POPULARITY
Jolly és Szuperák Barbara New Yorkban – Ázsia Expressz titkok, világsiker és... MÓKA Podcast Ebben az epizódban a vendégeink Jolly és Szuperák Barbara (Barbi), akik 2025. december 28-án érkeztek Amerikába, és New Yorkban töltötték az újévet. Beszélgetünk arról: • Milyen volt szilveszterkor magyar közönség előtt fellépni az Egyesült Államokban • Miben más a New York-i metró a budapestihez képest • Hogyan navigáltak GPS-szel térerő nélkül a föld alatt • Milyen volt mínusz 10 fokban a Coney Island-i jeges víz partján állni január 1-jén Az epizód egyik legerősebb része az Ázsia Expressz kulisszatitkai. Barbi meséli el, hogyan fordult ki a bokája egy több tíz kilós zsák cipelése közben, mégis végigcsinálta a napot az adrenalinnak köszönhetően. Este viszont megérkezett a fájdalom. A történet őszinte, nyers és inspiráló. A műsor kapcsán kiderül az is, hogy míg Jolly ma már nem menne vissza az Ázsia Expresszbe, addig Barbi azonnal újra belevágna, ha hívnák. Szó esik: • Extrém alvási körülményekről • Komfortzónából való kilépésről • Mentális és fizikai határokról • Egy 15 centis csótányos éjszakáról • Arról, mit tanított a túlélésről az Ázsia Expressz A beszélgetés másik fontos témája Jolly 30 éves zenei pályafutása. Jolly őszintén beszél arról, hogy hosszú éveken keresztül a zene volt az első, még a család előtt is. Ma már tudatosabban választ fellépéseket, figyel az egészségére, és a magánélet került előrébb. Külön szó esik a nemzetközi sikerről is. A Ciki Ciki Bám Bám című dal nemcsak Magyarországon lett sláger, hanem Ázsiában és Olaszországban is berobbant, sőt Amerikában line dance koreográfiák készültek rá. Magyar nyelvű dal, nemzetközi közönséggel. Ez az epizód egyszerre szól: • Jolly karrierjéről • Szuperák Barbara személyes fejlődéséről • Az Ázsia Expressz extrém kihívásairól • Magyar előadók amerikai fellépéseiről • Komfortzónán túli tapasztalatokról • Újratervezésről 40 felett Ha érdekel: • Jolly világsikere • Barbi Ázsia Expressz élményei • Magyarok New Yorkban • Hogyan változik meg az ember gondolkodása a siker után akkor ez az epizód neked szól. Iratkozz fel a MÓKA Podcast csatornára, és írd meg kommentben: Te elmennél az Ázsia Expresszbe? Támogasd a MÓKA Podcastet: Bercode.com/mokapodcast https://bit.ly/MOKAPodcatsSign Kövess minket Facebookon: @mokapodcast Instagramon: @mokapodcastusa Web: mokapodcast.com Spotify (https://bit.ly/mokapodcast) Apple Podcast (https://bit.ly/moka2021) [Google Podcast](https://bit.ly/MokaGoogle) [Deezer](https://bit.ly/MokaDeezer) [LibSyn](https://bit.ly/MokaLibsyn) [Facebook](https://bit.ly/MokaFB)
Kutatók megfejtették, miért okoznak vérrögösödést az adenovírusos koronavírus-vakcinák Sürgős javítást adott ki a Microsoft, banális helyen vált sebezhetővé a Windows Megszüntetné a végtelen görgetést az Európai Bizottság A T-Mobile új korszakba vezeti a telefonhívásokat: itt az "Élő fordítás" funkció! Az Instagram vezetője tagadja, hogy függőséget okozna a platform Ritka bolygóegyüttállás: Vénusz, Merkúr, Szaturnusz és a holdsarló egy sorban John Wick videójáték fog jönni - és máris itt van az első videó róla Telekom: áttörés az üzenetküldésben – az RCS már iPhone készülékeken is elérhető Sokkoló fordulat az óceánokban: eltűnhet a só a Föld egyik kulcsfontosságú térségéből! Szuper gyors kódoló modell az OpenAI-tól GPT-5.3-Codex-Spark Bunyóvideó terjed Tom Cruise-ról és Brad Pittről – Hollywood pusztulás előtt áll? A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Kihátrálhat az egyik óriás az okostelefon-piacról Kinyírja az Apple a Vision Prót? Micsoda tévék! Itt a Samsung és az Lg új kínálata – Szuper méretek, rengeteg fény, tömérdek Ai Továbbfejlesztett humanoid robotot mutatott be a Boston Dynamics, ami a Hyundai autóit fogja gyártani A Ces 2026-on mutatkozik be a The Freestyle+, az újgenerációs, Ai-támogatással működő hordozható projektor Már gyártásban az Nvidia új AI-szuperchipje ClickFix támadások megtévesztő Windows BSOD képernyőkkel terjesztenek kártevőt A mama demenciáját nemsokára az okosórája is előre jelezheti Most már biztos: brutális megdrágulnak az okostelefonok 2026-ban A mesterséges intelligencia a járművek jövője CES 2026: Teljesen szürreális lett az ASUS asztali gamer PC-je CES 2026: sok érdekes kiegészítő érkezett kedvenc Apple kütyüidhez Tovább bővül a Samsung prémium tévékínálata A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Filmajánló szilveszterre: 9 film, ami szuper választás lesz estére Szilveszter retró: Ezt ettük a 80-as, és a 90-es évek utolsó estéin Hogyan fojtsuk vízbe, avagy kétéltűek tündöklése és bukása: Régi idők fénye Részleteket árult el a következő Terminátor-filmről James Cameron A Stranger Things vége: mihez kezd a Netflix a legnagyobb sikersorozata után? DrMáriás: Mára megint egy diktatúraszerű világban élek 5 film, ami lendületet ad az új évhez Kállay Borit ünnepli az olasz sajtó Netflix szilveszter: ezek a legjobb bulis filmek A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Nem mond le az Apple az iPhone Airről? A vártnál hamarabb érkezhet a szuper vékony telefon utódja Tej és sajt: hogyan hatnak a tejtermékek a bélflórára? 555 ezer dolláros fizetést ajánlanak az MI kockázatainak kezelésére, az OpenAI vezetője stresszes munkát ígér Petíció indult a kutatás szabadságáért Eljött, amitől mindenki tartott: változik a ChatGPT Nem lassít Zuckerberg: a Meta új szintre emeli az AI-versenyt Látványos négyes együttállással indul az újév, érdemes lesz felnézni az égre Gigantikus buborék fenyeget: 9 ezer milliárd dolláros piacért harcolnak a nagyhatalmak Új baktériumfajokra bukkantak a NASA steril tisztaszobáiban A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Szabi és Barna mellé ezúttal a Network4 állandó szakértője, Szuper Levente ült be, a srácok pedig neki is álltak pletykálkodni Quinn Hughesról, Stuart Skinnerről és Steven Stamkosról. Meg persze nagyító alá került néhány kapus és gólvágó is.
Az adás első részében azzal foglalkoztunk, hogy a forint váratlan erősödése az alapkezelőket és a privátbanki tanácsadókat a stratégiák újragondolására készteti, miközben ügyféloldalról nem csökkennek a hozamelvárások. A témáról Kállay Andrást, az Apelso Trust partnerét és igazgatósági tagját kérdeztük, aki azt is elmondta, milyen fantázia rejtőzik a nálunk egyelőre gyerekcipőben járó vagyonkezelésben. A műsor második részében az elmúlt időszakban szűk sávban mozgó üzemanyagárakat vettük górcső alá, amelynek árszintjét a kormány folyamatosan szemmel tartja, mert ha az magasabb lenne a régiós átlagnál, akkor beavatkozhatnak a piacba. A kérdés, hogy mit várhatunk ebben a helyzetben, hoz-e bármilyen megnyugvást a washingtoni találkozó. Erről Mohos Kristófot, a Portfolio üzemanyagpiaci elemzőjét kérdeztük. Főbb részek: Intro − (00:00) Most légy okos, alapkezelő! − (01:40) Mi lesz veled, üzemanyagár? − (20:21) Tőkepiaci kitekintő − (33:55) See omnystudio.com/listener for privacy information.
Ez itt a Paraméter napi hírösszefoglalója, a LÉNYEG. A nap legfontosabb eseményeit szemlézzük, így garantáltan nem marad le semmiről.
