára kivetett vámok kapcsán megidézzük az 1980-as évek diósgyőri birkózóvilágát, ahol nem volt túl jó életérzése az 50 százalékos kapcsolatnak. Élete masszív új csúcsán van a Google-anyavállalat Alphabet köszönhetően annak, hogy nem veszíti el a Chrome böngészőt.A hét legfontosabb eseményeiről Jónap Richárd, Móró Tamás és Tunkli Dániel beszélgetett.Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.concordeblog.hu/Kövess bennünket minden csatornánkon:https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/https://www.instagram.com/concordecsoport/https://www.facebook.com/concorde/https://www.youtube.com/@concorde_csoport
20250729 - 04 Mitől működik egy kapcsolat hallgatói reakciók by Bochkor
20250729 - 03 Mitől működik egy kapcsolat by Bochkor
Meglátják a TikTok videóban és rendelnek. De tudod mit? Trapézlemezt! Egy másik vállalkozó pusztán egy nyílt nap megszervezésével megszerzi a szezonra az ügyfeleit. A harmadik vállalkozó pedig kiscégként a multik polcaira kerülésről tárgyalt már és ott van a kapuban, hogy több ezer gyertyát szállítson be havonta (!!!) az üzletláncokba. Folytatjuk Cégfejlesztési Challenge sorozatunkat, ahol 6 vállalkozó fejlődésébe, működésébe láthattok bele, egy részben mindig 3 cég szerepel.Az adásban ezeket a Cégfejlesztési ötleteket valósították meg a vállalkozók: Cégfejlesztési ötletek 24.: Médiamegjelenés kampány, SEO-val fűszerezve (PR, szponzorált cikk)Cégfejlesztési ötlet 22.: Vezesd a céged, ne csak dolgozz benne! Vezetői feladatokCégfejlesztési ötlet 20.: Delegálás. A feladatok legyenek elvégezveCégfejlesztési ötlet 11.: Kapcsolatépítés saját és vállalati szintenA vállalkozók weboldalai: https://lemezker.hu https://meltmymood.hu https://pannonsportpark.huPannon Sport Park Egyesület06:44 - Régiós hiánypótlás a teniszpályával13:52 - Magyar Tenisz Szövetséghez csatlakozás16:35 - Bérlet-csomagok, árképzés18:56 - Támogatók, márkák bevonásának lehetősége25:00 - PR: helyi újság & rádióLemezker25:15 - Tavaszi növekedés és kihívások28:22 - TikTok videók és az értékesítők forgalma31:56 - TikTok konverzió hatása: nem kattintanak, hívnak35:24 - Saját ERP rendszer és betanítási anyag39:01 - Delegálás, vezetői szerep43:03 - visszahívások - miért fontos?MeltMyMood45:23 - A Melt My Mood a Joy Lifestyle Expo-n47:00 - On-site márkaélmény48:19 - Kapcsolatépítés és influencerek50:19 - Melt My Mood, mint lakberendezési termék50:49 - Tudatos márkaépítés és célpiacbővítés1:00:25 - LinkedIN: Tudja-e kommunikálni a mellékállását?
