POPULARITY
Kubatov Gábor úgy hamisította meg az NVI oldalát, mintha a tiszás jelöltet győzte volna le a fideszes Fiatalok otthonteremtését akarta támogatni az állam, de a befektetési célú lakásvásárlók repültek rá az olcsó hitelekre Tordai Bence feljelentést tesz a mérgező gödi Samsung-gyárról szóló Telex-cikk után Öt idegtépő óra a halálzónában – az északkelet-ukrajnai fronton járt egy magyar újságíró Török a miniszterelnök-jelölti vitáról Teljes körű csapással fenyegette meg Európát Szergej Lavrov "Aki hazudik, annak legyen jó a memóriája" – Szent-Iványi István reagált arra, hogy Orbán szerint Clinton Szerbia megtámadására kérte 1999-ben Hivatalos, letették az alapkövet: amerikai óriáscég épít új gyárat Magyarországon – ötezres kisváros a helyszíne Orbán Viktor megszólalt a Fidesz győzelme után Óriásit nyert a szocialista elnökjelölt a portugál választáson BL-főtáblás lenne a Ferencváros, ha ma érnének véget az európai bajnokságok és kupasorozatok Megvan a diagnózis: súlyosak Lindsey Vonn sérülései Váratlan fordulatot tartogat időjárásunk a hétvégére A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Kubatov Gábor úgy hamisította meg az NVI oldalát, mintha a tiszás jelöltet győzte volna le a fideszes Fiatalok otthonteremtését akarta támogatni az állam, de a befektetési célú lakásvásárlók repültek rá az olcsó hitelekre Tordai Bence feljelentést tesz a mérgező gödi Samsung-gyárról szóló Telex-cikk után Öt idegtépő óra a halálzónában – az északkelet-ukrajnai fronton járt egy magyar újságíró Török a miniszterelnök-jelölti vitáról Teljes körű csapással fenyegette meg Európát Szergej Lavrov "Aki hazudik, annak legyen jó a memóriája" – Szent-Iványi István reagált arra, hogy Orbán szerint Clinton Szerbia megtámadására kérte 1999-ben Hivatalos, letették az alapkövet: amerikai óriáscég épít új gyárat Magyarországon – ötezres kisváros a helyszíne Orbán Viktor megszólalt a Fidesz győzelme után Óriásit nyert a szocialista elnökjelölt a portugál választáson BL-főtáblás lenne a Ferencváros, ha ma érnének véget az európai bajnokságok és kupasorozatok Megvan a diagnózis: súlyosak Lindsey Vonn sérülései Váratlan fordulatot tartogat időjárásunk a hétvégére A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Őszintén sajnáljuk az akadozó hangminőséget, továbbra sem tudjuk az okát, és minket is elszomorít, hogy ilyen lett.Spoilerek végei: 01:28:46 (Mephisto)02:32:06 (Az ötödik pecsét)04:06:47 (Megáll az idő)Sziasztok,Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast 98. epizódja. Elindult a végső visszaszámlálás. Ezzel együtt három epizód maradt az ős-kánonból. Még így a fináléra kötelességünknek éreztük a legjobb és legikonikusabb magyar filmek kibeszélését. Mire észbekaptunk a filmek gyűjtésében kibontakozott egy másik téma is. Ikonikus magyar filmek, melyek az elnyomó rendszerekről és az ellenállásról szólnak. Mintha csak egy örök toposzát látnánk a magyarságnak.Tartsatok velünk, és jó szórakozást!Tartalomjegyzék:0:00 – Bevezetés30:34 – Mephisto (1981)1:34:39 – Az ötödik pecsét (1976)2:35:41 – A tanú (1969)3:24:59 – Megáll az idő (1982)Alternatív linkek:iTunes - https://podcasts.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1gatlan-verzi%C3%B3/id1382751778Spotify – https://open.spotify.com/show/3OVfiTmsGL8iYljlRWZ8g3Social media:Discord: https://discord.gg/Kq9gDYDnaJFacebook: https://www.facebook.com/vagatlanverziopodcastInstagram: https://www.instagram.com/vagatlanverzio/E-mail:vagatlanverzio.podcast@gmail.comLinkek, források:Nürnbergi per – videóesszé:https://www.youtube.com/watch?v=n9Ay5tzHIBUKulturális forrásaink (minden áthallás jogos, de nem szándékos) :Önkényes Mérvadó, A hét mesterlövésze, Retroschock, Pál Feri, Jordan PetersonKülön köszönet:Tamásnak, az intróban nyújtott hangjáért!https://bogyopeter.tumblr.com/ - Péternek, a csodálatos artworkért!http://eper.elte.hu/ - Az EPER Rádió stúdiójának a felvétel lehetőségéért!Köszi, hogy meghallgattatok!Ádám, Ákos, Alex_________________________________________________________________podcast, film, kritika, elemzés, kibeszélő, bemutató, magyarság, magyar film, oscar-díj, magyar nyelv, elnyomás, diktatúra
#hirdetés Harminc éve része a világhírű budapesti vendéglő életének, mégis az elmúlt három évben, mióta átvette a cégvezetést, tanulta a legtöbbet Rosenstein Robi. A vendéglős a Mérlegen podcastban beszélt arról, milyen tervei vannak az étterem jövőjével kapcsolatban, mivel indítja a napi műszakot. És természetesen sztorizgatott arról is, milyen élmény, amikor hollywoodi világsztárok esznek náluk. Váltsuk az ígéretes pénzügyi terveket együtt valóra! A műsor támogatója a Raiffeisen Bank. A kiélezett választási kampány idején még fontosabb, hogy biztosítsuk a szabad tájékozódást. Szerkesztőségünkben 12 pontot fogalmaztunk meg, amellyel az átlátható, propagandamentes tájékozódást tehetjük lehetővé mindenki számára. 5 000 támogatót keresünk, hogy vállalásainkat teljesíteni tudjuk.
"Mindenkitől megkaptam a zöld utat, csak magamnak nem tudtam megadni.Soha nem látszott rajtam a legnagyobb fájdalmamban sem, hogy nem vagyok jól.Azt vártam magamtól, hogy feldolgozzam az első kisfiam halálát. Most már tudom, hogy nem feldolgoznom kell, hanem beépíteni az életembe.Az öngondoskodás nem egy luxus, hanem egy kiindulópontja annak hogy hogyan zajlik a napod, a heted, az éved, az életed.Ma már nem csak azért akarok jól lenni, hogy a családom jól legyen, ma már magam miatt is merek jól lenni. Ez hatalmas változás.Az emberi agy képes arra, hogy magadat húzod le. Van egy képed arról, hogy ki mit gondol, és a valóság köszönőviszonyban sincs ezzel.Bíznunk kell a testünkben és merjünk segítséget kérni."Egy igazán szerethető, megindító és mélyen elgondolkodtató beszélgetés. Patakfalvi Réka nemcsak megnyílik, hanem megtisztelő módon kitárja a lelkét, és abban a ritka pillanatban részesít, amikor valaki nemcsak mesél az útjáról, hanem közben fényt gyújt mások számára is.Ő az a típusú ember, akire nehéz máshogy gondolni, mint azt mondani: küldetése van. Mintha egy láthatatlan erő kísérné, amelynek célja nem más, mint hogy szelíden, de mélyen hasson – és közben emlékeztessen arra, hogy az élet nem mindig igazságos, de mi akkor is választhatjuk a gyógyulást.A beszélgetésünkben szó esik gyászról, kiégésről, összeomlásról és újrakezdésről, a látszat és a valóság közötti különbségről, az öngondoskodás fontosságáról, az önmagunkhoz visszavezető útról, és arról, hogyan lehet pokoli kihívásokat élhetővé szeretni.Réka szavai megrendítőek és felszabadítóak. Nemcsak saját magáért, hanem mindannyiunkért beszél. Mert amikor valaki ilyen őszintén vállalja megélt törékenységét, abból mások erőt meríthetnek. Ha el kellene képzelnünk közöttünk élő angyalokat, ő volna az első, aki eszembe jut. Hálás vagyok neki minden szóért és együtt töltött pillanatért.
Ez itt a Paraméter kommentált hírösszefoglalója, a LÉNYEG. A nap legfontosabb eseményeit szemlézzük, így garantáltan nem marad le semmiről.