Adatépítész -az első magyar datapodcast Minden ami hír, érdekesség, esemény vagy tudásmorzsa az adat, datascience, adatbányászat és hasonló kockaságok világából. Become a Patron! https://www.python.org/downloads/release/python-3140 Lufi
A szakadék felé száguld az Alföldi Tej, és amikor jött volna egy megmentő, a kormány közbelépett Több százmilliót fektettek a startupba, ami bedőlt Akikre rászállt a hatalom, de nem hagyták magukat – és nekik lett igazuk Jól megszedi magát rajtunk az állam Szuper hibrid, szuper áron? Kombit hozott a BYD! Azt hiszed, a céged biztonságban van a politikától? Így készülj fel a következő hét hónapra A világ legszebb falujának választották, de lakói legszívesebben lemondanának a címről Hova utazzak a Balatonnál ősszel? 6 meseszép úti cél és programtippek az utószezonra! Izrael megkezdte Gázaváros teljes megszállását – az IDF 350 ezer palesztint telepített ki Kétgólos hátrányból fordított a Ferencvárost kiejtő Qarabag a BL-ben Nagy durranás lesz Polgár Judit és Rubik Ernő új találmánya Köd után kánikula: váratlan fordulat a szeptemberi időjárásban A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Már Magyarországon is kapható a szuper olcsó humanoid robot Rakéta 2025-02-18 07:51:04 Infotech Olcsó Robot A Unitree G1 annyiba kerül, mint egy autó, de a hasonló képességű robotokhoz képest így is rendkívül olcsónak számít. NAV mobilapp: Egymillióan nem tévedhetnek Mínuszos 2025-02-18 09:33:13 Infotech NAV Népszerű a NAV leginnovatívabb alkalmazása, a NAV-Mobil: a letöltések száma ezen a héten lépte át az egymilliót. A NAV-Mobillal bárhol és bármikor, pillanatok alatt ellenőrizhető többek között az adószámla, azaz, hogy van-e tartozás, esetleg túlfizetés a NAV-nál, de lekérdezhetők a foglalkoztatási adatok, egyszerűen és gyorsan befizethető a gépjárm Komoly csapás a magánéletre a Google már működő adatgyűjtési technikája ICT Global 2025-02-18 06:03:51 Infotech Google Adatvédelem A Google múlt hét vasárnap életbe lépett szabályai lehetővé teszik az úgynevezett „fingerprinting” technikát, ami komoly adatvédelmi kérdéseket vet fel. Sosem látott ragadozót fedeztek fel Egyiptomban 24.hu 2025-02-18 09:45:03 Tudomány Egyiptom A Básztet istennőről elnevezett állat nagyjából akkor lehetett, mint egy leopárd. Az Apple és a Meta is humanoid robotokat fejleszt az otthonunkba ITBusiness 2025-02-18 04:47:22 Infotech Apple Robot Az Apple és a Meta eddig a vegyes valóságot biztosító headsetek piacán versenyzett, de most egy még izgalmasabb területen is összecsaphatnak: a humanoid robotok fejlesztésében. Az otthoni robotok, amelyek elpakolják a ruhát, vizet hoznak vagy segítenek a mosogatásban, sokáig a sci-fi filmek világához tartoztak. Azonban a technológia gyors fejlődésé Geológiai térképezés segítheti további dínók felfedezését Erdélyben Helló Sajtó! 2025-02-18 04:39:04 Tudomány Románia Térkép Az ősi táj rekonstrukciójával szereztek értékes információkat az ismert erdélyi dinoszaurusz-lelőhelyről magyar és román kutatók. Eredményeik nem csak a további dinoszauruszcsontok felfedezését segíthetik, de jelentősen bővíthetik tudásunkat azokról a környezeti feltételekről, amelyek 70 millió éve uralkodhattak európában. Már a beindítása is látványos a szupergépnek First Class 2025-02-18 14:33:37 Tudomány Repülőtér Repülőgép Világűr NASA Sikeres lépést tett a NASA a csendes szuperszonikus repülőkhöz vezető úton. A motor már jár, túl van a kulcsfontosságú teszteken. Az Apple után a Samsung is megérkezett a telefonos nirvánába Telex 2025-02-18 13:46:29 Mobiltech Telefon Apple Samsung Mármint eljutottak arra a pontra, hogy az évente megjelenő csúcstelefonjaikban semmi értelmes újdonság nincs. Baj ez? Nem feltétlenül, de idén talán egy kicsit túlságosan belekényelmesedtek a gondolatba, hogy nincs hova fejlődni. Tűrni vagy tiltani? A TikTok betiltása mögött sötét szándékok állhatnak Media1 2025-02-18 11:38:48 Mobiltech TikTok Albánia Albániában a TikTok az egyik legnépszerűbb közösségi médiaplatform, ennek ellenére az ország miniszterelnöke nemrég úgy döntött, hogy egy évre betiltja. A Deutsche Wellének nyilatkozó szakértők szerint azonban ennek káros hatásai is lehetnek. Máris feltöltötte a Half-Life 3-at a Steam-re a Valve? PC Fórum 2025-02-18 09:00:00 Infotech Steam Valve Half Life A napokban érdekes új információ látott napvilágot a rajongók által már tűkön ülve várt Half-Life 3-mal kapcsolatban. Ezek szerint a Valve már feltölthette Steam játékboltja hálózatába a legendás játéksorozat várva várt új részét, és zárt körben már tesztelheti is azt azon keresztül. Két éve hibátlanul működik a világűrben a magyar kutatók által készített berendezés newtechnology.hu 2025-02-18 04:33:17 Cégvilág Világűr Az Európai Űrügynökség (ESA) Juice nevű űrszondájának feladata a Jupiter és három, felszín alatti óceánnal rendelkező jeges holdja – a Ganymedes, a Callisto és az Európa – kutatása. A szonda A paksi atomerőmű és a földgázvezetékek terveihez is hozzáférhettek a hackerek, akik feltörték a Régészeti Intézet szervereit, és 4 milliárd forintot követelnek SzMo 2025-02-18 08:04:25 Belföld Beruházás Paks Olajipar Hacker Atomerőmű Paksi Atomerőmű A támadók titkosították a Nemzeti Régészeti Intézet szervereit. Az utóbbi évtizedek állami stratégiai beruházásainak tervdokumentációja valószínűleg mind megvan az intézetnek. Ai Act: "Fel kell tennünk a kérdést, mit akarunk elérni a szabályozással" Digital Hungary 2025-02-18 05:39:00 Gazdaság Európai Unió Mesterséges intelligencia Emberi jog Számos kérdést felvet az Európai Unió mesterséges intelligenciát szabályozó első, AI Act névre keresztelt rendelete, amelyet a szakemberek egyelőre céltalan kapálózásnak éreznek. A kérdéskört a témában jártas magyar gondolkodók is körbejárták nemrég az EurópAI? Az emberi jogok védelme a mesterséges intelligencia korában című rendezvényen, a budapes A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

Öt szuper dolog, amire használhatjuk a Perplexity magyar nyelvű AI asszisztensét (és egy, amire nem) Rakéta 2025-02-06 06:12:08 Infotech Mesterséges intelligencia A Perplexity AI asszisztense a mobilon végzett feladatok elvégzését könnyíti meg a felhasználók számára, és jó hír, hogy más asszisztensekkel ellentétben magyarul is tökéletesen ért. Sonos Pinewood, az univerzális streaming box ITBusiness 2025-02-06 04:37:35 Mobiltech A Sonos számára az elmúlt kilenc hónap volt a cég történetének egyik legnehezebb időszaka, azonban most egy új termékkategóriába lépve próbálja visszaszerezni a piac bizalmát. A vállalat a következő hónapokban mutatja be első streaming lejátszóját, amely a Pinewood kódnevet viseli, és a hírek szerint 200 és 400 dollár közötti áron kerülhet piacra. Az Ügyfélkapu+ súlyos hibájáról beszél a könyvelők egyesülete, a fejlesztő szerint csak túl sokszor ronthatták el a bejelentkezést Telex 2025-02-06 12:42:14 Tudomány Ügyfélkapu Az IdomSoft szerint a kifogásolt esetben valójában nem rendszerhiba, hanem felhasználói hiba miatt nem sikerült a belépés. A DeepSeek az Androidra is rátörte az ajtót ICT Global 2025-02-06 14:12:09 Mobiltech Mesterséges intelligencia Android DeepSeek A DeepSeek nevű mesterséges intelligencia (AI) alkalmazás egyre nagyobb figyelmet kap az Android-felhasználók körében is. De milyen hatással lehet az Android ökoszisztémára? Honlapot a cégeknek! Kilenc milliárd forintos program indult Mínuszos 2025-02-06 13:33:58 Infotech Pályázatok Demján Sándor Február 3-tól elérhető a Demján Sándor Program keretén belül meghirdetetett kilenc milliárd forint keretösszegű program, amely az ötven fő alatti vállalkozások digitális fejlődését támogatja. A „Demján Sándor Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja Programot” olyan