POPULARITY
Magyarországon háromszor annyi amputációt végeznek lakosságarányosan, mint Nyugat-Európában. Fontos egészségügyi mutató, mert a teljes rendszer működési problémáit jelzi. A magyar egészségügy pénzhiányát, szervezetlenségét, szakemberhiányát, technológiai lemaradását és a betegek esélyegyenlőtlenségét tükrözi. A Válasz Extra stúdiójában két „lábmentővel" beszélgettünk, Sótonyi Péter, a Semmelweis Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a témával foglalkozó egyik tanulmány szerzője és Dénes Tamás érsebész szakorvos, a székesfehérvári kórház osztályvezetője. Az adás a Magyar Orvosi Kamarával partnerségben készült.
Hétfőn volt 100 napja, hogy hivatalba lépett Magyar Péter kormánya. Magyarországgal annyit, mint az áprilisi választásokkor, nem gyakran foglalkozik a nemzetközi sajtó. Mit látnak bele külföldön a magyarországi változásokba? Milyen tanulságokat vontak le Nyugat-Európában és térségünkben a Tisza sikeréből? Hogyan változott a rólunk kialakított kép az elmúlt hónapokban? Milyen hasonlóságot lát lát az 1989-90-es változásokat is Magyarországon követő tudósító Magyar Péter és a fiatal Orbán Viktor között? Miképp próbálja meg Szlovákiában Robert Fico ellenzéke másolni Magyar Péter sikerét? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Nick Thorpe-pal, a BBC magyarországi tudósítójával és Finta Márkkal, a szlovákiai Napunk újságírójával. A két vendég írásait ezeken a linkeken éritek el: https://nickthorpe.substack.com/ https://dennikn.sk/hu/autor/mark.finta/ Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! https://www.direkt36.hu/tamogass-minket/ Már Direkt36-os termékek megvásárlásával is támogathatod a munkánkat! Nézz körül webshopunkban: https://www.webshop.direkt36.hu/ A borítókép hátterének forrása: Tisza Párt / Facebook
A júniusi hőség gazdasági következményeivel foglalkozunk. Miközben Nyugat-Európa lassan fellélegezhet a rendkívüli hőhullám után, nálunk még csak most jöhet a neheze: a Kárpát-medence fölé a következő napokban érkezhet meg a legforróbb légtömeg. Az előrejelzések szerint a hétvégén és a jövő hét elején helyenként már a 40 fokot is megközelítheti a hőmérséklet. Ennél egyértelműbb jelzést nem is kaphatnánk arról, milyen gyorsan változik körülöttünk a klíma — különösen Magyarországon, és azon belül is az ország középső részén. Hogy mindez mit jelent a gazdaságunkra, a mezőgazdaságra, a vízkészleteinkre és végső soron a mindennapi életünkre nézve, arról írt ma reggel fontos Facebook-posztot Ürge-Vorsatz Diana klímakutató, akitől gyakorlati tanácsokat is kértünk azzal kapcsolatban, hogy éljük túl a hétvégi kánikulát. A folytatásban azt nézzük meg Madar Norberttel, a PwC Magyarország e-kereskedelmi csapatának vezetőjével, hogy mik a legnagyobb webshopok 2026-ban Magyarországon. Hogy alakítja a piacot, az Alza, a Kifli.hu, vagy a MediaMarkt, és miért erősek nálunk a régió sztárjai, a lengyel, cseh vagy román webshopok? És ha az online vásárlók száma véges, honnan jön a következő növekedési hullám? Főbb részek: Intro – (00:00) Hőkupola Magyarország felett– (01:49) A legnagyobb magyar webshopok – (15:04) Kép forrása: Getty ImagesSee omnystudio.com/listener for privacy information.
Magyar Péter: Egy átmeneti időszakra biztos, hogy a parlament választana elnököt Vitézy kiment Kelenföldre, hogy megnézze, min kell azonnal változtatni a zavarok kezelésében Külföldön is bevethetők lesznek az orosz fegyveres erők az ország állampolgárainak védelmében Hatalmas változások jöhetnek Magyarországon: Magyar Péter sorra jelentette be a terveket Fidesz: "Visszamutogatás helyett valódi kormányzást!" Véget ér az árstop, komoly díjemelés jön a mobilszolgáltatóknál Tömeges letartóztatás Kréta szigetén A Renault 5 megmutatja, mi hiányzik sok mai villanyautóból Most különösen figyelniük kell az autósoknak és a kerékpárosoknak Tizenhat év után újra Budapesten járt Schiff András, aki eddig az Orbán-kormány miatt bojkottálta Magyarországot A Liverpool így kerülhet bajba az utolsó fordulóban, potyogni fognak a könnyek az Anfielden Magyarország három gólt szerzett az olimpiai és világbajnok ellen a vb-n Nekünk is jut a Nyugat-Európai hőhullámból A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

A Raiffeisen Bank szóvivője reagált az ukrán pénzszállítók ügyére Elmentünk a fideszes jelölt fórumára, hogy meghallgassuk a háborús paráztatást, de csalódnunk kellett Az iráni elnök bocsánatot kért a szomszédos országoktól Buda Péter: végveszélyben a magyar szuverenitás, Orbánék behívták az orosz ügynököket Budapestre a hatalom megtartása végett Dilemma előtt az amerikai haditengerészet Irán miatt, közben Trump még több csapást ígér Elájul, ha meglátja, mennyit keres Lionel Messi Orbán Viktor volt tanácsadója: A küzdelem már az ellenzéki kétharmadért folyik Döntött a Fidesz: új fővárost kap Magyarország Az oroszok megkezdeték az európai cseppfolyós gáz átirányítását másik országokba – összeomolhat Nyugat-Európa energiaellátása Orbán Viktor üzent az ukrán elnöknek Hamilton: Ha a Mercedes előnye a sűrítéssel kapcsolatos, csalódtam az FIA-ban Ez lenne Verstappen utolsó éve az F1-ben? Érdemes odafigyelni a nyilatkozatára a kiesés után Hiába a hideg január, mégis a szokásosnál enyhébb volt a tél A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See pcm.adswizz.com for information about our collection and use of personal data for advertising.

Fiatal felnőttként vagy egyetemistaként még sokan és általában könnyen váltanak lakhelyet is, ha úgy adódik, akkor egészen messzire kerülnek a kiindulási ponttól. Van, aki teljesen elszakad, maximum rokonlátogatóba jár „haza”, mások rendszeresen visszatérnek, kapcsolódnak, keresik a magyarokat az új lakhelyükön is. Durica Katarina ráadásul nem is két helyen, hanem rögtön három helyen van otthon, ezért arról kérdezzük, hogy milyen a kapcsolata Szlovákiával, Magyarországgal és Brüsszellel, hogyan oldja meg, hogy mindenhol ott legyen, ahol szeretne, és hogy látja, mi érkezik meg mindebből a gyerekeihez. Ehhez még mesekönyveket is írt gyerekeknek erről a különös, utazós életformáról, ez a Pelekaland. 00:30 - Mi van akkor, ha hazajárunk otthonról? 09:03 - Budapesti benyomás: hát ez itt Szaúd-Arábia! 10:52 - Van világ a karrier és az anyaság között? 13:12 - Közös udvar Brüsszelben: így is lehet. 14:51 - A városban a gyomlálás is más. 16:31 - Az adás szava: progresszív (minden lehet progresszív, minden). 18:07 - Új ország, új nyelv. 20:46 - Nagyon más, amikor egy ismert kultúrába érkezik az ember, meg amikor egy teljesen ismeretlenbe. 21:48 - Ilyen is lehet egy szülői értekezlet??? 26:05 - Hogyan élik meg a gyerekek a külföldre költözést? 30:19 - Erről a külföldi életről szól a Pelekaland is. 33:10 - A nemzeti ünnepek megélése is teljesen más. 39:15 - Az igazi kultúrsokk nem is Nyugat-Európa, hanem a Közel-Kelet volt. 43:47 - Bele lehet bolondulni abba, hogy Egyiptomban milyen lazán élnek az emberek ahhoz képest, hogy mi mennyit feszülünk itt Kelet-Európában. 47:48 - Miben más egy belga lakógyűlés, mint egy magyar? 53:01 - Van, akinek ez való, másoknak nem. Tényleg. 57:53 - Magyarországon van egy alap puskaporos hangulat. 59:49 - Magdi anyus balesetével búcsúzunk. Szerintetek mi volt ennek a kulturális jelentősége? Podcastunk kéthetente jelentkezik új adással, meghallgatható a 444 Spotify- és Apple-csatornáján is. Korábbi adásaink itt találhatók. Javaslataid, ötleteid, meglátásaid a tyukol@444.hu címre várjuk. (Illusztráció: Kiss Bence/444)See omnystudio.com/listener for privacy information.
A Vekker legújabb adásának vendége Jeszenszky Zsolt, aki életmódján keresztül beszélt fegyelemről, önmegtartóztatásról, étrendről és fizikai állóképességről mint tudatosan felépített döntések soráról. A „politikai hobbista” világossá tette: számára a hit nem identitásjelvény, hanem napi kapcsolat, amelyből az életmódja és a világlátása is következik. Saját meghatározása szerint: „Napi kapcsolatom van Istennel” – ez nála nem vita tárgya, hanem rend, fegyelem és következmények kérdése. A beszélgetés során szóba került Európa állapota is, amelyet nem intézményi vagy gazdasági hibák felől közelített meg. Úgy fogalmazott, hogy „az európai politikából eltűnt a gerinc”, a döntések mögül pedig kiveszett a személyes felelősség. Nyugat-Európát nem átmeneti válságban lévő térségként írta le, hanem olyan civilizációként, amely politikai, kulturális és szellemi értelemben is feladta saját határait. Felmerül a kérdés: van még visszaút Európa számára?Műsorvezetők: Gyürky Enikő, Szabó András CsutiA műsor vendége: Jeszenszky Zsolt
Hogyan formálja át a mesterséges intelligencia és a digitális világ a nyelvtanulást? Vajon a tanár segédeszköze vagy riválisa lesz az AI?A Tanuláskutató Intézet legfrissebb adásában Dr. Fekete Áron beszélget Mgr. Monika Veselával, a révkomáromi Marianum egyházi iskolaközpont szlovák–angol szakos nyelvtanárával.Az epizódban szó esik arról, hogy milyen új lehetőségeket és eszközöket kínálnak a digitális technológiák a nyelvoktatásban, hogyan viszonyul egymáshoz az AI-alapú és a hagyományos tanítás, valamint, milyen módszerek és digitális platformok formálják az idegennyelv-oktatást Nyugat-Európában.Az MCC Podcast adásaiban érdekes emberekkel izgalmas témákról beszélgetünk. Feldolgozzuk a közélet, a gazdaság, a társadalom fontosabb aktuális történéseit, de olyan kérdéseket is napirendre veszünk, mint például a művészet, a család vagy a vallás. Vendégeink között oktatóink, kutatóink, vendégelőadóink kapnak helyet. Mindenkinek kellemes időtöltést és szellemi feltöltődést kívánunk.
