POPULARITY
A 92. adás vendége Koleszár Adél fotográfus.Tiszaújvárosban nőtt fel, s bár tehetsége a rajzban hamar nyilvánvalóvá vált, mégis egy másik művészeti ágnál, a fotográfiánál kötött ki. Kapcsolódó tanulmányait a MOME fotó mesterszakán végezte. Élete és pályafutása szempontjából meghatározó volt, hogy 2013-ban egy residency program segítségével Mexikóba költözött, ahol 6 évet töltött el. Ezalatt foglalkozott az emberi erőszak, a konfliktusok és a mexikói vallások témájával is, utóbbi projektjét beválogatták a Magnum pályázatának döntősei közé. Emellett workshopokat is vezetett az amerikai határ közelében található mexikói városokban. 2018-ban hazajött Magyarországra, jelenleg a MOME doktori képzését végzi multimédia-művészet tudományágban.Háromszor nyerte el a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjat, 2018-ban szerepelt a British Journal of Photography „Ones to Watch” válogatásán, jelölték Joop Swart Masterclass-ra, ugyanebben az éven a Capa Nagydíj finalistája, 2019-ben pedig FOAM Paul Huf-díjra jelölték. Munkái emellett számtalan hazai és nemzetközi magazinban jelentek már meg, illetve kiállításra kerültek többek között Berlinben, Mexikóvárosban, New York-ban, Arles-ban, Bécsben és Łódź-ban is. 2024-ben megkapta a Polycopies Publishing Grant támogatását is, és 2025-ben megjelent legújabb könyve, az „Only Have Faith” az Art Paper Editions gondozásában. Az adásban először arról kérdezem, hogy milyen volt Mexikó után újra itthon élni, és ezzel kapcsolatban mesél Siófokról és az anyává válásról is. Ezután megnézzük, milyen úton érkezett meg a fotográfiáig, hogyan alakult a pályafutása és hogyan jutott el végül Mexikóba. Részletesen beszélgetünk ottani élményeiről és projektjeiről, melynek végén legújabb könyvét és az abban bemutatott témát is alaposan kivesézzük. Az adás fináléjában aztán a szokásos ajánló mellett már a jelenre és a jövőre fókuszálunk.Fontos kiegészítés, hogy a fotóprojektjéhez kapcsolódó mexikói élményeiről Adél az Élet meg minden podcast 11. adásában már részletesen mesélt, ezért most első sorban olyan aspektusokra voltam kíváncsi, melyeket abban a beszélgetésben nem érintettek. Érdemes továbbá előre csekkolni Adél munkáit a honlapján és az egyéb linkeken, hiszen, mint mindig, így élvezhetőbb és érthetőbb lesz, amiről beszélgetünk.--------FONTOS:A wopcast-et támogathatod Patreon-on és egyszerű utalással is..Patreon:https://www.patreon.com/wopcast.Az utalás ide érkezhet:Kocsány Kornél - CIB Bank10700495-62634067-51100005--------Koleszár Adélhttps://adelkoleszar.com/https://www.instagram.com/koladelka/https://artpapereditions.org/products/adel-koleszar-only-have-faith.Az “Élet meg minden” 11. epizódja Adéllal:https://open.spotify.com/episode/6tZ53vxoPrFXq2aFDuPITa--------Az adásban említett inspirációk:.Carlos Jurado festménye:https://drive.google.com/file/d/1iL4L_Q-dP8bXQDUHw1oTw3QFVnCiytmX/view?usp=drive_link .Teresa Margolleshttps://www.jamescohan.com/artists/teresa-margolles2https://www.instagram.com/archivos_margolles/.Erdei Krisztinahttps://www.instagram.com/erkrisz/https://secondaryarchive.org/artists/krisztina-erdei/.Nan Goldinhttps://www.moma.org/artists/7532-nan-goldinhttps://www.instagram.com/nangoldinstudio.Diane Arbushttps://fraenkelgallery.com/artists/diane-arbus--------A wopcast, a wonderzofphotography és a wonderzofpainting:https://www.facebook.com/wopcastforlifehttps://www.facebook.com/wonderzofphotographyhttps://www.instagram.com/wopcast_hunhttps://www.instagram.com/wonderzofphotographyhttps://www.facebook.com/wonderzofpaintinghttps://www.instagram.com/wonderzofpaintingwww.youtube.com/@wopcast--------Ha bármi kérdésetek, kérésetek lenne, keressetek bátran awonderzofphotography@gmail.com emailcímen vagy közvetlenül bármelyikközösségi médiás felületen.--------Műsorvezető: © Kocsány Kornélhttps://linktr.ee/kornelkocsanyArculatfelelős: © Kocsány Ákoshttps://www.akossnaps.com/ Borítókép: © Szombat Évahttps://www.instagram.com/evaszombat/
Itt már nem csak a pályán dőlnek el a fontos dolgok?! A mikrofonokat és podcast keverőnket a Relacart és az AV365.hu biztosította. Témák:
Történelmi mélyponton a brazil futball, a hatodik vb-cím helyett a zsinórban hatodik nyeretlen tornát hozták össze Ancelotti vezetésével. Az angolok ikonikus meccsen verték Mexikót az Aztecában. Vb-kibeszélő. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See https://pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Norvégia tovább evez, a franciák ellenállhatatlan játékkal menetelnek, Mexikó érinthetetlen az Azték Stadionban. Világbajnoki kibeszélő. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See https://pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Az Orbán-kormány utolsó éveiben hatalmas összegekből építettek vízvezetékeket. Az akkugyáraknak 2000 beteg került veszélybe egy “bírói műhiba” miatt – felszámolás indult Kóka János cége, a Doktor 24 ellen Vizsgálatot indított a Sándor-palota ellen az adatvédelmi hatóság, miután megtagadták a TASZ közérdekű adatigénylését Megszólaltak az elemzők: a Magyar Péter által leírt siralmas költségvetési hiány várhat ránk 2026-ban? Egy mezőhegyesi személyvonat volt a késések bajnoka az elmúlt évben Az orosz hadsereg ismét nagy támadást hajtott végre Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet A Magyar Helsinki Bizottság független bírói kontrollt kér a Vagyonvisszaszerzési Hivatal fölé Vízpara - valójában az utolsó percben vagyunk Új korszak kezdődik Budapest életében: mától nem lehet automatánál fizetni a parkolásért! Több mint egymillió ember ünnepelt Mexikóvárosban, ketten megfulladtak a hatalmas tömegben Portugál hátterű, a