utalványrendszerű pályázatként hirdeték meg, amely hazai költségvetési forrásból Az AI-cég azt kéri, hogy a hozzájuk jelentkezők ne használjanak AI-t a felvételinél 444.hu 2025-02-06 07:51:58 Infotech Oktatás Felvételi "Szeretnénk megérteni az Ön személyes érdeklődését az Anthropic iránt és szeretnénk értékelni a nem AI-asszisztált kommunikációs készségeit is" – írják az álláshirdetésekben. A Nasa ismét egy magyar asztrofotós munkáját választotta a nap csillagászati képének Player 2025-02-06 12:57:02 Tudomány Világűr NASA A Nasa egy magyar asztrofotós, Fényes Lóránd munkáját választotta a nap csillagászati képének február 6-án. Történelmi csúcson zárt a Google anyavállalata – mégis zuhannak a részvények Igényesférfi.hu 2025-02-06 09:34:01 Infotech Mesterséges intelligencia Befektető Részvény Google Az Alphabet, a Google anyacége 2024-ben rekordot döntött, és először lépte át a 100 milliárd dolláros éves profitot, mégis a befektetők aggodalommal fogadták a híreket. Az oka? A cég 75 milliárd dollárt tervez mesterséges intelligencia kutatásra költeni, ami sokak szerint kockázatos befektetés lehet. Lenyűgöző galaxist örökített meg a Hubble űrtávcső, aminek gyűrűi egy ritka kozmikus ütközésben születtek Qubit 2025-02-06 10:20:54 Tudomány Világűr Egy friss kutatás szerint 50 millió évvel ezelőtt egy törpegalaxis találta el a Tejútrendszernél több mint kétszer nagyobb LEDA 1313424 galaxist, ami fiatal csillagoktól fénylő, koncentrikus gyűrűket alakított ki. Jól járnak a Samsung telefonok tulajdonosai TechWorld 2025-02-06 14:46:06 Infotech Telefon Samsung A futurisztikus kvantum titkosítás segítségével teszi biztonságosabbá a telefonjait a Samsung. A Samsung a Galaxy S25 szériával egy új korszakot nyit a mobilbiztonság terén, bevezetve a posztkvantum-kriptográfiát (PQC). A technológia célja, hogy a kvantumszámítógépek jelentette lehetséges biztonsági fenyegetések ellen védelmet nyújtson, megerősítve Új John Deere autonóm gépek és technológiák a Ces 2025-ön GépMax 2025-02-06 08:12:02 Mezőgazdaság Cégvilág Mesterséges intelligencia Generáció Kamera CES A második generációs autonóm rendszer a fejlett látástechnológiát, a mesterséges intelligenciát és a kamerákat kombinálja. Az oktatás jövője: digitalizáció, mesterséges intelligencia és új szabályozások Diplomátszerzek 2025-02-06 12:25:01 Karrier Oktatás Mesterséges intelligencia Trend Az Ifjúságkutató Intézet évente közzéteszi az ifjúság legfontosabb trendjeit bemutató jelentését, amely részletes képet ad a fiatalok politikai, gazdasági és társadalmi helyzetéről. A legfrissebb, Ifjúság'24 jelentés nemcsak a jelenlegi állapotokat elemzi, hanem rávilágít a jövő kihívásaira is. Az oktatás helyzetének, jövőjének egy külön fejezet sz 50 dollárból hoztak létre alternatívát az OpenAI o1 "érvelési" modelljére ITBusiness 2025-02-06 12:12:05 Infotech egyetem Mesterséges intelligencia Washington OpenAI DeepSeek A Stanford és a Washingtoni Egyetem kutatói mindössze 50 dollárnyi felhőalapú számítási kapacitás felhasználásával hoztak létre egy nyílt forráskódú MI "érvelési"-modellt, amely a csúcskategóriás modellekkel, például az OpenAI o1 és a DeepSeek R1 modelljeivel hasonló teljesítményt nyújt matematikai és programozási feladatokban. Az "s1" névre keresz A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy Trump nem viccel Grönlanddal Telex 2025-01-25 22:54:34 Külföld Telefon Dánia Financial Times Grönland Még a beiktatása előtt beszélt 45 percen át telefonon a dán miniszterelnökkel. A Financial Times értesülései szerint rendkívül rossz hangulatú beszélgetés volt. Toroczkai: A Tisza Párt mindenkit össze akar zavarni 24.hu 2025-01-26 06:31:36 Belföld Tisza Párt Mi Hazánk Mozgalom Toroczkai László DÁP A Mi Hazánk elnöke az évértékelőjében arról is beszélt, hogy kőkeményen harcolnak a DÁP-program ellen. Már a hetedik ciklusára pályázik a belorusz elnök Index 2025-01-26 05:50:00 Külföld Fehéroroszország Belarusz Már a héten megkezdődött az előzetes szavazás az idei elnökválasztáson Belaruszban. Az általános választást pedig ma, január 26-án tartják. Jégre tették a szülinapos Mercedest Vezess 2025-01-26 05:55:24 Autó-motor Mercedes-Benz Kerek születésnapot ünnepel a Mercedes-Benz Magyarországon is népszerű áruszállítója. Hideg helyen randiztunk Sprinterrel, de a mosoly azért nem fagyott az arcunka. Néhány sütőben 30 fokkal is eltérhet a beállítottól a hőmérséklet Azenpenzem 2025-01-26 06:33:00 Gazdaság Energia Az elektromos sütők nagy előnyének mindenki a jól szabályozhatóságot tartja. Pedig – derült ki a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) friss tesztjéből – előfordul, hogy a valóságos hőmérséklet a beállítottól jelentősen eltér. A felmelegedési idő, az energiafelhasználás, a zajszint, a kezelhetőség terén is nagyok a különbségek. 9 klassz, gyerekbarát program Budapesten a télre Startlap Utazás 2025-01-26 06:33:17 Utazás Számos izgalmas program várja a kisgyermekes családokat a fővárosban. Szuper helyeket ajánlunk, amik a hideg hónapokban is remek kikapcsolódási lehetőséget kínálnak – legyen szó sportról, kulturális vagy éppen gasztroélményekről. Palasics Kristóf: Nyomjuk, ahogyan a csövön kifér Sportal 2025-01-26 06:30:00 Sport Kézilabda Horvátország Magyarország bejutott a férfi kézilabda-világbajnokság negyeddöntőjébe, miután legyőzte Katart 29 - 23-ra. A csapat kapusa, Palasics Kristóf mesélt a mérkőzést követően Horvátországban. Mbappé-triplával intézte el ellenfelét a Real Rangadó 2025-01-26 03:33:53 Foci Kylian Mbappé Négy pontra nőtt az előnye a városi rivális Atléticóval szemben. Akár rekordok is dőlhetnek a januári tavaszban Kiderül 2025-01-26 05:12:50 Időjárás Tavasz A következő napokban is folytatódik az ilyenkor szokásosnál jóval enyhébb, tavasziasan enyhe idő, azonban a szélcsendes helyeken marad a borús, ködös, és több fokkal hűvösebb. Ennek kiterjedése viszont fokozatosan csökken. A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

(Sánta és Zeci) Mert ezeknek a mai trendeknek egyszerűen nem lehet megfelelni!
Egészségügyi angol és IELTS angol nyelvvizsga felkészítéssel foglalkozik Vanda. Szuper kis beszélgetés! Ha nyelvvizsgára készülsz vagy külföldre költöznél és szükséged lenne megfelelő angol tudásra keresd Vandát: https://mindenamikulfold.hu/member/angol-nyelvtanulas-ielts-nyelvvizsga-felkeszites/ A csapból még nem a “Minden Ami Külföld” folyik, de törekszünk rá, hogy minél több emberhez eljussanak az információk, tapasztalatok! Itt találtok meg minket: Honlap: https://mindenamikulfold.hu/Instagram: https://www.instagram.com/minden_ami_kulfold/Facebook: https://www.facebook.com/mindenamikulfoldfacebook Twitter: https://twitter.com/mindenamikfoldPinterest: https://www.pinterest.co.uk/mindenamikulfold/minden-ami-külföld/ Külföldre vágysz? Érdekelnek a hasznos tanácsok, személyes élmények? Keresd profi tanácsadóinkat, nyelvtanárainkat, ha nem akarod, hogy meglepetések érjenek! Szörfözz a: https://mindenamikulfold.hu/ oldalon! Kérj segítséget profi tanácsadóinktól, nyelvtanárainktól. Amennyiben külföldre vágysz nagyon fontos, hogy felkészült legyél! Fontos, hogy megfelelően képben legyél még a külföldre való utazás előtt, az adott ország jogi, gazdasági feltételeivel. Ebben nagy segítségedre lehet a „Minden Ami Külföld” teljes körűen felkészült csapata, akik kivétel nélkül kiváló szakemberek a maguk területén: Jogászok, nyelvtanárok, pénzügyi, szociális, lelki és szexuális tanácsadók várnak szeretettel, hogy ne érjenek meglepetések. Már úgy érkezz meg külföldre, hogy teljesen tisztában legyél a lehetőségeiddel, jogaiddal. A „Minden ami külföld” csapata megadja neked azt a biztonságot, amit máshol nem kaphatsz meg. Teljes és pontos kép egy adott külföldi ország mindennapi életéről. Lényeges, hogy a bizonytalanság ne legyen ott veletek mint egy nyomasztó „csomag”, hiszen a „Minden Ami Külföld” csapata eléd varázsolja még a megérkezésed előtt a kiválasztott ország mindennapjait, lehetőségeit, buktatóit. Neked csak az álmaid megvalósításával kell foglalkoznod. Felkészítésed a lehető legszélesebb körűen elvégzi helyetted a „Minden Ami Külföld” csapata. Kövesd az általunk javasolt tanácsokat, tennivalókat és nem utolsó sorban utat mutatunk az irányba, amit a szíved diktál. Egy idegen nyelv, idegen kultúra megismerése tesz minket igazán többé. Egy ilyen külföldi kaland lehet megpróbáltatásokkal teli, vagy lehet egy könnyed tanulás, betekintés idegen kultúrákba. Ha könnyed külföldi kalandra vágysz, akkor válaszd társadul a „Minden Ami Külföld” csapatát. #