00:00 - 6 óra 27:11 - Nyugat-Európa számos országában áramkimaradással és az abból származó kellemetlenségekkel küszködtek 1:01:53 - Juli és az implantátum szakadás 1:36:06 - Megtartották a világ első spermaversenyét Los Angelesben
2 - Nyugat-Európa számos országában áramkimaradással és az abból származó kellemetlenségekkel küszködtek by Balázsék
Redő Júlia Budapesten született értelmiségi, művész családba. Néptánccal 1975-ben találkozott először. Akkortól az egykori Sebő Együttes és Tímár Sándor első táncházába járt. A táncot ottani mesterei mellett, archív felvételekről, táncegyüttesekben és erdélyi gyűjtőutakon, a falusiakkal együtt mulatva tanulta. 1996-ban szerzett néptánc-pedagógus diplomát Magyar Táncművészeti Főiskolán. 2004-ben Gyermekszínjátszó - rendezői tanfolyamot végzett a Magyar Drámapedagógiai Társaságnál. 2006-ban EMK Erőszakmentes Együttműködő Kommunikációs társtréneri, majd 2009-ben a Magyar Pszichodráma Egyesületnél pszichodráma asszisztensi végzettséget szerzett.2012 WFC - önismeret - test tudat és emberi kapcsolatok Goda Gábor módszerével 1 éves képzésen vett részt. 2024 Lumiere Filmiskolán, dokumentumfilm rendezőnek tanult. 1987 óta tanít folyamatosan táncházakban, általános és művészeti iskolákban, néptánc táborokban kurzusokon és együttesekben Magyarországon, Kelet- és Nyugat-Európa számos országában és az USA-ban. A tanítás mellett fellépett, mint szólista a Kalamajka és az Üsztürü együttesekkel. Táncolt a Közgáz Néptáncegyüttesben, a VDSZ Bartók Néptáncegyüttesbe a Háromszék Állami Népiegyüttesben. Koreográfusként és pedagógusként dolgozott pl. a Seattle Creativ Dance Centerben (USA), Háromszék Együttesben, az Udvarhely Néptáncműhelyben. 2010-ben megalapította a „Van mit!” Társulatot, amit Kiss Balázzsal (MÁNE) 6 éven át vezetett. 2015 óta a Hagyományok Háza Médiatárában archív gyűjtéseket katalogizál, cikkeket publikál a témában. 2010-ben édesanyjával, Jónai Éva Havával megalkottak egy komplex drámapedagógiai, élménypedagógiai, művészet oktatási eszközökkel felépített módszert az Együttműködő Kommunikáció tanítására. (Kiadványaik: "Útikalauz” Bevezető az Együttműködő Erőszakmentes Kommunikációba 2012; Kompátia - Életkerekítő játékok I. és II.” 2017. 2019.) Számos cikke jelent meg a Folkmagazinban, illetve több, főleg a cigánytáncokra fókuszáló írása a saját facebook oldalán. Lánya Szász Zsófia, kortárs táncművész, koreográfus. 2025 februárjában mutatták be Redő Júlia „Jössz táncolni!” című vizsgafilmjét Dunaszerdahelyen. https://www.facebook.com/profile.php?id=61568151717068https://kompatia.hu/tudastar/videok/https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/jossz-tancolnihttps://www.youtube.com/@juliaredo2079 https://www.facebook.com/kompatia#néptánc #népzene #tánc 0:00 Beköszönés2:00 Néptánccal az első találkozás, 1975 5:20 Néphagyomány és a néptánc 6:00 Néptánc tanítás8:30 Amerika, Magyar Táncművészeti Főiskola, Néptánc pedagógus szak, 199610:00 Kalamajka és az Üsztürü, TK együttes14:30 Erdélyi gyűjtőutak20:00 Jónai Éva Hava 23:45 Együttműködő (Erőszakmentes) kommunikacio25:14 Juli és az édesanyja közös munkája30:30 Kompátia - Életkerekítő játékok31:30 Szász Zsófiával a közös munka33:30 Jössz táncolni!39:30 Archív gyűjtések, interjúk42:00 Almási Tamás Kossuth- és Balázs Béla díjas filmrendező útmutatása 44:00 Első lépések a dokumentumfilm készítés fele47:00 A film bemutatói49:30 Hagyományok Háza, 201551:00 Neptanc jelene53:40 Kopasz sasok57:00 Archív gyűjtések elemzése58:20 A film evolúciója1:02:30 Nem lehetett nemet mondani Vs. elfogadás1:05:30 A film utóélete1:08:00 Film, mint edukativ lehetőség1:10:51 Április 11, A magyar költészet napja - Népi rigmus, táncszó, csujogatás1:12:00 ElköszönésCsujogatásAddig élek, amíg élek, Amíg bennem zeng a lélek, Zeng a lélek, zeng a szó, Zeng a szerelmajtó ---------------
Balogh Ádám, a Baki Agrocentrum Kft. második generációs vezetője, az EY Az Év Üzletembere díj győztese volt az EY Agenda Podcast legújabb adásának vendége.Ádám Baka F. Zoltánnal, a 24.hu munkatársával beszélgetett többek között olyan kérdésekről, mint:Hogyan zajlott a generációváltás a Baki Agrocentrum életében?Hogyan áll az új technológiák felhasználása a magyar agráriumban Nyugat-Európához viszonyítvaHogyan érintették az elmúlt évek társadalmi, gazdasági és geopolitikai kihívásai a vállalatot és az ipart?Milyen hatással lesz a magyar mezőgazdaságra a klímaváltozás?Hol látja a cégét 5 év múlva?Ádám vezetése alatt a társaság folyamatosan fejlődik, előremutató megoldásokkal és digitális eszközökkel példát mutat a fenntartható agrártermelésben. A Baki Agrocentrum jelentős nemzetközi sikereket ért el a magyar gabona- és olajos magvak exportjában. A cég évente mintegy 200 000 tonnát értékesít a szomszédos és nyugat-európai országokba, miközben több ezer hektáron végez növénytermesztést.A teljes beszélgetést az EY Agenda podcast Spotify és Apple podcast csatornáin hallgathatja meg.
Újdonságok a Netflixen: 6 premierfilm és sorozat, amit a jövő héten nézhetsz Mafab 2025-01-18 17:45:03 Film Netflix A következő héten sem kell aggódnunk, a Netflix eláraszt minket újdonságokkal, friss premierekkel, illetve olyan filmekkel, amiket eddig nem élvezhettünk képernyőinken. A szolgáltató eredeti tartalmai közé érkezik például az Éjjeli ügynök második évada, illetve A hullámokon túl című dráma. Ezen kívül most már a Netflixen is elérhetővé válik az Aste David Lynch 5 kihagyhatatlan, időtálló filmje Hamu és Gyémánt 2025-01-18 18:04:02 Film 2025. január 16-án, 78 éves korában hunyt el a legendás rendező, David Lynch. Filmjeit lehet szeretni vagy utálni, ám a filmművészetre gyakorolt hatása megkérdőjelezhetetlen. Karrierjét leginkább a kísérletezés, valamint a határok feszegetése jellemezte. Habár elsősorban a kilencvenes években bemutatott Twin Peaks miatt vált ismertté, most megmutat A filmtörténelem tíz legnépszerűbb szörnye Player 2025-01-18 17:30:50 Film Mozi A héten került a mozikba a farkasember mondakör legújabb darabja, a költséghatékony horrorokkal nyomuló Blumhouse által szállított Farkasember, melyben egy családapa változik át a címszereplővé. A bábozás története – nem is gondolná mióta van Tudás.hu 2025-01-18 17:33:15 Színpad Színház Innováció A bábszínház az egyetemes európai tudat része, ezért egy európai kutatási projekt nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy összegyűjtse a Nyugat-Európából származó báb- és marionettjátékokat az 1600-as évektől napjainkig. Az idén záruló kutatásról a Horizon, az EU kutatási és innovációs magazinja adott hírt. A bábjáték a színház egyik legősibb formáj Az egyik legsikeresebb magyar film a rendszerváltás óta Igényesférfi.hu 2025-01-19 05:04:44 Film Párkapcsolat Mozi Rendszerváltás Herendi Gábor Hatalmas siker Herendi Gábor legújabb filmje, a Futni mentem: a november végén bemutatott romantikus vígjáték már több mint 500 ezer nézőt csábított a mozikba, ezzel pedig az öt legsikeresebb magyar film egyike lett a rendszerváltás óta. Még a legkeményebb szakításból is ki lehet jönni jól – különösen, ha norvég vagy 24.hu 2025-01-18 19:02:51 Film Csehország Norvégia Széthullóban lévő kapcsolatokról jó pár filmet láttunk már, a Karlovy Varyban díjazott Szerethető című norvég alkotás azonban korántsem tipikus szakítástörténet. Hová tűnt Karda Bea? Story 2025-01-19 08:00:54 Bulvár Nyugdíj Régen lehetett felőle hallani, az elmúlt három évben egyedül a közösségi oldalán keresztül osztott meg magáról ezt-azt. Most a Story olvasóinak üzeni, 74 évesen is remek formában van, különben meg a boldog nyugdíjas éveit éli a férjével, Lacival. „Színészileg és emberileg is otthon érzem magam a Radnótiban” – Interjú Sodró Elizával Színház.online 2025-01-19 09:34:37 Színpad Interjú Úgy döntöttem, hogy gazember leszek, s utálom e kor hiú gyönyörét -hangzik el a jól ismert monológ mondata. Hosszú az út a hatalom megszerzéséhez, poklokban kell megmártóznia – nem csak Richárdnak. Akarva-akaratlanul szinte mindenki hozzásegíti gazemberségéhez. Az egyik legtöbbször feldolgozott Shakespeare drámánál mindig izgalmas, ki hogy nyúl e n A Kaliforniai álommal Damien Chazelle álmai is megvalósultak kultura.hu 2025-01-19 08:30:00 Film USA Oscar-díj Január 19-én negyvenéves Damien Chazelle amerikai rendező, forgatókönyvíró, producer, a Kaliforniai álom és a Whiplash című filmek alkotója, aki a rendezők közül a legfiatalabban nyerte el az Oscar-díjat. 7 tény, amit tuti nem tudtál A visszatérőről port.hu 2025-01-19 10:20:00 Film Leonardo Dicaprio Eredetileg Samulel L. Jacksont marcangolta volna szét a medve. A végleges főszereplő, Leonardo DiCaprio ezt a filmforgatást élte meg a legpokolibbnak mind közül. A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

Bódis Krisztiánnal, Erdős Dénessel, Juhász Jácinttal, Rácz Dominikával és Soós Bertalannal Kiss Imre beszélget „Nagyon sokféleképpen lehet rossz egy Budapestről szóló könyv. Például úgy, hogy mindenáron be akarja bizonyítani: ez a világ legszebb városa. Vagy épp az ellenkezőjét: hogy milyen kilátástalanul nyomorúságos hely ez. Esetleg azt, hogy milyen nagy múltú. Hogy mennyire fiatalos. Szemetes. Zöld. Autós. Kerékpáros. A nemzet fővárosa. Multikulturális metropolisz. Hogy itt az emberek boldogok. Hogy itt az emberek szomorúak. Hogy ez itt kérem Balkán, vagy Kelet-Európa, vagy Nyugat-Európa, vagy tulajdonképpen maga Európa. Nos, egyik sem könnyű feladat. Nem egyszerű műterembe vinni a várost, és ott tökéletesen beállított képeket készíteni róla. De van, ami ennél is nehezebb: bemutatni azt, hogy milyen is valójában Budapest, amikor csak úgy van. Létezik, él. A BPSPC-nek ez meglepő módon sikerült. Egy utcafotóalbum ugyanis a város filmelőzetese.” Zubreczki Dávid A Boook Kiadó programja. A Program a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében a Müpa szervezésében valósul meg. A programok a Bookline és a Volvo támogatásával valósulnak meg. Az esemény médiapartnere a Könyves Magazin és a We Love Budapest. A beszélgetés a 2024-es Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon hangzott el.