Benficához kapcsolódó befektető venné meg a Videoton futballcsapatot Egészen más időjárás vár ránk a hét második felében A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Az Orbán-kormány utolsó éveiben hatalmas összegekből építettek vízvezetékeket. Az akkugyáraknak 2000 beteg került veszélybe egy “bírói műhiba” miatt – felszámolás indult Kóka János cége, a Doktor 24 ellen Vizsgálatot indított a Sándor-palota ellen az adatvédelmi hatóság, miután megtagadták a TASZ közérdekű adatigénylését Megszólaltak az elemzők: a Magyar Péter által leírt siralmas költségvetési hiány várhat ránk 2026-ban? Egy mezőhegyesi személyvonat volt a késések bajnoka az elmúlt évben Az orosz hadsereg ismét nagy támadást hajtott végre Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet A Magyar Helsinki Bizottság független bírói kontrollt kér a Vagyonvisszaszerzési Hivatal fölé Vízpara - valójában az utolsó percben vagyunk Új korszak kezdődik Budapest életében: mától nem lehet automatánál fizetni a parkolásért! Több mint egymillió ember ünnepelt Mexikóvárosban, ketten megfulladtak a hatalmas tömegben Portugál hátterű, a Benficához kapcsolódó befektető venné meg a Videoton futballcsapatot Egészen más időjárás vár ránk a hét második felében A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Parið Tom og Anna hefur flust til Berlínar á öðrum áratug 21. aldarinnar til að lifa hinni fullkomnu tilveru. Þau starfa í skapandi greinum, búa innan um fallega hluti í fallegri íbúð, og deila myndum af lífi sínu á samfélagsmiðlum. Þau eru aðalpersónur skáldsögunnar Le perfezioni eftir ítalska rithöfundurinn Vincenzo Latronico sem kom út árið 2022. Íslensk þýðing á bókinni kemur út hjá bókaforlaginu Benedikt í haust, en enska útgáfan verður til umræðu í bókaklúbbi Lestarinnar þessa vikuna. Gestur klúbbsins er Björn Halldórsson rithöfundur. Heimsmeistaramótið í knattspyrnu sem fer fram í Mexikó, BNA og Kanada hófst í síðustu viku. Halldór Armand Ásgeirsson mun gera mótinu skil fyrir hönd Lestarinnar næstu vikur. Í sínum fyrsta pistli veltir hann fyrir sér merkingu rauðu spjaldanna þriggja sem fóru á loft í opnunarleik mótsins. Og við höldum 16. júní hátíðlegan, en dagurinn er tileinkaður skáldsögunni Ulysses eftir írska rithöfundinn James Joyce sem gerist öll þennan dag. Eiríkur Örn Norðdahl útskýrir aðdráttarafl bókarinnar.
Hajnalodik, kiugrom az ágyból, a focivébé vár reám! A mikrofonokat és podcast keverőnket a Relacart és az AV365.hu biztosította. Témák:
A pályán két mérkőzéssel, öt góllal és három piros lappal, a köztévén kellemetlen pillanatokkal kezdődött el a labdarúgó-világbajnokság. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See https://pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Az Egyesült Államokban az idegenrendészet és az árak, Mexikóban a kartellek miatt aggódnak a foci-vb-re érkező szurkolók Túlárazás, értelmetlenség, politikai vetítés: a NER emlékműve lesz a mohácsi híd "Érdekes felfogás" - a Tisza traumatológus képviselője válaszolt a neki bekiabáló Takács Péternek Takács Péter reagált a fideszes Győrfi Pál távozására: „Nyilvánvalóan nem szakmai okok állnak a háttérben” Magyar Péter: Még egyszer leülnék négyszemközt Sulyok Tamással, lehet, hogy újdonságot is tudok neki mondani Magyar Péter: "történelmi jelentőségű törvénycsomag" Új fejezet jön a bérlakásszektorban? Magyar Péter egy utolsó, négyszemközti megbeszélést ajánl Sulyok Tamásnak, mielőtt lép a kormány Végzetes stratégiai baki? Török Gábor megmutatta, hol rontotta el a kampányt az Orbán-kormány Kórusban énekelhetik a parlamentben a Szuverenitásvédelmi Hivatal hattyúdalát Rossi: Sok konfliktus volt a kispadok között Senki nem verte még meg idén a magyar válogatottat, Kazahsztán sem Jönnek a heves zivatarok, majd zuhanni kezd a hőmérséklet A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Az Egyesült Államokban az idegenrendészet és az árak, Mexikóban a kartellek miatt aggódnak a foci-vb-re érkező szurkolók Túlárazás, értelmetlenség, politikai vetítés: a NER emlékműve lesz a mohácsi híd "Érdekes felfogás" - a Tisza traumatológus képviselője válaszolt a neki bekiabáló Takács Péternek Takács Péter reagált a fideszes Győrfi Pál távozására: „Nyilvánvalóan nem szakmai okok állnak a háttérben” Magyar Péter: Még egyszer leülnék négyszemközt Sulyok Tamással, lehet, hogy újdonságot is tudok neki mondani Magyar Péter: "történelmi jelentőségű törvénycsomag" Új fejezet jön a bérlakásszektorban? Magyar Péter egy utolsó, négyszemközti megbeszélést ajánl Sulyok Tamásnak, mielőtt lép a kormány Végzetes stratégiai baki? Török Gábor megmutatta, hol rontotta el a kampányt az Orbán-kormány Kórusban énekelhetik a parlamentben a Szuverenitásvédelmi Hivatal hattyúdalát Rossi: Sok konfliktus volt a kispadok között Senki nem verte még meg idén a magyar válogatottat, Kazahsztán sem Jönnek a heves zivatarok, majd zuhanni kezd a hőmérséklet A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Kohári Éva gasztro blogger könnyű vacsora menüt hoz, mexikói leves és nutellás keksz
A torontói világpremier után – ahol a zsűri különdíját nyerte el – végre a magyar mozikba is elért a görög-német-magyar koprodukcióban készült Tyúk. Pálfi György rendező és Ruttkay Zsófia író azt érzik, a Final Cut után ezt a filmjüket szeretik a legtöbben. Az adásban beszélgettünk a csirkék szexuális életéről, a film különböző rétegeiről és kacskaringós, Mexikót is érintő útjáról a megvalósulásig. Arról is beszámoltak, miért élték meg gyógyulásként a kiköltözést Görögországba. Így készült el a Tyúk, és aki végighallgat minket, azt is megtudhatja, milyen állatokkal tervezik leforgatni a következő filmjüket.