Először találtak közvetlen fizikai bizonyítékot arra, hogy a Római Birodalom arénáiban oroszlánokkal harcoltak a gladiátorok 444.hu 2025-04-24 09:28:37 Tudomány Anglia Egy angliai városban került elő egy gladiátor csontváza, amin jól azonosítható harapásnyomok vannak. Ferenc pápának a technológiáról is megvolt a véleménye ICT Global 2025-04-24 05:03:42 Infotech Ferenc pápa Ferenc pápa nyilvános megszólalásai az utóbbi években egyre inkább túlmutattak az egyházi kereteken: az emberiség jövőjéről, a technológia etikai korlátairól, és a digitális térben való élet következményeiről szóltak. Összegyűjtöttük Ferenc pápa technológiával kapcsolatos meghatározó üzeneteit. Budapest lesz a mesterséges intelligencia fővárosa – világszínvonalú tudósok érkeznek Magyarországra Helló Sajtó! 2025-04-24 09:39:04 Tudomány egyetem Mesterséges intelligencia Trend Szingapúr A világ mesterséges intelligencia legkiválóbb kutatói találkoznak Budapesten, hogy a legújabb fejlesztésekről, trendekről és áttörésekről beszéljenek. A háromnapos „AI Symposium 2025” a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és a szingapúri Nanyang Technológiai Egyetem (NTU) közös szervezésében valósul meg. Kapcsolat a tüdőrák és az emésztőrendszer között? 24.hu 2025-04-24 06:34:53 Tudomány Rákbetegség A HCEMM részvételével zajló kutatás nemcsak a tüdőrák korai diagnózisában és kezelésében hozhat eredményeket, hanem a megelőzés felé terelheti a daganatos betegség elleni küzdelmet. Érdemes feléleszteni a fokgazdálkodást, hogy több vizünk legyen Telex 2025-04-24 09:10:03 Tudomány Természetvédelem Koncz Péter ökológus szerint az ártéri tájgazdálkodás vízmegtartó funkciói gazdasági, társadalmi és természetvédelmi haszonnal járnának. Küszöbön a Q-nap, amikor az adataink nem lesznek többé biztonságban - de a megoldás karnyújtásnyira van Rakéta 2025-04-24 07:00:09 Infotech Senki sem tudja, mikor jön el a vészjósló Q-nap, de az biztos, hogy jobb minél előbb felkészülni rá. A megoldásokat magyar kutatók is tesztelik. A Google és a Twitter követheti az Apple-t és a Metát Mínuszos 2025-04-24 09:33:33 Infotech USA Apple Google Elon Musk Twitter A Google és az Elon Musk tulajdonában lévő Twitter lehetnek az Európai szabályozók következő célpontjai, mivel a hatóságok továbbra is szigorúan lépnek fel a nagy technológiai cégekkel szemben, annak ellenére, hogy aggályok merültek fel az esetleges amerikai megtorló vámokkal kapcsolatban. Az EU versenyjogi szabályozói szerdán hozták meg az első bü Forradalmat hozhat a mobiloknál egy új kínai találmány First Class 2025-04-24 13:03:48 Tudomány Kína Kínai kutatók bemutattak egy memóriamodult, amely minden eddigi sebességrekordot megdöntött, kategóriákkal gyorsabb a ma használt megoldásoknál. A de-extinction filozófiai problémái: fel szabad-e támasztani a kihalt fajokat? Qubit 2025-04-24 08:52:59 Tudomány USA Egy amerikai cég azt állítja, hogy visszahozta az élők sorába a tízezer éve kihalt óriásfarkast. De attól még, hogy valami technikailag lehetséges, nem biztos, hogy etikus is. Jöhetnek a tányér méretű integrált áramkörök HWSW 2025-04-24 10:03:42 Infotech TSMC A TSMC 2028-tól indítja az A14-alapú gyártósorokat, illetve jön a System on Wafer-X. Olyan jelenséget észleltek a NASA tudósai az űrben, amire még nem volt példa hirado.hu 2025-04-24 04:56:00 Tudomány Világűr NASA A csillagászok ezt a bolygót a Naprendszeren kívüli világok szétesésének egyik legújabb példájaként figyelték meg. Érik a világbotrány: beigazolódott, amit már sejtettek a kínai DeepSeek mesterséges intelligenciáról Pénzcentrum 2025-04-24 12:12:00 Gazdaság Kína Mesterséges intelligencia Dél-Korea Adatvédelem DeepSeek A dél-koreai adatvédelmi hatóság szerint a kínai DeepSeek mesterségesintelligencia-cég engedély nélkül továbbított felhasználói adatokat és MI-parancsokat más országokba. A hatóság most felszólította a vállalatot az adatok törlésére és jogi alap megteremtésére az adatátvitelhez. Inkább ne mondd a ChatGpt-nek, hogy "köszönöm" vagy "kérlek" Player 2025-04-24 05:06:08 Infotech Mesterséges intelligencia ChatGPT És ne csak a ChatGpt-nek, hanem a hasonló chatbotoknak se. A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