Eltemették az Ukrajnában elesett magyar katonát, Aser Benjámint Hadházy: szigorúan kötelező drogprevenciós előadásra kell menniük az állatorvos-hallgatónak Kellemetlen felvétel került elő Nagy Mártonról, Karácsony Gergely osztotta meg Orbán Viktort fogadta Vlagyimir Putyin a Kremlben, a béketárgyalások is szóba kerültek Mintha egész Győrt elnyelte volna a föld – nagyot zuhant a munkaképes korúak száma a háború kitörése óta Friedrich Merz: Orbán európai mandátum nélkül utazott Moszkvába, és nem is egyeztetett semmiről Megkapták az autósok a nap hírét: olyat csökken az üzemanyagár, hogy csak nézünk Turbófokozatra kapcsolt a Fidesz generációváltása Gyászol a Demokrata Párt: meghalt a népszerű szenátor Új trend söpör végig a lakáspiacon - az Otthon Start mindent felborított Varázslatos advent gyerekekkel – ötletek közös ünnepi hangolódáshoz A PSG BL-győztes edzőjét szemelte ki a Liverpool Arda Güler üzent a Ferencváros elleni meccsen megsérült Fenerbahce-védőnek Jön a felhők uralma, de eső csak elvétve fordul elő A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Eltemették az Ukrajnában elesett magyar katonát, Aser Benjámint Hadházy: szigorúan kötelező drogprevenciós előadásra kell menniük az állatorvos-hallgatónak Kellemetlen felvétel került elő Nagy Mártonról, Karácsony Gergely osztotta meg Orbán Viktort fogadta Vlagyimir Putyin a Kremlben, a béketárgyalások is szóba kerültek Mintha egész Győrt elnyelte volna a föld – nagyot zuhant a munkaképes korúak száma a háború kitörése óta Friedrich Merz: Orbán európai mandátum nélkül utazott Moszkvába, és nem is egyeztetett semmiről Megkapták az autósok a nap hírét: olyat csökken az üzemanyagár, hogy csak nézünk Turbófokozatra kapcsolt a Fidesz generációváltása Gyászol a Demokrata Párt: meghalt a népszerű szenátor Új trend söpör végig a lakáspiacon - az Otthon Start mindent felborított Varázslatos advent gyerekekkel – ötletek közös ünnepi hangolódáshoz A PSG BL-győztes edzőjét szemelte ki a Liverpool Arda Güler üzent a Ferencváros elleni meccsen megsérült Fenerbahce-védőnek Jön a felhők uralma, de eső csak elvétve fordul elő A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
A portugál Bruno Vieira Amaral Az első dolgok című könyve egy leltárregény: hol hosszabb, hol rövidebb bejegyzések, észrevételek sora emberekről, helyekről, dolgokról. Mintha végighúzta volna nagyítóját egy lakótelep hétköznapjain, kiemelve ezzel a máskülönben jelentéktelennek vélt sorsokat, és egy-egy pillanatra megmutatva azt is, ami különben láthatatlan vagy már már elveszett. A kötet kapcsán Hajdú Balázzsal Szeder Kata beszélgetett. A lassúságtól kezdve a táskák és háziállatok összevethetőségén át a apróságokban rejlő humorig - nagyon sok minden szóba került. Margó Könyvek podcast Olvasni kell. Mert a könyvek nemcsak a világ megismerésében segíthetnek, de abban is, hogy legyenek szavaink, el tudjunk kezdeni beszélgetni, kilépni a saját buborékunkból, meghallani a másikat, megérteni önmagunkat, elfogadni egymást. Ezzel a mottóval indítottuk útjára a Helikon Kiadóval közösen és a Kreatív Európa program támogatásával a 18 európai szerzőt és művét bemutató sorozatunkat Margó Könyvek címen. 18 ország, 18 kötet, 18 téma a mindennapokból és hozzájuk kapcsolódva 18 beszélgetés. A sorozat szerkesztő-műsorvezetői: Szeder Kata és Valuska László
Úgy telepítjük a hűtő-fűtő klímákat, mintha nem lenne holnap, pedig megérné tudatosabban csinálni Lehet Ön is tőzsdeguru – de hogyan? Szegénység: sok településen az utolsó ruhadarabot is eltüzelik Istenes Bence vigasztalta meg a Csillag Születik 12 éves síró táncosát Az amerikai külügyminiszter szerint az eddigi legeredményesebb tárgyalás után változtatnak a béketerven Elárulta a Fidesz, mikor dönthetnek a kormánypártok képviselő-jelöltjeiről Párizs, London és Berlin új, csatlakozó béketervet nyújtott be Donald Trump javaslatához Munkaszüneti nap január 2-a? Itt a munkaidőnaptár: ezen a napon lesz az első szombati munkanap 2026-ban A hajrában mentett pontot az újonc ellen, élre állt a Real Madrid A Milan nyerte a városi derbit, de a Roma vezet 3 vármegye sárga riasztást kapott az ónos eső miatt, már tudni mikor szakad le A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Úgy telepítjük a hűtő-fűtő klímákat, mintha nem lenne holnap, pedig megérné tudatosabban csinálni Lehet Ön is tőzsdeguru – de hogyan? Szegénység: sok településen az utolsó ruhadarabot is eltüzelik Istenes Bence vigasztalta meg a Csillag Születik 12 éves síró táncosát Az amerikai külügyminiszter szerint az eddigi legeredményesebb tárgyalás után változtatnak a béketerven Elárulta a Fidesz, mikor dönthetnek a kormánypártok képviselő-jelöltjeiről Párizs, London és Berlin új, csatlakozó béketervet nyújtott be Donald Trump javaslatához Munkaszüneti nap január 2-a? Itt a munkaidőnaptár: ezen a napon lesz az első szombati munkanap 2026-ban A hajrában mentett pontot az újonc ellen, élre állt a Real Madrid A Milan nyerte a városi derbit, de a Roma vezet 3 vármegye sárga riasztást kapott az ónos eső miatt, már tudni mikor szakad le A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Ez a Futurotheca, a Könyves Magazin nonfiction könyvekkel foglalkozó podcastje. A vendég: Dr. Bőgel György közgazdász, a Mesterséges intelligencia a gazdaságban című könyv szerzője. Műsorvezető: Valuska László. Találkozzunk november 15-én a Budapest Music Centerben az első nonfiction könyvfesztiválon, ahol inspiráló hazai, nemzetközi szerzők és gondolkodók segítenek új nézőpontokat találni. TELJES PROGRAM ITT: https://konyvesmagazin.hu/futurotheca-2025 A Futurotheca főtámogatója az Erste, mert ha ismered önmagad és a világot, könnyebb hinni a jövődben. Higgy magadban! Az Erste már hisz benned. A beszélgetés témái: 1. Mi a mesterséges intelligencia, hogyan gondoljunk rá? A gép tanul, az ember pihen. Mélytanulásos kombájn. 2. A Gutenberg-fordulat: hogyan változtatta meg a sokszorosítás az emberiséget? Mit várhatunk az MI-től? 3. Az olvasás és a kritikus gondolkodás: információszerzéstől a bíróságon egymással kommunikálló MI-ig 4. Hogyan érhetjük el az MI-t kontrollálhtó intézményrendszert? Mintha egy gyógyszert tesztelés nélkül engednénk a piacra 5. A kapitalizmust vagy az MI-t? lesz könnyebb kontrollálni? A növekedés és a jövőkép, aminek alárendelik a demokráciát és a szabadságot 6. Az MI hatása a geopolitikára, hogyan alakulhat át a világunk a mindenható technológiai égek világában? 7. Mi lesz az oktatással az MI világában? 8. Hogyan lesz jó Magyarországnak az MI? 9. Techoptimista vagy techpesszimista Bőgel?