Szijjártó Péter a Kárpátalját ért rakétatámadásról: Tovább kell fokozni a béketörekvéseket Telex 2024-11-17 11:23:38 Külföld Ukrajna Szijjártó Péter Rakétatámadás Szalay-Bobrovniczky Kristóf A külügyminiszter szerint a ma hajnali események is erre mutatnak rá, mert minden egyes nap újabb és újabb pusztítással jár. Szalay-Bobrovniczky Kristóf arról posztolt, a nemzeti légi készenléti szolgálat készenlétben áll. Kádár visszatért Rákosi módszereihez 24.hu 2024-11-17 10:56:32 Belföld Amit Rákosiék nem tudtak befejezni, azt Kádárék megtették: az önkéntesség hangsúlyozása ellenére fizikai és lelki terror mellett folyt a téeszesítés, a rendszer az erőszak újabb frontját nyitotta meg. Elmaradt a szegénység Magyarországon? Nem, csak elköltözött Index 2024-11-17 13:19:00 Belföld Halász Levente geográfus szerint nem megoldás az, hogy "kisöprik" a szegénységet a városokból. Kirúgta Pajort a Hit Gyülekezete a Partizánnak adott interjú miatt 444.hu 2024-11-17 14:18:55 Belföld Interjú Hit Gyülekezete Németh Sándor Szombati prédikációjának végén közölte Németh Sándor vezető, hogy "felmondásnak értékeli" Pajor interjúját. Visszaváltható palack: szemfüles trükkel cselezték ki a Mohut – új üveg jelent meg Magyarországon vg.hu 2024-11-17 12:59:52 Belföld Még egy korty, és nincs betétdíj, gondolták a Soma gyártói. Magyarország most a visszaváltható palackról szól, de most olyan új üveg jelent meg, amit nem lát a Mohu. Lázadás tört ki az illegális bevándorlóknak fenntartott zárt táborban Szicíliában HírTV 2024-11-17 15:54:09 Külföld Rendőrség Olaszország Bevándorlás Migráció Szicília Öt rendőrt sebesült meg az összecsapásokban. Az olasz rendfenntartó erők munkatársait egyre gyakrabban érik támadások migránsok, vagy utcai tüntetők részéről. A részletekről Jánosi Dalma tudósított. Nem pusztán az alacsony fizetések miatt menekülnek a nyugati országokba az emberek, vannak más szempontok is Privátbankár 2024-11-17 16:21:01 Gazdaság Szerbia Kivándorlás Az elmúlt évtizedek Kelet-Közép-Európában az itt élők jelentős kivándorlását hozták Nyugat-Európába, ahol jobban lehet keresni, ám Szerbiából már nem csak ezért mennek el az emberek. Letette a hűségesküt a lengyelországi Ukrán Légió Magyar Hírlap 2024-11-17 14:49:00 Külföld Ukrajna Lengyelország A rejtélyes alakulatról csak annyit lehet tudni, hogy önkéntesekből áll, akik készek hazatérni és harcolni. Európa rákapott a hernyóbuszokra? Vezess 2024-11-17 12:01:45 Autó-motor Belgium Belgiumban soha nem látott mennyiségű duplacsuklós buszt helyeznek forgalomba. Eljött a hernyóbuszok kora? Összeomlott a kormány Európa legerősebb országában, feszült küzdelem jön – Mire számíthatunk? Portfolio 2024-11-17 11:10:00 Külföld Németország Európai Unió Felmérés OLAF CDU Angela Merkel Február 23-án előrehozott választások jönnek az Európai Unió legnagyobb gazdaságában, Németországban, miután szétesett Olaf Scholz hármas koalíciója. A jelenlegi felmérések szerint nagy eséllyel visszatérhet a hatalom csúcsára Angela Merkel pártja, a konzervatív CDU, egy a Merkel-érával kritikus jelölttel, Friedrich Merzcel az élen. A szélsőjobbold Szabadtéri mesekönyvvel várják a Városligetben a gyerekeket Startlap Utazás 2024-11-17 13:31:11 Állatvilág Városliget Tanösvény címmel Magyarország gazdag állatvilágát bemutató szabadtéri fotókiállítás nyílt vasárnap a Városligeti Promenádon. Szoboszlai Dominik üzent a hollandok elleni vereség után Sportal 2024-11-17 14:05:00 Foci Hollandia Szoboszlai Dominik Nemzetek Ligája A labdarúgó Nemzetek Ligája szombati játéknapján a magyar válogatott 4-0-s vereséget szenvedett Hollandiában. A találkozó másnapján Szoboszlai Dominik a közösségi oldalán üzent. Szalai Ádámot kiengedték a kórházból Demokrata 2024-11-17 10:56:11 Foci Magyar foci Szalai Ádám A magyar labdarúgó-válogatott rosszul lett pályaedzőjét még éjszaka kiengedték a kórházból, és a csapattal együtt utazik haza Budapestre. Közeleg a változás, fenekestől felfordul időjárásunk Kiderül 2024-11-17 13:57:47 Időjárás Csapadék A nyugodt időjárás véget ér, ugyanis a következő napokban egymást követik az időjárási frontok térségünk felett. Szeles, gyakran csapadékos idő várható. A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

A Kúriánál is veszített Bayerné a DK-val szemben Telex 2024-09-22 12:01:37 Belföld Fidesz DK Bayern München Kúria A fideszes publicista feleségéről öt éve derítette ki a DK, hogy árun alul adott el vérplazmát magáncégeknek. Rekordszívás a hevítéses dohánytermékekből 24.hu 2024-09-22 13:03:35 Belföld Fogyasztás Cigaretta Hónapról hónapra zárul az olló a hevítéses dohánytermékek és a hagyományos cigaretták fogyasztása között. A lapunk által kikért adatokból az is látszik, hogy egyre kevesebben töltik vagy sodorják a cigit. Amit Orbán csinál, az létében fenyegeti az EU-t – mondja az EP új állandó magyar jelentéstevője 444.hu 2024-09-22 13:33:49 Külföld Hollandia A holland Tineke Strik számít arra, hogy rászáll majd a magyar kormánymédia, de "Soros Györggyel biztosan nem fogok tudni versenyre kelni". Németek, akik Magyarországra költöztek: elmondták, miért nem váltanának soha Privátbankár 2024-09-22 15:06:07 Ingatlan Németország Balaton Bevándorlás A Balaton környékén kialakult egy német közösség, egyre nagyobb a kereslet az ottani ingatlanokra. A német ARD mutatta be azokat, akik elhagyták Németországot, hogy nálunk kezdjenek új életet. De mi a gond Németországgal, és mi Magyarország vonzereje? Miért bevándorlózik az, aki maga is bevándorló? Hogyan látják a magyar politikai életet a beköltöz Szinte Dubai-szerű körülmények között élhetnek Bécsben a migránosk HírTV 2024-09-22 14:21:06 Külföld Ausztria Bevándorlás Luxus Bécs Egyesült Arab Emírségek Dubaj Bécsben újabb botrány robbant ki, miután kiderült, hogy a város vezetése luxuslakásokba költöztetné a bevándorlók egy részét – számolt be az eXXpress osztrák hírportál. Elmegy az ár, jön a hideg Portfolio 2024-09-22 11:03:00 Gazdaság Közzétette a HungaroMet legfrissebb időjárás-jelentését. Az árhullám lassú, de biztos elvonulásával egy időben az őszi hideg is megérkezett az országba: több helyen mértek fagypont közeli hőmérsékletet, egyelőre még csak a talajszint közelében. Egy orosz rakétacsapás végzett Zaluzsnij volt tanácsadójával Magyar Hírlap 2024-09-22 10:13:00 Külföld Ukrajna London Nagykövet Rakétatámadás Zaluzsnij, aki jelenleg Ukrajna londoni nagyköveteként szolgál, később megerősítette, hogy barátjával "egy ellenséges rakéta" végzett. Kiszakadt a motor a hegyi száguldozás végén Vezess 2024-09-22 15:14:47 Autó-motor Porsche 911 Két Porsche 911-et is lenullázott egy ütközés a kaliforniai völgyekben. Az egyik sofőrnek nem jött össze a kanyarbevétel. Hibrid fecskéket fogtak a Dunántúlon Sokszínű vidék 2024-09-22 17:50:42 Életmód Döbbenetes mennyiségű madarat gyűrűztek a dunántúli természetvédők, köztük ritkaságok is akadtak. Árvízhelyzet: rendkívül kettős arcot mutat jelenleg a Duna, jobb óvatosnak lenni Liner 2024-09-22 11:18:22 Belföld Duna Árvíz Érdekes játékot játszik a Duna, mely egyes részeken "tombol", máshol pedig már javában apad. Egér miatt hajtott végre kényszerleszállást Dániában egy utasszállító Startlap Utazás 2024-09-22 12:08:59 Külföld Repülőtér Repülőgép Utasszállító A brit vasutat terrorizáló mókusok után pár nappal egy repülőgépet térített el egy rágcsáló, ami váratlan helyről került az utastérbe. Sokszoros bajnok sportolónő esett el az orosz–ukrán háborúban Büntető.com 2024-09-22 11:08:12 Sport Ukrajna háború A 47 éves Nyina Paskevics áprilisban szerezte az utolsó aranyérmét. Halálával egy kiváló edzőt is vesztett az ukrán erősport. Kigúnyolták Mourinhót, aki megszökött a stadionból a Galata sikere után Magyar Nemzet 2024-09-22 10:45:43 Foci Stadion José Mourinho Galatasaray A Galatasaray szurkolói nem kímélték José Mourinhót a Fenerbahce ellen 3-1-re megnyert mérkőzés után. Mutatjuk, mikor érkezik a komoly lehűlés Kiderül 2024-09-22 15:30:48 Időjárás Fűtés Markáns változás előtt áll kontinensünk időjárása, ugyanis a jövő hét második felében Nyugat-Európa felől egyre nagyobb területet áraszt el a hideg levegő. Ezáltal megkezdődik az idei fűtési szezon. A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

