POPULARITY
Megjelent A Krasznahorkai – Út a Nobel-díjig című könyvünk! Tasi Annabella a kiadvány főszerkesztőjével, Valuska Lászlóval, felelős szerkesztőjével, Ruff Orsolyával, valamint Polgárdi Ákossal, a kötet művészeti vezetőjével beszélget. Az adást a bemutatón rögzítettük a Három Hollóban. A beszélgetés témái: Október 9-én Krasznahorkai megkapta a Nobelt: hogyan fogadták a hírt a beszélgetés résztvevői? A magyar kultúrának reagálnia kell egy ekkora eseményre. Kinek szól ez a kiadvány? Hogyan alakult ki a kötet „táncrendje”? Hogyan lehet a vizualitással közelíteni ehhez a gigantikus életműhöz? „Az olvasót tartottuk szem előtt.” „Végig az hajtott, hogy minél több új dolgot megtudjak Krasznahorkairól.” A Sátántangó mint az életmű középpontja Tudj meg mindent Krasznahorkairól! 2025 végén Nobel-díjjal jutalmazták Krasznahorkai Lászlót, 2026-ban a Könyves Magazin 200 oldalas kiadványban mutatja be az utat a legfontosabb irodalmi elismerésig. Soha nem látott fotók, levelek, információk, valamint írások angyalokról, reményről, humorról és természetesen a hosszúmondatról. Fél év kutatómunka fordítókkal, a német kiadóval, a magyar és a svéd szerkesztővel, hogy megfejtsük, hogyan lett Nobel-díjas Krasznahorkai László. Érdekel a megfejtésünk? Rendeld meg itt: https://konyvesmagazin.myshoprenter.hu/krasznahorkai
Fitness mit M.A.R.K. — Dein Nackt Gut Aussehen Podcast übers Abnehmen, Muskelaufbau und Motivation
Weniger als vier von 100. So wenige gingen ein Jahr später noch ins Fitnessstudio. Und das lag nicht daran, dass sie nicht wollten.Fitness-Gewohnheiten – ob gesundes Essen, Supplement-Einnahme oder regelmäßiges Training – spielen neurobiologisch in einer eigenen Liga. Am Anfang arbeitet Dein Gehirn gegen Dich. Am Ende dieser Folge weißt Du, warum, und mit welchen drei Strategien Du trotzdem dranbleibst.Du erfährst:Warum sich die ersten Wochen wie ein Kampf anfühlen, und wann sich das drehtWarum die „21-Tage-Regel“ nicht funktioniert – und wie lange Du wirklich brauchst3 simple Strategien, die in Studien zu >50% häufigerem Training führen.Los geht's. Und dann: dranbleiben.____________*WERBUNG: Infos zum Werbepartner dieser Folge und allen weiteren Werbepartnern findest Du hier.
Elfogadta a parlament a médiatörvényt, amivel felszámolják a jelenlegi közmédiát Zsebre megy: már most Sulyok Tamás után nyúlna Magyar Péter Hadházy Ákos nem pályázhat a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal elnöki posztjára Orbán Balázs: Nem nekem kell változni, hanem a valóság fogja ráborítani az ajtót a Tisza-kormány politikájára Magyar Péter a havi több millió forintos juttatásaitól is megfosztaná Sulyok Tamást Hatalmas pálfordulás Varga Mihályéknál „Októberig rács mögé kell dugni őket, különben befellegzett Magyar Péternek!” – Megszólalt a kutató az elszámoltatás következményeiről Nemzeti "vagyonkezelés": több sebből vérzik a két és fél milliárd forintos kölcsön, vádat emelt az ügyészség Óriási tévedés a magyar munkaerőpiacon: tízezrek kerülhetnek partvonalra, miközben rajtuk múlhat a cégek túlélése Folytatódik az árzuhanás: szerdán már a gázolaj átlagára is 600 forint alá csökkenhet! Haaland és az egész norvég válogatott beszállt a virálissá vált viking evezésbe a Szenegál elleni győzelem után Hivatalos, 2027-ben irányt vált a Forma-1 A nyár rátesz még egy lapáttal: a következő napokban tovább erősödik a hőség A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Elfogadta a parlament a médiatörvényt, amivel felszámolják a jelenlegi közmédiát Zsebre megy: már most Sulyok Tamás után nyúlna Magyar Péter Hadházy Ákos nem pályázhat a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal elnöki posztjára Orbán Balázs: Nem nekem kell változni, hanem a valóság fogja ráborítani az ajtót a Tisza-kormány politikájára Magyar Péter a havi több millió forintos juttatásaitól is megfosztaná Sulyok Tamást Hatalmas pálfordulás Varga Mihályéknál „Októberig rács mögé kell dugni őket, különben befellegzett Magyar Péternek!” – Megszólalt a kutató az elszámoltatás következményeiről Nemzeti "vagyonkezelés": több sebből vérzik a két és fél milliárd forintos kölcsön, vádat emelt az ügyészség Óriási tévedés a magyar munkaerőpiacon: tízezrek kerülhetnek partvonalra, miközben rajtuk múlhat a cégek túlélése Folytatódik az árzuhanás: szerdán már a gázolaj átlagára is 600 forint alá csökkenhet! Haaland és az egész norvég válogatott beszállt a virálissá vált viking evezésbe a Szenegál elleni győzelem után Hivatalos, 2027-ben irányt vált a Forma-1 A nyár rátesz még egy lapáttal: a következő napokban tovább erősödik a hőség A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Újra együtt a teljes stáb! Elég rég jelentkeztünk klasszikus „update” adással, és mivel az elmúlt hónapokban rengeteg pletyka és kérdés keringett körülöttünk (Gábor eltűnése, Viktor költözése), itt az ideje, hogy tisztázzuk: mi változott és mi a következő lépés?Megéri ma tartalomgyártóként külföldről hazajárni forgatni? Hogyan lehet kétoldali szalagszakadással, bicegve végigcsinálni a brutális esküvői szezont esküvőfotósként?Roland pedig tényleg váltani PC-ről MAC-re?Vagy csak szeretnéd tudni, miért hanyagolja el szinte minden fotós és videós a saját portfólióját (és miért kellene ezen MA változtatnod), akkor ez az adás neked szól!