Csilla tapasztalatai sokmindenkinek segíthetnek, akinek Új-Zéland a célja! Szuper kis beszélgetés! Tabuk nélkül A csapból még nem a “Minden ami külföld” folyik, de törekszünk rá, hogy minél több emberhez eljussanak az információk, tapasztalatok! Itt találtok meg minket: Honlap: https://mindenamikulfold.hu/Instagram: https://www.instagram.com/minden_ami_kulfold/Facebook: https://www.facebook.com/mindenamikulfoldfacebook Twitter: https://twitter.com/mindenamikfoldPinterest: https://www.pinterest.co.uk/mindenamikulfold/minden-ami-külföld/ Külföldre vágysz? Érdekelnek a hasznos tanácsok, személyes élmények? Keresd profi tanácsadóinkat, nyelvtanárainkat, ha nem akarod, hogy meglepetések érjenek! Szörfözz a: https://mindenamikulfold.hu/ oldalon! Kérj segítséget profi tanácsadóinktól, nyelvtanárainktól. Amennyiben külföldre vágysz nagyon fontos, hogy felkészült legyél! Fontos, hogy megfelelően képben legyél még a külföldre való utazás előtt, az adott ország jogi, gazdasági feltételeivel. Ebben nagy segítségedre lehet a „Minden ami külföld” teljes körűen felkészült csapata, akik kivétel nélkül kiváló szakemberek a maguk területén: Jogászok, nyelvtanárok, pénzügyi, szociális, lelki és szexuális tanácsadók várnak szeretettel, hogy ne érjenek meglepetések. Már úgy érkezz meg külföldre, hogy teljesen tisztában legyél a lehetőségeiddel, jogaiddal. A „Minden ami külföld” csapata megadja neked azt a biztonságot, amit máshol nem kaphatsz meg. Teljes és pontos kép egy adott külföldi ország mindennapi életéről. Lényeges, hogy a bizonytalanság ne legyen ott veletek mint egy nyomasztó „csomag”, hiszen a „Minden ami külföld” csapata eléd varázsolja még a megérkezésed előtt az kiválasztott ország mindennapjait, lehetőségeit, buktatóit. Neked csak az álmaid megvalósításával kell foglalkoznod. Felkészítésed a lehető legszélesebb körűen elvégzi helyetted a „Minden ami külföld” csapata. Kövesd az általunk javasolt tanácsokat, tennivalókat és nem utolsó sorban utat mutatunk az irányba, amit a szíved diktál. Egy idegen nyelv, idegen kultúra megismerése tesz minket igazán többé. Egy ilyen külföldi kaland lehet megpróbáltatásokkal teli, vagy lehet egy könnyed tanulás, betekintés idegen kultúrákba. Ha könnyed külföldi kalandra vágysz, akkor válaszd társadul a „Minden ami külföld” csapatát. #ujzeland #mindenamikulfold
Az USA-ban is megelégelték az előfizetésekkel való trükközéseket Bitport 2024-10-22 07:59:00 Infotech USA Az amerikai versenyfelügyelet új szabályozással igyekszik visszaszorítani azt a gyakorlatot, hogy a vállalatok sportot csinálnak az előfizetések törlésének megnehezítéséből. Humanoid robotok a gyártósornál ITBusiness 2024-10-22 09:33:22 Infotech Robot A sci-fi regényekben és filmekben a robotok többnyire gépemberek voltak. A valóságban aztán az emberre legkevésbé sem hasonlító robotok milliói terjedtek el a gyárakban. Most azonban mintha kezdene valóra válni az írók és filmrendezők álma: egyre több helyen találkozhatunk humanoid robotokkal. Múló szeszély, vagy a jövő egyik fontos útja? Továbbfejlesztett mobilt mutatott be a Samsung 24.hu 2024-10-22 09:00:32 Mobiltech Samsung A Samsung Galaxy Z Fold 6 Special Edition vékonyabb lett, mint elődje, emellett pedig jobb főkamerát és nagyobb kijelzőt is kapott. Az európaiaknak bejönne a robotzsaru ICT Global 2024-10-22 14:33:38 Infotech Rendőrség Oktatás Spanyolország egyetem Mesterséges intelligencia Robot Madrid Az európaiak többsége támogatja a mesterséges intelligencia alkalmazását a rendőrségi és katonai műveletekben - derül ki a madridi IE Egyetem jelentéséből. 100 dollár a legolcsóbb 5G-s mobil Mobilarena 2024-10-22 10:10:00 Mobiltech Olcsó 5G A Redmi A4 5G múlt héten mutatkozott be, ár nélkül, kissé hiányos specifikációval. De a SmartPrix most pótolja a hiányt. A Windows-t másolhatja majd az Android az alkalmazások kezelésében PC Fórum 2024-10-22 10:30:00 Mobiltech Telefon Google Android Windows A jelek szerint a Google egy olyan fejlesztésén dolgozik az androidos telefonok számára, ami hasonlatossá teheti azon a frissen felrakott alkalmazások kezelésének élményét a Windows-on már régóta megszokotthoz. Az erre utaló jeleket szemfüles felhasználók a Play Áruház app legújabb frissítésében fedezték fel, amiben még nem érhető el az újítás - d Szuper szolgáltatás jön az LG tévékre! TechWorld 2024-10-22 08:11:16 Infotech Samsung Microsoft Xbox Jön az Xbox felhő alapú gaming szolgáltatása az LG okostévéire is! Ráadásul jobb lesz a képminőség és nő a képkockasebesség is. A Microsoft Xbox felhő alapú játék szolgáltatása eddig csak a Samsung televíziókon volt elérhető, azonban most nagyon úgy tűnik, hogy változik a helyzet. A pletykák szerint ugyanis érkezik végre az LG webOS alapú okostévé Ezért hagyják ott a szakik a big tech cégeket HWSW 2024-10-22 09:51:22 Infotech A karrierút csúcsának tűnhet valamelyik technológiai óriáscégnél dolgozni, mégis sokan döntenek a felmondás mellett. Az irodába parancsolta a dolgozókat az Amazon AWS IT café 2024-10-22 11:04:00 Infotech Amazon AWS Az AWS vezérigazgatója közölte: mondjon fel az, aki nem akar visszatérni az irodáikba. A gazdagok nem szeretik, ha az emberek tudják hová repülnek SG.hu 2024-10-22 12:08:06 Infotech Elon Musk Mark Zuckerberg A Meta felfüggesztette Elon Musk, Mark Zuckerberg és más hírességek magángépeit nyomon követő fiókokat. A dinoszauruszok kihalását okozó meteoritnál 200-szor nagyobb égitest csapódott a Földbe, ami segítette az emberi élet kialakulását Telex 2024-10-22 14:41:57 Tudomány Világűr A meteoritok nemcsak az élet pusztulását, hanem virágzását is elősegítették. Hazatér a világűr titkainak kutatója – Endrődi Gergely az ELTE-n folytatja munkáját UNIside 2024-10-22 06:04:40 Modern Gazdaság Világűr Innováció Nobel-díj ELTE Hankó Balázs Krausz Ferenc Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter, Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, a Kulturális és Innovációs Minisztérium tudománypolitikai főtanácsadója, valamint Kacskovics Imre, az ELTE dékánja sajtótájékoztatón mutatták be a "Bajnokok hazahívása" program (Research Grant Hungary) első sztárigazolását, Endrődi Gergely kutatófizikust. A Betelgeuze fényváltozásai tartják lázban a csillagászokat – többen szupernovarobbanástól tartanak Librarius 2024-10-22 09:59:42 Tudomány Világűr A Betelgeuze rengeteg kutatás és szakcikk célpontja volt, amióta csak létezik egyáltalán az asztrofizika tudománya... A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