Hiába a Duna és a Lajta a legveszélyesebb árvíz szempontjából, a kormánynak az utóbbi napokat leginkább a Tisza tette kellemetlenné, hiszen a közbeszédet február óta uraló Magyar Péter az árvízi védekezésben is eléjük tudott kerülni, számonkérve a miniszterelnököt, egyben leszűkítve a mozgásterét. Azóta persze változott a helyzet: Orbán Viktor magát a védekezés irányítójának igyekszik beállítani, azon dolgozik, hogy visszaszerezze a kezdeményezést. Eközben még arra is jutott idő, hogy Magyarnak csapdát állítsanak egy közmédiás vitafelkérés képében. A Fülke szerdai adásában azonban nem csupán politikáról lesz szó, az árvíz ugyanis tízezrek életét fogja a következő napokban érinteni, ha nem érintette már eléggé eddig is. Bemutatjuk, mi a Boris-ciklon, honnan érkezett, miért okozott problémákat és hogyan lehet felkészülni a klímaváltozás miatt a jövőben feltehetően gyakrabban érkező utódjaira is. Kacskovics Mihály Béla ezen a héten Ballai Vincével, a HVG gazdasági rovatának zöld kérdésekkel foglalkozó újságírójával, valamint Lengyel Tibor belpolitikai szerkesztővel beszélgetett. Iratkozz fel a Fülke csatornájára! Spotify: tiny.cc/FulkeSpotify Apple Podcasts: tiny.cc/FulkeApple Hallgasd meg a HVG többi podcastját: Spotify: tiny.cc/HVGpodcastokSpotify Apple Podcasts: tiny.cc/HVGpodcastokApple SoundCloud: tiny.cc/HVGpodcastokSC 00:00 Intro 01:57 Mit kell tudni a Boris-ciklonról? 03:17 Mekkora csapadékmennyiséget hozott a ciklon? 05:31 Mennyit tudnak segíteni a víztározók? 06:33 Mit rontottak el az árvízvédekezésben Nyugat-Európában? 07:40 Hogyan kezdődik az árvízvédelmi felkészülés, miután megérkeztek a vészjósló előrejelzések? 09:20 Hogyan lehet infrastrukturálisan felkészülni az ehhez hasonló ciklonokra? 10:32 Hogyan szerveződik a magyar árvízvédelem? 12:00 Hol várhatóak a legnagyobb károk Magyarországon? 13:29 Milyen volt a 2013-as árvíz, és mi változott azóta? 14:39 Hol lenne leginkább szükség az árvízvédelmi infrastruktúra fejlesztésére hazánkban? 17:52 Tényleg átadta Orbán Viktor a kezdeményezést Magyar Péter kezébe? 20:17 Hogyan próbálja a Fidesz visszavenni az irányító pozíciót? 22:47 A Fidesz „öregszik”, vagy könnyebb az új világot az új szereplőnek értelmeznie? 23:31 Mennyire szól az árvízvédekezés a politikai vitákról? 25:49 Jó döntés volt-e Magyar Péter részéről, hogy nem ment be a köztévébe? 27:53 Van-e jelentősége annak, hogy Karácsony Gergely jelen volt az operatív törzs gyűlésén? 28:53 Mit csinál a klasszikus ellenzék? 31:18 Hol van árvíz idején Magyarország zöld pártja?
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A kedden publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. 00:45 Halló, itt Nürnberg! Mr. Hilter. Latin grillek és női csizmák Észak-Brabantban. 05:55 Melegrekord a Dél-Alföldön. 09:43 Magyar települések, ahol a McDonald's a legjobb étterem. Pizza Twisters Hawaii. A kádárkockák hőszigetelése. 12:54 A szovjet civilizáció nyomai Gyomaendrődön. Süvegbuszmegálló Kirgizisztánban. 16:59 A posztszovjet, kockás, oldalzsebes bermuda. Színházi emberek Dusanbéban. A kínai civilizáció kiszorítja a szovjetet Tádzsikisztánból. 21:50 Történelmi városmagok a Dél-Alföldön. Magyar sör és pezsgő Nyugat-Európában. Szkopjeizálódás. Asgabat az Egyetem téren. 26:20 Jicák Samir és Michael Jordan hitlerbajsza. A büntetőfékező rendőr. 29:20 Helyreigazítás: Szlavónia. Helyreigazítás: Tarr Béla bálnája. Krasznahorkai, a pozőr. 34:38 Ki nyerte az olimpiát? Kokó és Madár Helifről. Hány érme van a béna finneknek és szlovákoknak? 39:55 Nemzetállam és olimpia. Idősebb vagyok mint ahány érme van Szlovákiának! Muszukajev Iszmail és Deutsch Tamás az aranygépen. 44:00 Szily László sérve. Aki paraszt, az magánban is paraszt. Újságírót nem éri meg magánbiztosítani. See omnystudio.com/listener for privacy information.
Nyugat-Európa, különösen Északnyugat-Európa elmozdult egy olyan irányba a normalitástól, ahonnan már nehéz a visszatérés. Egyebek között erről is beszélt Békés Márton történész a Bayer show-ban.
Elrontotta az extraprofitadós rendeletet a kormány, aztán méltatlankodik, hogy a bankok tudnak számolni Telex 2024-07-05 11:45:08 Gazdaság Állampapír Extraprofit A gazdasági tárcák kitaláltak egy állampapír-vásárlást ösztönző rendeletet, amellyel a bankok csökkenthették az extraprofitadójukat. Csak éppen elrontották a megfogalmazást, így nem az történt, amire számítottak. A piac arra számít, hogy ahelyett, hogy elismernék a malőrt Nagy Mártonék, inkább újabb adóterheket vetnek ki a bankokra. Kalocsán most a politikai helyzet paprikás 24.hu 2024-07-05 14:45:24 Belföld Fidesz Polgármester Önkormányzat Cigányság Kalocsa ORÖ Egymást vádolják választási csalással a kalocsai roma önkormányzat régi és újonnan megválasztott tagjai, a vasárnapi megismételt választás pedig igazán izgalmas lehet, hiszen a jelenlegi fideszes polgármester ellen elinduló exfideszes Bagó Zoltán kevesebb mint két tucat szavazattal maradt le a győzelemről. Riport Kalocsáról, ahol most a politikai h Ezt mondta Vlagyimir Putyin Orbán Viktornak Moszkvában Portfolio 2024-07-05 13:33:00 Külföld Orbán Viktor Vlagyimir Putyin Moszkva Kreml Orbán-Putyin Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kremlben fogadta Orbán Viktort, ahol sajtónyilvánosan váltottak egymással néhány szót. Orbán Viktor nem kapott felhatalmazást az EU Tanácsától a moszkvai látogatásra 444.hu 2024-07-05 11:03:49 Külföld Orbán Viktor Moszkva A főképviselő leszögezte, hogy Orbán Viktor látogatása kizárólag a Magyarország és Oroszország közötti kétoldalú kapcsolatok keretében zajlik. Reagált a NATO Orbán Viktor moszkvai útjára Liner 2024-07-05 14:35:28 Külföld Orbán Viktor NATO Moszkva Nem sokkal azután, hogy Orbán Viktor megérkezett Moszkvába, hivatalosan is reagált a NATO az oroszországi találkozóra. Ferihegy: a reptér lépett a késések miatt Forbes 2024-07-05 13:54:09 Cégvilág Repülőtér Repülőgép Liszt Ferenc repülőtér A gazdasági miniszter berendelte a HungaroControl vezetőjét, közben a Liszt Ferenc reptér is lépett. Olcsó kínai autó érkezik Európába autopro 2024-07-05 17:17:00 Cégvilág Autó-motor Olaszország Kína Olcsó Cher A Chery 28 ezer euróba kerülő SUV-t dob piacra Olaszországban, miközben európai terjeszkedést tervez. A jobb élet reményében sokakra a biztos halál vár HírTV 2024-07-05 10:45:02 Külföld Migráció Bevándorlás ENSZ Afrika Egyre több migráns kel útra az észak-afrikai sivatagon keresztül a Földközi-tenger déli partja felé annak ellenére, hogy a szárazföldön nagy veszélynek teszik ki magukat, sokan válnak erőszak, emberrablás vagy szervkereskedelem áldozatává - számolt be róla pénteken egy Ensz által támogatott jelentés. Magyarország lehet az Európai Unió legnagyobb nyertese Magyar Hírlap 2024-07-05 13:29:36 Külföld Kína Európai Unió Az elmúlt hónapokban már egymást tapossák a kormányok Nyugat-Európában, hogy megszerezzék a kínai vállalatok gyárait. A spanyol Vox csatlakozik a Patriótákhoz Privátbankár 2024-07-05 17:09:02 Külföld Spanyolország Európai Parlament A spanyol Vox párt csatlakozik a Patrióták Európáért frakcióhoz az Európai Parlamentben - jelentette be Santiago Abascal, a párt elnöke a La Gaceta című spanyol hírportálnak adott pénteki nyilatkozatában. Francia választás: Lassuló gazdaság és orbitális költségvetési hiány várja Le Pent ha kormányra lép vg.hu 2024-07-05 16:38:44 Külföld Emmanuel Macron A piacok jobb- és baloldali győzelemtől is tartanak, pedig egyre valószínűbb, hogy Emmanuel Macron centrista pártja súlyos vereséget szenved. Vezéregyéniségnek kellene lennie, eltiltás miatt nem számíthat rá a brazil válogatott Büntető.com 2024-07-05 12:03:03 Foci Brazília Neymar A Copa América csoportköréből visszafogott teljesítménnyel, egy győzelemmel és két döntetlennel csoportja második helyén jutott tovább a brazil válogatott. Az átalakulóban lévő selecao már a torna előtt sok kritikát kapott hazájában, és egyelőre nem a legkedvezőbbek az előjelek az egyenes kieséses szakaszt megelőzően. A sérülés miatt hiányzó Neymar Szoboszlai Dominik nélkül állt edzésbe a Liverpool Magyar Nemzet 2024-07-05 12:02:27 Sport Szoboszlai Dominik Anglia Liverpool Kezdetét vette a felkészülés az új idényre Arne Slot vezetésével az angol klub edzőközpontjában. Hosszú ideig ne számítsunk enyhülésre Kiderül 2024-07-05 13:04:02 Időjárás A következő napokban anticiklon alakul ki térségünk felett, amely hosszabb ideig távol tartja tőlünk az enyhülést hozó időjárási frontokat. A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