20250313 - 03 Magány vagy rosz kapcsolat by Bochkor
20250313 - 04 Magány vagy rosz kapcsolat hallgatói reakciók by Bochkor
„Világosan kell értenetek az evangéliumot. A vallásosélet nem a sötétség és a szomorúság élete, hanem a békességé és az örömé, amelyet keresztényi méltóság és szent ünnepélyesség kísér.”Fordította: Kovács LászlóLektor: Viniczainé Csurgó MariannNarrátor: Németh Kinga
Szeretnél jobban érvényesülni és ehhez személyes márkaépítésbe vágnál bele? Akkor ez a podcast nagy segítséget nyújthat neked, sok támpontot hozunk. A gyakorlati példákban sok esetben a Minner alapítóját vesszük górcső alá, vagyis Mándó Milánt, de további esettanulmányokat is hallhatsz. A szakmai támaszt Duka Zsófia nyújtja, aki vállalkozónők üzleti mentoraként keltette fel Milán figyelmét. Már ez is egy igazán izgalmas személyes márkaépítés történet lenne. Hogy került Zsófia a Minner podcastba? Mándó Milán évértékelője: A 2024-es fókuszváltásom. Három év egyben?! https://minner.hu/a-2024-os-fokuszvaltasom-harom-ev-egybenDuka Zsófia weboldala: https://novamentorhub.hu0:00 Jussunk a vevő eszébe04:02 Itthon könnyű személyes márkát építeni5:00 Mándó Milán személyes márkája13:20 Sólyom Eszter személyes márkája18:19 Jung archetipusok19:50 Duka Zsófia így jutott be a Minnerhez23:03 Ne legyél középszerű29:33 Tárgyalásokon a személyes márka30:50 Élő esemény kommunikáció felkészülés34:40 Miben vagy hiteles? 43:43 Kapcsolatépítés és a személyes márkaépítés55:56 Általános kommunikáció már nem ütőképes1:04:50 Történetmesélés 1:08:10 Fontos elemek a személyes márkaépítésben1:16:09 Kristóf példa1:19:40 8020nutrition példaTovábbi hírekért és izgalmas üzleti tartalmakért irány a Minner: https://minner.hu/
Petőfi gyermekének édesanyjával való kapcsolatából is kapunk ízelítőt Tudás.hu 2025-01-22 18:50:36 Könyv Könyvtár Magyar kultúra napja A magyar kultúra napja alkalmából az MNMKK Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában őrzött Petőfi-hagyaték (Fond VII.) egy rendkívüli értékes részlete került fel a Copia gyűjteménybe. Immár digitalizált formában elérhető Petőfi Sándor és Szendrey Júlia gyermeke, a fiatalon elhunyt Petőfi Zoltán (1848–1870) 135 verse, valamint 95 darabból álló lev Judi Dench egyedül már ki sem tud mozdulni az állapota miatt Mafab 2025-01-22 18:59:02 Film Korábban már több alkalommal is beszámoltunk Judi Dench egyre romló egészségi állapotáról, ezúttal pedig maga a színésznő hozta nyilvánosságra, hogy gyengülő látása miatt már nyilvános rendezvényeken sem tud részt venni kíséret nélkül. John Malkovich új horrorjának előzetese valósággal földbe döngöl Igényesférfi.hu 2025-01-23 06:34:22 Film John Malkovich Az Opus című horrorban John Malkovich egy régóta elvonultan élő popsztárt játszik, aki 30 év után hirtelen előkerül, hogy kegyetlen csapdát állítson néhány rajongójának. Bőrszaggató erotika! Most mindenki láthatja Nicole Kidman állatias vágyait Blikk 2025-01-23 07:12:36 Film Nicole Kidman Nicole Kidman a szexualitással túlfűtött új erotikus drámájában minden sallangot levetkőzik. Bár a Jókislány első körben a Szürke ötven árnyalata hatását keltheti, annál jóval többet hordoz, még ha valószínűleg nem is lesz feltétlenül közönségkedvenc. De miről szól a film? Újra lesz Magyar Filmszemle NLC 2025-01-23 03:46:00 Film Mozi Féléves előkészítés után, sok-sok ember lelkesedésének, jószándékának és akaratának köszönhetően 2025. február 3-án, hétfőn este felgördül a függöny a Corvin mozi Korda termében, és elkezdődik a filmszakma közös ünnepe. 