"Oroszország szuper hely, szinte ingyen tanítják a nigériaiakat!" Telex 2024-10-05 04:21:02 Külföld Moszkva Afrika Nigéria Moszkva mindent megtesz, hogy növelje a náluk tanuló afrikai hallgatók létszámát. A Deutsche Welle riportja. Feloszlott az együttesük, miután megszűnt a tao, most Londonban állít színpadra musicalt a magyar pár Forbes 2024-10-04 23:24:03 Cégvilág Párkapcsolat Fesztiválok London TAO Gyulai Júlia és Potornai Norbert Londonban készítettek zenés előadást A Savoy! – Everybody's Doing It operettslágereket ágyaz be a mai párkapcsolati problémákról szóló történetbe, és az Edinburgh Fringe fesztiválon volt a premierje. Október 20-áig várják a jelöléseket a gyermekvédelemben dolgozók elismeréseire Magyar Hírlap 2024-10-04 23:37:00 Belföld Elismerés Gyermekvédelem Fülöp Attila szerint a kormány azt szeretné, ha a gyermekvédelem a rendről és megbecsülésről szólna. Az éghajlatváltozás következménye: szebb jövő vagy apokalipszis? Portfolio 2024-10-05 06:10:00 Gazdaság Energia Innováció Az emberi társadalom az innovációnak és globalizációnak köszönhetően korábban képes volt felszabadítani magát a klíma uralma alól, de mára új függőség alakult ki az ember által létrehozott éghajlati rendszerrel szemben. Az elmúlt évtizedekben a fosszilis energiatermelés növekvő mértéke hozzájárult az üvegházhatás fokozódásához, ami jelentős hőmérsé Digitalizációs lemaradásban a magyar vállalkozások Helló Sajtó! 2024-10-05 04:34:32 Gazdaság KKV A magyar kkv szektor digitalizálódása lemaradásban van, a legfrissebb kutatások és szakmai rendezvények is arra figyelmeztetnek, hogy sürgős intézkedések szükségesek a digitális transzformáció előmozdításához. Miért fontos a digitalizáció a vállalkozások sikeréhez? 15 ehető vadnövény az őszi erdő kincseiből Sokszínű vidék 2024-10-05 06:01:37 Utazás A gyűjtött vadnövények nemcsak finom és tápláló ételeket kínálnak, hanem egy különleges kapcsolatot is teremtenek a természettel. Sörszállításban is jeleskedik a Mercedes elektromos teherautója autopro 2024-10-05 06:31:41 Cégvilág Autó-motor Németország Mercedes-Benz Teherautó München A müncheni Oktoberfest nem éppen alacsony sörszükségletét is ki tudja elégíteni a Mercedes eActros. 5 társasjáték, ha úgy nyomoznál, mint az Árulók szereplői Startlap Vásárlás 2024-10-05 06:33:23 Otthon Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban című műsort estéről estére sokan izgulják végig az RTL-en. Kiválogattunk néhány társasjátékot, melyekkel mi is átélhetjük a nyomozást! Olimpiai bajnokként megzsarolta a sportvezetést: csak bolgár szeretőjével együtt hajlandó a játékokra kiutazni Sportal 2024-10-05 06:00:00 Sport Olimpia Bulgária Atlétika Ma lenne 100 éves a magyar atlétika egyetlen olimpiai bajnok távolugrója, Gyarmati Olga. Tegyük hozzá: a sportágban rajta és az 1936-ban magasugrásban győztes Csák Ibolyán kívül csak dobóbajnokai vannak. És az is tény: Gyarmati aranyára egy évvel az olimpia előtt az égvilágon senki sem gondolt volna... Ultimátumot adott a Nob, ami Kovács Kokó István elképzelését is felülírja Magyar Nemzet 2024-10-05 05:50:14 Olimpia Olimpia Ökölvívás Boksz NOB A Nob kemény feltéleket szab a nemzeti olimpiai bizottságoknak azért, hogy az ökölvívás olimpiai sportág maradjon. Visszatér még a vénasszonyok nyara Kiderül 2024-10-05 04:59:05 Időjárás Hétvége Csapadék Vénasszonyok nyara Indián nyár Az elmúlt napok borongós, csapadékos időjárását okozó ciklon hatása fokozatosan csökken. A hétvégén tartós, áztató esőre már nem kell számítani, de elszórtan záporok még előfordulhatnak. Fokozatos melegedés veszi kezdetét. A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

2024.08.11. A műsor elején megnézzük, hogyan lehetünk résztulajdonosok egy működő naperőműben, a TEA révén.. Az első óra végéhez közeledve kiteljesedik a Lexus LBX női tesztje, ahol némi üröm is vegyült az örömbe, de erről majd a női rovat szerkesztője és tesztpilótája, Sárközy Klári fog beszámolni. A Street tesztrovatába megérkezik a VW ID3 PRO S 77 kW os akkucsomaggal szerelt, ráncfelvarrott változatának a tesztje. Amennyire kihúzta a gyufát nálunk a first változat, amit az ID 3 megjelenése után teszteltünk, ez az új verzió olyan pozitív meglepetés volt, amire nem is számítottam. Nagyon kedvező fogyasztás, nagyjából 510 és 560 km közötti hatótáv, az átlagosnál dinamikusabb stílusú közlekedés mellett is! A vezetést megkönnyítő (vagy időnként megnehezítő
2024. május 30., csütörtök 6:30-8 óra NÉVNAPOK, ESEMÉNYEK, SZÜLETÉSNAPOSOK, LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP BUDAPEST, TE CSODÁS: budapesti hírek: Kétnapos forgalomkorlátozás lesz Zuglóban, lezárásokkal. Gyűjtsük össze hat évtized legjobb pesti zenei helyszíneit! Mesterséges lagúna épül Budapesten, 3500 négyzetméteres homokos stranddal. Indul a strandszezon: hamarosan nyit a D-Beach ÉBRESZTŐ TÉMA: Megjelent az új „szuperállampapír” – Megéri? Mikor? Sávos, évi 6,73%-os átlagkamattal új Magyar Állampapír Pluszt dob a piacra az Államadósság Kezelő Központ. Az új MÁP Pluszt jövő héttől lehet megvásárolni, de a számok azt mutatják: egyedül azoknak lehet érdemes ebben gondolkodniuk, akik 4-5 évre terveznek vele. Ha viszont a DKJ-hozamok nem mennek 4,8% alá a következő 5 év átlagában, akkor 5 éves időtávra is inkább a bónusz állampapírt érdemes választani, rövid távon pedig még mindig a PMÁP a nyerő. De mi értelme így az új, felturbózott MÁP Plusznak? Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapító-ügyvezetője NULLADIK FAKTOR Az életünk is múlhat az egészségügyi adatokon : Egyre nagyobb az adatvezérelt döntések jelentősége az egészségügyben. Adatvezérelt egészségügy és kiberbiztonság konferencia volt 2024. április 25-én, Budapesten, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság már 22. alkalommal szervezte meg ezt. Az idei csúcstalálkozó a mesterséges intelligenciára (MI), az egészségügy informatikai és kiberbiztonsági kihívásaira fókuszált. Palicz Tamás, egészségügyi kiberbiztonsági szakértő HETI ALAPOZÓ: Fenntarthatósági szempontok a befektetési alapkezelésben. A fenntarthatóság és az arra való törekvés egy nagyon komplex téma, egyfajta útkeresésnek vagyunk szemtanúi, amiben sajnos vannak olyan utak is, amelyek zsákutcának bizonyulnak. Nyilván azt szinte mindenki belátja, hogy ez egy nemes cél és törekedni kell rá. Ugyanakkor az, hogy hogyan lehet egy ilyen célt megvalósítani, milyen áldozatokkal, hogy közben ne kerüljünk versenyhátrányba, különösen nehéz kérdés. A befektetők hajlandók-e kisebb hozamért is befektetni a jó cél érdekében? Mitől drágább egy ilyen alap? Hagyományos iparágak azon képviselői bekerülhetnek-e a portfólióba, amelyek törekednek a fenntartható működésre? Mi a benchmarkja egy ilyen alapnak? Lokietek Eszter, az OTP Alapkezelő senior portfólió-kezelő
Trabival Amerikában - Benkó Ádám MÓKA Podcast ep. 211 Hát, akkor hadd hozzam el nektek azt a felhőtlen jókedvet és benzinszagú kalandot, amit csak egy igazi Trabant tud nyújtani! Szóval, ha eddig még csak arról álmodoztatok, hogy egy rozoga, de bájos Trabant volánja mögé pattantok, akkor most figyeljetek! Üdvözlök mindenkit a Benkó Ádám és a Trabant USA podcast beszélgetésében, ahol a gurulás nemcsak közlekedés, hanem életérzés is! Ebben a világban mindenki egy kicsit az aszfalt új királya lehet, még ha csak egy füstölögő, de annál elszántabb Trabant volánja mögött ül is. Na de ne menjünk messzire, hiszen ma egy igazán érdekes ember életét és legendás útját fogjuk megismerni: Benkó Ádámét! Ez a srác nem csak hogy kitalálta, hogy Trabantokat exportál az óceán túloldalára, és ebből gazdagodik meg! Kalandja Marylandben kezdődött, de higgyétek el, ez csak a jéghegy csúcsa volt a benzinszagú kalandok tengerében! Megtudhatjátok, hogy egyetlen fillérrel a zsebében hogy ugrott neki a nagy kalandnak, és hogy egy kanadai hajléktalanszállón találta magát, de aztán hopp, már a mexikói határon hadakozott az amerikai hatóságokkal is! Szóval azt hiszem, biztosan van neki mit elmesélni! De ne gondoljátok, hogy az élete csak a gyönyörű nőkről, a bulizásról valamint a frankó járgányokról szól. Igen, igen, az is volt. De ma már két gyönyörű kölyök apukájaként és saját vállalkozásának vezetőjeként is kitartóan dolgozik. 