Borzsák Sarolta barlangász családban nőtt fel, férjével is közös szenvedélyük maradt a mélységfelfedezése: különleges fotóik segítségével olyan embereknek is meg tudják mutatni a barlangok csodáit, akik a valóságban talán sose tudnának vagy mernének lemenni oda. Egy barlang kényelmetlen, hideg, akár távoli és szigorú engedélyekhez kötötten látogatható, Saroltáék a süppedős mozifotelben viszik el nézőiket Brazíliától Mexikóig.Sarolta fontosnak tartja a múlt, a nagy elődök tiszteletét is: részt vett Vass Imréről, a Baradla felfedezőjéről szóló film elkészítésében, melynek során bebizonyosodott, hogy milyenszerencsés választás volt a film főbb szerepeire mai barlangászokat választani profi színészek helyett. Hiszen a régi korok és a ma felfedezőit ugyanaz a szenvedély hajtja, ettől tudtak autentikusak lenni a figurák.De hogyan lehet felelősségteljesen óvni a barlangjainkat a túlturizmustól? Milyenek a jó példák itthon és külföldön? Milyen kalandjaik vannak a barlangi fotósoknak különbözőországok barlangjaiban?Hogyan készült egy 150 évvel ezelőtti barlangkutatásrólhelyszíni dokumentumfilm? Mi a gyógy,és az idegenforgalmi barlang? Borzsák Saroltával, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság barlangtani és földtani referensével a szerkesztő: Lovranits Júlia Villő beszélgetett.fotó: http://caverna.hu/
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. Jó-e bűnözőnek lenni? A fenntartható, környezettudatos drogkereskedelemért! Gödölyék, jerkék, ártányok. Kelet-európai identitásdrift Gogollal és Leonyid Brezsnyevvel. Csalódás Richard Bransonban. És a Mennyiségi Újságírás díjat kapja... 00:00 Tartalomjegyzék. 01:11 Nem is olyan jó bűnözőnek lenni. Rogán nyilatkozik. El Mencho és a mariachi. 05:15 Escobar is lehetett volna bármi más. Növekedési kényszer a drogkereskedelemben. A környezettudatos, fenntartható kábítószer-kereskedelem. 09:49 Közgazdaságtan és kábítószerkereskedelem. Dr. Schwab és kokain. 13:19 Újabb érdekes adatok Erdős Pál amfetaminfüggőségéről. Erdős Pál és Uj Péter találkozása, speed nélkül. A kis Terence Tao és Erdős Pali bácsi. 18:08 Budapesti ukrán verdák 2. - Kelet-európai identitás drift. Gogol és Zelenszkij ukránsága. 22:32 A hét autós üldözése egy érdi varsúti átjáróban. 26:52 R-Go gödölyék és jerkék. Mit mond Váncsa István? 30:20 Az MSZP temetése a Jókai utcában. A KDNP ügyesebb volt. The Jon Spencer Package Experience. Csalódás Richard Bransonban. 35:44 Jelentős mérföldkő az alapkő. Mikor lesz vasút Ferihegyre? 41:50 Putyinista sapkalevétel magyar iskolákban. Tankerülete válogatja! Peter Thiel gyermekeinek szkríntájmja. 47:20 Ki nyeri a Mennyiségi Újságírás Díjat? Bede Márton demográfiai cikke. Ne féljünk a vámpírhaltól! See omnystudio.com/listener for privacy information.
2 - Pokol Mexikóban, miután a hatóságok vasárnap kézre kerítették a legkeresettebb drogbárót - vonalban Vogel Dávid szakértő by Balázsék
2 - Pokol Mexikóban, miután a hatóságok vasárnap kézre kerítették a legkeresettebb drogbárót - vonalban Vogel Dávid szakértő by Rádió 1
Körülbelül egy év után február 20-án jelenik meg Golden Runes címmel a Palo Canto, azaz Kedves Péter és Tóth Bertalan alkotta elektronikus zenei duó második nagylemeze, amelyet egy héttel később, február 27-én követ a zenekar lemezbemutató koncertje a Turbinában. Hogy hogyan alkot két igazán tudatos, a zeneiparban is igen ismert és sikeres fiatalember, hogyan kerültek a zeneiparba, hogyan konvertálták a covidos leállást a Belauból, illetve a Cloud 9+-ból a Palo Cantóba, milyen volt a Viva/MTV-ben dolgozni, milyen tanulságokat szűrtek le előző zenekaraik működése kapcsán, hogyan építették a nemzetközi kapcsolati hálót, mennyire spiri a Palo Canto, milyen a kapcsolatuk a szaúd-arábiai sivataggal vagy éppen Mexikóval, hogyan viszonyulnak az organikus jelzőhöz, mindről szó esik.Műsorvezető: Bihari BalázsA Wanted podcast adása az NKA Hangfoglaló program támogatásával készült.
Ha hiszitek, ha nem, a hagyományos autógyártók még mindig nem tanulták meg a Tesla legnagyobb leckéjét! A Cadillac - részben - visszatért Európába: három tisztán elektromos modell található meg a kínálatban, horror áron! Az EU politikusai gyáva nyúlként viselkednek, ha a környezetvédelemről van szó, s akaratlanul is előnybe hozzák a kínai EV-gyártókat. Elektromos teherhordó ...lánok messze földön és Mexikóban - de nem Kanadában. A "25%-ban igaz, de az sem úgy." Toyota reklám az USA-ból. És végezetül: Lázadóék Ford Focus Electric vásárlásának részletei és az első hónapok tapasztalatai. Shownotes: EMOB022 - EV Hírek & Villanyautót Vettünk, Lájf! (Saját Tapasztalatok) Elérhetőségeink: W: https://Elektromobilitas.info YT: https://www.youtube.com/@ElektromobilitasPodcast/ @: ev@kanadabanda.com P: https://www.patreon.com/KanadaBanda
Þrátt fyrir að í vopnahléssamkomulaginu sé kveðið á um óhindrað streymi lífsnauðsynlegra hjálpargagna inn á Gaza, þar á meðal grundvallarnæringar fyrir börn sem soltið hafa heilu hungri mánuðum saman, þá er raunveruleikinn annar, segir Birna Þórarinsdóttir framkvæmdastjóri Unicef á Íslandi sem er nýkomin frá Palestínu. Um 100 starfsmenn hjá fimm stærstu sveitarfélögum á höfuðborgarsvæðinu hafa verið áminntir fyrir brot í starfi og 20 hefur verið sagt upp að undangenginni áminningu. frá 2022. Nær 18.000 starfa hjá sveitarfélögunum. Undanfarna mánuði hafa á sjöunda tug manna fallið í árásum bandaríska hersins á báta í Karíba- og Kyrrahafi undan ströndum Mexikó, síðast þrír um helgina. Hernaðarviðbúnaður Bandaríkjanna í og við Karíbahaf hefur stóraukist undanfarna mánuði og hefur aldrei verið meiri, Bandaríkjaforseti talar um stríð við eiturlyfjasmyglara en greinendur telja margir að olía sé rótin.