A szűk alkotói stáb emlékbetörései. Hogy csinálták meg? Mikroalvás és határok feszegetése, túlforgatás és logisztikai barbatrükkök, fizikai teljesítés és fókuszáltsági szint. Doksinak magazinműsor, magazinműsornak doksi, ismeretterjesztőnek túl szerzői, auteur-nek túl popkulturális. Légy mecénás! www.patreon.com/nemaze
Technik - Haltung - Rolle - Ablauf - Üben April 27 - Dezember 2027 im suvasun, Geßlg. 19 in 1230 Wien Kursleitung: Mag. Claudia Schwab-Eckl Kurszeiten: Fr, 16-21.30 und Sa 10.00 bis 18 Uhr 7 Module in Präsenz, zzgl. Peergruppen, Supervision, Literaturstudium und 2 eigene Aufstellungen 1. Modul: 16. - 17 April 2027 2. Modul: 21. - 22. Mai 2027 3. Modul: 18. - 19. Juni 2027 Sommerpause, Supervision, Üben, Peergroups, Literaturstudium 4. Modul: 17. - 18. Sept. 2027 (Fr nm Spezialmodul: Haus- und Wohnraumaufstellungen)* 5. Modul: 15. - 16. Okt. 2027 (Fr nm Spezialmodul: Paaraufstellungen)* 6. Modul: 19. - 20. Nov. 2027 (Fr nm Spezialmodul: Symptom-Aufstellungen)* 7. Modul: 3. - 4. Dez. 2027 (Abschluss/Zertifikat) *Diese Spezial-Module sind offen für max. 5 externe TeilnehmerInnen Preis: 270,- inkl. 20% Ust Infozooms: 24.9. 26 und 25.1.27 Fragen können jederzeit auch zwischendurch gestellt werden: kontakt@suvasun.at oder 0676-690 36 31 Details: www.suvasun.at
Elsőkézből a 10 részes dokumentumfilm-sorozat első szezonjának keletkezéstörténete, a szűk alkotói stáb (Józsa László, Hernáth Csaba, Simonyi Balázs) futómúltja, motivációja. Miért készítenek filmeket a küzdésről és hosszútávról? Háttérinfók, sztorik, betekintés egy speciális filmes és fizikai képességeket igénylő alkotásba. Légy mecénás! www.patreon.com/nemaze
UNSERE ANGEBOTE 2026 2 Tantra Tagesworkshops 28.2. und/oder 18.4.26 München: http://www.herzberuehrung.de/tantra-workshop-muenchen/ JAHRESTRAINING HERZBERÜHRUNG 2026 nahe München (Chiemsee) für Frauen, Männer, Singles, Paare alle 3 Termine oder einzelnd buchbar in Bayern 1. bis 4. Mai 2026 Modul 1 Selbstannahme 27. bis 30. Aug 2026 Modul 2 MannSein FrauSein 22. bis 25. Okt 2026 Modul 3 Liebe & Sexualität https://herzberuehrung.de FRAUEN RETREAT: Tantra meets Sexological Bodywork 18. bis 21. Juni 2026 nahe München: https://kathrinismaier.de/tantra-meets-sexological-bodywork-frauen-retreat-muenchen/ MÄNNER JAHRESTRAINING "Kreis der Ganzheit" 14. bis 17. Mai - Entdecke deine Einzigartigkeit 16. bis 19. Juli - Gestalte deine Beziehungen https://christianschirner.de/maenner-jahrestraining-2026/ ABONNIERE UNSER GEMEINSAMEN NEWSLETTER: https://herzberuehrung.activehosted.com/f/48
Een extra lange bonusaflevering van onze AD Winterspelen Podcast om deze voor Nederland zo succesvol verlopen Spelen in stijl mee af te sluiten. Host Niek Goedvolk en co-host Roxane Knetemann hebben het volledige panel van AD-journalisten in Milaan bij elkaar voor deze gelegenheid: verslaggevers Arjan Schouten, Daniël Dwarswaard en Marijn Abbenhuijs beantwoorden al jullie ingestuurde vragen in een heuse Q&A. Van het mooiste moment van deze Spelen, tot niet gestelde vragen, nieuwe te introduceren olympische sporten, grootste tegenvallers en de opzet van het OKT. Je hoort het allemaal in de laatste aflevering van de AD Winterspelen Podcast. See omnystudio.com/listener for privacy information.
Die Themen in den Wissensnachrichten: +++ GenZ will Vollzeitjobs +++ Eisbären geht es zum Teil besser als gedacht +++ Kollagen verjüngt unsere Haut wohl nicht +++**********Weiterführende Quellen zu dieser Folge:Nordmetall-Jugendstudie (PDF)Body condition among Svalbard Polar bears, Scientific Reports, 29.1.2026Will Oral Collagen Supplements Keep My Skin Healthy?, Tufts Now, Okt. 2025A 120-y time series of genomes reveals the consequences of closed breeding in German shepherd dogs, Nov 2025HERE, SIZE IS NO ACCIDENT”: A NOVEL FOOD WEB ANALYSIS OF THE DRY MESA DINOSAUR QUARRY, New Mexico Museum, Jan. 2026Alle Quellen findet ihr hier.**********Ihr könnt uns auch auf diesen Kanälen folgen: TikTok und Instagram .
Abriss der UNRWA-Gebäude in Ost-Jerusalem. O-Töne aus Gaza, wo seit Beginn der "Waffenruhe" im Okt. über 400 Menschen getötet wurden, darunter ca. 100 Kinder. K.D. Buck, Religionswissenschaftlerin war vor ca. 10 Tagen in und um Jerusalem - Johannes Zang hat sie dazu befragt. Spendenmöglichkeiten, z.B. für Al-Ahli: https://ems-online.org/Bitte bewerten Sie auch das neue Buch "Und am Kontrollpunkt wartet die Erniedrigung" - 33 Christen aus Palästina reden Klartext. Hampp-MessidorverlagWeitere Infos auf www.jerusalam.info
Marec'94 napadnutí štyria novinári - Milan Žitný, Ľuba Lesná, Štefan Hríb a Anna Sámelová. Rozvášneným davom Mečiarových podporovateľov. Marec'98 rozmlátené auto televízneho reportéra Eugena Kordu. Február 2018 – zavraždený JánKuciak a jeho snúbenica Martinka. Október 2024 rozbitý nos reportérky Kristíny Kövešovej. Január 2026 – útok zozadu, úder na hlavu, pád a hospitalizácia s následnou operáciou komentátora Petra Schutza.Niekoľko prípadov útokov na slovenských novinárov. Napriek tomu, že pri poslednom ešte nie je dokázaný súvis s jeho prácou, prípad opäť otvára tému ochrany novinárov. Ochranu profesie, ktorá má v rodnom liste stráženie demokracie a jej princípov.Pozrieme sa na ňu s Karolínou Farskou, ktorá stojí za programom Bezpečná žurnalistika v Investigatívnom centre Jána Kuciaka.„Je to veľmi vážna vec. Každý fyzický útok je nemysliteľný. O to viac, ak vyšetrovaním naozaj zistíme, že išlo o útok motivovaný tým, že Peter Schutz je novinár a komentátor. Tomu by sme sa mali obzvlášť venovať“, tvrdí Farská. „Je veľmi dôležité, aby bol tento prípad poriadne vyšetrený a aby to nebolo iba zamietnuté pod koberec. Druhá vec je vyslanie jasného signálu, že útoky voči médiám a novinárom nie sú niečo normálne. Je to dokonca veľmi škodlivé pre nás všetkých“, dodáva.Podcast pripravil Jaroslav Barborák.