Fluent Fiction - Hungarian: The Accidental Knights: An Unforgettable Day in Budapest Find the full episode transcript, vocabulary words, and more:fluentfiction.com/hu/episode/2025-11-04-23-34-02-hu Story Transcript:Hu: Őszi nap volt Budapesten, amikor Réka és Zoltán találkoztak a Vajdahunyad váránál.En: It was an autumn day in Budapest when Réka and Zoltán met at Vajdahunyad Castle.Hu: Réka imádta a történelemet.En: Réka loved history.Hu: Mindig is arról álmodott, hogy egyszer igazi kalandokat él át a múltban.En: She had always dreamed of one day experiencing real adventures in the past.Hu: Zoltán ezzel szemben inkább a modern, vidám ünnepeket kedvelte.En: Zoltán, on the other hand, preferred modern, cheerful celebrations.Hu: Úgy gondolta, hogy a mai napon szórakozik majd, hiszen All Hallows' Even, vagyis Mindenszentek estéje közeledett.En: He thought he would have fun today, as All Hallows' Even, or All Saints' Eve, was approaching.Hu: A két barát azt hitte, hogy fesztivál lesz a vár körül.En: The two friends believed there would be a festival around the castle.Hu: Ahogy beléptek a kapun, észrevették, hogy a park tele volt középkori ruhába öltözött emberekkel.En: As they entered the gate, they noticed that the park was filled with people dressed in medieval clothing.Hu: Rékának csillogtak a szemei.En: Réka's eyes sparkled.Hu: „Nézd, Zoltán! Mintha időutazásra érkeztünk volna!”En: "Look, Zoltán! It's like we've arrived on a time travel adventure!"Hu: Zoltán viszont enyhén zavart volt.En: Zoltán, however, was slightly confused.Hu: „Nos, biztos vagy benne, hogy ez a fesztivál?” kérdezte kétkedve.En: “Well, are you sure this is the festival?” he asked doubtfully.Hu: Bent a vár udvarában a macskakövek alatt sárgás-vöröses falevelek zizegtek.En: Inside the castle courtyard, yellowish-reddish leaves rustled under the cobblestones.Hu: A levegőben fahéj és fahéjas alma illat érzett.En: The scent of cinnamon and cinnamon apples filled the air.Hu: Réka és Zoltán hamar kiderítette, hogy történelmi újrajátszás folyik.En: Réka and Zoltán quickly found out that a historical reenactment was taking place.Hu: Mindenki kosztümbe bújt, csak ők lógtak ki modern ruháikban.En: Everyone was in costume, and only they stood out in their modern clothes.Hu: Réka imádta a látványt, míg Zoltán még mindig rázott egy kicsit a fejét.En: Réka loved the sight, while Zoltán was still shaking his head a little.Hu: „Nem erre számítottam, Réka. Hol van a zene? Hol vannak a grillkolbászok?”En: "This is not what I expected, Réka. Where's the music? Where are the grilled sausages?"Hu: „Adj esélyt!” - Réka könyörgött.En: “Give it a chance!” Réka pleaded.Hu: „Talán megtalálod a neked valót!”En: “Maybe you'll find something you like!”Hu: Amint tovább sétáltak, egy csoport hátrált feléjük.En: As they continued to walk, a group backed towards them.Hu: Kiderült, hogy egy imitációs kardharcot tartanak.En: It turned out they were holding an imitation sword fight.Hu: A harcosok régi páncélokat viseltek, és kardokkal suhantak.En: The warriors wore old armor and swung swords.Hu: Hirtelen mindkét barátot bevonták a forgatagba.En: Suddenly, both friends were drawn into the whirlwind.Hu: A levegő zúgott körülöttük, és a kardok villogtak.En: The air buzzed around them, and the swords flashed.Hu: Réka nevetett a helyzet abszurditásán, míg Zoltán igyekezett vigyázni, hogy ne bántódjon meg senki.En: Réka laughed at the absurdity of the situation, while Zoltán tried to be careful not to hurt anyone.Hu: Végül a harcosok abbahagyták a küzdelmet.En: Eventually, the warriors stopped fighting.Hu: A jelenlévők tapsoltak és ujjongtak.En: The spectators clapped and cheered.Hu: „Bátor vagy!” - kiáltotta az egyik harcos Rékának.En: “You're brave!” shouted one of the warriors to Réka.Hu: Az esemény szervezői megjutalmazták a párost jó humorukért és részvételükért.En: The event organizers rewarded the pair for their good humor and participation.Hu: Kaptak egy rögtönzött ceremóniát, ami végén „tiszteletbeli lovagokként” üdvözölték őket.En: They received an impromptu ceremony, at the end of which they were welcomed as “honorary knights.”Hu: Réka boldogan és elégedetten mosolygott, hogy egy kis spontaneitás milyen csodálatos élményt hozhat.En: Réka smiled happily and contentedly at how a bit of spontaneity could bring such a wonderful experience.Hu: Zoltán pedig ráeszmélt, hogy a történelem is lehet szórakoztató.En: Zoltán realized that history could be entertaining too.Hu: Ahogy a nap lebukott a fák mögött, a két barát boldogan ballagott ki a várból.En: As the sun set behind the trees, the two friends happily strolled out of the castle.Hu: „Nos, Réka, azt hiszem, találtunk valami igazán különlegeset ma” - mondta Zoltán.En: “Well, Réka, I think we found something truly special today,” said Zoltán.Hu: Réka nevetett, és bólintott.En: Réka laughed and nodded.Hu: „Igen, és talán legközelebb már tudni fogjuk, hogy egy történelmi rendezvény is lehet olyan varázslatos, mint egy fesztivál.”En: “Yes, and maybe next time we'll know that a historical event can be as magical as a festival.” Vocabulary Words:autumn: ősziexperience: él átadventure: kalandapproaching: közeledettmedieval: középkoricheerful: vidámcourtyard: udvarábancobblestones: macskakövekscent: illatcinnamon: fahéjreenactment: újrajátszáscostume: kosztümsparkled: csillogtakarmor: páncélokwhirlwind: forgatagbuzzed: zúgottabsurdity: abszurditásánspectators: jelenlévőkimpromptu: rögtönzöttspontaneity: spontaneitásparticipation: részvételükérthonorary: tiszteletbelistrolled: ballagottentertaining: szórakoztatófestival: fesztiválhistorical: történelmimagical: varázslatosarmor: páncélrewarded: megjutalmaztákknights: lovagok
Az év egyik legjobban várt sci-fije volt, 130 millió dollár feletti bukás lehet a végre 8 zseniális film, ami egy betiltott könyvből született A megbízás: végre megint egy HBO-sorozat, amit muszáj végignézni Csattant a pofon! – Csuja Imre meglepődött a pultos lány erején Megvan, mikor érkezik a tévébe a magyar szecesszió mestere Mintha az ő szellemeik súgnának nekem Október 30-tól ismét KAPóra jön a barátság a Viasat3-on Nemes Jeles László Árvája a szépiára festett, 20. századi magyar balsors - Kritika Bochkor Gábor eljegyezte a barátnőjét: pletykálják a Retro Rádió folyosóján Könyvajánló: Kristen Ciccarelli – Heartless Hunter: Szívtelen vadász Ismét szcenírozott formában látható Verdi Requiemje két alkalommal az Operában A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Az év egyik legjobban várt sci-fije volt, 130 millió dollár feletti bukás lehet a végre 8 zseniális film, ami egy betiltott könyvből született A megbízás: végre megint egy HBO-sorozat, amit muszáj végignézni Csattant a pofon! – Csuja Imre meglepődött a pultos lány erején Megvan, mikor érkezik a tévébe a magyar szecesszió mestere Mintha az ő szellemeik súgnának nekem Október 30-tól ismét KAPóra jön a barátság a Viasat3-on Nemes Jeles László Árvája a szépiára festett, 20. századi magyar balsors - Kritika Bochkor Gábor eljegyezte a barátnőjét: pletykálják a Retro Rádió folyosóján Könyvajánló: Kristen Ciccarelli – Heartless Hunter: Szívtelen vadász Ismét szcenírozott formában látható Verdi Requiemje két alkalommal az Operában A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Óriási leállás jön a Telekomnál: itt nem lesz net Miért van kéz és lábujjkörmünk, és miért nem karmaink vannak? A legtisztább, legtökéletesebb tárgy az univerzumban! Sok magyar kidobja, pedig 22 karátos aranyat tartalmaz Magyar cégek vízszimatoló eszközökkel hoznák haza a milliókat érő nyersanyagot A mesterséges intelligencia új pénzügyi világrendje Havi 20 dollárért bármennyiszer megkérdezheted, hogy bűn-e a maszturbálás Trump lerúgta a Bitcoint Ötmillió ember aggódhat a biztonsága miatt, egy légitársaság az oka Mintha a Mátrixból jönne Elon Musk robotja Tanuló háztartások: az LG AI-jal okosítja az otthonokat A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Óriási leállás jön a Telekomnál: itt nem lesz net Miért van kéz és lábujjkörmünk, és miért nem karmaink vannak? A legtisztább, legtökéletesebb tárgy az univerzumban! Sok magyar kidobja, pedig 22 karátos aranyat tartalmaz Magyar cégek vízszimatoló eszközökkel hoznák haza a milliókat érő nyersanyagot A mesterséges intelligencia új pénzügyi világrendje Havi 20 dollárért bármennyiszer megkérdezheted, hogy bűn-e a maszturbálás Trump lerúgta a Bitcoint Ötmillió ember aggódhat a biztonsága miatt, egy légitársaság az oka Mintha a Mátrixból jönne Elon Musk robotja Tanuló háztartások: az LG AI-jal okosítja az otthonokat A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Október elsejétől drasztikusan lecsökkentették a Rudas Gyógyfürdőben a női nap idősávját. Kinek jó ez? A nőknek biztosan nem. Vendégeink: Szalai Edit, Jagielska Marzena és Iványi Kriszta, három törzsvendég. Bővebben: 00:00:20 - Boldog Tyúkólévfordulót! 00:01:30 - Beszélgessünk arról, hogy akkor mi is az a női nap! 00:03:00 - A budapesti fürdőzés több szempontból is különleges, és ezt a kultúrát a fürdőzők teremtik meg. 00:05:40 - A szeparált fürdőzés sokkal relaxáltabb légkört teremt 00:09:40 - Előbb lehet a férfi napról hallani, mint a nőiről… 00:12:25 - A keleti kultúrákban és a nyugatiakban is megjelenik az igény a nőiesség diszkrét megélésére. 00:15:40 - Elhaltak a női közösségek. 00:18:20 - Négyszáz pucér nő elárasztotta Budapestet egy közös ügyért. 00:21:35 - Eleve sokan azért nem mernek elmenni egy női napra, mert fogalmuk sincs, milyen az, és mit kell ott csinálni. 00:24:30 - Mit csinál az egyszeri turista a törökfürdőben? 00:27:50 - Egészségügyileg sem mindegy, hogy miben vagy egy törökfürdőben. 00:29:10 - A hideg víz az értékes víz. 00:31:15 - Fürdőzni egyébként rendszeresen érdemes - ha hagyják. 00:34:15 - Úgy hűlsz le, hogy közben azt érzed, hogy felmelegszel - ez maga a fürdőkultúra! 00:38:15 - A női napoknak óriási szerepe lehetne a test elfogadásában 00:41:30 - A fürdőben a közösségi élmény és az elfogadás a meghatározó. 00:45:30 - Mintha a magyar nők mégsem lennének olyan fontosak, mint a turisták. 00:48:10 - Egy nyereséges cég hoz kívülről anyagi megfontolásúnak tűnő döntéseket. 00:51:50 - A kulturális örökség védelmére kellene fordítani részben a turisztikai bevételt. 00:52:40 - Meddig él a hely szelleme az autentikus közönsége nélkül? 00:55:50 - Magyarország belső tengeréhez az itt élők alig-alig tudnak hozzájutni. 00:57:10 - Magyarországon az egészségügy betegségekkel foglalkozik. A fürdő olyan hely lenne, ahol az egészségvédelemnek jut szerep. 00:58:25 - 2006-ban még volt érdeme petíciót indítani. Ötleteket várunk! 01:02:45 - És... alig várjuk a 11 fokos vizet (de még aludjunk azért erre egyet). Hasznos infók: Facebook-csoport, könnyen dekódolható névvel: Rudas női nap. A Rudas szűkszavú posztja, szeptember 22-én. 2006-ban még így történt. Miért ne viseljünk lehetőség szerint műszálas ruházatot olyankor (se), amikor izzadunk. Podcastunk kéthetente jelentkezik új adással, meghallgatható a 444 Spotify- és Apple-csatornáján is. Korábbi adásaink itt találhatók. Javaslataid, ötleteid, meglátásaid a tyukol@444.hu címre várjuk. Illusztráció: Kiss Bence/444See omnystudio.com/listener for privacy information.