Legújabb kibeszélőnkben Nagy Dani volt a vendégünk, akivel a Mexikói Nagydíj legfontosabb eseményeiről beszélgettünk. Azon belül is beszéltünk Norris lehengerlő teljesítményéről, Oscar Piastri nehézségeiről, Russell rádiózásáról és persze a hatalmasat versenyző Oliver Bearmanról. De érintettük az FIA hibákat és a fiatalok teljesítményét is. Tartsatok velünk most is! Műsorvezető: Réthelyi Balázs, Takács Áron Vágás & Fotó & Grafika & Főcím: Reskó Barnabás, Kovács Gergely, Longauer András --------------------------------------------------- LEGYÉL RÉSZESE A TRIBÜN SZTORINAK! Támogass minket! ❯ https://heyplease.live/tribun YOUTUBE --------------------------------------------------- Tribün Podcast ❯ https://www.youtube.com/@tribun.podcast PODCAST --------------------------------------------------- Tribün Podcast: Spotify ❯ https://bit.ly/spotify_tribunpodcast Apple Podcast ❯ https://bit.ly/applepodcast_tribunpodcast SOCIAL --------------------------------------------------- Facebook ❯ https://www.facebook.com/tribun.podcast Instagram ❯ https://instagram.com/tribun.podcast TikTok ❯ https://www.tiktok.com/@tribunpodcast Balázs Instagram ❯ https://www.instagram.com/rethelyi.balazs —————- A műsort a Hit Rádió és az Ultrahang támogatta. További támogatóink: - Social Fusion - Greg Design #tribunpodcast
A McLarennél a fordítás után uralkodó hangulatról és a legérdekesebb paddock-sztorikról – közte a két kötelező kerékcseréről – beszélgettünk többek között a mexikói F1-es hétvége értékelőjében.A négyfutamos bajnoki hajrát Norris kezdheti meg a tabella éléről, Piastri oldalán pedig nő az aggodalom. A Haasnál nagy volt az öröm, de a csapat névadó tulajdonosa jelezte: ennyivel nem elégszik meg. A paddockban érdekes sztorik keringenek, többek között egy mozgalomról, mely a versenyenkénti kötelező két kerékcsere előírását tűzte zászlajára. Ezekről és sok másról beszélgettünk a Mexikóból jelentkező Mészáros Sándorral.Ha szeretnél hozzájárulni a műsor fenntartásához és fejlődéséhez, megköszönjük, ha támogatsz minket a Patreonon: https://www.patreon.com/formulapodcast.*Októberi adásaink elkészítését többek között Varga Csaba, Ort Noémi, Bali Viktor, Kocsis László, Fehér Ákos, Surányi Marcell és Magda Zsanett Odett támogatták. Köszönjük nekik!Készítették:Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője (fb.com/gellerfigergoF1)Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz c. könyvsorozat szerzője (@mesandor)Support the showA Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport
Toroczkai László: Amikor elmentem Magyar Péter dorogi fórumára, fél óráig nem mert kiszállni a kocsijából Megállapodott az amerikai és a kínai elnök egy lehetséges kereskedelmi egyezményről Bár Gyurcsány felszívódott, Lajos végül így is lakást kapott Ismét leállt egy európai repülőtér – furcsa tárgyakat észleltek az égen! Ki lakik a világ legmagányosabb házában? Orsós János: Nem csak az isten háta mögötti falvakban nincs orvos meg szaktanár Joguk van-e az orosz nőknek az abortuszhoz? Akár több tízezer forint ütheti a markát annak, aki figyel erre a trükkre Erős BMW-n tanult vezetni, katasztrófa lett belőle Költözzünk be egy börtönbe! Buborék vagy forradalom? AI-chatbotok vallanak a saját jövőjükről Így néz ki a Mexikói Nagydíj rajtrácsa Nem lehet megunni, videón Kerkez gólja és Szoboszlai gólpassza Zivatarok érkeznek északnyugtról, figyelmeztetést adtak ki több vármegyére A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
Toroczkai László: Amikor elmentem Magyar Péter dorogi fórumára, fél óráig nem mert kiszállni a kocsijából Megállapodott az amerikai és a kínai elnök egy lehetséges kereskedelmi egyezményről Bár Gyurcsány felszívódott, Lajos végül így is lakást kapott Ismét leállt egy európai repülőtér – furcsa tárgyakat észleltek az égen! Ki lakik a világ legmagányosabb házában? Orsós János: Nem csak az isten háta mögötti falvakban nincs orvos meg szaktanár Joguk van-e az orosz nőknek az abortuszhoz? Akár több tízezer forint ütheti a markát annak, aki figyel erre a trükkre Erős BMW-n tanult vezetni, katasztrófa lett belőle Költözzünk be egy börtönbe! Buborék vagy forradalom? AI-chatbotok vallanak a saját jövőjükről Így néz ki a Mexikói Nagydíj rajtrácsa Nem lehet megunni, videón Kerkez gólja és Szoboszlai gólpassza Zivatarok érkeznek északnyugtról, figyelmeztetést adtak ki több vármegyére A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.