Marec'94 napadnutí štyria novinári - Milan Žitný, Ľuba Lesná, Štefan Hríb a Anna Sámelová. Rozvášneným davom Mečiarových podporovateľov. Marec'98 rozmlátené auto televízneho reportéra Eugena Kordu. Február 2018 – zavraždený JánKuciak a jeho snúbenica Martinka. Október 2024 rozbitý nos reportérky Kristíny Kövešovej. Január 2026 – útok zozadu, úder na hlavu, pád a hospitalizácia s následnou operáciou komentátora Petra Schutza.Niekoľko prípadov útokov na slovenských novinárov. Napriek tomu, že pri poslednom ešte nie je dokázaný súvis s jeho prácou, prípad opäť otvára tému ochrany novinárov. Ochranu profesie, ktorá má v rodnom liste stráženie demokracie a jej princípov.Pozrieme sa na ňu s Karolínou Farskou, ktorá stojí za programom Bezpečná žurnalistika v Investigatívnom centre Jána Kuciaka.„Je to veľmi vážna vec. Každý fyzický útok je nemysliteľný. O to viac, ak vyšetrovaním naozaj zistíme, že išlo o útok motivovaný tým, že Peter Schutz je novinár a komentátor. Tomu by sme sa mali obzvlášť venovať“, tvrdí Farská. „Je veľmi dôležité, aby bol tento prípad poriadne vyšetrený a aby to nebolo iba zamietnuté pod koberec. Druhá vec je vyslanie jasného signálu, že útoky voči médiám a novinárom nie sú niečo normálne. Je to dokonca veľmi škodlivé pre nás všetkých“, dodáva.Podcast pripravil Jaroslav Barborák.
September: Arnhildur Hálfdánardóttir var með pistlaröð um botnvörpuveiðar og stöðu hafsins umhverfis Ísland. Í einum pistlanna ræddi hún við Snjólaugu Árnadóttur, dósent við lagadeild Háskólans í Reykjavík og forstöðumann Sjálfbærni- og loftslagsréttarstofnunar Háskólans í Reykjavík um hafréttarmál. Samfélagið hitti Sigríði Gísladóttur, framkvæmdastjóra samtakanna Okkar heimur, og fékk að fræðast um samtökin og stöðu þeirra barna sem alast upp hjá foreldri með geðrænan vanda. Í Árskógum hefur Rauði krossinn boðið upp á hópkennslustundir í íslensku sem leiddar eru af reyndum kennurum í sjálfboðaliðastarfi. Samfélagið fékk að fylgjast með kennslustund og heyrði meira um starfið. Október: Samfélagið fékk að kíkja á æfingu hjá yndislegum hópi fólks með þroskahömlun sem æfir undir leiðsögn Nönnu Guðbergsdóttur í World Class, Ögurhvarfi. Hópurinn gengur undir nafninu Breyttur lífsstíll. 24.október var Kvennafrídagurinn haldinn. Af því tilefni fékk Samfélagið þrjár konur til að ræða stöðuna í jafnréttismálum. Þær Kolbrún Halldórsdóttir, formaður BHM, Saga Davíðsdóttir frá Feministafélaginu Emblu við Menntaskólann í Hamrahlíð og Helga Haraldsdóttir, formaður Hinsegin daga, settust niður með Ástrós Signýjardóttur og Elsu Maríu Guðlaugs-Drífudóttur. Elsa María Guðlaugs- Drífudóttir hitti Benedikt Traustason frá Reykjavíkurborg við Tjörnina. Hjá borginni eru uppi áætlanir um að komast að því hversu menguð tjörnin er og grípa til aðgerða til að hjálpa lífríki hennar. Samfélagið kíkti á kóræfingu hjá Happy hour kórnum eitt kvöldið en kórinn hefur verið starfræktur í sex ár. Sigríður Soffía Hafliðadóttir, kórstjóri, segir markmiðið með kórnum að fá konur til að hittast og njóta þess að syngja saman. Nóvember: Fríbúðin er rekin í Gerðubergi í Breiðholti, í henni er allt ókeypis. Pétur Magnússon heimsótti verslunina en þangað getur hver sem er komið við, tekið hluti úr hillum og skilið eftir hluti sem aðrir geta tekið með sér heim. Svæðið við Elliðaárstöð í Elliðaárdal iðar nú af lífi árið um kring.. Gamlar byggingar hafa fengið nýtt hlutverk og saga svæðisins er vel varðveitt. Ástrós Signýjardóttir heimsótti svæðið og hitti Brynhildi Pálsdóttur, hönnuð, sem hafði þá nýverið tekið við Hönnunarverðlaunum Íslands. Laura Sólveig Lefort Scheefer, formaður ungra umhverfissinna, og Þorgerður María Þorbjarnardóttir, formaður Landverndar, færðu okkur reglulega pistla um framgang mála á COP30 loftslagsráðstefnunni í Brasilíu. Desember: Pétur Magnússon lagð leið sína í Þjóðminjasafnið og ræddi þar við þjóðfræðinga um jólahefðir, fáheyrða jólavætti og hlýddi á jólatóna. Stefán Gíslason flutti pistil þar sem hann fjallaði um eitraðar rúsínur og aukna notkun þeirra. Við fjölluðum töluvert um rólega aðventu og kíktum í heimsókn á leikskólann Hlíðarenda þar sem unnið er með rólegt umhverfi í kringum börnin í desember.
Vanaf Tweede Kerstdag gaan de beste schaatsers van Nederland zich proberen te plaatsen voor de Olympische Winterspelen van Milaan en Cortina d'Ampezzo. Tijdens het Staatsloterij Olympisch Kwalificatietoernooi, of het OKT, gaan we uiteraard de 'usual suspects' in actie zien, maar ook een grote groep talenten. Één van deze talenten die we in Thialf gaan zien is Lieke Huizink. Zij zit in het KNSB TalentteamNL Noordwest, dat ondersteund wordt door Topsport Amsterdam. We blikten alvast met haar vooruit. Presentatie: Robert Denneman Foto: Topsport Amsterdam
Hartelijk Bureau Sport maandag! De ontknoping bij de Formule 1: daar ontkomen we natuurlijk niet aan. Naast de tranen van Lando Norris, hebben we het onder andere ook over de tranen van Lucinda Brand, de koortsdroom met Infantino en Trump in de hoofdrol, en het OKT dat voor de schaatsers steeds dichterbij komt. Dat en meer: je hoort het allemaal in deze gloednieuwe aflevering!
MISTERI RATAP TANGIS DI RAMA - Mengapa Rahel menangisi anak-anaknya? Ada apa dengan Yeremia & Yesus?KONVENSI INJIL INTERNASIONAL 2025Rabu-Minggu, 1-5 Okt 2025 - RMCI Kemayoran, Jakarta PusatApakah HARI NATAL selalu identik dengan kabar SUKACITA? Mengapa ada TANGISAN RAHEL dalam konteks KELAHIRAN YESUS? Apa hubungan antara RAHEL, YEREMIA, dan YESUS? Mari temukan jawabannya dalam khotbah kali ini.