3 éve alapította a Trabant USA export-import üzletét, ahonnan több híresség is vette Trabantjait, mint például Robert Dunn Aging Wheels és a U2 zenekar. Szóval ha kíváncsiak vagytok arra, hogy lett “Az Amerikai Álom”-ból a Trabant USA, akkor tartsatok velünk és merüljetek el Ádám káprázatos életének és a Trabantok őrült világának tengerében! Ígérem, nem fogtok csalódni! Trabanton szállni élvezet, és ha nem hiszitek el, akkor nézzétek meg magatoknak! Szuper találmány a négyzeten Szuper év ez nem ámítás A legjobb öltönyöm meg elszakadt Izomból tekerem a kormányt Tövig benyomhatom a gázpedált Messze van még Amerika Lehúzott ablakon a fejem Kihajtom és kész az új figura A duda bombajó, irigy a komp hajó A tükör varázslatos Mikor elindulok abban integet Az összes szomszéd, na meg a Lajos Trabanton szállni élvezet Gyorsabban száll, mint a képzelet Döcög és pöfög, hú de kafa Az orrod alá dörgölő kis pofa Pipámra rágyújtok hirtelen Élvezem, ahogy fut velem a táj Szemembe húzom a kalapom Ne is lássam, hogy elhagytál Szerelmeim mind a műszerek Imádom azt, ahogy összekuszálnak Idáig kellett, hogy várjak rá Hogy hasznát vegyem a diplomámnak Keleti kényelem, nyugati izgalom A motor meg robbanó Ez nem hintaló, sőt nem is űrhajó Csak neked zenél a kipufogó Trabanton szállni élvezet Gyorsabban száll, mint a képzelet Döcög és pöfög, hú de kafa Az orrod alá dörgölő kis pofa #trabant #amerikaimagyarok #BenkóÁdám #magyarpodcast #AmerikaiKaland #ExportImport #Család #Vállalkozó #Hírességek #Maryland #KalandosÉlet Trabant USA Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/2563069683772531 Trabant USA Facebook Page: https://www.facebook.com/trabantusa/ Trabant USA Instagram: https://www.instagram.com/trabantusa/ Trabant USA Youtube channel: https://www.youtube.com/channel/UCxKkDiBUOVoJxU8aoWvt87A Michael Annen -nek csatornái: https://www.youtube.com/@michaelannen4168 https://www.youtube.com/@barbaraannen8126
Paul Hanlon, a Los Angeles Rockets futballcsapat menedzsere egy valóságos sportbirodalomról álmodik, ám Eric Wagner, aki megörökölte a csapatot, egyáltalán nem osztozik ezen ambíciókban. Hanlon fagylaltosnak álcázva magát kisurran a stadionból, Wagner villájához hajt, egy jégtömbbel megöli őt, és úszómedencében történt balesetnek álcázza a gyilkosságot. Műsorunkban ezúttal A döntő játszma (1972) című soron következő Columbo epizódot beszéltük ki. https://parallaxis.blog.hu/2024/04/29/columbo_ep12 https://youtu.be/MgVwyloBzlQ Patreon oldalunkon támogatóink számára a nyilvános premier előtt tesszük elérhetővé podcastjeink epizódjait, illetve a Parallaxis Podcast hosszabb, különleges változatát – akár már havi 1000 forintért! (a tájékoztatás nem teljes körű) https://www.patreon.com/parallaxis Adásainkat megtalálod többek között Spotify-on, Soundcloud- és YouTube-csatornánkon, valamint Google és Apple Podcasts-en is! Kattints és válassz platformot! https://parallaxis.blog.hu/2021/07/16/podcast_platformok Még több podcast a Parallaxis Univerzumban: http://podcast.emtv.hu
Szuper, hogy visszatértetek, megint egy szenzációs adással jelentkezünk az *Okosotthon Guru műhelye* podcastünkben! Ebben az epizódban Kitti és Péter azt fejtegetik, miért is baj, ha egy telepítő csak egy rendszert ismer és csak abban a rendszerben tapasztalt. A beszélgetés központi témája, hogy a rendszerek világában való jártasság miképp növelheti az ügyfelek elégedettségét és a telepítők rugalmasságát.A műsor vázlata időkódokkal:00:00:08 – Péter üdvözli a hallgatókat00:02:23 – A probléma felvetése: "egy-rendszeres" telepítők kockázatai00:03:47 – Kitti elmagyarázza, miért nem elég egy rendszer ismerete00:05:26 – Péter beszél arról, hogy több rendszer ismerete milyen előnyöket ad00:17:31 – Kitti és Péter összefoglalja a lényeget és arra bíztatják a hallgatókat, hogy csatlakozzanak a közösséghezItt van néhány manapság kulcsfontosságú gondolat, amit feltétlenül meg kell jegyezni:
2024. április 3., szerda, 9-10 óra Érdekes adatok jöttek a lakáspiacról, élénkül a vételi oldal, visszavonulót fúj a kínálat, de nem egyértelmű, hogy lesz-e ebből áremelkedés. Ráadásul nem általános a trend, pár megyében nő a kínálat. A megemelt hiánycélra reagálva az adósságkezelő is frissítette a finanszírozási tervét. Hamarosan jobb kondíciókat kaphat a hajdani szuperállampapír, de már rég versenyképtelen MÁP Plusz. Egyre nyúlik a kullancsszezon, Gede kolléga macskájáról már március végén le kellett operálni egyet. Jelenleg 42 kullancsfaj él Magyarországon, ám ebből tucatnyi “vadászik” az emberre. A ránk leső példányok fele fertőz, tucatnyi kórokozót hordoznak, de egy csípéssel több mindent is begyűjthetünk. Leggyakrabban úgy, hogy szakszerűtlenül távolítjuk el a kullancsot. Ráadásul a kullancsok közt is terjedőben van egy veszélyes invazív faj. Dr. Kapiller Zoltán, akaro-entomológus, állatorvos, zoológus volt a vendégünk.
Szuperül hangzik, hogy újra itt vagytok velünk az *Okosotthon Guru műhelye* legfrissebb epizódjában, ahol ismét belevetjük magunkat az okosotthonok csillogó világába! Zsák Péternek köszönhetően a mai adásban mindent megtudhattok a LED szalagok alapvető tudnivalóiról, kiegészítőiről és azok okosotthonba való integrálásának fortélyairól.
Témák 00:00:00 - Bevezetés 00:00:45 - Időjárás 00:01:54 - Raptor vagy TRX 00:02:20 - Szuper porszívó 00:04:41 - Első automatizált étterem 00:28:29 - Bankkártyaadatok ellopása 00:35:10 - A világ automatizálása 00:39:10 - Ételek és kiszállításaik árai 00:52:59 - Lépést tartani a változással 01:03:27 - Befejezés
Kibontották a NASA hatalmas űrvitorláját, ami a Naprendszeren túlra repítheti az emberiséget Rakéta 2024-02-15 07:00:19 Tudomány Üzemanyag Világűr Tankolás NASA A 2,5 mikron vastagságú, ám két futballpályát lefedő napvitorla a Napból érkező fotonok visszaverésével generál tolóerőt, így az ezzel felszerelt űreszközöknek nem lesz szükségük hagyományos üzemanyagra. Nem a mesterséges intelligenciától jó a Samsung Galaxy S24 Ultra Player 2024-02-15 05:30:04 Mobiltech Mesterséges intelligencia Samsung A mesterséges intelligencia az életünk minden területén megjelent már, miért éppen abban az eszközben ne lenne benne, ami mindig a kezed ügyében van? A Samsung csúcsmodelljébe is beköltözött az Ai, de nem ezért szerettük az S24 Ultrát. Az apja találta fel a kotyogót, őt pedig abban temették el Telex 2024-02-15 05:58:34 Tudomány Renato Bialettiről mintázták a cég bajszos urát. Amikor 2016-ben meghalt, a családi sírhelyen a cég legismertebb termékében helyezték örök nyugalomra. A Huawei egy 10 hüvelykes, háromfelé hajtogatható készüléken dolgozik Android Portál 2024-02-15 07:46:04 Mobiltech Telefon Huawei Oppo Vivo Egy új pletyka szerint az Oppo és a vivo feladja az összehajtható telefonokkal kapcsolatos terveiket. Ez a döntés vélhetően a OnePlus-t is magában foglalja, hiszen a OnePlus Open lényegében az Oppo Find N3 nemzetközi változata. Az említett márkák döntésének oka állítólag az, hogy tavaly “jelentősen” csökkent az összehajtható készülékek piaci részes Szuper-chatbot, amely helyettünk dolgozik és keres ITBusiness 2024-02-15 05:05:07 Mobiltech Mesterséges intelligencia ChatGPT OpenAI A The Information beszámolója szerint az OpenAI egy szuperintelligens chatbot-asszisztensen dolgozik, amely a felhasználó helyet működteti majd a számítógépét. A ChatGPT chatbot, amely gyakorlatilag átveszi a teljes vezérlést egy tetszőleges elektronikai eszközünk felett, egyike annak a két mesterséges intelligencia-ügynöknek, melyen a vállalat gőz Egy videós kevesebb mint 1 perc alatt feltörte a Windows titkosítását PCW 2024-02-15 06:01:29 Infotech Microsoft Windows A jelek szerint a Microsoft védelme nem