A 100 éve született Sam Peckinpah (1925-1984), a „Vad banda”, a „Szalmakutyák” és „A szökés” alkotója minden bizonnyal az egyik legvizuálisabb és legintenzívebb látásmódú amerikai filmrendező volt az 1960-as és 1970-es években. Ellentmondásos személyiségében a kedves, nagyműveltségű író és a munkatársait is terrorizálni képes, kemény direktor keveredett, gyakran az elfogyasztott alkohol és drog mennyiségétől függően. Nem véletlenül kapta a „Véres Sam” becenevet a vásznon megjelenő brutális vérengzések iránti vonzódása miatt. Állandó szabályszegései és lázadó személyisége több producernek is gyomorfekélyt okozott: nem rejtette véka alá, hogy nem tetszett neki a stúdiórendszer, és több alkalommal is nyílt összetűzésbe került a stúdiók vezetésével. Ennek ellenére sikerült merész és határokat feszegető filmeket készítenie, 1969 és 1974 között forgatott filmjeivel nem tudott hibázni. Kedvenc műfaja a western volt, a Vadnyugat hanyatlásában meglátta a nihilizmus, a férfiasság és a kompromisszumos erkölcs témáit, ami rezonált a kiábrándult amerikai ifjúság ízlésével. Filmjei újszerűségről, régimódi karakterekről és klasszikus szerkezetéről is emlékezetesek. A régi és az új világ egymás mellé állítása számos történetében is megjelenik. Nála az erőszak nem a sokkolás eszköze: a tiszta morális szándékokkal szembenálló brutális és közömbös világot jelképezi. Ezért megosztóak a filmjei, attól függően, hogy a néző mennyire tudta elviselni a valósághűen véres képeket. Stilisztikailag az úttörő vágástechnikája és a szuperlassított felvételek használata egyedi hangulatot teremtett, különösen a lövöldözések és a verekedések jeleneteiben. Privát életében a morális kiállás nem kapcsolódott össze vallási kérdésekkel, bár élete második felében Mexikóban is élt és szívesen használta a katolikus szimbólumokat. A hetvenes évek második felében függőségei miatti gyors hangulatváltozásai és lojális kollégák elmaradása következtében kevéssé foglalkoztatták, állandó kockázatként kezelték.Peckinpah forradalmi hatása tovább él Hollywoodban. Nemcsak John Woo, Tony Scott, de minden akciófilmet forgató rendező merített munkásságából. Kevésbé koherens filmjei is hangulatosak, stílusosak. 59 évesen Hollywood egyik leglázadóbb és leginspirálóbb filmrendezőjeként hunyt el. Sam Sam Peckinpah életművéről, legjobb filmjeiről beszélgettünk.A beszélgetés résztvevői:Balázsy IstvánCsunderlik PéterLaska PálPaár ÁdámA Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt
Mai vendégünk Soma Mamagésa, aki szinte egyenesen Mexikóból érkezett a stúdióba, és elkísérte Dr. Dittrich Ernő, aki a műszaki tudományok doktora, a Pécsi Tudományegyetem Környezetmérnök Tanszékének oktatója, kutató, feltaláló, vezető tervező és műszaki szakértő, és aki az emberek lelki rezgésszintjének emelkedéséért dolgozik nap mint nap. Mesélnek békemeditációról, a január tanulságairól, néma elvonulásról, és a mostani rezgésszint emelő tisztító eseményekről.
Tallér Péter Magyarországon született, az ELTE-n végzett jogász szakon, végzett, majd doktori tanulmányokat folytatott a Passaui Egyetemen. Ezt követően angliai továbbképzés keretében szerezte meg a BREXIT-et követő a solicitor kvalifikációt. Németországban ügyvédi képesítéssel rendelkező Rechtsanwalt, magyar ügyvéd is. Emellett tagja a Law Society of England and Wales-nek Németország fővárosában, Berlinben a magyar, mexikói és orosz nagykövetségek által ajánlott ügyvéd. Szakterületei közé tartozik a magyar gazdasági jog, különösen német csődeljárási biztosok megbízásából végzett magyar csődeljárás- és társasági jog, szerződési jog, ingatlanvásárlás és -értékesítés Magyarországon, német vállalatok magyar leányvállalatainak likvidálása, valamint a magyar ingatlanjog, különösen az érvénytelen ingatlanvásárlási szerződések miatti kártalanítási jogegység kialakítása az érintett külföldi ingatlanvásárlók érdekében. A magyar sajtóban és rádióban nagy figyelmet kapott a közelmúltban azoknak a mérföldkőnek számító ítéleteknek a kiharcolása, amelyet a magyar polgári bíróságok hoztak a pénzintézetek által nyújtott devizahitelek semmisségéről. Ügyfeleit képviseli magyar állami bíróságok és választottbíróságok előtt, beleértve a külföldi áru szállítására vonatkozó jogvitákat is. Jogosult nyilvánosan hitelesítéseket, ingatlanvásárlási szerződéseket és más dokumentumokat elvégezni, ideértve a vállalati joghoz kapcsolódókat is, magyar jog szerint akár helyileg Nürnbergből is. Elektronikusan benyújthat magyar cég-, illetve változásbejegyzési kérelmeket és más magyar hatósági kérelmeket, elkerülve a konzuli hitelesítés és/vagy személyes utazás szükségességét Magyarországon. Tanulmányok:-Law Society of England and Wales (Anglia és Wales-i Ügyvédi Kamara) tagja, angol ügyvédi (angolul: „solicitor”) képesítés.-Doktori fokozat a Passaui Egyetemen, kutatási téma: a Kaszpi-tenger jogállása (cum laude).-Jogi diploma: ELTE, cum laude-minősítéssel.-2011-ben legjobb külföldi hallgató a legmagasabb „matrícula de honor” kitüntetéssel a valenciai egyetemen, Spanyolországban.-Ösztöndíjas a Orosz Kereskedelmi és Iparkamara és a Puskin Állami Orosz Nyelvintézet programjában Moszkvában, Oroszországban.-Ösztöndíjas a Herzen Egyetemen, Szentpéterváron, Oroszországban.https://www.linkedin.com/in/peter-taller-79407087/https://www.youtube.com/@nzpnagylegal https://www.nzp.de/teams/dr-peter-taller/#ügyvéd #Bécs #Ausztria #nemzetközi 0:00 Beköszönés 1:30 Jog, ELTE2:50 Ösztöndíjak, tanulmányok különböző országokban: Spanyolország, Oroszország, német PhD4:00 Jogi orosz tanulása egyetem alatt5:00 Szentpétervár, Moszkva6:00 Szovjet kollégiumok8:50 Oroszország beutazása10:00 Budapesten önkénteskedés az Orosz-ukran háború kezdetén12:30 Orosz barátok véleménye a helyzetről14:00 Pro bono orosz és ukrán képviselet javaslása a Magyar Ügyvédi Kamara részére 17:00 Nemzetközi büntetőjog: Feljelentés Putyin ellen, Háborús bűnös, Elfogató parancs18:30 PhD képzés: a Kaszpi-tenger nemzetközi jogi státusz (Passaui Egyetem)20:00 Ausztria, NZP, 9 év a NZP csapatában22:30 UK: teljesen más világ25:00 Nemzetközi iroda26:45 Emirátusokbeli ügyvédi engedély28:00 Mini-Dubaj29:36 Túlszabályozás ellen Dubajba30:00 1. Érdekes eset: Mexikói csokigyár képviselete német gyártóval szemben33:30 Ökotudatosság, online biróság36:00 2. Érdekes eset: Schattendorf39:00 Schattendorf aktuálisan41:00 Jog és a politika42:10 Következő generációval foglalkozni48:00 1500 éve nincs érdemi változás52:00 Mesterseges intelligencia 54:30 Nyelvtanulás56:35 Török doku film forgatás58:00 Török tervek1:00:00 Jogászkodás: miért éri meg csinálni1:00:01 Utazás tervek1:02:00 Jövőbeli tervek 1:05:00 Elköszönés
Mi a tudomány álláspontja a parázson járás ügyében, mi történik a könnyeinkkel a súlytalanságban, vajon a pók jobban utálja a meleg vizet a hidegnél, Cseh Tamás miért volt indián, hogyan jobb a DeepSeek, mi a CSRM legnagyobb hibája, mit gondolunk a Nissan szexista reklámjáról, mikor bírta ki az emberiség nagyzoló építmények nélkül, végtelen sebességgel terjedő gravitációs hullámokkal lehetne-e kommunikálni, heti hány óránk van a kötelezettségeinken kívül, mit csináltunk 2001 szeptember 11-én, ellentmondásos-e az AfD vezetője migránssal házasságban élő leszbikusként, honnan szerezte Leonardo a festéket, olvashat-e scifit egy ortodox zsidó, mi az a lakhatási válság, miért kerül egyre több cikk fizetőfal mögé, mitől lövell ki a felrázott kóla, mi történik a paksi építkezésen, valósak-e a térképre tett nemzeti péniszátlagok, tényleg eltűnt-e egy sziget a Mexikói-öbölből, eltűnhetnek-e a közeljövőben a villanyoszlopok, van-e esély tízemeletes polipok feltűnésére? Zene: Magyar Banda - Gyere Baba!