Sokak szerint a magány korunk pestise, számtalan betegségért felelős jelenség. A WHO szerint a magányosság minden hatodik embert érinti a világban, évente csaknem egymillió ember idő előtti halálát okozva. A Szelfi vendége Albert Fruzsina szociológus volt, aki ezt a témát kutatja.
Nemzetközi szinten és Magyarországon is legalább annyi női krimiíró van ma már, mint férfi, a műfaj pedig hosszú évtizedek után végre reneszánszát éli itthon is. Egyre több kötet jelenik meg és egyre több az új szerző. Mindeközben jól látszik, hogy szomjaznak az olvasók a sorozatokra, bár a „stand alone” vagyis az egyrészes kötetek is kelendőek. Mintha az utóbbi időben bátrabban mernének szakítani az írók a klasszikus krimi műfaji sajátosságaival. Utóbbi kapcsán éles vita robbant ki néhány hónappal ezelőtt, az egyik legnépszerűbb magyar krimiíró, Kondor Vilmos ugyanis erős kritikával illette a hazai krimiszcénát. Ezúttal Szlavicsek Judit és Mészöly Ágnes szerzői, míg Szabó Piroska a General Press főszerkesztőjeként kiadói oldalról lesznek Nyáry Krisztián vendégei, akik nem csak reagálnak a kritikára, de párhuzamokról, témaválasztásokról, női főhősökről, és arról is mesélnek létezik-e szerintük egyáltalán női krimi. Az epizód elején a 180 éve született műfaj születéséről lesz szó, amely máig a legnagyobb forgalmat bonyolító könyvpiaci kategória, majd a modern krimi alfajairól és a legmeglepőbb példányszámokról is beszámolunk.
Nemzetközi szinten és Magyarországon is legalább annyi női krimiíró van ma már, mint férfi, a műfaj pedig hosszú évtizedek után végre reneszánszát éli itthon is. Egyre több kötet jelenik meg és egyre több az új szerző. Mindeközben jól látszik, hogy szomjaznak az olvasók a sorozatokra, bár a „stand alone” vagyis az egyrészes kötetek is kelendőek. Mintha az utóbbi időben bátrabban mernének szakítani az írók a klasszikus krimi műfaji sajátosságaival. Utóbbi kapcsán éles vita robbant ki néhány hónappal ezelőtt, az egyik legnépszerűbb magyar krimiíró, Kondor Vilmos ugyanis erős kritikával illette a hazai krimiszcénát. Ezúttal Szlavicsek Judit és Mészöly Ágnes szerzői, míg Szabó Piroska a General Press főszerkesztőjeként kiadói oldalról lesznek Nyáry Krisztián vendégei, akik nem csak reagálnak a kritikára, de párhuzamokról, témaválasztásokról, női főhősökről, és arról is mesélnek létezik-e szerintük egyáltalán női krimi. Az epizód elején a 180 éve született műfaj születéséről lesz szó, amely máig a legnagyobb forgalmat bonyolító könyvpiaci kategória, majd a modern krimi alfajairól és a legmeglepőbb példányszámokról is beszámolunk.
Ez itt a Paraméter napi hírösszefoglalója, a LÉNYEG. A nap legfontosabb eseményeit szemlézzük, így garantáltan nem marad le semmiről.
Arról volt szó, hogy rekord szintet ért el a személyi kölcsönök piaca Magyarországon – de vajon mi hajtotta a felfokozott érdeklődést ebben a tipikusan magas kamatokkal jellemzett szegmensben? A kérdés megválaszolásához Palkó Istvánt, a Portfolio vezető pénzügyi elemzőjét hívtuk segítségül. A második blokkban egy olyan hekkercsoportról beszélgettünk, amely többször is bejutott magyar ipari vezérlőrendszerekbe anélkül, hogy komoly technikai bravúrt hajtott volna végre. Kocsis Tamással, az OT-kiberbiztonság szakértőjével, az Alverad Zrt. munkatársával azt is áttekintettük, mennyire védettek ma az ilyen típusú rendszerek a hasonló támadásokkal szemben. Főbb részek: Intro – (00:00) Személyi kölcsönök – (01:49) Ipari rendszerek kibervédelme – (17:13) Címlapkép forrása: ShutterstockSee omnystudio.com/listener for privacy information.
Az év legnagyobb hazai irodalmi történése Tandori Dezső első, de egészen idáig kiadatlan verseskötetének, az Egyetlennek a megjelenése. A kötetet 1964-ben visszadobta a Magvető, Tandori pedig egy noteszba írta le kézírással a verseket, és küldte el Párizsba barátjának, Márffy Albinnak. Sok évtizeddel később és pár évvel Tandori halála után Márffy Albintól került vissza a kötet Magyarországra, hogy aztán végre megjelenhessen. Ebben hatalmas érdemei voltak a zenész Pándi Balázsnak, aki évek óta szenvedélyesen kutatja a Tandori-hagyatékot, és aki megkereste a kötet tervével Simon Mártont, aki éppen egy évvel ezelőtt indított el saját mikrokiadóját, az Okapi Presst. Velük beszélgettünk többek között Tandori alakjáról és életművéről, a kötet kalandos történetéről, hogy mit érdemes olvasni Tandoritól, és hogy mi értelme van mikrokiadót indítani. A tartalomból: 00:00 Pár verseskötet, amit említünk: a Szép versek 2025 a Magvetőtől és Csordás Kata kötete, A tékozlás öröme. És lesz élő podcastfelvételünk a Művészetek völgyében, hamarosan kiderülnek a részletek, például a vendégünk kiléte is! 3:15 A mai témánk Tandori Dezső első, de csak most megjelent kötete, az Egyetlen. És két vendégünk Pándi Balázs és Simon Márton. Rögtön az első kérdés: hogyan lett számukra ennyire fontos Tandori? És mi van a „sapkás, medvés, verebes” Tandorin túl? Nincs olyan típusú vers, amit el lehet képzelni, és Tandori ne írta volna már meg régen. Simon Márton emlegetett könyvesmagazinos cikke itt, a hivatkozott telexes cikk pedig itt olvasható. 9:36 Tandori lemezgyűjteményének története, az emlegetett Instagram, és a 444-es film Pándi Balázsról. És az összefüggés az absztinencia beállta és a Tandori-kutatás felerősödése között. 14:50 Márffy Albin és a véletlenek szerepe, és miért dobta vissza a Magvető 1964-ben a kéziratot? 24:00 Hogyan kerül egy ennyire kis kiadóhoz ez a kötet? 27:10 És hogyan lehet ennyit írni? Ez nem munka, hanem létezési forma. A rengeteg még nem ismert mű és a váratlan Tandori-Prince párhuzam. 35:36 Tandorit akkor érdemes olvasni, ha vágysz arra az elveszettségre, hogy csak visz a szöveg. Olyan szerző, aki alkalmas arra, hogy kimozdítson a valóságból. 42:57 Az Okapi Press története és az első év tapasztalatai. További tervek elfeledett művek kiadására, még ha ennél durvább valószínűleg már nem lesz. 60:50 Könyvek vendégeink ajánlásában: magyar festészeti kötetek, Kiss Tibor Noé - Olvadás, Roberto Bolaño - Vad nyomozók, Kemény István - Lovag Dulcinea, Fancsali Kinga - Nem a haláltól és Tandori Dezső - Még így sem. See omnystudio.com/listener for privacy information.