13 év után újra megrendezik a 44. Magyar Filmszemlét, ahol a nézők igen kedvezményes jegyárakon tekinthetik meg a hazai filmművész Idegeneknek ütközni a sötétben – Az ötödik Sally Librarius 2025-01-23 08:00:03 Színpad Sally zaklatott monológok sorozata után jön rá, hogy elzárta magát a világtól, és ha vissza akar térni az életbe, akkor nyitottá kell válnia a párbeszédre. Justin Baldoni a forgatáson készült felvételekkel bizonyítaná, hogy nem zaklatta Blake Livelyt Telex 2025-01-22 17:53:02 Film Blake Lively Az ügyvédei szerint ez egyértelműen bizonyítja, hogy nem csinált semmit. Lively ügyvédei szerint pont ennek ellenkezője nyilvánvaló a videó alapján. Angela Merkel: Nős kollégával esett szerelembe Story 2025-01-23 08:00:43 Bulvár Németország Párkapcsolat Angela Merkel Három éve ért véget a világ egyik legbefolyásosabb női politikusának karrierje, azóta szinte teljesen visszavonult a nyilvánosságtól. Közben megírta az emlékiratait, az egykori német kancellár memoárját már magyarul is olvashatjuk. Ön mit tenne, ha hűtlenségen kapná a házastársát? Fidelio 2025-01-23 09:35:00 Film Dokumentumfilm Szembenézne a problémáival, vagy inkább hívna egy szakembert, aki vállalja, hogy elsimítja a dolgokat? A Volt szerető, nincs szerető című dokumentumfilmben egy hivatásos „szerető-elválasztót” láthatunk munka közben. Film készül Diana hercegné eltitkolt tánctanáráról port.hu 2025-01-23 09:00:00 Film „A szívek királynője” a '80-as években kilenc éven át heti egy órát járt Anne Allan privát tánciskolájába, ahol a személye körüli óriási médiahírverésről, az anyaság öröméről és a kisiklott házasságáról is beszélt. A Star Wars világát is meghódítaná Ryan Gosling Origo 2025-01-22 22:14:37 Film Star Wars Deadpool Ryan Gosling Ryan Gosling és a Deadpool & Rozsomák rendezője, Shawn Levy együtten vágják nagy fába fejszéjüket, és közösen készíthetnek el egy Star Wars-filmet. A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

„Világosan kell értenetek az evangéliumot. A vallásos élet nem a sötétség és a szomorúság élete, hanem a békességé és az örömé, amelyet keresztényi méltóság és szent ünnepélyesség kísér.” Fordította: Kovács László Lektor: Viniczainé Csurgó Mariann Narrátor: Németh Kinga
A Sokolébresztő szinte jubileumi, 199. adásában – hallgatói kérésre – kedvenc űrös-kozmikus-tudományos, "sci", "fi", és "sci-fi" könyveinket szakértettük meg állandó, de régen hallott szakértőnkkel, Werner Norberttel. Bár az adásidő nem kegyelmezett, a NASA várható közeljövőjének megszakértése után azért szóba került Carl Sagan feledhetetlen Kapcsolatától Cixin Liu Háromtest trilógiáján át Fred Hoyle, Isaac Asimov és Arthur C. Clarke egy-két könyvéig sok kedvenc. Nem mulasztottuk el megemlíteni Stephen Baxtert és Andy Weirt. S persze méltattuk a "non fiction" kategóriában például Avi Loeb Földnkívülijét, Oriana Fallaci legendás Apollós riportregényét (Ha meghal a Nap), Gene Kranz Houston, baj van című alapművét, illetve Tom Wolfe-tól Az igazakat. De mindezzel még csak a felszínt kapargattuk, így például A gyermekkor vége, A galaxis útikalauz vagy épp Az idő rövid története szóba se került, pedig igény az lett volna rá. https://parallaxis.blog.hu/2024/12/11/sokol_ep199 https://youtu.be/PrehUpIv1aA Patreon oldalunkon támogatóink számára a nyilvános premier előtt tesszük elérhetővé podcastjeink epizódjait, illetve a Parallaxis Podcast hosszabb, különleges változatát – akár már havi 1000 forintért! (a tájékoztatás nem teljes körű) https://www.patreon.com/parallaxis Adásainkat megtalálod többek között Spotify-on, Soundcloud- és YouTube-csatornánkon, valamint Google és Apple Podcasts-en is! Kattints és válassz platformot! https://parallaxis.blog.hu/2021/07/16/podcast_platformok Még több podcast a Parallaxis Univerzumban: http://podcast.emtv.hu
rWotD Episode 2722: Kapcsolat concert Welcome to Random Wiki of the Day, your journey through Wikipedia’s vast and varied content, one random article at a time.The random article for Wednesday, 16 October 2024 is Kapcsolat concert."Kapcsolat" concert (Hungarian pronunciation: [ˈkɒpt͡ʃolɒt]; English: connection) was an annual open-air free concert event between 1997 and 2011 in Budapest, Hungary. It was organized by the T-Mobile branch of Magyar Telekom on Ötvenhatosok tere. The open-air concert was considered to be one of the largest in Europe.The name of the concert was borrowed from the motto of the mobile network operator Westel: "Westel, a Kapcsolat!" (English: "Westel, the Connection!"), while its approximate date from the telephone prefix of the operator (06-30, also dubbed "kapcsolat napja", English: Day of Connection). The concert was free and paid for from sponsorships. It attracted