Az amerikai kormányzat által beígért vámok hatásaival foglalkoztunk. Az új vámrendszer értelmében az USA 25 százalékos vámot vet ki a Kanadából és Mexikóból érkező árukra, míg a kínai termékekre 10 százalékos vámot vonatkozik majd. A hazai befektetők számára legfontosabb devizapárok mozgásait Németh Dáviddal a K&H Bank vezető elemzőjével tekintettük át, Mohos Kristóffal a Portfolio részvénypiaci elemzőjével pedig a témának a részvénypiaci hatásait néztük végig. Főbb részek: Intro - (00:00) A vámok devizapiaci hatásai - (01:26) Makronaptár - (14:20) Részvénypiaci hatások - (15:50) Kép forrása: Chip Somodevilla/Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.
Við ætlum að ræða við formann dómarafélags Íslands um umdeilda breytingu á dómskerfinu í Mexikó sem kveður á um að allir dómarar í landinu verða kosnir í beinni útsendingu. Svo er það mál vararíkissaksóknara og ákvörðun dómsmálaráðherra sem engin virðist ánægður með en ráðherrann ákvað að verða ekki við ósk um að leysa hann tímabundið frá störfum. En við byrjun á vaxandi spennu í kringum innrásarstríð Rússa í Úkraínu og fundi forsætisráðherra Bretlands og forseta Bandaríkjanna í Washington í kvöld.
Vége a nyári szabadságnak, de még mindig szenvedünk a hőségtől. A magyarok 9 éves cikkekkel riogatnak, Mexikóban pedig Orbán Viktorral példálóznak. Hogy melyik a jobb/rosszabb, mindenki döntse el maga! Pihenésképp felülvizsgáljuk a streaming előfizetéseinket, mert mindenki vadul kezdett árakat emelni. Show notes
Zuhanó repülők, kigyulladt autók - Hufnágel Kapitány - MÓKA Podcast ep. 218 Sziasztok! Üdvözlünk mindenkit a legújabb podcast epizódban, ahol egy igazán különleges vendéggel beszélgettünk, akit a YouTube böngészése közben fedeztem fel. Ez az úriember nem csak az autók szerelmese, hanem veterán autók mestere is, és ha ez még nem lenne elég, egy repülőgép pilóta is! Tartsatok velünk, mert garantáltan érdekes és humoros epizód következik! Ahogy böngésztem a YouTube-ot, rábukkantam erre a fantasztikus csatornára, ami azonnal magával ragadott. A videóiban nemcsak a legmenőbb veterán autókat bütyköli, hanem olyan humorral mesél, hogy nem lehet nem nevetni. Az, hogy mindezt olyan módon tudja elmagyarázni, hogy egy 13 éves is simán megértse, az igazi tehetség. Nemcsak autókról esik szó a csatornáján, hanem a repülés világáról is, hiszen ő maga is pilóta. Képzeljétek el, hogy egy nap autószerelő, másnap meg már a felhők között szárnyal! Ellátogattam hozzá, hogy személyesen hallgassam meg a történetét, és őszintén szólva, nem csalódtam. Mesélt a repülésről, az autók iránti szenvedélyéről, és arról, hogyan talált rá erre a különleges kombinációra. Az ő neve? Hufnágel Kapítány. És miért nevezik így? Erre is választ kapsz. Elmeséli, hogyan lett pilóta, hányszor kellett kényszerleszállást végezni és azt is, hogy semmiképpen ne Mexikóban zuhanj le. Beszélünk az autógyűjteményéről. A Restomod Trabantjáról vagy Fehér Hollóról, a patinás Wartburgról, a Barkasjairól, valamint a Barkas autómentőről. Nála van Kővári Barna verseny Trabantja is. De nem csak kelet-európai autók vannak a gyűjteményében. Ott van például Betsy, az 1956-os Buick, vagy az én kedvencem, a Ford Fairlane. A majdnem leégett Austin Healey, vagy az ő kedvence, a DeSoto. Ha kedvet kaptál egy virtuális krúzingra, tarts velünk. Hufnágel Kapítány csatornája: [YouTube](https://www.youtube.com/@bountyflyer)
A2 - PRE-INTERMEDIATE - In this episode I'm going to tell you how I spent Mother's Day last week. It's very good for practicing the past tense! ➡️ Become a member to get the transcription of all episodes with a vocabulary list and explanation: https://www.patreon.com/hungarianwithsziszi
Szokatlanul meleg télről és tavaszról, vízhiánnyal küzdő Mexikóvárosról, valamint olvadó sarkvidékekről beszélgetünk a Zöldövezet legújabb adásában. Emellett a 24.hu-ra való regisztrációra is felhívjuk hallgatóink figyelmét.