A magyar lakosság nemcsak a hitelfelvételeknél aktív, hanem a hitel-előtörlesztések terén is sorra döntötte saját rekordjait – különösen a személyi kölcsönök esetében. A témáról Palkó István, a Portfolio vezető pénzügyi elemzője beszélt. A második részben azt jártuk körbe, hogy valójában mekkora megtakarítással rendelkeznek a magyar háztartások, mennyi kötődik ingatlanhoz és mennyi a pénzügyi vagyon. Arról is szó esett, hogy miért lehet félrevezető az átlagos összeg. A kérdéseinkre Süle-Szigeti Bulcsú, a Portfolio pénzügyi elemzője válaszolt. Főbb részek: Intro – (00:00) Hitel-előtörlesztés – (01:31) Megtakarítások – (12:27) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.
Nyert egy devizahiteles az EU-s ítélet alapján A Telex a legnépszerűbb magyar hírportál a Reuters Intézet felmérése szerint Megszűnik a TAJ-kártya Katasztrófális bemutató az Ingatlanvadászokban „Mintha a magyar vásárlókra szabták volna” – Itthon az Opel Frontera Befagyott a lakásépítés Magyarországon Bűnösnek vallja magát az orvos, aki ketamint adott Matthew Perrynek Jól megszedte magát a Tusványost rendező alapítvány Dining Guide: a Pajta az év étterme A Chelsea könnyed győzelmet aratott a Los Angeles FC ellen a klub-vb-n 80 éves a kerékpársport Kannibálja Nem ez az utolsó front a héten A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.
Nyert egy devizahiteles az EU-s ítélet alapján A Telex a legnépszerűbb magyar hírportál a Reuters Intézet felmérése szerint Megszűnik a TAJ-kártya Katasztrófális bemutató az Ingatlanvadászokban „Mintha a magyar vásárlókra szabták volna” – Itthon az Opel Frontera Befagyott a lakásépítés Magyarországon Bűnösnek vallja magát az orvos, aki ketamint adott Matthew Perrynek Jól megszedte magát a Tusványost rendező alapítvány Dining Guide: a Pajta az év étterme A Chelsea könnyed győzelmet aratott a Los Angeles FC ellen a klub-vb-n 80 éves a kerékpársport Kannibálja Nem ez az utolsó front a héten A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.
Mintha mások háromszor gyorsabban haladnának ugyanannyi idővel. Lehet a naptárad lesz a megoldás? Ebben a videóban szeretnék rávilágítani, hogy egy cégvezető, vállalkozó naptárja miben lehet még hatékonyabb úgy, hogy a vállalkozás jobban fog haladni, megszűnnek azok a gondok, amik az egyhelyben toporgást okozták és emelett végre fellégezhetsz. Lehet ezt élvezni is!Tavaly óta kutatom azt, hogy mi az ideális naptárja, teendő listája egy kiegyensúlyozott cégvezetőnek, vállalkozónak. Ekkor találtam rá egy olyan külföldi cégvezetőre, aki úgy tízszer hatékonyabb 24 óra alatt bármelyikünknél. Egyszerre annyi mindent csinál és ér el sikereket, hogy azt mondtam, ez kell nekem! Először nézzük meg az ő naptárját, aztán térjünk rá a mi kis magyar valóságunkra. Tudod néha kellenek az extrém ötletek, megoldások, hogy abból kapjunk egy új irányt, pont azt, ami sikerre visz.Michael Karnjanaprakorn startupper, író, befektető, futó, szülő… sikeres igencsak sok területen. A Skillshare alapítója (500 millió dollárt ér a cég), sőt közben egy online tőzsdei céget is alapított, amit felvásárolt egy másik piaci szereplő (startup nyelven mondva: Exitelt).A nagy dobás – Amiről a sikeres cégvezetők nem beszélnek - https://minner.hu/a-nagy-dobas/A sikeres vállalkozók naptára. Ez a cégvezetők munkája hétfőtől péntekig - https://minner.hu/a-sikeres-vallalkozok-naptara-ez-a-cegvezetok-munkaja-hetfotol-pentekig/Havi 1,5 millió forint: Ez a maximum, ha minden rajtad múlik - https://minner.hu/havi-1-5-millio-forint-ez-a-maximum-ha-minden-rajtad-mulik/A FÓKUSZNAK nincs többes száma. A sikeres cégvezetők tudják! De van itt még valami! - https://minner.hu/a-fokusznak-nincs-tobbes-szama-a-sikeres-cegvezetok-tudjak-de-van-itt-meg-valami/ További hírekért és izgalmas üzleti tartalmakért irány a Minner: https://minner.hu/#minner #podcast #hírek
Kiszáradó síkság című podcastsorozatunk negyedik epizódjában a vajdasági Topolya példáján keresztül mutatjuk be, milyen hatást gyakorol egy város lakóira, ha a hibás vízgazdálkodás, a féktelen környezetszennyezés és a globális felmelegedés hatásai összeadódnak.See omnystudio.com/listener for privacy information.
A hatalom megszerzéséről és az elvesztése miatti bosszúról, pénzről, befolyásról, játszmákról is szól Térey János műve. Mintha ma írta volna. Pedig több mint húsz éve jelent meg először A Nibelung-lakópark. A Székesfehérvári Vörösmarty Színházban látható az ebből készült előadás Szikora János rendezésében. A darab főszereplője a Hagent alakító Gáspár Sándor, vele beszélgetünk a mű üzenetének érvényességéről, az előadás titkairól, Hagen karakterének igazságairól, szövegről, zenéről és arról is, mi dolga egy robotnak a színpadon... Az előadás főbb szerepeiben Ballér Bianka, Ladányi Júlia, Sághy Tamás, Sarádi Zsolt, és Trokán Péter látható. A Nibelung-lakóparkról ez olvasható a színház oldalán:"...A Lakópark és a Toronyház a modern hatalmi struktúrák szimbólumai, lakói csúcsvállalkozók, ügyvédek, modellek, és a minitársadalmat segítő rendőrök, tűzoltók. A helyi Nornák, azaz sorsistennők, a Rajna-menti tőzsdére vetik vigyázó szemüket, mert amíg profit van, ők boldogan híznak, ám hiba csúszik a számításba: Hagen, egy félisten, aki nem kapott elég hatalmat, szervezkedni kezd a fennálló társadalmi rend ellen. Vajon ez lesz a Lakópark vége?"
Akkugyáras tüntetések Magyarországon, az újvidéki tragédia miatti tüntetések Szerbiában. Hangágyú és ügynöknek bélyegzés. Hol hogyan lép fel a hatalom a tiltakozókkal szemben? Bodnár Zsuzsával és Makai Józseffel beszélgettünk az Átlátszó közelmúltban megjelent cikkeiről és témáiról. - Mi történt Belgrádban március 15-én, tényleg hangágyúval oszlatták a tömeget? Makai József beszámolója a helyszíni forgatáson átéltekről. (1:20) - Színes forradalom? Horvát-albán koalíció? Brüsszel? Soros? (13:52) - Mivel támadják a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesületet? (17:35) - „A félelemmel valamit kezdeni kell.” (20:40) - Mi lett volna Szerbiában, ha a rendőrség nem veri meg a fiatalokat? (25:04) - Arcfelismerő rendszerrel a Pride ellen, meddig juthat Magyar Péter és a Tisza? (26:07) - Hogyan tudják felzavarni az állóvizet az egyetemisták? Mi kell ahhoz, hogy tömegmozgalommá váljanak a tüntetések? (28:10) - Volt-e hangágyú? (30:38) - Alaptörvénybe került a gyülekezési jog korlátozása. A Pride betiltása a cél vagy bármely, tetszőleges tüntetésé? (37:45) - „Eddig ennek az egésznek annyi haszna van, hogy nagyon sok pénz tudsz megspórolni, mert úgy tudod megnézni mi van Moszkvában, hogy nem utazol oda.” (42:14) - Mintha kimerülőben lennének egy autoriter rendszer tartalékai (55:42) SHOWNOTES: Korábbi podcastok: https://atlatszo.hu/category/podcast/ Makai József cikkei: https://atlatszo.hu/szerzo/makai/ Bodnár Zsuzsa cikkei: https://atlatszo.hu/szerzo/bodnarzsuzsa/ Tálos Lőrinc cikkei: https://atlatszo.hu/szerzo/lorinx/ Helyszíni tudósítás a március 15-i, belgrádi tüntetésről (Videó): https://atlatszo.hu/vilagterkep/2025/03/17/hanggranatok-tuzijatek-fustbomba-tobbszazezres-tomegtuntetes-belgradban/ Cikkek, videók, korábbi podcastok: https://atlatszo.hu/vilagterkep/2025/02/03/tunteto-egyetemistakkal-ujvidek-fele-a-remeny-hangadoi/ https://atlatszo.hu/vilagterkep/2025/01/24/egyetemfoglalasok-tuntetesek-meddig-fokozhato-a-nyomas-szerbiaban/ https://atlatszo.hu/orszagszerte/2025/03/30/tuntetesek-szegeden-es-debrecenben-pert-vesztett-ivanyi-egyhaza-a-wesley-iskola-kapcsan/ https://atlatszo.hu/orszagszerte/2025/02/04/nem-akarunk-kinai-mintara-rakos-falvakat-magyarorszagon-az-akkugyarak-ellen-tuntettek-debrecenben/ https://atlatszo.hu/orszagszerte/2025/01/28/kertek-vegen-epulo-akkugyarak-orszagszerte-podcast-guth-ervinnel-es-polgar-toth-tamassal/ https://atlatszo.hu/orszagszerte/2025/03/04/tobbszor-megtiltottak-a-mukodest-a-godi-akkugyar-fekete-port-kibocsato-reszlegeiben/ https://atlatszo.hu/kozpenz/2025/03/09/a-budapest-belgrad-vasutvonalon-az-emberek-szamitanak-a-legkevesbe/ https://atlatszo.hu/vilagterkep/2024/09/30/modern-allomasok-a-semmi-kozepen-video-a-budapest-belgrad-vasut-szerb-szakaszarol/
Az MNB-botrányban nem talál bűnbakot a kormány. Még az Orbán-kabinet sem képes arra, hogy Magyar Péter vagy Brüsszel nyakába varrja – véli Lakner Zoltán politológus, aki elmondja a véleményét a kullancsokról, a poloskákról, a zebrákról és a szerinte színtelen-szagtalan köztársasági elnökről is.