hundreds of thousand concert-goers. Tickets were only given to VIP guests and employees of Magyar Telekom to VIP sectors.The first concert was organized in 1996, however, the name "Kapcsolat" was used only from 1997. It was held annually until 2011. In 2012, new telecommunication taxes were introduced, and the concert was called off due to budgetary reasons.This recording reflects the Wikipedia text as of 00:52 UTC on Wednesday, 16 October 2024.For the full current version of the article, see Kapcsolat concert on Wikipedia.This podcast uses content from Wikipedia under the Creative Commons Attribution-ShareAlike License.Visit our archives at wikioftheday.com and subscribe to stay updated on new episodes.Follow us on Mastodon at @wikioftheday@masto.ai.Also check out Curmudgeon's Corner, a current events podcast.Until next time, I'm generative Olivia.
El se hinnéd mekkora szinergiák lehetnek két vállalkozás között! Ez az a területe a biznisznek, amit a legkevesebben aknáznak ki profi módon, pedig óriási haszonnal kecsegtet, ha hatékonyan tudja segíteni egymást két vállalkozás. Az ügyfélszerzés egyik legmagasabb szintje, amikor a meglévő kapcsolatrendszert használod fel arra, hogy új projektekhez juss. A legnagyobb vállalkozók is így csinálják. Ebben az adásban tanítok pár módszert, amivel az üzleti kapcsolatrendszeredet a legerősebb marketing- és értékesítési rendszereddé tudod konvertálni. Az adásban megosztom személyes tapasztalataimat mint introvertált vállalkozó, aki kezdetben nehezen vette rá magát a kapcsolatépítésre. Rájöttem, hogy a proaktív megkeresések elengedhetetlenek a növekedéshez. Beszélünk a partnerségek és a kapcsolatok fontosságáról, amelyek segíthetnek áttörni az üzleti világ nehézségein. A legjobb ügyfelek és ajánlások gyakran a meglévő kapcsolatokból érkeznek. Ne hagyjuk, hogy az imposztor szindróma vagy az alacsony önértékelés megakadályozzon minket a hálózatépítésben! Mindezt pedig most a K&H:üzletet ide! az év kollaborációs ötlete pályázata is támogatja! Ha van egy jó együttműködési ötleted egy másik KKV vállalkozóval, akkor egy gyors, pár perc alatt kitölthető jelentkezéssel akár elcsípheted az 5 MILLIÓ FORINTOS marketingtámogatást. Szeretném, ha minél több Biznisz Boyz hallgató vállalkozása tudna pályázni erre a díjra, mert egy ekkora marketing büdzsével már elképesztően nagyot tudnátok kihozni magatokból. Elég egy ötlet is: egy közös szolgáltatás/termék, egy okos termékkapcsolás, egy nyereményjáték vagy promóció, vagy egymás ajánlásának egy ügyes formája. Mind játszhat! Nézz körül a uzletetide.hu/kollab oldalon és pályázzatok! #reklám #kollab #khüzletetide #kollabpályázat
00:00:00 - Bevezetés 00:01:20 - Forgatási élmények 00:03:15 - Új TIMEOUT Podcast epizód 00:07:11 - Online csalások és kiberbűnözés 00:16:49 - Kapcsolat egy repülőgéppel 00:21:32 - Különbözünk 00:29:27 - Biztonsági őrök élete 00:32:58 - Minden megoszt minket 00:40:07 - Influenszerekben vakon bízni 00:47:43 - Az emberekhez idő kell 00:58:50 - Első privát űrséta 00:59:42 - Befejezés
Facebook: www.facebook.com/petofiradio/ Instagram: www.instagram.com/petofiradio/
Ez itt a Tudatosság PodcastKövess itt:Facebook: https://www.facebook.com/majadCFInstagram: https://www.instagram.com/tudatossagpodcast
Semsei Rudolf, a Budapest Party Service cégcsoport tulajdonosa, illetve a VakVarjú éttermek vezetőjeként, az „Mobil Off, Élmény On” programsorozat keretében idén különösen fontos eseményre invitálja a családokat, ahol a nagyszülők és unokák kapcsolatát ünneplik. Az eseményen a generációk közötti kötelékek megerősítése érdekében a mobiltelefonokat félretéve, a közös étkezések során minden család ingyen gyermekmenüt kap, valamint a felnőttek egy pohár pezsgőt, ha vállalják, hogy mobiljaikat egy fadobozba helyezik. Ennek lélektanáról beszélgettek S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
Hszi Csin-ping kínai elnök május 8. és 10. között Magyarországon lesz. Az egyre szorosabb kapcsolatokat egy Orbán Viktorral közösen bejelentésre kerülő pécsi autógyárral folytathatja a két állam. De mit jelent nyugati szövetségeseinknek Hszi magyarországi látogatása?