Fluent Fiction - Hungarian: Spicy Surprises: Budapest's Hot Goulash Adventure Find the full episode transcript, vocabulary words, and more:fluentfiction.org/spicy-surprises-budapests-hot-goulash-adventure Story Transcript:Hu: Budapest, a Duna parton.En: Budapest, on the banks of the Danube.Hu: János, a város szívében él, egy szűk, de egyszerre idilli kis utcában.En: János lives in the heart of the city, in a narrow but idyllic little street.Hu: Petra, a boldog, ám néha túlságosan is szigorú, ám annál szebb barátnője, általában ott mászkál vele a városban, ismerve a természetét, hogy János lábait húzza sokat barangolni.En: Petra, his happy but sometimes too strict yet beautiful girlfriend, usually walks around the city with him, knowing how much János enjoys wandering.Hu: Egyik este Petrával úgy döntöttek, hogy elmennek ebédelni egy híres étterembe, hogy megízleljék a helyi ízeket.En: One evening, János and Petra decided to go to a famous restaurant for dinner to taste the local flavors.Hu: Az enteriőr hívogató volt, a faasztalokon szieszta hangulatot árasztó lámpák melegsége játszadozott.En: The interior was inviting, with warm lamps casting a siesta atmosphere on the wooden tables.Hu: Az étteremben fűszeres illatok tüzes táncát járták az orrukban.En: Spicy scents danced in the air of the restaurant.Hu: János ránézett a menüre, észrevett valamit, ami felkeltette az érdeklődését.En: János looked at the menu and noticed something that caught his interest.Hu: "Gulyás," olvasta hangosan, "hagyományos módon, erős paprikával.En: "Goulash," he read aloud, "traditionally made, with strong paprika."Hu: " Petra jobb belátására hagyatkozva óvatosságra intette őt, mert János nem volt híres arról, hogy jól bírná a fűszeres ételeket.En: Relying on Petra's better judgment, she warned him to be cautious because János wasn't known for handling spicy food well.Hu: De János elszánt volt, biztos volt benne, hogy meg tudja enni az ételt.En: But János was determined, confident that he could handle the dish.Hu: Amikor Jánost tányérja érkezett, őszintén meglepett az étel hőmérséklete.En: When János's plate arrived, he was genuinely surprised by the temperature of the food.Hu: Elvégre Budapest nem Mexikó, ezért nem számított arra, hogy a gulyás olyan meleg lesz, a fűszerek színes piramisa pedig ettől még ijesztőbbé vált.En: After all, Budapest is not Mexico, so he didn't expect the goulash to be so hot, and the colorful pyramid of spices became even more intimidating.Hu: Nem sokkal az első kanállal megkóstolta a levest, túlságosan meleg volt.En: He took a spoonful of the soup and it was too hot.Hu: Arcat elárasztotta a verejték, a szemei kipirosodtak, a nyelve pedig szinte tánclépéseket járt a szájüregében.En: Sweat covered his face, his eyes turned red, and his tongue seemed to dance in his mouth.Hu: A meleg miatt az egész testét megizzasztotta.En: The heat caused his whole body to sweat.Hu: Petra nem bírta tovább, és hangosan felnevetett.En: Petra couldn't hold it in any longer and burst into laughter.Hu: Az emberek az asztaluk körül is nevetni kezdtek, mind pedig János izzó arcát nézték.En: People around their table started laughing too, all while looking at János's flushed face.Hu: János próbálta végigmenni az élményen, de a gulyás még mindig forró volt, habár már elfogyott a tányérról.En: János tried to go through the experience, but the goulash remained hot, even though it was already gone from his plate.Hu: Ez vezetett a nagy döntéshez.En: This led to a big decision.Hu: János beleegyezett, hogy talán mégsem lehet fűszeres étel-barát.En: János agreed that maybe he wasn't meant to be a fan of spicy food after all.Hu: A nap végén János és Petra visszament a lakásukba.En: At the end of the day, János and Petra went back to their apartment.Hu: János még mindig azon nevetett, hogy mekkora bakot lőtt az étteremben.En: János was still laughing about his blunder at the restaurant.Hu: Petra a vállára tette a kezét, szeretettel nézve rá.En: Petra put her hand on his shoulder, looking at him lovingly.Hu: Aznap este Budapest csillagai a város felett ragyogtak, a Duna csendesen hömpölygött, és minden rendben volt.En: That evening, the stars of Budapest shone above the city, the Danube flowed quietly, and everything was fine.Hu: János és Petra pedig új történetekkel gazdagodtak, melyek közül a "gulyás incidens" mindig kiváltotta a legnagyobb nevetéseket.En: János and Petra gained new stories, and the "goulash incident" always brought the biggest laughter.Hu: Mindannyian tudták, hogy bármi is történik, a nevetés mindig segít túllendülni a dolgokon, és az éttermi kalandom után János is ezt tanulta meg.En: They all knew that no matter what happens, laughter always helps overcome things, and János learned this after his restaurant adventure. Vocabulary Words:Budapest: BudapestDanube: DunaJános: Jánoscity: városstreet: utcaPetra: Petragirlfriend: barátnőwalks: mászkálrestaurant: étteremdinner: ebédflavors: ízekinterior: enteriőrlamps: lámpákatmosphere: hangulatwooden: fatables: asztalokscents: illatokspicy: fűszeresmenu: menüGoulash: Gulyástraditionally: hagyományosanspices: fűszerekcautious: óvatosságra intettedish: ételplate: tányértemperature: hőmérsékletsoup: leveslaughter: nevetésadventure: kalandom
2023 a háborúk éve volt, és az elmúlt napokat nézve ez nem látszódik csillapodni, fegyveres harcok pusztítanak a Vörös-tengertől Pakisztánig, Ukrajnától a Gázai övezetig, Líbiától Mexikóig. ❓Mi állhat a sokasodó háborúk hátterében?
2024.01.17 - A Peruban talált két kisméretű múmiaról, amiről többen állították, hogy földön kívüli lények alapos vizsgálat után kiderült, hogy a valójában állati csontokból és ragasztóból összeállított babák. Este 8-tól csak az első ajtón lehet felszállni a BKK járatain. Jó ötletnek tartjuk? Milyen az, amikor egy "semmiburgert" rendelsz a mekiben?
Mester Tamással Indonéziában, Bali szigetén, azon belül is Ubudban, a spiritualitás központjában találkoztunk és beszélgettünk egy étteremben helyi élményeiről, a lelassulásról, a sziget eredetiségeiről és hamisságairól, majmokról, motorozásról, egy kicsit az OZORA fesztiválról és Mexikóról.