Arról volt szó, hogy a nyugdíjasok áfa-visszatérítése miként illeszkedik abba a juttatási csomagba, amelyben a havi rendszeres ellátáson túl a nyugdíjprémium és a 13. havi nyugdíj is szerepel. Felmerül a kérdés, hogy mindez elegendő-e ahhoz, hogy a nyugdíjak vásárlóereje ne távolodjon tovább a bérekétől. Vendégünk Farkas András nyugdíjszakértő volt. A második részben a Richter friss számairól beszélgettünk, és azt vizsgáltuk, hogy az amerikai vámok változása milyen hatással lehet a vállalat idei terveire. Erről Fekete Beatrixot, a Portfolio részvénypiaci elemzőjét kérdeztük. A podcast támogatója a HOLD Alapkezelő, részletek ezen a linken. A podcast támogatója az OTP Alapkezelő, részletek ezen a linken. Kérdezz Madár Istvántól! Új lehetőség a Checklistben: ha szerinted van olyan gazdasági téma, ami fontos és méltánytalanul kibeszéletlen marad az adásokban, akkor küldd el kérdés formájában egy rövid bemutatkozás után, hangüzenetként vagy írásban a podcast@portfolio.hu e-mail-címre. A hallgatói kérdésekből külön hétvégi adást készítünk majd kollégánk, Madár István közreműködésével. Főbb részek: Intro – (00:00) Nyugdíjak, áfa-visszatérítés – (01:46) Richter – (11:35) Tőkepiaci kitekintő – (19:02) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.
Az amerikai elnökválasztás másnapján felkerekedtünk Dorkával és Jankával, hogy megnézzük Fran Lebowitzot Bécsben. Az úton megvitattuk az élet nagy kérdéseit. Dolgok, amiket említettünk az adásban: A Humorist at Work - a Paris Review gigahosszú interjúja Fran Lebowitz-cal Fresh Air - az 1995-ös rádióinterjú Fran Lebowitz-cal Fran Lewbowitz egyik első szereplése Conan O'Briennél A New York Times podcastja Sally Rooney-val Public Speaking - Scorsese 2010-es dokumentumfilmje Fran Lewbowitzról Mintha egy városban élnél - Scorsese 2021-es dokusorozata Fran Lewbowitzról „Érdekes, hogy egy olyan ősdinoszaurusz, mint a köztévé, mer kockáztatni” - a Zomborácz Virág-interjú, ami miatt nem lett ötödik évada az Egynyári kalandnak Zomborácz Virág fantasztikus szövege a halogatásról Kérdeztem egyet Madonnától! - a cikk, amelyben a sajtótájékoztatókon való kérdezésről magyarázok Köszönet Kristóf Norbertnek az összekötő zenéért. A Patreonon meghallgathatod Fran Lebowitz teljes bécsi előadását. Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (@ferencv1976) vagy a Revoluton (@ferenc7drh) keresztül is. Nagyon köszönöm!
Niki eltűnése kinyitotta a kérdést, ami minden szülőnek dilemmát jelenthet: hány éves kortól szabad egyedül utcára engedni egy gyereket? Svéd szakértők szerint a gyerekek nagyon sokat tanulhatnak abból, amikor egyedül fedezhetik fel a környéküket. Ugyanakkor egy amerikai felmérés szerint a szülők fele megtiltaná, hogy 12 évnél fiatalabb gyerekek egyedül közlekedjenek az utcán. Az is látszik, hogy a gyerekek ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények száma folyamatosan csökken a '90-es évek óta.A 7 éves Niki egyedül, gyalog indult haza néptáncóra után. Világos volt még. Nem tért be a helyi boltba, hanem a bolt mellett továbbment hazafelé. Ez az utolsó biztos információ róla. Minden korábbinál nagyobb erőkkel keresték, de mintha a föld nyelte volna el. 3 év múlva találtak rá a holttestére egy náddal benőtt területen. Elcsalták? Kényszerítették? Az biztos, hogy más kislányok is mentek haza egyedül a néptáncóráról, de velük nem történt ilyesmi. Niki eltűnése után jó pár verzió volt arra, ki lehet az elkövető. Voltak olyan időszakok, amikor az eltűnt gyerekek családtagjait is vizsgálták, hazugságvizsgálatra is mennie kellett családtagoknak. És ilyen esetekben érdemes megvizsgálni a gyerekek rajzait is.Ha valakinek bármilyen információja van Niki és Tamás eltűnéséről, kérjük, forduljon a rendőrséghez. Ha nem akar a rendőrséghez fordulni, kérjük, keressen minket az eltuntek@proton.me email címen.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Péntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja:https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
Fluent Fiction - Hungarian: Sibling Bonds: Autumn's Healing Waters in Budapest Find the full episode transcript, vocabulary words, and more:fluentfiction.org/sibling-bonds-autumns-healing-waters-in-budapest Story Transcript:Hu: A napsugarak meleg izzással táncoltak a Széchenyi Gyógyfürdő medencéinek felszínén.En: The sun rays danced with a warm glow on the surface of the pools at the Széchenyi Gyógyfürdő.Hu: Az ősz halkan érkezett Budapest nagyvárosába, és a falevelek már aranyba és vörösbe öltöztek.En: Autumn quietly arrived in the big city of Budapest, and the leaves were already dressed in gold and red.Hu: Áron és Zsófia lassan lépkedtek a fürdő felé.En: Áron and Zsófia walked slowly towards the bath.Hu: Áron, bár fiatal volt, komor arccal hordozta a családi terhet, és a november idejét közeledve, nem csak a lehulló levelekre, hanem apjuk emlékére is gondoltak.En: Áron, though he was young, carried the family burden with a solemn face, and as November approached, he thought not only of the falling leaves but also of the memory of their father.Hu: "Érzed a levegőt? Komolyan mondom, valami különleges van az őszi napfényben" – próbálta Áron feltölteni a csendet egy kis vidámsággal.En: "Do you feel the air? I'm serious, there's something special about the autumn sunlight," Áron tried to fill the silence with a little cheer.Hu: Zsófia csak bólintott.En: Zsófia just nodded.Hu: Szótlanul követte bátyját a régi, ismerős fürdőbe. Gyerekkori emlékeik helyszínére.En: She followed her brother wordlessly into the old, familiar baths, the place of their childhood memories.Hu: A termálmedencék gőze közé letelepedve Áron érezte, hogy húga még mindig tartózkodik.En: Settling among the steam of the thermal pools, Áron sensed that his sister was still reserved.Hu: „Zsófi, fontos, hogy érezzük egymást. Tudod, hogy apa is ezt akarná.”En: "Zsófi, it's important that we feel each other. You know that dad would want this too."Hu: Zsófia felemelte a tekintetét, a szemei tükrözték a kék ég darabkáit, amelyek a vízben ragyogtak.En: Zsófia raised her gaze, her eyes reflecting pieces of the blue sky that glittered in the water.Hu: „Nem értem, miért nem beszélt velem senki a temetés után. Mintha nem léteztem volna.”En: "I don't understand why no one spoke to me after the funeral. It was as if I didn't exist."Hu: Áron sóhajtott. „Tudom. Nehéz volt. Nem akartalak terhelni... De talán nem tettelek bele eléggé a dolgainkba.”En: Áron sighed. "I know. It was hard. I didn't want to burden you... But maybe I didn't include you enough in our matters."Hu: A langyos víz áramlása körülölelte őket, csendesen tartva a szavakat, amikre annyira szükségük volt.En: The flow of the lukewarm water enveloped them, silently holding the words they so needed.Hu: Zsófia szorosabban markolta meg a medence szélét.En: Zsófia gripped the edge of the pool tighter.Hu: „Játszhattam volna én is a részemet, hogyha tudom, mire számíthatok. Hiányzik apa. És azt hiszem, nem tudom, hogy most mi lesz...”En: "I could have played my part too if I knew what to expect. I miss dad. And I guess I don't know what's going to happen now..."Hu: Áron közelebb húzódott, szó nélkül átaszta karját Zsófia köré, hagyta, hogy a szavak maguktól váljanak.En: Áron moved closer, wrapping his arm around Zsófia without words, letting the words come on their own.Hu: „Nekem is. Én is elveszettnek