Tisza Kálmán a dualizmus korának óriási hatalmú miniszterelnöke volt. Regnálásának 14. évében viszont egy látszólag jelentéktelen ügy hatalmas felháborodást keltett, és a miniszterelnök végül lemondani kényszerült. Mit tanulhat ebből Orbán Viktor, mit a parlamenti ellenzék, és mit Magyar Péter? Adásunkban Csizmadia Ervin politológussal beszélgetünk ezekről a kérdésekről.További blokkok:EP-választás Skandináviában (Pogátsa Zoltán)Visszaszorulóban a zöldek? (Meszerics Tamás)Visszalépő fideszesek Tiszabőn és Zuglóban (Horváth Csaba László)580 milliárdos ingatlanmutyi (Bódis András)Csizmadia Ervin a 2022-es választás másnapján: https://www.youtube.com/watch?v=Fj9m8JEk5UECsizmadia Ervin Magyarország és Nyugat-Európa történelmi viszonyáról: https://www.youtube.com/watch?v=d4QoqZ51z1ITámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huIratkozz fel a 24.hu extra tartalmaiért:https://24.hu/regisztraljIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
Új haditervet akar Netanjahu ellenfele, különben kilép a háborús kabinetből Telex 2024-05-18 22:47:28 Külföld háború Benjámin Netanjahu Beni Ganc közölte, ha ő kilép, a szélsőségesekkel együtt szakadékba vezeti az országot a kormányfő. A lítium jelenti a fenntartható jövőt az EU számára autopro 2024-05-19 04:20:00 Gazdaság Európai Unió Az Európai Unió egy új jogszabállyal próbál kedvezni az elektrifikációhoz nélkülözhetetlen lítiumtermelésnek. Lavrov: Egy generáción át nem tekintjük partnernek Nyugat-Európát Magyar Hírlap 2024-05-19 05:46:00 Külföld Generáció "A Nyugattal való katonai-politikai konfrontáció akut szakasza folytatódik és teljes lendületben van" – mondta. Mutatjuk, mire figyeljen az szja-bevallásnál Azenpenzem 2024-05-19 06:03:00 Gazdaság Hétvége Pünkösd Adóbevallás Szja Idén a pünkösdi hosszú hétvége miatt május 21-én éjfélkor jár le az szja-bevallás határideje. Bár a többségnek az adóhatóság elkészítette a bevallás tervezetét, mindenkinek érdemes átnéznie és kiegészítenie, ha szükséges, a tervezet ugyanis automatikusan bevallássá válik. Rendelkezzünk az adónk 1+1 százalékáról, hogy a számunkra fontos célokra is j Ismét az autóké lesz a főszerep Hungexpón Vezess 2024-05-19 05:19:00 Autó-motor Gyerekprogram Érkezik Magyarország legnagyobb nemzetközi gépjárműtechnológiai rendezvénye! Autókiállítás és gyerekprogramok is várják a rajongókat és családjaikat. Gáspár Niki rendkívül vonzó, Gáspár Laci oda van érte Liner 2024-05-19 04:44:52 Bulvár Gáspár Laci Meg tudjuk érteni, mert az egyik legvonzóbb híresség, aki évek óta Gáspár Laci oldalán éli az életét. NMHH: nagy az igény az adatra Mínuszos 2024-05-19 04:33:48 Gazdaság Oktatás egyetem Világnap NMHH Médiatanács A hírközlés legfontosabb kérdése ma az adat iránti nagy igény, ami minden típusú hírközlési szolgáltatási hálózatra hat. Lapsánszky András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hírközlési elnökhelyettese a Széchenyi István Egyetemen a távközlési világnap alkalmából rendezett konferencián kiemelte, hogy az óriási adatigény az űrtávközlésre Fury sem legyőzhetetlen! Uszik a nehézsúly vitathatatlan bajnoka Sportal 2024-05-19 01:37:00 Boksz Szaúd-Arábia Ökölvívás Boksz 1999 után ismét vitathatatlan bajnoka van az ökölvívás királykategóriájának: Olekszandr Uszik magyar idő szerint vasárnap éjjel megosztott pontozással legyőzte Tyson Furyt Rijádban, ezzel megszerezte a négy nagy világszervezet nehézsúlyú vb-címeit. F1: Túlgondolták a Ferrari fejlesztéseit Vezess 2024-05-19 06:06:42 Forma1 Ferrari Carlos Sainz szerint nagyon túlfújta mindenki a Ferrari imolai fejlesztési csomagját, még a csapat sem fűzött hozzá világmegváltó reményeket. Változatlanul változékony idő Kiderül 2024-05-19 05:39:45 Időjárás A következő napok időjárása ugyanazon recept alapján íródik: záporok, zivatarok minden nap kialakulhatnak, de azért a nap is előbukkan. A hőmérséklet is hasonló tartományban, 20-25 fok körül alakul. A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

Vona Gábor: A kegyelmi botránnyal új politikai korszak kezdődött Magyarországon Telex 2024-04-13 11:25:01 Belföld Vona Gábor Második Reformkor A 2RK vezetője szerint sokaknak vált világossá, hogy a rendszer nem olyan erős, mint mutatja magát. Nagy Mártonék szerint a MOL nem tartja be a megállapodásukat, monitorozni kezdik a regionális üzemanyagárakat 24.hu 2024-04-13 14:12:41 Belföld Üzemanyag Heves Tankolás Eger MOL Benzinár Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke pénteken arról beszélt, hiába egyeztet a kormány a Mollal és a Magyar Ásványolaj Szövetséggel. Nem lehet tovább halogatni: tényleg jöhet az 50 ezer forintos bankjegy Magyarországon? Pénzcentrum 2024-04-13 11:59:00 Gazdaság Jelenleg semmilyen zavar vagy olyan körülmény nem azonosítható a készpénzciklusban, amely indokolttá tenné a jelenlegi címletstruktúrába történő beavatkozást. Lehullt a lepel Oroszország harckocsijairól - Ez lesz majd, ami eldöntheti a háborút? Portfolio 2024-04-13 13:15:00 Külföld Ukrajna háború Moszkva Műhold A nyílt forrásokból elérhető adatokat, illetve az orosz harckocsiraktárokról és javítóüzemekről megvásárolt műholdképeket ukrán elemzők összevetették az orosz haderő jelenlegi veszteségeivel és gyártókapacitásával, majd kiszámolták, meddig tudja Moszkva finanszírozni ukrajnai háborúját és mikor fogyhat ki véglegesen a harckocsikból. Sarka Kata Miamiban is extra formában van, nem semmi Liner 2024-04-13 15:54:00 Bulvár Miami Sarka Kata Sarka Kata extra formáját sokan dicsérik, és nem véletlenül, mert abszolúte más dimenzióban van, mint sokan mások, amire büszke lehet. Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a Kresz is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik vg.hu 2024-04-13 16:59:26 Belföld Autópálya KRESZ Pedig nem árt tudni, hogy ez lenne a kötelező magatartás minden ilyen helyzetben autópályákon. Trump embere áterőltetne egy törvényt Privátbankár 2024-04-13 11:36:03 Külföld USA Donald Trump Választási csalás A választási csalás kizárására javasol törvényt az amerikai képviselőház republikánus elnöke. Lehet találgatni: beteg vagy egészséges Putyin? HírTV 2024-04-13 10:14:00 Külföld Vlagyimir Putyin Az orosz elnök vélt, valós betegségéről szóló cikk alapján meglehetősen bulváros a téma, melyet a Mandiner ugyanakkor alaposan körbejárt. Kis motorral nagy autó? Meglesz a sportosság? Vezess 2024-04-13 15:21:04 Autó-motor MINI? Akkor kicsi. Nem. MINI? Akkor sportosan vezethető. Nem. Az új MINI Countryman más módon igyekszik megnyerni az embert. Elég ügyesen teszi. Kampányindító rendezvényt tart Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelölt Magyar Hírlap 2024-04-13 13:15:00 Belföld Fidesz Kampány Szentkirályi Alexandra Önkormányzati választás Az önkormányzati választásra készülve Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelölt kampányindító rendezvényt tart április 17-én szerdán 17 órától a Bálna rendezvényközpontban - közölte a Fidesz szombaton fővárosi Facebook-oldalán. Jönnek a gyógyszerautomaták Magyarországon Startlap Vásárlás 2024-04-13 15:32:06 Gazdaság Gyógyszer Az egészségügyi államtitkár olyan ötletet dobott be a patikusoknak, aminek ők egyáltalán nem örültek. Az elmúlt évek legnagyobb győzelmét aratták női kéziseink Büntető.com 2024-04-13 13:19:05 Kézilabda Hajdú-Bihar Debrecen Olimpia Japán Svédország Kézilabda Párizs Tokió Ilyen szintű ellenfelet, ekkora tétnél a tokiói olimpia óta nem győzött le női kézilabda-válogatottunk. A topcsapatnak számító Svédország elleni debreceni diadallal a párizsi játékokhoz is nagyon közel került nemzeti együttesünk, amely a meccs nagy részében kiválóan játszott. De legalább ilyen érdekes és tanulságos, hogyan jutott túl a három holtpo Kós Hubert a világcsúcstartóval holtversenyben győzött Demokrata 2024-04-13 10:08:50 Sport A magyar sportoló ezúttal kihagyta kedvenc számát, a 200 hátat, amelyen tavaly világbajnok lett. A hét legmelegebb napja következik Kiderül 2024-04-13 13:43:11 Időjárás Kánikula Vasárnapra 30 fok fölé is emelkedhet a csúcshőmérséklet, így a maximum rekord is veszélybe kerül. A markáns fordulat csak a jövő hét elején várható. A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