Filmbarátok Podcast #313 (Október 2025) 179 perc Beszélgetnek: Márk, Sorter, Gergő Téma: -Felvezető (00:00:00) -Borítókép (00:04:10) -Nép akarata sorsolás (00:09:23) -Villámkérdések (00:14:00) -Fekete telefon 2 (00:50:08) -Jó szerencse (01:18:00) -Árva (01:37:00) -A pusztító (01:54:35) -Feszült helyzet (02:15:40) [02:26:00 SPOILERES]
Sýningin Fjölástir Hæ Hæ verður haldin 7. Nóvember í Arena Gaming Turninum Kópavogi, nælið ykkur í miða á linknum hér fyrir neðan. https://arenagaming.is/hihi/ Ágústa Kolbrún var með okkur í dag en hún kom með afmælisgjöf handa Hjálmari en Helgi var afbrýðissamur því hann fékk ekkert. Hjálmar fór á 1000 manna Októberfest og skemmti sér konunglega. Ágústa er byrjuð að mæta í veislur að spá í framtíð fólks.IG helgijean & hjalmarorn110Takk fyrir að hlusta - og munið að subscribe´a!Sjáið þáttinn í mynd á pardus.is
Október 23-án lesz 45 éve, hogy bemutatták Magyarországon Andrej Tarkovszkij 1979-es filmjét, amely egy posztindusztriális, elhagyatott világba kalauzol el minket. Három férfi, a Sztalker, az Író és a Tudós egy titokzatos területre, az úgynevezett Zónába indulnak, ahol a legenda szerint van egy szoba, ami teljesíti az ember legbensőbb vágyát. Mai filmünk tehát nemcsak egy filozófiai allegória, hanem a tudomány, a hit és az emberi vágy viszonyáról szóló mély gondolatkísérlet is. A Parallaxis aktuális részében a Sztalker (1979) című filmről beszélgettünk. https://parallaxis.blog.hu/2025/10/22/parallaxis_ep132 https://youtu.be/VvlEoNCQf18 Patreon oldalunkon támogatóink számára a nyilvános premier előtt tesszük elérhetővé podcastjeink epizódjait, illetve a Parallaxis Podcast hosszabb, különleges változatát – akár már havi 1000 forintért! (a tájékoztatás nem teljes körű) https://www.patreon.com/parallaxis Adásainkat megtalálod többek között Spotify-on, Soundcloud- és YouTube-csatornánkon, valamint YouTube Music-on és Apple Podcasts-en is! Kattints és válassz platformot! https://parallaxis.blog.hu/2021/07/16/podcast_platformok Még több podcast a Parallaxis Univerzumban: http://podcast.emtv.hu
Október je mesiac úcty k starším a digitálne hry môžu byť prekvapivým nástrojom na zlepšenie ich kognitívnych funkcií, socializáciu a medzigeneračné prepojenie.Digitálne hry už dávno nie sú len pre deti. Čoraz viac sa ukazuje ich potenciál aj pre staršiu generáciu. Ako sa seniori stavajú k novým technológiám, aké hry preferujú a aké benefity im môže hranie priniesť? Môžu hry pomôcť v boji proti osamelosti alebo pri tréningu kognitívnych schopností?V novom dieli podcastu SHARE sa moderátorka Mária Dolniaková rozpráva s doktorkou Magdalénou Švecovou, vedúcou katedry digitálnych hier FMK UCM v Trnave, o jej skúsenostiach z práce so seniormi, o prekonávaní digitálnych bariér, socializačnom aspekte hrania a o tom, prečo by sme seniorov nemali do technológií nútiť, ale ani na nich zabúdať.Pripravte sa na budúcnosť s knihou od redaktorov Živé.sk „Umelá inteligencia: Pripravte sa na budúcnosť“. Teraz aj ako ebook!https://zive.aktuality.sk/clanok/0RfdZVW/nahliadnite-do-buducnosti-vydavame-knihu-o-umelej-inteligencii/ V podcaste hovoríme aj o týchto témach:Aké sú najčastejšie bariéry seniorov pri učení sa digitálnych zručností.Aké typy hier preferujú seniori a prečo sú casual hry menej prospešné.Socializačný aspekt hrania: Ako hry pomáhajú proti osamelosti.Učenie hrou (gamifikácia) a ako na ňu reagujú starší ľudia.Budúcnosť hrania: Ako sa bude meniť vzťah seniorov k hrám. Podcast SHARE pripravuje magazín Živé.sk.
Filmbarátok Podcast #312 (Október 2025) 187 perc Beszélgetnek: Krisztián, Gergő, freddyD Téma: -Felvezető (00:00:00) -Borítókép (00:16:50) -Nép akarata sorsolás (00:18:54) -Villámkérdések (00:24:20) -Együtt [SPOILER] (00:51:45) -Egykutya (01:12:50) -Tron: Ares (01:31:45) -Firkák (01:53:40) -The lost bus (02:22:45) -Host - Az utolsó rítus (2020) (02:46:40)
Október 15-én az Ingában tartottunk élő podcastfelvételt visszatérő vendégeinkkel, Takácsy Dorka Oroszország-szakértővel, és Takács Márk katonai szakértővel, a Magyar Honvédség volt századosával, ahol Franciaországtól Kínáig beszélgettünk a nemzetközi politika aktualitásairól. A beszélgetés podcast formátumban is meghallgatható: A tartalomból:01:00: Donald Trump nem kapott Nobel-békedíjat, és a Time magazin címlapjára rakott fotójával sem elégedett. Miért fontos az oroszoknak, hogy hirtelen megcirógassák az amerikai elnök lelkét? 04:26. Tomahawk-gyorstalpaló. 09:08: A nukleáris fenyegetés vörös vonal? 10:07: A számtalan orosz vörös vonal evolúciója. 13:23: Közeleg a tél. Ha közeleg a tél, akkor menetrendszerűen növekednek az energetikai infrastruktúra elleni támadások. De most tényleg pusztítóbbak ezek, mint korábban? 16:30: Üzemanyag-problémák Oroszországban. Deja-vu percek: élelmiszerinfláció, ársapkák és a KATA eltörlése (mármint nem nálunk, hanem Oroszországban). 21:30: Kínai kémműholdak Lviv rakétázásakor, kínai drónok és alkatrészek mindkét félnél. 26:30: Oroszország szépen becsúszott Kína alá, az orosz állampolgárok erről csak a propaganda valósághajlítása után értesülnek. Kína jó, a csúnya Nyugat rossz! 33:46: Nem rossz könyvek crossover: disztópikus orosz regények az orosz-kínai egyesülés utáni pokoli életről. 35:27: Egy másik disztópia: az európai fegyverkezés göröngyös útja. 41:54: Aki magyar akar maradni, az szavazzon Orbán Viktorra, aki nem akar magyar maradni a szavazzon Ursula von der Leyenre, de akkor Ursula von der Leyen lesz. Ez most vicc vagy egy örökbecsű bölcsesség? 45:08: Gyakoribbá válhat a látványos orosz kiállás a választásokhoz közeledve? 47:42: Mi kerül ennyire nagyon-nagyon-nagyon sokba egy rakétán? Nézői kérdések:50:29: Helyes lehet az a percepció, hogy ha az ukránok elég hosszú ideig folytatják az orosz olajiparnak a támadását, akkor belátható időn belül vége lehet ennek a háborúnak? 52:57: Mennyire elképzelhető, hogy Európában kicsit kevesebb pénz jut nyugdíjra, mert rakétákra fejlesztünk? 56:35: Van még olyan ország, amelyik megközelítőleg olyan befolyással és fontossággal bír Oroszország számára, mint Kína? 59:00: Van olyan harcjármű Európában, amit futószalagon lehetne gyártani, mint a régi időkben, és oda lehetne adni az ukránoknak? A szervezettség és a szürkeállomány fontosssága. 01:03:21: Van az euroatlanti világnak lehetősége arra, hogy az orosz hátországot masszírozza olyan szándékkal, hogy vagy meggyengüljön vagy megroppanjon és ugyanerre van-e lehetőség ilyen hibrid információs műveletekkel a hadsereg a moráljának a rombolására? 01:09:12: Számszerűen mit tudunk mi a szemben álló erőkről? Hogy fejlődik az ukrán hadsereg parancsnoksága? 01:15:58: Totálisabb háború fele megyünk? A légvédelmek meggyengülése miatt már hatásosabb támadni egymás finomítóit? 01:19:05: Melyik társadalom az ütésállóbb? Az orosz vagy az ukrán? 01:24:28: Miért gondoljuk azt, hogy az oroszok az ukrajnai tapasztalatokkal a birtokukban most Európát akarják megtámadni? Mi most erre készülünk, de miért? Az oroszok nem fogják úgy félreismerni az európai társadalmakat, ahogy tették Ukrajnával. A kis zöld emberkék már az észt határon vannak. 1:31:45: Mit érdemes tudni az ukrán belpolitikáról? Sorozatajánló, ahol a vicceket és mások nyomorát is érteni fogjuk: A nép szolgája. A főszerepben: Volodimir Zelenszkij. 1:41:14: Mit gondolunk arról, hogy Európát megtámadja Oroszország, de az USA azt mondja, hogy mégsem jön segíteni?See omnystudio.com/listener for privacy information.