20240223 - 03 Sorsjegy Vs. Kapcsolat by Bochkor
20240223 - 04 Sorsjegy Vs. Kapcsolat - Hallgatói Reakciók by Bochkor
Menetrend: 00:40 - Scorsese-sorozat: Lidérces órák 41:00 - Michael Caine-sorozat: A mesterdetektív (1972) + Mesterdetektív (2007) 1:00:10 - William Friedkin (1939-2023) 1:13:15 - Friedkin-sorozat: A francia kapcsolat 2:00:35 - Dénes és a medve
Gyertek az ajándékaitokért!////////////////////////////////////////////////////////Isten veled Sinead O'Connor, avagy az adást megelőző bemelegítés.Igen, tényleg mérgező az alma magja.Ha már lemaradtunk a Cotton Club Singers felújított Sinatra koncertjéről, itt a 2002-es behind the scenes filmje. (Az a förtelem plakát a háttérben természetesen nem az én munkám.)Így készül a Pick szalámi.Megérzésre Douglas Vakosh szélhámos, a METI meg egy baromság.A Kapcsolat c film intrója.A Pioneer űrszondák arany lemeze.Salvador Allende utolsó szavai, mielőtt lebombázzák az elnöki palotát.Victor Jara énekli az El derecho de vivir en paz c. dalt 1973-ban, és lelkes chileiek napjainkban.Borítókép: Natasa RybanskaAdászene: Ground Zero////////////////////////////////////////////////////////Support the showHa szeretnéd támogatni a gombapresszót, akkor a Patreon oldalunkon megteheted.A gombapresszó Twitter csatornája.Az élő adások helyszine, az MR4 csatorna.MR4 keresőA gombapresszó Buzzsprout oldala.A korábbi adászenéket tartalmazó Spotify lista.Email.
Puzsér Róbert, Horváth Oszkár, Zsupos Ágnes
Puzsér Róbert, Horváth Oszkár, Zsupos Ágnes
Egy adás futballról és háborúról. Simon Balázs a több, mint 300 ukrán labdarúgót foglalkoztató ProStar ügynökség menedzsere, miközben ő maga is több, mint 50 labdarúgóval dolgozik együtt. Nem csak információi vannak első kézből, neki is szembesülnie kellett a háború okozta nehézségekkel és rengeteg problémával. Erről beszélgettünk kitérve az alábbi témákra: (0:00) A ProStar játékosmenedzsere (3:20) A sok telefonálásról (8:53) A kijevi kötődés (11:00) Hogyan lehet most eljutni Ukrajnába? (16:00) Milyen nyár vár az ukrán focira? (18:40) Honnan vannak bevételek az ukrán fociban? (20:00) Mi történt 2022 nyarán? (28:00) Mit jelent most az ukránoknak a futball? (42:10) Hogyan ment le az ukrán bajnokság? (49:00) Kapcsolat az orosz focival (56:45) Az itthoni tapasztalatok (1:00:45) Sahtar Donyeck (1:07:30) Horvát főszereplők a Sahtarnál (1:15:30) Mi lett a Sahtar utánpótlásával? Hirdetés és együttműködés: hallgatom@betonenetwork.hu www.betonenetwork.hu
Freddy beszél a második Francia kapcsolat filmről, amiről valamiért sokkal kevesebbet beszélnek, holott lenne mit tematizálni