Hajdú Péter a "háttal készült" fotóról: Nem én vagyok rajta és soha nem találkoztam az interjú előtt Varga Judittal Telex 2024-03-30 13:46:52 Belföld Interjú Komment Varga Judit Hajdú Péter "Ekkorát hazudni, azért ehhez pofa kell", kommentálta a tévés a fotót, amelyen a volt igazságügyi miniszter társaságában vélték felfedezni. Egymásnak esett Toroczkai és Hadházy az oroszok miatt 24.hu 2024-03-30 14:42:52 Belföld Interjú Hadházy Ákos Propaganda Toroczkai László Toroczkai azt állítja, nem tudta, hogy oroszok által finanszírozott propagandának ad interjút, Hadházy zavarodott elméjű szerencsétlenekről ír. Kiadták a parancsot Zelenszkij likvidálására? Magyar Hírlap 2024-03-30 11:25:00 Külföld Volodimir Zelenszkij Rakétatámadás Zelenszkijt, Maljukot és Budanovot valószínűleg egy precíziós rakétacsapással, vagy egy UAV csapással likvidálhatják. Kirúgták a védelmi innovációért felelős miniszteri biztost 444.hu 2024-03-30 11:12:37 Belföld Innováció Szalay-Bobrovniczky Kristóf Szalay-Bobrovniczky Kristóf indoklás nélkül szüntette meg Porkoláb Imre Zoltán megbízatását. Zelenszkij a segélyektől tette függővé, hogy feladják-e a harcot az oroszok ellen HírTV 2024-03-30 12:38:00 Külföld Ukrajna Volodimir Zelenszkij Segély Zelenszkij arra is figyelmeztetett, hogy a segély hiánya veszélybe sodorhatja Ukrajna nagyvárosait. Egészségi állapotáról vallott Reviczky Gábor: kúraszerűen issza a pálinkát Pénzcentrum 2024-03-30 12:33:00 Bulvár Pálinka Reviczky Gábor Reviczky Gábor nyerésre áll a rákkal szemben - írja a Blikk. A 75 éves színész a lapnak elmondta, hogy főként párja, négy gyermeke, valamint négy unokája adott neki erőt a gyilkos kór elleni küzdelemben. Németország is hosszú háborúra készül Privátbankár 2024-03-30 10:57:05 Külföld Ukrajna háború Németország Németország békét szeretne, de nem hisz az ukrajnai háború gyors lezárásában, és fel kell készülnie arra, hogy megvédje magát katonai támadásokkal szemben - jelentette ki Robert Habeck német szövetségi alkancellár. Szép csendben a hagyományos pénzügyi rendszer kudarcára készít gyógyírt az MNB Portfolio 2024-03-30 17:00:00 Gazdaság MNB Jegybank BME Fintech Az MNB jelenleg nem lát olyan piaci kudarcot vagy jegybanki célt, ami miatt egy széleskörűen elérhető lakossági digitális jegybankpénz platformot kellene elindítaniuk - jelentette ki Szombati Anikó az MNB digitalizációért és FinTech fejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója a BME által szervezett fintech rendezvényen. Ugyanakkor a jegybank ott aka Megcsinálták a kamionsofőrök álmát Vezess 2024-03-30 12:02:30 Autó-motor Kamion A Hometruck tavaly decemberben mutatkozott be, de csak nemrég jöttek ki róla az első belső felvételek. A Farizon szeretné már idén elkezdeni a sorozatgyártását. Kémbotrány Ausztriában: letartóztatták a Wirecard-vezető szökését segítő titkosszolgát vg.hu 2024-03-30 15:11:52 Gazdaság Ausztria Kémkedés Egis Az egykori titkosszolgát, Egisto Ottot letartóztatták és megvádolták kémkedéssel Ausztriában. Szembemegy a fenntarthatósággal az MI autopro 2024-03-30 12:22:00 Gazdaság Mesterséges intelligencia Elektromos autó Az autóipari mesterséges intelligencia kihívást jelent az elektromos autók hatótávolságára és fenntarthatóságára. Milák Kristóf egyéves kihagyás után az országos bajnokságon tér vissza a versenyzéshez Telex 2024-03-30 12:38:24 Vizes sport Olimpia Duna Milák Kristóf A 24 éves olimpiai bajnok világcsúcstartó április 9-én áll újra rajthoz a Duna Arénában. Gondnokként költözött a stadionba, 15 éve a csapat edzője Büntető.com 2024-03-30 11:41:18 Foci Stadion Argentína Atlético Madrid Buenos Aires Pabló Vicó 2009-ben lett az akkor az argentin harmadosztályban szereplő Club Atlético Brown vezetőedzője. Már előtte is a Buenos Aires déli agglomerációjában működő egyesület alkalmazásában állt, kezdetben gondnokként és portásként dolgozott, edzősége alatt pedig feljuttatta a csapatot a másodosztályba. A most 68 éves Vicó a leghosszabb ideje egya Sivatagi port szór nyakunkba az erős déli szél Kiderül 2024-03-30 13:42:33 Időjárás A Nyugat-Európa felett örvénylő ciklon előtt intenzív déli áramlás alakult ki térségünk felett, amellyel nem csak rendkívüli meleg, de sivatagi por is érkezik hozzánk. A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

Képzőművész, rendező és tanár, aki egyszerre dolgozik élőszereplős- és animációs műfajokban. Első egész estés alkotása a Kék Pelikan című animációs dokumentumfilm, amiből kiderül, hogyan utazták be magyar fiatalok tömkelegei hamis vonatjeggyel Nyugat-Európát a 90-es években. Csáki László podcastunkban mesélt a közel 20 éve érlelődő film elkészítéséről, az animáció előnyeiről és szerteágazó karrierjéről.
Urban exploring, azaz városfelfedezés. Röviden urbex. Nekünk, akik a járt utakról csak ritkán térünk le, általában fogalmunk sincs róla, hogy rengeteg elhagyott, ember által épített hely vesz körül bennünket. Gyárak, szállodák, uszodák, iroda és lakóházak, temetők, katonai objektumok százai dermedten pusztulnak az időben. Ha nem lepne be mindent a por azt is gondolhatnánk, a portás az imént tette le kockás füzetének lapjaira ceruzáját és csak átugrott a laboros lányokhoz kávézni. A falon olajfestett Lenin elvtárs, az egykori üdülő büféjének polcán még Bambi is látható. Beszélgetőtársunk ilyen helyeken forgat, az expedíciókról készült filmjeit rengetegen nézik. A hazai mellett a külföldi terepeket is bejárja, bakancslistáján ott szerepel Japán, ahol a szellemvasútak jelentése kissé átértelmeződött az érintetlenül elhagyott, bezárt vidámparkokban. Gyula beavat minket a felfedezés és kincskeresés rejtelmeibe, s legújabb akcióiról, forgatásairól is mesél nekünk. 0:00 Témáink: 3:10 16 éves történet az Urbex 6:30 Hab a tortán koktélcseresznyével 7:36 Kastélyugrás kockázatvállalással és zubogó adrenalinnal 12:54 Brutalista építészeti stílus Boszniában 16:13 Belga fegyveresek üldöznek 20:05 Nyugat-Európa aranybánya az urbexeseknek 22:25 Szellem-vidámparkok Japánban 25:06 Sándor, az amerikai nézőm nálam látta meg rromos szülőházát 28:16 Én lefilmezem, mások nézik és életet visznek bele 29:10 Éjszakai bevetés rendőrrel 31:16 Drogtanya a Győri Keksznél 33:10 Hamarosan: Olimpia Szálló a Svábhegyen
Karácsony: A kormány rászabadítaná Budapestre a kamionosokat Telex 2024-01-27 11:43:05 Belföld Kamion A főpolgármester szerint Budapest Főváros Kormányhivatala 13 év után eltörölné az úthasználati díjat, amivel távol tartják a belső utakról a teherforgalmat. Francia kiállás a magyar szakszervezeti vezetőért 24.hu 2024-01-27 12:38:30 Belföld Az országosan több százezres tagsággal rendelkező francia konföderációk kiállnak a 27 év után azonnali hatállyal elbocsátott magyar munkavállaló mellet. Ki kell javítani a magyar nyugdíjrendszert: a korhatár előtti nyugdíjazás szigorítása, Nők40 helyett Nők43 Portfolio 2024-01-27 10:20:00 Gazdaság Nyugdíj Pár napja jelent meg a Portfolio.hu-n Farkas András kétrészes cikke (itt és itt), amelyben a magyar nyugdíjrendszer jelenlegi helyzetét elemezte, és egyben annak reformjára javaslatokat is tett. Elemzésének kritikus hozzáállásával egyetértek, számos javaslatát támogatandónak tartom. Cikkemben a reformtervek konstruktív továbbfejlesztését és számsze Orbán Viktor mégsem lesz uniós csúcsvezető Privátbankár 2024-01-27 11:39:04 Külföld Orbán Viktor Európai Parlament Európai Tanács Az Európai Tanács jelenlegi elnöke nem indul el európai parlamenti képviselőjelöltként, így a jövő félévi soros elnök államnak, Magyarországnak nem kell gondoskodnia a helyettesítéséről. Kellemetlen meglepetés érheti az önelégült európai bankokat Fintech 2024-01-27 14:00:00 Gazdaság EKB Kellemetlen meglepetés érheti az európai bankokat, ha nem változtatnak rövid úton működésükön, közölte az Európai Központi Bank. Nem akar lemondani legjobb vevőjéről Oroszország vg.hu 2024-01-27 15:11:34 Gazdaság