Október 3-án Vlagyimir Putyin nyilvánosan is kiállt Orbán Viktor újraválasztása mellett. Mi ennek a politikai jelentősége? Mit jelent ez a kampány menetére nézve? Képes lehet az orosz államhatalom befolyásolni akár a választási kampány alakulását? Egyáltalán: hogyan lettek az ukránok a Fidesz kampányának főszereplői? Felidézzük az elmúlt négy év háborús kommunikációjának legfontosabb fordulópontjait és megpróbálunk választ adni ezekre a kérdésekre. A műsor második felében élőben kapcsoljuk Buda Péter biztonságpolitikai elemzőt. A stúdióban Rényi Pál Dániel és Takács Lili.See omnystudio.com/listener for privacy information.
Október 17-én újabb évaddal folytatódik a Portfolio kiberbűnügyi podcastsorozata, a Préda. Az online bűnözéssel foglalkozó hét részes, szkriptelt széria péntekenként debütál majd a podcastplatformokon. Az új évadban olyan témákat dolgozunk fel, mint a mesterséges intelligencia bűnözői felhasználása, az online játékiparra épülő csalások és zaklatások, vagy a kriptós befektetési csalások mechanizmusa. Kövesd be a Préda podcast-csatornáját már most, hogy ne maradj le az október 17-én érkező első epizódról! Spotify: https://open.spotify.com/show/3YDpT8gENRbh0hgPgOhwZ9?si=6e11a19349f949fd Apple podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/pr%C3%A9da/id1778030410 Youtube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLtoH_NHG62hA-ePL_M0IFeVsKPFnOmHEs&si=_7Zpg6V8pfzAB5M_ Youtube: https://www.youtube.com/playlist?list=PLtoH_NHG62hA-ePL_M0IFeVsKPFnOmHEsSee omnystudio.com/listener for privacy information.
Október 22-én, a Barba Negra Blue Stage ad otthont a Rockstars Not Dead projekt legújabb őrületének, a Movie Night háromnak. Pontosan hogy kell elképzelni egy ilyen estét és mennyi minden kell hozzá, hogy igazán ütős legyen? Ilyesmi kérdésekkel a tarsolyomban vágtunk neki ennek a beszélgetésnek.Vendégeim:- Szabó Dániel (gitár)- Jósa Tamás (ének)- Gellér Tomi (gitár)Jegyek a bulira:https://jegy.rock1.hu/rockstars-not-dead_movie-night_20251022A buli Facebook eseménye:https://www.facebook.com/events/1799533990982040/Rockstars Not Dead a Facebookon:https://www.facebook.com/rockstarsnotdeadRic$ a Facebookon: https://facebook.com/szenegetorichard Ric$ blogja: https://ricsandgreen.hu Ha bármi észrevétel, hozzáfűznivaló, témaötlet van, azt a rics@ricsandgreen.hu címre küldhetitek! Ha szeretnéd, hogy több videó készüljön, akkor támogasd a csatornát a https://patreon.com/ricscast oldalon, használd a "köszönet" gombot, vagy vásárolj pólós csomagot a Facebook oldalamon! Ha szeretnéd hamarabb megnézni a videókat, válaszd a csatornatagságot! Köszönöm! Intro zene: Szehoffner PéterIntro hangok: Papp János színművész, Horváth Martina, Danko Jones, Szehoffner PéterA műsor elkészültét az NKA támogatta!
Október genginn í garð og NÓG af fréttum til að fara yfir.Helstu fyrirsagnirnar eru: EA verður verra, Skyrim Grandma búin að leggja sverðið á hilluna og Xbox heldur áfram að hríðfalla í áliti og öðru.Snorri Freyr er meðstjórnandi vikunnar og stemmingin er FRÁBÆR.Þátturinn er í boði Elko Gaming.
Majdnem zsidó – Virág Gulyás története antiszemitizmustól aktivizmusig | MÓKA Podcast Amerikából Mi történik, ha egy magyar balettintézeti növendék egyszer csak zsidó ügyekért kezd el kiállni Amerikában? Hogyan lesz valaki a saját előítéleteiből építkező, elismert közéleti szereplő? És milyen lehet zsidónak tűnni, de nem annak lenni – miközben az egész világ az identitásodról vitázik? Ebben az őszinte és sokszor provokatív beszélgetésben Virág Gulyás volt a vendégem – aktivista, előadó, blogger, a „Majdnem Zsidó” („Almost Jewish”) brand megalkotója, aki ma New Yorkban él, de Budapesten kezdte pályafutását klasszikus balett-táncosként.
Allen and RD try the 2025 Okt by Altstadt Brewery out of Fredericksburg, Texas. From Untappd:"In tradition with the classic German Märzen styles originally served at Oktoberfest. Mild hopping compliments the rich combination of Pilsner, Vienna and Munich malts which give this brew its beautiful light copper color. Lederhosen not required (although encouraged)."5.9% ABV16 IBUThanks for watching! Prost!#beer #craftbeer #beerreview #craftbeerreview #altstadt #marzen #oktoberfestBecome a supporter of this podcast: https://www.spreaker.com/podcast/strikeout-beer--2992189/support.