sokat jelent, ha valaki tényleg hozzá akar férni az adatainkhoz. Fegyvert csináltak a ChatGPT-ből 24.hu 2024-02-15 09:41:10 Infotech Kína Microsoft Irán Észak-Korea ChatGPT Hacker OpenAI Orosz, kínai, iráni és észak-koreai hackercsoportok is fegyvert csináltak az OpenAI fejlesztéséből, a Microsoft lépett. Pénz beszél: terroristák is kaptak kék pipát az X-en Bitport 2024-02-15 12:19:00 Infotech USA Terrortámadás Egy nonprofit szervezet jelentése alapján az X-en rengeteg olyan fizetős profil van, amelyeknek az amerikai törvények értelmében nem lenne szabad léteznie. A közösségi hálózat szerint minden rendben. A kiberbiztonság aggasztja leginkább az európai bankokat Márkamonitor 2024-02-15 07:06:08 Infotech Hacker Kiberbiztonság A kiberbiztonsági kockázatot tekinti idén a legnagyobb fenyegetésének az európai Cro-k négyötöde (82%), míg globálisan ez az arány 73 százalék. Egyre valósabb a nemzetállamok közötti kiberháború veszélye a kiélezett geopolitikai helyzetben a 17 nagy európai bankban megkérdezett szakértő döntő többsége (71%) szerint. Tízből nyolc vezető (82%) a nemz Igazi égi csodákat észlelhetünk ma este First Class 2024-02-15 10:36:05 Tudomány Csütörtökön este érdemes felnézni az égre, számos izgalmas jelenség vár ránk, amelyeknek egy részét szabad szemmel is észlelhetjük. Úton van az Odysseus leszállóegység a Hold Malapert A krátere felé Rakéta 2024-02-15 12:24:04 Tudomány Világűr Szállás SpaceX Az Intuitive Machines IM-1 missziója elstartolt a SpaceX segítségével, a holdra szállási kísérletre február 22-én kerülhet sor. A kockázatok miatt egyre több cég szabályzatot vezet be a mesterséges intelligencia munkahelyi használatára Üzletem 2024-02-15 09:10:01 Gazdaság Mesterséges intelligencia Fogyasztóvédelem Adatvédelem Az Mi helytelen alkalmazása adatvédelmi, szerzői jogi és fogyasztóvédelmi szempontból is komoly veszélyforrás. Középiskolások készítették el a világ legkisebb humanoid robotját PCW 2024-02-15 07:33:25 Infotech Robot Középiskola A golyóstoll méretű robottal megdöntötték a Guinness-rekordot a diákok. A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

Nem elég ma már szelektíven gyűjteni a szemetet, vagy lekapcsolni a lámpát abban a helyiségben, ahol éppen nem tartózkodunk. Sokkal fontosabb, hogy a gyerekeinket megtanítsuk arra, hogyan fektethetnek be hosszútávra a bolygó gyógyulása felé vezető útba. Szuper tematikák, programok vannak a klímavédelem jegyében, amiről Czippán Katalin a Kék Bolygó Alapítvány fenntarthatósági nevelési tanácsadója beszélt nekünk. Facebook: www.facebook.com/petofiradio/?ref=pages_you_manage Instagram: www.instagram.com/petofiradio/
A Szuper Verda és Múviláv Klem Viktorral a 6Szín-ben
Szeánsz Velencében: Poirot visszatér Mafab 2023-09-18 04:00:03 Film Olaszország Haris Zambarloukos, az operatőr minőségi munkát tett le az asztalra. Nincsenek összecsapott, elnagyolt képkockák. Figyelemre méltóan játszanak a kamerával, a fényekkel, színekkel, sebességgel, arányokkal, vágásokkal. Precízen irányítják a nézői tekintetet. Igényes, kidolgozott jeleneteket forgattak le. Látszik, hogy sok munkát tettek bele. Jelen es Brie Larson új sorozatának előzetese még lélekbe markolóbb, hogy az aláfestést Harry Styles adja Coloré 2023-09-17 19:00:00 Film Apple Harry Styles Az Apple TV+-on debütáló Lessons in Chemistry az 1950-es évek Amerikájában játszódik, és bőven van benne mondanivaló, főszereplője pedig Brie Larson lesz. Mars szeletbe harapó kém járt túl a KGB eszén 24.hu 2023-09-17 21:01:45 Film Netflix Titkosszolgálat Mars Kémkedés CIA Inkább titkosszolgálati akciókról, mintsem kémekről szól a Netflix sorozata, amiben túltengenek a CIA-hez köthető történetek, de még magyar szál is felbukkan benne. Daniel Radcliffe és Karl Urban is feltűnik a Deadpool 3-ban Igényesférfi.hu 2023-09-18 04:34:56 Film Deadpool Daniel Radcliffe Eredetileg 2024 májusára volt kitűzve a Deadpool 3 premierje, azonban sok más produkcióhoz hasonlóan ezt is elhalasztották: jövő év szeptemberéig biztosan várni kell a bemutatóra. Szuper programmal vár a Vasúttörténeti Park! NLC 2023-09-18 04:05:22 Zene Hétvége Koncert A szeptember 23-24-i hétvégén megújult programmal várja látogatóit a LokoPiknik és Kerti Vasutak Találkozója a Vasúttörténeti Parkban. A rendezvény most új köntösben, immár 17. alkalommal varázsol igazi családi szórakozást a helyszínre. Színes programok, koncertek, remek móka kicsiknek és nagyoknak egyaránt! Petőfi Sándor műveinek első gyűjteményes kiadása 1847-ből Librarius 2023-09-18 07:59:37 Könyv Petőfi Sándor A címlapképen Petőfi acélba metszett képe látható Barabás Miklós rajza alapján és Pefőti akkor már igazi költősztárnak számított. Quimby Class&Roll-koncert az Mvm Dome-ban Tudás.hu 2023-09-17 17:32:02 Színpad Koncert MVM Csoport Óbuda Margitsziget MVM Dome Quimby Csaknem nyolc év után ad újra arénakoncertet a Quimby. Az egyik legnépszerűbb hazai zenekar 2024. március 9-én az Óbudai Danubia Zenekarral kiegészülve az MVM DOME-ban lép színpadra. A Quimby 2018-ban a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon már játszott együtt az Óbudai Danubia Zenekarral. Jövő tavasszal az MVM Dome-ban Balassa Krisztián vezényletével 4 európai ország, ha elbújnál a világ zaja elől in.hu 2023-09-17 19:12:01 Bulvár Fesztiválok Múzeum Strand Ezeken a helyeken nem lesznek tömött strandok, múzeumok vagy hangos fesztiválok.Nem mindenki szereti a nyüzsgő nagyvárosokat, ahol minden sarkon más turistába ütközni. Van, aki kifejezetten arra vágyik, hogy egyedül vagy egy úti társsal, de más utazóktól mentes helyre mehessen. A Drive magazin által összegyűjtött, alábbi négy országot nekik ajánlju 8 ütős sci-fi regény, amiből harmatgyenge film lett port.hu 2023-09-18 06:00:00 Film Mozi Robot Az Én, a robot, a Világok harca és a Dr. Moreau szigete is sokkal jobban működik könyvben, mint a mozivásznon vagy a tévéképernyőn. Janne Teller, Bridget Collins, Mathias Énard és Bergsveinn Birgisson is érkezik az idei PesTextre Fidelio 2023-09-18 10:15:00 Könyv Fesztiválok Színház Skandináv sztárszerzőkkel, izgalmas művészeti programokkal, a francia könyvillusztráció legnagyobbjaival, Vecsei H. Miklóssal és a Táp Színház előadásával várja a látogatókat a 2023-as nemzetközi irodalmi és kulturális fesztivál. Serenity: új lemez és budapesti buli „szinte ingyen”! NullHatEgy 2023-09-18 09:27:39 Zene Ausztria Nemesis Ad címmel érkezik az osztrák szimfonikus metal csapat soron következő lemeze október 27-én a Napalm Records kiadó jóvoltából. A Serenity természetesen meg is turnéztatja majd az új albumot, így februárban a Symphonic Metal Nights 2024 keretén belül jut el hozzánk headliner turnéjával a csapat. A körút, így a budapesti állomás vendége az ola

Résztvevők: Gyuri Róka Netflix: https://www.theverge.com/2023/4/16/23685828/netflix-love-is-blind-reunion-live-delay-problems Szuperapp: https://www.cnbc.com/2023/04/13/twitter-to-let-users-access-stocks-crypto-via-etoro-in-finance-push.html SpaceX, Starship: https://www.theverge.com/2023/4/16/23685902/spacex-starship-test-flight-launch-news-updates //// Hallgasd kedvenc lejátszódban, ne csak a legfrissebb részt! Spotify - https://open.spotify.com/show/4fS3YtJknqn1gSKa4HqKAt Google Podcasts - https://podcasts.google.com/feed/aHR0cHM6Ly93d3cuaXZvb3guY29tL2VuL2RldnRhbGVzLXBvZGNhc3RfZmdfZjE1OTg1OTdfZmlsdHJvXzEueG1s Apple Podcasts - https://podcasts.apple.com/hu/podcast/devtales-podcast/id1386667284?mt=2 CastBox - https://castbox.fm/channel/DevTales-Podcast-id1295470 Pocket Casts - https://pca.st/podcast/5a10e180-5077-0136-fa7c-0fe84b59566d YouTube - https://www.youtube.com/channel/UC5nbDGKvuSK9NwOIJOiiwnA RSS - https://devtales.shiwaforce.com/feed/podcast /// Facebook - https://www.facebook.com/groups/devtales Twitter - https://twitter.com/_devtales Slack - https://devtalespodcast.slack.com Email - devtales@shiwaforce.com