Ukrajna Oroszország kész tárgyalni az EU-val a gázszállításokról, mivel az ukrajnai tranzitmegállapodás lejár. A Pentagon legfőbb UFO-kutatója szerint a kormányban dolgozó összeesküvés-hívők miatt megy egyre több közpénz UFO-kutatásra 444.hu 2024-01-27 15:57:55 Külföld Pentagon UFO A nemrég lemondott Sean Kirkpatrick, a minden területre kiterjedő anomáliafeloldó iroda első igazgatója a kormányzati dolgozók "magcsoportját" hibáztatja, amiért több millió dollárt égetnek el a semmiért. Putyin: Az ukrán katonai hírszerzés tudta, hogy hadifoglyok vannak a lelőtt katonai szállítógépen HírTV 2024-01-27 15:46:00 Külföld Ukrajna USA Vlagyimir Putyin Titkosszolgálat Az orosz elnök kitért arra is, hogy a gép lezuhanásának helyszínén fellelt roncsoló elemek arra utalnak, hogy amerikai patriot, vagy francia gyártmányú légvédelmi rendszerből kibocsátott rakétáról van szó. F1: Álomszerű fizetésre mondhatott igent Leclerc Vezess 2024-01-27 10:11:05 Forma1 Ferrari Charles Leclerc Monaco Michael Schumacher Azzal, hogy megállapodott a Ferrarival, megduplázhatja a mostani fizetését Charles Leclerc. A monacói egy mutatóban akár Michael Schumachert is felülmúlhatja. Amerikai nagykövet a csupasz lombkoronasétánynál, Jimmy tikosított aktája és a maszkos Frontember, akinek kiléte sokakat megbotránkoztatna rtl.hu 2024-01-27 15:11:09 Belföld USA NATO Svédország Nagykövet Lombkoronasétány Továbbra sincs vége a huzavonanának Svédország NATO-csatlakozása körül. Bár a magyar kormány korábban többször megígérte, hogy Magyarország nem utolsóként fogja ratifikálni a svédek NATO-tagságát, végül mégis így alakult, a törökök ugyanis kedd este megszavazták azt. Közben az amerikai nagykövet is megnézte a hírhedt lombkoronasétányt, majd a korru A 0420 a Bitcoin életében is meghatározó szám lehet BitcoinBázis 2024-01-27 14:19:24 Infotech Modern Gazdaság Kriptovaluta Virtuális pénz Bitcoin Lehet, hogy egyesekben más húrokat penget meg a 0420, de ez a Bitcoin fanatikus számára is fontos szám lehet 2024-ben. Kézi-Eb: "Fel kellett volna jelenteni a bírókat" 24.hu 2024-01-27 10:32:15 Sport Kézilabda A francia Prandi időntúli szabaddobása egészen bravúros volt, de nem szabadott volna megadni. Mi történt a magyar kapusexporttal? Büntető.com 2024-01-27 15:26:56 Foci Magyar foci NB I Marco Rossi Gulácsi Péter A magyar futball még a legsötétebb éveiben is fel tudott vonultatni számos, nemzetközi szinten is elismert kapust. A válogatott kapujába kerülésért Nyugat-Európában edződő labdarúgók vívták meg a harcaikat. Ehhez képest a közelmúltban Gulácsi Péter sérülése miatt eljutottunk egy olyan pontra, hogy csak az NB I-ben védő kapusok alkották Marco Rossi Napfényes, szép idő zárja a hetet Kiderül 2024-01-27 13:47:21 Időjárás A szeles szombatot nyugodt, napos kirándulóidő váltja vasárnap. A jövő hét első napjaiban, a hajnali órákban köd képződhet, mely egyre nehezebben oszlik majd fel. A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

Bárki szedhet belőle – szaporodnak a gyümölcsösök a budapesti közparkokban Telex 2024-01-21 11:44:54 Belföld Gyümölcs Főkert A városokból szinte teljesen eltűntek a gyümölcsfák, mondván piszkítják a járdákat és az utakat, miközben a magyarok gyümölcsfogyasztása nagyon alacsony. A Főkert ezen is megpróbál változtatni: már öt közparkban teremnek kísérleti gyümölcsöskertjeik, Budafokon Magyarországon először lesz Miyawaki-gyümölcsös. Miért is törlik el a művészettörténet érettségit? 24.hu 2024-01-21 14:24:08 Belföld Oktatás Érettségi MTA Szinte a semmiből érkezett tavaly decemberben az MTA közleménye a művészettörténet tantárgy és érettségi megszüntetéséről, hiszen egy 2020-as döntést bíráltak. A kritika azonban így is jogos lehet, mostanáig ugyanis nem hangzott el érdemi kormányzati indoklás a változtatásról. Mi állhat a háttérben? Új bejelentést kaptak a magyar nyugdíjasok Portfolio 2024-01-21 14:35:00 Gazdaság Nyugdíj GDP Bruttó hazai termék A kormány hivatalosan is lejjebb hozta az idei GDP-növekedési várakozását. A friss szám azért érdekes, mert pont annak a határán billeg, hogy a nyugdíjasok jogosultak lesznek-e a prémiumra. Ennek apropójából összeszedtük, hogy 2024-ben mire számíthatnak a nyugdíjasok, a nyugdíjemelés, a 13. havi nyugdíj mit is jelent majd számukra a gyakorlatban. Ijesztget a svájci lap: Orbán Viktor nagyobb kockázatot jelent a régióra nézve, mint Vlagyimir Putyin HírTV 2024-01-21 12:48:00 Külföld Orbán Viktor Szerbia Vlagyimir Putyin Svájc Orbán-Putyin Adnan Cerimagic komoly veszélynek nevezi Orbán és Aleksandar Vučić szerb elnök barátságát is. Megízlelhették a berliniek, milyen finom a magyar kürtős és a lángos vg.hu 2024-01-21 10:19:27 Belföld Németország Berlin Csokoládé Lángos Magyar cégek állították ki termékeiket – kürtőskalácsot, lángost, savanyúságokat, húskészítményeket, vadhústermékeket, csokoládékat, szürkemarha-termékeket – a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Világfórumon. Trump megrémíti Európát – lépések a közös haderő felé Privátbankár 2024-01-21 10:21:07 Külföld Ukrajna Donald Trump Davos Davosban Macron elnök elindított egy vitát az európai országok közös védelméről - tekintettel Trump esetleges visszatérésére. Ukrajna lerohanása után Európa tudatára ébredt mély sebezhetőségének és ipari hiányosságainak. Káncz Csaba jegyzete. Letesztelték a Lidl 4500 forintos whiskyjét: Nem vészes, nem innám magamtól, eszembe sem jutna Pénzcentrum 2024-01-21 13:28:00 Életmód Hulladék TikTok Lidl Egy ismert, általában whiskyk kóstolásával foglalkozó TikTok csatorna videósai megkóstolták a Lidl 4500 forintos bourbon whiskyjét. Az ital nem aratott osztatlan sikert, az egyik kóstoló közepesen hulladéknak nevezte az italt, azt azonban elismerték, ezzel együtt, leginkább ár/érték arányban azért annyira nem rossz, lehetne rosszabb. Hidvéghi Balázs szerint Brüsszel "magába zárkózó, ideologikus, erőszakos központtá vált" 444.hu 2024-01-21 11:46:53 Külföld Belgium Fidesz Brüsszel A Fidesz EP-képviselője szerint Nyugat-Európában nem kérdezik meg az embereket semmiről, csak rájuk erőltetik a dolgokat. A vezérkar figyelmeztetést adott ki Magyar Hírlap 2024-01-21 10:04:00 Külföld Riasztás Titkosszolgálat Oroszország a hírszerzési információk 60 százalékát a közösségi hálózatokon keresztül kapja. Ráugrott egy Ethereum bálna az árfolyam csökkenésre BitcoinBázis 2024-01-21 10:31:16 Modern Gazdaság Árfolyam Kriptovaluta Binance Egy Ethereum bálna az árvolatilitást kihasználva bevásárolt, ezzel 3600 ETH-t vont ki 8,9 millió dollár értékben a Binance kriptotőzsdéről. Kriptobálnának Tilosban parkolt, bepanaszolta a rendőröket Vezess 2024-01-21 10:09:49 Autó-motor Rendőrség Románia Parkolás Jogosítvány 112 segélyhívó A segélyhívón kért segítséget egy román nő, mert a rendőrök épp elvették a jogosítványát, miután tilosban parkolt, és nem volt túl együttműködő. Itt mindenkinek elment az esze? a Hoffenheim drukkerei kiakadtak Szalai klubváltása miatt Sportal 2024-01-21 12:45:00 Foci Közösségi média Szalai Attila Mint megírtuk, az SC Freiburg a hivatalos oldalán jelentette be, hogy az idény végéig kölcsönvette Szalai Attilát a Hoffenheimtől. A magyar válogatott védő klubváltása alaposan kiakasztotta a Hoffenheim szurkolóit, akik a közösségi médiában, a hivatalos bejelentésről közzétett bejegyzés alatt írták le az őszinte véleményüket ezekből szemezgettünk. Válogatott meghívót érhetnek Solanke góljai Büntető.com 2024-01-21 10:41:47 Foci Németország Anglia Premier League Bayern München Harry Kane Miután Harry Kane a nyáron a Bayern Münchenhez igazolt, sok angol szurkoló attól tartott, hogy nem lesz hazai futballista a Premier League legeredményesebb csatárai között. A szezon felénél úgy tűnik, nem lesz igazuk, hiszen Dominic Solanke élete formájában futballozik, és még az is elképzelhető, hogy az AFC Bournemouth támadója újra bekerül az ang 13 fokig melegszik az idő Kiderül 2024-01-21 13:14:24 Időjárás Tavasz Változékony időben lesz részünk a jövő héten, frontokkal tarkított napok elé nézünk. Jelentős enyhülés kezdődik, a hét közepén tavaszt idéző hőmérséklettel, azonban viharos szél és záporok törnek borsot az orrunk alá. A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.