00:00 - 6 óra 24:38 - Átlagosan havi egymillióba kerültek idén Sulyok Tamás ajándékai 45:49 - Október végétől Görögország az Európai Unióban elsőként általánosan betiltja a közösségi médiához való hozzáférését 16 év alatti kiskorúak számára 1:21:20 - Balázs ajándékot kapott Feritől 1:39:56 - Ozzy Osbourne megható üzeneteket hagyott a feleségének a halála előtt
3 - Október végétől Görögország az Európai Unióban elsőként általánosan betiltja a közösségi médiához való hozzáférését 16 év alatti kiskorúak számára by Balázsék
Október elsejétől drasztikusan lecsökkentették a Rudas Gyógyfürdőben a női nap idősávját. Kinek jó ez? A nőknek biztosan nem. Vendégeink: Szalai Edit, Jagielska Marzena és Iványi Kriszta, három törzsvendég. Bővebben: 00:00:20 - Boldog Tyúkólévfordulót! 00:01:30 - Beszélgessünk arról, hogy akkor mi is az a női nap! 00:03:00 - A budapesti fürdőzés több szempontból is különleges, és ezt a kultúrát a fürdőzők teremtik meg. 00:05:40 - A szeparált fürdőzés sokkal relaxáltabb légkört teremt 00:09:40 - Előbb lehet a férfi napról hallani, mint a nőiről… 00:12:25 - A keleti kultúrákban és a nyugatiakban is megjelenik az igény a nőiesség diszkrét megélésére. 00:15:40 - Elhaltak a női közösségek. 00:18:20 - Négyszáz pucér nő elárasztotta Budapestet egy közös ügyért. 00:21:35 - Eleve sokan azért nem mernek elmenni egy női napra, mert fogalmuk sincs, milyen az, és mit kell ott csinálni. 00:24:30 - Mit csinál az egyszeri turista a törökfürdőben? 00:27:50 - Egészségügyileg sem mindegy, hogy miben vagy egy törökfürdőben. 00:29:10 - A hideg víz az értékes víz. 00:31:15 - Fürdőzni egyébként rendszeresen érdemes - ha hagyják. 00:34:15 - Úgy hűlsz le, hogy közben azt érzed, hogy felmelegszel - ez maga a fürdőkultúra! 00:38:15 - A női napoknak óriási szerepe lehetne a test elfogadásában 00:41:30 - A fürdőben a közösségi élmény és az elfogadás a meghatározó. 00:45:30 - Mintha a magyar nők mégsem lennének olyan fontosak, mint a turisták. 00:48:10 - Egy nyereséges cég hoz kívülről anyagi megfontolásúnak tűnő döntéseket. 00:51:50 - A kulturális örökség védelmére kellene fordítani részben a turisztikai bevételt. 00:52:40 - Meddig él a hely szelleme az autentikus közönsége nélkül? 00:55:50 - Magyarország belső tengeréhez az itt élők alig-alig tudnak hozzájutni. 00:57:10 - Magyarországon az egészségügy betegségekkel foglalkozik. A fürdő olyan hely lenne, ahol az egészségvédelemnek jut szerep. 00:58:25 - 2006-ban még volt érdeme petíciót indítani. Ötleteket várunk! 01:02:45 - És... alig várjuk a 11 fokos vizet (de még aludjunk azért erre egyet). Hasznos infók: Facebook-csoport, könnyen dekódolható névvel: Rudas női nap. A Rudas szűkszavú posztja, szeptember 22-én. 2006-ban még így történt. Miért ne viseljünk lehetőség szerint műszálas ruházatot olyankor (se), amikor izzadunk. Podcastunk kéthetente jelentkezik új adással, meghallgatható a 444 Spotify- és Apple-csatornáján is. Korábbi adásaink itt találhatók. Javaslataid, ötleteid, meglátásaid a tyukol@444.hu címre várjuk. Illusztráció: Kiss Bence/444See omnystudio.com/listener for privacy information.
Október gengin í garð! Við smökkum kynlífssúkkulaði frá Losta í beinni og forvitnumst um það. Leynigestur vikunnar úr efstu hillu. Spjall við leynigest og hann settur í yfirheyrslu. Klara Einars fer yfir Jólatónleikana, Komdu um jólin. Tilgangslausir hlutir sem við notum í daglegu lífi. Þetta og meira til.
Filmbarátok Podcast #311 (Október 2025) 217 perc Beszélgetnek: Gergő, Sorter, freddyD Téma: -Felvezető (00:00:00) -Borítókép (00:18:00) -Nép akarata sorsolás (00:24:48) -Villámkérdések (00:29:20) -A hosszú menetelés [SPOILERES] (00:55:55) -Butch Cassidy és a Sundance kölyök (01:41:35) -Redvás Amal (02:11:08) -Kontakt (02:37:58) -Egyik csata a másik után [SPOILERES] (02:50:37)
Október 4-én, egy nagyszabású jubileumi koncerttel ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a The Joystix. A székesfehérvári banda énekes/gitárosát, Szöszöt faggattam erről a két évtizedről és persze a jubileumi buliról, meg sok egyébről is!Jegyek a jubileumi bulira:https://www.tixa.hu/the-joystix-20A buli Facebook eseménye:https://www.facebook.com/events/749229291034538The Joystix a Facebookon:https://www.facebook.com/thejoystixRic$ a Facebookon: https://facebook.com/szenegetorichard Ric$ blogja: https://ricsandgreen.hu Ha bármi észrevétel, hozzáfűznivaló, témaötlet van, azt a rics@ricsandgreen.hu címre küldhetitek! Ha szeretnéd, hogy több videó készüljön, akkor támogasd a csatornát a https://patreon.com/ricscast oldalon, használd a "köszönet" gombot, vagy vásárolj pólós csomagot a Facebook oldalamon! Ha szeretnéd hamarabb megnézni a videókat, válaszd a csatornatagságot! Köszönöm! Intro zene: Szehoffner PéterIntro hangok: Papp János színművész, Horváth Martina, Danko Jones, Szehoffner PéterA műsor az NKA támogatásával készült!