Eleinte Maja számára is meglepetés, hogy miről is fog szólni a Tudatosság podcast mostani adása, aztán Nikolett szép lassan bevezet minket a témába.Azon túl, hogy bepillantást nyerhetünk Nikolett lelkének mélyébe és az őt aktuálisan foglalkoztató problémába, igazából arra láthatunk jó példát, hogy hogyan is működik az éberség a gyakorlatban. Ha még sosem volt részed facilitálásban, esetleg nem is hallottál még róla, most „élőben” ismerkedhetsz meg vele. Nikolett hozza a témát, amire az utóbbi időben éber lett, Maja pedig kérdésekkel bombázza és így próbálja kizökkenteni a rögzült nézőpontokból. Lehet, hogy neked más megoldandó témád van, de a facilitálás folyamata a problémától függetlenül működik.Miért elfogadhatatlan az Access számára, ha azt feleled egy kérdésre, hogy „nem tudom?” Akarod tudni, mennyibe kerül az, aki egyes tanfolyamokon a tudatosság helyett a nemtudomot választja? Milyen módszerekkel teremt Nikolett és miért működik neki? És hogy jön össze a tudatosság és a párkapcsolat és úgy általában a társas kapcsolatuk? Te rosszá teszed magad a teremtéseidért? Az adásból megtudhatod, mi erre Dain válasza.Hostjaid:Dienes Maja (@dienesmaja)Erdélyi Nikolett (@nikoletterdelyi)Kövess minket:Facebook: @tudatossagpodcastInstagram: @tudatossagpodcast
Élhetünk fenntarthatóan lemondás nélkül? Van értelme egyáltalán tenni a környezetbarátabb hétköznapokért a szennyező nagyvállalatok és tétlen kormányok mellett? Többek között ezekről a kérdésekről is kérdeztük a zCast következő adásában Dr. Lelkes Orsolyát magyarul most megjelenő könyve, a Fenntartható hedonizmus nyomán.
„Minden, ami hanggal van, minden, ami információs átadásra van és az emberhez szóló, annak legitimitása van.” – Ilosvay Gusztáv http://www.radiomozaiksydney.com.au/ http://abaratsagosszekotaszoosszehoz.libsyn.com/ aszoosszehoz@gmail.com https://drive.google.com/open?id=16jIMy0_BKoYrarbtYELctwHfMv_iE66-&usp=sharing https://www.facebook.com/groups/383671148748549/ https://www.buymeacoffee.com/aszoosszehoz
A Direkt36 birtokába jutottak olyan belső dokumentumok, amelyek bizonyítják, hogy az állami hírügynökségnél kormányzati utasításra írnak híreket és elhallgatják a kormány számára kínos információkat. A műsorban erről a nyomozásunkról beszélgetett Pethő András műsorvezető Wirth Zsuzsannával, és emellett Panyi Szabolccsal és Szabó Andrással közösen felidéztük az Orbán-Putyin viszonyról szóló korábbi kutatásainkat is. Cikkek a témában: https://www.direkt36.hu/kiszivargott-iratok-mutatjak-hogyan-diktalnak-orbanek-a-nemzeti-hirugynoksegnek/ https://www.direkt36.hu/ne-ird-meg-semmilyen-formaban-koszi-igy-hallgatja-el-a-kormanynak-kinos-hireket-az-allami-hirugynokseg/ https://www.direkt36.hu/kemek-bizniszek-bunozok-amikor-orbanek-az-oroszoknak-kedveztek-a-nyugati-erdekek-helyett/ Támogasd a tényfeltárást az adód 1 százalékával! https://www.direkt36.hu/1szazalek/ És csatlakozz a támogatói körünkhöz! https://www.direkt36.hu/tamogass-minket/
Miért tart szét a Fidesz kommunikációja Putyin- és háborúügyben? Lehetnek-e súlyos hatással a magyar gazdaságra, így a választási eredményre az Oroszország elleni szankciók? Változott-e a Fidesz menekültpolitikája, amikor befogadóan állt az Ukrajnából érkezőkhöz? Először jelentkezett a kampány idején a Partizán és a 24.hu együttműködésében készülő Háromharmad+.