3 - Röntgen és CT-vizsgálatok alapján mégsem manipulálták a mexikói "idegen múmiák" testeit by Balázsék
Ebben az epizódban, ahol az élet legmélyebb kérdéseiről és egy szenvedélyes kalandról lesz szó. Na, és ki lehetne jobb társ egy ilyen utazáshoz, mint Juhász Imre atya, aki nemcsak a hit és a vallás, hanem a nagyvilág és az emberi élet szempontjából is elmélyült gondolkodó. Ebben a lenyűgöző beszélgetésben Imre atya megosztja velünk a saját élettörténetét, amely tele van különleges fordulatokkal. Hogy hogyan lett pap, merre járt az élet azáltal, hogy követte a hívását. De ami még izgalmasabb, az az, hogy Mexikóban, a maják földjén három templomot épített. Igen, jól hallottad, három! Ezeknek a templomoknak a története valóban felemelő és elgondolkodtató még akkor is ha viperák potyognak az égből. De ne higgyétek, hogy csupán vallási kérdésekről beszélgetünk. Oh, nem! Az Imre atya kifinomult humora és éles megfigyelései gondoskodnak róla, hogy a beszélgetés tele legyen nevetéssel és gondolatokkal. Például megosztja velünk a magyar és a mexikói disznóvágás közti különbségeket. Hidd el, itt olyan tréfákat hallasz majd, amiket csak egy igazi humorista tud előadni. És azt sem hagyhatjuk ki, hogy megtudjuk, hogyan élte át Imre atya a globális pandémiát. Hiszen ő is azok közé tartozik, akiknek az élete alaposan megváltozott a járvány miatt. De a hit ereje mindig mellette állt, és erről is beszélgetünk majd. Az Imre atya életútja során számos különböző embert talált, és beszélgetésünk során feltárulnak a különbségek a magyar és a spanyol nyelvű hívők között. De ami talán még érdekesebb, az az, hogy Imre atya mennyi extra és külön munkát vállal, nemcsak a templomnál, hanem a nem hívők házánál is. Ez a tettrekész hozzáállás igazán inspiráló. Tehát, kedves nézők, ne hagyjátok ki ezt a különleges epizódot, ahol Imre atya beszélgetése valóban felemelő, humorral és bölcsességgel fűszerezve. Csatlakozzatok hozzánk, és fedezzük fel együtt ezt a kalandos utazást a hit, a vallás és az emberi élet csodálatos világában. Az út csak most kezdődik, és ígérem, hogy feledhetetlen élmény lesz!
Vannak rövid utazós történetek, amiket rövidségük ellenére is érdemes meghallgatni és megosztani veletek. Ilyen Reni története, aki egy mexikói skorpió csípést mesél el nekünk. Az interjút még 2022 decemberében rögzítettük.
Jó reggelt kívánunk! Az első magyar nyelvű kanadai podcast 15. extra epizódjában ismét Molnár "TowAcross" Attila volt a vendégünk. Minden, ami velük történt az közel 1 év során Kanadában, az Egyesült Államokban és Mexikóban, a blog-posztok után már könyvben is elolvasható: magyarul és (hamarosan) angolul is. Adás napló: KBXTR15 - Kempingezés Amerika-szerte - A Könyv Kérdésed, vagy észrevételed van az adásainkkal kapcsolatban? Esetleg kritikát fogalmaznál meg a podkasztról? Szeretnél riportalanyainknak kérdeseket feltenni? Vagy van egy jó téma javaslatod? Netán megosztanál velünk és a hallgatókkal egy érdekes történetet? Az elérhetőségeinket itt találod: W: https://KanadaBanda.com @: studio@kanadabanda.com P: https://www.patreon.com/KanadaBanda Köszönjük a megtisztelő figyelmet! Bandázz velünk legközelebb is!
4 - Vendégünk Alekosz, aki Mexikói élményeit fogja elmesélni by Balázsék
Talán éppen ezek a legjobb Tudatosság podcast adások, ahol nincs kifejezetten egy téma kijelölve, így hosztjaink gondolatai szabadon csaponghatnak többek között az éberség, jelenlét és teremtés témakörében. Intenzív energiák vesznek most körül minket, sokak élete hónapok leforgása alatt képes megváltozni. Miben különbözik az útja annak, aki most lép a tudatosság ösvényére attól, aki évekkel ezelőtt indult el ebbe az irányba? Hogyan emlékszik erre vissza Nikolett és Maja?Nikolett már az adás elején remek javaslattal áll elő, amit különösen azok fognak díjazni, akik még újak az Access világában, és bár élménybeszámolót Mexikóról most nem kapunk, azt megtudhatjuk, milyen érzés most visszatekinteni a kint töltött két hónapra.Neked van időd jelentéktelen dolgokra? És mi számít egyáltalán annak? Maja és Nikolett is elmondják tapasztalataikat a témában, és egyben kitérnek arra, hogyan változik meg az élete, a nézőpontja annak, aki folyamatosan teremt, és ezzel tölti ki a rendelkezésére álló időt. És mi történik akkor, ha unatkozunk? Milyen megoldások vannak az unalom ellen? Ki mihez nyúl ilyenkor? Néhány tipp haladóknak facilitátoroktól, akik már annyira jól teremtenek, hogy üres perceikben alig tudnak mihez kezdeni magukkal!Hostjaid:Dienes Maja (@dienesmaja)Erdélyi Nikolett (@nikoletterdelyi)Kövess minket:Facebook: @tudatossagpodcastInstagram: @tudatossagpodcast
B1 - INTERMEDIATE - Milyen volt Mexikóban nyaralni? ➡️ Get the transcript of the episode here: https://www.patreon.com/posts/61-podcast-playa-77156127
Az első magyar nyelvű kanadai podcast 11. extra epizódjában folytatódik Attiláék észak-amerikai története. Több hónapos itt tartózkodásuk alatt keletről nyugatra tartva bejárják Kanadát, majd észak-déli irányban az Egyesült Államokat is, hogy aztán a szilveszter éjszaka már Mexikóban találja őket. Több, mint 8.500 km-rel a hátuk mögött érkeztek meg Calgary szomszédságába. Attilával és családjával egy lakókocsis kempingben találkoztunk és a grillsütőkön elkészült vacsora után a naplementében beszélgettünk. A kérdéseket, észrevételeket, véleményeket, téma javaslatokat első sorban e-mail-ben várjuk: az elérhetőségeinket itt találod! Adás napló: KBXTR11 – Kempingezés Amerika-szerte - Calgary, AB Kérdésed, vagy észrevételed van az adásainkkal kapcsolatban? Esetleg kritikát fogalmaznál meg a podkasztról? Szeretnél riportalanyainknak kérdeseket feltenni? Vagy van egy jó téma javaslatod? Netán megosztanál velünk és a hallgatókkal egy érdekes történetet? Lépj velünk kapcsolatba: W: https://KanadaBanda.com @: studio@kanadabanda.com P: https://www.patreon.com/KanadaBanda Köszönjük a megtisztelő figyelmet! Bandázz velünk legközelebb is!