Fekete-Győr András sűrű hónapokon van túl. Októberben jogerősen elítélték hivatalos személy elleni erőszak miatt, ezért elvesztette a parlamenti mandátumát. Ezután sikeres kampányt indított, hogy a Momentum ne induljon el a választásokon, majd alapítványt hozott létre az Orbán-rendszer politikai üldözöttjeinek. A párt a megszűnés szélére került, Fekete-Győr viszont egyre aktívabb. Mire készül?—A Partizán közössége bebizonyította azt, amiben sokan kételkedtek: a cselekvésnek van értelme, az összefogás meghozza az eredményét. A törvény elnapolásában elévülhetetlen érdemei vannak ennek a közösségnek.De ne feledd: bár ez egy fontos siker, egyelőre csak időt nyertünk!Folytatjuk közös történetünk, támogasd a Partizánt!https://2026.partizan.huMaradjunk kapcsolatban!—A mögöttünk álló közösség biztosítja kérdéseink valódi erejét, fennmaradásunkat és függetlenségünket. Az alábbi módokon tudod támogatni munkánkat:Iratkozz fel!Értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról, maradjunk kapcsolatban:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatbanLegyél önkéntes!Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihezTematikus hírleveleink—Szerdánként külpolitika: Heti Feledy hírlevélhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyPéntek Reggel, a Partizán hírháttér podcastjának levele: https://pentekreggel.huSzombaton Vétó hírlevél:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-veto-hirlevelereFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán RSS: https://rss.com/podcasts/partizan-podcast/Partizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
LIKE & DISLIKE DALAM DUNIA MISI KEBAKTIAN UMUM GRII GADING SERPONG Kamis, 6 Okt 2024
Sophie hat Freunde und Freundinnen, aber sie wünscht sich auch eine BFF – eine richtige Vertrauensperson. Wie realistisch ist es, so jemanden zu finden? Und wie gehen wir damit um, wenn wir keine beste Freundin oder keinen besten Freund haben?**********Ihr hört: Gesprächspartnerin: Sophie, hat Freund:innen, aber wünscht sich auch eine beste Freundin Gesprächspartnerin: Ulrike Scheuermann, Psychologin und Psychotherapeutin, hat ein Buch über soziale Kontakte im gesunden Leben geschrieben Gesprächspartnerin: Denise Ginsburg-Marku, psychologische Psychotherapeutin Autor und Host: Przemek Żuk Redaktion: Lara Lorenz, Stefan Krombach, Ivy Nortey Produktion: Jan Morgenstern**********Quellen:Lee, K. (2022). Multiple types of friends and life stage differences in friendship. Social Networks, Vol 71, Okt. 2022, S. 32-48**********Empfehlungen aus dieser Folge:Scheuermann, U. (2021). Freunde machen gesund. Knaur Balance. **********Mehr zum Thema bei Deutschlandfunk Nova:Entfernte Freunde: Warum uns lockere Freundschaften gut tunUnsicherheit: Wenn wir denken, dass Freunde uns nicht mögenKennenlernen: Wie wir neue Freunde finden**********Den Artikel zum Stück findet ihr hier.**********Ihr könnt uns auch auf diesen Kanälen folgen: TikTok und Instagram .**********Meldet euch!Ihr könnt das Team von Facts & Feelings über Whatsapp erreichen.Uns interessiert: Was beschäftigt euch? Habt ihr ein Thema, über das wir unbedingt in der Sendung und im Podcast sprechen sollen?Schickt uns eine Sprachnachricht oder schreibt uns per 0160-91360852 oder an factsundfeelings@deutschlandradio.de.Wichtig: Wenn ihr diese Nummer speichert und uns eine Nachricht schickt, akzeptiert ihr unsere Regeln zum Datenschutz und bei Whatsapp die Datenschutzrichtlinien von Whatsapp.
Október elején életemben először Kolozsváron jártam, a Filmtettfeszten zsűriztem és beszélgettem ott a fesztiválon vetített filmek rendezőivel, Török Ferenccel (Moszkva tér), Szimler Bálinttal (Fekete pont), Csáki Lászlóval (Kék Pelikan) és Moldovai Katalinnal (Elfogy a levegő), továbbá kedves meghívómmal, Jakab-Benke Nándorral, a Filmtett főszerkesztőjével. A Magyarázat mindenre fiatal újságíróját játszó, helyi lakos Hatházi Rebeka pedig végigkalauzolt a városon és megmutatta nekem a saját, személyes Kolozsvárját - ebből csak egy rövid részlet van itt az adásban, teljes egészében a Patreonon lehet meghallgatni. Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (@ferencv1976) vagy a Revoluton (@ferenc7drh) keresztül is. Nagyon köszönöm!
„Nevidím žiaden zmysel poskytovať legitimitu agresorovi, ktorý napadol nášho najväčšieho suseda a spôsobil rozklad bezpečnostných štruktúr v Európe, čím ohrozil dlhodobé záujmy Slovenskej republiky. Putin naozaj pre nás nie je partner“. Miroslav Wlachovský hovorí, aká radu by dal premiérovi Ficovi, ak by bol vo funkcii šéfa diplomacie, pre jeho zámer vycestovať do Moskvy za Vladimírom Putinom. Destinácia Moskva – máj 2025 premiér Robert Fico. Január 2025 podpredseda parlamentu Andrej Danko. Ten istý január budúceho roka s rovnakou Kremeľskou destináciou ďalší z podpredsedov národnej rady Tibor Gašpar a malá poslanecká suita. Bez opozičných farieb. Október 2024 europoslanec Smeru Ľuboš Blaha.Destinácia Peking – prelom októbra a novembra 2024 – početná vládna delegácia na čele s ministerským predsedom Robertom Ficom. V odchádzajúcom roku premiér stihol ešte Budapešť, srbský Belehrad, Užhorod a Berlín. Chystá sa aj do Brazílie a Vietnamu. Na zozname ale nefiguruje Washington, Paríž či Londýn. Ak od začiatku svojho štvrtého mandátu deklaruje diplomaciu na štyri svetové strany, o čom by svedčil zoznam jeho prijatí? A čo sú to za signály z útrob rezortu diplomacie, ktorý sa masívne zbavuje personálu, aby zas iných naberal? Téma pre bývalého šéfa diplomacie Miroslava Wlachovského. „Nevidím žiaden zmysel poskytovať legitimitu agresorovi, ktorý napadol nášho najväčšieho suseda a spôsobil rozklad bezpečnostných štruktúr v Európe, čím ohrozil dlhodobé záujmy Slovenskej republiky. Putin naozaj pre nás nie je partner“, hovorí Wlachovský. V podcaste reaguje aj na najnovšie rokovania šéfa diplomacie Juraja Blanára so svojim ruským náprotivkom Sergejom Lavrovom. „Tá štatistika stretnutí je taká, že sa človek pýta, s kým iným sa bilaterálne stretol toľkokrát ako so Sergejom Lavrovom. Lebo dnes sa stretli na Malte na podujatí OBSE“. Keby ste boli na Malte vy dnes v pozícii šéfa diplomacie, s Lavrovom by ste sa nestretli? Vyhli by ste sa mu? To nie je tak, že si podajú ruku na chodbe. Mali bilaterálne stretnutie, kde boli dve delegácie. To muselo byť zorganizované. To nie je o tom, či by som pozdravil Sergeja Lavrova, hoci o tom pochybujem. Za týchto okolností pre mňa reprezentuje Putinov režim všetkých mŕtvych Ukrajincov a Ukrajinky, ktorí padli počas týchto už takmer troch rokov vojny. Ja by som sa do takejto situácie jednoducho nedostal. Nedovolilo by mi to moje nastavenie. Čo hovorí dnešné rokovanie s Lavrovom o nastavení Juraja Blanára? Že veria v normalizáciu vzťahov s Ruskom po tom, ako sa ukončí konflikt na Ukrajine. Neviem, čo si pod tým predstavujú. Neviem, ako sa vedia preniesť cez tie státisíce obetí na Ukrajine, cez obrovskú deštrukciu, ktorá tam nastala. Robiť s Putinom a jeho partiou biznis. Nahrával Jaroslav Barborák.