érzem magam sokszor. De hallom, hogy nem vagy egyedül ebben.”En: "I miss him too. I also feel lost a lot of the time. But know that you're not alone in this."Hu: A nap lassan alábukott, és a fürdőt mégis meghitt melegség töltötte el.En: The sun slowly set, yet a cozy warmth filled the bath.Hu: Ahogy újra egymásra találtak, az idők során elfeledett szavak most útvonalakat nyitottak.En: As they found each other again, the long-forgotten words now paved new paths.Hu: „Beszéljünk többet” – javasolta Áron, elnézve az elszálló gőzt, mintha azzal együtt a terheik is eloszlanának.En: "Let's talk more," Áron suggested, looking at the drifting steam as if their burdens would dissipate with it.Hu: Zsófia bólintott, mosolyt erőltetve az arcára.En: Zsófia nodded, forcing a smile onto her face.Hu: Nagyon is jól tudták, hogy a jövő mégiscsak kettejükről szól, és ettől könnyebb lett szívük súlya.En: They both knew very well that the future was about the two of them, and that made the weight on their hearts lighter.Hu: Korokon és a fürdő szaksaimokon túl, mindkettejük boldogabbnak érezte magát.En: Beyond ages and the sessions at the bath, both felt happier.Hu: Emellett ott volt az az egyszerű igazság, hogy sosem késő újra egymásra találni.En: Moreover, there was the simple truth that it's never too late to find each other again. Vocabulary Words:rays: napsugarakglow: izzássurface: felszínburden: tehersolemn: komorcheer: vidámságwordlessly: szótlanulsteam: gőzreserved: tartózkodikgaze: tekintetreflecting: tükröztékplayed my part: játszhattam volna a részemetdrifting: elszállósettling: letelepedvesilence: csendlukewarm: langyosenveloped: körülöleltegripped: markoltacozy: meghittpaved: útvonalakat nyitottsigh: sóhajtottheld: tartvanodded: bólintottforced: erőltetvesession: szakweight: súlyfamiliar: ismerősexist: létezettincluded: bele tettemlost: elveszett
Kijózanító pofonnal indult a Nemzetek Ligája, az újítással próbálkozó magyar labdarúgó-válogatott ugyanis ötgólos vereséget szenvedett Németországban. A bosnyákok elleni meccs előtt még kiértékeltük Marco Rossi csapatának teljesítményét, valamint a mélyére nézzünk annak, hogy a temérdek elköltött pénz dacára miért nem gyarapodik tehetségekkel a magyar futball. Beszélgetőtársunk ezúttal Horváth Csenger, kiválasztásért felelős szakember volt.
Kijózanító pofonnal indult a Nemzetek Ligája, az újítással próbálkozó magyar labdarúgó-válogatott ugyanis ötgólos vereséget szenvedett Németországban. A bosnyákok elleni meccs előtt még kiértékeltük Marco Rossi csapatának teljesítményét, valamint a mélyére nézzünk annak, hogy a temérdek elköltött pénz dacára miért nem gyarapodik tehetségekkel a magyar futball. Beszélgetőtársunk ezúttal Horváth Csenger, kiválasztásért felelős szakember volt.
Megoldható lenne-e Magyarország olajellátása Oroszország nélkül? A kérdésről egymásnak ellentmondó nyilatkozatok jelentek meg az elmúlt napokban, így a műsor első részében a témáról Pletser Tamást, az Erste olaj- és gázipari elemzőjét kérdeztük. Az adás második részében Madár István, lapunk Makro rovatának vezetője volt a vendégünk, aki a magyar gazdaság jelenlegi folyamatait elemezte, a KSH által kedd reggel közzétett, az idei második negyedévre vonatkozó részletes adatközlése alapján. Főbb részek: Intro - (00:00) Jöhetne elég olaj nem Oroszországból? - (01:10) Miért zsugorodik a magyar GDP? - (13:20) Borító: PortfolioSee omnystudio.com/listener for privacy information.
Összeomlóban a MÁV, az egészségügy, az oktatás, nem sikerül leküzdeni a gazdasági nehézségeket, de a miniszterelnök nem erről, hanem az olimpiáról és a velodromfejlesztésekről ad interjút. Ez azt mutatja Lakner Zoltán szerint, mintha Orbán kezdené elveszíteni a politikai realitásérzékét.
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A kedden publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. 00:32 Magyar Péter megfáradása. Hány pillanatot kell uralni? Nincs olyan, hogy londoni gyors. 04:28 És most: Amerika. Kamalán nehéz átlépni. Mennyire fontos nekünk az amerikai elnök? Itt az ideje végre Olaf Scholzról beszélni! A különbség a Csernyenkó- és a Biden-rendszerek közt. 10:13 Paprikajancsi a Wikipédián. Empatikus hozzáállás Gyurcsány Ferenc fájdalmához. 13:58 Ki és meddig tudja visszaépíteni Gyurcsányt? Gyurcsány és Putyin hatása a 444-előfizetésekre. 18:03 Nyugdíjas balesetek hardcore-koncerten. Amikor a Van Halen volt a Black Sabbath előzenekara. A magyar stagediving-kultúra hiányosságai. 22:51 Mit ne csináljanak a magyar rendőrök? A Dolce&Gabbana száraztészta. Amikor rendőrök veszélyeztetik a békés autózókat. 29:57 Winkler Róbertet megbüntetik. A magyar rendőrök kiképzése a feszített munkaerőpiacon. 33:45 A különbség a kínai és a csepeli pacal közt. Cikk a fideszes disznólkodásról. 38:20 Pacalpörköltet is lehet szépen fotózni. Minden, és még annál is több a nyúljáról. Mintha kezdene lejönni a Fidesz a disznóvágásról. 42:42 Uj Péter és a mesterségesen intelligens laptop. See omnystudio.com/listener for privacy information.
A filmek igazi főszereplője, az időhurok jelenségében és hatásában szorosan összefonódik az időutazással. A belekerült főhős akaratán kívül kényszerül sorozatosan beleavatkozni a múltjába, amibe a hurok taszigálja vissza. Ő az időt nem egy lineáris végtelen dimenzióként tapasztalja, hanem egy körként, záródó gyűrűként. Az ismétlődő folyamatként való ábrázolás szintén egyfajta predesztinációt feltételez, vagyis azt, hogy az eseményeknek egy adott módon kell megtörténniük. Ebben a felállásban a hős az első-második ismétlés után keresni kezdi a logikai és morális okokat, igyekszik rendbe hozni az elhibázott döntéseket, a helyére illeszteni saját matrixa elmozdult pixeldarabját. Mintha a Tobar és Costa elmélet szerinti visszarendeződéshez asszisztálna az idő két pontját összekötő féreglyukban. https://parallaxis.blog.hu/2024/06/17/screamcast_ep5 https://youtu.be/ZPX-CA1kWGQ Patreon oldalunkon támogatóink számára a nyilvános premier előtt tesszük elérhetővé podcastjeink epizódjait, illetve a Parallaxis Podcast hosszabb, különleges változatát – akár már havi 1000 forintért! (a tájékoztatás nem teljes körű) https://www.patreon.com/parallaxis Adásainkat megtalálod többek között Spotify-on, Soundcloud- és YouTube-csatornánkon, valamint Google és Apple Podcasts-en is! Kattints és válassz platformot! https://parallaxis.blog.hu/2021/07/16/podcast_platformok Még több podcast a Parallaxis Univerzumban: http://podcast.emtv.hu
Szuperliga felé vezető úton? Mit kell tudni a hétvégén a Barcát oktató Gironáról, és lesz-e jövőre magyar játékosa a klubnak? Bunda volt-e az Újpest-Diósgyőr, és minek köszönhetőek az idei PL-szezon vízilabda-eredményei? Forradalom és ellenforradalom a Ziccerben, ezúttal Borbély Imre adatelemzővel.
Szuperliga felé vezető úton? Mit kell tudni a hétvégén a Barcát oktató Gironáról, és lesz-e jövőre magyar játékosa a klubnak? Bunda volt-e az Újpest-Diósgyőr, és minek köszönhetőek az idei PL-szezon vízilabda-eredményei? Forradalom és ellenforradalom a Ziccerben, ezúttal Borbély Imre adatelemzővel.
Saly Noémi művelődéstörténész, számos könyv szerzője nagy tudással és szórakoztató saját tapasztalatokkal fűszerezve tud beszélni olyan témákról, mint az étkezés, a gasztronómia változásai, a hagyományok, a várostörténet, a kávéházak históriája. Az arútluK eheti adásában a húsvéthoz kapcsolódó témákat vettük számba.