#Kisles S04E29 Hosszú, de tartalmas 0:34 Bevezető 2:24 Erste Liga. Szuper hangulatú, izgalmas mérkőzések, ahol a Fradi az oly gyakran emlegetett PO hokival maximálisan megérdemelten vezet. Beszélgetünk szinte mindenről ami erről a rájátszásról illetve a döntőről eszünkbe jut. A szurkolókról, a kiszolgálásról, a hangulatról, a játékvezetésről (is). 28:20 Andersen Liga. Megtette az első lépéseket a „kisded”. Örömködünk, dicsérünk és elgondolkodtunk a liga jövőjéről… valamint bemutatjuk a vadiúj bajnokság, vadiúj serlegét is. /Ez egy kicsit nagyobb mint egy kisded/ 33:39 Válogatott keret. Megjelent a TryOut keret. Ki hiányzik, kinek van innen biztos helye? /Kicsit el is kalandoztunk a Volán felé/ A felkészülés és amit eddig mi mögé látunk. 48:35 Marketing „tanulmány”, Avagy hogyan ne csináljuk a népszerűsítést. A Magyarország-Kanada meccs jegyértékesítési stratégiája elindított bennünk valamit. Érzelmi töltetektől sem mentes beszélgetés… 1:04:35 IIHF rendezvények Budapesten. Dr. Kolbenheyer Zsuzsanna elvitathatatlan szerepe abban, hogy hazánkat a bukott VB pályázat ellenére sem radírozták le az Nemzetközi Jégkorong Szövetségben a térképről. Óriási diplomáciai sikerként értékelhető, hogy tavaly ősszel a jogi tanács ülésezett itt, februárban az első Női jégkorongos csúcstalálkozót tartották ötven ország, több, mint száz képviselőjével szintén Budapesten. Zsuzsa nem csak itthon tesz rengeteget a Női hoki fejlődéséért, aminek egyértelmű visszaigazolása, hogy beválasztották a gyengébbik nem jégkorongjára 10 legnagyobb hatással bíró személye közé, amelyhez ezúton is gratulálunk! Aztán végül, de nem utolsósorban az IIHF tanács (amely a legfelsőbb szervezete a szövetségnek) ülésezett Budapesten. Itt volt mindenki aki számít! Gondolatok ezen rendezvények, és azok visszhangja kapcsán. 1:14:29 Színes hírek. Külföldi kitekintés; Vaxjo Lakers bevonulás. Mutatunk egy Krisztiántól kapott videót, csak úgy az íze kedvéért; DHK AllStar gála lesz március 31-én. Megtudhattok néhány részletet erről a jótékonysági rendezvényről, ha még nem tudtátok volna… …és végezetül szeretnénk megköszönni a támogatást, kritikákat, szeretetet, vagy épp elismerést, mindent amit Tőletek kapunk. Veletek együtt az igazi. 3 éves a #Kisles. Köszönjük Nektek! Jó szórakozást!
2013. február- 2014. március Sydneybe tanult Tibor tanuló vízummal. Azóta többször volt turista céllal. Hogy látja mennyit változott az ausztrál élet az évek alatt? Élne e ott hosszútávon? Mi az ami neki nem tetszik Ausztráliában? Szuper tapasztalatok Tibortól! Gyertek tartsatok velünk, ez egy másik nézőpont a kenguruk földjéről! Magyarországon egy kalocsai önkormányzati cégnél dolgozik. Mellette fényképezéssel foglalkozik és rendszeresen vesz részt nemzetközi pályázatokon eddig 2018 és 2023 között 40 országba jelentek meg fotói és közel 100 díjat nyert. Tibor elérhetőségei: FB: https://www.facebook.com/toroktocetiborfutografus Instagram: https://www.instagram.com/toroktoce/
Közzétette a Belügyminisztérium a pedagógusok további béremeléséről szóló jogszabálytervezeteket Telex 2023-03-02 23:32:59 Belföld Belügyminisztérium Béremelés Társadalmi és szakmai egyeztetés a cél, a minisztérium a pedagógusok további béremelésére, a pedagógusok előmeneteli rendszerének egyszerűsítésére és teljesítményértékelési rendszerére, valamint a köznevelési foglalkoztatási jogviszony létrehozására tesz javaslatot. A kormány szeretné, hogy bejelentést lehessen tenni akkor is, ha valami veszélyezteti a „magyar életmódot” 444.hu 2023-03-03 06:04:42 Belföld Pedig csak egy uniós irányelvet kellett volna átültetni, de megszaladt a jogalkotók fantáziája. Eddig 61 esetben alkalmaztak testi kényszert az iskolaőrök 24.hu 2023-03-03 06:32:19 Belföld 2020 szeptemberétől négy alkalommal merült fel, hogy az iskolaőr intézkedése során hatáskörét túllépte. Robbanásokat hallottak és láttak Moszkva környékén Infostart 2023-03-02 23:07:00 Külföld Moszkva Közösségi média A közösségi médiában terjednek azok a fotók és videók, amelyek szerint robbanások volt a Moszkvától úgy 110 kilométerre lévő Kolomnánál. Nemcsak nálunk, a szomszédban is csak álom az egy számjegyű infláció Forbes 2023-03-03 05:21:04 Gazdaság Infláció V4-ek Magyarország az Európa-bajnok inflációban, de a visegrádi régió sem büszkélkedhet az eredményeivel. Sőt, az áremelkedés nem is nálunk gyorsul a legjobban. Nagy keleti újranyitás - most érdemes rástartolni a kínai piacokra Növekedés 2023-03-03 05:18:04 Gazdaság Koronavírus Kína Kenyér Ásványvíz Két év covid után úgy kell az üzleti lehetőség Kínának, és nekünk is mint egy falat kenyér. Ez Magyarország előtt is szélesebb mozgásteret nyit - véli a Kínában is tevékenykedő üzletember, Regőczi László. A Primus ásványvíz tulajdonosával arról is beszélgettünk, mit hoz a konyhára Vang Ji államtanácsos látogatása, és hogyan törhet be sikerrel egy m Case Ih autonóm és automatizált megoldások a jövő mezőgazdaságának Agroinform 2023-03-03 04:32:00 Mezőgazdaság A mezőgazdasági ágazat kihívásaira a technológia, az autonómia és az automatizálás jelenti a fenntartható megoldást. A Walmart digitális platformmal segíti a beszállítók hitelezését Fintech 2023-03-03 05:12:00 Modern Gazdaság USA Hitel A Walmart a Citi-vel együttműködve olyan platformot hoz létre, amely összeköti a kereskedelmi óriás 10 000 amerikai székhelyű beszállítóját több mint 70 hitelezővel. A Walmartnak már korábban is voltak olyan programjai, amelyek a szállítás utáni finanszírozást segítik, de a Citi által épített Bridge potenciálisan bővítheti a beszállítók számára elé Földbe állt a Tesla, pedig ígéretből nincs hiány Privátbankár 2023-03-03 05:36:02 Cégvilág Elon Musk Befektető Tesla Csak arról nem beszélt Elon Musk a befektetőknek, amiről hallani szerettek volna. Így sokan megkérdőjelezték az ikonikus vezető legújabb ígéreteit. Szuperélelmiszerek, amelyeket érdemes télen fogyasztani Magyar Mezőgazdaság 2023-03-03 05:07:00 Mezőgazdaság Gazdaság A tél általában hidegebb napokat és hosszabb éjszakákat jelent, de ez nem zárja ki azt, hogy ne élvezhetnénk a finom ételeket és ne maradhatnánk egészségesek. Valójában a tél a legfontosabb évszak az egészséges táplálkozás fenntartása szempontjából, mivel hajlamosabbak vagyunk ilyenkor a kényelmi ételek felé fordulni. Komoly ajánlatot kapott Oroszország az Egyesült Államoktól Portfolio 2023-03-03 06:26:00 Külföld USA Komoly ajánlatot tett Oroszországnak az Egyesült Államok kormánya Paul Whelan amerikai állampolgár szabadlábra helyezéséért – idézi Antony Blinken amerikai külügyminisztert a CNN. Messit megfenyegették, apósa üzletét szitává lőtték Rangadó 2023-03-03 03:33:44 Foci Lionel Messi A rosariói tévé szerint védelmi pénzt kicsikarása állhat az ügy háttérében. Van Gerwen az első duplázó a darts PL-ben: a holland nem adott esélyt Exeterben Sportal 2023-03-02 23:37:00 Sport Hollandia Premier League Darts Michael van Gerwen sikerével zárult a darts Premier League ötödik, exeteri állomása. Markáns hidegfront érkezik a hét legvégén Kiderül 2023-03-03 05:20:34 Időjárás A következő napokban a március elején szokásosnál enyhébb időre lehet számítani, majd vasárnap hidegfront vonul át hazánk felett, jelentős lehűlés veszi kezdetét.

Szuper Levente és a Családi Nevek by Bochkor
Szuper Levente és a Családi Nevek Hallgatói reakció by Bochkor
Átalakították a PS PlustNem lesz idén E3 (26:18)Elden Ring még mindig (34:52)Kirby and the Forgotten Land (53:18)Horizon Forbidden West még mindig (01:13:13)Tunic (01:29:32)Discord csatornánkTelegram csatornánkAmennyiben tetszik a podcast, támogass minket a Patreonon!