Filmbarátok Podcast #289 (Október 2024) perc Beszélgetnek: Sorter, Gergő, freddyD Téma: -Felvezető (00:00:00) -Borítóképek (00:11:00) -Nép akarata sorsolás (00:27:25) -Villámkérdés (00:31:56) -Mosolyogj 2 (00:52:00) -A Caddo-tó (01:07:50) -Venom – Az utolsó menet (01:22:40) -Transformers Egy (01:43:40) -A vad robot (02:02:10) -A platform 2 (02:38:20) -Híd Terabithia földjére [SPOILERES] (03:19:45) Csatolmányok: A siralmas falfestős jelenet https://www.youtube.com/watch?v=tC-ZJX50S4g
Milyen színű bugyi van rajtad? Ez részben egy biszfenol nevű vegyületnek köszönhető, amit többek közt színrögzítőként használnak a textilgyártás során. A Tudatos Vásárlók Egyesülete más külföldi szervezetekkel közösen megnézte, mi van a bugyiban, és nem örültek annak, amit találtak: vizsgálati eredményeik szerint átlagosan minden harmadik női alsónemű tartalmaz valamilyen biszfenol-vegyületet, minden tizedik ráadásul egészségre ártalmas mennyiségben. A ruháinkon túl egyébként jelenleg még a palackozott vizek, az élelmiszerek csomagolásai és az ételhordó dobozaink is tartalmaznak biszfenolt - de évadnyitó epizódunkban most kifejezetten az alsóneműkre koncentrálunk. Bővebben: 00:00:20 - Mi van a bugyiban? Hamarosan kiderül, egész pontosan mire gondolunk. Senki nem fog örülni neki. 00:00:32 - Százhatvanhat fajta bugyit vizsgált a Tudatos Vásárlók Egyesülete más, nemzetközi szervezetekkel közösen. 00:00:58 - De kezdjük az elején: mik is azok a biszfenolok? 00:05:53 - A szakértők évek óta kongatják a vészharangot, mégis keveset tudunk, pláne nem beszélünk eleget a problémáról. Információhiány? Nehéz hozzáférés? Brüsszeli bürokrácia? 00:09:00 - Mindenhol ott van, sem a bugyi színe, sem az ára nem számít. Még. 00:12:46 - Ha egy bugyiból már az életem végéig elegendő BPA-t izzadtam ki, tök mindegy, hogy milyen kulacsból iszom a vizet. Állandóan változó határérték, testsúly, egyéni preferencia. 00:15:37 - Drága férfiak, ti sem ússzátok meg! 00:16:40 - A nagy júliusi tampon-pánik. 00:18:30 - Az egész iparág újragondolásra szorulna. Biszfenolok = dizájner drogok. Hogyan védekezzünk, hogyan legyünk tudatosak, és közben hogyan ne parázzunk rá? 00:20:35 - A svájci nők klímapere. A szabályalkotók felelőssége. Egy új vegyi anyag bevezetésére hat hónap is elég, a betiltás viszont akár negyven évig is eltarthat. 00:23:09 - Ha már az ólomtól hemzsegő tampon nem szegte kedvünket, a biszfenolok miatt csökkenő péniszméret hozhatja meg az áttörést. Vagy a társadalmi nyomás és a kollektív bojkott. 00:25:34 - Klímaszorongunk, klímaszorongunk? 00:29:27 - Hogyan beszélj arról, ami a lábad között van? A szexuális felvilágosításnak így kellene működnie. 00:32:26 - Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Csak Magyarországon évente hétezerötszáz új megbetegedést regisztrálnak, nem csak a negyvenöt év felettieknél. 00:33:07 - Nagy utat járunk be a bugyiktól a háztesztig. Nóra híres motoros esete, fák, állatok, bokrok, létrák. Ha egy pszichológus arra kér, hogy rajzolj valamit: fuss! 00:36:31 - Továbbra is várjuk a létrarajzokat. Ne aggódjatok, nem mutatjuk meg őket senkinek! Podcastunk kéthetente jelentkezik új adással, meghallgatható a 444 Spotify- és Apple-csatornáján is. Korábbi adásaink itt találhatók. Javaslataid, ötleteid, meglátásaid a tyukol@444.hu címre várjuk. Illusztráció: Kiss Bence/444See omnystudio.com/listener for privacy information.
Filmbarátok Podcast #288 (Október 2024) 241 perc Beszélgetnek: Blacksheep, Sorter, Gergő, freddyD Téma: -Felvezető (00:00:00) -Borítóképek (00:08:45) -Nép akarata sorsolás (00:16:30) -Villámkérdés (00:21:25) -Két magányos farkas / Wolfs (00:47:12) -Joker: Kétszemélyes téboly (01:02:20) -Fekete pont (01:33:25) -Ne oldozz el (02:12:53) -A szer (02:25:35) -Megalopolis (03:06:16) -Fellini-Satyricon (03:31:40) Csatolmányok: Egy kiragadott Satyricon jelenet https://x.com/FilmbaratokPod/status/1844412918143779029
00:00:00 - Bevezetés 00:00:11 - Kiberbűnözés és scammerek 00:05:51 - Kétlépcsős azonosítás 00:16:25 - Hurrikán Floridában 00:29:10 - Üzemanyag Amerikában 00:33:48 - Oktánszám 00:39:37 - Tudni kell magyarázni 00:42:02 - Nehéz megérteni és oktatni is 00:45:04 - Starry Messenger 00:50:46 - Befejezés
Today Eric's joined by Monica Danna to go through the some of the latest news from the Houston restaurant and bar scene including Ronnie Killen's announcement of the closure of Killen's STQ, Katz's opening a new location in the Memorial City area, and Loro's 2nd Houston location has an opening date. In the Restaurant of the Week portion Eric and Monica are joined by special guest, Lawton Driscoll. The trio discuss Drake's Hollywood and Októ. Follow Eric on Instagram/Threads @ericsandler. You can also reach Eric by emailing him at eric@culturemap.com. Check out some of his latest articles at Culturemap.com: Ronnie Killen's Intimate, Memorial-Area Steakhouse will Soon Shutter Favorite Houston 24-Hour Deli Brings a Slice of the Big Apple to Memorial Beard Award-Winning Chefs' Asian Smokehouse Opens New Houston Location Galveston's Seaside Boutique Hotel Adds 2 Locally-Minded Chefs Fresh Pastas and Chicken Parm Await at New Houston Italian Restaurant
On today's episode Eric is joined by Itai Ben Eli and Yotam Dolev of Októ. Itai and Yotam discuss with Eric how Októ fits in with the rest of the Sof Hospitality concepts, what Októ is, the dishes they're developing, the types of techniques they're using that are different from their other concepts, why the want to showcase that Mediterranean food is more than just Greek food, the research they did in Spain, why Montrose Collective was the right spot for Októ, when they plan to open the concept will open, how a meal will go at Októ, the ambience diners will feel when entering the restaurant, what they think about the Michelin guide coming to Houston, and more! Plus, they give a bit of a tease about what they're working on in Austin. Follow Eric on Instagram/Threads @ericsandler. You can also reach Eric by emailing him at eric@culturemap.com. Check out some of his latest articles at Culturemap.com: Predicting 14 Houston Restaurants That Should Earn a Michelin Star 'Stupid Hot' Austin Chicken Chain Tumbles Into Memorial City Houston Eatery Known for Lobster Tacos Picks Cypress for 4th Location Good Morning America Surprises Houston Cafe with $15,000 in Beryl Relief Michelin Guide Finally Confirms Texas Edition, Should Anyone Care?