Balásy Gyula, Rogán Antal propagandagyárosának irigylésre méltó statisztikáiról beszélgetünk az e heti Péntek Reggel podcastban. Vendégünk Tóth István János, a Korrupciókutató Központ vezetője. Számításai szerint amikor Balásy cégei részt vesznek a Rogán alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal tenderein, 98 százalékban nyernek is. Balásy sikerei még a fideszes haveri cégek világában is kimagaslók.A Péntek Reggel hírlevelében bemutatjuk Balásy egyik háttéremberét is bemutatjuk, aki valahogy mindig pont ott tűnik fel, ahol a sok tízmilliárdos rogáni keretszerződések: egyik pillanatban egy állami cég, a másik pillanatban a Balásy-birodalom vezetőségében. Ha elolvasnád, iratkozz fel: https://pentekreggel.huAz e heti Péntek Reggelt Beke Anna, Donáth Áron, Gondel András, Irsik Bence, Laki Gergely, Rádi Antónia, Szurovecz Illés és Tóth Norbert hozta el neked.Partizán Turné 2024 | Szavazz, hogy hova látogasson el a Partizán: https://turne.partizanmedia.hu/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel:https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok:https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/
Bíró Bea, modell, műsorvezető. A mai adás vendége nem más, mint Bíró Bea, akit a divatvilág maga sújtott rá, mint egy kifinomult modellel, és aki most beszélget velünk gyerekkoráról, ikertestvérével, és arról, vajon a telepátia valóság-e. Képzeld el, ahogy Bíró Beát és Bíró Nikit 16 éves korukig egyformán öltöztették, mint valami divatos ikonokat! De aztán jött a fordulat, és most már két különböző kontinensen élnek. Mesélnek nekünk arról, hogy sosem volt rivalizálás közöttük, csak öröm az egyik sikeréért. Kívül és belül is hasonlítanak egymásra, de vajon valaha visszaéltek-e azzal, hogy nehéz őket megkülönböztetni? A podcastban az apukájuk is színpadra lép, miközben elmeséli ikertalálkozóját és a első szerződését egy rossz modellügynökséggel. Mintha csak egy szórakoztató Broadway musicalba csöppentünk volna, ahol minden kanyarban újabb izgalmas részletek várnak ránk! De várj csak, a cselekmény még nem ért véget! Kajdi Csabi Cyla, a Visage modellügynökség is bekapcsolódik a történetbe, Bea elmeséli, hogyan szerződtette le őket Csabi Hong Kong-ba. És miért nevezi Hong Kong-ot úgy, mint a "New York sztereoidon"? Bea a jelenlegi munkahelyéről is mesél, ahol egy amerikai cég budapesti irodavezetőjeként tevékenykedik. De közben azt is elárulja, miért hiányzik neki az a pörgés, ami a modellszakma velejárója volt. És hogy mi volt az első benyomása, amikor 11 év után visszatért Budapestre! De ne hagyjátok figyelmen kívül a romantikus szálat sem! Beszélgetünk párkapcsolatáról Törőcsik Danival, akivel együtt szerepeltek a "Nyerő páros" című műsorban. Így aztán vissza a Broadway-re, ahol a szerelem is színpadra kerül! Szóval gyertek, és élvezzétek ezt a zűrzavart, mint a Times Square esti fényei, és ne hagyjátok ki ezt a podcast epizódot, ahol minden szó egy újabb izgalmas kanyar a Broadway-en! https://www.instagram.com/beabiro/ #birotwins #magyar #magyarpodcast #amerikaimagyarok
Ah, a Mónika Show legendás korszaka, a mai napig fel-fel csillannak az idézetek. És most, hogy Mónika és lánya, Molli, a YouTube világát hódítja meg, mintha a családi sztori egy új fejezetbe lépett volna. A YouTube csatornájuk olyan, mint a varázslatos doboz, tele családbarát kalandokkal, Vlogokkal, Slime-varázslatokkal és kihívásokkal. 419 ezer feliratkozó? Ez tényleg egy digitális sikerstory! És az utazási videóik! Mint egy virtuális utazás! New Yorkba Hálaadáskor – a város, ahol még a sasok is megcsipegetik a történeteket. Mónika és Molli biztosan tudják, hogyan kell elvarázsolni a nézőket. Mónika hozzánk is becsöppent a stúdióba egy rövid beszélgetésre. Csemegéztünk, a Mónika Show emlékeiből, a média kihívásaiból, és persze egy csipetnyi jövőről is szó esett. Mintha csak egy könyvet olvasnánk, ahol minden oldalon újabb és újabb kalandok vár ránk. Tehát, ha többet szeretnél megtudni róla, csak dőlj hátra, vegyél elő egy vödrönyi popcornot, és élvezd a Podcastet, amely bemutatja Erdélyi Mónika életének izgalmas történetét. @monikaerdelyi3871 #magyar #magyarpodcast #amerikaimagyarok
Istenek-e az orvosok, vagy csupán emberek? A gyakornonok című francia sorozat pontos választ ad a kérdésre. A történetben rezidensek, gyakornokok próbálnak úrrá lenni egy olyan helyzeten, amely profi orvosoknak sem feltétlenül megy könnyen. Az Index kulturális rovatának podcast műsorában ezt jártuk körben. Terítéken az orvosos sorozatok.
Hogyan lesz irodalom a hajnali pelenkacseréből? - teszi fel a kérdést nemrég megjelent regényében Szilvia Molnár, és mi is ehhez hasonló kérdések körül keringünk a Nem rossz könyvek podcast negyedik részében. Például hogy hogyan fér össze az anyaság és az irodalom, mit olvasnának szívesen a kisgyerekes szülők, vagy hogy apa-fiú vagy anya-lánya történetekből ismerünk-e többet. Az epizód második felében Kállay Eszter a vendégünk, akinek pár hete jelent meg Vérehulló fecskefű címmel verseskötete, melyben a várandóssághoz és az anyasághoz fűződő személyes érzéseket, társadalmi elvárásokat és az ezek között fellépő feszültségeket járta körül. Tartalom: 00:00 Autentikusan az anyaságról, szülőségről. Azaz rögtön a nemalvással, kínzással és módosult tudatállapotokkal indítunk. 3:40 Eleve mit olvasol, amikor gyereked születik? Milyen könyvekre van ilyenkor szükségünk? 6:00 Pár jó könyv, amit olvastunk: Turi Tímea - Dolgok, amikről nem beszélünk, Kiss Noémi - Ikeranya és Czakó Zsófia - Szívhang című kötete. 8:30 Mintha a filozófia se nagyon tud mit kezdeni az anyasággal. Egy ritka kivétel Emmanuel Lévinas. Ajánlott felmerülő könyv: Vermes Katalin - A test éthosza. 11:40 Hasonlóan a politika esetéhez, mintha a líra ezúttal is bátrabban nyúlna ehhez a témához. Sok verset találhatunk a Csóka Judit és Szabó T. Anna szerkesztésében nemrég megjelent kötetben, az Egy testben két szív - Versek és mesék várandósságról, szülésről és szülőségről címűben. 13:00 Írónők személyes történetei: Rachel Cusk története és Jenny Offill Dept. of Speculation című regénye. Hogyan lehet írni gyerekek mellett? Kisgyerekek mellett alkotó nők történetét mutatja be Julie Phillips The Baby on the Fire Escape című könyve. 21:30 Az anyaság története egy történész által megírva: Sarah Knott - Mother. 24:00 Egy erős új regény az anyaságról: Szilvia Molnar - Üvegház. 30:10 Apa-fia kapcsolatokból több van az irodalomban? Két regény nagyon röviden említve: Cormac McCarthy Az út és Richard Powers - Rémület. 32:30 És két regény az anya-lánya kapcsolatról: Okszana Vaszjakina - Seb és Avni Doshi - Égetett cukor 36:50 Vendégünk: Kállay Eszter. Hogyan kezd el valaki a várandósságáról verseket írni? És mennyiben más érzés egy ilyen kötetet a nyilvánosság elé tárni? 41.30: A Ne add tovább! című vers 43:10 Hogyan válhat eszközzé a vers? Irodalom és láthatatlan munka kapcsolata 54:00 A láthatatlanok földje című vers 57:00 Társadalmi elvárások és a határátlépések anyákkal szemben 58:42 A Zárvatermő című vers 59:55 Honnan lesz nyelv egy ennyire személyes történethez? 63:31 Még egy körben Szilvia Molnar regényéről 68:25 Könyvbemutató kisgyerekekkel 71:50 Három könyv Kállay Eszter ajánlásában. A következő rész két hét múlva érkezik, addig is további könyves tartalmakért ajánljuk facebookos csoportunkat, valamint Anna Instagramját és Bence Nemrosszkönyvek Instagramját, ahonnan a podcast nevét is kölcsönöztük. A műsor meghallgatható a 444 Spotify- és Apple Podcast-csatornáján is, az eddigi részek: #1 Kedvenc könyveink korábbi életszakaszainkból. #2 Miért szeretjük annyira a skandináv irodalmat? #3 Mit tud kezdeni az irodalom a magyar politikával? See omnystudio.com/listener for privacy information.