Sosem futballozott komolyabb szinten, alapvetően közgazdásznak készült, és bár a világ egyik legnagyobb, amerikai pénzügyi, gazdasági tanácsadó cégénél sikerült elhelyezkednie, mégis lemondott róla, és 2014-től a Honvéd Akadémia fizetetlen meccselemző gyakornokaként kezdett el dolgozni. A Ziccer vendége újra az a Lőrincz Ábel, akinek a karrierje úgy alakult, hogy november elejétől már a svéd kirakatcsapat, a Hammarby vezetőedzőjeként fejezte be a bajnokságot és ezzel az egyetlen magyar állampolgárságú futballszakember, aki Dárdai Pál óta Nyugat-Európa valamelyik első osztályú bajnokságában kispadhoz jutott.

A kilencvenes évek elején az erotika terén is új lehetőségek nyíltak a magyar társadalom előtt. A Szabad Európa Rádió műsora egy 1993-as felmérés alapján mutatja be, milyen szokások és vágyak jelentek meg, illetve mi maradt meg a régiekből. Erre az időszakra esett a HIV hazai elterjedése.
A jóléti állam Nyugat-Európába sem fog visszatérni, mert nem versenyképes, helyette a munka alapú társadalmat kell kiépíteni” - hangzott el 2012-ben Bukarestben az Európai Néppárt 21. Kongresszusán Orbán Viktor beszédében. Azóta a FIDESZ már nem az EPP tagja, kétszer is átírták a Munka Törvénykönyvét, Ausztriát nem értük utol, viszont Románia lehagyott minket. Mi ennek a víziónak a lényege, kik a kárvallottjai és kik a haszonélvezői? Valódi program ez, vagy csak politikai termék? Sikeresnek tekinthető a különutasság, vagy ugyanúgy az idegen tőke kiszolgálói vagyunk? Milyen alternatív víziók elképzelhetőek?Ezekről a témákról fog beszélgetni Orbán Krisztián, az Oriens vezetője, a magyarországi McKinsey egyik alapítója és Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus. A beszélgetés a Szikra Tábor keretében valósult meg. Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasHol találsz meg minket?Facebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook-csoportunkban: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagramon: https://www.instagram.com/partizanpolitika/ Spotify-on: https://open.spotify.com/show/18YmaCQyMXaWVPu24eOSni Apple Podcast-en: https://podcasts.apple.com/us/podcast/partiz%C3%A1n/id1496147005 Hogyan támogathatod a munkánkat?Legyél a patronálónk, hogy hozzáférj a vágatlan adásokhoz és extra tartalmainkhoz: https://www.patreon.com/partizanpolitikaPayPal-on keresztül is várjuk az adományodat, e-mail címünk: partizanalapitvany@gmail.comEgyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthetsz! Ehhez a legfontosabb adatok:Név: Partizán Alapítvány Számlaszám: 16200106-11669030-00000000 Közlemény: TámogatásHa külföldről utalnál, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1620 0106 1166 9030 0000 0000BIC/SWIFT-kód: HBWEHUHB
Egy vasútvonal-bezárással nagyjából egy MÁV-főosztályvezető bérét spóroljuk meg – mondja a múlt héten bejelentett intézkedésről podcastunkban Vitézy Dávid. A volt államtitkár, közlekedési szakember szerint Nyugat-Európában a trend éppen ellentétes: „Az Európai Unió felismerte, hogy a vasúti közlekedés úgy az áruszállításban, mint a személyszállításban a leghatékonyabb földi közlekedési mód.” Az adásban szóba kerül a Déli Körvasút jövője és a főváros fejlesztési tanácsnokának Kádár-kort idéző, gyalogosellenes felvetése is. Műsorvezető: Borbás Barna, Zsuppán András.
A logisztika eddig elég mostohán kezelt terület volt a BB életében, de ezen változtatunk. Mai vendégünk Szalay Gábor, a KION Csoport magyarországi igazgatója elkalauzol bennünket az intralogisztika világába. Miért hatalmas kérdés egy cég életében a logisztika? Milyen kihívásokkal küzdenek és hogyan változnak ezek a kihívások a Z generáció munkába állásával? A logisztikában is a robotoké a jövő? Miben különbözik a Nyugat-Európai és hazai logisztika helyzete? Hova tovább itthon és Európában? Ezekre a kérdésekre mind választ kaphatsz a mai epizódból. —---- Szeretnéd a legtöbbet kihozni a nyárból és felturbózni a karriered vagy új lendületet adni a vállalkozásodnak? Jó hírünk van, mert ha július 14-ig beiratkozol a LABA bármelyik tanfolyamára és hivatkozol a BizniszBoyz-ra, akkor egy másikat ajándékba kapsz hozzá! —---- Kevés kéthetente egy Biznisz Boyz epizód? Iratkozz fel az Impulzus Hírlevélre, amelynek szakmai anyagaival szeretnénk konkrét eszközöket is adni a kezedbe. Hisszük, hogy ezeknek az anyagoknak a segítségével te is könnyebben és gyorsabban tudsz szabadabb vállalkozóvá válni. Tudj meg többet: https://impulzushirlevel.hu ---------------------------------------------------------------------------------------------- A Biznisz Boyz stábja: Mester Tomi (Data36.com) Sándorfy Adrián (Brocasterz.com) Virág Attila (NullaEgy) Közreműködött a BROCASTERZ csapata: Vágó: Hevér Kitti Videó: Kuzma Péter Podcast manager: Máté Zsófi A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. ---------------------------------------------------------------------------------------------- Hasznos linkek: Zárt csoport: https://facebook.com/groups/bizniszboyzpodcast/ Insta: https://instagram.com/bizniszboyz/ Cikkek és kontakt: https://bizniszboyz.hu/ Podcast készítés: https://brocasterz.com/szolgaltatasaink Podcast stúdió bérlés Budapesten: https://brocasterz.com/studio-berles/ Ha szereted a Biznisz Boyz adásait, támogathatsz minket azzal, ha a Voiz hangoskönyv appon belül hallgatsz minket, mert itt a lejátszások után tiszteletdíjat kapunk. Ráadásul a BB kuponnal első hónapban 90%-os kedvezménnyel használhatod az appot, amiben számtalan hasznos üzleti és egyéb személyiségfejlesztő témájú könyvet hallgathatsz meg. Részletek: https://bizniszboyz.hu/voiz
Csunderlik Péter történész volt a vendégünk, aki a múlt századi ateista-szabadgondolkodó, baloldali diákegyesületről, a Galilei Körről mesélt nekünk. A galileistákat Ady Endre “a Láznak ifjú seregének” nevezte, Jászi Oszkár pedig úgy gondolta, hogy ezek a diákok vezetik majd át Magyarországot a Balkánból Nyugat-Európába. A Horthy-korszakban démonizálták a szervezet megítélését, a Kádár-rendszerben újra felmagasztalták őket, majd a rendszerváltás után leverték a kör Anker közi emléktábláját. Az adásban - többek közt - szó esik az egyetemi hallgatók összecsapásairól, kultúrharcról, a galileisták szociálpolitikai törekvéseiről és a szabadkőművesek szerepéről is. Ha szeretnéd támogatni a podcast csatornánk működését, akkor itt találod a Patreon felületünket: https://www.patreon.com/hihetetlentortenelem A támogatásodért cserébe - támogatási szinttől függően - extra tartalmakat, bónusz epizódokat adunk, és akár meghívott előadóinktól is kérdezhetsz, valamint könyvsorsolásokon vehetsz részt. Köszönünk szépen minden támogatást! :) Kiemelt Patreon támogatóink: T. Renáta, Németh Bálint, Papp Dávid, Iszály Balázs, Kovács Ákos, Busa-Fekete Róbert, Budai Györgyi Forrás: Csunderlik Péter: A Galilei Kör története c. könyv Elérhetőségek: E-mail cím: hihetetlentori@gmail.com Facebook oldalunk linkje Spotify linkünk Hirdetés és együttműködés: hallgatom@betonenetwork.hu www.betonenetwork.hu
Nyugat-Európában az emberkereskedők nem a saját honfitársaikat adják-veszik rabszolgaként, inkább harmadik országbelieket használnak ki. Magyarországon azonban ez is máshogy van. A magyarok magyar állampolgárokat zsákmányolnak ki ház körüli rabszolgaként vagy prostitúcióra kényszerítve őket.
Kubatov Gábor Fradi-elnök azt mondta, bár szerettek volna Nyugat-Európához tartozni, de a jelenlegi öltöző nem respektálja az olyan úriembereket, mint amilyen Peter Stöger volt. De akkor milyen edző kell Magyarországra?

A jelenlegi kovid helyzet kibeszélést követően ennyire parázs hangulat még nem volt mint most, amit Orbán Viktor "esszéje" váltott ki a harmincnál több libernyákkal és az "ki a magyar" felütéssel. Az csak olaj volt a tűzre, hogy a miniszterünk szerint a nyugati migránsok már tömött sorokban állnak Hegyeshalomnál bebocsátásra várva. 1, téma A pillanatnyi kovid helyzetet és korlátozásokat az érintett országokban és milyen támogatási rendszerek léphetnek életbe ha újra lock down lesz, 2, téma Viktor esszéje a Magyar Nemzetben Együtt újra sikerülni fog https://magyarnemzet.hu/belfold/egyutt-ujra-sikerulni-fog-8692965/ 3. téma Kína kontra USA Előbb-utóbb döntenünk kell Kína és az USA között https://444.hu/2020/09/21/elobb-utobb-dontenunk-kell-kina-es-az-usa-kozott 4. téma A nyugati migránsok és a Orbán: Készüljünk föl rá, hogy nagy számban fognak érkezni keresztények Nyugat-Európából! https://444.hu/2020/09/21/orban-keszuljunk-fol-ra-hogy-nagy-szamban-fognak-erkezni-keresztenyek-nyugat-europabol Műsorvezető : László Pali “Vendégek” Izrael: Pettik Ági Franciaország: Derdák András Svédország: Bán András Anglia: Pajer Kristóf Hang: Barcza Gergely --- Send in a voice message: https://anchor.fm/arnyek/message
Magyarországra rengeteg elektromos autó érkezik használtként Nyugat-Európából, így nem csak megfizethetőbb a villanyautózás, de szélesebb is a választék. A témáról Molnár Norberttel, Szöcske villanyautó „beszállítójával” beszélgettünk.